Tisza Kálmán
Horowitz Lipót festménye (1894)
A Magyar Királyság 8. miniszterelnöke
Hivatali idő 1875. október 20. – 1890. március 13.
Uralkodó	I. Ferenc József
Előd	Wenckheim Béla
Utód	Szapáry Gyula
A Magyar Királyság 6. belügyminisztere
Hivatali idő 1875. március 2. – 1887. február 11.
Kormányfő	Wenckheim Béla, önmaga
Előd	Szapáry Gyula
Utód	Orczy Béla
Született	1830. december 16. Nagyvárad, Magyar Királyság
Elhunyt	1902. március 23. (71 évesen) Budapest, Magyar Királyság
Sírhely	Tisza kripta
Párt	Határozati Párt (1861-1865) Balközép Párt (1865-1875) Szabadelvű Párt (1875-1901)
Szülei	Tisza Lajos Teleki Júlia
Házastársa	Degenfeld-Schomburg Ilona
Gyermekei	Tisza István Tisza Paulina Ifj. Tisza Kálmán Tisza Lajos
Foglalkozás	miniszter
Vallás	református
A Wikimédia Commons tartalmaz Tisza Kálmán témájú médiaállományokat.

Borosjenői Tisza Kálmán (Nagyvárad, 1830. december 16. – Budapest, 1902. március 23.), a Tisza családból való magyar nagybirtokos, politikus, a Képviselőház alelnöke, előbb magyar belügyminiszter a Wenckheim-kormányban, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke (ideiglenesen felváltva belügyminiszter, pénzügyminiszter és a király személye körüli miniszter is) 1875-től 1890-ig. A Szabadelvű Párt vezető politikusa és a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja. A magyar történelem leghosszabb ideig folyamatosan hivatalban levő kormányfője. A korabeli közbeszédben őt magát nagy hatalma okán Generálisként emlegették, kormányainak tagjait és a hozzá hű képviselőket pedig a híres egyiptomi elitkatonák után mamelukoknak nevezték lojalitásuk miatt.

Élete

Családja és származása

A jómódú és előkelő köznemesi borosjenői Tisza családnak a sarja. Tisza Lajos (1798–1856), császári és királyi kamarás, császári megyefőnök országgyűlési követ, nagybirtokos, és gróf széki Teleki Júlia (1805–1863) negyedik gyermeke.^[1][2] Az apai nagyszülei Tisza László (1765–1831), nagybirtokos, és gróf széki Teleki Katalin (1777–1820) voltak. Az anyai nagyszülei gróf széki Teleki József (1777–1817), földbirtokos és gróf széki Teleki Zsófia (1784–1844) voltak. A hétgyermekes családban csak fiúk születtek, azonban közülük hárman kisgyermekként elhaláloztak. Fivérei: Tisza Domokos (1837–1856), költő, aki 19 évesen hunyt el, Tisza László (1829–1902) politikus, nagybirtokos, országgyűlési képviselő, valamint gróf Tisza Lajos (1832–1898), titkos tanácsos, szegedi királyi biztos, aki 1883. december 22-én magyar grófi címet szerzett adományban I. Ferenc József magyar királytól.^[3]

Házassága és leszármazottjai

1860. július 21-én a nyírbaktai Degenfeld-kastélyban Tisza Kálmán feleségül vette gróf Degenfeld-Schomburg Ilona (Téglás, 1839. január 8.–Nyírbakta, 1913. június 29.) Degenfeld Imre (1810–1883), a tiszántúli református egyházkerület főgondnokának, földbirtokosnak és bökönyi Bek Paulinának (1815–1856) leányát, akitől négy gyermeke – egy leány és három fiú – született:

• gróf Tisza István (Pest, Osztrák Császárság, 1861. április 22. – Budapest, Osztrák–Magyar Monarchia, 1918. október 31.), Magyarország miniszterelnöke. Felesége: borosjenői Tisza Ilona (Mezőcsán, 1855. november 11. – Geszt, 1925. március 16.).
• Tisza Paulina (Bakta, 1862. november 9. –Budapest, 1940. március 24.), férje báró sajókazai és radványi Radvánszky Béla
• gróf ifjabb Tisza Kálmán (Pest, 1867. március 17. –Marosvásárhely, 1947. november 18.), grófi rangot kapott, felesége gróf buzini Keglevich Erzsébet,
• gróf Tisza Lajos (Budapest, 1879. március 3. –Kocsord, 1942. február 20.), gyermektelenül halt meg.

Fiúgyermekei testvérének, a gyermektelen Tisza Lajosnak a grófi rangját örökölték, Tisza Lajos kívánságára; Tisza István, ifjabb Tisza Kálmán, és Tisza Lajos 1897. február 16-án magyar grófi címet szerzett adományban I. Ferenc József magyar királytól.^[4]

Pályája

1848-ban a Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztériumában segédfogalmazóként dolgozott. A Honvédelmi Bizottmánnyal Debrecenbe költözött. A szabadságharc leverése után másfél évre külföldre emigrált. Határozottan fellépett az 1859. szeptember 1-jei pátens protestáns autonómiát veszélyeztető intézkedései, majd a magyar törvényhozást a birodalmi tanácsnak alárendelő októberi diploma ellen is, és ezzel mint az alkotmányosság védelmezője nagy népszerűségre tett szert. 1860-ban visszautasította Bihar vármegye főispáni tisztjét, 1861-ben viszont már képviselőházi alelnök volt az országgyűlésben. A Teleki László-vezette határozati párthoz tartozott, majd amikor Teleki, aki történetesen Tisza nagybátyja is volt, öngyilkos lett, Tisza vette át rövid időre a párt irányítását. 1865-től tíz évig ő és Ghyczy Kálmán voltak a „balközép” vezérei. Ellenezte a deáki kiegyezést, 1868. április 2-án pártjával kiadták az úgynevezett bihari programot, amely állást foglalt a közös minisztériumokkal és delegációkkal szemben. Célként az önálló magyar hadsereget, pénzügyi és kereskedelmi rendszert jelölték meg. A párt szavazóit a 48-asoktól szerezte, így jelentősége megnőtt.

1875. március 1-jén elfogadták a status quót, az adott közjogi berendezkedést, és a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrejött a Szabadelvű Párt, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül. Az új hatalomkoncentráció bázisa az arisztokrácia és a középnemesi nagy- és középbirtokosok, valamint a nagytőkések voltak. Tisza maga 1875. március 2. és október 20. között a Wenckheim-kormány belügyminisztere, 1875. október 20. és 1887. február 11. között miniszterelnök-belügyminiszter, 1887. február 11. és 1890. március 13. között miniszterelnök, közben rövid ideig pénzügyminiszter és király személye körüli miniszter is volt.

Kormányfőként

Bővebben: Tisza Kálmán-kormány

Kormányzása idején pártja nagyon megerősödött, parlamenti hegemóniára tett szert. Ebben nagy szerepük volt Tisza ügyes politikai manővereinek, a párt frakciói közötti kompromisszumok taktikus kimunkálásának, személyi tekintélyének, és az úgynevezett „mamelukoknak”, a Tisza személyétől függő képviselőknek (a mamelukok eredetileg a 13. századtól a 19. század elejéig Egyiptomot uraló, a szultánhoz felettébb lojális katonai réteg tagjai voltak).

Az 1867-es kiegyezéshez mindvégig tartotta magát, az ő idejére esik az új dualista államberendezkedés megerősödése, a kapitalizmus magyarországi intézményes és jogi kereteinek kiépülése.

A feudális maradványok felszámolása és a modern polgári államszervezet és -működés kialakítása is politikai prioritás lett, ugyanakkor kiállt a hatalom megvédése mellett a szerveződő tömegmozgalmaktól. Az első intézkedései között volt az 1876-os megyerendezés, melynek során minden korábbi közigazgatási egységet (szék, kerület, mezőváros, vidék, szabad királyi város stb.) felszámoltak és egységesen (elsőre 65) vármegyékbe szervezték, melyek határait is észszerűsítették. A vármegyésítés alól csupán a magyar tengermellék (vagyis Fiume városa) maradt ki, ami megmaradt külön entitásnak (később sem lett vármegye).

1878-1879-ben bevezették az ország első magyar nyelvű büntető törvénykönyvét, a Csemegi-kódexet, 1882. január elsejével felállították a csendőrséget és Budapesten az államrendőrséget.

A közigazgatási reformok lényegi és látványos részének lezárultával, 1881-ben egyesítették a felvidéki Abaúj és Torna, valamint az erdélyi Krassó és Szörény vármegyéket értelemszerűen Abaúj-Torna vármegye és Krassó-Szörény vármegye néven, kialakítva a monarchia bukásáig fennállt 63 vármegyéből plusz a magyar tengermellékből (Fiume) álló közigazgatási rendszert.

Kormányának nemzetiségi politikája a magyarosításban foglalható össze, Tisza kísérletet tett a nemzetiségek kiszorítására a politikai életből és a közigazgatásból. Az ő idejében elfogadott, Trefort Ágoston fémjelezte, 1883-as és 1884-es iskolatörvények (amik egyben a magyarországi középiskolai alaptörvények is lettek a monarchia széthullásáig) is ebbe az irányba mutattak.

Számtalan később saját jogán is nevessé vált politikust „nevelt ki”. Személyes felfedezettje volt például Baross Gábor, akit ő emelt előbb közlekedési államtitkári, majd miniszteri posztra, de miniszterei közül később négyen is miniszterelnökké váltak: az őt váltó Szapáry Gyula, majd Wekerle Sándor (három külön alkalommal is), Széll Kálmán és végül Fejérváry Géza is.

Kormányához köthető Budapest és vele Magyarország történetének egyik leglátványosabb fejlődése, az 1879-es szegedi nagy árvíz után Szeged teljes, a korábbinál is szebb újjáépítése, a budapesti Országház tervpályázatának meghirdetése (1881), a győztes kiválasztása (1883) és az építkezés megkezdése (1885), ahogy a Magyar Állami Operaház megépítése is, országszerte számos más beruházással, folyamszabályozással (pl. Al-Duna), vasútépítéssel együtt.

Keménykezű és gyakran ellentmondásos kormányzása, sok szövetségesének korruptsága és az 1889. évi véderő-törvényjavaslat – ami az újoncállítás korlátozásán keresztül szuverenitásvesztést jelentett volna Magyarországnak – gyorsan aláásták a tekintélyét. Szintén 1889-ben, annak is a legvégén, december 20-án történt, hogy a még 1879-ben ugyanezen a napon elfogadott állampolgársági törvény értelmében (teljes joggal) elkezdték elvenni minden olyan személy, (köztük Kossuth Lajos és köre) magyar állampolgárságát, akik a törvényben meghatározott 10 év megszakítás nélküli külföldi tartózkodás után sem kértek a Monarchiától külföldi tartózkodási engedélyt.

Lemondása és további karrierje

A Kossuth állampolgársága elvételének hírére 1890 legelején kezdődött tüntetések kiegészülve az egyszerre a párton belül és kívül is kézzel fogható és látványos népszerűségvesztéssel végül oda vezettek, hogy 1890. március 15-i hatállyal beadta lemondását. Távozását igyekezett úgy beállítani, mintha a bécsi udvar Kossuth-ellenes nyomásgyakorlása (vegyék el tőle is az állampolgárságot) ellen tiltakozna, noha valójában sem őt, sem kabinetjét nem foglalkoztatta különösebben a kérdés.

Lemondása után egészen 1901-es visszavonulásáig országgyűlési képviselő, illetve pártja egyik vezető személyisége maradt.

Művei

• Parlamenti felelős kormány és megyei rendszer; Ráth Mór, Pest, 1865
• Tisza Kálmán zárbeszéde a baloldal 1869-ki felirata mellett. Junius 2-án; Kertész József, Pest, 1869

Származása

Jegyzetek

Források

• Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 869–870. o.  

Ajánlott irodalom

• Antal Géza: Koloman von Tisza. (Utrecht)
• Gratz Gusztáv: Modern magyar államférfiak. Tisza Kálmán In: Huszadik Század (1902)
• Vécsey Tamás: Tisza Kálmán (Celldömölk, 1931)
• M. Kondor Viktória: Az 1875-ös pártfúzió In. Értekezések a történettudomány köréből (Budapest, 1959)
• Magyarország története III. (Budapest, 1964)
• Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim (Budapest, 1904)
• Kozári Monika: Tisza Kálmán és kormányzati rendszere (Budapest, 2003. Napvilág Kiadó)
• Kozári Monika: Tisza Kálmán (Budapest, 2019. Gondolat Kiadó)

További információk

• Síremléke a Tisza család kriptájában, Geszten
• Pfendeszak Károly: Észrevételek Tisza Kálmánnak "Parlamenti felelős kormány és megyei rendszer" czímű munkája felett; Pfeifer, Pest, 1866
• Mezei Ernő: Tisza Kálmán 1877-ben; Rosenberg biz., Bp., 1877
• : Tisza Kálmán. Válaszul a habarék-korszak Kákay-jának. Egy Elfogulatlantól; Athenaeum Ny., Bp., 1878
• Kákai Aranyos II. : Tisza Kálmán. Politikai élet- és jellemrajz; Athenaeum Ny., Bp., 1878
• Visi Imre: Tisza Kálmán. Politikai jellemrajz. A tízéves miniszterelnöki jubilaeum alkalmából; Stampfel, Pozsony–Bp., 1885
• A dicsőség napjai. Emlékkönyv. A Tiszajubileum rövid áttekintése; szerk. ifj. Magyar Dávid, Magyar Testvérek, Temesvár, 1885
• Busbach Péter: Az utolsó öt év. Tisza – Szapáry – Wekerle. Parlamenti visszaemlékezések; Országgyűlési Értesítő Ny., Bp., 1895
• Hernádvécsei Vécsey Tamás: Emlékbeszéd. Borosjenői Tisza Kálmán; Hornyánszky Ny., Bp., 1905
• Klein Ödön: Tiszától – Tiszáig. Visszaemlékezések és adalékok; Budapesti Hírlap Ny., Bp., 1922
• Tisza Kálmán: A Tisza-család krónikája; Scolar, Bp., 2019

Elődje: Wenckheim Béla

Magyarország miniszterelnöke 1875–1890

Utódja: Szapáry Gyula