Vidrafű
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Magyarországon védett Természetvédelmi érték: 10 000 Ft[1][2]
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots) Csoport: Asteridae Csoport: Euasterids II Rend: Fészkesvirágzatúak (Asterales) Család: Vidrafűfélék (Menyanthaceae) Nemzetség: Menyanthes L. 1753 Faj: M. trifoliata
Tudományos név
Menyanthes trifoliata L.
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Vidrafű témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Vidrafű témájú médiaállományokat és Vidrafű témájú kategóriát.

A vidrafű vagy hármaslevelű vidrafű (Menyanthes trifoliata) a fészkesvirágzatúak (Asterales) közé tartozó vidrafűfélék (Menyanthaceae) családján belül a Menyanthes nemzetség egyetlen faja; korábban a tárnicsfélék (Gentianaceae) családjába sorolták. Gyógynövény, Magyarországon azonban védett. További nevei: bolyhosvirág,^[3] keserű háromlevelű fű,^[4] keserű-háromlevelűfű,^[3] pároshere,^[3] vidraelecke,^[3][5] vízi elecke^[3] és a keserű lóhere,^[4][5] illetve keserűlóhere^[3] is; s habár nem áll rokonságban a lóherékkel (Trifolium), a belőle készített drog egyik latin neve (Trifolii fibrini folium) ez utóbbi nevével kapcsolatos.

A Menyanthes nemzetség további, ma már kihalt fajainak maradványait megtalálták harmad- és negyedidőszaki képződményekben.^[4][6]

Előfordulása

Az északi félteke zsombékosaiban, láprétjeiben, égeresekben található meg, főleg sík vidékeken. Európa nagy részén előfordul, Ázsiában és Észak-Amerikában a kipusztulás szélén áll. Magyarországon többek közt a Gödöllői-dombságban és a Csombárdi-rét természetvédelmi területen él.^[7][8]

Jellemzése

Lágy szárú, 10–30 centiméter magas, évelő vízinövény. Pionír faj. Az iszapban vízszintesen kúszó, mintegy ujjnyi vastag gyöktörzséből fejlődnek önálló kocsányokon a hosszú nyelű, hármasan összetett levelei, később pedig ugyancsak külön kocsányon a virágzat. A levélalapokat 5–10 cm hosszú, hártyás szélű hüvely jellemzi; az összetett levelek mindhárom levélkéje nyeletlen, kopasz, húsos, 3–10 cm hosszú, elliptikus, hullámos élű, erezetük élrefutó szárnyas. A növény Magyarországon április-május környékén virágzik. Laza fürtben csoportosuló virágainak sziromlevelei fehér, piros vagy lila színűek, cimpákra tagolódnak, jellegzetesen fehér rojtosak. Borsó nagyságú tokterméseiben sok mag fejlődik.

Felhasználása

Gyógynövény

Hármasan összetett leveleit (legfeljebb 3 cm hosszú kocsánnyal) gyűjtik drognak (vidrafűlevél, Trifolii fibrini folium vagy Menyanthidis trifoliatae folium). A száradás során 6 kg-nyi frissen szedett levélből lesz 1 kg száraz levél.

A drog szagtalan, íze keserű. Hatóanyagai keserű szekoiridoid-glikozidok (foliamentin és mentiafolin), keserű monoterpén alkaloidok (gencianin).

Más forrásban az olvasható, hogy a drog „1% meniantin keserű glikozidát, gencianin glikozidát, pektint, szaponint, 5% cseranyagot, 0,07% illóolajat, zsírosolajat, kolint, enzimet, viaszt, flobafént, fitoszterint, protokatekinsavat, meniantol aglikont” tartalmaz.^[5]

A vidrafűlevelet hagyományosan étvágygerjesztőnek és hízókúránál használják forrázat (tea) vagy kivonat formájában, gyomorkeserű-likőrök alkotóeleme. Fokozza a gyomornedv-elválasztást és a nyáltermelést, továbbá gátolja prosztaglandinok és a leukotrién B4 bioszintézisét és emiatt különleges gyulladásgátló hatása van. A népi gyógyászatban lázcsillapításra használják (ezt azonban a hatóanyagok nem magyarázzák). A homeopátia lázrohamok, fej- és izomfájdalom esetén alkalmazza. Többféle gyógykészítmény alkotóeleme.

A vidrafűlevélnek előírás szerint alkalmazva nincs ismert káros mellékhatása. Keserű íze megakadályozza túlzott fogyasztását, ami hányást okozhat. Napi adagja maximum 1 g.

Fűszernövény

Ugyancsak levelét használták korábban sör ízesítésére.^[9]

Jegyzetek

Források

• A természet füvészkertje. Reader's Digest. ISBN 963 956 201 7 
• Ingrid Schönfelder – Peter Schönfelder: Gyógynövényhatározó. 2001. ISBN 963 684 124 1  
• Vidrafű. In Rápóti Jenő – Romváry Vilmos: Gyógyító növények. Az ábrák Csapody Vera, a borító Urai Erika munkája. Hetedik, változatlan kiadás. Budapest: Medicina Könyvkiadó. 1983. 284–285. o. ISBN 963-241-190-0 (Ez a könyv az 1977-ben megjelent ötödik kiadás fényképmelléklet nélküli változatlan kiadása.)  
• Bokor József (szerk.). Vidrafű, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2015. november 21.