Fehérorosz Köztársaság
Рэспубліка Беларусь Республика Беларусь
Fehéroroszország zászlaja Fehéroroszország címere
Nemzeti himnusz: Мы, беларусы
Fővárosa	Minszk
Koordináták: é. sz. 53° 31′ 42″, k. h. 28° 02′ 48″53.528333333333, 28.04666666666753.528333°N 28.046667°E
Államforma	köztársaság
Vezetők
Elnök	Aljakszandr Rihoravics Lukasenka
Miniszterelnök	Raman Aljakszandravics Halovcsenka
Hivatalos nyelv	Belarusz és orosz
Beszélt nyelvek	lengyel, ukrán
független	Szovjetuniótól
Kikiáltása	1990. július 27.
Elismerése	1991. augusztus 25.
Tagság	Lista Egyesült Nemzetek Szervezete Független Államok Közössége Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete Eurázsiai Gazdasági Közösség Belorusz–Orosz Államszövetség Keleti Partnerség el nem kötelezett országok Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank Nemzetközi Pénzügyi Társaság Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja Nyitott Égbolt Egyezmény Interpol Nukleáris Szállítók Csoportja Vegyifegyver-tilalmi Szervezet UNESCO Egyetemes Postaegyesület Nemzetközi Távközlési Egyesület Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet Meteorológiai Világszervezet Egészségügyi Világszervezet A Független Államok Közösségének Szabadkereskedelmi Övezete
Népesség
Népszámlálás szerint	9 200 617 fő (2023. jan. 1.)[1]
Becsült	9 443 000 [2] fő (2022)
Népsűrűség	47 fő/km²[3]
GDP	2016
Összes	47 388 millió USD (83)
Egy főre jutó	4 990 USD (93)
HDI (2015)	0,798[4] (48.) – nagyon magas
Földrajzi adatok
Terület	207 600 km²
Rangsorban	93
Víz	1,4%
Időzóna	MSK (UTC+3)
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „” hivatkozásra.
Pénznem	Belarusz rubel (BYN)
Nemzetközi gépkocsijel	BY
Hívószám	375
Segélyhívó telefonszám	101 102 103
Internet TLD	.by
Villamos hálózat	220 volt
Elektromos csatlakozó	Europlug Schuko
Közlekedés iránya	jobb
A Wikimédia Commons tartalmaz Fehérorosz Köztársaság témájú médiaállományokat.
Litvánia Oroszország Ukrajna L e n g y e l o r s  z. Lettország MINSZK Polack Vicebszk Orsa Mahiljov Hrodna Baranavicsi Babrujszk Homel Pinszk Breszt Mazir Pripjaty Dnyeper Nyeman Dzjarzsin. térkép szerkesztése

Fehéroroszország vagy a belarusz nyelvből származó, de Magyarországon is bevett alakban Belarusz, hivatalosan Fehérorosz Köztársaság vagy Belarusz Köztársaság (belarusz nyelven Рэспубліка Беларусь) kelet-európai állam, melyet keletről Oroszország, délről Ukrajna, nyugatról Lengyelország, északról Litvánia és Lettország határol. Fővárosa Minszk, jelentős városai Breszt, Hrodna, Homel, Mahiljov és Vicebszk. Területének az egyharmadát erdő borítja.

1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. A Szovjetunió felbomlása után elnyerte függetlenségét. 1994-ben az első és egyetlen szabad választáson Aljakszandr Lukasenka lett az ország elnöke, mely pozíciót azóta is betölti. Lukasenka Fehéroroszországban tekintélyelvű, diktatórikus rendszert épített ki.^[5] A választások nem szabadok és nem tisztességesek, a rendszer ellenfeleit elnyomják vagy bebörtönözik, a média pedig nem szabad.^[6][7][8] A 2020-as választást követően komoly tüntetéshullám kezdődött az országban, melynek során sokakat bebörtönöztek.^[9][10][11] Fehéroroszország az egyetlen európai ország, ahol hivatalosan alkalmazzák a halálbüntetést.^[12]

Fehéroroszország az ENSZ, a FÁK, a KBSZSZ, az Eurázsiai Gazdasági Unió, az OSCE tagja, valamint az úgynevezett el nem kötelezett országok közé sorolható, de szoros kapcsolat fűzi Oroszországhoz.^[13] Nem mutatott hajlandóságot az Európai Unióhoz való csatlakozásra, ennek ellenére kétoldalú kapcsolatot ápol a tömbbel, és részt vesz két uniós projektben, a Bakui Kezdeményezésben és a Keleti Partnerségben. Utóbbiban Fehéroroszország 2021. június 28-án felfüggesztette részvételét, miután az EU újabb szankciókat vezetett be az ország ellen.^[14] 2022 februárjában, amikor Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, Fehéroroszország volt az egyetlen független állam, amely nyíltan, katonai segítséggel is Oroszország oldalán avatkozott be a háborús konfliktusba.^[15]

Az ország magyar elnevezése

Lásd még: A fehérorosz népnév eredete

Az ország magyar elnevezése körül állandó viták folynak, régóta legalább két változat él párhuzamosan a magyar nyelvben.

Az egyik elnevezés Belarusz Köztársaság, rövid formában Belarusz, ennek egyenes fordítása a magyar Fehéroroszország név. A Rusz szó végső soron a Kijevi Ruszra vezethető vissza, de mindhárom keleti szláv nyelvben használják az annak területén létrejött későbbi szláv államokra, így Oroszországra is, amely elnevezés maga is kapcsolatban van ezzel a szóval.^[16][17]

Az elnevezés kérdésének, főleg belarusz részről, politikai jelentőséget is tulajdonítanak, mivel számukra nemkívánatos az, hogy országuk nevét Oroszországgal bármilyen kapcsolatba hozzák. A Belarusz formát támogatja számos belarusz polgári mozgalom,^[18] a magyar Külügyminisztérium és maga a Belarusz Nagykövetség^[19] is.

A másik változat „Fehéroroszország”, ezt írja elő jelenleg a magyar helyesírási szabályzat által megjelölt földrajzinév-bizottság testülete.^[20]

A második világháború után Magyarországon leginkább az orosz „Belorusszija” elnevezés volt használatos.

Földrajz

Domborzat

Fehéroroszország alapvetően síkvidéki ország, egész területe a Kelet-európai síkság része. Az ország középső részén húzódik végig délnyugat-északkeleti irányban a Belorusz-hátság, amelytől délre a Poleszje erdős-mocsaras síksága, északra pedig a Belorusz-tóhátság nevű fiatal morénavidék fekszik, melynek átlagos magassága 180–220 m. A Belorusz-hátság több részből áll, melyet folyóvölgyek választanak el egymástól: Volkoviszki-hátság (242 m), Novahrudaki-hátság (Zamkova, 323 m), Kapili-hátság (243 m), Asmjani-hátság (320 m), Minszki-hátság (345 m), Orsai-hátság (264 m), Vityebszki-hátság (295 m). Az ország legmagasabb pontja a Minszki-hátságon a Dzjarzsinszkaja, mely 345 m magas.^[21] A Nyugati-Dvinától északra meg kell említeni a 255 m-ig emelkedő Haradoki-hátságot. A Belorusz-tóhátság kristályos ősi alapja északkeleti irányban egyre mélyebbre süllyed (200 m-ről 1300 m-re), több száz m vastag változatos óidei rétegsor takarja. Az óidei kőzetek a Nyugati-Dvina völgyében kerülnek a felszínre. A tóhátságra jellemző a hepehupás domborzat és a rengeteg tó.

Vízrajz

Területén húzódik a kontinentális vízválasztó vonal, mely a Belorusz-hátság vonalát követi, majd a Pripjaty-mocsárvidékén halad át. Az ország északi és nyugati része a Balti-tenger, déli és keleti része a Fekete-tenger vízgyűjtőjéhez tartozik. Vízhálózata szétfutó, ezért kedvezőtlen a hajózás számára, valamint vízenergia-készletei sem számottevőek. Legjelentősebb folyói a Dnyeper (főbb mellékfolyók: Berezina, Druty, Szozs, Pripjaty), a Nyugati-Bug (határfolyó Lengyelország felé), a Nyeman és a Nyugati-Dvina. A Dnyeper-Bug-csatorna a Pripjaty és a Bug folyók összekapcsolásával a Balti- és a Fekete-tenger között teremt kapcsolatot, míg az Augustówi-csatorna a Nyemant és a Visztulát köti össze.

A tengerparttal nem rendelkező országok között Európában a legnagyobb kiterjedésű állam.^[22] Ugyanakkor a Belorusz-tóhátságon több mint 4 ezer tó található, melyek azonban rendkívül kis méretűek, csupán 1/10-ük területe haladja meg az 1 km²-t. A legnagyobb ezek közül a Naracs-tó (80 km²), mely az ország legnagyobb természetes tava. A Braszlavi-tócsoport mintegy 30 tavat foglal magába, melyek közül a legnagyobb a Drivjati-tó (32 km²). A nagyobb tavak közül a Lukomli- (37 km²) és az Aszvejai-tavakat kell megemlíteni. A mesterséges tavak közül a legnagyobb a Minszk közelében a Szviszlocs felduzzasztásával kialakított, üdülőcélokat szolgáló Zaszlavei-víztározó (v. Minszki-tenger). Fehéroroszországban (főként a Poleszje vidékén) hatalmas kiterjedésű mocsárvidékek találhatóak. 1980-ban az országterület 1/5-ét borította mocsár és a szántóföldek 1/3-a is erősen vizenyős volt. A szovjet időszakban felgyorsult a vízrendezés, összesen kb. 20 000 km² területről vezették el a vizet és alakítottak ki rajtuk szántóföldeket.

Éghajlat

Az ország éghajlata mérsékelt-kontinentális. A Kelet-európai síkvidék többi részéhez képest viszonylag erős az óceáni hatás klímájában. Délnyugatról északkelet felé haladva csökken az átlaghőmérséklet, Breszt környékén az évi középhőmérséklet 8 °C, Vicebszknél már csak 5 °C. A vegetációs periódus hossza délnyugaton 200-205 nap, északon 175-185 nap, délkeleten 185-195 nap. Az éves csapadékmennyiség 550–700 mm között változik.

Élővilág, természetvédelem

Több mint harmadát erdőségek fedik: északon vegyeserdők (erdei- és lucfenyő, nyírrel és égerrel), délen lombos erdők (tölgy, gyertyán, juhar és kőris). ^[23]

A Belavezsszki-erdő Nemzeti Parkban él Európa legnagyobb testű szárazföldi emlőse, az európai bölény.

Nemzeti parkjai

Természeti világörökségei

• Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park (Belavezsszki vagy Białowieża-erdő - Lengyelországgal közös)

Történelem

Bővebben: Fehéroroszország történelme

Középkor

A mai állam területe a szláv népek őshazája, itt alakultak ki többek között azok a keleti szláv törzsek, melyekből később az orosz, az ukrán és a belarusz nép származott. A 9. században már kialakultak a feudális termelési viszonyok, létrejöttek az első városok (Polack, Breszt, Vicebszk, Pinszk, Orsa). A mai országterület egésze a 882-ben létrejött Kijevi Rusz része lett. A kijevi orosz állam széthullásával, a 12. században kisebb fejedelemségek keletkeztek, melyek a 13-14. században részben tatár, részben litván uralom alá kerültek.

Lengyel fennhatóság alatt (1569–1795)

1569-ben a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség egyesítésével (lublini unió) a terület nagy része lengyel uralom alá került. A livóniai háborúban (1558–1583), melyet a lengyel király és az orosz cár folytatott, az ország állandó harcok helyszínévé vált, lakosságának felét elveszítette. Ez volt az első a nagy nemzeti katasztrófák sorában. A 16. század végén itt is megjelent a reformáció, melynek központjai Nyaszvizs, Beresztyje (a mai Breszt) és Kleck voltak. A lengyelek igyekeztek katolikus hitre téríteni a népességet, 1596-ban a breszti zsinaton kihirdették az ukrán és a belarusz ortodox egyház csatlakozását a római katolikus egyházhoz. A városokban a lakosság vallásos szövetségei, a „testvértársaságok” ápolták a pravoszlávia és a cár iránti hűséget, elősegítették a belarusz kultúra fejlődését. 1595-ben nagy parasztfelkelés tört ki Nalivajko, Pancsoha és Szavula parasztvezérek irányításával. A 17. század közepére a lengyel uralom annyira megerősödött, hogy már nem törhetett ki az ukrajnaihoz hasonló parasztfelkelés. A nagy északi háború (1700–1721) újra feldúlta az ország földjét, valamennyi városát lerombolták. Népességének egyharmada elpusztult, a városi lakosoknak a fele.

A cári birodalomban (1795–1917)

A régi Lengyelországot a szomszédos hatalmak három felosztás során teljesen bekebelezték. Az első felosztás során, 1772-ben az ország keleti része, majd 1795-ben az egész mai Fehéroroszország orosz uralom alá került. 1812-ben újra a földig rombolták az országot a napóleoni háborúk során. I. Napóleon visszavonuló hadserege a legsúlyosabb veszteségeket épp a mai Fehéroroszország területén szenvedte el. A parasztok az erdőbe menekültek és partizánháborút folytattak a francia megszállók ellen. A területen a cári birodalom négy kormányzóságot (Minszki, Vityebszki, Mogiljovi, Grodnói) hozott létre. A 19. század közepén a belorusz kultúra fejlődésnek indult, a cári hatalom russzifikációja ellenére is (1864-ben betiltották a latin ábécé használatát). A nyugati országrész részt vett az 1863-as lengyel januári felkelésben. Az 1861 után meginduló lassú kapitalizálódás ellenére a terület a cári birodalom legelmaradottabb részei közé tartozott, mivel a hatalom akadályozta az iparosítást (az országot élelmiszer- és nyersanyagszállító vidékké akarta átalakítani). Az első ipari üzemeket külföldi befektetők létesítették (például a viszocsani lenüzemet osztrák, a pinszki hajógyárat francia tőkés alapította). A földterület 2/3-a nagybirtokosok kezén volt, a parasztok egy része kivándorlásra kényszerült. A 20. század elején már a nagyobb városok (Minszk, Homel, Mahiljov, Hrodna) egyre inkább iparosodtak, fellendült a munkásmozgalom is; 1905 januárjában 20 ezren sztrájkoltak. Az 1905-ös forradalom véres eseménye volt, amikor Minszk kormányzója 1905. november 18-án a tüntetők közé lövetett. Az első világháborúban újra harcszíntérré vált, 1915-től a nyugati országrész német megszállás alá került. 1917. november 8-án Minszkben megalakult a szovjethatalom, majd a többi kelet-fehéroroszországi városban is.

Szovjet-Belorusszia (1917–1991)

Bővebben: Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság

1918 februárjában a németek (kihasználva a breszt-litovszki béketárgyalások félbeszakadását) támadásba mentek át és az ország keleti részének jelentős részét is megszállták. 1918. március 25-én Minszkben kikiáltották a Belorusz Népköztársaságot, amely német bábállam volt. 1918 decemberében a Vörös Hadsereg támadást indított, és visszafoglalta az országot, a bábállam vezetői külföldre menekültek. 1919. január 1-jén Szmolenszkben kikiáltották a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságot. 1919 tavaszán a lengyel csapatok megtámadták az országot és nyár végére jelentős részét megszállták, augusztus 8-án Minszket is elfoglalták; csak a szovjetek szeptemberi ellentámadása tudta megállítani előrenyomulásukat. A szovjet ellentámadás 1920 áprilisában indult meg, július 11-én elfoglalták Minszket, majd július végére az ország egész területét, a lengyelek azonban később visszafoglalták a nyugati területeket és a rigai egyezménnyel (1921) azok (a mai Hrodnai és Breszti terület, valamint a Minszki terület nyugati része) 18 évre lengyel uralom alá kerültek. Nyugat-Fehéroroszországot a kialakított Nowogródeki, Wiłnói, Białystoki és Poléziai vajdaságok között osztották fel. A lakosságot igyekeztek ellengyelesíteni. Ennek része volt mintegy 30 ezer lengyel veterán letelepítése éppúgy mint a belarusz nyelvű oktatás teljes megszüntetése.

1922 decemberében az ország a Szovjetunió alapító tagja lett, megkezdődött a háborús károk helyreállítása (1926-ra befejeződött) és az iparosítás. Az első nagy üzemek a minszki „Bolsevik“ bőrgyár, a babrujszki fakombinát, a homeli mezőgazdasági gépgyár még 1928 előtt megkezdték a termelést. Az ország mai keleti határai 1924-ben és 1926-ban alakultak ki: 1924-ben 57,5 ezer km² területet (Vicebszk, Mahiljov, Orsa környékét); 1926-ban pedig Homel környékét (15,7 ezer km² ) csatoltak Oroszországtól a Belorusz SZSZK-hoz. 1926-ra így területe 125,5 ezer km², lakossága 5 millió fő volt. Az ötéves tervek során (1929 után) folytatódott az iparosítás, csaknem teljesen kollektivizálták a mezőgazdaságot. 1937 után a sztálini tömeges letartóztatások a Belorusz SZSZK-t is sújtották, az 1980-as évek végén mintegy 30 ezer halottat találtak meg a kurapati erdő tömegsírjaiban. A belarusz értelmiség jelentős részét kivégezték. 1939 szeptemberében a szovjetek bevonultak a nyugati országrészbe az ország egész területe a Szovjetunióhoz került. A mai Podlasiei vajdaság és Vilnius környéke egy időre szintén a Belorusz SZSZK része lett (1939-ben területe 233,7 ezer km², majd Vilnius Litvániához csatolása után 225,7 ezer km²).

1941. június 22-én a németek támadást indítottak a Szovjetunió ellen (Barbarossa hadművelet). Fehéroroszországban gyorsan haladtak előre, július 28-án Minszket is elfoglalták. Breszt erődjében 4 ezer vöröskatona rekedt, akik utolsó csepp vérükig tartották a várost, akkor is amikor a németek már az egész országot elfoglalták (Breszt ezért 1965-ben a "hős város" címet kapta). Az ország 3 évre német megszállás alá került, melynek során erős partizánmozgalom bontakozott ki (az egész Szovjetunióban itt volt a legerősebb a partizántevékenység). A megszállók erre népirtással, falvak ezreinek felégetésével reagáltak. Mintegy 2 millió embert öltek meg, 380 ezer lakost hurcoltak Németországba az állatállomány 70%-ával és az ipari felszerelések 80%-ával együtt. Az elpusztított falvak jelképévé a Minszki területen fekvő Hatiny vált, melynek összes lakóját megölték. A partizántevékenység 1943 nyarán érte el csúcsát, amikor az ország területének 2/3-át az ellenőrzésük alatt tartották és teljesen megbénították a vasúti forgalmat. 1944. június 23-án indult meg az a szovjet ellentámadás, mely felszabadította az országot. Június 28-án Mahiljov, július 3-án Minszk, július 28-án pedig a teljes országterület felszabadult. A hadműveletekben a partizánok kiemelkedő szerepet játszottak. 1945-ben Białystok és környéke visszakerült Lengyelországhoz és így kialakult a mai országterület. Sztálin nyomására 1945-ben felvették az ENSZ-be is.

1945 után (különösen az 1950-es években) gyors iparosítás vette kezdetét, az ország a Szovjetunión belül a gépiparra specializálódott, egymás után épültek meg a nagyüzemek. Az 1970-es években a vegyipar fejlesztése került a középpontba. A háborús létszám-veszteségeket csak 1971-re sikerült pótolni. Felgyorsult a városokba áramlás, különösen abba a 25-30 városba, melyeknek fejlesztését a szovjet politika előtérbe helyezte. 1956-ban Kirill Mazurav lett az ország kommunista pártjának első belarusz nemzetiségű vezetője, őt 1965-ben Pjotr Maserav követte.

Az iparosítással együtt járt a más köztársaságokból történő bevándorlás és az orosz nyelv széles körben történő elterjedése. Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa a legsúlyosabban Belorusz SZSZK-t (főként a Homeli és a Mahiljovi területet) sújtotta (a radioaktív por 60%-a itt rakódott le). Jelentős területről kitelepítették a lakosságot.

A rendszerváltáshoz vezető út első lépéseként 1989-ben Vilniusban megalakult az ellenzéki Belarusz Népi Front melynek vezetőjéül Zjenon Paznyakot, a kurapati tömegsírokat 1988-ban feltáró régészt választották. 1990 márciusában a Legfelsőbb Tanácsi választásokon az ellenzék 26 helyett szerzett a 360-ból. 1990. július 27-én a Legfelsőbb Tanács deklarálta az állami szuverenitást és Sztanyiszlav Suskevicset választotta elnökéül. Ekkoriban a függetlenség kihirdetését még csak ideiglenes lépésnek tekintették, de a Szovjetunió felbomlási folyamata eredményeként véglegesnek bizonyult.

A független Fehéroroszország (1991–)

1991. augusztus 25-én az ország nevét Belarusz Köztársaságra változtatták. Suskevics Jelcinnel és Kravcsukkal 1991. december 8-án a Belavezsai erdőben írta alá a Szovjetunió megszüntetéséről szóló dokumentumot. 1992 januárjában felszabadították az árakat, az életszínvonal gyors csökkenésnek indult, márciusban és áprilisban a szalihorszki kálisóbányászok sztrájkkal tiltakoztak romló helyzetük miatt. 1993-ban megkezdődött a privatizáció. 1994. január 26-án Suskevicset felmentették a Legfelső Tanács elnökségéből és ideiglenesen Mjacseszlav Hribet nevezték ki a választásokig. Az új alkotmány 1994. március 15-én lépett érvénybe. Az 1994-es választásokat korrupcióellenes baloldali programmal Alekszandr Lukasenko nyerte (a június 19-én tartott első fordulóban 44,8%-os, a július 10-ei második fordulóban 80%-os eredménnyel). Ellenfelei Suskevics (9,9%), Paznyak (12,9%) és Vjacseszlav Kebics (17,3%) miniszterelnök voltak. A gazdasági válság megfékezésére leállította a privatizációt és az ország gazdaságát fokozatosan központi irányítás alá vonta. Intézkedései miatt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap leállította a hitelek folyósítását. Széles körű támogatottságát az életszínvonal csökkenésének megállításával, a szovjet rendszer szociális vívmányainak fenntartásával érte el. Ennek a politikának eredményeként a volt szovjet tagköztársaságok közül itt a legalacsonyabb a szegények aránya és itt a legkisebb a jövedelmi egyenlőtlenség. 1995. május 14-én tartották az ország első parlamenti választását és ezzel egy időben referendumot, amely többek között a szovjet állami jelképek visszaállításáról, az orosz nyelv második hivatalos nyelvvé tételéről és az elnök jogainak kibővítéséről szólt. A résztvevők 75%-a támogatta ezeket a célokat, a parlament képviselőit viszont csak két pótszavazással sikerült megválasztani. 1996 áprilisában a Belarusz Népi Front tüntetésekkel próbálta megdönteni Lukasenkót, de nem járt sikerrel, vezetője, Zjanon Paznyak az USA-ba menekült. Az 1996. november 25-én tartott újabb referendumon a résztvevők 70,5%-a megszavazta az alkotmány módosítását, amely az elnöki jogkörök kibővítésével járt. 89 ellenzéki parlamenti képviselőt (akik közül 70-en 1996 nyarán petíciót írtak alá az elnök lemondására alkotmánysértés miatt) megfosztottak mandátumától, Mihail Csihir kormányfőt is távozásra kényszerítették. 1998 áprilisában Lukasenko szerződést írt alá az orosz-belarusz gazdasági unió létrehozásáról. 1998 nyarán, az orosz gazdasági válság okozta krízisben számos gazdasági vezetőt tartóztattak le szabotázs vádjával. 2000 januárjában denominálták a teljesen elértéktelenedett rubelt, az új rubel 1000:1 arányban váltotta fel a régit. 2001 szeptemberében Lukasenkót újraválasztották 75,6%-kal, ellenfele Vlagyimir Goncsarik volt, aki 15,6%-ot ért el. 2004 októberében ismét alkotmánymódosító referendumot tartottak, melynek során a lakosság 77%-a támogatta, hogy Lukasenko harmadszor is indulhasson az elnökválasztáson. A 2006. március 19-én tartott harmadik elnökválasztáson Lukasenko 82,6%-ot ért el, a három ellenzéki jelölt gyengén szerepelt: Alekszandr Milinkevics 6%-ot, Szergej Gajdukevics 3,5%-ot, Alekszandr Kozulin 2,3%-ot ért el. Az ellenzékiek számos tüntetést tartottak Minszkben az eredmény ellen tiltakozva és számos külföldi kormány (elsősorban az amerikai, amely az országot „Európa utolsó diktatúrája“-ként tartja számon) csalással vádolta az elnököt. Az ellenzék vezetőit számos tüntetővel együtt letartóztatták, Kozulint ötévi börtönbüntetésre ítélték.

2006 áprilisában a Gazprom bejelentette a Belarusz Köztársaságnak szállított gáz árának háromszorosára emelését; emögött elemzők szerint az orosz érdekek (a Beltranszgaz állami vállalat privatizációjának elérése és az orosz–belarusz unió megvalósítása) érvényre juttatása áll.

2011. szeptember 16-án elnöki rendeletben eltörölték a téli időszámítást, pár nappal Ukrajna előtt, így a greenwichi középidőhöz képest +3 óra a hivatalos időzóna eltérése.^[24]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Államszervezet és közigazgatás

Alkotmány, államforma

Államforma: elnöki köztársaság. Az állam posztszovjet alkotmányát 1994-ben fogadták el és az 1996-os, majd a 2004-es referendummal módosították (ezek az elnök jogköreinek kibővítéséről és újraválaszthatóságáról szóltak). Ma az ország elnöki köztársaság, az elnököt közvetlenül választják 5 éves időszakra. Az elnök nevezi ki a Minisztertanácsot és annak vezetőjét, a miniszterelnököt. Az eredetileg egykamarás törvényhozást (Legfelsőbb Tanács, 260 fő) 1996-ban kétkamarássá alakították át, ez lett a Nemzetgyűlés (Nacionalni szhod). Alsóháza, a Képviselőház (Palata Pradsztavinyikov) 110 tagú, mandátuma 4 évre szól és a lakosság választja egyéni kerületekből, a felsőház, a Köztársasági Tanács (Szavet Reszpubliki), mely 64 tagú (8 tagját az elnök jelöli ki, a többi hely az egyes területek és Minszk képviselőié). Az alsóház hozza a törvényeket, a felsőház feladata ezek szentesítése.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

Politikai pártok

Bővebben: Fehéroroszország kormánya

Az utolsó képviselőházi választások 2004 októberében voltak. Az alsóház 98 tagja pártonkívüli (akik az elnököt támogatják), a többiek az elnököt támogató pártok képviselői:

• Belarusz Kommunista Pártja - KPB (8 képviselő)
• Agrárpárt - APB (3 képviselő)
• Liberális-demokrata Párt (1 képviselő)

Az ellenzéki pártok 2 koalícióba tömörültek, de nem jutottak mandátumhoz:

• 5 Plusz Népi Koalíció (NKPP)
• Demokratikus Centrista Koalíció (KDC)

Közigazgatási beosztás

Az ország a volt szovjet tagköztársaságok többségéhez hasonlóan területekre (oblaszty, вобласьц) oszlik. Miután 1944-ben kialakult az ország mai területe, 1954-ig 12 területre oszlott. 1954-ben a Baranovicsi, Bobrujszki, Pinszki, Poleszjei és Polocki területek megszüntetésével számuk 8-ra csökkent. A mai rendszert 1960-ban alakították ki, amikor a Mologyecsnói területet megszüntették és 2 (Begomli, Gluszki) járást elcsatoltak a Minszki területtől. Az így létrejött közigazgatási rendszer a szomszédos orosz és ukrán területekhez képest nagyméretű közigazgatási egységekből áll. 1993-ban Minszk külön közigazgatási egységgé vált.

A járások száma 118, a nagyvárosi kerületek száma 24 (valamennyi területi székhely és Bobrujszk kerületekre oszlik). A járási és a területi tanácsot (rajszovjet, oblszovjet) a lakosság választja, míg a közigazgatási vezetőséget (adminisztracija) az elnök jelöli. 2005-ben 111 város (gorod), 97 városi település (poszelok gorodszkogo tyipa) és 1388 község (szelszovjet) volt az országban. A községek általában 10-nél is több falut igazgatnak, mivel az országban rendkívül elaprózott a településszerkezet (1980-ban mintegy 27 ezer falu), az átlagos falu lakossága 70 fő.

Fehéroroszország járásai - térkép

A Belarusz Köztársaság területei:

Minszk (горад Мінск), a főváros Breszti terület (Брэсцкая вобласьць) Homeli terület (Гомельская вобласьць) Hrodnai terület (Гродзенская вобласць) Mahiljovi terület (Магілёўская вобласьць) Minszki terület (Мінская вобласьць) Vicebszki terület (Віцебская вобласьць)

Védelmi rendszer

Bővebben: Fehéroroszország hadereje

Demográfia

Népességváltozás

Általános adatokszerkesztés

Az ország népessége 2005-ben 9,755 millió fő volt, ez a szám 2013 év végére 9,467 millióra csökkent. Az ország népességének jelentős részét elveszítette a második világháborúban, az 1941-ben 10 milliós lakosságból 1945-re alig 6,3 millió maradt. A harci cselekményeken kívül az evakuáció, a kitelepítések és a sztálini terror is tizedelte a lakosságot, amely ezt a demográfiai katasztrófát a mai napig képtelen kiheverni. 1945 után a népesség száma folyamatosan növekedett, 1990-ben elérte a 10,3 millió főt, azóta csökken. A népsűrűség kb. 47 fő/km² (2020-ban), amivel az ország Európa ritkán benépesült részei közé tartozik.

Legnépesebb településekszerkesztés

A szovjet időszakban igen gyors volt a népesség városokba áramlása, 1959-ben a lakosság 31%-a élt városokban és városi jellegű településeken, 1979-ben 55%-a, 2001-ben pedig már 69%-a.

Az állam legnépesebb (és egyre növekvő lakosságú) városa a Budapestnél kevéssel népesebb főváros, Minszk. A nagyvárosok közül a területi székhelyek körülbelül azonos nagyságrendűek (300-500 ezer lakos). A kisebb nagyvárosok közül Baranovicsit, Bariszavot, Pinszket és Orsát kell megemlíteni. A 100 ezren felüli városok közé az ezredforduló után zárkózott fel a dinamikusan növekvő népességű két vegyipari központ, Navapolack és Szalihorszk.

Legnagyobb városok (2018-as becsült népesség^[25])

• Minszk (1,982 millió)
• Homel (535 ezer)
• Mahiljov (381 ezer)
• Hrodna (370 ezer)
• Vicebszk (370 ezer)
• Breszt (347 ezer)

Bővebben: Fehéroroszország városai

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlásszerkesztés

Az 1999-es népszámlálás szerint a lakosság 81,2%-a belarusz; 11,4%-a orosz (főleg a nagyvárosokban); 3,9%-a lengyel (főként a Hrodnai területen élnek, ahol a lakosság 1/4-ét alkotják); 2,4%-a ukrán (főként a Homeli területen). 1989-ben a lakosság 1,1%-a volt zsidó. Jelentős számú belarusz népesség él (1989-es adatok) Oroszországban (1,2 millió), Ukrajnában (440 ezer), Kazahsztánban (180 ezer), Lengyelországban (165 ezer) és Lettországban (120 ezer).

A lakosság túlnyomó többsége (9/10-e) anyanyelvi szinten beszéli az oroszt, amelyet 1995-ben második hivatalos nyelvvé nyilvánítottak. A belarusz nyelvet egyedüli nyelvként már csak falun használják. Elszórtan beszélik még a lengyelt és az ukránt.

A hívő lakosság többsége ortodox vallású, de kis létszámban vannak római katolikusok és egyéb vallású emberek is (protestáns, zsidó, muzulmán).

Szociális rendszerszerkesztés

Gazdaságszerkesztés