Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Kínai Népköztársaság
中华人民共和国 Csunghua Zsenmin Kunghokuo (Zhōnghuá Rénmín Gònghéguó)
Kína zászlaja Kína címere
Nemzeti himnusz: 《义勇军进行曲》 Az önkéntesek indulója
Fővárosa	Peking
Koordináták: é. sz. 35° 50′ 41″, k. h. 103° 27′ 07″35.844722222222, 103.4519444444435.844722°N 103.451944°E
Legnagyobb város	Sanghaj (Shanghai)
Államforma	népköztársaság
Vezetők
Népköztársasági elnök	Hszi Csin-ping (Xi Jinping)
Az Államtanács miniszterelnöke	Li Csiang (Li Qiang)
Az Országos Népi Kongresszus Állandó Bizottságának elnöke	Li San-csu (Li Zhanshu)
Hivatalos nyelv	mandarin
A Kínai Népköztársaság kikiáltása	1949. október 1.
Tagság	Lista Egyesült Nemzetek Szervezete Kereskedelmi Világszervezet Sanghaji Együttműködési Szervezet G20 Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank Nemzetközi Fejlesztési Társulás Nemzetközi Pénzügyi Társaság Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja Afrikai Fejlesztési Bank UNAMID ASEAN Regional Forum Ázsiai Fejlesztési Bank Karibi Fejlesztési Bank Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa Interpol Nukleáris Szállítók Csoportja Vegyifegyver-tilalmi Szervezet Nemzetközi Hidrográfiai Szervezet UNESCO Föld-megfigyelési Csoport Egyetemes Postaegyesület Nemzetközi Távközlési Egyesület Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet Meteorológiai Világszervezet Egészségügyi Világszervezet BRICS atomhatalom BRIC
Népesség
Népszámlálás szerint	1 443 497 378 fő (2020. nov. 1.)
Rangsorban	2
Becsült	1 451 000 000 [1] fő (2022)
Rangsorban	2
Népsűrűség	153 fő/km²[2]
GDP	2011 (forrás: IMF)
Összes	7298 milliárd[3] USD (2.) PPP: 7,916 billió dollár
Egy főre jutó	5413 dollár
HDI (2006)	0,781 (83) – magas
Földrajzi adatok
Terület	9 640 821 km²
Rangsorban	4.
Víz	2,8%
Időzóna	kínai zónaidő (UTC+8)
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „” hivatkozásra.
Pénznem	renminbi (CNY)
Nemzetközi gépkocsijel	PRC
Hívószám	86
Segélyhívó telefonszám	119 110 120
Internet TLD	.cn
Villamos hálózat	220 volt
Elektromos csatlakozó	NEMA 1-15 Europlug AS/NZS 3112
Közlekedés iránya	jobb
A Wikimédia Commons tartalmaz Kínai Népköztársaság témájú médiaállományokat.

A Kínai Népköztársaság, röviden Kína (egyszerűsített kínai írásmóddal 中华人民共和国 (中国), pinjin: Zhōnghuá Rénmín Gònghéguó (Zhōngguó), magyaros átírásban: Csunghua Zsenmin Kunghokuo (Csungkuo)) a világ második legnépesebb^[4] és Kelet-Ázsia legnagyobb országa, amely egyben túlmutat régióján, mivel mind Közép-Ázsiában, mind a tengeren vannak területei. Az ország 1949-től kezdve kettéosztva él: a Kínai Népköztársaság, Peking (北京, Pejcsing (Běijīng)) fővárossal, illetve a Tajvan (Taiwan) (臺灣 / 台灣) szigetéből és annak környékéből álló Kínai Köztársaság, Tajpej (Taipei) fővárossal. Eleinte az utóbbit ismerték el nemzetközileg (még az ENSZ Biztonsági Tanácsában is tajvani (taiwani) képviselők ültek), ám az 1970-es években tapasztalt amerikai–kínai közeledés után megváltozott a helyzet. Bár ma nem tekintik önálló államnak Tajvant (Taiwant), az amerikai erők mindeddig megakadályozták, hogy a Kínai Népköztársaság bekebelezze.

A két állam eltérően fejlődött a 20. század végén. Az élet rengeteg terén más-más szokások alakultak ki. Míg a szárazföldön Mao Ce-tung (Mao Zedong) által 1956 és 1958 között folyamatosan bevezetett egyszerűsített kínai írásmódot használják, Tajvanban (Taiwanban) még mindig a hagyományos írásjegyekkel írnak.

Kína a világ legősibb folyamatos civilizációja, amely már az ókorban önálló kulturális egységet alkotott, és igen fejlettnek számított. Számos, Európában csak jóval később megismert találmány (mágnes, iránytű, papír, nyomtatás, lőpor, porcelán, selyem, fogaskerék, acél stb.) már az ókorban vagy a kora-középkorban ismert volt Kínában és innen szivárogtak a selyemút közvetítésével nyugat felé különböző tudományos felfedezésekkel együtt. Az egységes birodalom (i. e. 221-es) megalakulása óta lényegében egységben, a különböző dinasztiák vezetésével és a többi kultúrától függetlenül fejlődött egészen a 19. századig, amikor az angolok félgyarmati sorba taszították. Egészen a 20. század közepéig a különböző nagy- és középhatalmaknak kiszolgáltatva létezett, közben egy rendszerváltást átélve, 1949-ben a szárazföldön ismét beköszöntött az egység, megalakult a jelenleg is fennálló Kínai Népköztársaság, és az ellenzék kiszorult Tajvan (Taiwan) szigetére.

Kína ma nagyhatalom, a világ második gazdasági és harmadik katonai potenciáljával és a világ második legnépesebb lakosságával. Jelentős kínai etnikum él a világ különböző területein, elsősorban Délkelet-Ázsiában és a nyugati államokban.

Elnevezései és etimológia

Nevének feltehető forrása a kínai Csin (Qin) dinasztia neve, ami indiai és portugál közvetítéssel jutott el Európába. A középkori olasz kiejtés nyomán lett a szókezdő hang a magyar nyelvben „k”.^[5] Egyes más elképzelések szerint a tea (茶, csa (chá)), illetve a selyem (丝, sze (sī)) szóban keresendő a szó eredete, de azt is felvetették, hogy az első kínai császár, Csin Si Huang-ti (Qín Shǐ Huáng Dì) (秦始皇帝) nevéből alakult ki.

Ami a kínai nyelvű Csungkuo (Zhōngguó) (中国) szót illeti, ez magyarul annyit tesz, mint Középső birodalom vagy Középső királyság. Ezt a nevet egyszerűen azért alkalmazták, mert saját szempontjukból érthetően az ismert világuk közepén helyezkedtek el. Azonban a jelentéstartalma a szónak folyamatosan változott a korai időszakokban: a Sárga-folyó (黄河, Huangho (Huánghó)) körüli fejlett királyságokat, később egészen a Jangce (长江, Csang-csiang  (Cháng Jiāng)) vidékéig tartó területeket, míg a Tang-dinasztia alatt az úgynevezett barbár (nem kínai) területeket is beleértették.

További, a kínai nyelvben használatos elnevezései:

• 中华人民共和国, Zhōng-huá Rénmín Gònghéguó – Kínai Népköztársaság (KNK). Hivatalos név.
• 华, Huá – Rövidítésekben, összetett szavakban jelöli Kínát és a kínaiakat.
• 中华民国, Zhōnghuá Mínguó – Kínai Köztársaság. A tajvaniak így nevezik Tajvant, de a KNK-ban nem fogadják el ezt az elnevezést.

Földrajz

Bővebben: Kína földrajza

India Nepál Mongólia Kazahsztán Oroszország Mianmar Észak-Korea Dél-Korea Japán Tajvan Fülöp-szk. Laosz Th. Viet- nám Csengcsou Csengtu Csungking Hangcsou Harbin Hongkong Hszian Kanton Lhásza Nanking Peking Sanghaj Senjang Sencsen Tiencsin Ürümcsi Vuhan Sárga- tenger Bengáli-öböl Csendes- óceán A l t a j Hajnan Rjúkjú- szigetek Góbi sivatag Tarim- medence Tien-san Tibeti-fennsík K u n l u n Kara- korum Himalája térkép szerkesztése

A körülbelül Európa méretű ország a következő államokkal határos: Észak-Korea (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság), Oroszország, Mongólia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Afganisztán, Pakisztán, India, Nepál, Bhután, Mianmar (Burma), Laosz és Vietnám. A kínai szárazföldet keleten és délen a Pohaj- (渤海, Bóhǎi), a Sárga- (黃海道, Huánghǎi), a Kelet-kínai- (东海, Dōnghǎi) és a Dél-kínai-tenger (南海, Nánhǎi) szegélyezi. A kínai felségvizeken több mint 5000 sziget fekszik, amelyek közül a két legnagyobb Tajvan (台湾, Táiwān) és Hajnan (海南, Hǎinán).

Kínának lezáratlan területi vitái vannak Indiával, egy szigetcsoport hovatartozásáról Japánnal, valamint a Dél-kínai-tenger egyes szigetcsoportjainak kérdésében Délkelet-Ázsia országainak nagy részével. Egészen az 1997-es megegyezésig az orosz-kínai határnál fekvő bizonyos területek hovatartozása is vitatott volt. Az 1960-as és 70-es években a Kínai Népköztársaság (KNK) kemény, konfrontatív külpolitikát folytatott, ami véres incidensekhez vezetett a kínai-szovjet, a kínai-indiai és a kínai-vietnámi határok mentén. Az utóbbi egy-két évtizedben a KNK a viták békés rendezésének útját választotta, s a vitatott területek hovatartozásáról szakértői tárgyalásokon szándékozik megegyezésre jutni a szomszédaival. Nem egyértelmű még Tajvan helyzete: a Kínai Népköztársaság saját részeként tartja számon a Dunántúl méretű, 21 milliós lakosságú szigetet, de az de facto nem áll az ellenőrzése alatt (ld. alább).

A mai Kína területének jelentős része történelmileg nem tartozott Kínához, csak az utóbbi néhány évszázadban foglalták el a kínai császári seregek. Ilyen Nyugat- és Észak-Kína nagy, ma is főleg nemzeti kisebbségek által lakott része, például Tibet (西藏, Xīzàng) és Kelet-Turkesztán (新疆, Xīnjiāng).

Erősen leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy Kína területe nyugatról keletre lépcsőzetesen lejt. Nyugaton nagyrészt magas hegységek találhatók Himalája (喜马拉雅, Xĭmălāyă), Kunlun (昆仑, Kūnlún), Tiensan (天山, Tiānshān) stb., valamint a Csinghaj-tibeti-fennsík (青藏高艕, Qīngzàng gāoyuán), innen keletre haladva egyre alacsonyabb hegységek és fennsíkok következnek, s végül az ország keleti felének nagy része alföld. Az ország szárazföldi területének több mint kétharmadát hegységek foglalják el.

Geopolitika

Az ország geopolitikai fekvése rendkívül kedvezőtlen. 14 országgal határos, köztük olyan ellenséges potenciális nagyhatalmakkal, mint Vietnám. Tengeren két globális pénzügyi, gazdasági hatalommal osztozik: Japán és Dél-Korea, melyek a nyugati érdekszféra kelet-ázsiai vezetői, továbbá a szintén ellenséges Fülöp-szigetek. Tengerei sekélyek, ráadásul az ország infrastruktúrája, kereskedelme és gazdasága a partvidéken összpontosul, így különösen érzékeny a tengeri blokádokra. Külön kihívást jelent a Tajvan-kérdés; a sziget katonai erejét a rajta termelt csúcstechnológia biztosítja: a nyugati hatalmak védelmét élvezi. A mindössze 150 kilométerre fekvő, jól fegyverzett terület meggátolja Kínát, hogy védelmi pufferzónát építsen ki a tengeren, a Tajvani-szoros pedig a nyersanyagok és csúcstechnológia áruforgalmában okozhat zavarokat. A közelében fekvő őslakos rivális nagyhatalmak mellett állandó hátrány az amerikai katonai jelenlét is. Míg egy konfliktus esetén az óceánpajzzsal és baráti államokkal védett Egyesült-Államok geopolitikai nyert helyzetből indulna, Kínának még a szomszédos ellenséges államok vagy Tajvan semlegesítése is rendkívüli erőfeszítést és veszteségeket jelentene, nemhogy egy NATO-beavatkozás feltartóztatása^[6]. Gazdaságilag részben kölcsönös függésben van az Európai Unióval, annak is vezető gazdasági nagyhatalmával, Németországgal.

Domborzat

Kína legnagyobb része (mintegy háromnegyede) magashegység. Csak keleten, a tengerpartok közelében, a nagy folyók alsó szakasza mentén vannak hatalmas, termékeny alföldek. Legmagasabb pontja a Mount Everest, más néven Csomolungma (珠穆朗瑪峰, Csumulangma Feng (Zhumulangma Feng)): 8848 m, legalacsonyabb pontja pedig a Turfáni-mélyedés (吐魯番盆地, Tulufan Pendi): -154 m. Tájai:

Vízrajz

Állatok

Legnagyobb folyók: Jangce (长江, Csang Csiang (Chang Jiang)), Sárga-folyó (黄河, Huang Ho (Huang He)), Hszi Csiang (Xi Jiang) (西江), Amur (黑龍江, Hejlung Csiang (Heilong Jiang)), Szunghua Csiang (Songhua Jiang) (松花江), Brahmaputra (雅鲁藏布江, Jalu Cangpu Csiang (Yalu Zangbo Jiang)), Tarim (塔里木河, Talimu Ho (Talimu He)), Jalung Csiang (Yalong Jiang) (雅砻江), Jalu Csiang (Yalu Jiang) (鸭绿江), Indus (印度河, Jintu Ho (Yindu He)), Mekong (湄公河, Mejkung Ho (Meigong He)).

Legnagyobb tavak: Dongting-tó (洞庭湖, Tungting Hu (Dongting Hu)), Kuku-nór (青海湖, Csinghaj Hu (Qinghai Hu)), Hanka-tó, Poyang-tó (鄱阳湖, Pojang Hu (Poyang Hu)), Lop-nór, Tai-tó (太湖, Taj Hu (Tai Hu)), Nam-tó, Siling-tó, Hongcei-tó (洪泽湖, Hungcö Hu (Hongze Hu)), Hulun-tó

Éghajlat

Kína éghajlata a nagy területi kiterjedés miatt igen változatos. Legnagyobb része szárazföldi éghajlatú, de déli területei már a trópusi és szubtrópusi övezetben találhatók, míg északi területei a hideg övhöz fekszenek közel. A domborzatnak megfelelően Kínában jócskán találunk magashegységi, valamint sivatagi éghajlatú területeket is. Az ország déli és keleti területei monszun hatás alatt állnak: tavasszal és nyáron a Csendes-óceán felől érkező meleg monszun szelek sok csapadékot hoznak, így a nyár Kína nagy részén meleg és csapadékos. Télen viszont északnyugat felé haladva egyre szárazabb és hidegebb az időjárás. Tehát délkeleten a nyár forró és csapadékos, a tél enyhe és csapadékos, míg északnyugaton a nyár forró és csapadékos, a tél hideg és száraz. Természetesen egyes területeken a domborzat jelentősen módosítja ezeket a tendenciákat.

Az ország déli területein a szubtrópusi monszunéghajlat az uralkodó, az északi, tengerhez közeli vidékeken a nedves kontinentális, beljebb száraz kontinentális, illetve Belső-Mongólia Autonóm Terület egyes vidékein a mérsékelt övi sivatag éghajlat jellemző. A magashegységekben és Tibetben hegyvidéki éghajlat van.

Élővilág, természetvédelem

A kínai gazdaság erősödésével párhuzamosan nőtt a környezetszennyezés, amely az egész Földre hatással van: a 2000-es évek elején hetente mintegy két új erőművet adnak át Kínában, amelyek működése a globális felmelegedési válságot is egyre fokozta.^[7] Súlyos gondot okoz a termőtalaj eróziója, a vizek és a levegő elszennyeződése. Kevés az ivóvíz,^[8][9] a sivatagok terjeszkednek.^[10]

A születési rendellenességgel világra jövő csecsemők aránya 2001 óta közel 40%-kal növekedett: míg 2001-ben minden 10 ezer szülésre átlagosan 104,9 testi fogyatékos eset jutott, addig 2006-ban már 145,5. A Kínában születő évi 20 millió csecsemőből 0,8–1,2 millió újszülött valamilyen születési hibával jön világra, közülük 300 ezer babánál szemmel látható a fogyatékosság.^[11][12]

Lásd még: Kategória:Kína élővilága

Nemzeti parkjai

Kínában 187 nemzeti park található. Ezek többsége nem összefüggő területen fekszik, hanem egyenként is sok védett terület tartozik hozzájuk. Helyzetüket 1999-ben szabályozták.

Természeti világörökség

Bővebben: Kína világörökségi helyszínei

A lista az UNESCO világörökségi programjának kínai helyszíneit sorolja fel. Kína 2014-ben 47 világörökségi helyszínnel rendelkezett, amellyel második volt a világon. A helyszínek közül 33 kulturális, 10 természeti és 4 kulturális és természeti (vegyes) helyszín.

Történelem

Bővebben: Kína történelme

Kína történelme
ŐSI
Neolitikus i. e. 8500 – i. e. 2070 körül
Hszia-dinasztia i. e. 2070 – i. e. 1600 körül
Sang-dinasztia i. e. 1600 – i. e. 1046 körül
Csou-dinasztia i. e. 1046 – i. e. 256 körül
Nyugati Csou
Keleti Csou
Tavasz és ősz
Hadakozó fejedelemségek
CSÁSZÁRI
Csin-dinasztia i. e. 221 – i. e. 207
Han-dinasztia i. e. 206 – i. sz. 220
Nyugati Han
Hszin-dinasztia
Keleti Han
Három királyság 220–280
Vej, Su és Vu
Csin-dinasztia 265–437
Nyugati Csin
Keleti Csin	Tizenhat királyság
Déli és északi dinasztiák 420–589
Szuj-dinasztia 581–618
Tang-dinasztia 618–907
(Vu Cö-tien 690–705)
Az öt dinasztia és a tíz királyság 907–960	Liao-dinasztia 907–1125
Szung-dinasztia 960–1279
Északi Szung		Nyugati Hszia
Déli Szung	Csin
Jüan-dinasztia 1271–1368
Ming-dinasztia 1368–1644
Csing-dinasztia 1644–1911
MODERN
Kínai Köztársaság 1912–1949
Kínai Népköztársaság 1949–jelen	Tajvan 1949–jelen
Sablon:Kína történelme m v sz

Kína a legősibb folyamatosan fennálló civilizáció. A Sárga-folyó évenkénti áradásai során lerakott termékeny hordalékon már az i. e. 6. évezredben kialakult a földművelő életmód.

A mondabeli első kínai császár Huang-ti (Huang Di), i. e. 2100-ban alapította meg az első kínai államot a mai Peking környékén. Ezután kialakult a többi kínai királyság is.

I. e. 221 táján a Csin (Qin) állam Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) vezetésével egymás után legyőzte a többi tizenegy nagyobb fejedelemséget, létrejött az egységes kínai állam. Ez a császárság eltérő etnikumokat egyesített, de kifelé jól védhető volt: keletről a tenger, délről az áthatolhatatlan erdőségek, nyugatról a hegyek határolták. Mindössze északról volt sebezhető. A nomád népek támadásait kivédendő épült meg az i. e. 5-1. évszázad között a kínai nagy fal erődrendszer, melynek egységesítése Cseng (Zheng) császár érdeme.

A Csin-dinasztia (Qin-dinasztia), majd az azt követő Han- és Csin-dinasztia (Jin-dinasztia) uralkodása idején Kína óriásit fejlődött. A virágzásnak a hunok i.sz. 316-os hódítása vetett véget. Kína 589-ig sok részre szakadva maradt, majd 589-ben a Szuj-dinasztia (Sui-dinasztia) egyesítette. A Tang-dinasztia vezetésével 875-ig maradt egységes állam, akkor sok fejedelemségre esett szét. Ez az „öt dinasztia kora”, amely 960-ig tartott. A Szung-dinasztia (Song-dinasztia) vezetése alatt Kína újra egyesült. Az 1127-es dzsürcsi hódítással véget ért a kínai dinasztiák kora. 1279-ben Kubiláj mongol vezér lett a kínai császár, megalapította a Jüan-dinasztiát (Yuan-dinasztia). Ennek helyébe 1368-ban a kínai Ming-dinasztia lépett. Végül 1644 és 1911 között a mandzsu Csing-dinasztia (Qing-dinasztia) uralkodott. Ekkor alakult ki Kína jelenlegi határa. Elfoglalták Tajvant (Taiwan-t) és Tibetet, határszerződést kötöttek Oroszországgal. Kína a 18. század végéig terjeszkedett. Csien-lung (Qianlong) császár halála után megindult Kína bomlása.

Az 1842-es, majd 1856-60-as ópiumháborúk során Kína az egyenlőtlen szerződések révén lényegében függőségbe, félgyarmati helyzetbe került, elsősorban Angliától, de más akkori nagyhatalmaktól is. Közben az elnyomott tömegek egyre jobban lázadoztak. Az 1901-ben levert bokszerlázadás után 1911-ben polgári demokratikus forradalom döntötte meg a császárságot. Kína köztársaság lett. Ezután hamar eluralkodott a káosz, bekövetkezett a hadurak kora. Gyakran beavatkoztak külső hatalmak, elsősorban Japán és Anglia. 1925-ben polgárháború tört ki, amely 1949-ig tartott. A második világháború idején, a Japán ellen vívott háború közben is alig szünetelt a polgárháború. A nemzetközileg elismert kínai kormány élén a Kuomintang (Guomindang) (Nemzeti Párt) állott. 1949-ben a kommunisták a szárazföldről kiszorították a Kuomintang (Guomindang) pártot Tajvan (Taiwan) szigetére. Megalakult a Mao Ce-tung (Mao Zedong) vezette Kínai Népköztársaság.

1958-ban Mao Ce-tung (Mao Zedong) meghirdette „Nagy ugrást”. Az ekkor megkezdődött folyamatok az 1966–69-es kulturális forradalomban érték el csúcspontjukat.

A '70-es évektől kezdve a Maot követő Teng Hsziao-ping hatására Kína folyamatosan bontotta le merev rendszerét. Gazdaságpolitikája kapitalista jellegű lett, miközben a pártállam fennmaradt. A demokráciát követelő 1989-es diáklázadást vérbe fojtotta a karhatalom.

Csiang Cömin (Jiang Zemin) elnök, és Csu Zsung-csi (Zhu Rongji) miniszterelnök vezették az országot az 1990-es években. Az ő irányításuk alatt Kína gazdasági teljesítménye hozzávetőleg 150 millió parasztot emelt ki a mélyszegénységből és az ország átlagos GDP növekedése 11,2% volt.^[13][14] Az ország formálisan csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez 2001-ben, és szintén magas gazdasági növekedést ért el Hu Csin-tao és Ven Csia-pao kormányzása idején is a 2000-es években. A gyors növekedés azonban súlyos hatással volt az ország természetes erőforrásaira és a környezetre,^[15][16] amely tüntetésekhez és személycserékhez vezetett a politikában.^[17][18] A 2008-ban kirobbant gazdasági világválság ellenére az életminőség továbbra is gyorsan javult az országban, viszont a központosított politikai ellenőrzés nem enyhült.^[19]

2012-ben a kommunista párt vezetőségében történő változásokra utaló jelek voltak megfigyelhetők, például Vang Li-csun, Csungking polgármester helyettese bizalmas információkat szolgáltatott ki az amerikaiak részére, amely hatalmas botrányt keltett Kínában.^[20] 2012 novemberében, a KKP 18. kongresszusa során, Hu Csin-tao vezetői helyét Hszi Csin-ping vette át.^[21][22] A kínai kormány nagyszabású gazdasági reformokba kezdett,^[23][24] amely strukturális bizonytalanságokkal küzdött és a gazdaság növekedése is lelassult.^{[25][26][27][28]} Hszi–Li kormányzata jelentős reformokat ígért az egygyermekes politikával és a börtönrendszerrel kapcsolatosan.^[29] 2015. október végén a kínai kormány bejelentette, hogy eltörli a több évtizede érvényben lévő egygyermekes politikáját, és immáron egységesen kettőre emeli a megengedett gyermekek számát családonként.^[30] A népesség elöregedésének lassítása érdekében a kínai kormány 2021. május 31-én bejelentette a háromgyermekes politikát.^[31] Egy 2022 októberében tartott pártkongresszuson tovább bővítették Hszi hatalmát, kiiktatva minden korábbi nagyhatalmú pártfunkcionáriust a környezetében,^[32] az erről szóló szavazás előtt látványosan ki is vezették mellőle elődjét, Hu Csin-taot, amire nem is érkezett hivatalos magyarázat.^[33]