Figyelmeztetés: Az oldal megtekintése csak a 18 éven felüli látogatók számára szól!
Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez. Igen, Elfogadom

Electronica.hu | Az elektrotechnika alapfogalmai : Elektrotechnika | Elektronika



...


...
...


A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9

Első világháború
Első világháború
Képek a bal felsőtől: * A nyugati front * A Jasta 11 század Albatros D.III vadászgépei Douai-nál * Brit Mark V tankok * Vickers géppuskát kezelő gázálarcos katonák * Az aknárafutott és süllyedő brit Irresistible csatahajó Gallipolinál
Képek a bal felsőtől:
Dátum 1914. július 28.1918. november 11.
Helyszín Afrika, Európa, Csendes-óceán, a Közel-Kelet, Kína, Észak- és Dél-Amerika
Eredmény

Antant győzelem.

Terület-
változások
Párizs környéki békeszerződések által meghatározva
Harcoló felek
Antant:
GBR Brit Birodalom
Franciaország Franciaország
Orosz Birodalom (1914–17)
USA Amerikai Egyesült Államok (1917–18)
Olaszország (1915–18)
Szerb Királyság
Román Királyság (1916–17, 1918)
Montenegró
PortugáliaPortugália (1916–1918)
Japán Birodalom
Görögország (1917–18)
Brazília Brazília (1917–1918)
Központi hatalmak:
Német Birodalom
Osztrák–Magyar Monarchia
Oszmán Birodalom
Bulgária (1915–18)
Támogató országok:
Albánia
Darfur Szultánság (1914–1916)
Etióp Császárság
Dervis Állam
Dél-afrikai Köztársaság (1914–1915)
Azerbajdzsán (1918)
Dzsabál Sammár Emirátus
Parancsnokok
Politikai vezetők:

FRA Raymond Poincaré
FRA Georges Clemenceau
GBR Herbert Asquith
GBR David Lloyd George
II. Miklós orosz cár
Antonio Salandra
Vittorio Emanuele Orlando
I. Péter
USA Thomas Woodrow Wilson
Románia I. Ferdinánd román király
japán Taisó
Katonai vezetők:
FRA Ferdinand Foch marsall
GBR Douglas Haig marsall
Nyikolaj Nyikolajevics tábornok
Luigi Cadorna hadseregtábornok
USA John Pershing hadseregtábornok
Radomir Putnik tábornagy
Románia Constantin Prezan marsall
Románia Alexandru Averescu marsall

japán Uehara Yūsaku tábornagy
Politikai vezetők:

Német Birodalom II. Vilmos német császár
Osztrák-Magyar Monarchia I. Ferenc József magyar király
Osztrák-Magyar Monarchia IV. Károly magyar király
V. Mehmed oszmán szultán
VI. Mehmed oszmán szultán
Bulgária I. Ferdinánd bolgár cár
Katonai vezetők:
Német Birodalom Paul von Hindenburg tábornagy
Német Birodalom Erich Ludendorff gyalogsági tábornok
Német Birodalom Ludwig von Moltke vezérezredes
Osztrák-Magyar Monarchia Habsburg–Tescheni Frigyes tábornagy
Osztrák-Magyar Monarchia Kövess Hermann tábornagy
Osztrák-Magyar Monarchia Conrad von Hötzendorf tábornagy
Enver pasa
Bulgária Nikola Zsekov tábornok

Bulgária Georgi Todorov tábornok
Haderő
Összesen: 42 959 850 fő[1]
  • 12 000 000
  • UK 8 842 000
  • FRA 8 660 000
  • 5 615 000
  • USA 4 744 000
  • Japán 800 000
  • 707 000
  • Románia 658 000
  • Belgium 380 000
  • 250 000
  • Portugália 80 000
  • 50 000
Összesen: 25 248 321 fő[1]
  • Német Birodalom 13 250 000
  • Osztrák-Magyar Monarchia 7 800 000
  • 2 998 000
  • Bulgária 1 200 000
  • Veszteségek
  • 1 811 000
  • UK 1 115 000
  • FRA 1 398 000
  • 651 000
  • USA 117 000
  • Japán 800 000
  • 275 000
  • Románia 250 000
  • Belgium 59 000
  • 26 000
  • Portugália 7000
  • 3000

  • elesett katonák: 5 millió
    Civil halottak:13 millió
    Összes halott: 22 millió
    • Német Birodalom 2 051 000
    • Osztrák-Magyar Monarchia 1 100 000
    • 772 000
    • Bulgária 88 000

    elesett katonák: 3,3 millió
    Civil halottak:8,3 millió
    Összes halott: 15 millió

    Az első világháború – avagy a kortársak megnevezése alapján a nagy háború – egy négy évig tartó világméretű katonai konfliktus volt a 20. század elején, 1914 és 1918 között. A háborúban részt vett Európa csaknem összes állama, az Orosz Birodalom, Japán, az Oszmán Birodalom és az utolsó másfél évében az Egyesült Államok és számos kisebb állam is. A fő hadszínterei Európában voltak, de kiterjedt a Közel-Keletre, Afrikára és Ázsia egyes részeire. A történelem egyik legvéresebb háborújának számít a harctereken elesett 9 millió katonával és további 5 millió polgári áldozattal, akik a megszállások, bombázások, éhínségek, járványok következtében veszítették életüket.[2][3] Az Oszmán Birodalom által végrehajtott népirtások és az 1918-as spanyolnátha-járvány további milliók életét követelte.[4][5]

    A háború az európai nagyhatalmak érdekütközéseinek következtében tört ki. Ezek 1914-ben két nagy szövetségi rendszerbe tömörültek: az antantba, melyhez Franciaország, az Orosz Birodalom és Nagy-Britannia, míg a hármas szövetséghez Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország tartozott. A háború közvetlen kiváltója a szarajevói merénylet volt, mikor egy boszniai szerb nacionalista meggyilkolta a városba látogató osztrák-magyar trónörököst, Ferenc Ferdinánd főherceget és hitvesét 1914. június 28-án. A merénylő az Ifjú Bosznia szervezet tagja volt, mely feltételezések szerint kapcsolatban állhatott a szerb hatóságokkal. Tettével Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar megszállás alóli „felszabadítását” akarta előrevinni, ami után szerb vezetéssel létrejöhetne egy délszláv állam a Balkánon. A Monarchia az oroszbarát Szerbiát vádolta a merénylet miatt. A merényletet követően megélénkültek a diplomáciai kapcsolatok a nagyhatalmak között, mely időszak „júliusi válság” néven ismert. Ennek végén az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának július 28-án. Oroszország azonban Szerbia segítségére sietett, és augusztus 4-re a konfliktusba belépett Németország, Franciaország és Nagy-Britannia is a gyarmatbirodalmaikkal együtt. Novemberre egyik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és az Oszmán Birodalom állt (a központi hatalmak), míg másik oldalon Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Szerbia (antant). Hozzájuk csatlakozott 1915 áprilisában a háború előtt még a hármas szövetséghez tartozó Olaszország területi nyereségek ígérete miatt. A háborúban 40 ország vett részt[6] és közel 70 millió ember teljesített katonai szolgálatot.[7]

    A kétfrontos háború fenyegetésében Németország olyan stratégiát dolgozott ki a háború előtt, ami szerint először Franciaországot kellett legyőzni, majd az itt felszabaduló csapatokat keletre átdobva Oroszországot (Schlieffen-terv).[8] 1914-ben ez a stratégia nem vált be, miután az első marne-i csatában a franciák meg tudták állítani a német offenzívát. Az év végére a nyugati front megmerevedett és lövészárok-háború alakult ki a La Manche-tól a svájci határig és a frontvonal 1917-ig alig változott. Ez a megváltozott harcmodor többek között az új fegyvereknek volt köszönhető. Ilyenek voltak például a géppuska, a kézigránát, az aknavető és a gyorstüzelő ágyú, melyek a védekezést segítették. A világháború alatt vetették be harci alkalmazásra először a harckocsit és a harci gázt, a lángszórót, a géppisztolyt, illetve tömeges mértékben a harci repülőgépeket. A nyugatival szemben a keleti fronton jóval mozgékonyabb volt. Itt a tannenbergi csatában sikerült a németeknek megállítaniuk a Kelet-Poroszországba a háború elején betörő oroszokat. Délebbre a Monarchia és Oroszország foglalt el egymástól nagy kiterjedésű területeket, majd veszítette el azokat. További jelentős hadszíntér volt még a Közel-Kelet, az olasz front és a Balkán.

    Az antant tengeri blokádja Németországban jelentős nyersanyag- és élelmiszerhiányhoz vezetett, amire válaszul a németek tengeralattjárókat vetettek be az ellenséges hajóforgalom akadályozására, 1917 februárjában pedig a Monarchiával közösen meghirdették a korlátlan tengeralattjáró-háborút, ami azt jelentette, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül is támadást intézhettek a hadizónaként megjelölt vizeken bármilyen nemzetiségű kereskedelmi hajó ellen. 1917. április 6-án az eddig az antantot nagymértékben támogató Egyesült Államok is hadba lépett a gazdasági érdekeinek védelmében. Oroszországban 1917-ben az októberi forradalom révén a bolsevikok kerültek hatalomra és 1918 márciusában különbékét kötöttek a központi hatalmakkal (breszt-litovszki béke). A keleten felszabadult erőiket a németek nyugatra irányították át és segítségükkel a német hadvezetés még az előtt ki akarta csikarni a győzelmet, mielőtt a beérkező egyre nagyobb számú amerikai csapatok jelentős tényezővé nem válnak. 1918 márciusában ennek megfelelően nagy arányú offenzívát indítottak, ami a kezdeti sikerek után kifulladt. Augusztusban az antant indította meg a száznapos offenzíváját, mellyel vissza tudták szorítani a németeket.[9]

    1918 vége felé a központi hatalmak kezdtek kimerülni. Elsőként Bulgária kötött fegyverszünetet szeptember 29-én, majd az Oszmán Birodalom október 31-én, az Osztrák-Magyar Monarchia november 3-án. Vilmos császár november 9-én lemondott és az új német kormányzat 1918. november 11-én szintén fegyverszünetet kötött, amivel befejeződtek a harci cselekmények. Az 1919-20-as párizsi békekonferencia eredményeképpen a vesztes hatalmakkal külön-külön békeszerződést kötöttek, melyek súlyos terheket róttak ki rájuk. Az orosz, a német, az osztrák-magyar és az oszmán birodalmak felbomlása után számos forradalom zajlott le az érintett területeken 1917-1923 között és új államalakulatok jöttek létre, köztük Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia.

    Véget nem érő vita övezi, hogy kit terhel a háború kitöréséért való felelősség, ami azért is nagy szerepet kapott, mert a vesztesekre erőltetett békediktátumokban azoknak el kellett ismerniük, hogy ők voltak a háború okozói. Az első világháború kulturális szempontból is cezúrának számít. A lövészárokharcban a bajtársaik sokaságát elvesztő frontkatonák élményei és a hátországban jelentkező hétköznapi nélkülözések a háborúban részt vevő országok társadalmára jelentős hatással bírtak.

    Az első világháború szolgált táptalajul a szovjet leninizmus, az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus számára és vezetett mindmáig vitatott okok miatt a háború utáni instabilitás a második világháború kitöréséhez 1939-ben.

    Előzmények

    Közvetett

    A 19. század végén a tudományos és technikai vívmányok következtében gyorsuló ütemű termelés együtt járt a gyarmatbirodalmak nagyarányú növekedésével: új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése lebegett a gyarmatosító államok szeme előtt (imperializmus).[10]

    A világháború előtt a Föld térképét az európai érdekeltségek színezték be. Európa országai közül ekkor kevés olyan akadt, amelynek nem voltak gyarmatosított területei: ilyen kivétel volt az Osztrák–Magyar Monarchia, a Balkán fiatal államai, Norvégia, Svédország és Svájc. A legnagyobb gyarmati érdekeltséggel az Egyesült Királyság és Franciaország rendelkezett, illetve a gazdaságilag akkor még értéktelen, de nagy területű Grönland révén, Dánia. Emellett Olaszország és Spanyolország is fontos észak-afrikai területeket birtokolt, de a Német Birodalom afrikai valamint jelentéktelen óceániai gyarmatai nem álltak arányban gazdasági erejével. Az egyesült Németország 20 év alatt olyan komoly geopolitikai erővé nőtte ki magát, hogy a császár flottaépítési programot hirdetett, amelyet Tirpitz admirális dolgozott ki.[11] Ez a program viszont veszélyeztette a Brit Birodalom érdekeit, így hamar szembekerültek egymással.[10] A britek 1914-ig 28, míg a németek 18 olyan csatahajót bocsátottak vízre, amelyek 20 mérföld távolságból is el tudták egymást pusztítani.[12] Közben más érdekellentétek is kialakultak, hiszen az Orosz Birodalom a Balkánon kívánta megvetni a lábát, míg Franciaország a korábban elvesztett területeket akarta visszaszerezni Németországtól.[13]

    Ezek az okok arra késztették Európa országait, hogy új katonai szövetségi rendszereket hozzanak létre, amelyek később a világháború eseményeit is meghatározták: az antant és a központi hatalmak. Ezeknek a „blokkoknak" a léte ugyanolyan esetleges volt, mint a megelőző tömörüléseké. Az egyik oldalon – a közös nyelv és kultúra összehangoló erejéből adódóan is – a Német Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia – oroszellenes – kettős szövetsége (1879. október 7.) állt. Később (1882. május 20.) az előbbi két birodalom és Olaszország megkötötte a hármas szövetséget, ami nem a kettős szövetség kibővítése, hanem egy új, alapvetően franciaellenes tömörülés volt.[14]

    1892. augusztus 17-én orosz–francia katonai egyezmény született, amelyet 1894-ben ratifikálták, majd ezt egészítette ki az 1904. április 8-án megkötött francia–angol egyezmény, az Entente cordiale (ejtsd: antant kordiál), azaz „szívélyes egyetértés” (innen az antant hatalmak kifejezés).[15][16] A viszony teljesen kölcsönössé 1907 augusztusában, az angol–orosz szerződés megkötésekor vált, innentől lehet számítani a hármas antant létrejöttét.[15]

    A két szövetségi tömb első komolyabb incidense az első marokkói válság volt, amikor Franciaország ki szerette volna terjeszteni hatalmát Marokkóra is. Ezt megtudva II. Vilmos német császár Tangerbe érkezett, hogy biztosítsa támogatásáról a marokkói szultánt.[17] Ekkor a franciák mozgósítást rendeltek el a német határnál. A háborút a nagyhatalmak végül megakadályozták. A marokkói válságot 1906-ban konferencia keretében rendezték, amikor elismerték Marokkó függetlenségét. 1911-ben újabb marokkói válság alakult ki, amikor felkelés tört ki az országban. Vilmos császár 1911. július 1-jén Agadir kikötőjébe küldte a Panther (Párduc) ágyúnaszádot, az úgynevezett „párducugrás” azonban sikertelen volt. A britek rákényszerítették a németeket Marokkó mint francia protektorátus elismerésére, cserébe viszont a németek afrikai területeket szereztek meg.[18]

    Közvetlen

    Az európai hatalmakat a török uralom alól felszabadult Balkán újrafelosztása is szembeállította. 1908-ban a Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, ami a nagyszerb álmokat dédelgető Szerbia számára elfogadhatatlan volt. A két ország éles ellentéténél fajsúlyosabb probléma volt Oroszország és a Monarchia viszonya, mivel Szerbia Oroszország pártfogoltja volt. A Monarchia félt attól, hogy a kis balkáni államok területi növekedése az orosz befolyás növekedését hozza magával,[19] ezért ellene volt ezen államok területszerzéseinek. Az első Balkán-háborúban a kis államoknak sikerült új területeket elhódítani az Oszmán Birodalomtól, amit részben a háború után a nagyhatalmak is megerősítettek 1913. május 30-án, a londoni egyezményben. Azonban Albánia létrejötte és a kielégítetlen expanziós igények miatt egy hónap múlva kitört a második Balkán-háború, amelyben a balkáni államok egymással harcoltak. A háború másfél hónap után, augusztus 10-én a bukaresti békével ért véget. A balkáni államok ezúttal sem voltak elégedettek az új határvonalakkal, ezért a világháború során ismét szembekerültek egymással.[20]

    Achille Beltrame által készített illusztráció, amely 1914. július 12-én jelent meg a Domenica del Corriere című hetilapban

    A boszniai annexió után a szerb nacionalista szervezetek – a szerb kormány támogatásával – merényletek elkövetését tervelték ki. Ilyen szervezet volt a Fekete Kéz is, amely szervezet első terve Oskar Potiorek táborszernagy, Bosznia kormányzójának meggyilkolása volt, de még a tervezés során elvetették ennek a megvalósítását. 1914 tavaszán viszont megtudták, hogy a Monarchia trónörököse érkezik Szarajevóba, így ő lett az elsődleges célpont.[21]

    1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd trónörökös egy boszniai hadgyakorlat megtekintésére utazott Szarajevóba. A hadgyakorlattal éppen az volt a Monarchia célja, hogy demonstrálja erejét a forrongó Balkánon. A délelőtt folyamán merényletet kíséreltek meg a trónörökös ellen, amit ugyan ő maga sértetlenül túlélt, ám kíséretének egyik tagja – egy katonatiszt – megsebesült. Nem sokkal később Ferenc Ferdinánd útra kelt, hogy meglátogassa a kórházban a katonatisztet, ám útközben Gavrilo Princip, a Fekete Kéz nevű titkos szerb szervezet tagja pisztollyal halálosan megsebesítette őt és feleségét.[22] A merénylet éjszakáján a Monarchia több városában is, különösen a horvát és a boszniai területeken, szerbellenes tüntetéseket tartottak.[23][24][25] Ezeket az eseményeket Oskar Potiorek is szervezte és támogatta.[26] Ferenc József II. Vilmos német császárhoz fordult, levelében utalva arra, hogy Szerbiával az ellentétek soha nem simulhatnak el. Helmuth Johannes Ludwig von Moltke német vezérkari főnök kifejtette: az erőviszonyok most a legkedvezőbbek, 1914 után csak romlani fognak, mert Oroszország vasúti hálózatot épít ki, és ezzel gyorsabb felvonulásra is képessé válik az orosz haderő. A válasz tehát ez volt: most, vagy soha!.[27][28]

    A trónörökös temetése után, július 5-én Vilmos császár biztatta Ferenc Józsefet az ultimátum megküldésére, és garantálta a német támogatást egy esetleges háborúban. Két nappal később az osztrák-magyar kormányülésen arról tanácskoztak, hogy Szerbia megtámadásával az Orosz Birodalommal is szembekerülnek, de nem engedhették meg maguknak, hogy gyengének tűnjenek a szláv népek szemében a trónörökös meggyilkolását követően.[29] 1914. július 22-én Leopold von Berchtold külügyminiszter megküldte Wladimir Giesl von Gieslingen belgrádi osztrák–magyar követnek a Szerbia elleni ultimátumot. A követ másnap átadta a dokumentumot a szerb kormánynak, 48 órát adva a válaszra. Július 25-én elfogadtak minden pontot, kivéve az 5. pontot, amely a szuverenitás megsértésének tartottak. A Monarchia ekkor részleges mozgósítást rendelt el, majd július 28-án hadat üzent Szerbiának. Ezzel kezdetét vette az első világháború.[29]

    A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

    Magyarország mint az Osztrák–Magyar Monarchia része, külügyeiben nem független politikai hatalomként lépett háborúba. A szerb helyzetre és a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merénylet jelentőségének túlbecsülésére jellemző, hogy a háborús helyzet már 1914 júliusában megérett a konfliktusra. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Bécs nem mond le a Szerbia elleni akcióról, amelyhez gróf Tisza István csak annyit tudott hozzátenni, hogy július 14-én feltételül szabta: a Monarchia jelentse ki előre, hogy a Szerbia ellen indítandó akcióval jelentéktelen határkiigazításokon kívül szerb területek megszerzésére nem törekszik.[30]

    Mindkét szövetségi rendszer vezető tábornokai és más magas beosztású katonatisztjei is gyors háborút vizionáltak. Ennek hatására a politikusok is rövid fegyveres konfliktusokat reméltek, köztük II. Vilmos német császár is, aki 1914 augusztusában így indította útnak katonáit: „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!”.[13]

    Háború Európában

    Hadüzenetek

    1914. július 28-án az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ezzel kitört a háború, ultimátumok, hadüzenetek, majd mozgósítások során egy hónap alatt sorra háborúba léptek az országok. A több évtizedes európai békét, melyet az utókor „boldog békeidők” jelzővel illetett, pár hét alatt felváltotta a kontinens nagy részére kiterjedő hadiállapot.

    Augusztus 1-jén Németország hadat üzent Oroszországnak, 3-án pedig Franciaországnak. A németek ultimátumot adtak a belga kormánynak, hogy járuljon hozzá, hogy a német haderő Belgiumban tartózkodjon, s onnan közelítse meg Franciaországot. Belgium ezt megtagadta, mire a németek átlépték a határt. Ez volt a brit hadüzenet kiváltó oka, s augusztus 4-én beállt a hadiállapot Nagy-Britannia és Németország között is. Augusztus 5-én a Monarchia üzent hadat Oroszországnak, 6-án Szerbia Németországnak, Augusztus 12-én Franciaország és Nagy-Britannia küldte el hadüzenetét a Monarchiának, 23-án pedig belép a háborúba Japán. Törökország augusztus 3-án szövetséget kötött Németországgal, majd elzárta a Fekete-tengert a Boszporusznál és a Dardanelláknál (ténylegesen azonban csak október 29-én lépett be a háborúba).

    • Július 28. – a Monarchia hadat üzen Szerbiának
    • Július 31. – általános mozgósítás a Monarchiában
    • Augusztus 1. – német hadüzenet Oroszországnak, általános mozgósítás Franciaországban
    • Augusztus 2. – Luxemburg német lerohanása, német–török szerződés megkötése
    • Augusztus 3. – német hadüzenet Franciaországnak, Belgium német megtámadása
    • Augusztus 4. – Anglia és Belgium hadat üzen Németországnak
    • Augusztus 6. – a Monarchia hadat üzen Oroszországnak, szerb hadüzenet Németországnak
    • Augusztus 11. – francia hadüzenet a Monarchiának
    • Augusztus 12. – angol hadüzenet a Monarchiának
    • Augusztus 23. – japán hadüzenet Németországnak
    • Augusztus 27. – a Monarchia hadat üzen Belgiumnak[31]

    A hadüzenet szövege

    Minthogy a szerb királyi kormány arra a jegyzékre, melyet részére Ausztria és Magyarország belgrádi követe 1914. évi július hó 23-án adott át, kielégítő választ nem adott; a cs. és kir. kormány kénytelen maga gondoskodni jogainak és érdekeinek védelméről és ebből a célból a fegyverek erejéhez fordulni. Ausztria és Magyarország ennélfogva jelen pillanattól kezdve Szerbiával szemben hadiállapotban levőnek tekinti magát.
    – Ausztria és Magyarország külügyminisztere:

    Berchtold gróf s. k. (1914. július 28.)

    Balkáni front

    A szerbiai osztrák–magyar támadások 1914-ben

    Július 29-én a dunai flottilla bombázni kezdte Belgrádot, közben a szerbek felrobbantották a zimonyi vasúti hidat. Ezzel megnyílt a balkáni front.[32] Az osztrák haditerv szerint pár hét alatt lerohanták volna Szerbiát, majd erőiket átcsoportosították volna az orosz határra. Oskar Potiorek tábornok 140 000 fővel augusztus 12-én lendült támadásba a Jadar(wd) folyó környékén. A támadás során azonban gondok adódtak a koordinációval, és kénytelenek voltak megállni. Erre a szerbek augusztus 13-án ellentámadásba lendültek, és tíz nappal később a Monarchia csapatai visszavonultak.[33][34] Ez viszont a haditerv teljes összeomlását jelentette, mivel a gyors győzelem helyett át kellett szállítani a hadsereg egy részét Galíciába, ahol szintén komoly kudarcokat szenvedtek el. Az osztrák katonai vezetés, hogy javítson a helyzeten, egy újabb szerbiai támadást szervezett.[35] 1914. szeptember 8-án átkeltek a Drinán és a Száván a Monarchia csapatai, de 16-án ismét ellentámadást indítottak a szerbek, ezért az osztrák vezérkar kénytelen volt a visszavonulást elrendelni.[35] A galíciai hadszíntéren is súlyos csapásokat mértek az oroszok a Monarchiára, de ez nem tántorította el a hadvezetést attól, hogy ismét támadást indítsanak Szerbia ellen. A korábban megszerzett Száva és Drina menti hídfőállásokról november 5-én megindították a harmadik offenzívát. November 15-én elfoglalták Valjevót, november 29-én pedig a fővárost, Belgrádot.[36] A szerbek azonban most is ellentámadást indítottak, és december 15-ig Potiorek kiüríttette az addig megszerzett területeket. Ez a támadássorozat hatalmas morális és embervesztességgel járt együtt, 150 000 fő meghalt vagy megsebesült, 75 000 fő eltűnt.[37]

    A Dardanellák ostroma

    Partraszállás az ANZAC-öbölben, 1915

    A brit Winston Churchill, az admiralitás első lordja 1914 végén úgy gondolta, hogy a Dardanellák ostromával az orosz flotta képes kijutni a Földközi-tengerhez, és egyúttal Törökország kilép a háborúból. Ezért a brit vezérkarnál azért lobbizott, hogy támadják meg a félszigetet. 1915 elején szabad utat kapott, és kidolgozták az erre készített katonai terveket.[38] 1915. február 19-én megkezdődött a támadás a tengeren,[39] a március végéig tartó hadjárat azonban sikertelen volt, mivel a törökök tengeri aknazárral és mozgatható lövegekkel védték a török fővárost. Ezt követően úgy döntöttek, hogy a félsziget több pontján partra szállnak az antantcsapatok.[38] Április 25-én kezdődött meg az offenzíva.[40][41] A törökök létszámhátrányban voltak, és gyengébb volt a lőszerellátásuk is. Vezetőjük Musztafa Kemal ezredes volt, akit német tanácsadók segítettek. A partraszálló egységeket mégis komoly sortűz fogadta, és nagy veszteségek árán tudtak partra szállni, ahol kialakult az állóháború. Több hónapos harc után, 1915 novemberében elrendelték az antantcsapatok visszavonását. December 7-én megszületett a végleges döntés, és az utolsó brit alakulatok 1916. január 9-én távoztak a félszigetről.[42]

    Bulgária hadba lépése

    A központi hatalmak a sikertelen szerbiai hadjáratokat követően úgy döntöttek, hogy ráveszik Bulgáriát a csatlakozásra, ezt a török–bolgár egyezmény alapján igyekeztek elérni. Bulgária a szerződésben megkapta Alexandrúpoli kikötővárost.[43] Bulgária belépése a háborúba 1915. október 11-én komoly változást hozott a Balkánon.[44] Az osztrák–magyar és a német csapatok pár nappal korábban, október 7-én megindították az offenzívát Szerbia ellen, két nappal később elesett Belgrád.[43] A bolgárok október 17-én hajnalban kelet felől hatoltak be szerb területekre, és elfoglalták Makedónia régiót (hozzávetőlegesen a mai Észak-Macedónia térségét).[43]

    A kétszeres túlerővel rendelkező központi hatalmakat a szerbek egyedül nem tudták feltartóztatni. A szerb királyi család először Brindisibe, majd Korfu szigetére menekült, a szerb katonák többsége pedig Albánián keresztül jutott el Korfura.[45] A Monarchia ezt követően Montenegró és Albánia ellen vonult. Montenegró 1916. január 16-án kapitulált, és osztrák–magyar csapatok szállták meg az országot. Albániát viszont nem sikerült teljes egészében elfoglalni, Dél-Albániát az olaszok szállták meg.[45] A bolgároknak sikerült görög területen tartani a szerbeknek segítő brit–francia hadsereget. A központi hatalmak azonban ekkor megálltak, és nem szorították ki az antant hatalmakat se Albániából, se Görögországból, ami akkor még semleges ország volt.[45]

    Görögország hadba lépése

    Venizélosz megtekinti a görög csapatokat 1918-ban

    Az antanthatalmak igyekeztek bevonni Görögországot a maguk oldalán a háborúba, a németbarát királyi család azonban ebbe nem egyezett bele, így a balkáni antant seregek csak a Vardar folyónál törtek be az ellenséges területre, lekötve a központi hatalmak ottani erőit.[46] 1917 júniusában azonban az antant nyomására a kormány lemondatta Konstantint, és Sándor, az új király nem ellenezte a háborúba való belépést. Elefthériosz Venizélosz miniszterelnök 1917. július 2-án hadat üzent Németországnak és Bulgáriának.[47][48] Ez a helyzet megerősítette az antanthatalmak helyzetét, és 1918 júniusában Franchet d’Espèrey lett az új főparancsnok, aki szeptember 14-én elrendelte a tüzérségi támadást, majd másnap a gyalogság is megindult észak felé.[49] A bolgár hadsereg nem tanúsított komoly ellenállást, visszavonult az anyaországba. Szeptember 25-én brit csapatok érkeztek Szófiába, két nappal később kikiáltották a Bolgár Köztársaságot.[50] 1918. szeptember 29-én Bulgária megkötötte a fegyverszünetet.[51]

    A bolgár fegyverszünet után a balkáni front összeomlott, az antanthatalmak gyors iramban haladtak Belgrád felé. Mivel a padovai fegyverszünet nem rendezte a balkáni front kérdését, november elején a Károlyi Mihály-kormány a magyar érdekek védelme érdekében külön egyezmény megkötésére törekedett a franciákkal. Franchet d’Espèrey jelenlétében 1918. november 13-án aláírták a belgrádi egyezményt, amely rögzítette a magyar–szerb és magyar–román demarkációs vonalakat. Ezt a fegyverszünetet viszont a magyarokon kívül senki nem ismerte el, így a csehek, a románok és a szerbek is rátámadtak Magyarországra.[52]

    Keleti front

    Az első német győzelmek a keleti fronton

    ██ = Az antant
    ██ = Az antant gyarmatai és megszállt területei
    ██ = Központi hatalmak
    ██ = Központi hatalmak által megszállt területek
    ██ = Semleges államok

    A Szerbia elleni hadüzenet után az oroszok is mozgósítani kezdtek, amit követett a német mozgósítás. A franciák is felkészültek a mozgósításra. A német elképzelések szerint először a franciákat szerették volna lerohanni, majd a sikeres hadművelet megvívása után az oroszok ellen vetették volna be a német főerőt. Ebből következik, hogy a németek csak viszonylag kis létszámú haderőt hagytak a keleti határaikon.[53] A terv viszont csődöt mondott, ugyanis az oroszok gyorsan reagáltak, és augusztus 17-én az 1. orosz hadsereg átlépte a német határt.[54] Ezzel megnyílt a keleti front.[55] Az első csaták orosz győzelmet hoztak.[55] Az előrenyomuló oroszokat végül a tannenbergi csatában sikerült visszaverni,[56] de taktikailag az antanthatalmak is nyertek, hiszen erőket vontak el a nyugati fronttól.[57] 1914. szeptember 9-én a németek indították meg a támadást a Mazuri-tavaknál, és öt nappal később visszavonulásra késztették az orosz egységeket az anyaországba.[58]

    Orosz betörés Galíciába

    Katonák Gorlicénél 1915. június 20-án

    Az osztrák–magyar hadsereg 1914. augusztus 23-án a Visztula és a Nyugati-Bug között megtámadta a felvonuló orosz erőket.[59] A támadás azonban hamar elbukott, és vissza kellett vonulniuk a Dunajec és a Keleti-Beszkidek vonulatáig.[60] A tél során a Kárpátokban több kisebb csata is lezajlott, komoly veszteségeket okozva mindkét félnek. 1915 februárjában a Mazuri-tavaknál újabb csata zajlott le, ahol a németek győztek, viszont a Kárpátokban az oroszok tovább törtek előre nyugati irányban, és március 22-én elfoglalták Przemyśl erődjét, ahol 120 000 katona esett hadifogságba.[61][62] A németek úgy döntöttek, hogy mielőtt vereséget szenvedne a Monarchia, csapatokat küld a keleti frontra. 1915. május 2-án hajnali 3 órakor komoly tüzérségi támogatással megkezdődött az offenzíva.[63] Már az első napon sikerült Gorlice mellett áttörni az orosz vonalakat, akik a Prut és a Dnyeszter mellé vonultak vissza.[61] A központi hatalmak folytatták az előrenyomulást, és június 3-án visszafoglalták Przemyślt,[61][64] az oroszok augusztus végén kiürítették a kongresszusi Lengyelországot is.[64]

    Bruszilov-offenzíva

    Az orosz vezetés 1916. március 18-án – a korábban elvesztett területek visszaszerzése miatt – megindította a Naracs-tavi offenzívát. A tüzérségi lövegek vontatása nehézkes volt, mert az olvadó hó miatt a vidék sártengerré változott. Így a támadás elakadt, majd áprilisban a németek ellentámadást indítottak, amelynek eredményeként kisebb orosz területeket foglaltak el.[65]

    1916-ban a verduni csata komoly német erőket kötött le. Az oroszok ezeket az erőket kívánták megosztani, ezért 1916. június 4-én megindították a Bruszilov-offenzívát.[66] Bruszilov új stratégiát alkalmazott, ami szerint rövid és intenzív tüzérségi zárótűzzel szétrombolta az ellenséges vonalakat, egyúttal megakadályozta, hogy rendezni tudják soraikat.[66] A tüzérség ezután a meginduló gyalogságot követte, így a katonák könnyebben eljutottak az ellenséges vonalakhoz.[67] Az elképzelés bevált, az oroszok komoly sikereket értek el, és 1916. június 8-án elfoglalták Luck városát. Ezután azonban a németek erősítést küldtek a Monarchiának, és június második felében visszaszorították az ellenséget. Bruszilov június 28-án újabb támadást indított, és egészen a Kárpátokig nyomultak előre. A hadművelet csak részben érte el a célját. Az oroszok és a Monarchia csapatai is teljesen kimerültek, viszont a németek Verduntől vonták el erőiket.[66]

    Románia hadba lépése

    Az antanthatalmak az Osztrák–Magyar Monarchia gyengítése érdekében a maga oldalán hadba akarták hívni Romániát, jelentős területeket ígérve neki. A román kormány 1916 nyarán úgy látta, hogy elérkezett az antant győzelme, ezért július 6-án felajánlotta csatlakozását az antanthatalmakhoz, ami augusztus 27-én a Monarchia elleni hadüzenettel meg is történt.[68][69][70] A keleti front kibővült, és ez váratlanul érte a Monarchiát. Nem volt elegendő katonai erő Erdélyben, és a román haderő ezt kihasználva 60–80 kilométerre is benyomult egyes részeken. Eközben délről a bolgárok megtámadták Romániát, így a román katonai vezetés leállította az erdélyi támadást.[71] A magyar csapatok megsegítésére érkezett német egységek viszonylag gyorsan visszavetették a román csapatokat, és december 6-án Bukarestet is elfoglalták. Bár Moldva északi részén az antant és főleg az Orosz Birodalom segítségével a román hadsereg meg tudta vetni a lábát, de az 1917-es októberi orosz forradalom után a román kormány kénytelen volt december 9-én fegyverszünetet kérni.[72] 1918. május 7-én aláírták a bukaresti békét.[73]

    Ilja Jefimovics Repin: Háborús hős

    Orosz kapituláció

    A Kerenszkij-offenzíva térképe

    1917 februárjában forradalom tört ki az Orosz Birodalomban, majd 1917. március 15-én II. Miklós orosz cár lemondott a trónról. A polgári kormány folytatta a háborút. 1917. július 1-jén megkezdődött a Kerenszkij-offenzíva, amely két héttel később kifulladt. A központi hatalmak július 19-én ellentámadást indítottak, és visszahódították Bukovinát és Kelet-Galíciát,[74] a németek északon szeptember 3-án elfoglalták Rigát, szeptember 22-én Jekabpilszt.[75] Az orosz kormánynak a belső ellenségekkel is meg kellett küzdeniük. A bolsevikok támadást indítottak az új kormány ellen, majd az 1917 november elején meg is bukott. A szovjet hatalomátvétel után Leninék legfontosabb dolga a világháborúból való kilépés volt. A németekkel december 3-án kezdődtek meg a tárgyalások, majd 1917. december 15-én Breszt-Litovszkban fegyverszüneti megállapodást írtak alá. A háromhónapos tárgyalás után, 1918. március 3-án aláírták a breszt-litovszki békét. Ezzel a keleti front megszűnt.[76]

    Nyugati front

    Németország franciaországi támadása

    A Német Birodalom a Moltke-terv (a Schlieffen-terv átdolgozása) alapján 1914. augusztus 4-én megtámadta Belgiumot, megnyitva a nyugati frontot.[77] A németek már másnap jelentős ellenállásba ütköztek, és a liège-i erődítményrendszer megszerzéséért komoly csatát kellett vívniuk a belgákkal. Augusztus 17-én végül elesett az erődrendszer. A német terv a csata miatt kétnapos csúszásban volt, segítve a franciákat és a briteket a csapataik megerősítésében.[78] A franciák a XVII. terv szerint betörtek Elzászba és Lotaringiába, a német erők azonban néhány nap alatt megállították őket, sőt 1914. augusztus 20-án ellentámadásba lendültek, és sikeresen visszavetették az ellenséget.[79] Eközben az Ardennekben is komoly küzdelmek zajlottak, a németek azonban a jobb kiképzésüknek köszönhetően egészen Sedanig illetve Verdunig vissza tudták szorítani a francia hadsereget.[80] A Sambre és a Mons-csatorna környékét ekkor érte el a német jobbszárny, a küzdelem kiegyenlített volt mindaddig, amíg a németek el nem foglalták augusztus 20-án Brüsszelt, mivel a főerőket a város eleste után gyorsan át tudták csoportosítani. A franciáknak vissza kellett vonulniuk, viszont a Mons-csatornánál az angolok tartották magukat.[81]

    Francia 75 mm-es ágyúk az első marne-i csatában

    1914. augusztus 25-én Joseph Joffre tábornok általános visszavonulást rendelt el a Somme folyóig, majd innen tervezte meg az újabb offenzívát, a német főerők azonban gyorsan közelítettek, így még hátrább rendelte csapatait, egészen a Marne folyóig.[82] A németeknek azonban nem volt elég erejük Párizs átkarolására, így a jobbszárnynak frontálisan kellett a francia főváros felé nyomulni.[83] A kimerült támadók a hadtáp és utánpótlási útvonalak meghosszabbodása miatt nem voltak képesek rövid idő alatt a francia–angol hadsereggel szemben annyi erőt felsorakoztatni, amivel további sikereket érhettek volna el. Ezt felismerve Joffre szeptember 5-én támadást rendelt el a Marne-nál, miközben a németek átkeltek a folyón. A franciák az első napon 600 taxit rendeltek, hogy minél előbb katonákat szállíthassanak a frontra. A négy napig tartó csatát követően a németek visszavonultak az Aisne folyóig.[84][85] A csata a Moltke-terv teljes bukását hozta, a németek nem tudták hat hét alatt bevenni a francia fővárost.[59]

    Állóháború kialakulása a nyugati fronton

    Az első marne-i csata után mindkét fél belátta, hogy a jól kiépített megerősített fedezékekbe beásott gyalogság elleni frontális támadás reménytelen, ezért megkezdődött a „versenyfutás a tengerhez”. Mindkét fél az ellenség szárnyának megkerülésével próbált sikereket elérni, de csak a frontvonal további kiszélesítését érték el. Például az antanthatalmak kezén volt a belga Antwerpen városa is, mélyen a német vonalak mögött. A német vezérkar ezért a város ostromáról határozott 1914. szeptember 28-án, és megkezdték a város bevételéhez a tüzérségi előkészítést. Az ezt követő néhány napos harc után, október 6-án az antant csapatai feladták a hiábavaló védelmet és kiürítést rendeltek el. A várost végül október 10-én foglalták el a Német Birodalom egységei.[86] Ezt követően a németek Ypres-nél próbálták meg áttörni az ellenséges vonalakat. Az első ypres-i csata október 12-i kezdetekor a németek erőfölényben voltak, de néhány nappal később már a belga, francia és angol egységek együttes ellenállása megállásra késztette őket. Az antant ellentámadása, majd a németek második támadása is kudarcba fulladt, és a nyugati fronton első ízben alakult ki állóháború.[87]

    Kiegyenlített küzdelmek időszaka

    A lövészárok-hadviseléssel a nyugati fronton patthelyzet alakult ki. 1915. február 16-án a franciák Reims és Verdun térségében indítottak támadást. A frontvonal 240 000 fős veszteség mellett is alig mozdult valamit.[88] Németország 1915 áprilisában ismét Ypres-nél próbálta áttörni a vonalakat. A második ypres-i csata során vetették be első ízben a harci gázt, amivel komoly veszteségeket (5000 katona meghalt) szenvedett el az ellenség,[89] viszont a frontvonal egy hónap elteltével egy métert sem változott, mert az angolok védeni tudták a várost.[88] A franciák és az angolok közben május 9-én Artois-ban indítottak támadást. Sikeresen betörtek az ellenséges állásokba, de végül minden alkalommal visszaverték őket. Ezt belátva Joffre június 20-án leállította a támadásokat.[90] Az év őszén ismét támadásba lendültek az angol és a francia katonák Champagne-ban és Artois-ban. Mindkét területen sikeresek voltak a támadások, elfoglalták a német elsődleges vonalakat, azonban a hátsó állásokat a keleti frontról átvezényelt katonákkal töltötték fel, akik megtartották ezeket a pozíciókat. 1915. október 7-én Champagne-ban, október 14-én Artois-ban is befejeződött az antant támadása.[91]

    Szenegáli katonák a verduni csata idején (1916. július 23.)

    Erich von Falkenhayn német vezérkari főnök 1916 elején új támadást tervezett Verdunnél. A verduni csata február 21-én nyolcórás tüzérségi tűzzel vette kezdetét, majd megindult a gyalogság rohama, és hatalmas áldozatok árán nyolc kilométerrel tolták előre a frontvonalat.[92] Ekkor teherautókon francia utánpótlást szállítottak a frontra, akik végül megállították a németeket. Márciusban áthelyeződött a támadás a Maas folyótól nyugatra, ahol a németek ismét előre tudtak nyomulni, és 4–5 kilométert haladtak előre, elfoglalva a „Halott ember dombját”. Áprilisban a németek a verduni erőd ellen indultak, de a december 18-ig tartó harcokban sem tudták azt bevenni,[93] a franciák 169 000, a németek 149 000 katonát veszítettek a 10 véres hónap alatt.[94] Az antanthatalmak a verduni csata alatt a német erők megbontása végett megegyeztek, hogy az olasz és a keleti fronton, majd a nyugati fronton is támadást indítanak. 1916. június 24-én Péronne városától nyugatra a Somme folyónál megkezdődött a tüzérségi előkészítés, majd július 1-jén reggel fél 8-kor a gyalogság is megindult a német vonalak felé.[95][96] A csata totális katasztrófává vált a britek számára. Az első napon a vezérkar azt sem tudta, hogy mi folyik a csatatereken, a németek minden támadást visszavertek. A november 18-ig tartó kisebb támadások során is csak tíz kilométerrel tudták előrébb tolni a vonalaikat.[96][97] A somme-i csatában az antanthatalmak 794 238,[98] a németek 537 918 katonát veszítettek.[98]

    Kilőtt brit harckocsi Cambrai mellett 1917-ben

    1917. április 9-én az angolok a második arrasi csatában ismét bevetettek tankokat, a franciák pedig a második aisne-i csatában először alkalmazták ezt az új harci technikát. Ezzel sem sikerült azonban az egy hónapos csatákat megnyerniük.[99] A francia haderőben ez komoly válsághoz vezetett, és súlyosbította a helyzetet, hogy az oroszok által ide vezényelt két orosz dandár közül az egyik fellázadt. Pétain tábornok, az új vezérkari főnök, 23 oroszt végeztetett ki.[99] Az angolok 1917. június 7-én, Messines-nél támadást indítottak. A csatában tökéletesítették a korábbi eszközöket: alagutakat fúrtak és abban robbantottak, a detonáció után megindult a tankok és a gyalogság együttes rohama, melynek köszönhetően általában bevették a kijelölt állásokat.[100][101] Július 31-én újabb angol támadás következett Ypres-nél. A november 6-ig tartó ütközetekben végül az angolok elfoglalták Passendale romjait.[100][102] Az angolok következő támadása Cambrai mellett történt, amikor már tömegesen vetették be a harckocsikat. A november 20-án kitört cambrai-i csata már előrevetítette a jövő harcászatát. A tüzérségi előkészítés után a tankokkal és repülőkkel támogatott gyalogság 15 kilométer széles szakaszon nyolc kilométert nyomult előre.[103] A területet azonban mégsem tudták megtartani, mert a németek két nappal később megállították az előrenyomulást, és november 30-án ellentámadást indítottak, melynek során visszafoglalták az elvesztett területeiket.[103]

    Az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése

    1917 elején megváltozott a helyzet a tengeri hajózásban. A németek meghirdették a korlátlan tengeralattjáró-háborút. Az Atlanti-óceánon minden tengeri szállítást végző hajóra tüzeltek a német tengeralattjárók. Miután több amerikai kereskedelmi hajót is elsüllyesztettek, és a Zimmermann-távirattal Németország be kívánta vonni a háborúba Mexikót, április 6-án az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent nekik.[104][105][106] Ezt követően megkezdődött az amerikai szárazföldi haderő felkészítése és Európába szállítása. Mivel ez jelentős időt vett igénybe, a német hadvezetés felismerte, hogy a háborút eldöntő támadást azelőtt kell megindítani, mielőtt az amerikai csapatokat bevetik a nyugati fronton. A német vezérkar ekkor már csak egy mindent elsöprő utolsó támadásban látta a háború megnyerésének esélyét. Érdekes módon a német politikai vezetésnek semmilyen beleszólása nem volt ebbe a kérdésbe.[107] 1917. június 25-én megérkeztek az első amerikai csapatok, akik az Amerikai Expedíciós Hadsereg tagjai voltak. Ugyanakkor az amerikaiak nem szálltak be a küzdelembe egészen októberig.[108]

    A tavaszi offenzíva 1918. március 21-én kezdődött a Michael hadművelettel, amikor Arras és La Fère között megindultak előre a német csapatok.[109][110] A támadás egy hét után kifulladt, ezért április 9-én Armentières és Canal d’Aire (a magyar forrásokban La Bassée-csatorna néven említik) között újabb hadműveletre,[111] a Georgette hadműveletre került sor. Armentières városát elfoglalták,[112] de összességében a támadással nem sikerült elérni azokat a stratégiai célkitűzéseket, amelyek miatt Ludendorff a támadás megindítása mellett döntött. Viszont úgy vélte, hogy nem szabad a kezdeményezést átengedni a szövetségeseknek és további támadásokat kell vezetni.[113] 1918. május 27-én a németek újabb támadást indítottak Soissons és Reims között. A harmadik aisne-i csata (vagy másképpen Blücher-Yorck hadművelet) során a szövetségesek 137 000, a németek 130 000 főt vesztettek halottakban és sebesültekben, a hadművelet június 6-án történő lefújásáig.[114][115] Június 9-én kezdődött a tavaszi offenzíva negyedik támadása, a Gneisenau hadművelet, amit az amerikai és francia hadsereg megállított, ezért június 12-én abbamaradtak a további támadó hadmozdulatok.[116] 1918. július 15-én indította meg Ludendorff a világháború utolsó német offenzíváját.[117] A második marne-i csata első két napján sorban akadtak el a támadó csapatok, majd július 17-én az antanthatalmak ellentámadásba lendültek, és július 20-án a németek már visszavonultak.[118]

    A fekete naptól a német kapitulációig

    Francia gyalogosok csoportja 1917 július 14.
    A fegyverszünet aláírói

    1918. augusztus 8-án az antanthatalmak új stratégiával, 600 tankkal és 2000 repülőgéppel megindították támadásukat Amiens városánál. A száznapos offenzíva során 20 km-re nyomultak előre, a németeknél pedig teljes volt a zűrzavar.[119] A német hadvezetés viszont nem látta be az új stratégia sikerét, és továbbra is kitartott korábbi elképzelésében.[120] Ferdinand Foch marsall 1918 szeptemberében általános offenzívát tervezett. A nyugati fronton több területen összpontosította erőit úgy, hogy több frontszakaszról átcsoportosította a védők egy részét. Foch ugyanis tudta, hogy a németek már nem képesek támadást indítani. 1918. szeptember 26–28. közötti három napon Verdunnél, Reimsnél, Cambrai-nál és Flandriában megindultak előre az antantcsapatok.[121] A németek nem tudták tartani állásaikat, és az állóháborút egy más jellegű, sokkal mozgalmasabb hadműveleti időszak követte.[121][122]

    Németországban a kieli matrózok engedetlensége és október 29-én kitört lázadása hamarosan forradalomhoz vezetett, november 9-én a császár lemondott a trónról,[123] és Hollandiába menekült. Ezt követően november 11-én írták alá a franciaországi compiègne-i erdőben állomásozó vasúti szerelvényen a fegyverszüneti egyezményt a Német Birodalommal, amely „a tizenegyedik hónap tizenegyedik napján 11 órakor” lépett életbe. Ekkor a nyugati fronton szemben álló hadseregek beszüntették a harcot, és visszavonultak állásaikból.[124]

    Olasz front

    Olaszország hadba lépéseszerkesztés

    Olaszország 1915-ben lépett be a világháborúba az antant oldalán. Tette ezt annak ellenére, hogy korábban a központi hatalmakkal kötött szövetséget. Olaszországnak és a Monarchiának ugyanis ütköztek az érdekeik, mindketten igényt tartottak bizonyos balkáni területekre, és egymással szemben is voltak területi vitáik.[125]

    Olaszország antanthoz való csatlakozását végül furcsa módon a központi hatalmak sikerei hozták el. A német és az osztrák–magyar támadásoknak köszönhetően Oroszország engedékenyebbé vált az olaszokat illető területek kérdésében. Áprilisban az antant partra szállt a Dardanelláknál, Olaszország pedig a központi hatalmak gyors összeroppanására számítván egyezséget keresett az antanttal. Megkötötték a londoni egyezményt, amelyben az olaszok vállalták, hogy egy hónapon belül hadba lépnek a Monarchia ellen. A Monarchia az utolsó utáni pillanatban (május 9.) még egy – a korábbinál jóval csábítóbb – ígérettel fordult Olaszországhoz,[126] de az addigra már elkötelezte magát az antant oldalán. Május 23-án Olaszország hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának.[127][128]

    Az isonzói csatákszerkesztés

    A caporettói áttörés
    Osztrák-magyar hegyi állás maradványa 2010-ben

    Az olasz hadüzenet után azonnal támadásba lendültek az olaszok az Isonzónál. Az év végéig négy csatát, a háború végéig összesen pedig tizenkettőt vívtak meg. Az olaszok 1915–1917 között sikertelenül próbálták meg áttörni a Monarchia védelmét, sőt 1917. október 24-én az utolsó isonzói csatában Caporettónál osztrák–magyar és német csapatok törték át az olasz frontvonalat.[129] Az olasz hadsereg 40 000 katonája meghalt, 300 000 fogságba esett, a központi hatalmak viszont nem tudták folytatni a támadást. A német katonákra a nyugati fronton volt szükség, a kieső haderőt a Monarchia nem tudta pótolni.[129]

    Az Osztrák–Magyar Monarchia kapitulációjaszerkesztés

    1918 elején az antant pótolta a kieső haderőt, és 60 hadosztállyal várta az osztrák–magyar hadsereget. A Monarchia viszont csak 54 hadosztályt tudott kiállítani. További súlyos gond volt az utánpótlás megoldása. A hadianyaggyártás az előző évhez képest felére csökkent, az élelmezést sem tudták megoldani, ezért a május 28-ai támadást június 15-ére tették át.[130] A négynapos csata után az osztrák–magyar hadseregnek vissza kellett vonulnia.[131] A Monarchia nem sokkal ezt megelőzően a tengeren próbálta meg áttörni az antant blokádját, de sikertelenül, sőt még a Szent István csatahajó is elsüllyedt.[130]

    Október 24-én az olasz hadsereg jelentős támadást indított (Vittorio Venetó-i csata), és gyors ütemben foglalták vissza a korábban a caporettói áttörés alatt elvesztett területeket.[132] A csata során a Monarchia hadserege gyakorlatilag felbomlott, és nem tudott ellenállni az olaszoknak. A katonai vereséget követte a Monarchia felbomlása: október 21-én az osztrák Ideiglenes Nemzetgyűlés bejelentette az elszakadást a birodalom többi részétől, egy héttel később kihirdették Csehszlovákia megalakulását, Budapesten pedig kitört az őszirózsás forradalom.[133] Október 29-én a Monarchia képviselői békét kértek az olaszoktól, akik azonban folytatták az előrenyomulást, 30-án elérték a Livenza(wd) folyót és elfoglalták Vittorio városát.[132][134] November 3-án a Monarchia ismét megadást kért az olaszoktól, akik a párizsi szövetséges legfelsőbb parancsnoksággal való konzultálás után megszabták feltételeiket. Olaszország és a Monarchia képviselői november 3-án a Giusti-villában, Padova közelében írták alá a fegyverszüneti egyezményt, amely másnap lépett hatályba.[135]

    Háború Ázsiábanszerkesztés

    Az első világháború az ázsiai kontinensen – a kínai Csingtao ostromának kivételével – a Közel-Keletre és a Kaukázusra koncentrálódott.

    Kaukázusi frontszerkesztés

    Orosz lövészárok a sarıkamışi erdőben

    Törökország hadüzenet nélkül 1914. október 28-án megtámadta az Orosz Birodalmat. A Yavuz (korábban Goeben) és a Midilli (korábban Breslau) öt kisebb török hajóval együtt lőni kezdték Szevasztopolt, Odesszát és Feodosziját. Ezután az antanthatalmak megszakították a diplomáciai kapcsolatot az Oszmán Birodalommal. November 3-án elsőként Oroszország, majd két nappal később Franciaország és az Egyesült Királyság is hadat üzent neki.[136] A hadüzenet követően a törökök a kaukázusi régióba csoportosítottak 150 000 főt, az oroszok viszont a már meglévő 100 000 fős hadsereget nem erősítették meg.[136] Az oroszok november elején megindították a Berchman-offenzívát, amit a törökök pár hét alatt visszavertek, majd ellentámadásba lendültek, és megtámadták Sarıkamış városát. A török stratégia sikertelennek bizonyult, az oroszok minden támadást visszavertek, és a török erők fele megsemmisült.[136] Ezután a törökök és az oroszok Perzsia területén harcoltak, itt is kialakult az állóháború. Az oroszok igyekeztek kimozdítani a törököket, és 1915 végén megtámadták Köprükeyt, amit a törököknek nem sikerült visszaverni, és az ellenség elfoglalta Trabzont, Bayburtot és Erzincant is.[137]

    1916-ban és 1917-ben nem történtek komolyabb összecsapások, a felek más frontokra vezényelték át csapataikat.[138] 1917 decemberében az oroszok fegyverszünetet kértek, majd 1918 márciusában a breszt-litovszki békével megszűnt a front.

    Mezopotámiai frontszerkesztés

    Maude tábornok serege élén bevonul Bagdadba (1917. március 11.)

    A britek a törökök elleni hadiállapot beálltával megtámadták Kuvait felől a Perzsa-öböl menti török partvidéket, majd annak elfoglalása után Baszra városa felé nyomultak előre.[139] November 22-én a város brit kézre került, majd tovább haladtak Bagdad felé. December 9-én Al-Qurna városát is elfoglalták. A törökök hátrányban voltak a britekkel szemben, mivel a bagdadi vasútvonal még nem készült el, így nem tudták gyorsan szállítani a csapataikat.[139] Információ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Első_világháború
    A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.


    Zdroj: Wikipedia.org - čítajte viac o Első világháború

    Villamosmérnöki és elektronikai alapfogalmak - elektronica.hu
    čítajte viac na tomto odkaze: 2010-ben befejezett televíziós sorozatok

    Ádám Tamás (színművész)
    Április
    Április 11.
    Április 14.
    Érmihályfalva
    Észak-Alföld
    Ókori Róma
    1-es villamos (Debrecen)
    1091
    1218
    1235
    13. század
    1361
    1450
    15. század
    1507
    1536
    1552
    16. század
    1693
    17. század
    1715
    1725
    1823
    1848–49-es forradalom és szabadságharc
    1849
    1857
    1865
    1884
    19. század
    1911
    1944
    1950-es megyerendezés
    1954
    1956-os forradalom
    1975
    1980
    1990
    1994
    1999
    2010
    2011
    2013
    33-as főút (Magyarország)
    35-ös főút (Magyarország)
    354-es főút (Magyarország)
    4-es főút (Magyarország)
    47-es főút (Magyarország)
    471-es főút (Magyarország)
    48-as főút (Magyarország)
    Aladdin (népmese)
    Alföld
    Alföld és Észak
    Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz
    Andorai Péter
    Anonymus
    Augusztus
    Augusztus 2.
    Avarok
    Az égig érő paszuly
    Az 1956-os forradalom eseményei Debrecenben
    A békakirály (mese)
    A gólyakalifa (regény)
    A kis hableány (mese)
    A piac (film)
    A szépség és a szörnyeteg (mese)
    A szeleburdi család
    Bácskai János (színművész)
    Bánfalvy Ágnes
    Búza
    Babarczy László
    Ballagás (film)
    Baráth István
    Bardóczy Attila
    Berkes Bence
    Berzsenyi Zoltán (színművész)
    Besenczi Árpád
    Bicskey Lukács
    Bihar vármegye
    Blaskó Balázs
    Bodrogi Attila
    Bohák György
    Borbiczki Ferenc
    Bordán Irén
    Bor (ital)
    Bozsó Péter
    Brémai muzsikusok (mese)
    Budapest
    Budapesti Kamaraszínház
    Buglya Sándor
    Cattolica
    Crespo Rodrigo
    Csák Máté (trencséni tartományúr)
    Csörsz árka
    Cseke Péter (színművész)
    Csipkerózsika (mese)
    Csiszár Imre (rendező)
    Csizmás kandúr (mese)
    Csokonai Nemzeti Színház
    Csuha Borbála
    Csuha Lajos
    Czető Roland
    Dányi Krisztián
    Dévai Balázs
    Dóczi János (színművész)
    Daróczy Zoltán
    Debrecen
    Debrecen–Füzesabony-vasútvonal
    Debrecen–Nyírábrány-vasútvonal
    Debrecen–Nyírbátor–Mátészalka-vasútvonal
    Debrecen–Sáránd–Nagykereki-vasútvonal
    Debrecen–Tiszalök-vasútvonal
    Debreceni Egyetem
    Debreceni járás
    Debreceni Református Hittudományi Egyetem
    Debreceni Református Kollégium
    Debrecen (egyértelműsítő lap)
    Debrecen címere
    Debrecen polgármestereinek listája
    December
    Demokratikus Koalíció (Magyarország)
    Dráma
    Dunai Tamás
    Duna (televízióadó)
    Egyezményes koordinált világidő
    Előd Álmos
    Első világháború
    Erdély
    Fájl:Coa Hungary Town Debrecen.svg
    Fájl:DebrecenAranybika.jpg
    Fájl:Debrecen montage11.jpg
    Fájl:Debrecen Piac utca old.jpg
    Fájl:Debrecen testvérvárosai.JPG
    Fájl:Disambig.svg
    Fájl:Film reel.svg
    Fájl:Flag of Debrecen.svg
    Fájl:Hajdu-Bihar location map.PNG
    Fájl:Hungary location map.svg
    Fájl:Megyeszékhely - Hajdú-Bihar megye - Debrecen.jpg
    Fájl:O. Szabó István.JPG
    Fájl:O. Szabó István 2.jpg
    Fájl:Piac Street, DebrecenDowntown.jpg
    Fájl:P Television.png
    Fájl:Ref. Nagytemplom (5233. számú műemlék) 12.jpg
    Fájl:Searchtool right.svg
    Fájl:Wiki letter w.svg
    Földrajzi koordináta-rendszer
    Fabó Györgyi
    Fantasy
    Farkasinszky Edit
    Február
    Fehér Ildikó
    Fekete Gizi
    Felvidék
    Fidesz – Magyar Polgári Szövetség
    Forgács Gábor
    Frici, a vállalkozó szellem
    Gótok
    Gali Ákos
    Gali László
    Gepidák
    Grimm fivérek
    Gruber Hugó
    Győri Ilona
    Gyerekrablás a Palánk utcában (film)
    Gyimesi Pálma
    Hófehérke
    Hüvelyk Matyi
    Habsburg–Lotaringiai-ház
    Habsburg-család
    Hajdú-Bihar megyei 1. sz. országgyűlési egyéni választókerület
    Hajdú-Bihar megyei 2. sz. országgyűlési egyéni választókerület
    Hajdú-Bihar megyei 3. sz. országgyűlési egyéni választókerület
    Hajdú-Bihar vármegye
    Hajdúböszörmény
    Hajdúhát
    Hajdú vármegye
    Halász Aranka
    Halász János (politikus)
    Hamlet, dán királyfi
    Hamupipőke (mese)
    Harsányi Gábor (színművész)
    Hermann Lilla
    Hevessy József
    Holle anyó
    Holl Nándor
    Holl Zsuzsa
    Honfoglalás
    Horkai János
    Hortobágyi Nemzeti Park
    Hunyadi-család
    I. Károly magyar király
    I. Lajos magyar király
    I. Lipót magyar király
    Időzóna
    Ideiglenes Nemzetgyűlés
    Ideiglenes Nemzeti Kormány
    II. András magyar király
    II. Rákóczi Ferenc
    Illés György (operatőr)
    Illyés Gyula
    Imre István (színművész)
    Incze József
    Internet Movie Database
    Irányítószám
    Izsóf Vilmos
    Járás
    Jászai Mari-díj
    Józsa Imre (színművész)
    Július
    Június
    Június 16.
    Jancsi és Juliska
    Január
    Január 1.
    Joó Gábor
    Jobbik Magyarországért Mozgalom
    Jyväskylä
    Kálvinizmus
    Kánya Kata
    Kósa Lajos (politikus)
    Körzethívószám
    Közép-európai idő
    Kőszegi Ákos
    Kacsóh Pongrác
    Kaland
    Kapácsy Miklós
    Karácsonyi Zoltán
    Kassai Ilona
    Katolicizmus
    Kerekes József (színművész)
    Kerekes Valéria
    Kereszténydemokrata Néppárt
    KiKA
    Kipcsakok
    Kisfalussy Bálint
    Kisfalvi Krisztina
    Kiss Erika (színművész)
    Kiss Eszter (színművész)
    Klaipėda
    Kocsis Mariann
    Koffler Gizella
    Komédia
    Korhatár-besorolás#KN
    Koroknay Simon Eszter
    Kossuth Lajos
    Láng Balázs (színművész)
    
    Lamboni Anna
    LMP – Magyarország Zöld Pártja
    Lublin
    Május
    Málnai Zsuzsa
    Március
    Második világháború
    Máthé Tibor (operatőr)
    Méliusz Juhász Péter
    Mózes Mihály
    M35-ös autópálya (Magyarország)
    Maday Gábor
    Magyarok (film)
    Magyarország
    Magyarország legnagyobb települései közigazgatási terület szerint
    Magyarország legnagyobb települései lakónépesség szerint
    Magyarország megyéi
    Magyarország régiói
    Magyar Demokrata Fórum
    Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége
    Magyar Szocialista Párt
    Magyar Szolidaritás Mozgalom
    Major Tamás
    Majsai-Nyilas Tünde
    Malom
    Markovics Tamás
    Maros Gábor
    Megyeháza (Debrecen)
    Megyei jogú város (önkormányzati rendszer)
    Megyeszékhely
    Melis Gábor
    Mezőgazdaság
    Mezőváros
    Mezei Kitty
    Mics Ildikó
    Mihályi Győző
    Minárovits Péter
    Minimax
    Mohácsi csata
    Molnár Ilona
    Molnár Levente (színművész, 1981)
    Momentum Mozgalom
    Moser Károly
    Moszkva
    Munkás-paraszt Vörös Hadsereg
    Némedi Mari
    Németh Gábor (színművész)
    Németország
    Német nyelv
    Népsűrűség
    Nagyerdő
    Nagyidai István
    Nagysándor József
    Nagyvárad
    New Brunswick (New Jersey)
    Norddeutscher Rundfunk
    November
    Nyírség
    O. Szabó István
    Október
    Olasz Szabó Soma
    Oroszok
    Orosz Anna (színművész)
    Orosz István (színművész)
    Orosz István (történész)
    Osztrák–Magyar Monarchia
    Pálmai Szabolcs
    Párbeszéd Magyarországért
    Pátra
    Péterffy András
    Pósán László
    Paderborn
    Palóczy Frigyes
    Papadimitriu Athina
    Papp János (színművész, 1948)
    Papp László (politikus)
    Papucsek Vilmos
    Partium
    Pekár Adrienn
    Pest (történelmi település)
    Petőfi Irodalmi Múzeum
    Piac utca
    Piaristák
    Pinokkió kalandjai (könyv)
    Piroska és a farkas
    Polgár (városlakó)
    Polyák Zsuzsa
    Portál:Filmművészet
    PORT.hu
    Pusztai Péter (színművész)
    Pusztaszeri Kornél
    Q79880
    Rádió-vevőkészülék
    Róma
    Római katolikus egyház
    Rajzfilm
    Rapunzel (mese)
    Reformáció
    Református nagytemplom (Debrecen)
    Rencz Antal
    Risón Lecijón
    Robert Townson
    Rudas István (színművész)
    Rupnik Károly
    Saárossy Kinga
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1969-ben oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1970-ben oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1971-ben oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1972-ben oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1973-ban oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1974-ben oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1975-ben oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1976-ban oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1977-ben oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1978-ban oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1979-ben oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1980-ban oklevelet szerzett hallgatói
    Sablon:Magyar település infobox
    Sablon:Nemzetközi katalógusok/doc
    Sablonvita:A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1976-ban oklevelet szerzett hallgatói
    Schnell Ádám
    Seder Gábor
    Selmeczi Roland
    Seszták Szabolcs
    Setúbal
    Simon Zsuzsa
    Simsala Grimm
    Sinkovits-Vitay András
    Speciális:Könyvforrások/9630566354
    Sumen
    Széles Tamás
    Szélyes Imre
    Színház- és Filmművészeti Egyetem
    Szabó Máté (színművész)
    Szabó Zselyke
    Szabad Demokraták Szövetsége
    Szabad királyi város
    Szarmaták
    Szarvasmarha
    Szeleburdi vakáció
    Szentpétervár
    Szent Anna-székesegyház (Debrecen)
    Szeptember
    Szerelem második vérig
    Sziktivkar
    Szinetár Miklós
    Szokol Péter
    Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony-vasútvonal
    Szomszédok
    Szurdi Miklós
    Tóth Judit (színművész)
    Török Bálint (hadvezér)
    Török nyelvek
    Törtei Tünde
    Tűzmanócska
    Tamási Áron
    Tasó László
    Tatárjárás
    Televízió
    Tengerszint feletti magasság
    Testvérváros
    Tiszántúl
    TV2 Kids
    Uri István
    Vándor Éva
    Váradi regestrum
    Várday Zoltán
    Vári Attila (színművész)
    Városháza (Debrecen)
    Végh Ferenc (színművész)
    Végh Péter (színművész)
    Vékás Péter
    Vadász Bea
    Vandálok
    Varga Tamás (színművész, 1946)
    Varga Zoltán (politikus)
    Varsányi Anikó
    Versényi László (színművész)
    Wikimédia Commons
    William Shakespeare
    Zsigmond Tamara
    Zsuzsi Erdei Vasút




    A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.