A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Fehéroroszország vagy a belarusz nyelvből származó, de Magyarországon is bevett alakban Belarusz, hivatalosan Fehérorosz Köztársaság vagy Belarusz Köztársaság (belarusz nyelven Рэспубліка Беларусь) kelet-európai állam, melyet keletről Oroszország, délről Ukrajna, nyugatról Lengyelország, északról Litvánia és Lettország határol. Fővárosa Minszk, jelentős városai Breszt, Hrodna, Homel, Mahiljov és Vicebszk. Területének az egyharmadát erdő borítja.
1991-ig a Szovjetunió tagállama volt. A Szovjetunió felbomlása után elnyerte függetlenségét. 1994-ben az első és egyetlen szabad választáson Aljakszandr Lukasenka lett az ország elnöke, mely pozíciót azóta is betölti. Lukasenka Fehéroroszországban tekintélyelvű, diktatórikus rendszert épített ki.[5] A választások nem szabadok és nem tisztességesek, a rendszer ellenfeleit elnyomják vagy bebörtönözik, a média pedig nem szabad.[6][7][8] A 2020-as választást követően komoly tüntetéshullám kezdődött az országban, melynek során sokakat bebörtönöztek.[9][10][11] Fehéroroszország az egyetlen európai ország, ahol hivatalosan alkalmazzák a halálbüntetést.[12]
Fehéroroszország az ENSZ, a FÁK, a KBSZSZ, az Eurázsiai Gazdasági Unió, az OSCE tagja, valamint az úgynevezett el nem kötelezett országok közé sorolható, de szoros kapcsolat fűzi Oroszországhoz.[13] Nem mutatott hajlandóságot az Európai Unióhoz való csatlakozásra, ennek ellenére kétoldalú kapcsolatot ápol a tömbbel, és részt vesz két uniós projektben, a Bakui Kezdeményezésben és a Keleti Partnerségben. Utóbbiban Fehéroroszország 2021. június 28-án felfüggesztette részvételét, miután az EU újabb szankciókat vezetett be az ország ellen.[14] 2022 februárjában, amikor Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, Fehéroroszország volt az egyetlen független állam, amely nyíltan, katonai segítséggel is Oroszország oldalán avatkozott be a háborús konfliktusba.[15]
Az ország magyar elnevezése
Az ország magyar elnevezése körül állandó viták folynak, régóta legalább két változat él párhuzamosan a magyar nyelvben.
Az egyik elnevezés Belarusz Köztársaság, rövid formában Belarusz, ennek egyenes fordítása a magyar Fehéroroszország név. A Rusz szó végső soron a Kijevi Ruszra vezethető vissza, de mindhárom keleti szláv nyelvben használják az annak területén létrejött későbbi szláv államokra, így Oroszországra is, amely elnevezés maga is kapcsolatban van ezzel a szóval.[16][17]
Az elnevezés kérdésének, főleg belarusz részről, politikai jelentőséget is tulajdonítanak, mivel számukra nemkívánatos az, hogy országuk nevét Oroszországgal bármilyen kapcsolatba hozzák. A Belarusz formát támogatja számos belarusz polgári mozgalom,[18] a magyar Külügyminisztérium és maga a Belarusz Nagykövetség[19] is.
A másik változat „Fehéroroszország”, ezt írja elő jelenleg a magyar helyesírási szabályzat által megjelölt földrajzinév-bizottság testülete.[20]
A második világháború után Magyarországon leginkább az orosz „Belorusszija” elnevezés volt használatos.
Földrajz
Domborzat
Fehéroroszország alapvetően síkvidéki ország, egész területe a Kelet-európai síkság része. Az ország középső részén húzódik végig délnyugat-északkeleti irányban a Belorusz-hátság, amelytől délre a Poleszje erdős-mocsaras síksága, északra pedig a Belorusz-tóhátság nevű fiatal morénavidék fekszik, melynek átlagos magassága 180–220 m. A Belorusz-hátság több részből áll, melyet folyóvölgyek választanak el egymástól: Volkoviszki-hátság (242 m), Novahrudaki-hátság (Zamkova, 323 m), Kapili-hátság (243 m), Asmjani-hátság (320 m), Minszki-hátság (345 m), Orsai-hátság (264 m), Vityebszki-hátság (295 m). Az ország legmagasabb pontja a Minszki-hátságon a Dzjarzsinszkaja, mely 345 m magas.[21] A Nyugati-Dvinától északra meg kell említeni a 255 m-ig emelkedő Haradoki-hátságot. A Belorusz-tóhátság kristályos ősi alapja északkeleti irányban egyre mélyebbre süllyed (200 m-ről 1300 m-re), több száz m vastag változatos óidei rétegsor takarja. Az óidei kőzetek a Nyugati-Dvina völgyében kerülnek a felszínre. A tóhátságra jellemző a hepehupás domborzat és a rengeteg tó.
Vízrajz
Területén húzódik a kontinentális vízválasztó vonal, mely a Belorusz-hátság vonalát követi, majd a Pripjaty-mocsárvidékén halad át. Az ország északi és nyugati része a Balti-tenger, déli és keleti része a Fekete-tenger vízgyűjtőjéhez tartozik. Vízhálózata szétfutó, ezért kedvezőtlen a hajózás számára, valamint vízenergia-készletei sem számottevőek. Legjelentősebb folyói a Dnyeper (főbb mellékfolyók: Berezina, Druty, Szozs, Pripjaty), a Nyugati-Bug (határfolyó Lengyelország felé), a Nyeman és a Nyugati-Dvina. A Dnyeper-Bug-csatorna a Pripjaty és a Bug folyók összekapcsolásával a Balti- és a Fekete-tenger között teremt kapcsolatot, míg az Augustówi-csatorna a Nyemant és a Visztulát köti össze.
A tengerparttal nem rendelkező országok között Európában a legnagyobb kiterjedésű állam.[22] Ugyanakkor a Belorusz-tóhátságon több mint 4 ezer tó található, melyek azonban rendkívül kis méretűek, csupán 1/10-ük területe haladja meg az 1 km²-t. A legnagyobb ezek közül a Naracs-tó (80 km²), mely az ország legnagyobb természetes tava. A Braszlavi-tócsoport mintegy 30 tavat foglal magába, melyek közül a legnagyobb a Drivjati-tó (32 km²). A nagyobb tavak közül a Lukomli- (37 km²) és az Aszvejai-tavakat kell megemlíteni. A mesterséges tavak közül a legnagyobb a Minszk közelében a Szviszlocs felduzzasztásával kialakított, üdülőcélokat szolgáló Zaszlavei-víztározó (v. Minszki-tenger). Fehéroroszországban (főként a Poleszje vidékén) hatalmas kiterjedésű mocsárvidékek találhatóak. 1980-ban az országterület 1/5-ét borította mocsár és a szántóföldek 1/3-a is erősen vizenyős volt. A szovjet időszakban felgyorsult a vízrendezés, összesen kb. 20 000 km² területről vezették el a vizet és alakítottak ki rajtuk szántóföldeket.
Éghajlat
Az ország éghajlata mérsékelt-kontinentális. A Kelet-európai síkvidék többi részéhez képest viszonylag erős az óceáni hatás klímájában. Délnyugatról északkelet felé haladva csökken az átlaghőmérséklet, Breszt környékén az évi középhőmérséklet 8 °C, Vicebszknél már csak 5 °C. A vegetációs periódus hossza délnyugaton 200-205 nap, északon 175-185 nap, délkeleten 185-195 nap. Az éves csapadékmennyiség 550–700 mm között változik.
Élővilág, természetvédelem
Több mint harmadát erdőségek fedik: északon vegyeserdők (erdei- és lucfenyő, nyírrel és égerrel), délen lombos erdők (tölgy, gyertyán, juhar és kőris). [23]
A Belavezsszki-erdő Nemzeti Parkban él Európa legnagyobb testű szárazföldi emlőse, az európai bölény.
Nemzeti parkjai
név | belarusz név | régió | megjegyzés | terület | alapítva |
---|---|---|---|---|---|
Belavezsszki-erdő Nemzeti Park (Białowieża-erdő) |
Нацыянальны парк "Белавежская пушча" | Breszti terület, Grodnói terület |
hatalmas kiterjedésű lombhullató és vegyes őserdő |
1500 km2 | 1991 (1932) |
Braszlau-tavak Nemzeti Park | Нацыянальны парк "Браслаўскiя азёры" | Vicebszki terület | 691 km2 | 1995 | |
Pripjatyi Nemzeti Park | Нацыянальны парк "Прыпяцкi" | Gomeli terület | 858 km2 | 1996 | |
Naracsanszki Nemzeti Park | Нацыянальны парк "Нарачанскi" | Grodnói-, Minszki-, és Vicebszki terület |
1178 km2 | 1999 |
Természeti világörökségei
- Belavezsszkaja Puscsa Nemzeti Park (Belavezsszki vagy Białowieża-erdő - Lengyelországgal közös)
Történelem
Középkor
A mai állam területe a szláv népek őshazája, itt alakultak ki többek között azok a keleti szláv törzsek, melyekből később az orosz, az ukrán és a belarusz nép származott. A 9. században már kialakultak a feudális termelési viszonyok, létrejöttek az első városok (Polack, Breszt, Vicebszk, Pinszk, Orsa). A mai országterület egésze a 882-ben létrejött Kijevi Rusz része lett. A kijevi orosz állam széthullásával, a 12. században kisebb fejedelemségek keletkeztek, melyek a 13-14. században részben tatár, részben litván uralom alá kerültek.
Lengyel fennhatóság alatt (1569–1795)
1569-ben a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség egyesítésével (lublini unió) a terület nagy része lengyel uralom alá került. A livóniai háborúban (1558–1583), melyet a lengyel király és az orosz cár folytatott, az ország állandó harcok helyszínévé vált, lakosságának felét elveszítette. Ez volt az első a nagy nemzeti katasztrófák sorában. A 16. század végén itt is megjelent a reformáció, melynek központjai Nyaszvizs, Beresztyje (a mai Breszt) és Kleck voltak. A lengyelek igyekeztek katolikus hitre téríteni a népességet, 1596-ban a breszti zsinaton kihirdették az ukrán és a belarusz ortodox egyház csatlakozását a római katolikus egyházhoz. A városokban a lakosság vallásos szövetségei, a „testvértársaságok” ápolták a pravoszlávia és a cár iránti hűséget, elősegítették a belarusz kultúra fejlődését. 1595-ben nagy parasztfelkelés tört ki Nalivajko, Pancsoha és Szavula parasztvezérek irányításával. A 17. század közepére a lengyel uralom annyira megerősödött, hogy már nem törhetett ki az ukrajnaihoz hasonló parasztfelkelés. A nagy északi háború (1700–1721) újra feldúlta az ország földjét, valamennyi városát lerombolták. Népességének egyharmada elpusztult, a városi lakosoknak a fele.
A cári birodalomban (1795–1917)
A régi Lengyelországot a szomszédos hatalmak három felosztás során teljesen bekebelezték. Az első felosztás során, 1772-ben az ország keleti része, majd 1795-ben az egész mai Fehéroroszország orosz uralom alá került. 1812-ben újra a földig rombolták az országot a napóleoni háborúk során. I. Napóleon visszavonuló hadserege a legsúlyosabb veszteségeket épp a mai Fehéroroszország területén szenvedte el. A parasztok az erdőbe menekültek és partizánháborút folytattak a francia megszállók ellen. A területen a cári birodalom négy kormányzóságot (Minszki, Vityebszki, Mogiljovi, Grodnói) hozott létre. A 19. század közepén a belorusz kultúra fejlődésnek indult, a cári hatalom russzifikációja ellenére is (1864-ben betiltották a latin ábécé használatát). A nyugati országrész részt vett az 1863-as lengyel januári felkelésben. Az 1861 után meginduló lassú kapitalizálódás ellenére a terület a cári birodalom legelmaradottabb részei közé tartozott, mivel a hatalom akadályozta az iparosítást (az országot élelmiszer- és nyersanyagszállító vidékké akarta átalakítani). Az első ipari üzemeket külföldi befektetők létesítették (például a viszocsani lenüzemet osztrák, a pinszki hajógyárat francia tőkés alapította). A földterület 2/3-a nagybirtokosok kezén volt, a parasztok egy része kivándorlásra kényszerült. A 20. század elején már a nagyobb városok (Minszk, Homel, Mahiljov, Hrodna) egyre inkább iparosodtak, fellendült a munkásmozgalom is; 1905 januárjában 20 ezren sztrájkoltak. Az 1905-ös forradalom véres eseménye volt, amikor Minszk kormányzója 1905. november 18-án a tüntetők közé lövetett. Az első világháborúban újra harcszíntérré vált, 1915-től a nyugati országrész német megszállás alá került. 1917. november 8-án Minszkben megalakult a szovjethatalom, majd a többi kelet-fehéroroszországi városban is.
Szovjet-Belorusszia (1917–1991)
1918 februárjában a németek (kihasználva a breszt-litovszki béketárgyalások félbeszakadását) támadásba mentek át és az ország keleti részének jelentős részét is megszállták. 1918. március 25-én Minszkben kikiáltották a Belorusz Népköztársaságot, amely német bábállam volt. 1918 decemberében a Vörös Hadsereg támadást indított, és visszafoglalta az országot, a bábállam vezetői külföldre menekültek. 1919. január 1-jén Szmolenszkben kikiáltották a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaságot. 1919 tavaszán a lengyel csapatok megtámadták az országot és nyár végére jelentős részét megszállták, augusztus 8-án Minszket is elfoglalták; csak a szovjetek szeptemberi ellentámadása tudta megállítani előrenyomulásukat. A szovjet ellentámadás 1920 áprilisában indult meg, július 11-én elfoglalták Minszket, majd július végére az ország egész területét, a lengyelek azonban később visszafoglalták a nyugati területeket és a rigai egyezménnyel (1921) azok (a mai Hrodnai és Breszti terület, valamint a Minszki terület nyugati része) 18 évre lengyel uralom alá kerültek. Nyugat-Fehéroroszországot a kialakított Nowogródeki, Wiłnói, Białystoki és Poléziai vajdaságok között osztották fel. A lakosságot igyekeztek ellengyelesíteni. Ennek része volt mintegy 30 ezer lengyel veterán letelepítése éppúgy mint a belarusz nyelvű oktatás teljes megszüntetése.
1922 decemberében az ország a Szovjetunió alapító tagja lett, megkezdődött a háborús károk helyreállítása (1926-ra befejeződött) és az iparosítás. Az első nagy üzemek a minszki „Bolsevik“ bőrgyár, a babrujszki fakombinát, a homeli mezőgazdasági gépgyár még 1928 előtt megkezdték a termelést. Az ország mai keleti határai 1924-ben és 1926-ban alakultak ki: 1924-ben 57,5 ezer km² területet (Vicebszk, Mahiljov, Orsa környékét); 1926-ban pedig Homel környékét (15,7 ezer km² ) csatoltak Oroszországtól a Belorusz SZSZK-hoz. 1926-ra így területe 125,5 ezer km², lakossága 5 millió fő volt. Az ötéves tervek során (1929 után) folytatódott az iparosítás, csaknem teljesen kollektivizálták a mezőgazdaságot. 1937 után a sztálini tömeges letartóztatások a Belorusz SZSZK-t is sújtották, az 1980-as évek végén mintegy 30 ezer halottat találtak meg a kurapati erdő tömegsírjaiban. A belarusz értelmiség jelentős részét kivégezték. 1939 szeptemberében a szovjetek bevonultak a nyugati országrészbe az ország egész területe a Szovjetunióhoz került. A mai Podlasiei vajdaság és Vilnius környéke egy időre szintén a Belorusz SZSZK része lett (1939-ben területe 233,7 ezer km², majd Vilnius Litvániához csatolása után 225,7 ezer km²).
1941. június 22-én a németek támadást indítottak a Szovjetunió ellen (Barbarossa hadművelet). Fehéroroszországban gyorsan haladtak előre, július 28-án Minszket is elfoglalták. Breszt erődjében 4 ezer vöröskatona rekedt, akik utolsó csepp vérükig tartották a várost, akkor is amikor a németek már az egész országot elfoglalták (Breszt ezért 1965-ben a "hős város" címet kapta). Az ország 3 évre német megszállás alá került, melynek során erős partizánmozgalom bontakozott ki (az egész Szovjetunióban itt volt a legerősebb a partizántevékenység). A megszállók erre népirtással, falvak ezreinek felégetésével reagáltak. Mintegy 2 millió embert öltek meg, 380 ezer lakost hurcoltak Németországba az állatállomány 70%-ával és az ipari felszerelések 80%-ával együtt. Az elpusztított falvak jelképévé a Minszki területen fekvő Hatiny vált, melynek összes lakóját megölték. A partizántevékenység 1943 nyarán érte el csúcsát, amikor az ország területének 2/3-át az ellenőrzésük alatt tartották és teljesen megbénították a vasúti forgalmat. 1944. június 23-án indult meg az a szovjet ellentámadás, mely felszabadította az országot. Június 28-án Mahiljov, július 3-án Minszk, július 28-án pedig a teljes országterület felszabadult. A hadműveletekben a partizánok kiemelkedő szerepet játszottak. 1945-ben Białystok és környéke visszakerült Lengyelországhoz és így kialakult a mai országterület. Sztálin nyomására 1945-ben felvették az ENSZ-be is.
1945 után (különösen az 1950-es években) gyors iparosítás vette kezdetét, az ország a Szovjetunión belül a gépiparra specializálódott, egymás után épültek meg a nagyüzemek. Az 1970-es években a vegyipar fejlesztése került a középpontba. A háborús létszám-veszteségeket csak 1971-re sikerült pótolni. Felgyorsult a városokba áramlás, különösen abba a 25-30 városba, melyeknek fejlesztését a szovjet politika előtérbe helyezte. 1956-ban Kirill Mazurav lett az ország kommunista pártjának első belarusz nemzetiségű vezetője, őt 1965-ben Pjotr Maserav követte.
Az iparosítással együtt járt a más köztársaságokból történő bevándorlás és az orosz nyelv széles körben történő elterjedése. Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa a legsúlyosabban Belorusz SZSZK-t (főként a Homeli és a Mahiljovi területet) sújtotta (a radioaktív por 60%-a itt rakódott le). Jelentős területről kitelepítették a lakosságot.
A rendszerváltáshoz vezető út első lépéseként 1989-ben Vilniusban megalakult az ellenzéki Belarusz Népi Front melynek vezetőjéül Zjenon Paznyakot, a kurapati tömegsírokat 1988-ban feltáró régészt választották. 1990 márciusában a Legfelsőbb Tanácsi választásokon az ellenzék 26 helyett szerzett a 360-ból. 1990. július 27-én a Legfelsőbb Tanács deklarálta az állami szuverenitást és Sztanyiszlav Suskevicset választotta elnökéül. Ekkoriban a függetlenség kihirdetését még csak ideiglenes lépésnek tekintették, de a Szovjetunió felbomlási folyamata eredményeként véglegesnek bizonyult.
A független Fehéroroszország (1991–)
1991. augusztus 25-én az ország nevét Belarusz Köztársaságra változtatták. Suskevics Jelcinnel és Kravcsukkal 1991. december 8-án a Belavezsai erdőben írta alá a Szovjetunió megszüntetéséről szóló dokumentumot. 1992 januárjában felszabadították az árakat, az életszínvonal gyors csökkenésnek indult, márciusban és áprilisban a szalihorszki kálisóbányászok sztrájkkal tiltakoztak romló helyzetük miatt. 1993-ban megkezdődött a privatizáció. 1994. január 26-án Suskevicset felmentették a Legfelső Tanács elnökségéből és ideiglenesen Mjacseszlav Hribet nevezték ki a választásokig. Az új alkotmány 1994. március 15-én lépett érvénybe. Az 1994-es választásokat korrupcióellenes baloldali programmal Alekszandr Lukasenko nyerte (a június 19-én tartott első fordulóban 44,8%-os, a július 10-ei második fordulóban 80%-os eredménnyel). Ellenfelei Suskevics (9,9%), Paznyak (12,9%) és Vjacseszlav Kebics (17,3%) miniszterelnök voltak. A gazdasági válság megfékezésére leállította a privatizációt és az ország gazdaságát fokozatosan központi irányítás alá vonta. Intézkedései miatt a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap leállította a hitelek folyósítását. Széles körű támogatottságát az életszínvonal csökkenésének megállításával, a szovjet rendszer szociális vívmányainak fenntartásával érte el. Ennek a politikának eredményeként a volt szovjet tagköztársaságok közül itt a legalacsonyabb a szegények aránya és itt a legkisebb a jövedelmi egyenlőtlenség. 1995. május 14-én tartották az ország első parlamenti választását és ezzel egy időben referendumot, amely többek között a szovjet állami jelképek visszaállításáról, az orosz nyelv második hivatalos nyelvvé tételéről és az elnök jogainak kibővítéséről szólt. A résztvevők 75%-a támogatta ezeket a célokat, a parlament képviselőit viszont csak két pótszavazással sikerült megválasztani. 1996 áprilisában a Belarusz Népi Front tüntetésekkel próbálta megdönteni Lukasenkót, de nem járt sikerrel, vezetője, Zjanon Paznyak az USA-ba menekült. Az 1996. november 25-én tartott újabb referendumon a résztvevők 70,5%-a megszavazta az alkotmány módosítását, amely az elnöki jogkörök kibővítésével járt. 89 ellenzéki parlamenti képviselőt (akik közül 70-en 1996 nyarán petíciót írtak alá az elnök lemondására alkotmánysértés miatt) megfosztottak mandátumától, Mihail Csihir kormányfőt is távozásra kényszerítették. 1998 áprilisában Lukasenko szerződést írt alá az orosz-belarusz gazdasági unió létrehozásáról. 1998 nyarán, az orosz gazdasági válság okozta krízisben számos gazdasági vezetőt tartóztattak le szabotázs vádjával. 2000 januárjában denominálták a teljesen elértéktelenedett rubelt, az új rubel 1000:1 arányban váltotta fel a régit. 2001 szeptemberében Lukasenkót újraválasztották 75,6%-kal, ellenfele Vlagyimir Goncsarik volt, aki 15,6%-ot ért el. 2004 októberében ismét alkotmánymódosító referendumot tartottak, melynek során a lakosság 77%-a támogatta, hogy Lukasenko harmadszor is indulhasson az elnökválasztáson. A 2006. március 19-én tartott harmadik elnökválasztáson Lukasenko 82,6%-ot ért el, a három ellenzéki jelölt gyengén szerepelt: Alekszandr Milinkevics 6%-ot, Szergej Gajdukevics 3,5%-ot, Alekszandr Kozulin 2,3%-ot ért el. Az ellenzékiek számos tüntetést tartottak Minszkben az eredmény ellen tiltakozva és számos külföldi kormány (elsősorban az amerikai, amely az országot „Európa utolsó diktatúrája“-ként tartja számon) csalással vádolta az elnököt. Az ellenzék vezetőit számos tüntetővel együtt letartóztatták, Kozulint ötévi börtönbüntetésre ítélték.
2006 áprilisában a Gazprom bejelentette a Belarusz Köztársaságnak szállított gáz árának háromszorosára emelését; emögött elemzők szerint az orosz érdekek (a Beltranszgaz állami vállalat privatizációjának elérése és az orosz–belarusz unió megvalósítása) érvényre juttatása áll.
2011. szeptember 16-án elnöki rendeletben eltörölték a téli időszámítást, pár nappal Ukrajna előtt, így a greenwichi középidőhöz képest +3 óra a hivatalos időzóna eltérése.[24]
Államszervezet és közigazgatás
Alkotmány, államforma
Államforma: elnöki köztársaság. Az állam posztszovjet alkotmányát 1994-ben fogadták el és az 1996-os, majd a 2004-es referendummal módosították (ezek az elnök jogköreinek kibővítéséről és újraválaszthatóságáról szóltak). Ma az ország elnöki köztársaság, az elnököt közvetlenül választják 5 éves időszakra. Az elnök nevezi ki a Minisztertanácsot és annak vezetőjét, a miniszterelnököt. Az eredetileg egykamarás törvényhozást (Legfelsőbb Tanács, 260 fő) 1996-ban kétkamarássá alakították át, ez lett a Nemzetgyűlés (Nacionalni szhod). Alsóháza, a Képviselőház (Palata Pradsztavinyikov) 110 tagú, mandátuma 4 évre szól és a lakosság választja egyéni kerületekből, a felsőház, a Köztársasági Tanács (Szavet Reszpubliki), mely 64 tagú (8 tagját az elnök jelöli ki, a többi hely az egyes területek és Minszk képviselőié). Az alsóház hozza a törvényeket, a felsőház feladata ezek szentesítése.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
Politikai pártok
Az utolsó képviselőházi választások 2004 októberében voltak. Az alsóház 98 tagja pártonkívüli (akik az elnököt támogatják), a többiek az elnököt támogató pártok képviselői:
- Belarusz Kommunista Pártja - KPB (8 képviselő)
- Agrárpárt - APB (3 képviselő)
- Liberális-demokrata Párt (1 képviselő)
Az ellenzéki pártok 2 koalícióba tömörültek, de nem jutottak mandátumhoz:
- 5 Plusz Népi Koalíció (NKPP)
- Demokratikus Centrista Koalíció (KDC)
Közigazgatási beosztás
Az ország a volt szovjet tagköztársaságok többségéhez hasonlóan területekre (oblaszty, вобласьц) oszlik. Miután 1944-ben kialakult az ország mai területe, 1954-ig 12 területre oszlott. 1954-ben a Baranovicsi, Bobrujszki, Pinszki, Poleszjei és Polocki területek megszüntetésével számuk 8-ra csökkent. A mai rendszert 1960-ban alakították ki, amikor a Mologyecsnói területet megszüntették és 2 (Begomli, Gluszki) járást elcsatoltak a Minszki területtől. Az így létrejött közigazgatási rendszer a szomszédos orosz és ukrán területekhez képest nagyméretű közigazgatási egységekből áll. 1993-ban Minszk külön közigazgatási egységgé vált.
A járások száma 118, a nagyvárosi kerületek száma 24 (valamennyi területi székhely és Bobrujszk kerületekre oszlik). A járási és a területi tanácsot (rajszovjet, oblszovjet) a lakosság választja, míg a közigazgatási vezetőséget (adminisztracija) az elnök jelöli. 2005-ben 111 város (gorod), 97 városi település (poszelok gorodszkogo tyipa) és 1388 község (szelszovjet) volt az országban. A községek általában 10-nél is több falut igazgatnak, mivel az országban rendkívül elaprózott a településszerkezet (1980-ban mintegy 27 ezer falu), az átlagos falu lakossága 70 fő.
Fehéroroszország járásai - térkép
A Belarusz Köztársaság területei:
|
Védelmi rendszer
Demográfia
Népességváltozás
Lakosok száma | 9 503 807 | 9 468 171 | 9 468 171 | 9 494 200 | 9 504 700 | 9 408 400 | 9 349 645 | 9 255 524 | 9 200 617 |
2009 | 2014 | 2014 | 2015 | 2017 | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 |
Általános adatokszerkesztés
Az ország népessége 2005-ben 9,755 millió fő volt, ez a szám 2013 év végére 9,467 millióra csökkent. Az ország népességének jelentős részét elveszítette a második világháborúban, az 1941-ben 10 milliós lakosságból 1945-re alig 6,3 millió maradt. A harci cselekményeken kívül az evakuáció, a kitelepítések és a sztálini terror is tizedelte a lakosságot, amely ezt a demográfiai katasztrófát a mai napig képtelen kiheverni. 1945 után a népesség száma folyamatosan növekedett, 1990-ben elérte a 10,3 millió főt, azóta csökken. A népsűrűség kb. 47 fő/km² (2020-ban), amivel az ország Európa ritkán benépesült részei közé tartozik.
Legnépesebb településekszerkesztés
A szovjet időszakban igen gyors volt a népesség városokba áramlása, 1959-ben a lakosság 31%-a élt városokban és városi jellegű településeken, 1979-ben 55%-a, 2001-ben pedig már 69%-a.
Az állam legnépesebb (és egyre növekvő lakosságú) városa a Budapestnél kevéssel népesebb főváros, Minszk. A nagyvárosok közül a területi székhelyek körülbelül azonos nagyságrendűek (300-500 ezer lakos). A kisebb nagyvárosok közül Baranovicsit, Bariszavot, Pinszket és Orsát kell megemlíteni. A 100 ezren felüli városok közé az ezredforduló után zárkózott fel a dinamikusan növekvő népességű két vegyipari központ, Navapolack és Szalihorszk.
Legnagyobb városok (2018-as becsült népesség[25])
- Minszk (1,982 millió)
- Homel (535 ezer)
- Mahiljov (381 ezer)
- Hrodna (370 ezer)
- Vicebszk (370 ezer)
- Breszt (347 ezer)
Etnikai, nyelvi, vallási megoszlásszerkesztés
Az 1999-es népszámlálás szerint a lakosság 81,2%-a belarusz; 11,4%-a orosz (főleg a nagyvárosokban); 3,9%-a lengyel (főként a Hrodnai területen élnek, ahol a lakosság 1/4-ét alkotják); 2,4%-a ukrán (főként a Homeli területen). 1989-ben a lakosság 1,1%-a volt zsidó. Jelentős számú belarusz népesség él (1989-es adatok) Oroszországban (1,2 millió), Ukrajnában (440 ezer), Kazahsztánban (180 ezer), Lengyelországban (165 ezer) és Lettországban (120 ezer).
A lakosság túlnyomó többsége (9/10-e) anyanyelvi szinten beszéli az oroszt, amelyet 1995-ben második hivatalos nyelvvé nyilvánítottak. A belarusz nyelvet egyedüli nyelvként már csak falun használják. Elszórtan beszélik még a lengyelt és az ukránt.
A hívő lakosság többsége ortodox vallású, de kis létszámban vannak római katolikusok és egyéb vallású emberek is (protestáns, zsidó, muzulmán).
Szociális rendszerszerkesztés
Gazdaságszerkesztés
Gazdasági mutatók | ||
---|---|---|
GDP (nominális) | 68,2 mrd $ (2021) | [26] |
GDP növekedési ráta | - 0,4% (2022 Q3) | [27] |
Egy főre jutó GDP (PPP) | 21 699 $ (2021) | Információ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fehéroroszország