Koordináták: é. sz. 46° 31′ 10″, k. h. 19° 26′ 46″46.519444444444, 19.44611111111146.519444°N 19.446111°E

Bács-Kiskun vármegye
A Duna Sugovica mellékága Bajánál
Bács-Kiskun vármegye címere Bács-Kiskun vármegye zászlaja
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Dél-Alföld
Vármegyeszékhely	Kecskemét
Járások száma	11
Települések száma	119
megyei jogú városok	2
egyéb városok	20
ISO 3166-2	HU-BK
Főispán	Kovács Ernő
Népesség
Teljes népesség	495 318 fő (2022. okt. 1.)[1]
Népsűrűség	58,65 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	8444,81 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Térkép
Bács-Kiskun vármegye elhelyezkedése Magyarországon
Bács-Kiskun vármegye weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Bács-Kiskun vármegye témájú médiaállományokat.

Bács-Kiskun vármegye, 1950 és 2022 között Bács-Kiskun megye (németül: Komitat Batsch-Kleinkumanien, latinul: Comitatus Bácsiensis et Cumania Minor) közigazgatási egység Magyarország déli részén, a Dél-Alföld régióban.

Magyarország legnagyobb területű vármegyéje, az ország területének mintegy 1/12-ét foglalja magába. A Duna–Tisza közén helyezkedik el. Északról Pest vármegye, keletről Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Csongrád-Csanád vármegye, délről Szerbia és Horvátország, nyugatról pedig Baranya vármegye, Tolna vármegye és Fejér vármegye határolja. Székhelye az országos szinten nyolcadik és a regionális szinten második helyen álló legnépesebb település, a hírös város, Kecskemét, ahol a vármegye népességének mintegy 22%-a él. A vármegye ismert többek közt jellegzetes tájairól (Kiskunság, Illancs, Dunamellék), gasztronómiájáról (bajai halászlé, kalocsai paprika) és nevezetes városairól, mint például az imént említett Kecskemét, Baja és Kalocsa. Egyaránt érinti a Duna és a Tisza is.

A jelenlegi modern vármegyeszerkezet a sok évszázadon keresztül megőrződött középkori vármegyerendszeren alapul, ugyanakkor a hódoltság időszaka, majd az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés, végül pedig a Rákosi-féle kommunista rendszer alakította a mai formájára. Az 1938 előtt fennálló Bács-Bodrog vármegye északi és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye déli részéből született meg a második világháborút és az 1950-es megyerendezést követően. A Bács az azonos nevű, jelenleg a Vajdaságban elhelyezkedő Bács városra utal, míg a Kiskun a Kiskunság vidékének magyar becézése.

Jelképei

Címer

Bővebben: Bács-Kiskun vármegye címere

A bal oldalon Szent Pál apostol alakja látható, mezítláb, szakállal és hosszú hajjal, jobb kezében ezüst karddal, a balján egy könyv, mind ez kék alapon; az egykori Bács, majd Bács-Bodrog vármegye címerét jelentette. A jobb oldali címerben egy vitéz lovag látható aranycsizmában és kesztyűben. Jobb kezében ezüst kardot tartva, bal kezét csípőjére támasztva; az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét jelentette. A váltakozó ezüst-kék hullámok a megye két folyó (Duna és Tisza) közötti elhelyezkedésére utalnak.

Földrajz

Domborzat

Bács-Kiskun vármegye földrajzilag három tájegységre különíthető el: a Duna-menti síkságra, a Duna–Tisza közének homokhátságára és a Bácskai löszhátra. Csak kis területtel ugyan, de Tiszakécske környékén a Közép-Tiszavidék tájegysége is benyúlik. A vármegye területe sík vidék, legalacsonyabb és legmagasabb pontja közt mindössze 80 méter a különbség. A vármegye legmagasabb pontja a Rém és Csávoly közelében levő Ólom-hegy (174 m.), legalacsonyabb pontja Kalocsa (94 m.)

Bács-Kiskun vármegye jellemző földrajzi pontjai

Szélső pontok magasság szerint:

• a vármegye legmagasabb pontja 174 m a Ólom-hegy a Kiskunságon,
• a vármegye legmélyebb pontja 94 m Kalocsa területén van.

Szélső települések égtájak szerint:

• a vármegye legészakibb települése Felsőlajos (Kecskeméti járás),
• a vármegye legdélibb települése Hercegszántó (Bajai járás),
• a vármegye legkeletibb települése Tiszakécske (Tiszakécskei járás),
• a vármegye legnyugatibb települése Dunafalva (Bajai járás).

Éghajlat

A napsütéses órák száma az országos átlaghoz képest magas. A vármegye az ország legnapfényesebb területei közé tartozik. Korán kitavaszodik. A homokon a hőérzet más, hiszen hidegebbnek vagy melegebbnek érezzük a valóságosnál a levegő hőmérsékletét.

A csapadék viszonylag kevés. Az éves középhőmérséklet 10–10,5 °C.

Vízrajz

A vármegye felszíne vízrajzi szempontból igen változatos. A terület két nagy folyóvize a Duna (123 kilométer hosszan) és a Tisza. Nagyobb állóvizei a Szelidi-tó és a Vadkerti-tó.

Élővilág, természetvédelem

A Tisza vidékén védett terület a lakiteleki Holt-Tisza. A terület növényvilága igen sokszínű. A táj eredeti állapotát mutatják az 1974-ben létrehozott Kiskunsági Nemzeti Park védett területei.

Lásd még: Bács-Kiskun vármegye védett természeti értékeinek listája

Bács-Kiskun vármegye nemzeti parkja(i)

• Kiskunsági Nemzeti Park – 1975
• Duna–Dráva Nemzeti Park – 1996

Történelem

A Duna–Tisza közének történelme a neolitikum idején kezdődött. A táj ettől az időtől kezdve szinte folyamatosan lakott volt.

Középkor

A terület honfoglalás kori lakottságát nemcsak a feltárt sírok, hanem az ebből a korból származó helynevek is megőrizték. Tas, Solt és Fajsz Árpád családjához tartoztak.

A 11. századi alapítású vármegyék közül a mai Bács-Kiskun vármegye területére Pest és Bács vármegyék egyes részei jutottak. Szent István király két érseksége közül az egyik Kalocsán létesült. Sűrű településhálózatára ebből a korból jórészt a templomromok utalnak, valamint oklevelek, amelyek megőrizték, hogy északi része királyi birtok volt.

A táj történelmét hosszú századokra meghatározó esemény a tatárjárás (1241) időszakára esik. IV. Béla magyar király 1239-ben fogadta be a mongolok elől menekülő kunokat a Duna–Tisza közére. A mintegy 40 ezer család Kuthen kun vezér irányítása alatt az itt élő, már földművelő életmódot folytató magyarok között verte fel sátrait. Nomád életmódjuk miatt sokszor összeütközésbe kerültek a magyarokkal. Orvul meggyilkolt öreg királyuk halálát megbosszulva, a Duna–Tisza közét felégetve, feldúlva vonultak ki az országból. 1241-ben a tatárjárás azonban szinte teljesen elnéptelenítette a két folyó közét, s így 1243-ban IV. Béla végérvényesen letelepítette a kunokat a két folyó között, az azóta Nagykunságnak és Kiskunságnak nevezett területeken. A velük érkező jász töredékcsoporttal együtt felvették a kereszténységet, házakat építettek, településeket alapítottak. A Duna–Tisza közén letelepült kiskunok három széket alkottak: Halasszék, Mizseszék és Kecskemétszék. Mivel a kunok és a jászok részt vettek Dózsa György parasztháborújában, Werbőczy István Hármaskönyve eltörölte előjogaikat. A törvény foganatosítására azonban már nem maradt idő, hiszen az 1526. évi mohácsi csatavesztéssel kezdetét vette a török hódoltság.

Korai újkor

1541 után, a törökök végleges berendezkedésével kezdetét vette a táj történelmének egy újabb szakasza, amely az elnéptelenedéshez, egyes városok megerősödéséhez vezetett. A hadászatilag, vagy a hadi felvonulás számára fontos útvonalban fekvő településeket (Baja, Kalocsa stb.) a törökök megszállták. A fontos utakon kívül eső nagyobb településeket khász városokká nyilvánították (Kecskemét, Kiskunhalas, Kunszentmiklós), amelyek közvetlenül a szultáni kincstárnak fizették az évi kétszeri adót, és nagymértékben hozzájárultak a hadtáp pótlásához. Mivel a szabad beköltözést nem gátolták, a szövetséges városok (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd) lélekszáma növekedett. A mezővárosok az elnéptelenedett falvak határait intenzív állattartással hasznosították. A 15 éves háború (1591–1606) hadszíntérré, felvonulási területté változtatta az Alföldet. A törökökkel szövetséges krími tatárok a kiskun településeket olykor évtizedekre, nemegyszer örökre elpusztították. A felszabadító háborúktól is ez a terület szenvedett a legtöbbet. Buda visszafoglalása után a volt hódoltsági területeken a magyar rendi viszonyok váltak uralkodóvá.

A szerbek (korabeli nevükön a rácok) ebben az időben a Bácska északi részén már nagy számban éltek. 1691-ben kiváltságok nyújtásával fogadta be őket I. Lipót, és Cernojevic ipeki pátriárka vezetése alatt Bács vármegye elnéptelenedett területén is megtelepedtek. A Rákóczi-szabadságharc leverése megnyitotta az utat a Habsburgok berendezkedéséhez. A Duna–Tisza köze, akárcsak a többi alföldi terület, népességében megfogyatkozott; voltak vármegyék ahol mindössze pár száz embert találtak. 1677-ben megkezdődött a Montecuccoli tábornok, majd később Kollonich Lipót esztergomi érsek kidolgozta telepítési terv végrehajtása. A vármegye területe az ígéret földjévé váltak a távoli vidékekről érkezők számára. Az állami telepítések mellett a német államok számos pontjáról német telepeseket hoztak (dunai svábok). A telepítések az 1720-as évektől a század végéig folytak. A Duna–Tisza közén élő kiskunok a másik két kerülettel 1745-ben visszaváltották kiváltságaikat (redemptio).

A 17. században elindult a térség elsivatagosodása, ezért a 18. század végén megkezdődött a küzdelem a homok megkötésére.

19. század

A táj történelmében a 19. század a homokkal való küzdelem, a vízi szabályozások és a lassan meginduló polgárosodás kora. Erre az időre alakult ki jelentős városainak az arculata is. Baja élénk forgalmú kereskedőváros, Kalocsa az érseki uradalom központja lett ahol a társadalom életét teljes mértékben az egyház irányította. Kecskemét, Kiskunmajsa váltságos mezővárosok voltak, jászkun kiváltsággal rendelkezett Félegyháza, Halas, Kunszentmiklós, Fülöpszállás és Szabadszállás. Ezekben a városokban – Kecskemét kivételével – a polgári fejlődés messze elmaradt a korától, cívis (parasztpolgár) társadalmának iparosai, kereskedői is paraszti szinten éltek.

Az 1860-as években kezdődött meg a homokos területek felparcellázása, ezzel nagyarányú tanyai kirajzás indult meg. A zsellérek nemcsak tanyákat, falvakat is alapítottak (például Kömpöc, Páhi, Szank, Akasztó). Ez a folyamat egészen 1949-ig tartott. A 19. század végén meginduló kivándorlás elkerülte a Duna–Tisza közét, sőt egyes vidékekről még tovább folytak az idetelepülések, a szegedi árvíz után sok szegedi települt meg ezen a tájon.

20. század

Az első világháború megpróbáltatásai, óriási vérveszteségei után itt is reménykedés és lelkesedés fogadta az őszirózsás forradalmat. A trianoni békeszerződés következtében Bács vármegyének csak a töredék része maradt az ország határain belül, és Baja vette át a vármegyeszékhely szerepét. A Magyarország határain belül maradt Bácska lakosságának egyharmada németajkú, egynyolcada pedig szerb nyelvű és horvát nyelvű volt. A két világháború közötti időszak a nagy gazdasági világválság éveit követően, a kapitalizálódás meggyorsulásának, valamint a szőlő- és gyümölcstermesztés intenzív kiteljesítésének az ideje volt.

A második világháború szenvedéseiből, a nagyobb légibombázásokat kivéve, a Duna–Tisza közének lakossága is kivette a részét. Baján 1940-ben jelentős tábort alakítottak ki a menekülő lengyeleknek. A megyéből 1944 novemberében sikerült kiverni a német csapatokat. A szovjet megszállással korántsem lett vége a megpróbáltatásoknak. A szovjet csapatok a németekhez hasonlóan fosztogatták a parasztok vagyonát. A megye déli részén népvándorlás kezdődött meg. A német lakosság jó részét kitelepítették. Helyükre az 1944–1945 telén a szerbiai Bácskából menekülő bukovinai székelyek, valamint csongrádi, békési, szabolcsi és matyóföldi nincstelenek jöttek, ezt követően 1947–48-ban pedig a Szlovákiából kitelepített magyarok.

Bács-Kiskun megye az 1950-es megyerendezés során jött létre Bács-Bodrog és Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyék részeiből. Baja elveszítette korábbi megyeszékhelyi státuszát. Az új megyeszékhely a megye északi határán lévő Kecskemét lett, amely a térségnek régóta legnagyobb és legjelentősebb városa volt, azonban a hatalmas kiterjedésű Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében csak néhány szakigazgatási területen töltött be központi szerepet Budapest mellett. Ezután viszont Baja került hasonló helyzetbe az új székhelytől való nagy távolsága miatt.

Az 1960-as-70-es évek lakótelep építési hullámai nem kerülték el Bács-Kiskun megye városait sem. A legtöbb lakótelep a megyeszékhelyen épült, ezzel együtt a megye több részéről költöztek Kecskemétre. Tehát miközben a megye lakosság csökkent, addig Kecskemété nőtt. A rendszerváltás után nagyszámú külföldi cég telepedett meg a megye városaiban, ezzel vetve meg a további fejlődés alapját. Az M5 autópálya megépülése szintén kedvező módon hatott a megye fejlődésére.

21. század

A jövőben három fontos autópálya épülhet a megyében (M8, M9, M44), ami valószínűleg igen csak pozitív hatással lesz a megye gazdaságára. Továbbá a Kecskeméten felépülő Mercedes-gyár szintén nagyban hozzá fog járulni a gazdasági élet élénkítéséhez.

Közigazgatási beosztás 1950–1990 között

Járások 1950–1983 között

Bács-Kiskun megyének az 1950-es megyerendezéssel kialakult területén 1950. február 1-je előtt nyolc járás volt. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez tartozott a Dunavecsei, a Kalocsai, a Kiskőrösi, a Kiskunfélegyházi és a Kunszentmiklósi járás, Bács-Bodrog vármegyéhez pedig a Bácsalmási, a Bajai és a Jánoshalmi járás.

A megyerendezéssel egyidejűleg alakult meg az új Kecskeméti járás, így Bács-Kiskun megyéhez február 1-jei megalakulásakor kilenc járás tartozott (Bácsalmási, Bajai, Dunavecsei, Jánoshalmi, Kalocsai, Kecskeméti, Kiskőrösi, Kiskunfélegyházi és Kunszentmiklósi).

Az 1950-es járásrendezés során június 1-jén megszüntették a Jánoshalmi járást és lényegében helyette létrehozták a Kiskunhalasit. Így a tanácsrendszer bevezetésekor Bács-Kiskun megyében továbbra is kilenc járás volt (Bácsalmási, Bajai, Dunavecsei, Kalocsai, Kecskeméti, Kiskőrösi, Kiskunfélegyházi, Kiskunhalasi és Kunszentmiklósi).

Ezt követően 1983-ig a kilencből négy járás szűnt meg: a Kunszentmiklósi 1956-ban (nagyrészt beolvadt a Dunavecsei járásba), a Bácsalmási 1962-ben (felosztották a Bajai és a Kiskunhalasi járás között), a Dunavecsei és a Kiskunfélegyházi pedig 1970-ben (előbbit a Kalocsai és a Kecskeméti, utóbbit a Kecskeméti és a Kiskunhalasi járás között osztották fel). A járások megszűnése előtt, 1983 végén tehát Bács-Kiskun megyéhez öt járás tartozott: a Bajai, a Kalocsai, a Kecskeméti, a Kiskőrösi és a Kiskunhalasi.

Városok 1950–1983 között

Bács-Kiskun megyéhez megalakulásakor három megyei város tartozott (Kalocsa, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas, mindhárom Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez tartozott korábban). Ezen kívül Baja és Kecskemét törvényhatósági jogú város volt, így nem tartoztak a megyéhez, hanem mindkettő külön közigazgatási egységet alkotott. Mivel a törvényhatósági jogú városi jogállás 1950. június 15-én megszűnt, Baja és Kecskemét attól kezdve Bács-Kiskun megyéhez tartozott.

A tanácsok megalakulásától 1954-ig Baja és Kecskemét közvetlenül a megyei tanács alá rendelt város volt, míg Kalocsa, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas közvetlenül a járási tanács alá rendelt városként a Kalocsai, a Kiskunfélegyházi illetve a Kiskunhalasi járásba lett beosztva. Az utóbbiakat 1954-ben ismét kivették a járásokból, 1954 és 1971 között a megye minden városának jogállása járási jogú város lett, majd 1971-től egyszerűen város.

1983-ig a megyében egyedül Kiskőrös nyerte el a városi rangot 1973-ban, ezzel a városok száma hatra nőtt.

Városkörnyékek 1970–1983 között

Bács-Kiskun megye városai közül 1983-ig öt körül alakult városkörnyék: a Kiskunfélegyházi 1970-ben, a Kecskeméti 1973-ban, a Kalocsai 1977-ben, a Bajai és a Kiskunhalasi pedig 1981-ben. Ezek mindegyike csak a városhoz legszorosabban kapcsolódó községeket foglalta magába és központjaik Kiskunfélegyháza kivételével járási székhelyek is maradtak 1983 végéig. 1983 végén tehát a megye városai közül egyedül Kiskőrös nem volt városkörnyék-központ.

Városok és városi jogú nagyközségek 1984–1990 között

1984-ben új közigazgatási rendszer és beosztás lépett életbe az ország egész területén. A járások megszűntek, a községi tanácsok (beleértve a nagyközségieket is) irányítását pedig a megyei tanácsok az erre kijelölt helyi tanácsok közreműködésével látták el. Az így közreműködő helyi tanácsok elsősorban a városi tanácsok voltak, a városhiányos térségekben azonban egyes nagyközségeket városi jogú nagyközséggé nyilvánítottak ebből a célból. A városok illetve a városi jogú nagyközségek körzetének elnevezése városkörnyék illetve nagyközségkörnyék volt.

Az új rendben Bács-Kiskun megye valamennyi városa városkörnyékközpont lett. Az átszervezéssel városi jogú nagyközséggé alakult két volt járási székhely (Bácsalmás és Kunszentmiklós) és két másik nagy népességű nagyközség, melyeknek nem volt közigazgatási körzetközponti hagyománya (Kiskunmajsa és Tiszakécske). Bácsalmás és Tiszakécske 1986-ban, Kiskunmajsa és Kunszentmiklós 1989-ben kapott városi rangot, és ugyancsak 1989-ben nyilvánították várossá Jánoshalmát, mely 1950-ig járási székhely volt, most azonban nem lett városkörnyék-központ.

1989-ben Kecskemét azon három megyeszékhely között volt, amelyeket az Elnöki Tanács megyei várossá nyilvánított, így 1990-ben, a tanácsrendszer megszűnésekor Bács-Kiskun megyében már tizenegy város volt, közülük egy megyei város.

Önkormányzat és közigazgatás

Vármegyei közgyűlés

A 2019-es önkormányzati választáson megválasztott Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés 23 képviselőből áll, az alábbi pártösszetétellel:

A vármegyei közgyűlés elnökeszerkesztés