Ennek a lapnak a címében vagy szövegében az arab nevek nem a magyar nyelvű Wikipédiában irányelvként elfogadott magyaros átírás szerint szerepelnek, át kellene javítani őket.

Marokkói Királyság
المملكة المغربية
Marokkó zászlaja Marokkó címere
Nemzeti mottó: الله، الوطن، الملك (Allah, al-Vatan, al-Malik = Isten, Haza, Király Nemzeti himnusz: an-Nasíd as-Saríf
Fővárosa	Rabat
Koordináták: é. sz. 32°, ny. h. 6°32, -632.000000°N 6.000000°W
Legnagyobb város	Casablanca
Államforma	monarchia
Vezetők
Malik	VI. Mohammed
Miniszterelnök	Aziz Akhannouch
Hivatalos nyelv	arab, standard marokkói berber(wd)
Beszélt nyelvek	francia
Függetlenség	Franciaországtól
kikiáltása	1956. március 2.
Tagság	Lista Egyesült Nemzetek Szervezete Arab Liga Kereskedelmi Világszervezet Iszlám Konferencia Szervezete Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank Nemzetközi Fejlesztési Társulás Nemzetközi Pénzügyi Társaság Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja Afrikai Fejlesztési Bank Afrikai Gazdaságfejlesztési Arab Bank Gazdasági–Társadalmi Fejlesztési Arab Alap Az Arab Magreb Uniójának zászlaja Arab Valutaalap Magreb Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Interpol Vegyifegyver-tilalmi Szervezet Nemzetközi Hidrográfiai Szervezet Afrikai Unió UNESCO Föld-megfigyelési Csoport Egyetemes Postaegyesület Nemzetközi Távközlési Egyesület Eurocontrol Frankofónia Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet Meteorológiai Világszervezet Egészségügyi Világszervezet
Népesség
Népszámlálás szerint	37 076 584 fő (2021)[1]
Rangsorban	39
Becsült	38 200 000[2] fő (2023)
Rangsorban	39
Népsűrűség	83 [3] fő/km²
Főbb etnikumok	arab, berber
GDP	2005
Összes	138 006 millió USD (153)
Egy főre jutó	4 218  USD
Földrajzi adatok
Terület	446 550 km²
Rangsorban	56
Időzóna	UTC+01:00 Africa/Casablanca UTC±00:00 (UTC+1 UTC+0 (Ramadán idején)[4][5][6])
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „” hivatkozásra.
Pénznem	Marokkói dirham (MAD)
Nemzetközi gépkocsijel	MA
Hívószám	212
Segélyhívó telefonszám	15 19 112 177
Internet TLD	.ma
Villamos hálózat	127 volt 220 volt
Elektromos csatlakozó	Europlug Type E
Közlekedés iránya	jobb
A Wikimédia Commons tartalmaz Marokkói Királyság témájú médiaállományokat.

Marokkó (hivatalos nevén Marokkói Királyság) arab állam Északnyugat-Afrikában. Az Atlanti-óceán partján fekszik, és a Gibraltári-szorostól kezdődően a Földközi-tengerrel is határos. Szárazföldi szomszédja északon Spanyolország (Ceuta, Melilla), keleten Algéria, délen Nyugat-Szahara, amely marokkói megszállás alatt áll.

Marokkó 1956 óta független, és az 1992-es alkotmány értelmében alkotmányos monarchia. 2020 táján Afrika ötödik legnagyobb gazdaságával rendelkezik, és jelentős befolyással Afrikában és az arab világban egyaránt; a globális ügyekben pedig középhatalomnak számít. Tagja az ENSZ-nek, a frankofón államoknak, az Arab Ligának, a Mediterrán Uniónak és az Afrikai Uniónak.^[7]

Etimológia

Az ország neve a középkori Morroch latin névből ered, amely pedig Marrákes város nevéből származik, amely az Almorávida-dinasztia és az Almohád-kalifátus alatt a fővárosa volt.^[8] A Marrákes név eredete vitatott,^[9] de valószínűleg a berber amur (n) akush (ⴰⵎⵓⵔ ⵏ ⴰⴽⵓⵛ) szavakból származik, jelentése: Isten földje.^[10]

Az iszlám világ más részein, például az egyiptomi és közel-keleti arab irodalomban a 20. század közepe előtt a Marokkóra általánosan használt név a Marrákes (مراكش) volt.^[11]

Földrajz

• 

  Domborzati térkép

• 

  Műholdas kép

• 

  Főbb települések

A l g é r i a Nyugat-Szahara Agadir Casablanca Fez Kenitra Marrákes Meknesz Vuzsda Rabat Szafi Tanger Tetuán Atlanti-óceán Földközi-tenger Toubkal Középső-Atlasz Magas-Atlasz Anti-Atlasz R i f - hgy. térkép szerkesztése

Domborzat

Felszínét a fiatal Eurázsiai-hegységrendszerhez tartozó Atlasz vonulatai hálózzák be. Északon a Rif-hegység előterében termékeny parti síkság húzódik. A Rif-hegység dél felé a Szebu-medencére (Sebu, Sebou) tekint. Az óceán felé fokozatosan szélesedő medencéhez délen az átlagosan 70 km széles atlanti parti síkság csatlakozik. Mögötte a Marokkói Mezeta fennsíkja terül el (meseta=fennsík). A 600–1300 m magas Marokkói-Mezetát keletről a Középső-Atlasz vonulatai határolják. Ettől délebbre az ország legmagasabb csúcsát hordozó Magas-Atlasz, majd a legdélebben húzódó Antiatlasz vonulatai következnek. A hegyvonulatok dél-délkeleti irányban, azaz a Szahara félsivatagos, sivatagos részei felé lejtenek.

Az ország legmagasabb csúcsai a Magas-Atlaszban a Túbkal (4167 m), a Középső-Atlaszban a Dzsebel Bou Naceur (3340 m), az Anti-Atlaszban a Dzsebel-Szirva (3304 m).

Vízrajz

A Földközi-tenger partján több öböl és fok található, míg az atlanti part kevésbé tagolt. Marokkótól északra húzódik a Gibraltári-szoros. Ennek forgalmát elvileg Marokkóból is lehet ellenőrizni, így e hely stratégiailag ma is jelentős.

A jelentősebb folyók: Mulúja (Moulouya), Szebu (Sebou), Draa, Oum er-Rbia. Ezek csak télen és kora tavasszal bővizűek, nyáron pedig közel vannak a kiapadáshoz.

Földrajzi képek

Éghajlat

Partvidéke mediterrán éghajlatú, az Atlasz hegység láncai között elterülő medencék szubtrópusi sztyepp éghajlatúak, a Szaharához tartozó déli területein pedig sivatagi éghajlat alakult ki.

Mediterrán klímaterülete az Atlanti-óceán partvidékén hűvös nyarú a hideg Kanári-áramlás hatására (augusztusban pl. Casablanca partvidékén a vízhőmérséklet csak 18-19 °C, míg a Földközi-tenger partvidékén 23-24 °C). Az atlanti partokon a legmelegebb hónap középhőmérséklete mindössze 19-21 °C, szemben a Földközi-tenger partvidékére jellemző 25-26 °C-os értékekkel. A leghidegebb hónap középhőmérséklete 12-16 °C között változik. A hűvösebb atlanti partvidék száraz, az évi átlagos csapadék 100–500 mm, míg a földközi-tengeri partokon 400–700 mm esik. Az évi csapadék nagy része novembertől márciusig hull le, a nyár esőtlen. A szubtrópusi sztyepp klímaterületén a hőmérséklet évi járása szélsőséges, forró nyár és viszonylag hűvös tél jellemző. A legmelegebb hónap középhőmérséklete 25-30 °C, a leghidegebbé 5-10 °C között változik. Az abszolút maximumok 46-48 °C-ig emelkednek, de télen gyakran -10 °C alá süllyed a hőmérséklet. A sztyepp területek átlagos évi csapadéka 100–300 mm rövid téli csapadékos és hosszú nyári száraz évszakkal.

Az ország déli sivatagi részein a legmelegebb hónap középhőmérséklete 30-35 °C, a leghidegebbé 8-10 °C. A hőmérséklet abszolút csúcsértékei 48-50 °C-ot érnek el, de télen -5, -10 °C-os fagyok is előfordulnak. Az évi csapadék mindössze 50–150 mm, ez majdnem kizárólag a hűvös téli félévben hull le.^[12] Az Atlasz hegység területén hegyvidéki éghajlat alakult ki. A legmagasabb csúcsokat az év nagy részében hó fedi. A Középső-Atlaszban, 1635 méter tengerszint feletti magasságban található Ifranban mérték az afrikai kontinens legalacsonyabb hőmérsékletét, -23,9 °C-ot, 1935. február 11-én.^[13]

Élővilág, természetvédelem

Marokkó élővilága változatos, különösen madárvilága nevezetes.^[14] A növényvilágban a mediterrán és a félsivatagi, sivatagi növényzetet az Atlasz-hegység választja el egymástól.

A mediterrán területeken természetes növényzet a keménylombú erdő. Állományalkotó fái mészkövön a magyaltölgy, szilikátkőzeten a paratölgy. A tölgyek mellett megtalálhatók az aleppóifenyők is. ^[15]

1500-2000 méter tszfm. felett mediterrán tűlevelű erdők találhatók. Ezek részben lakkciprus és boróka alkotta erdők, részben tengerpartifenyő-, Atlasz-cédrus- és jegenyefenyő-erdők. A Rif-hegységben e magasságban lombhullató tölgyesek, pl. ibériai tölgy is vannak. A száraz fennsíkokon , déli lejtőkön száraz borókások és halfafűgyepek nőnek. Dél felé törpecserjékből, pozsgás növényekből és egyéves fajokból (pl. aggófű) álló félsivatagok váltakoznak. Akáciák alkotta nyílt cserjések főleg a vádikban vannak. A sós félsivatagokban ballagófű, sóballa (Suaeda), sóvirág nő. A sivatag oázisaiban datolyapálma-csoportok élnek. ^[15]

A főemlősök közül itt él a berber makákó, a ragadozók közül a sivatagi róka, a homoki róka és a szervál. A párosujjú patásokat a berber szarvas, a sörényes juh, a vörös tehénantilop, a dorkász és a homoki gazella képviseli. A rágcsálók közül jellegzetesek az ugró- és a versenyegerek. Jellemző madara a kihalás szélén álló tarvarjú, illetve a márványos réce, a kékcsőrű réce, a barátkeselyű, a pusztai sas és a túzok. ^[15] Az utolsó vadon élő berber oroszlánt 1922-ben lőtték ki.

Lásd még: Kategória:Marokkó állatvilága

Nemzeti parkjai

• Bas Draa Nemzeti Park - sivatagokból és homokos völgyekből áll. Hivatalosan él itt a gepárd, sivatagi hiúz, valamint méhészborz.
• Dakhla Nemzeti Park - Nyugat-Szahara területén
• D'Iriqui Nemzeti Park - Dél-Marokkóban, Algéria határánál. Sivatagos, de részben fás sztyeppe és szavanna, egyes területeket tamariska borít. Különféle hüllők, gyíkok, kaméleonok, gekkók élnek itt.
• el-Houceima (Al Hoceima) Nemzeti Park a Földközi-tenger partján;
• Khenifiss Nemzeti Park - Délnyugat-Marokkóban, Tan-Tan és Tarfaya között lévő természetvédelmi terület.
• Ifrane Nemzeti Park - cédruserdő az Atlasz-hegységben; itt él a berber makákó
• Magas-Atlasz Nemzeti Park - becsült területe 49 ezer hektár; él itt sörényes juh, edmi gazella, különféle madarak, kétéltűek, hüllők; továbbá elméletileg leopárd is.
• Souss-Massa Nemzeti Park - Agadirtól délre, az Atlanti-óceán partvidékén,
• Túbkál Nemzeti Park - Marrákes közelében hagyományos életmódot folytató falvakkal;
• Talassemtane Nemzeti Park - a Rif-hegységben; erdők, látványos sziklás tájak és szurdokok vannak itt, berber makákóval és különféle madárfajokkal.
• Tazekka Nemzeti Park - az Atlasz-hegység közepén; csíkos hiéna és hivatalosan leopárd is él itt

Egyéb védett terület

• Arganeraie Bioszféra Rezervátum - Az argánfa csak Marokkóban él, de ott egyes vidékeken egész erdőt alkot. Ahol él, ott a helyi lakosság életében nagy szerepet tölt be. Terméséből sajtolt olaj a kozmetikai iparnak is alapanyaga. A bioszféra rezervátum így nem csak érintetlen területekre, hanem hagyományos életmódot folytató emberi településekre is kiterjed. A bioszféra rezervátumnak része
• A Mulúja folyó torkolatánál lévő mintegy 5 km²-es park madártelep, ahol kétéltűek is élnek

Történelem

Bővebben: Marokkó történelme

Iszlám előtt

A mai Marokkó területe a neolitikum óta lakott. Akkoriban a vidék kevésbé volt száraz, mint manapság. Elterjedt elmélet szerint az amazigh nép (akiket szokás berbernek nevezni) érkeztével terjedt el a földművelés a régióban. Az ókorban a mai Marokkót Mauretania néven említették, ami nem keverendő össze a mai Mauritánia országgal.

A legnyugatibb arab ország, Marokkó története a közel ezer esztendős föníciai hódítással kezdődött. Az i. e. 12. században létesültek a nagy tengerparti városok (Tanger, Szale, Casablanca). A föníciai fennhatóságnak a római légiók érkezése vetett véget, akik az i. sz. 42-ben a tengerparttól távol eső, belső területeket is meghódították. A vandálok uralma (429 – 534) után a terület a 6. században a Bizánci Birodalom része lett.

Középkori dinasztiák

A 7. században zajlott az iszlám gyors terjeszkedése. Észak-Afrika parti síkságát 670-ben érték el az első iszlám hódítók Uqba ibn Nafi parancsnoksága alatt. Ő a damaszkuszi Omajjád kalifák szolgálatában állt. Követeket küldött a mai Marokkó területére 683-ban. Ezek a követek támogatták a berberek asszimilációját, ami nagyjából egy évszázad alatt lezajlott. A berberek kis államokat, királyságokat alapítottak. Hosszú háborúskodás után Idrisz ibn Abdallah megalapította az arab idriszida dinasztiát és az ország lerázta magáról a távoli bagdadi abbaszida kalifák és az Andalúziában uralkodó Omajjád kalifák fennhatóságát. Az idriszidák fővárosa Fez volt, Marokkó kulturális központtá vált és jelentős regionális hatalommá.

Az idriszidák 11. századi bukása után az arab telepesek elvesztették politikai hatalmukat Marokkó térségében. Berber dinasztiák uralkodtak országszerte. Az almorávidák, az almohádok, a marínidák, végül a szaadita dinasztia uralma alatt Marokkó hatalmában volt Északnyugat-Afrika legnagyobb része, valamint az iszlám Hispania, más néven Andalúzia.

A 15. században kezdődött a spanyol és portugál hódítás, tengerparti településeket foglaltak el.

A szaaditák után az arab alavita dinasztia kezébe került fokozatosan a hatalom. Marokkónak szembe kellett néznie Spanyolország és a nyugat felé terjeszkedő Török Birodalom hódító törekvéseivel. Az alaviták sikeresen stabilizálták helyzetüket. Királyságuk kisebb volt elődeinél, de megőrizték gazdagságukat. 1684-ben visszafoglalták Tangert.

Marokkó volt az első ország, amely elismerte az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét 1777-ben. Az amerikai függetlenségi háború kezdetén az Atlanti-óceánon vitorlázó amerikai kereskedelmi hajók a barbár kalózok célpontjává váltak. Az amerikai követek ez ellen védelmet kértek az európai hatalmaktól, de nem kaptak. 1777. december 20-án III. Mohammed marokkói szultán rendelettel vette védelmébe az amerikai hajókat és garantálta biztonságos útjukat.

A marokkói-amerikai barátsági szerződés jelenleg az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi ilyen jellegű, megszakítás nélkül érvényben lévő szerződése. John Adams és Thomas Jefferson írta alá, és 1786 óta hatályban van. Amikor az 1787-es alkotmány nyomán átszervezték az amerikai szövetségi kormányt, George Washington elnök levelet írt Szidi Mohamed szultánnak, ebben megerősítette a két ország kapcsolatait. Az Amerikai Egyesült Államok tangeri konzulátusa volt az amerikai kormány első külföldi tulajdona. Az épület jelenleg múzeum.

Gyarmatosítás

A napóleoni háborúk után az isztambuli török kormány egyre kevésbé volt képes kormányozni Egyiptomot és Észak-Afrikát. A helyi bejek kalózkodásba kezdtek, az iparosodó európai hatalmak gyarmatosítási kísérletei egyre fenyegetőbbek lettek. A Maghreb biztos gazdagsága vonzóbb volt, mint Afrika ismeretlen vidékei, és egyébként is stratégiai jelentősége volt a Földközi-tenger nyugati kijáratának. Franciaország már az 1830-as évek elejétől erős érdeklődést mutatott. 1904-ben Franciaország és Nagy-Britannia megállapodott a befolyási övezetek felosztásáról Marokkóban. A német válasz válságot okozott 1905-ben. Ezt az 1906-ban Spanyolországban, Algecirasban tartott konferencián oldották meg, ahol elismerték Franciaország különös érdekeit és előírták, hogy Franciaország és Spanyolország közösen lépjen fel Marokkóban. A második marokkói válságot a németek provokálták ki, és növelte az európai hatalmak közötti feszültséget. Az 1912. március 30-án aláírt fezi szerződésben Marokkó Franciaország védnöksége lett. Egy hasonló szerződésben november 27-én Spanyolország lett Marokkó északi részének és déli szaharai övezetének védnöke. Tanger nemzetközi terület lett.

Az I. és a második világháborúban is szolgáltak marokkói katonák (goumiers) a francia hadseregben. Voltak marokkói katonái a spanyol polgárháború idején a francoista hadseregnek is.

1920-ban Abd el-Krim a Spanyol Marokkó területén található Rif-hegység törzseit összefogva vereséget mért a spanyolokra. A lázadás hamarosan kiterjedt a francia részre is, de 1926-ban Pétain leverte a riff lázadást.

A nacionalista politikai pártok a II. világháború után emelkedtek fel a francia védnökségekben. Marokkó függetlensége melletti érvelésüket az Atlanti Chartára alapozták. Ez egy közös amerikai-brit nyilatkozat volt, amely egyebek mellett elismerte a népek jogát, hogy megválasszák kormányukat. Az Isztiklal (Függetlenségi) Párt 1944-es kiáltványa a legkorábbi, nyilvános függetlenségi igény. Ez a párt nevelte ki fokozatosan a nacionalista mozgalom legtöbb vezetőjét. A franciák 1953-ban Madagaszkár szigetére száműzték V. Mohammed szultánt. Utódja a népszerűtlen Mohammed ben Aarafa lett, akinek uralmát alattvalói illegitimnek tekintették. A francia védnökséggel szemben aktív ellenállás bontakozott ki az ország minden vidékén. A legnevezetesebb Oujda esete, ahol a marokkóiak az utcán támadták meg a franciákat és más európaiakat. 1955. október 1-jén indultak meg az újonnan felállított "jais al-tahrir" (Felszabadítási Hadsereg) hadműveletei. Ez felállította Kairóban a "Comité de Libération du Maghreb Arabe" (Az Arab Maghreb Felszabadító Bizottsága) nevezetű szervezetet. Egyiptom részt vett a megszállás elleni mozgalomban. A Bizottság célja V. Mohammed király hazatérésének kikényszerítése volt, Algéria és Tunézia felszabadításával együtt. 1955-ben a franciák beleegyeztek V. Mohammed visszatérésébe és a következő év elején tárgyalások kezdődtek a marokkói függetlenségről.

Függetlenség

1956. március 2-án Franciaország megállapodott a marokkói szultánnal a függetlenségről, majd április 7-én a spanyolok is lemondtak a védnökségről. Marokkó 1969 júniusában II. Hasszán alatt egységes független királysággá alakult az északi spanyol, a déli francia és Tanger nemzetközi fennhatóság alatt álló területek egyesítésével.

1975 óta megszállás alatt tartja a korábbi spanyol gyarmatot, Nyugat-Szaharát. 1984-ben kilépett az Afrikai Egységszervezetből (ma Afrikai Unió), de 2017. január 30-án újra csatlakozott a szervezethez.^[16] Az 1990-es években végrehajtott politikai reformok nyomán 1997-ben kétkamarás parlamentet állítottak fel. Marokkó nem tagja a NATO-nak, de 2004 júniusában szövetségese lett az Amerikai Egyesült Államoknak. Ugyanakkor szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval.

Arab tavasz

A 2011 elején kezdődött arab tavasz során békés tüntetések zajlottak az országban, aminek következtében az uralkodó népszavazást hirdetett meg az év július 1-jén az alkotmány módosításáról.^[17] Az ellenzék azonban vitatta később ennek szabályszerűségét, hitelességét, mivel a 20 millió helyett csak 13 millióan szavazhattak, és a szavazóhelyiségekben nem kérték el az azonosító okiratokat.^[18]

Államszervezet és közigazgatás

Alkotmány, államforma

A mai alkotmányt 1996-ban fogadták el. Ez kimondja, hogy Marokkó államformája demokratikus, szociális alkotmányos monarchia. Egy 2014-es demokrácia index szerint Marokkóban tekintélyuralmi (autoriter) rendszer működik.^[19]

A király az alkotmány szerint domináns szerepet tölt be. VI. Mohammed az ország államfője. Ő nevezi ki az ország miniszterelnökét és ő oszlathatja fel a parlamentet. Új választásokat is ő írja ki. A hadsereg főparancsnoka is egyben.

A 2011 elején kezdődött békés tüntetések nyomán az uralkodó népszavazást hirdetett meg az év július 1-jén az alkotmány modósításáról.^[20] A népszavazás sikeres volt, így megváltozott az alkotmány.^[21]

Királyok

Bővebben: Marokkó uralkodóinak listája

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

A parlament az 1996-os reform után 2 kamarás lett. Az alsóház neve a népgyűlés, a felsőházé szenátus. 325 főből áll a népgyűlés, akiket 5 évre választanak. A népgyűlésben 30 nő is helyet foglal. A szenátus 270 főből áll. A szenátus a különböző helyi és regionális tanácsokból áll össze. A szenátus harmada 3 évre van megválasztva, tehát minden 3. évben újraválasztják a szenátus harmadát. Információ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Marokkó
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.