A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Belgium (franciául: Belgique, hollandul: België, németül: Belgien) vagy hivatalos nevén Belga Királyság (franciául: Royaume de Belgique, hollandul: Koninkrijk België, németül: Königreich Belgien) nyugat-európai ország, a Benelux államok tagja. Az ország szárazföldi határait északon Hollandia, keleten Németország és Luxemburg, délen és nyugaton pedig Franciaország határolja.
Etnikailag és nyelvileg is sokszínű ország, három fő csoporttal, a holland nyelvű flamandokkal, a francia nyelvű vallonokkal és egy német nyelvű közösséggel a keleti régióban. Az ország fővárosa, ami egyben az Európai Unió egyik székhelye is, Brüsszel. További nagyvárosai: Antwerpen, Gent, Charleroi, Liège és Brugge.
Flandriában élnek a holland nyelvet, illetve az annak csak tájszólási szinten eltérő helyi változatát, a flamandot beszélő flamandok. Itt él Belgium lakosságának 55%-a, míg a délen található – földrajzilag a legnagyobb – Vallónia régióban a franciául beszélő vallon népcsoport lakik, az ország lakosságának 31%-a. A hivatalosan is kétnyelvű és az 1980-as évektől régió státuszt élvező Brüsszel fővárosi régióban a belga lakosság kb. 10%-a él, illetve jelentős számú diplomata és egyéb külföldi állampolgár, akik az Európai Unió és a NATO különféle szervezeteinél dolgoznak. A német nyelvű kisebbség Vallónia keleti részén, az első világháború után Belgiumhoz csatolt területeken él. Az ország nyelvi-kulturális diverzitásának, illetve a flamand és a vallon népcsoportok közötti konfliktusoknak az eredménye a mára kialakult szövetségi állam, amelyben az egyes kulturális csoportok és a régiók jelentős önállóságot és jogosultságokat élveznek.
Belgium csak 1830-ban, az augusztusi forradalom után nyerte el függetlenségét. Az újonnan létrejött ország semlegessége ellenére az első és a második világháborúban is német támadás áldozata lett. 1945 után alapító tagja lett a NATO-nak és később az Európai Unió elődszervezeteinek is.
Földrajz
Elhelyezkedése
Belgium Európa nyugati részén, az Északi-tenger partján fekvő ország. Az ország területén három meghatározó tájegység található: az északnyugati rész part menti síksága, a központi fennsík és az ország délkeleti részén található Ardennek régió, amely a szomszédos Németországba és Franciaországba is átnyúlik.
Belgium Németországgal 167 km, Franciaországgal 620 km hosszan, Luxemburggal 148 és Hollandiával 450 km hosszan határos.
Domborzata
Belgium teljes területe 33 990 km², ebből szárazföld 30 528 km², vízfolyások és tavak területe kb. 250 km², illetve a tengerparti terület 3462 km². Belgium a tengerpart vonalától számítva 12 tengeri mérföldet tart fennhatósága alatt, illetve 68 tengeri mérföld széles sávban fenntartja magának a kizárólagos halászati jogokat.
Az ország területe három fő földrajzi tájegységre oszlik: a tengerparti sík vidék északnyugaton, a központi plató, és az Ardennek felvidék az északkeleti részen. Legmagasabb pontja a Signal de Botrange (694 m), legalacsonyabb pontja az Északi-tenger (0 m).
A tengerparti sík vidék nagyrészt homokdűnékből és polderekből áll. A polderek tengerszinten vagy az alatt fekvő területek, melyeket a tengertől mesterségesen hódítottak vissza, és a víztől gátak védik, illetve olyan földek, melyeket sűrű csatornahálózat borít.
A második földrajzi terület, a központi plató, a terület belsejében fekszik. Ez egy lassan emelkedő földterület, sok termékeny dombsággal. Vízfolyással sűrűn ellátott. Itt sivárabb területeket is találunk, barlangokkal és hasadékokkal.
A harmadik régió az Ardennek hegyes területe, amely a Rajnai palahegység nyugati szárnya és az Eifel folyása között található. Kopárabb terület, mint az első két tájegység. Sűrű erdőségekkel borított, sziklás és gazdálkodásra alkalmatlan terület. Itt él Belgium állatvilágának nagy része. Belgium legmagasabb pontja, a 694 méteres magasságú Signal de Botrange is ezen a területen található.
A Belga Földrajzi Intézet (Institut Géographique National) számításai alapján az ország abszolút középpontja a é. sz. 50° 38′ 28″, k. h. 4° 40′ 05″ koordinátán található, amely Walhain városa mellett, Nil-Saint-Vincent-Saint-Martin településen található.[4]
Éghajlata
Klímája mérsékelt óceáni, nagy csapadékmennyiséggel minden évszakban. Az átlaghőmérséklet 3 °C januárban és 18 °C júliusban, a csapadék 78 mm júliusban.[5] A telek általában enyhék - az Ardenneket kivéve -, kevés hóval. Nyáron gyakori a hűvös, esős időjárás. Az éves átlaghőmérséklet 11,2 °C.
Vízrajza
Belgium összes vízfolyása az Északi-tengerbe ömlik, a Momignies (wd) (Macquenoise) település és környékének kivételével, amely a francia Oise folyón keresztül a La Manche-ba ömlik. Belgium leghosszabb folyói:
- Schelde (fr: Escaut): belgiumi hossza 200 km (teljes hossza 350 km)
- Maas (fr: Meuse): belgiumi hossza 183 km (teljes hossza 925 km)
- Yser v. IJzer : belgiumi hossza 50 km (teljes hossza 78 km)
Az ország fekvése miatt az áradások komoly veszélyt jelentenek, elsősorban a tengertől visszahódított területeken.
Élővilág
Nagy népsűrűsége, fejlett ipara és elhelyezkedése miatt Belgium komoly környezeti problémákkal kerül szembe. A környezetet az urbanizáció, a fejlett közlekedési infrastruktúra, a járműforgalom, a jelentős nehézipar, az intenzív és belterjes állattartás és növénytermesztés által kibocsátott szennyező anyagok terhelik. Egy 2003-as jelentés[6] szerint a belga folyók vízminősége a legrosszabb Európában, az ország a legutolsók között volt a vizsgált 122 ország közt.
A Föld veszélyeztetett állatfajai közül Belgium partjainál, az Északi-tengerben előfordul az északi simabálna, a nagy ámbráscet, a barna delfin és a beluga (fehér delfin), a szárazföldön pedig az európai vidra, a kerti pele, a nagyfülű denevér, csonkafülű denevér, kis patkósdenevér, tavi denevér és nyugati piszedenevér.
Nemzeti parkok
Belgiumnak jelenleg egy hivatalos nemzeti parkja van, a Hoge Kempen Nemzeti Park(wd), melyet 2006-ban alapítottak, Flandria területén.
Történelem
Etimológia
Belgium neve a Belgica szóból ered, amelyet Julius Caesar említett a gall háborúkról szóló művében. Caesar a mai Franciaország északi részét, Belgium területét, Hollandia déli részét és a Rajna folyásától délre eső területeket jelölte Belgica néven. A római hódítást követően az itt kialakított provincia neve Gallia Belgica lett. Belgica területén élt többek a belga törzsek, akiket Caesar a Commentarii de bello Gallico műben külön kiemelt: a gallok között horum omnium fortissimi sunt Belgae, vagyis „mind közül a belgák a legbátrabbak”.[7] Ebben az időben a belga törzsek (Catuvellauni és Trinovantes) Anglia déli részét is belakták.
A Belgae név feltehetően a kelta eredetű belo szóból származik, amelynek jelentése ’fényes’, ’fehér’, ’csillogó’, ’ragyogó’.[8] Ebben az értelemben a belo szóból származik az angol bale, az angolszász bael, a litván baltas (ld. balti), a szláv nyelvekben használt belo, bilo és bjelo (pl. Belorusszia).
Egy másik elmélet szerint a név a bel szóból ered, amely az indoeurópai nyelvekben ’kerek’ jelentésű, átvitt értelemben balg jelentése ’kör’, ’hadsereg’, ’szövetség’. A gall eredetű utótag ga jelentése ’ember’, ’harcos’, vagyis a bel-ga jelentése ’a szövetség harcosai’. Ez részben összevág azzal, hogy Caesar szerint Belgica lakói szoros törzsszövetségben éltek és harcoltak a rómaiak ellen.[9][10]
Ókor és középkor
Belgium mai területén az első nyomokat hagyó lakosok a kelták voltak, az ország mai neve az akkoriban itt élő kelta törzs latin nevét őrzi. A rómaiak a lakosság ellenállása dacára meghódították a területet, és Ambiorix felkelésének leverése után szinte a teljes kelta népességet kiirtották, vagy rabszolgaságba adták. A római uralomnak a száli frankok betörése vetett véget; 486 után a mai Belgium területe a frankok országához tartozott.
Nagy Károly Liège közelében született 742-ben. A verduni szerződés (843) értelmében az általa kialakított birodalom területét Jámbor Lajos három fia között osztották fel, ezekből alakult ki később a Francia Királyság, a Német-római Birodalom és Lotaringia. Belgium területe kezdetben Lotharingiához tartozott, de a hűbéri rendszer kifejlődésével számos apróbb, a francia királyságnak vagy a Német-római Birodalomnak alávetett állam jött létre, mint például a Brabanti, Luxemburgi és Limburgi Hercegség, az Hainaut-i és Flamand grófság, a Namuri és Antwerpeni Őrgrófság, illetve a Maastrichti és Liège-i Püspökség.
Artois és Flandria grófságok a grófi család kihalásával, míg a többi apróbb állam 1406–73 között örökösödés és vásárlás útján a burgundi hercegek tulajdonába kerültek, amely család így jelentős hatalmi tényező lett. Merész Károly burgundi herceg halála (1477) után a hercegség területét újra felosztották, nagyobb része Károly lányának, Máriának hozománya lett és így férjére, Miksa főhercegre szállt. 1516-ban a birodalmi rendek a német-római császársághoz csatolták a burgundi örökséget, de Miksa unokája, V. Károly a 17 németalföldi tartományt fiára, II. Fülöpre hagyta.
A spanyol Habsburgok uralma alatt a Tizenhét Tartomány gazdasága és művészete virágzásnak indult. A királyi önkény és a protestánsok üldözése miatt azonban hamarosan véres konfliktus robbant ki a tartományban, amelynek az lett az eredménye, hogy a hét északi tartomány függetlenségi harcot indított, megkötötte az Utrechti uniót és kimondta önállóságát. Belgium története ekkortól különíthető el Németalföldétől, hiszen a déli tartományok (nagyjából a mai Belgium területe) megkötötték az arrasi uniót, amelyben hűséget esküdtek a spanyol királynak. A 80 éves háborút (1568–1648) lezáró vesztfáliai béke Dél-Németalföldet spanyol uralom alatt hagyta.
1713-ban a spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti békében a déli tartományokat Ausztria kapta meg. A függetlenség végleges kivívásáig ez a terület számos francia támadást élt meg és a legtöbb spanyol–francia és francia–osztrák háború színteréül szolgált. Az 1794-es francia forradalom harcait követően Németalföld, beleértve az addig soha Habsburg uralom alatt nem lévő területeket, mint például a Liège-i Püspökség - francia megszállás alá került, lezárva ezzel a terület spanyol–osztrák uralmát.
A waterlooi csatát és Napóleon bukását követően Németalföld újraegyesült, amikor 1815-ben a bécsi kongresszus Dél-Németalföldet Hollandiával egyesítette, Egyesült Holland Királyság néven és I. Vilmosnak adta a koronát. Belgium 1830–1831 során vívta ki függetlenségét, a párizsi 1830-as felkelés hatására kitört forradalom jelentős politikai és katonai segítséget kapott a francia köztársaságtól.
Függetlenség
Az 1830-as belga szabadságharc egy független, semleges, katolikus Belgium megalapításához vezetett ideiglenes kormány és nemzeti kongresszus vezetésével. A Szász–Coburg–Gothai-házból származó I. Lipót 1831-es beiktatása után Belgiumban alkotmányos monarchia és parlamenti demokrácia lett. A függetlenségi háború és az első világháború között az oligarchiából demokratikus rendszer bontakozott ki két meghatározó párttal, a katolikusokkal és a liberálisokkal, illetve az általános választójog bevezetése után egy harmadik párt is megalakult, a szakszervezetek befolyása alatt működő Munkáspárt. Belgiumban eredetileg a nemesség és a burzsoázia által felvett francia nyelv lett a hivatalos nyelv, de elsősorban a második világháború után megerősödött flamand függetlenségi mozgalom hatására az ország hivatalos nyelve a holland és a francia.
Gyarmatosítás
Belgium részt vett az afrikai gyarmatosítás kései időszakában. Az afrikai gyarmatokat felosztó 1885-ös Berlini Konferenciát követően Kongói Szabadállam néven II. Lipót magánbirtokként kapta meg a mai Kongói Demokratikus Köztársaság területét, több, mint 2 millió km²-t. A Kongó gyarmat közigazgatásának tevékenysége alapvetően Kongó nyersanyagainak kitermelésére és exportálására irányult. II. Lipót megbízottai fegyveres erővel kényszerítették a helyieket rabszolgamunkára, például elefántcsont cipelése, illetve kaucsukgyűjtésre az őserdőből. Jellemző módszerük volt, hogy egy faluban a nőket, gyerekeket túszul ejtették, vagy elhurcolták, és a csak akkor engedték szabadon, ha a férfiak elegendő kaucsukot hoztak az őserdőből.[11] A belga gyarmatosítók kegyetlenkedései, az éhínség, a betegségek a becslések szerint 5–15 millió ember életébe kerültek. Joseph Conrad nevezetes kisregénye, A sötétség szívében ezt az időszakot dolgozza fel.
Bár ily módon II. Lipót Európa egyik leggazdagabb embere lett és nagyszabású építkezésekbe fogott, a kegyetlen rémuralom hamarosan napvilágra került és heves nemzetközi tiltakozást váltott ki. Ennek hatására 1908-ban Kongó hivatalosan a belga kormány irányítása alá került, ettől fogva Belga Kongó néven ismerték. Ezt követően a bennszülöttek helyzete némileg javult, de Belgiumnak nem voltak meg a szükséges erőforrásai egy ekkora gyarmat irányításához. Az előzőleg német gyarmat Ruanda-Urundit (ma Ruanda és Burundi) 1916-ban foglalta el a belga gyarmati hadsereg, és azt 1924-ben Belgium igazgatása alá helyezte a Népszövetség. II. Lipót belga király (1865–1909) uralkodása alatt számos belga gyarmatot próbált meg létrehozni, például Argentína, Borneó, a Fülöp-szigetek és Kína területén, de mindenhol kudarcot vallottak ezek a vállalkozások.
1900 és 1945 között Belgium a következő gyarmati területeket ellenőrizte:
- Belga Kongó (1908 után)
- Belga Kelet-Afrika (1916 után)
- Ruanda-Urundi (1916 után, 1924-től népszövetségi mandátum alapján)
- Tiencsin (Tien-Csin) - koncessziós terület Kínában (1900–1926 között)
Az első világháború alatt Kongó és Tiencsin felett megtartotta ellenőrzését a Franciaországba menekült belga kormány. Hasonlóképpen a második világháború alatt a Londonba települt emigráns kormány megtartotta ellenőrzését Kongó és Ruanda-Urundi felett.
A második világháború után a népszövetségi mandátum helyébe az ENSZ mandátuma lépett, ennek alapján folytatta Belgium Ruanda-Urundi igazgatását azzal az ígérettel, hogy idővel függetlenséget biztosít számára. Az 50-es évek erősödő függetlenségi mozgalmai után először Belga Kongó (1960-ban) nyerte el függetlenségét, Kongói Köztársaság, majd Kongói Demokratikus Köztársaság néven. Mobutu tábornok később Zairei Köztársaságra változtatta a nevet, ma pedig ismét a Kongói Demokratikus Köztársaság nevet viseli. Ruanda-Urundi 1962-ben lett független két országként, Ruanda és Burundi néven.
Belgium ma is a Kongói Demokratikus Köztársaság egyik fő külkereskedelmi partnere, befektetője, valamint külföldi támogatója, segélyezője.
Az első világháború
A semleges Belgium 1914-ben Németországnak nem adott átvonulási engedélyt Franciaország felé, mire a németek erőszakkal bevonultak. A Német Birodalom csapatai a Schlieffen-terv részeként elfoglalták az országot. Az itt történtekről sok, a tényeket helytelenül bemutató németellenes propagandairomány született meg a szövetséges sajtóban, ami miatt 1923-ban hivatalosan bocsánatot kértek Németországtól. Eupen és Malmedy vidékét az első világháború után Németországtól elcsatolták Belgiumhoz.
1930-ban alapította meg Léon Degrelle a vallon fasiszta rexista pártot, ám a választók nagy része elutasította szélsőségesen nacionalista nézeteit.
Belgium a második világháborúban
Németország a második világháborúban hadüzenet és ultimátum nélkül lerohanta Belgiumot. 1940. május 28-án III. Lipót király feltétel nélkül letette a fegyvert; e lépést a belgák többsége elítélte, és árulással vádolták meg. Míg a kormány Angliába menekült, Lipót inkább Belgiumban maradt, ahol német fogságba került. Mivel visszautasította a németekkel való kollaborációt, saját kastélyában házi őrizetbe helyezték.
Hitler egy mérsékelt, komoly nemzetközi tapasztalatokkal bíró német tábornokot, Alexander von Falkenhausent nevezte ki Belgium katonai kormányzójának. Falkenhausennek sikerült a németek által megszállt országok közül a legkevésbé elnyomó kormányt működtetnie Belgiumban. Maga Falkenhausen a nemzetiszocializmus ellenfele volt, ezért hatalmát arra használta fel, hogy elkerülje vagy korlátozza a más megszállt országokban gyakori szörnyűségeket.
Némi sikerrel lépett fel Göring és Himmler befolyása ellen, még a súlyos élelmiszerhiány ellenére is sikerült megakadályoznia a tömeges éhezéseket, ezenkívül ellenállása nyomán a mintegy 90 000 belgiumi zsidó mintegy kétharmada túlélte a háborút. 1942 és 1944 között 25 257 foglyot szállítottak koncentrációs táborokba, túlnyomó többségüket Auschwitzba. Közülük 1207 maradt életben. A Hitler elleni merényletet követően Falkenhausen is koncentrációs táborba került, bár a merényletet szervező csoporthoz fűződő kapcsolatira akkor még nem derült fény. Utódja nem sokkal a Belgium felszabadítása előtt, 1944 júliusában, Josef Grohé lett.
Lipótot az inváziót követően a németek először a szászországbeli Hirschstein an der Elbe erődjébe, majd a Salzburg melletti Stroblba szállították. A háború után Hitlerrel való kollaborációval vádolták, és a törvényhozás megfosztotta uralkodói jogaitól. Helyette öccsét, Károly herceget választották kormányzónak. Lipót családjával együtt svájci száműzetésbe vonult.
A háború során a flamand nacionalisták azt remélték, hogy a németek segítenek véget vetni a frankofón dominanciának Belgiumban, ezért sokuk együttműködött a német nemzetiszocializmussal, de az együttműködés a vallon oldalon is ott volt. Ezt a célt szolgálták a keleti fronton bevetett Vallon és Flamand Légiók is. A német nemzeti szocialistákat két nacionalista politikai mozgalom, a Staf de Clerq vezetése alatt álló Flamand Nemzeti Unió (Vlaams Nationaal Verbond) és a Léon Degrelle vezette vallon rexista párt támogatta. Degrelle később a vallon Waffen-SS hadosztályok parancsnoka lett, a háború után pedig Spanyolországba kényszerült emigrálni. Távollétében Belgiumban 'hazaárulásért' halálra ítélték a szövetségesek bíróságai. A háború után 280 kollaboránst végeztek ki, és mintegy 58 000 főt tartóztattak le, illetve fosztottak meg vagyonától, illetve jogaitól.[12]
1945 után
1945 után Belgium a Marshall-tervnek köszönhetően hamarosan kiheverte a második világháború okozta károkat, és virágzó országgá és Európa egyik legfejlettebb államává lett. A háború utáni éveket az ún. király-kérdés és a második iskolaháború határozta meg. A későbbi években fellángolt a flamand-vallon ellentét, ami a nyelvi határ meghúzásához (1962) és a nyelvi törvény felülbírálatához vezetett (1963). Csatlakozott a NATO-hoz, az EU egyik alapítója. Az 1970-es években az elöregedett gazdasági struktúra és a toronymagas államadósság gazdasági válsághoz vezetett, amit a kereszténydemokrata kormányoknak a 90-es évek elejére sikerült megoldaniuk. A 20. század utolsó negyedében több államreform és alkotmánymódosítás alakította át az ország struktúráját és közigazgatását (1978, 1980, 1988, 1993). Ez utóbbi, 1993-as alaptörvénymódosítás hozta létre a jelenlegi szövetségi államformát a maga aszimmetrikus összetételével (aszimmetrikus, mert a három régió és a három nyelvi közösség nem fedi le egymást). A koszovói és az afganisztáni NATO-missziókban Belgium elsősorban védelmi-logisztikai szerepet vállalt, az Iraki háborúba pedig nem kapcsolódott be.
Közigazgatása és politikai rendszere
Közigazgatás
1993 óta Belgium aszimmetrikus szövetségi alkotmányos monarchia. Ez azt jelenti, hogy az ország területi alapon és nyelvi-kulturális alapon 3-3 egységre oszlik, amelynek mindegyikének (elméletileg) önálló reprezentációja és törvényhozása (parlamentje) ill. végrehajtó hatalma (kormánya) van. Ezek a szubszidiaritás elve alapján működnek, és csak az országos jellegű kérdésekben van a szövetségi kormánynak és parlamentnek hatásköre. (Elvileg tehát 7 kormánya és 7 parlamentje van az országnak).
Területi alapon Belgium 3 régióra (region/gewest/Region), azon belül 10 provinciára vagy tartományra (province/provincie/Provinz) oszlik:
- Brüsszel régió (Bruxelles/Brussel/Brüssel)
- Flandria (Vlaanderen/Flandre/Flandern)
- Vallónia (Wallonie/Wallonië/Wallonien)
A flandriai, a vallóniai tartományok és a brüsszeli régió továbbtagolódnak kisebb adminisztratív területekre.
Nyelvi-kulturális alapon Belgium 3 közösségre (communauté/gemeenschap/Gemeinschaft), oszlik:
- Flamand Közösség (hollandul: Vlaamse Gemeenschap, korábban: Holland nyelvű közösség, hollandul: Nederlandstalige Gemeenschap);
- Belgiumi Francia Közösség (franciául: Communauté française de Belgique);
- Német nyelvi közösség (németül: Deutschsprachige Gemeinschaft Belgiens).
A közösségek és a régiók területileg nem fedik egymást (ezért aszimmetrikus): a Brüsszel Fővárosi Régió kétnyelvű: területén laknak mind a Flamand mind a Francia közösséghez tartozó lakosok, a német nyelvű közösség területe teljes egészében a vallon régióban fekszik.
A Flamand régió és a Flamand közösség azonnal a megalakulás után (1993) egyesült, tehát csak egy törvényhozása és parlamenti képviselete és egy kormánya van. Ezért a gyakorlatban az elméleti 7 helyett csupán 6 kormány és népképviselet működik Belgiumban.
Alkotmány, államforma
.jpg)
Belgium szövetségi állam alkotmányos monarchiával és parlamentáris demokráciával, amelynek élén I. Lipóttól egyenes ágon leszármazott király (vagy királynő, ez utóbbira még nem volt példa) tölti be az államfő szerepét. A kétkamarás szövetségi parlament egy Szenátusból és egy Képviselőházból áll. Az előbbi tagjai a közösségek és régiók által közvetlenül választott, szenior politikusokból és képviselőkből álló testület, míg a másik minden 18 év feletti belgát egy ún. „arányos szavazati rendszer”-ben képviselni hivatott testület. A tartományi és közösségi népképviselet egykamarás parlamentekben, közvetlen és listás választás útján választott képviselők által történik. Belgium egyike annak a néhány országnak, amelynek kötelező szavazórendszere van, így rendelkezhet az egyik legnagyobb részvételi eredményekkel a világon.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
Belgium kétkamarás törvényhozású, többpártrendszerű szövetségi állam. A szövetségi kormányt az uralkodó nevezi ki, de rendelkeznie kell a Képviselőház megbízásával. A kormány a miniszterelnök vezetése alatt áll. Tagjai közé holland és francia nyelvű minisztereket egyenlő arányban választanak. A király, vagy adott esetben a királynő az állam feje, limitált előjogokkal. A tényleges hatalom a miniszterelnök és a különböző tárcák kezében van. A törvényhozás polgári törvényeken alapszik, és a Code Napoléon-ból eredeztethető. A jogrendszer felépítését tekintve a „fellebbviteli bíróság” felett áll még a Cassation Court, Hof van Cassatie intézménye, ami a francia polgárjogon alapul.
Kiemelten fontos, a belga alkotmányt érintő kérdésekben az Alkotmánybíróság (Arbitrage hof/Cour d 'arbitrage) illetékes dönteni.[13]
A három összetevőjű önkormányzat legmagasabb szintjén áll a kormány, amely a külpolitikai, fejlesztési-segélyezési, védelmi, katonai, rendőri, és gazdasági, szociális-jóléti, szociális-biztonsági, közlekedési, energiaügyi, kommunikációs és a tudományos-kutatási tárcákat vezeti. A kormány csak minimális hatalommal bír az oktatásban és a kultúrában, és a regionális végrehajtó hatalom adóztatási munkájának felügyeletét végzi. A tartományok és az alájuk tartozó helyi önkormányzatok rendelkeznek az adózás többi része, kb. 90%-a felett. A regionális önkormányzat nagyrészt területi és tulajdoni szabályozást végez, úgymint lakhatás, közlekedés stb. A régiókkal párhuzamosan (azonos szinten, de más területi és illetőségi körben) elhelyezkedő három nemzeti közösség (flamand, vallon és német) felügyeli az iskolákat, könyvtárakat és színházakat. Az egyes illetékességi körök sokszor keverednek, ezért rendkívül nagy a bürokrácia. Az épületengedélyezés például egy a közoktatásba tartozó iskola számára Brüsszelben, a Brüsszeli regionális önkormányzathoz tartozik. Viszont az iskola mint intézmény a flamand önkormányzat szabályozása alatt áll, amennyiben az elsődleges nyelv flamand, illetőleg a franciához, ha az francia.
A hat parlamentnek összesen 631 képviselője van:
- Szövetségi Parlament (a Szenátus 74 képviselő + Alsóház 150 képviselő)
- Flamand Parlament (124 képviselő)
- Francia Nyelvi Közösség Parlamentje (94 képviselő, melyből 75 a Vallon Parlament tagja plusz a Brüsszel Fővárosi Parlamentnek 19 francia nyelvű képviselője)
- Vallon Parlament (75 képviselő)
- A Német Nyelvi Közösség Tanácsa (25 képviselője)
- Brüsszel Fővárosi Parlament (89 képviselő)
A hat kormányzat:
- A Belga Szövetségi Kormány (21 miniszter és államtitkár)
- Flamand Kormány (10 miniszter)
- Vallon Kormány (9 miniszter)
- Francia Nyelvi Közösség Kormánya (6 miniszter)
- Brüsszel Fővárosi Kormány (5 miniszter en 3 államtitkár)
- A Német Nyelvi Közösség kormánya (4 miniszter)
Politikai pártok
Belgium politikai szervezete összetett. Az 1960-as és 1970-es években a fontosabb, korábban országos érdekeltségű pártok nyelvi-területi alapon flamand ill. vallon pártokra oszlottak, és ezeknek a kulturális közösségeknek az érdekeit képviselik. A főbb pártok mind a két nyelvi közösségben, jóllehet mindegyik centrumpárt, három fő politikai családba tartoznak. A VLD és az MR a jobboldali (kék színnel szimbolizált) liberálisokhoz, a CD&V és az CDh a konzervatívabb (narancsszínnel jelképezett) kereszténydemokratákhoz, és az sp.a és az PS a baloldali (vörös színnel asszociált) szocialistákhoz. A korábbi nacionalista Népi unió (VU) illetve a hozzá kapcsolódó ID21 a 90-es években feloszlott, és a belőle alakult kisebb pártok, ill. egyes politikusok az említett három pártcsalád flamand pártjaihoz csatlakoztak (a progresszív-szocio-nacionalista Spirit a szocialistákhoz, a nemzeti Új Flamand Szövetség, az NVA a kereszténydemokratákhoz, egyes független politikusok pedig a liberálisokhoz). Fontos politikai tényező még a flamand és a vallon környezetvédő zöldpárt (a Groen! és az Ecolo). A szélsőjobboldali, szeparatista Flamand Érdekpárt (Vlaams Belang), melynek elődjét a Flamand Blokkot 2005-ben a belga bíróság rasszista volta miatt elítélte, különösen azokban a nagyobb flamand városokban népszerű (Antwerpen és Mechelen), ahol sok bevándorló él. Szintén nyelvi érdekek alapján szerveződött a két francia-ajkú nacionalista párt, az FDF és az UF, illetve a német-ajkúak érdekeit képviselő PJU-PDB. A politikusokra hatással vannak különböző szervezetek – például Kereskedelmi Vállalkozók Szervezete, az Agrárszövetség, a három (kereszténydemokrata, szocialista, liberális) szakszervezet – lobbiérdekei.
A jelenlegi uralkodó, Fülöp apját, II. Albert belga királyt követte 2013-ban. 1999 és 2003 között Guy Verhofstadt VLD párti miniszterelnök vezette a hatpárti, liberális-szociáldemokrata-zöldpárti koalíciót, amit időnként „szivárvány kormányzat”-nak, gyakrabban pedig „lila-zöld koalíció”-nak is hívtak. Ez volt az első kormány kereszténydemokraták nélkül 1958 óta. A 2003-as választásokat követően Verhofstadt megkezdte második időszakát hivatalában, és liberális-szociáldemokrata koalíciót alakított négy párttal.
A két Verhofstadt kormány egyensúlyba hozta a büdzsét, amit azonban az ellenzék és a Belga Állami Számvevőszék szerint csak számviteli trükkök és olyan egyszeri intézkedések meghozásával sikerült elérni, amelyek hosszú távon a nemzet érdekei ellen szolgálnak (például állami ingatlanok privatizálása és visszabérlése). A Verhofstadt előtti, Jean-Luc Dehaene (akkori CVP, jelenleg CD&V) vezette kormány bukása főleg a dioxin-válság miatt következett be. E nagy ételmérgezési botrány 1992-ben a Belga Élelmezési Hivatal létrehozatalát eredményezte, továbbá a Zöldek atipikusan magas részvételét hozta a parlamentben, valamint a környezetpolitika nagyobb hangsúlyosságát az első Verhofstadt kormány alatt.
A kereszténydemokrata párt részvétele nélküli Verhofstadt-kormány az etikai kérdéseket liberálisabb szemszögből kezelte, mint a korábbi kereszténydemokrata vezetésű kormányok, és megszavazta a könnyű drogok toleranciájáról szóló törvényt, valamint lehetővé tette az azonos neműek házasságát és az eutanáziát. A legutóbbi két parlamenti ciklusban a kormány, a Belga külpolitikai hagyományokhoz híven, aktív diplomáciát folytatott Afrikával és Afrika érdekében nemzetközi fórumokon, ellenezte a katonai közbelépést az Iraki krízis során, és szűkítette a nemzetközi háborús bűnösök törvény elé állíthatóságát is. A második ciklus végére a korábban széles támogatásnak örvendő liberális-szocialista kormány jelentősen vesztett népszerűségéből. Ebben szerepe volt annak, hogy Verhofstadt voluntarista politikai stílusa nem jelentett már akkora vonzerőt, mint kezdetben. A kormányfőt bírálták autokrata vezetéséért is, valamint elidegenítő hatással volt sokakra az ún. „nyílt vita kultúrája” is, melynek során a kormánykoalíció egyes tagjai a medián keresztül tárgyalták meg (sokszor meglehetősen éles szóváltások között) a vitás kérdéseket. Ezen túlmenően Flandriában a liberálisok (VLD) állandó belső viszályai és sorozatos látványos tagkizárásai (köztük több népszerű liberális politikusé), Vallóniában pedig a szappan-operába illő, véget nem érő korrupciós botrányok sorozata gyöngítette a „lila” kormány (PS)támogatottságát.
A 2007-es választásokat Flandriában a kereszténydemokraták (CD&V), Vallóniában pedig a liberálisok (MR) nyerték. A legtöbb szavazatot Yves Leterme kereszténydemokrata (CD&V) politikus kapta (több mint 800 000 egyéni szavazatot, annyit mint a második és harmadik helyen szereplő politikusok együttesen), akit II. Albert 2007 júliusában felkért kormányalakításra. A koalíciós tárgyalásokra a két kereszténydemokrata (CD&V, CDh) és a két liberális párt (VLD, MR) kapott meghívást, de a „narancs-kék” koalíciós tárgyalások . -án megrekedtek a flamandok által szorgalmazott átfogó államreform miatt (többek között a Brüsszel-Halle-Vilvoordei választókörzet felbontása, melyre a Legfelsőbb Bíróság kötelezi a Belga államot), amit azonban a vallonok (elsősorban a CDh) egyértelműen elutasítottak. Ezzel az ország pillanatnyi patthelyzetbe került.
2007. december 21-én ismét Verhofstadt alakíthatott kormányt, a flamand és francia kereszténydemokraták, a flamand és francia liberálisok, valamint a francia szociáldemokrata párt támogatásával. A kormány mandátuma csak 2008. március 20-áig szólt, amikor Yves Leterme miniszterelnök letette hivatali esküjét.
Az elmúlt húsz év tendenciája, vagyis a Flamand Érdekpárt (korábban Flamand Blokk), szélsőjobboldali nacionalista szeparatista párt feltörése a 2007-es választásoknál nem folytatódott, és a párt támogatottsága 30 százalék (!) körüli értéknél stagnált Flandriában (bizonyos választókörzetekben azonban ez az arány akár az 50%-ot is megközelíti). A többi parlamenti párt ún. „egészségügyi kordonnal” (cordon sanitaire) veszi körül ezt a pártot, ami azt jelenti, hogy a párttal semmi esetre sem kötnek koalíciót, így kormányalakításra nincs gyakorlati esélyük, de az önkormányzatok több helyütt csak úgy lehetségesek, hogy az összes többi párt (sokszor hat-hét, köztük szélsőbaloldali párt is) alkot koalíciót. Vallóniában a nacionalista Nemzeti Front (FN) nem számíthat jelentős támogatásra.
Védelmi rendszer
Belgium hadereje négy részre (komponensre) tagolódik: három haderőnem, a szárazföldi csapatok, a légierő, a haditengerészet alkotja és az önállóan megszervezett egészségügyi csapatok, mely mindhárom haderőnemet támogatja. A négy részre osztott haderőt 2002-ben a modernizálás jegyében egységes parancsnokság alá rendelték és ezután hivatalos megnevezésük a belga védelmi erők "komponense".
Jelenleg körülbelül 34000 fő szolgál a belga fegyveres erők négy komponensében, a védelmi költségvetés 2008-ban 2,77 milliárd euro volt (Belgium GDP-jének 1,3%-a). A négy komponens hadműveleti parancsnokságai (COMOPSLAND, COMOPSAIR, COMOPSNAV és COMOPSMED) a Védelmi Minisztérium Hadműveleti és Kiképzési Igazgatóságának vannak alárendelve.
Népességszerkesztés
Népességének változásaszerkesztés
| Lakosok száma | 3 786 556 | 9 189 737 | 9 711 115 | 9 855 372 | 10 100 341 | 10 239 085 | 10 396 421 | 10 753 080 | 11 099 554 | 11 584 008 |
| 1831 | 1961 | 1972 | 1984 | 1994 | 2000 | 2004 | 2009 | 2013 | 2022 |
Demográfiaszerkesztés
Belgium népsűrűsége (340 fő/km²) a második legmagasabb Európában Hollandia után (az olyan mikroállamot, mint Monaco, nem számítva). A legnagyobb népsűrűségű területek Brüsszel-Antwerpen-Gent-Leuven városok és agglomerációi (a „flamand rombuszként” is ismert terület), és más vidéki központok, mint Liege, Charleroi, Mons, Kortrijk, Brugge, Hasselt és Namur. Az Ardennek a legalacsonyabb népsűrűségű terület. 2010-es adatok szerint a Flamand Régió népessége 6 251 983, Vallóniáé 3 498 384 és Brüsszelé 1 089 538 fő. Túlnyomó többségük városi lakos (97,3% 1999-ben).
Egyéb demográfiai adatok:
- Korcsoportok szerinti megoszlás: 0–14 éves: 17,48%, 15–64 éves: 65,57%, 65+ éves: 16,95%
- Várható élettartam: férfiaknál 75 év, nőknél 81 év
- Népességnövekedési ráta: 0,16%
- Születési arány: 10,74‰
- Halálozási arány: 10,1‰
- Gyermekhalandóság: 4,7‰
- Termékenység: 1,6 gyerek/nő
- Migráció: 0,97‰
Belgium lakossága a becslések szerint 2025-re 10,9 millió körül lesz. A lakosság 2009–2010 között évi 0,81%-kal nőtt.
Etnikai megoszlásszerkesztés
Mivel Belgium Nyugat-Európa központjában helyezkedik el, az utóbbi két évezredben számos kultúra és nép átjáróháza volt. A kelta, római, germán, francia, holland, spanyol és osztrák népek valóságos olvasztótégelye.
A belga lakosság 86%-a flamand vagy vallon, 9%-a olasz, marokkói, francia, török, német vagy holland, és 5%-a egyéb más nemzetiségű.
Vallási megoszlásszerkesztés
A vallásos lakosok többsége katolikusnak vallja magát mind a vallonok, mind a flamandok körében.
A Sonecom intézet 2008-as felmérése szerint[14] a vallonok 46%-a vallja magát katolikusnak, 17%-a ateistának, 10%-a pedig agnosztikusnak. A francia nyelvű közösség 12%-a viszont muzulmán; arányuk Brüsszelben 33%-os. Más szempontból vizsgálva a frankofonok 68%-a vallja magát hívőnek, közülük 25% gyakorolja is vallását, 42% viszont nem gyakorló hívő.
A belga püspöki kar felkérésére a Leuveni Katolikus Egyetem által készített felmérés szerint[15] a belgák 7%-a vesz részt hetente legalább egy misén, és házasságkötések 27%-a történik az oltár előtt. A keresztelők aránya az 1998-as 65%-ról 57%-ra esett vissza.
A templomba járók aránya régiónként erősen változó. Egyes vidéki flamand körzetekben ez 90%-os, a nagyvárosokban viszont helyenként alig észlelhető.
Legnépesebb településekszerkesztés
| Legnagyobb 20 település (2022. évi becslés)[16] | |||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| # | Település | Népesség | # | Település | Népesség | Információ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Belgium||
.jpg&veda=1501){kind=link}
.svg&veda=1501){kind=link}
.jpg&veda=1501){kind=link}
