A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
 |
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
Az Albán Köztársaság vagy Albánia (albánul Republika e Shqipërisë vagy Shqipëria, feltételezett jelentése: ’sasok földje’) Délkelet-Európában, a Balkán-félszigeten fekvő független állam. Északon Montenegró (172 km), északkeleten Koszovó (annak teljes elismertsége hiányában Szerbia) (112 km), keleten Észak-Macedónia (151 km), délkeleten és délen Görögország (282 km), délnyugaton a Jón-tenger, nyugaton pedig az Adriai-tenger határolja. Partvonalának teljes hossza 362 km.
Albánia 2009 áprilisa óta tagja a NATO-nak, ezen kívül 2014-től az Európai Unió tagjelöltje. A kommunizmus bukása óta jelentős lépések történtek a gazdasági és társadalmi helyzet javítása érdekében. A fejlődés ellenére a 2010-es évek végén még mindig Európa egyik legelmaradottabb országa volt.[9]
Etimológia
Az ország középkori latin neve Albania. Lehet, hogy az illír albanoi törzsnévből (albánul: albanët) származik, amelyet Klaudiosz Ptolemaiosz, az alexandriai geográfus és csillagász jegyzett fel. I. sz. 150-ben készített térképén a mai Durrëstől északkeletre fekvő Albanopoliszt is feltüntette. Az ókori alb- tövű albanoi és Albanopolisz, valamint a középkori forrásokban megjelenő Arbanon vidéke közötti etimológiai kapcsolat bizonytalan.[10] A 11. században írt történetében Mikhaél Attaleiatész bizánci történész említi először a Konstantinápoly elleni 1043-as felkelésben részt vevő albánokat (görögül szintén albanoi) és Dyrrhachium hercegének alattvalóiként az arvanitákat. A középkorban az albánok Arbëriának vagy Arbëniának nevezték országukat, és arbëreshekként vagy arbëneshekként emlegették magukat.
Manapság az albánok Shqipëriának hívják országukat. A Shqipëria és shqiptar szavak a 14. századtól kezdődően igazolhatóak, de a Shqipëria helynév és a shqiptar démonim csak a 17. század végén és a 18. század elején váltották fel fokozatosan az Arbëria és arbëreshë szavakat. A két kifejezést a köztudatban úgy értelmezik, hogy „a sasok földje” és „a sasok gyermekei”.
Földrajz
Albánia a Balkán-félsziget délnyugati partvidékén, az Otrantói-szorosnál elhelyezkedő ország. Területe 28 748 km², ennek 4,9%-a (1350 km²) tavak alkotta vízfelület. Albánia az északi szélesség 42° és 39°, valamint a keleti hosszúság 21° és 19° között fekszik. Legészakibb pontja Vërmosh az északi szélesség 42° 35' 34"-nél, a legdélibb Konispol az északi szélesség 39° 40' 0"-nél; a legnyugatibb pont Sazan a keleti hosszúság 19° 16' 50"-nél; a legkeletibb pont Vërnik a 21° 1' 26" keleti hosszúságnál.[11]
Domborzat
Albánia domborzati szempontból két nagyobb tájegységre oszlik: keleten 70–120 kilométeres szélességben a nehezen járható, festői és vad, fiatal lánchegységi Magas-Albániára, amelynek negyvenöt csúcsa emelkedik 2000 méter fölé, illetve Észak- és Közép-Albániában a 20–50 kilométer széles tengerparti síksági Alacsony-Albániára. Az ország területének 70%-a hegyvidék, ennek tudható be, hogy Albánia átlagos tengerszint feletti magassága relatíve magas: 708 méter. Legmagasabb pontja a Korab-hegy (2764 m).[2] Magas-Albánia tulajdonképpen a Dinári-hegység fiatal hegyláncának karsztos mészkő-, illetve flisvonulata, főbb részei az Albán-Alpok, a Közép-Albán-hegység és a Dél-Albán-hegység. Az ország keleti peremén a Nyugat-Macedón-hegyvidék egymástól elszigetelt, tektonikus süllyedékmedencéi és röghegységei találhatóak. A parti övezet területe, Alacsony-Albánia alluviális síkság, melynek mocsárvidékét a 19. századtól csapolták le és ma partvonalát turzások és lagúnák tagolják.
Az ország legnagyobb szigetei az Adriai-tengerben fekvő Sazan és a Kuna-sziget, a Jón-tengeren a Ksamili-szigetek, az állóvízi Zvërneci-sziget (Nartai-lagúna), Maligrad-sziget (Preszpa-tó) és Shurdhah-sziget (Vau i Dejës-i-tó), valamint a folyami Malësor-sziget (Buna).
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
|
| térkép szerkesztése |
Vízrajz
Az ország vízrajzát – minthogy a keleti határvidéken húzódik a vízválasztó – az Adriai- és a Jón-tenger felé tartó, kelet–nyugati irányú folyók sűrű hálózata jellemzi. A folyók mély szurdokvölgyekben törnek át a hegyvidéken, és hordalékukkal a part menti alluviális síkságot töltik fel. Albániának tíz nagyobb folyója (Drin, Seman, Vjosa, Devoll, Shkumbin, Osum, Mat, Erzen, Ishëm, Buna) és mintegy száznegyven kisebb vízfolyása van. Az ország egyetlen hajózható folyója a Buna. Albánia és egyben a Balkán-félsziget legnagyobb tavai a Shkodrai-tó, az Ohridi-tó és a Preszpa-tó. A magashegységekben jég vájta tengerszemek, a tengerparti szakaszon pedig lagúnatavak találhatóak. Az ország legnagyobb lagúnái északról dél felé haladva: Vilun-, Patoki-, Karavastai-, Nartai- és Butrinti-lagúna. A hegyi folyókon a 20. század második felében sorra épültek a víztározók, mesterséges tavak.
Éghajlat
Éghajlatát az ország földrajzi elhelyezkedése és változatos domborzata határozzák meg. Az ország belső magashegyvidékeinek éghajlata kontinentális, alacsony téli és nyári átlaghőmérséklet, illetve magas évi csapadékmennyiség (1800–2250 mm) jellemzi. Az alacsonyan fekvő tengerparti sáv éghajlata mediterrán, a telek enyhék és csapadékosak, míg a nyarakat magas levegő-páratartalom és magas átlaghőmérséklet jellemzi. Az ország hűvösebb északi és melegebb déli részének évi átlaghőmérséklete között akár 5 °C-os eltérés is lehet.
Növény- és állatvilág
Albánia uralkodó talajtípusa a hegyoldalakon erősen lepusztult barna erdőtalaj, az alacsonyabb dombságokon a szürke erdőtalaj, északnyugaton a terra rossa, a folyók mellékén pedig az öntéstalaj. A 19. századig Magas-Albánia természetes növénytakarója a lombhullató erdő, a part menti Alacsony-Albániában pedig mocsárvidékek voltak. Mára az ország területének mindössze 36%-a erdősült, a partvidéki lecsapolt lápvidék helyét szántóföldek vették át. Az erdők jellemző fafajai a kocsánytalan tölgy, a csertölgy és a közönséges bükk, 1200 méter felett a páncélfenyő, amelyet 2000 méteren a havasi legelők váltanak fel. A partvidéki dombságokon és az alacsonyabb hegyvidékeken a kiirtott erdők helyén mediterrán cserjések és tövises bozót található. Albánia állatvilága a közép-európaival mutat rokonságot, honos a barnamedve, a vaddisznó, a farkas, az aranysakál, a vörös róka, a különböző szarvasféle, az európai őz és a zerge. Az ország madárvilága szintén gazdag, a vadvízi területeken költ a borzas gödény, a kis kárókatona, a kékcsőrű réce, a vékonycsőrű póling és a fekete sas.
Lásd még: Albán márna, Albán koncér
Nemzeti parkok
Történelem
Albánia mai lakóinak feltételezett ősei, az illírek a bronzkor végén telepedtek le a Balkán-félsziget nyugati vidékein. Több kisebb-nagyobb királyságot alapítottak, a tengerparti sávban pedig görög kolóniák létesültek. Az i. e. 2. századtól Illyricum néven római provincia része lett a terület. A barbárok dúlásait követően a 9–14. században egymást váltották a szkipetárok (sasfiókok) urai: a Bizánci Birodalom, a Bolgár Fejedelemség, a Dukljai Fejedelemség, a Velencei Köztársaság, az Epiruszi Despotátus stb. Albániát Kasztrióta György negyedszázados ellenállásának köszönhetően csak 1501-ben hódította meg végleg az Oszmán Birodalom. Uralmuk alatt a lakosság nagy része iszlamizálódott, és a feudális viszonyok konzerválásával Európa sereghajtója lett. A 19. század végén feltámadt albán nemzeti mozgalmakat (például Prizreni Liga) a Porta sorra leverte, de az első Balkán-háború után, 1912. november 28-án Albánia függetlenné vált.
A nagyhatalmak által albán uralkodóvá kinevezett Vilmos fejedelem féléves uralkodás után anarchiában hagyta magára országát. Az első világháború során az ország idegen megszállás alá került, csak az 1920-as lushnjai kongresszus mondta ki ismét Albánia függetlenségét. A belpolitika színpadán mindinkább előtérbe került a konzervatív nézetű Amet Zogu, aki 1925-ben az ország teljhatalmú elnöke lett, majd 1928-ban I. Zogu néven Albánia királyává koronáztatta magát (felesége Apponyi Géraldine magyar grófnő volt). Az olasz befolyás egyre nagyobb lett, 1939-ben Mussolini csapatai lerohanták Albániát. 1943-ban német megszállás alá került az ország, de az Enver Hoxha vezette kommunista partizánok 1944 végére felszabadították az országot. Kezdetét vette Albánia egyik legsötétebb korszaka, a diktatórikus Hoxha sztálinista, izolacionista politikája alatt. Albánia mind a nyugati, mind a keleti blokktól elszigetelődött, az ország gazdasága és infrastruktúrája évtizedekkel maradt el az európai országokéitól. 1985-ös halálát követően utódai lassan nyitottak a külvilág felé, és 1991-ben kikiáltották a köztársaságot, megtartották az első szabad választásokat. A demokratikus fordulattal, ha kisebb-nagyobb fennakadásokkal is (köztük az 1997-es piramisjáték-válság nyomán kitört zavargások, amelyek során külföldi beavatkozásra is szükség volt), de az ország elindult az Európai Unió felé vezető úton. Horvátországgal együtt 2009. április 1-jén a NATO teljes jogú tagja lett. 2014-től az Európai Unió tagjelöltje.
Államszervezet és közigazgatás
Albánia többpárti képviseleti demokrácián alapuló parlamentáris köztársaság. A kormány feje a miniszterelnök, az államfő a köztársasági elnök. A törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés (kuvend) testesíti meg, a végrehajtó hatalom az államfő és a kormányzat kezében van.
Az állandó nemzetgyűlés 1921 óta az albán állam legmagasabb szintű, állandó törvényhozó testülete az ország fővárosában, Tiranában.[12] A 140 képviselői hellyel rendelkező egykamarás kuvendet általános, közvetlen és titkos választás útján bízzák meg négyéves időtartamra. 2009 óta a nemzetgyűlési helyeket zárt listás, arányos választási rendszerben nyerik el a 3%-os parlamenti küszöböt átlépő pártok vagy az 5%-ot elérő pártszövetségek.[13] A nemzetgyűlési elnök által irányított törvényalkotási munka mellett a kuvend feladatai közé tartozik a köztársasági elnök, a főbb állami hivatalvezetők megválasztása, a kormányfő kinevezésének jóváhagyása, valamint a költségvetés elfogadása.[14] Az 1991-ben megalakult köztársasági nemzetgyűlés történetét a két fő politikai erő, a rendszerváltó Albán Demokrata Párt és az Albán Szocialista Párt politikai váltógazdálkodása, időnként a kuvend működését és a parlamentarizmus eszmeiségét veszélyeztető heves politikai csatározás, alkotmányos válságok és parlamenti bojkottok sorozata jellemzi (1996–1998, 2009–2011, 2017–2019).[15]
Az albán igazságszolgáltatás fórumai az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a fellebbviteli és a kerületi bíróságok.
Politikai pártok
Az Albán Szocialista Párt 1941 novemberében alakult Albán Kommunista Párt néven. 1948 novemberében vette fel az Albán Munkapárt nevet. Főtitkára (1954–1985-ben első titkára) Enver Hoxha körül kialakult a személyi kultusz. 1990. decemberig az ország egyetlen engedélyezett pártja volt. 1991 márciusában megnyerte az első többpárti választásokat. 1991 júniusában nevét Albán Szocialista Pártra változtatta, vezetője Fatos Nano lett. Lapja a Zëri i Popullit (alapítva: 1942).
Az Albán Demokrata Párt a független politikai pártok működésének engedélyezését követően alakult 1990. december 11-én Tiranában. Az első többpárti választásokon az Albán Munkapárt mögött a második lett. Az új választásokon abszolút többséget szerezve 1992. áprilistól kormányzó párt. Elnöke, Sali Berisha 1992-ben köztársasági elnök lett.
- Egyéb pártok
- 1991-ben alapított Albán Szociáldemokrata Párt
- 1991-ben alapított Szövetség az Emberi Jogokért
- 1991-ben alapított Albán Köztársaság Párt
Politikusok
Lásd még: Albánia államfőinek listája és Albánia kormányfőinek listája
Közigazgatási beosztás
Az ország a 2015 júniusában életbe lépett közigazgatási reform alapján tizenkét megyére, ezek összesen hatvanegy községre oszlanak. A korábbi 208 városkörnyék és község alközség megnevezéssel harmadik szintű közigazgatási egységként megmaradt. A megyei közigazgatás élén a választott megyei tanácsok, illetve a kormány által kinevezett prefektusok állnak. A kerületek igazgatási feladatait a helyi önkormányzat és a települési vezetők közül választott kerületi kormányzó látja el. Albánia közigazgatási beosztásában az alábbi táblázat igazít el:
| Megye | Megyeszékhely | Térkép | |
|---|---|---|---|
| 1 | Berat megye | Berat | 
|
| 2 | Dibra megye | Peshkopia | |
| 3 | Durrës megye | Durrës | |
| 4 | Elbasan megye | Elbasan | |
| 5 | Fier megye | Fier | |
| 6 | Gjirokastra megye | Gjirokastra | |
| 7 | Korça megye | Korça | |
| 8 | Kukës megye | Kukës | |
| 9 | Lezha megye | Lezha | |
| 10 | Shkodra megye | Shkodra | |
| 11 | Tirana megye | Tirana | |
| 12 | Vlora megye | Vlora |
Védelmi rendszer
Közegészségügy
Albánia alkotmánya egyenlő, ingyenes és egyetemes egészségügyi ellátást garantál minden polgára számára. Az ország egészségügyi ellátórendszere jelenleg három szinten, többek között alap-, közép- és felsőfokú egészségügyi szinten szerveződik, modernizációs és fejlesztési folyamatban van. A születéskor várható élettartam Albániában 77,8 év, és a világ 37. helyén áll, több fejlett országot felülmúlva.[16] Az átlagos egészséges életkor 68,8 év, és a 37. helyen áll a világon.[17] Az ország csecsemőhalandósági rátáját 2015-ben 1000 élveszületésre vetítve 12-re becsülik. 2000-ben az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerint az ország az 55. legjobb egészségügyi teljesítményt érte el a világon, és azóta tartja ezt a helyet.[18]
A szív- és érrendszeri betegségek továbbra is a fő halálokok az országban, az összes halálozás 52%-át teszik ki.[19] A balesetek, sérülések, rosszindulatú és légúti megbetegedések további elsődleges halálokok.[19] A neuropszichiátriai megbetegedések az országban a közelmúltban bekövetkezett demográfiai, társadalmi és gazdasági változások miatt is növekedtek.[19]
2009-ben az ország napi 886 gramm gyümölcs- és zöldségkínálattal rendelkezett, ami az ötödik legmagasabb Európában.[20] Más fejlett és fejlődő országokkal összehasonlítva Albániában viszonylag alacsony az elhízás aránya, valószínűleg a mediterrán étrend egészségügyi előnyeinek köszönhetően.[21] Az Egészségügyi Világszervezet 2016-os adatai szerint az országban élő felnőttek 21,7%-a klinikailag túlsúlyos, a testtömegindex (BMI) pontszáma 25 vagy több.[22]
Népesség
Általános adatok
- Írástudatlanság: 7%.
Legnépesebb települések
Etnikai megoszlás
A 2011-es népszámlálás szerint lakosság 82%-a (2 312 356 fő) albán nemzetiségű, ezen belül is megkülönböztetendőek a Shkumbin folyótól északra élő gegek, és az attól délre élő toszkok.
Sok albán él a szomszédos Koszovóban (1 800 000 fő), Észak-Macedóniában (700 000) és Görögországban (120 000, becslés). A 15. században a törökök elől menekülve nagyszámú albán telepedett le Dél-Itália egyes tartományaiban, nyelvüket, sajátos zárványkultúrájukat mindmáig őrzik (önelnevezésük szerint ők az arberesek).
A 2011-es népszámláláskor az albánok mellett 24 ezer görög, 5,5 ezer macedón, 366 montenegrói, 8 ezer aromán, 8 ezer cigány, 3 ezer egyiptomi élt. 391 ezer fő nem válaszolt a népszámlálás során a nemzetiségi kérdésre.[23]
Nyelvi megoszlás
Albánia hivatalos nyelve az albán toszk dialektusa; néhol a görög nyelvet is beszélik.
Vallási megoszlás
A középkorban az albán népesség felekezetileg is megoszlott: a gegek a katolikus, míg a toszkok az ortodox felekezethez tartoztak. Az oszmán uralom alatt a toszkok nagy része szunnita muzulmán lett, de mára a gegek egyes csoportjai is arra a vallásra tértek – ezt a 20. század elején a lakosság 70%-a vallotta magáénak.
A 2011-es népszámlálás során a vallási megoszlás a következő volt: 1 587 608 (58,12%) – muszlim, 58 628 (2,15%) – bektási, 280 921 (10,28%) – katolikus, 188 992 (6,92%) – ortodox, 3 797 (0,14%) – evangélikus, 1 919 (0,07%) – egyéb keresztény, 69 995 (2,56%) – ateista. 153 630 fő (5,62%) egyetlen vallási közösséghez sem tartozott, 386 024 fő (14,13%) nem válaszolt a vallási kérdésre.[24]
Szociális rendszer
Gazdaság
| Gazdasági mutatók | ||
|---|---|---|
| GDP (nominális) | 18,3 mrd $ (2021) | [25] |
| GDP növekedési ráta | 2,2% (2022 Q2) | [26] |
| Egy főre jutó GDP (PPP) | 15 646 $ (2021) | [27] |