Ez a szócikk a növényfajról szól. Hasonló címmel lásd még: Kukorica (növénynemzetség).

Kukorica
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Osztály: Egyszikűek (Liliopsida) Csoport: Commelinidae Rend: Perjevirágúak (Poales) Család: Perjefélék (Poaceae) Alcsalád: Kölesformák (Panicoideae) Nemzetség- csoport: Andropogoneae Nemzetség: Kukorica (Zea) Faj: Z. mays
Tudományos név
Zea mays L.
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Kukorica témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Kukorica témájú médiaállományokat és Kukorica témájú kategóriát.

A kukorica vagy népies nevein tengeri, törökbúza, málé (Zea mays) a perjefélék családjába tartozó, lágy szárú, egylaki, váltivarú, egynyári növény. Magassága akár három méter is lehet, általában a torzsavirágzatán fejlődő szemterméséért termesztjük. Amerikában őshonos, Európába Kolumbusz közvetítésével került. Onnan a 16. században a spanyol, portugál kereskedők vitték, terjesztették el Ázsiába, Afrikába. A hollandok, angolok kezdték termeszteni később Ausztráliában. Ma a legnagyobb területen termesztett szántóföldi növényünk.

A kukorica eredete

Ez a háziasított növény önmagában szaporodásra képtelen. Magjai nagyméretűek és túl sok van belőlük, ezért a lehulló magvakból kikelő csírák egymást fojtják meg. A termesztett kukorica minden ma létező fajtáját emberi tevékenység (nemesítés) hozta létre. A kukorica ősének tekintetében két alapvető elmélet létezik. Az egyik szerint a Mexikóban és Közép-Amerikában honos egynyári teozinte (Zea mexicana)^{[m 1]} nevű pázsitfűféle az őse. 1959-ben Paul C. Mangelsdorf ettől teljesen eltérő elméletet vetett fel, miszerint minden mai kukorica a pelyvás kukorica azóta kihalt vadon termő fajtájából jött létre. Ezen elmélet szerint az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és a tripsacum nevű pázsitfű hibridizációjával alakult ki. Mangelsdorf 1979-ben az évelő teozinte második faja (Zea diploperennis) felfedezésével módosította elméletét. Eszerint a mai kukoricák és az egynyári teozinte is a pelyvás kukorica és az évelő teozinte hibridizációjával alakult ki.

A mai kukoricák és az egynyári teozinte még mindig könnyen hibridizálhatók. Mindkettő 10 pár homológ kromoszómát tartalmaz. A hibridek termékenyek. Az évelő teozinték közül csak a Zea diploperennis diploid, a többi tetraploid. A tetraploid teozinte és a diploid kukorica hibridje kizárólag triploid lesz, és rendszerint terméketlen.

Az eddig talált legidősebb kukoricamaradványok a Teohuacán-völgy egyik barlangjából kerültek elő, és körülbelül hatezer évesek. A szemek pelyvásak és kis méretűek. A nagyszámú (25000-re tehető) kukoricalelet mellett eddig egyetlenegy teozinte-lelet sem került elő, ezért az egynyári teozinte elmélete nem bizonyítható. Richard S. MacNeish megfogalmazásában: „Egyetlen szem teozinte sincs, amelynél ne találhatnánk idősebb kukoricaszemet, így egyetlen bizonyíték sincs arra, hogy a teozinte fejlődött kukoricává”.

Elnevezései és eredetük

A magyar kukorica szó valószínűleg a szerb és horvát kukuruz szóból származik, amelynek további eredete ismeretlen. Valószínűleg magyar közvetítéssel került a muravidéki (vend) nyelvbe kukurca néven. Ezt a nyelvet a szlovén dialektusai között tartják számon, amelyben azonban a koruza szó ismét horvát hatásra enged következtetni. A növényt egész Közép- és Kelet-Európában hasonlóan nevezik, pl.: ausztriai német Kukuruz, cseh kukuřice, lengyel kukurydza, orosz кукуруза (kukuruza), román nyelvjárási cucuruz, szlovák kukurica, ukrán кукурудза (kukurudza).

Származási helyét Kis-Ázsiának gondolták, mivel feltehetően onnét érkezett Közép-Európába, de John Gerard már 1597-ben tisztázta hogy a "törökbúza" származási helye Amerika.^[1]

A korábban elterjedt tengeri elnevezés a 16. század óta használt tengeri búza kifejezésből rövidült le a 19. században. Az elnevezés arra utal, hogy a növény a tengeren túlról került hozzánk. A növény másik gyakori régi neve a törökbúza volt, amelyet az erdélyi magyarok ma is használnak. E név onnan ered, hogy miután a spanyol kereskedők elterjesztették a növényt az Oszmán Birodalomban, az onnan jutott el a magyarlakta területekre.^[2] Emellett korábban az indiai búza és szerecsenbúza nevek is előfordultak. Egyes más nyelveken a kukoricát szintén a „búza” vagy „gabona” névvel illetik, amelyhez - többnyire aszerint, hogy egykor melyik országból eredeztették - megkülönböztető jelzőt csatoltak, így például az angol nyelvterület jelentős részén Indian corn (rövidítve corn, eredetileg „indiai gabona” - ma már inkább „indián gabona” értelemben) a francia nyelvterület egy részén blé d'Espagne („spanyol gabona”), blé de Turquie („török gabona”) vagy blé d'Inde („indiai gabona”), olaszul pedig granturco („török búza”). Érdekes, hogy a „török búza” neve törökül misir, azaz „egyiptomi”.

A székely, kalotaszegi, bihari és bánsági nyelvjárásban a kukorica neve málé, csős, csöves, csöves-málé.^[3] Az erdélyi magyarok egyébként ugyanígy nevezik a kukoricalisztet („málé” vagy „máléliszt”) és az abból készült édes lepényt („málé”, „málés tészta”, „tejesmálé”), sok helyen pedig a puliszkát is. Más magyar vidékeken inkább csak a kukoricamálé kifejezést használják, ami kukoricalepényt jelent. A szó a román mălai („kukoricaliszt”, „kukoricalepény”) átvétele. Ez eredetileg kölest jelentett, majd ahogy a kukorica átvette a köles helyét az étkezésben, módosult a szó jelentése is. A málé, málé szájú kifejezést a bárgyú emberre is használják, ami a máléval teletömött szájú ember arckifejezéséből veszi az eredetét.^[4][5][6][7]

A kukorica nővirágzatát, a bibét és a szokatlanul hosszú bibeszálakat, hétköznapi nevein kukoricabajusznak, kukoricahajnak szokták nevezni.^[8]

A kukoricamálé vagy puliszka Magyarországon a 20. század első felének inséges ideiben mindennapi ételnek számított, de második világháborút követően ez az ételfajta szinte eltűnt.^[9]

Morfológiája

A kukorica genetikai változatossága alaktanában is visszaköszön. A több ezer különböző típusú és fajtájú kukorica között rendkívüli méret-, alak- és színbeli változatosság látható. Változatosságukat jól szemlélteti méretük. Egyes típusai az egy méteres magasságot is alig érik el, míg Közép-Amerikában 12 m magas növényekről is van tudomásunk.^[10] A csövek alakjára, méretére, szemek színére és alakjára is számtalan variáció létezik.

Csíranövény

A kukorica csíranövénye a szemtermésből való kikelés után két irányba növekszik. A függőlegesen lefelé növő gyököcskéből (radicula) csíragyökér alakul ki. Ennek tengelye a csak rövid ideig élő főgyökér, ezzel párhuzamosan elkezdődik a mellékgyökerek kifejlődése a szikközépi szárból, a mesocotylból. A szikközépi szár a szemtermés belsejében ívelten hajlik.

Ellentétes irányú a növekedése a rügyecskéből (pumula) kialakuló csírahajtásnak. A növekedés folytán a talajfelszín felett a hajtáskezdemény felszakítja a rügyhüvelyt, így tűnnek elő az első lomblevelek, melyek már fotoszintézisre alkalmasak, megfelelő mennyiségű táplálékkal látják el a növényt, így megszűnik a csíraállapot.

Gyökérrendszer

A kukorica gyökérrendszere bojtos mellékgyökérrendszer. A teljes gyökérrendszer optimális körülmények között több mint 2 méter mélyre hatol le, oldalirányban 1-1,5 m növekedésre képes.

Gyökereit elsődleges, illetve járulékos gyökerekre osztjuk az alapján, hogy az adott gyökér kaliptrogén eredetű-e vagy sem. A gyököcskéből kialakuló gyökereket nevezzük elsődleges gyökereknek, a kukorica esetében ez kizárólag a főgyökér, mely a fejlődés korai szakaszában megszűnik működni, így helyét és feladatait a járulékos gyökerek veszik át. A szikközépi szárból eredő gyökerek már korán megkezdik működésüket, tehermentesítve a főgyökeret. A szár földalatti részén lévő szárcsomókból eredő gyökerek nagy jelentőséggel bírnak a növény tápanyag- és vízfelvételében. A járulékos gyökerek harmadik csoportját az ún. harmatgyökerek, vagy támasztógyökerek adják, melyek a szár talajfelszín feletti nóduszaiból erednek, elsődleges szerepük pedig a növények stabilitásának biztosítása, a támasztás, ezenkívül e gyökerek is bekapcsolódnak a víz- és tápanyagfelszívásba.

Hajtásrendszer

Virágzat és termés

Nőivarú virág

Hímivarú virág

A kukorica egyedi jellegei

A kukorica olyan pázsitfűféle, ami négy növénytani jellegzetességgel írható le:

• egynyári;
• kalásztengelye (kukoricacső) kemény és tagolatlan;
• a kalászkák párokban helyezkednek el;
• a szemek a csövön hosszanti sorokba rendeződnek.

A kalászkák kétalakúak, a csövön szemekké, a pollentartó virágokon pedig címerré alakulnak. Fontos jellemzője még az egylakiság.

Felhasználása

A kukoricát elsősorban emberi táplálékként és állatok takarmányozására használjuk.

Humán élelmiszerként

Takarmányozásra

Szemes takarmánykukorica

Silókukorica

Gyógyhatása

A kukorica bibéje belsőleg elsősorban húgyúti problémákra - hólyaghurut, húgyúti gyulladások, vese eredetű folyadék-visszatartás, vesekő - javasolt. Köszvényre is ajánlott. A kukorica hajszálgyökereit hatásosnak tartják koszorúér-problémák esetén, de ma már ritkán alkalmazzák. Az el nem szappanosítható zsíranyagot ínygyulladás kezelésére tanácsolják. A kozmetikában a kukoricát bőrnyugtató, revitalizáló-, hidratáló- és ránctalanítószerként tartják számon.^[11]

Termesztése

Legnagyobb kukoricatermelők
2021
(Számok millió tonnában)
1.  USA	383,9
2.  Kína	272,7
3.  Brazília	88,4
4.  Argentína	60,5
5.  Ukrajna	42,1
6.  India	31,6
7.  Mexikó	27,5
8.  Indonézia	20
9.  Dél-afrikai Köztársaság	16,8
10.  Franciaország	15,3
–
22.  Magyarország	6,4
..
Föld összesen	1212
Forrás: FAO[12]

A kukorica az egyik legfontosabb és legelterjedtebb növény a világon. 2021-ben a kukoricát több mint 160 országban termesztették, és az éves termés mennyisége meghaladta az 1,2 milliárd tonnát.

A világ legnagyobb kukorica termelői közé tartozik az Egyesült Államok, Kína, Brazília, Argentína és Ukrajna. Ezek az országok a 2021-es termelésük alapján az első öt helyen álltak. 2021-ben az Egyesült Államok és Kína az éves termés több mint felét (54%) adták a világ kukorica termelésének.

A kukoricát számos célra termesztik, például élelmiszeripari, takarmányozási, bioüzemanyag, és ipari felhasználásra is alkalmas. A kukorica legnagyobb felhasználása az állattartásban történik, ahol takarmányként használják. Emellett a kukorica sokféle élelmiszeripari termék alapanyaga, például kukoricapehely, kukoricakeményítő, kukoricadara, kukoricakása és kukoricakenyér.

Azonban a kukorica termesztése nem mindenütt van pozitív hatással a környezetre és a társadalomra. A nagyüzemi kukoricatermesztés számos környezeti problémát okozhat, például talajpusztulást és vízszennyezést. Emellett a nagyüzemi kukoricatermesztés a kis gazdálkodókat is hátrányosan érintheti, mivel a nagy multinacionális cégek uralják a piacot és gyakran alacsony áron vásárolják fel a terményt.

Összességében a kukorica a világ egyik legfontosabb és legelterjedtebb növénye, amely számos területen hasznosul. A kukorica termesztése azonban környezeti és társadalmi kihívásokat is jelent, amelyekre megoldásokat kell találni a fenntarthatóbb kukoricatermesztés érdekében.

Növényvédelme

Kártevői

A kukorica kártevőit gyakorlati szempontból érdemes több csoportra osztani. A kártevők táplálkozási preferenciájának alapján két nagy csoportra oszthatjuk őket. Az egyik csoportba a polifág (sok tápnövényű) szántóföldi kártevők tartoznak, melyek szinte válogatás nélkül fogyasztják a legkülönfélébb termesztett és vad növényfajokat. E fajok nagy része a talajszint alatt, vagy annak közelében viszi véghez kártételét. A legfontosabb ilyen fajok:

• vetési bagolylepke (Agrotis segetum)
• gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera)
• cserebogárformák (elsősorban a májusi cserebogár (Melolontha melolontha)) pajorjai
• pattanóbogár-félék növényevő fajainak lárvái (drótférgek)
• mezei pocok (Microtus arvalis)

A másik csoportba azon fajok tartoznak, melyek többé-kevésbé szűken a kukoricára specializálódtak. Ezek között megkülönböztetünk úgynevezett juvenilis, azaz a kukorica fiatal korában károsító, és vegetációs kártevőket, melyek a növény későbbi életszakaszában okoznak problémát. A juvenilis kártevők rendszerint a teljes vegetációs periódusban jelen vannak, de kártételük a kukorica későbbi életszakaszaiban már nem jelentős.

Fontosabb juvenilis kártevők:

• fritlégy (Oscinella frit)
• kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis)
• muharbolha (Phyllotreta vittula)

Fontosabb vegetációs kártevők:

• amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera)
• kukoricamoly (Ostrinia nubilalis)
• kukorica-gyökértetű (Tetraneura ulmi)
• zöld kukorica-levéltetű (Rhopalosiphum maydis)
• zselnicemeggy-levéltetű (Rhopalosiphum padi)
• egyes nagyvadak (gímszarvas, őz, vaddisznó)

A felsoroltakon kívül alkalmi jelleggel, vagy kisebb jelentőségben még számos állatfaj táplálkozik, melyek akár kisebb-nagyobb károkat is okozhatnak. A szemeskukorica tárolása közben számos raktári kártevő is felléphet, melyek ellen sepeciális védekezési eljárások alkalmazása vezethet eredményre. A kukorica legfontosabb raktári kártevői:

• kukoricazsuzsok (Sitophilus zeamais)
• gabonazsuzsok (Sitophilus granarius)
• raktári gabonamoly (Nemapogon granellus)
• mezei gabonamoly (Sitotraga cerealella)
• nagy kenyérbogár (Tenebrioides mauritanicus)

Betegségei

Vírusos betegségek

• kukorica csíkos mozaik, kórokozó: maize dwarf mosaic potyvirus
• kukorica klorotikus foltosság, kórokozó: sugarcane mosaic potyvirus

Baktériumos betegségek

• baktériumos hervadás, kórokozó: Erwinia stewartii

Gombás betegségek

• kukoricaperonoszpóra, kórokozó: Sclerophthora macrospora
• kukoricarozsda, kórokozó: Puccinia sorghi
• golyvásüszög, kórokozó: Ustilago maydis
• rostosüszög, kórokozó: Sorosporium holci-sorghi
• kukorica szürke gyökér- és szárkorhadása, kórokozók: Macrophomina phaseolina, Rhizoctonia bataticola
• diplodiás cső- és szárkorhadás, kórokozók: Diplodia maydis, D. macrospora
• kabatiellás szemfoltosság, kórokozó: Kabatiella zeae
• nigrospórás szárazkorhadás, kórokozó: Nigrospora oryzae
• helmintospóriumos levélfoltosság és száradás, kórokozók: Helminthosporium turcicum, H. carbonum, H. maydis
• kukorica fuzáriózisa, kórokozók: Fusarium graminearum, Gibberella zeae, F. moniliforme, G. fujikuroi, F. culmorum

Gyomnövényei

A kukoricavetések gyomosodási viszonyaira Magyarország tekintetében kiváló képet adnak az Országos Szántóföldi Gyomfelvételezések. A gyomfelvételezések alkalmával az őszi búza gyomnövényei mellett a kukorica nyáreleji és nyárutói gyomviszonyainak értékelése zajlik. Általánosan elmondható, hogy a kukorica életmódjához illeszkedően legnagyobb túlsúlyban a nyárutói egyéves (T4) gyomnövények jelennek meg a kukoricaföldeken. Figyelemreméltó az ürömlevelű parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) terjedése, mely faj 50 év alatt a 18. helyről az 1. helyre küzdötte föl magát a nyárutói gyomnövények borítottságát tekintve.