Svájci Államszövetség
Confoederatio Helvetica (latin) Schweizerische Eidgenossenschaft (német) Confédération suisse (francia) Confederazione Svizzera (olasz) Confederaziun svizra (rétoromán)
Svájc zászlaja Svájc címere
Nemzeti mottó: Unus pro omnibus, omnes pro uno (latin) (magyarul: Egy mindenkiért, mindenki egyért) Nemzeti himnusz: Svájci zsoltár
Fővárosa	Nincs (de jure) Bern (de facto)
é. sz. 46° 57′, k. h. 7° 27′46.95, 7.4546.950000°N 7.450000°EKoordináták: é. sz. 46° 57′, k. h. 7° 27′46.95, 7.4546.950000°N 7.450000°E
Legnagyobb város	Zürich
Államforma	Köztársaság
Vezetők
A Svájci Államszövetség elnöke	Viola Amherd
Az allamszövetség alelnöke	Karin Keller-Sutter
A Svájci Nemzeti Tanács elnöke	Eric Nussbaumer(wd)
A Szövetségi kancellár(wd)	Viktor Rossi(wd)
Hivatalos nyelv	francia, német, olasz, romans (regionálisan)
Alapítás	1291. augusztus 1.
De facto függetlenség	1499. szeptember 22.
Elismerés	1648. október 24.
Tagság	Lista Egyesült Nemzetek Szervezete Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Európa Tanács Európai Űrügynökség Kereskedelmi Világszervezet Európai Szabadkereskedelmi Társulás Európai Déli Obszervatórium Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank Nemzetközi Fejlesztési Társulás Nemzetközi Pénzügyi Társaság Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja Afrikai Fejlesztési Bank Ázsiai Fejlesztési Bank Ausztrália Csoport Európai Fizetési Unió Eurocontrol Rakétatechnológiai Ellenőrzési Rendszer Interpol Nukleáris Szállítók Csoportja Vegyifegyver-tilalmi Szervezet Nemzetközi Energiaügynökség UNESCO Föld-megfigyelési Csoport Egyetemes Postaegyesület Nemzetközi Távközlési Egyesület schengeni övezet Frankofónia vízummentességi program (USA) Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet Meteorológiai Világszervezet Egészségügyi Világszervezet International Centre for Migration Policy Development World Customs Organization Task Force for International Cooperation on Holocaust Education, Remembrance, and Research
Népesség
Népszámlálás szerint	8 902 308 fő (2023. jún. 30.)[1][2][3]
Rangsorban	97
Becsült	8 790 000 [4] fő (2022. aug.)
Rangsorban	97
Népsűrűség	219 fő/km²[5]
GDP	2008 (forrás: IMF)
Összes	492,595 milliárd USD (21) PPP: 312,753 milliárd USD
Egy főre jutó	67 384 USD (4) PPP: 42 783 USD
HDI (2006)	0,955 (10) – magas
Földrajzi adatok
Terület	41 285 km²
Rangsorban	136
Víz	4,2%
Időzóna	CET (UTC+1) CEST (UTC+2)
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „” hivatkozásra.
Pénznem	Svájci frank (CHF)
Nemzetközi gépkocsijel	CH
Hívószám	41
Segélyhívó telefonszám	112 117 118 144 1414 140 145
Internet TLD	.ch
Villamos hálózat	230 volt
Elektromos csatlakozó	Europlug SEV 1011
Közlekedés iránya	jobb
A Wikimédia Commons tartalmaz Svájci Államszövetség témájú médiaállományokat.
Németország Liecht. Ausztria Olaszország Franciaország BERN Bázel Genf Lausanne Neuchâtel Schaffhausen Fribourg Biel Luzern Zürich Winterthur St. Gallen Chur Lugano Genfi-tó Neuchâteli-tó Boden-tó Rajna Rajna Vierwaldstätti-tó Zürichi-tó Lago Maggiore Dufour térkép szerkesztése

Svájc, hivatalos nevén Svájci Konföderáció, Svájci Államszövetség, Svájci Esküszövetség (franciául: Suisse vagy Confédération suisse, németül: Schweiz vagy Schweizerische Eidgenosseschaft, olaszul: Svizzera vagy Confederazione Svizzera, rétorománul: Svizra vagy Confederaziun svizra) tengerparttal nem rendelkező, kantonokból (tartományokból) álló szövetségi köztársaság Közép-Európában. Szomszédai Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Liechtenstein. Erős hagyományai vannak a politikai és katonai semlegesség terén, de a nemzetközi együttműködés terén is, mivel számos nemzetközi szervezet székhelye. Gazdasági kapcsolatban áll Liechtensteinnel, továbbá közös valutát (svájci frank) is használ vele. Érdekesség az országról, hogy (de facto) fővárosa Bern, legnagyobb városa Zürich, viszont a főváros csak az 5. helyen helyezkedik el az ország legnépesebb városai közül Zürich, Genf, Bázel és Lausanne mögött.

Földrajz

Bővebben: Svájc földrajza

• 
  Domborzati térkép
• 
  Dombozati térkép településekkel
• 
  Napsugárzás-térkép
• 
  A Matterhorn, az Alpok egyik legmagasabb hegycsúcsa

Domborzat

Az ország domborzatilag tagolt. Három nagyobb tájegységre osztható:

• Tájképét az ország déli felén, kelet felé egyre nagyobb sávban emelkedő és területének mintegy 60%-át elfoglaló Alpok határozza meg. Láncai a Gotthard-masszívumban futnak össze. Legmagasabb pontja a 4635 m-es Monte Rosa-hegyi Dufour-csúcs (a második legmagasabb az ismertebb Dom, ami 4545 m magas). Itt találhatók Európa leghosszabb gleccserei is, mint például az Aletsch, amely eléri a 24 km-t.
• Jura-hegység: a hegyvidék mészkőláncai, illetve táblái a francia határ mentén sorakoznak.
• Svájci-medence: a Jura és az Alpok között kb. 300 km hosszú hullámos dombvidék, az ország gazdasági centruma.

Az ország területe 41 285 km².

Lásd még: Svájc hágóinak listája

Vízrajz

Az Alpokban van a forrása számos európai folyamnak, köztük a Rajna, a Rhône, az Inn, az Aare és a Ticino folyónak, amelyek a Genfi-tó, Zürichi-tó, Boden-tó, Neuchateli-tó vizét is táplálják. Svájcban 1484 tó található.

Lásd még: Svájc tavainak listája

Éghajlat

Az északi, sűrűbben lakott országrész nyitottabb, de még így is meglehetősen hegyes-völgyes, az északnyugaton elterülő Jura-hegység mészkővonulataival. Svájc klímája általában mérsékelt, helyenként nagy ingadozásokat mutatva, a magashegységi zord klímától a Svájc déli csücskénél előforduló kellemes mediterrán éghajlatig.

Az évi átlaghőmérséklet 9 °C. Az évi csapadék mennyisége erősen területfüggő, a Rhone-völgyben például 530 mm, míg Luganónál 1700 mm. Általában véve az Alpoktól nyugatra, északra eső területnek hideg, esős klímája van, ahol a téli középhőmérséklet nulla fok körül (vagy az alatt) van, és nyáron ritkán van 21 fok fölötti meleg. Az ország déli csücskében, Ticino kantonban, az Alpoktól fő vonulatától délre a völgyekben melegebb, nedves, jelleg uralkodik, ahol a fagy ritkán fordul elő. Az Alpok és a Jura felső vidékének klímája esős vagy havas, 1800 méter fölötti fagyhatárral.

Növény- és állatvilág

Legismertebb növénye, ami védett is, a havasi gyopár. Ez egy kis, fehér szirmú virág, ami alpesi területeken fordul elő. Legismertebb kutyafajtái a bernáthegyi (németül: Bernhardiener) és a berni pásztorkutya. Mindkettő főleg mentőkutyaként ismert. Az ország területének közel egyharmadát erdőségek, főleg fenyőfélék borítják. Az erdőhatár felett a gazdag havasi rétek és a legelők világa található, széles körben elterjedt a szarvasmarhatartás. 3000  méter felett a növényzet igen gyér, az örök hó birodalma, amelyre fontos turisztikai ágazat, a síturizmus épül.

Lásd még: Kategória:Svájc állatvilága

Környezetvédelem

Svájc hosszú ideje óvja környezetét és természeti erőforrásait. 1876-ban fogadták el az erdővédelmi törvényt, amivel Svájc az elsők között volt a környezetvédelmet előtérbe helyező országok között. 1953 óta a környezet óvása az alkotmányban is szerepel.

A hulladékgyűjtést és a saját környezetének rendben tartását a lakosság nagy része fontos személyes kötelességnek tekinti.

Svájcban környezetvédelmi szempontból a légszennyezés jelent elsődleges problémát, amit nagyrészt a járművek okoznak. 2000-ben az évi kibocsátott szén-dioxid mennyisége 39 millió tonna volt. Szigorú előírások vonatkoznak az 1987 után gyártott gépjárművek megengedett légszennyezésére.

Hasonló problémát jelent a vízszennyezés, amit a folyókba kerülő foszfát, műtrágya és rovarirtók okoznak. Az ország rendelkezésére álló vízmennyiség 73%-át az ipar használja fel. A városok évente 3 millió m³ szilárd halmazállapotú szemetet állítanak elő.

A Svájci Erdőgazdálkodási Iroda 1986-os évi jelentése szerint az erdők 36%-a elpusztult vagy súlyosan károsodott a savas esők vagy más légszennyezés következtében.^[6]

Nemzeti park

Svájcban egyetlen nemzeti park van, az viszont 1914 óta.^[7] Neve Svájci Nemzeti Park, Graubünden kantonban található. A látogatók előtt nyitva áll, de tilos letérni a jelölt turistautakról. Nemcsak a természeti környezet védett, hanem a park területére eső települések is.

Természeti világörökség

A természeti világörökség része Svájcban:

• Jungfrau – Aletsch – Bietschhorn hegyvidék az Alpokban;
• Monte San Giorgio közép-triász kori fosszília-lelőhely;
• A svájci tektonikus terület Sardonában.

Történelem

Bővebben: Svájc történelme

Ókor

A mai Svájc területét a vaskor óta kelta törzsek népesítették be. A mai Neuchâtel kantonban fekvő La Tène mellett tárták a La-Tène-kultúra névadó leleteit.

A rómaiak i. e. 58 (Iulius Caesar gall háborúi) és Augustus római császár uralkodásának vége (i. sz. 14) között fokozatosan uralmuk alá hajtották a területet, amelynek keleti részét Raetia, nyugati részét kezdetben Gallia, később nagyrészt Germania Superior provinciákba tagoztak be; Ticino a Pón túli Gallia, majd Itália része lett. Több helyen virágzó városokat alapítottak, emellett régi kelta települések is felvirágoztak. Előbbiek közé tartoztak Julia Equestris (Nyon) és Forum Claudii Vallensium (Martigny), utóbbiak közé a korábbi helvét főváros, Aventicum (Avenches) és Lousonna (Lausanne). A hágók már ekkor fontos szerepet játszottak: a Splügen- és a Nagy Szent Bernát-hágón haladt át az Itália és Nyugat-Germánia közötti kereskedelem jelentős része.

A népvándorlás korában Svájc területére is új népek érkeztek: a 3. században Észak-, Kelet- és Közép-Svájcba a germán alemannok, Nyugat-Svájcba a frankok és a burgundok érkeztek. A romanizált őslakók – a rétoromán néptöredéket kivéve, amelynek tagjai a Graubünden zárt völgyeiben élnek – Észak-, Közép- és Kelet-Svájcban átvették a bevándorlók nyelvét. Nyugaton, csakúgy, mint Galliában, a lakosság nem vette át a germán bevándorlók nyelvét, helyette fokozatosan a latin nyelvből francia dialektusok alakultak ki. Ticino területének lakossága a kora középkor során fenntartotta szoros kapcsolatát Itáliával és így itt is az olasz nyelv használata vált általánossá.

Középkor

Nagy Károly idején Svájc területének nagy része a Frank Birodalomhoz tartozott (6–9. század). Ekkor terjedt el a lakosság körében a keresztény vallás. A frank birodalom felbomlása után a mai Svájc területének keleti, németül beszélő része a Német-Római Birodalomhoz, a nyugati része Burgundiához került. A későbbi svájci állam magva a német nyelvű területen alakult ki.

A Hohenstauf császárok az invesztitúraháborúk idején egyrészt a gazdag kereskedővárosok (Bern, Zürich, Solothurn stb.) támogatását szerették volna elnyerni széles körű autonómia fejében, másrészt az Itáliába vezető alpesi átjárók (főként a Szent Gotthárd-hágó) feletti ellenőrzés biztosítása végett egyes közösségeknek is birodalmi tartományi jogot és szabadságlevelet adtak. A hágók feletti ellenőrzés az Itáliáért folytatott háború miatt volt fontos.

A 13. századtól a központi hatalom gyengülésével helyi nemes családok, többek között a Habsburgok (akik ekkor főleg ezen a területen rendelkeztek birtokokkal), megpróbálták korlátozni ezeket a kiváltságokat. A völgyek és a városok változó összetételű átmeneti szövetségeket kötöttek érdekeik védelmére. Ezen szövetségek egyikéről tanúskodik a keltezése szerint^[8] 1291. augusztus elején írt szövetségi levél (Bundesbrief), amelyet három völgyközösség, (Uri, Schwyz, és Unterwalden, a három „őskanton”) írt alá.^[9] Bár a levél szövege utal egy korábbi szövetségre, amit az aláírók megújítanak, a svájci hagyományban az ország alapításának dokumentumaként tekintenek a levélre, és a nemzeti ünnepet a szövetség tiszteletére tartják augusztus 1-jén.

Az 1315-ös morgarteni csatában az őskantonok, amelyek a Wittelsbachok oldalára álltak a német királyi címért folytatott harcban, legyőzték a Habsburgok hadseregét, megújították és szorosabbra fűzték szövetségüket. A 14. század során további völgyközösségek és városok is csatlakoztak, részben szabad akaratukból, részben meghódításuk után (Zug). A század közepére létrejött a nyolctagú „Régi Szövetség”, majd 1513-ig több lépésben 13 tagúvá bővült. A korabeli svájci szövetséget szokás Esküszövetségnek (Eidgenossenschaft) is nevezni. Ekkortól 16. század elejéig, amíg a reformáció meg nem osztotta a szövetséget, az intenzív katonai, diplomáciai^[10] és kereskedelmi expanzió korszaka következett. Északon és keleten elsősorban Zürich, Luzern és Schwyz terjesztette ki befolyási övezetét, nyugaton főként Bern, kisebb részben Fribourg és a társult (a szövetségbe be nem lépett, de együttműködő) Wallis hódított meg újabb területeket. Dél felé, a Milánói Hercegség ellenében Uri és Obwalden terjeszkedett, meghódítva a mai Ticino területét. A 15. századtól a meghódított területek nem váltak a szövetség tagjává, hanem a hódító kanton(ok) alávetett területeivé váltak, a kantonok száma évszázadokig nem változott.

A szövetség gazdasága az Alpokon áthaladó észak–déli kereskedelmen, a városok iparán, valamint elsősorban a belső területeken állattenyésztésen alapult. Ehhez járult hozzá a zsoldosok közvetítéséből befolyó pénz, ami a kantonok vezetőit gazdagította és számos belső konfliktus forrásává vált. A 14–16. században a svájci gyalogság Európa-szerte a legkiválóbb egységek közé számított, és elősegítette a lendületes expanziót. Az Alpok túlnépesedett völgyeiben a katonáskodás volt sokaknak az egyetlen lehetőség a megélhetésre, és őket külföldi uralkodók szívesen állították szolgálatukba. Ez ahhoz vezetett, hogy egyre gyakrabban álltak szemben egymással svájciak az európai csatákban. A 15. század végén fellángoló Itáliai háborúkban egyaránt szolgáltak svájciak a pápa, a milánói herceg és a francia király seregében.

A szövetség korántsem működött egységes államként. A 14. századi „Régi Szövetség” 2–5 kantont tömörítő szövetségek hálóját jelentette, az első állandó központi szervezet, a Tagsatzung, a közösen birtokolt alávetett területek igazgatására jött létre, és minden kanton egyenlő szavazattal rendelkezett benne. A szorosan vett tagok, a kantonok mellett társult államok is együttműködtek a szövetséggel. Ezek közé tartozott többek között a Sankt Gallen-i bencés apátság, Wallis és Graubünden völgyeinek közösségei, valamint több más város mellett Biel, Mulhouse és Genf is.

Újkor

Ulrich Zwingli színre lépését követően a szövetség belső rivalizálás és város–vidék ellentétek miatt amúgy is törékeny egysége felbomlott, és egy katolikus és egy református frakcióra szakadt. Bár a gazdaságilag erősebb városok a reformáció mellé álltak a katolikus kantonok katonailag még évszázadokig győztesen kerültek ki az időről-időre fellángoló belső konfliktusokból és a közösen meghódított területek igazgatásában így jelentős kedvezményeket tudtak kiharcolni. A belső ellentétek és az ekkor elterjedő tűzfegyverek miatt lecsökkent harci előny a svájci terjeszkedés leállásához vezetett. Svájc innentől a semlegességre törekedett és nem lépett be a körülötte folyó háborúkba.

A svájci reformáció Zwingli fellépésével kezdődött az 1520-as években. Ő Luther Márton tanai alapján, de azoktól eltérve dolgozta ki saját tanítását, és egyházi reformok mellett a svájci esküszövetség megreformálására is törekedett. A laza szövetség helyett a két erős város, Zürich és Bern, vezetésével egy erősebben központosított államot képzelt el, ami a közép-svájci vidéki kantonoknak és több kisebb városnak nem tetszett – befolyásuk és önállóságuk elvesztésétől tartva tömörültek már 1524-ben, mielőtt akár Zürich, akár Bern Zwingli mellé állt volna, szövetségbe az új tanok terjedésének megakadályozására. Zwingli 1531-es halálát követően Heinrich Bullinger vette át a svájci reformáció vezetését, ő szervezte meg a svájci református egyházat.

1536-ban Genfbe költözött Kálvin János, és a francia nyelvű reformáció központjává tette a várost. A két teológiai irányzat megegyezett az 1562-ben született Confessio Helvetica posterior tanaiban, így a svájci reformáció ekkortól egységesen a kálvini reformációval azonos hitelveket hirdetett – különbözött viszont a lutheri evangélikus kereszténység tanításaitól.

Az 1648-as vesztfáliai békében az európai államok elismerték Svájc és Hollandia semlegességét és a Habsburg Birodalomtól való függetlenségét. 1798-ban a francia forradalom hadserege leigázta Svájcot és létrehozta a Helvét Köztársaságot. A bécsi kongresszus 1815-ben visszaállította Svájc függetlenségét.

Svájc szövetségi alkotmányát 1848-ban fogadták el, és jelentős mértékben módosították 1874-ben. Szövetségi hatáskörbe utalták a honvédelem, a kereskedelem és a jogi szabályozás kérdéseit. Azóta folytonos politikai, gazdasági és szociális javulás jellemzi Svájcot.

A svájci nők az utolsók között kaptak szavazati jogot Európában, 1971-ben. Az alkotmányban pedig csak 1981. június 14-én rögzítették a nők egyenjogúságát.

Svájcot külpolitikai semlegességéről ismerjük. Ezt az is mutatja, hogy egyik világháborúban sem vett részt. Az ország 2002-ben lett az ENSZ tagja.

Államszervezet és közigazgatás

Alkotmány, államforma

Svájc szövetségi köztársaság, vagyis teljes nevével ellentétben ma már föderáció. Kantonok alkotják. Alkotmánya csak népszavazással módosítható.

Törvényhozás, népszavazás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

A svájci félig-közvetlen demokrácia alapelve, hogy a hatalom a néptől származik. Ez azt is jelenti, hogy a nép fenntartja magának a két alapvető jogot, a szavazatit és a választásit. A kormányok, és a törvényhozók feladatát nem a hatalom gyakorlójaként határozza meg, hanem a közügyek működtetőjeként. Ők a közösséget a nép alkalmazottjaiként szolgálják, hogy ezzel is könnyítsék azok minden napi munkáját.

Az 1999. évi alkotmány szerint a kantonokat mindazok a hatáskörök megilletik, amelyeket nem utaltak tételesen a szövetség hatáskörébe. A kétkamarás svájci parlament – a Szövetségi Gyűlés – a legfőbb államhatalmi szerv. Az egyik kamara az Államtanács 46 tagját (minden kantonból 2 tag, minden „fél-kantonból” 1) minden kantonban közvetlenül választják, míg a másik kamarát a 200 tagú Nemzeti Tanácsot arányos képviseleti rendszerben, közvetlenül választják. Így érvényesülnek a konszociális demokrácia térségi és nemzeti (etnikai) alapelvei. Mindkét ház képviselőinek mandátuma 4 évre szól. A Parlament mindkét házának, a Svájci Államtanácsnak és a Svájci Nemzeti Tanácsnak azonos jogköre van minden tekintetben, beleértve a jogalkotást.

Svájcban a népszavazás a félig közvetlen demokrácia alapintézménye, a főhatalom gyakran alkalmazott eszköze. Svájc szövetségi állam, ám Németországgal ellentétben a népszavazás az alpesi országban szövetségi szinten is nagyobb szerepet kap. 1848 és 2006 között szövetségi szinten összesen 543 népszavazás volt. A nagy gyakorisággal bekövetkező voksolások, a parlament által hozott bármilyen törvény felülbírálatának a lehetősége, valamint a felesleges részvételi küszöbök és más hatalmi eszközök hiánya, amellyel a népszavazást a politikai hatalom megakadályozhatnák, élénkítik a pártok és a közvélemény kapcsolatát. Ugyanakkor arra készteti a parlamenti erőket, hogy a reformokat közösen, mindenki által elfogadható kompromisszumokkal dolgozzák ki. A népszavazás erős mivolta teszi Svájcot az ún. kompromisszumos (konszenzusos) demokrácia mintaországává. A népszavazások több mint fele az utolsó 35 évben valósult meg, és egyre népszerűbbek.

A népszavazás lebonyolítása előtt az ügyet széles körű társadalmi vitára bocsátják, majd minden szavazópolgárt kellő időben, írásban tájékoztatnak a mellette és az ellene szóló érvekről. A népszavazás mindig érvényes és az eredménye kötelező. Némelyik kantonban a népszavazás intézménye kiterjed például a költségvetés kérdéseire, beleértve az adókat és a kiadásokat. Svájcban a népszavazások kezdeményezésének három útja ismert:

• Kötelező népszavazás: Az alkotmány legcsekélyebb változását a parlament mellett a polgároknak és a kantonok többségének is jóvá kell hagynia. Ugyanez vonatkozik a nemzetközi szervezetekbe való belépésre és az egy évnél hosszabb időre tervezett és az alkotmányból nem levezethető szövetségi törvényekre.^[11]
• Kezdeményezhető (fakultatív) népszavazás esetén a törvényalkotók és a kérelmezők képviselői kötelesek megtárgyalni az érvényesen beadott folyamodványt, mely tartalmazza a polgárok szükséges számú aláírását. Eredményes tárgyalás esetén a beadványt beépítik a jogszabályokba. Ha nincs köztük egyetértés a témával kapcsolatban, akkor kötelesek népszavazást kiírni.
  • Határidőhöz kötött felülbíráló népszavazás kezdeményezése a nem végrehajtott politikai döntésekre. A polgárok képviseleti szerveinek (pártok, egyesületek) lehetőségük van bármely még nem hatályos szövetségi vagy kantonális törvény népszavazás útján történő megerősítésére vagy elvetésére. Legalább nyolc kanton által kezdeményezhető a szövetségi parlament által már elfogadott törvényekről. Ehhez legalább 50 000 támogató aláírásra van szükség.^[11] Ez a választópolgárok kb. 1%-ának felel meg. Eddig egyetlen alkalommal, 2003-ban alkalmazták, akkor egy adótörvény változása váltotta ki 11 kanton ellenállását.
  • Kezdeményező félig-közvetlen népszavazás esetében a helyi, kantonális vagy a szövetségi kormányzat és/vagy a törvényhozás még a népszavazás kiírása előtt tárgyalja a javaslatot. A politikai döntéshozók javaslatát és a kezdeményezés szövegét bocsátják népszavazásra. Szövetségi szinten legalább 100 ezer a kezdeményezést támogató aláírás kell. Ez a választópolgárok kb. 2%-ának felel meg.

A fő végrehajtó testület a direktoriális rendszerű Szövetségi Tanács, mely hét tagot számlál. Tagjait a jelentősebb politikai pártok adják, ami megfelel a politikai ideológián alapuló konszociális demokrácia alapelvének. Bár az alkotmány szerint a Szövetségi Gyűlés választja és felügyeli a Tanács tagjait, fokozatosan a Tanácshoz került a törvényhozói folyamat irányítása, illetve a szövetségi törvények végrehajtása. A Svájci Konföderáció elnökét a Tanács tagjai közül választják. Megbízása egy évre szól, reprezentatív funkciót lát el.

A Szövetségi Legfelsőbb Bíróságok feladata a kantonok bíróságai által hozott ítéletek és a szövetségi közigazgatási szervek igazgatási rendelkezéseinek felülvizsgálata. A bírákat a Szövetségi Gyűlés választja hat évre.

Közigazgatási beosztás

Bővebben: Svájc kantonjainak listája

A Svájci Konföderációnak 26 kantonja van:

A párban csillag(ok)kal jelölt kantonokat Svájci Államtanácsban csak egy képviselő képviseli.

A kantonok összesen 2636 helyhatósági területre vannak osztva.

Politikai pártok

1959 óta a négy nagy párt a „mágikus formula” szerint képviselteti magát a Szövetségi Tanácsban: 2 főt adnak a kereszténydemokraták (CVP/PDC, Christliche Volkspartei), 2 főt a szociáldemokraták (SPS/PSS, Sozialdemokratische Partei der Schweiz), 2 főt a szabad demokraták (FDP/PRD, Freisinnig-Demokratische Partei), egyet pedig a néppártiak (SVP/UDC, Schweizerische Volkspartei). Ezt a hagyományos elosztást azonban semmilyen törvény nem írja elő, és a 2003-as svájci választásokon a CVP/PDC egyik tanácsbeli helyét át kellett adja az SVP/UDC-nek. A pártok első rövidítése a német, a második a francia.

Védelmi rendszer

Bővebben: Svájc hadereje

Népesség

Népességének növekedése

Legnépesebb települések

Bővebben: Svájc városai