Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.

Nem tévesztendő össze a következővel: Szlovén nyelv.

Szlovák slovenčina, slovenský jazyk
Beszélik	Szlovákia, Egyesült Államok, valamint Közép-Európa országai
Terület	Közép-Európa
Beszélők száma	6 millió fő
Nyelvcsalád	Indoeurópai nyelvcsalád    Balti szláv nyelvek     Szláv nyelvek      nyugati csoport       csehszlovák nyelvek        Szlovák nyelv
Írásrendszer	Latin írás
Hivatalos állapot
Hivatalos	Európai Unió  Szlovákia Vajdaság Autonóm Tartomány (Szerbia) ( Csehország)
Nyelvkódok
ISO 639-1	sk
ISO 639-2	slk (T)slo (B)
A Wikimédia Commons tartalmaz slovenčina, slovenský jazyk témájú médiaállományokat.

A szlovák nyelv (szlovákul: slovenčina, a hosszabb forma slovenský jazyk) az indoeurópai nyelvcsalád tagja, azon belül a szláv nyelvek nyugati ágába tartozik. Történelmi elődei az ősszláv, majd az ószláv nyelvek, amelyekből az összes többi szláv nyelv is kifejlődött. Legközelebbi rokonai a cseh és a lengyel nyelv. Három nyelvjárása van: nyugati, középső és keleti. Szlovákián kívül Csehországban (400 000) és Magyarországon (80 000) található számottevő szlovák népesség, törvényileg elismert népcsoportnak számít a bécsi szlovák kolónia, és élnek szlovákok Romániában is, Nagylak főhellyel, valamint nem jelentős számban Kárpátalján, ezen kívül Észak-Amerikában (300 000). Összesen több, mint 6 millió beszélője van a nyelvnek.

2004. május 1-je óta az Európai Unió egyik hivatalos nyelve.

Az elnevezés eredete

A szlovákokat a magyarok egykor a Magyarországon élő valamennyi szlávra (például a horvátokra is) használt "tót" szóval jelölték. Ez az elnevezés egyesek szerint a tauta (litvánul nép) és a germánokra alkalmazott teuton kifejezéssel azonos eredetű.^[1] A "szlovák" népnév magyar szövegekben először 1828-ban adatolható, onnantól bukkannak fel különféle írásváltozatai, és az első világháború után terjedt el.^[2][3] De 1575-ből már található egy említés "Sklovákország"-ról, a felsorolásban "Tótország"-ot követve. A közvélekedés szerint ez a „szó” jelentésű szlovo szóból eredhet, de a szlovák szövegekben 1458-ban felbukkant Slovák népnév a korábbi Slovenin (tkp. 'szláv') szó képzős származéka (v.ö. Polak 'lengyel férfi'),^[4] végső soron az ősszláv slověninъ 'szláv' alakra vezethető vissza.^[5]

A nyelv leírása

A szlovák ragozó típusú deklináló sajátságokkal rendelkező nyelv. A legközelebbi rokona a cseh. A két nyelv kölcsönös érthetősége magas fokú, és ez kisebb mértékben a szintén nyugati szláv lengyellel is fennáll.

A szlovák irodalmi nyelv kialakulása

Egy időben nem tartották önálló nyelvnek, hanem a cseh nyelv magyarországi változatának. Bár a szlovák nép kialakulása sem egy egységes csoportból történt. Elődeik zöme cseh és morva területről vándorolt be, amelyek keveredtek lengyel, sziléziai és keleti szláv népelemekkel is. A nyugati és középső nyelvjárások a cseh nyelv felé állnak közelebb, míg a keleti szlovák nyelvjárások már átmenetet képeznek a ruszin és ukrán nyelv felé.

Az első szlovák nyelvű írások is zömében cseh szövegek adaptációi, csak részben tartalmaznak a felvidéki nyelvjárásokból származó elemeket.

A szlovák nyelv közép-szlovákiai nyelvjárása a hivatalos nyelv alapja. Az irodalmi nyelvi norma első megalapozója Anton Bernolák pap (1762–1813) volt, aki közép-szlovák nyelvjárási elemekkel bővített nyugat-szlovák nyelvjárásra építette föl a nyelvet 1787-ben és törekedett minél tisztábban írni, eredeti szlovák nyelvi elemeket használva, hogy csökkentse a cseh nyelv hatását. Nyelvét szlovákul bernolákovčina-nak (Bernolák-féle nyelv) nevezzük. Fonetikus helyesíráson alapult, tehát „úgy írd, ahogy hallod”. Továbbá minden lágy mássalhangzót hacsekkal jelölt (ďeďina, swaďba). Még nem jelent meg a lágy i és kemény y közötti különbség, csak lágy i-t használtak. A j betűt a g, a v betűt az u és a w helyettesítette.

Ezt az irodalmi nyelvet 4 művében mutatta be: Jazykovedno-kritická rozprava o slovenských písmenách (Dissertratio philologico-critica de litteris Slavorum, Nyelvtani-kritikus elbeszélés a szlovák betűkről, 1787),^[6] Pravopis (Orthographia, Helyesírás, 1787), Slovenská gramatika (Grammatica Slavica, Szlovák nyelvtan, 1790) és Výklad o pôvode Slovenských slov (Etymologica vocum slavicarum, Szlovák szavak eredetének értelmezése, 1791). Fő műve a szlovák-cseh-latin-német-magyar szótára: Slowár Slovenskí Česko-Latinsko-Nemecko-Uherskí, amit Anton Kubica együttműködésével írt, csak halála után jelent meg, hat kötetben.^[7][8]

A szlovák irodalmi nyelv törvényesítésére 1843-ban került sor. Ľudovít Štúr a közép-szlovákiai nyelvjárást vette alapul, ugyanis szerinte a legszebben szlovákul a Tátra környékén beszélnek. 1843. július 11-én Štúr, Michal Miloslav Hodža és Jozef Miloslav Hurban megkezdték az új nyelv, a štúrovčina (Štúr-féle nyelv) alapjainak létrehozását. A helyesírás már nem hagyatkozott teljesen a fonetikus írásra. A semlegesnem -uo végződést kapott. A szlovák nyelvből még hiányoztak a ľ, ä, y, é betűk. Művei, amelyekben bemutatta az új nyelvet: Nárečja slovenskuo alebo potreba písaňja v tomto nárečí (Szlovák nyelvjárások avagy szükség ebben a nyelvben írni)^[9][10] és Náuka rečí slovenskej (A szlovák nyelv tana, 1846).^[11][12] Hodža Dobruo slovo Slovákom súcim na slovo (Jó szó az arra alkalmas szlovákokhoz, 1847)^[13] művében kezdte népszerűvé tenni az új nyelvet, és Slovenský potomok (Epigenes Slovenicus, Szlovák leszármazott, 1847)^[14] művében a szlovák nyelvt eredetéről, nyelvtanról és jövőjéről ír. Később Martin Hattala felújította a nyelvet Gramatika slovenského jazyka (Gramatica linquae slavonicae, A szlovák nyelv nyelvtana, 1850)^[15] és Krátká mluvnica slovenská (Rövid szlovák/tót nyelvtan, 1852)^[16] munkáiban. Bevezette az y, ý betűket és szinte a mai formájába hozta a szlovák nyelvet. A szlovák helyesírás eddigi utolsó javítása 1998-ban következett be. A Štúr-féle szlovák nyelvnek köszönhetően egyesült a szlovák értelmiség, mivel ezt a katolikusok és evangélikusok is egyaránt elfogadták.^[7][17]

A nyugati, középső és keleti nyelvjárás hivatalos nyelvvé való tétele sok próbálkozást élt meg. A keleti nyelvjáráson alapuló kiadványok a református vallásos kiadványok és liturgia keretén belül jelentek meg. A 18. század közepétől kezdve adtak ki ilyen műveket a keleti Zemplén megyei nyelvjárásra építve. Az írásmód a magyar helyesírásra épült, tehát például az hangra sz betűt használtak. Az amerikai emigráció még a 20. század elején is adott ki ebben a nyelvjárásban, nyelvi stílusban és ilyen helyesírással vallásos műveket, sőt időszaki lapokat. Egy időre még hivatalos nyelvvé is tudott válni a keleti szlovák: 1919-ben a Szlovák Tanácsköztársaság, amely az ország keleti részeit foglalta magába hivatalos nyelvként használta az eddig írt könyvekben és újságokban rögzített norma szerint. Napjainkban sem évültek el hagyományai, szűk értelmiségi-művészi réteg szerénynek mondható kísérletekkel tartja fenn a keleti szlovák irodalmat.^[18][19]

Az irodalmi nyelv fejlődése során, de különösen a csehszlovák állam fennállása idején a szlovák irodalmi nyelvet tudatosan közelítették a cseh nyelvhez. Az evangélikus értelmiség zöme kezdetben inkább a cseh nyelv használatát támogatta. A »bibličtina« a huszita gyökerekkel és folytonossággal bíró Testvérület (csehül Jednota bratrská; latinul Unitas Fratrum) szentírásfordításán, az ún. »Králicei Biblián« (csehül Bible Kralická) alapult, és a lutheránus-evangélikus egyházközségekben a liturgikus nyelv és ennek hatására a felső-magyarországi evangélikus szlovák kegyességi nyelvének normája volt a XVII-XIX. században, Bernolák és Štúr fellépéséig.^[20] A közös eredet mellett ezek okán is a szlovák és a cseh nyelv irodalmi normája a mai napig nagyfokú hasonlóságokat mutat. Főképp nyelvtani eltérések alakultak ki közöttük, ezért egy csehnek, vagy egy szlováknak nem okoz nagy gondot megérteni a másik nyelvén írott szövegeket. A szlovák nyelvjárások eltéréseket mutatnak a szlovák sztenderd nyelvtől és a cseh nyelvtől is.

A szlovák ábécé

Bővebben: Szlovák ábécé

A q, w csak idegen nevekben és még meg nem honosodott idegen szavakban (például watt) fordul elő.

A szlovákot elég könnyen meg lehet különböztetni más szláv nyelvektől, de legközelebbi rokonától, a csehtől már nem olyan egyszerű. Segítségünkre lehet, hogy csak a szlovákban léteznek az ä, ĺ, ľ, ô, ŕ, csak a csehben léteznek a ě, ř, ů betűk.

Hangtan és helyesírás

Bővebben: Szlovák kiejtés

Magánhangzók

A magánhangzók lehetnek rövidek és hosszúak is.

• a: mint a palóc nyelvjárásbeli rövid á : kefa (kefe)
• á: mint a magyar á : dáva (ad)
• ä: mint a magyar e : päť (5), de az archaikus ejtése päť (csak m, p, b, v után fordul elő)
• e: mint a magyar e : veľmi (nagyon)
• é: hosszú, nyílt e : zdravé (egészséges)
• i, y: mint a magyar i : chlapi(férfiak) , ryba (hal)
• í, ý: mint a magyar í iː: cudzí(idegen) 't͡sud͡ziː, dlhý 'dl.ɦiː (hosszú)
• o: nyíltabb, mint a magyar o ɔ: koč 'kɔt͡ʃ (kocsi)
• ó: nyíltabb, mint a magyar ó ɔː: Tótová 'tɔːtɔvaː (Tótné, vagy Tót lánya)
• u: mint a magyar u u: ulica 'uʎit͡sa (utca)
• ú: mint a magyar ú u:: kľúč 'kʎuːt͡ʃ (kulcs)

Megjegyzés:az i, í lágyítja az előtte álló d, l, n, t mássalhangzókat (kivéve néhány új keletű idegen szót, és a hímnemű élő melléknév többesszáma: pekní), az y, ý nem. Néhány szóban viszont etimológiai okokból írnak y, ý-t i, í helyett. Az l, r mássalhangzók magánhangzóként is viselkedhetnek, és hosszúak is lehetnek pl.: dlhý dl.ɦiː (hosszú), dĺžeň dlː.ʒɛɲ (ékezet), srdce sr.t͡sɛ (szív), sŕdc srːt͡s (szívek – birtokos eset – genitivus)

Ragozáskor figyelni kell, hogy egy hosszú magánhangzó után ugyanabban a szóban nem következhet még egy hosszú hang, ilyenkor a ragok is rövidülnek.

Kettőshangzókszerkesztés

• ia: rövid i előtétű rövid, palócos á ɪ̯a (lágyít!): žiak ʒɪ̯ak
• ie: rövid i előtétű magyar e ɪ̯ɛ: miesto 'mɪ̯ɛstɔ
• iu: rövid i előtétű magyar u ɪ̯u: biura 'bɪ̯ura
• ô: rövid u előtétű nyílt o ʊ̯ɔ: kôň kʊ̯ɔɲ

A latin eredetű szavakban előforduló ia, iu nem kettőshangzó! (reštaurácia, gymnázium)

Mássalhangzókszerkesztés

A szlovák nyelvtan a mássalhangzókat zöngésség és lágyság alapján csoportosítja.

• zöngésség alapján lehet:
  • zöngétlen (neznelé): p, t, k, c, f, t͡s, t͡ʃ, s, x
  • zöngés (znelé): b, d, g, ɟ, v, d͡z, d͡ʒ, z, ɦ
  • pár nélküli zöngés (zvučné): m, n, ɲ, j, l, ʎ, r
• lágyság alapján:
  • semleges (obojaké): m, b, p, v, f, z, s, r
  • kemény (tvrdé): n, d, t, g, k, x, ɦ, l
  • lágy (mäkké): ɲ, ɟ, c, d͡z, t͡s, d͡ʑ, t͡ʃ, ʒ, ʃ, j, ʎ

A b, c, dz, f, g, j, k, m, p, r, v, x, z betűk kiejtése megegyezik a magyarral (b, t͡s, d͡z, f, g, j, k, m, p, r, v, ks, z).

Példák: Hybe 'ɦibɛ, Levice 'ʎɛvit͡sɛ, cudzí 't͡sud͡zi:, Fatra 'fatra, Magura 'magura, Dunaj 'dunaj, zrážka 'zra:ʃka, Komárno 'koma:rno, Poprad 'poprat, Muráň 'mura:ɲ, veľký 'vɛʎki:, textil tɛkstil, Zlieskov 'zʎɪ̯ɛskou.

A lágy mássalhangzók után csak lágy i, í; a kemény mássalhangzók után csak kemény y, ý állhat. A semleges mássalhangzókhoz tartoznak a kiválasztott szavak (vybrané slová), amely szavakban a mássalhangzók után y, ý áll. Ezeket Martin Hattala határozta meg az orosz szótőalakok keménysége/lágysága alapján. Néhány szónak ezáltal kettős alakja született, például byť-biť (létezni-verni). Az f után csak a fyzika szóban van y.

A d, l, n, t betűk idegen eredetű szavakban, pl. telefón, néhány ősi szláv szóban, pl. ten, jeden, vtedy, valamint a hímnemű többes számban, pl. tí odvážni mladí muži tiː odvaːʒni mladiː muʒi nem lágyulnak e, i, í előtt. Hasonlóan a melléknévi -e végződés sem lágyít: krásne kraːsnɛ. Ezzel szemben egyes nyelvjárásokban az ľ és a le, li kapcsolatokban az l-et nem ejtik lágyan. Az é betű soha nem lágyít.

A zöngés mássalhangzók szó végén és zöngétlen mássalhangzók előtt zöngétlenekké válnak. Hasonlóképpen a zöngétlen mássalhangzók zöngés mássalhangzók előtt zöngésekké válnak.

Hangsúlyszerkesztés

Az irodalmi nyelvben a hangsúly az első szótagon van, mint a cseh és magyar nyelvben, bár a kelet-szlovákiai nyelvjárások az utolsó előtti szótagot hangsúlyozzák a lengyelhez hasonlóan.

Ritmustörvényszerkesztés

A szlovák nyelvben hosszú szótagot általában rövid szótagnak kell követnie. (Hosszúnak számít a hosszú magánhangzót vagy diftongust tartalmazó szótag.) A szabály elég erős, széles körben érvényesül, mégis vannak kivételek, például a lágy mássalhangzóra végződő szótövű melléknevek esetén (vtáčie mlieko – madártej, vtáčí spev – madárdal).

Nyelvtanszerkesztés

Főnevekszerkesztés

A szlovák nyelvben a főneveknek három nyelvtani nemük lehet: hímnem, nőnem, semlegesnem.

A hímnemű főnevek további két csoportra oszlanak: élő főnevek és élettelen főnevek.

Szerencsére a legtöbb esetben a végződés segít eldönteni, hogy az adott szó milyen nemű.

• a hímnemű szavak többnyire mássalhangzóra végződnek, kivételek: -ista latinos végű szavak, pl.: futbalista; -ca végű foglalkozásnevek, pl.: sprievodca (idegenvezető), dôchodca (nyugdíjas); és egyéb kivételek, mint: hrdina (hős), dedko (nagypapa), bože (isten). Kivételek közé tartoznak még a férfi becenevek: Jurko (Gyuri), Tomáško (Tomi).
• a nőnemű főnevek -a, -ia, -nošť, -ošť, -šť, -áreň vagy -ň végűek lehetnek, de ide tartozik a noc (éjszaka) szó is.
• a semlegesnemű főnevek pedig -o, -e, -ie, -a/ä végű fiatal állatok nevei, mint: teľa (borjú), žriebä (csikó); -ča végű, úgynevezett fiókanevek mint: vĺča (farkaskölyök), vtáča (madárfióka), dievča (kislány); ide tartoznak még az -um végű latin eredetű szavak, pl.: múzeum. Az -um végű latin eredetű szavak ragozásakor a szó végi m lemarad (múzeá – múzeumok, múzeu – múzeumnak /datív/)
• Főnévragozás szempontjából érdekes a dieťa (gyerek) szó: semleges nemű, egyes számban semleges-, többes számban viszont hímneműként ragozzák.

A hivatalos szlovák nyelvtan definíciója kimondja, hogy az -e és -i végű idegen keresztneveket nem ragozzák. (Ide tartozik pl. a magyar Emese név, vagy pl. az olasz Luigi)

A főnevek többes számaszerkesztés

A szlovákban a többes szám jelét az egyes szám helyére tesszük.

• hímnemben:
  • hímnemű élő főnév kemény vagy lágy mássalhangzóra végződik a többes szám jelei: -i/-ia/-ovia
  • hímnemű élettelen főnév kemény vagy lágy mássalhangzóra végződik a többes szám jelei: -y/-e
• nőnemben:
  • a nőnemű főnevek többes számban az alábbi ragokat kapják: -y/-e/-i
• semlegesnemben
  • a semlegesnemű főnevek többes számú végződései az alábbiak: -á/-ia; -atá vagy -ence a "fiókaneveknél". (dievčatá és a dievčence is helyes)

A főnévragozásszerkesztés

A tradicionális szlovák főnévragozás 7 esetet különböztet meg:

• Nominativ – alanyeset
• Genitiv – birtokos eset
• Dativ – részeshatározó eset
• Akuzativ – tárgyeset
• Vokativ – megszólító eset – mostanra már eltűnt a nyelvből, helyette alanyesetet használnak (irodalmi művekben találkozhatunk vele, például Zuzka (N) – Zuzko (V)) Magyar nyelvre fordítható. Pl.: pán – úr, Pane! – Uram!
• Lokál – helyhatározó vagy elöljárós eset. Ebben az esetben mindig van elöljárószó
• Inštrumentál – társ, illetve eszközhatározó eset

Ragozási mintákszerkesztés

Hímnem, élő, egyes szám:

Többes szám:

Hímnem, élettelen, egyes szám:

Többes szám:

Nőnem, egyes szám:

Többes szám: