A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Tunézia (arabul تونس), hivatalosan a Tunéziai Köztársaság (الجمهورية التونسية) Észak-Afrika egy országa; a Magreb régió része. Nyugatról Algéria, délkeletről Líbia határolja.
Az ország területének mintegy 45%-át a Szahara homokja borítja. Fővárosa és legnagyobb városa Tunisz, amely az ország nevét is adta.
A korai ókor óta a berberek lakták. A föníciaiak a Kr. e. 12. században kezdtek érkezni, és számos települést alapítottak, amelyek közül Karthágó a Kr. e. 7. századra vált a leghatalmasabbá. A terület később a Római Birodalom része lett. A 7. század végére a régiót a muszlimok hódították meg és azóta az iszlám vallás és az arab kultúra a jellemző.
Tagja többek közt az ENSZ-nek, a frankofón államoknak, az Arab Ligának, a Mediterrán Uniónak és az Afrikai Uniónak. Szoros gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol néhány európai országgal, különösen Franciaországgal[3] és Olaszországgal.[4][5] Társulási megállapodást kötött az Európai Unióval [6] és az Amerikai Egyesült Államok NATO-n kívüli szövetségese.
Földrajz
Tunézia Észak-Afrikában található, Líbia és Algéria között. A Kis-Szirtisz vagy Gabeszi-öböl partján terül el.
Az ország területének fele a mediterrán tengerparti sávba sorolható (250–500 mm éves csapadékkal), míg a maradék a Szahara része.
Hegyvidékeket általában északon találhatunk; ezt a részt a Tell- és a Szaharai-Atlasz láncai ágazzák be. A klíma itt mérsékelt, enyhe, esős telekkel, és forró, meleg nyarakkal. Tunézia területén mindkét hegység lealacsonyodik, de legmagasabb csúcsa még így is 1544 méter (Dzsebel Sambi). A két hegységet a Medzserda széles és jól megművelt völgye választja el egymástól. Nyáron csak öntözéssel lehet itt a földet művelni.
Az ország középső, Sousse (Szúsza) városától a Gabeszi-öböl közepéig tartó része minden tekintetben más, mint az északi rész. A széles parti síkságot fokozatosan emelkedő platószerű hegyvidék, a Szaharai-Atlasz keleti nyúlványai váltják fel. A csapadék rohamos csökkenése folytán nyoma sincs itt erdőségnek. A legtöbb helyen még a fű is csak kínlódva nő meg. Mégsem kietlen ez a vidék, főleg nem a parti síkság, amelyet az arabok Szahelnek neveznek. Ez az ország gyümölcsöskertje. Olajfák sorakoznak sok kilométer hosszúságban. A vidék száraz ugyan, de a talajvíz olyan magasan van, hogy az olajfák gyökerei elérik. Másik fontos növény a mandulafa.
A sűrűn lakott Dzserba-sziget egy üde pont a déli országrészben. Kútjai bőven ontják az édesvizet. Dúsan termő datolyaligetek és olajfaültetvények jellemzik.
Homoksivatag Dél-Tunéziában található. Sottok egész láncolata választja el az ország többi részétől.
-
Domborzati térképe -
Műholdas kép -
Főbb települések
Vízrajz
Jellegzetes képződmény a sott (chott). A szó olyan tavat jelöl, amelyik az év legnagyobb részében, vagy akár több éven át is száraz. A mederben földutakat is kijárhatnak az arra járók. Néha viszont jön az eső és a meder megtelik vízzel – rövid időre, míg elpárolog. Ilyen nagy, száraz tavak láncolata húzódik a Szahara északi peremén Algériától a tengerig. Legnagyobb közülük a Sott el-Dzseríd. Környékén sok a források vizéből táplálkozó oázis. A legnagyobb oázis a Tozeur.
Éghajlata
Meleg nyarú mediterrán, szubtrópusi sztyepp és sivatagi éghajlat a jellemző. A leghidegebb hónap középhőmérséklete 9-11 °C, a legmelegebbé 26-32 °C között változik. A hőmérséklet abszolút maximuma a sivatagos területeken meghaladja az 50 °C-ot, de másutt is 44-50 °C-ig emelkedik. A hőmérséklet abszolút minimumai mindenütt fagypont alá süllyednek, -1, -7 °C között változnak. Az évi csapadék a Földközi-tenger partvidékén 400–700 mm, az ország déli, sivatagi vidékén nem éri el a 100 mm-t. A csapadék legnagyobb része a téli félévben hull le. A nyár száraz, Tuniszban például csupán 4 mm a júliusi átlagos csapadék.[7] A Szahara északi peremén fekvő Kebili oázisban 55,0 °C-ot mértek 1931. július 7-én, amely Tunézia és egyben Afrika legmagasabb hivatalosan mért hőmérséklete.[8]
Élővilág, természetvédelem
Tunézia északi részén, a tengerparton és az Atlasz-hegység nyúlványain paratölgy, olajfa és örökzöld pisztácia jellemezte keménylombú erdők, magasabban aleppóifenyő alkotta mediterrán tűlevelű erdők nőnek. A hegyvidék déli oldalán föníciai borókából álló száraz cserjések és alfafű alkotta gyepek vezetnek át a sivatagba. [9]
A keleti partvidék természetes növénytakaróját csaknem teljesen kiirtották, helyén száraz, cserjés, gyéren füves növényzet alakult ki. A sivatag jellemző törpecserjéi a keserűfűfélék, a karfiolcserje és a napvirág. A sós talajú területeken, a sottok vidékén sótűrő növényzet van, ballagófű, sóballa, sóvirág fajokkal. [9]
A vádikat tamariskacserjések kísérik. A sivatagot datolyapálmás oázisok szakítják meg.
Állatvilága jellegzetesen mediterrán, beszűrődő afrikai elemekkel.
|
Képek az élővilágról     .JPG)  |
Nemzeti parkjai
- Bouhedma Nemzeti Park
- Boukornine Nemzeti Park
- Chambi Nemzeti Park
- El Feidzsa Nemzeti Park
- Iskul Nemzeti Park
- Dzsebel Chitana-Cap Négro Nemzeti Park
- Dzsebel Orbata Nemzeti Park
- Dzsebel Serj Nemzeti Park
- Dzsebil Nemzeti Park
- Szidi Toui Nemzeti Park
- Zembra és a Zembretta-szigetek Nemzeti Park
A következő parkok a bioszféra-rezervátum részei is: Bouhedma, Chambi, Ichkeul, Zembra és a Zembretta-szigetek.
Természeti világörökségei
Az UNESCO világörökséggé nyilvánította az Iskul Nemzeti Parkot 1980-ban.
Történelem
Ókor
Tunézia első lakói a berber törzsek voltak, akik mára már csupán a lakosság töredékét képezik. A Krisztus előtti tizedik században föníciaiak telepedtek le. Karthágót a Kr. e. 8. században alapította a mai Libanon területéről érkezett nép. A vallásuk és kultúrájuk föníciai és kánaánita eredetű.
A legenda szerint Dido királynő alapította a várost. Karthágó lakói a közép-keleti isteneket tisztelték, mint például Baált és Tanitot.
A város a Kr. e. 6. században a térség központjává vált. Noha a rómaiak a településre egyszerűen csak punként vagy föníciaiként hivatkoztak, valójában világosan látható, hogy a Földközi-tenger nyugati medencéjének más föníciai települései függetlenek voltak Karthágótól. Az Itália elleni nevezetes inváziót a karthágói Hannibál vezette a második pun háború során. Ez kis híján megakadályozta a Római Birodalom további terjeszkedését. A várost a harmadik pun háború során Róma leigázta, az időszámításunk előtti második évszázadban. Ettől fogva Róma éléskamrája volt. Az 5. században egy időre a vandálok tartották uralmuk alatt, majd visszakerült immáron a Bizánci Birodalom kötelékébe (Afrikai Exarchátus).
Középkor
A 7. században arab muszlimok hódították meg Tunéziát. Ettől fogva egymást követő muszlim dinasztiák irányították az országot, amely életének nyugalmát berber lázadások zavarták meg. Az Aglabidák és Zírida-dinasztia uralkodása alatt Tunézia virágzott. A partokat ideiglenesen a szicíliai normannok tartották uralmuk alatt a 12. században. 1159-ben az országot meghódították az Almohádok. Őket a berber Hafsida-dinasztia (kb. 1230–1574) követte. Az ő uralkodásuk végén a part menti városokat Spanyolország szerezte meg, de a törökök hamar visszahódították. Török kori vezetői – a bejek vagy bégek – alatt Tunézia gyakorlatilag független volt.
Újkor és legújabb kor
A Husseintől származó bejek dinasztiája 1705-től 1957-ig vezette az országot. A késői 16. századtól a partvidék életében fontos szerepe volt a kalózkodásnak.
Francia protektorátus
Az 1800-as évek derekán az állam meggyengült. A bejek sorozatosan hoztak hibás döntéseket, amik a katasztrófa felé vezették Tunéziát. Franciaországban már felvetődött Tunézia meghódításának lehetősége, amikor a bej – modernizációs célokkal – hatalmas kölcsönt vett fel tőle. Nem sokkal később Tunéziából Algéria ellen portyákat indítottak, ami meggyorsította a francia döntést.
1878-ban titkos megállapodás jött létre Nagy-Britannia és Franciaország között, amely eldöntötte az afrikai állam további sorsát. Annak ellenében, hogy Franciaország belenyugodott Ciprus angol meghódításába, a brit kormány hozzájárult, hogy Tunézia francia fennhatóság alá kerüljön. Franciaország 1880-ban támadott, és Tunézia 1881. május 12-én francia protektorátus lett.
A második világháború
A második világháborúban Tunézia a Vichy-Franciaország gyarmata volt. A német és olasz csapatok felvonulási területe lett a líbiai hadjáratban. 1942–43-ban az ellentámadás során Tunéziában találkoztak az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok hadműveletei. A szövetségesek legyőzték Rommel német és olasz csapatait, és kiszorították őket Tunéziából.
Függetlenség
Az ország a függetlenségét 1956-ban szerezte vissza. A bej rövid időre újfent hatalomhoz jutott, azonban Habib Burgiba vezetésével lemondásra kényszerítették. Az új elnök (aki korábban miniszterelnök volt) mély politikai és társadalmi változásokat indított el.
Burgiba az iszlám vallásban visszatartó erőt látott. A vallási vezetők társadalmi súlyát csökkentette, hogy eltávolította őket az oktatásból és az igazságszolgáltatásból. Felszámolták a saría bíróságokat, a templomokat és a vallási intézményeket támogató személyek vagyonát elkobozták. Ez a politika végül a vallásos lakosság zavargásait váltotta ki. 1987-ben Zín el-Ábidín ben Ali belügyminiszter kijelentette, hogy Burgiba mentálisan alkalmatlan feladatára, és nyugalomba vonultatta egy palotába Monasztir városán kívül.
Ben Ali gyorsan lecsendesítette az iszlám ellenzéket azzal, hogy Mekkába zarándokolt, és a Ramadán ünnepét szigorúan betartandónak rendelte el. Hirtelen megszerzett hatalmát saját pártja is ellenezte. A fő ellenzéki párt távol maradt az 1994-es parlamenti választásoktól, így a szavazatok 1%-át kapta Ben Ali 97,7%-ával szemben. Ezzel a Nemzetgyűlésben 10 képviselői helyet szerzett az ellenzék.
Ben Ali nyugatbarát, de diktatórikus hatalma megosztotta a tunéziaiakat, míg a magas munkanélküliség és a korrupció következményeként lakossági tüntetéssorozat kezdődött, amely aztán arab tavasz néven vonult be a történelembe és végigsöpört az arab világon. Ben Ali 2011. január 14-én lemondott, és Tunéziában békés úton demokratikus kormány alakult.
Politika és közigazgatás
Tunézia parlamentáris köztársaság.[10]
2014 és 2020 között az Economist Intelligence Unit alapján az arab világ egyetlen demokratikus államának számított,[11] a 2021-es indexben viszont már hibrid rezsimnek minősítették.[12]
A tunéziai jogrendszert erősen befolyásolja a francia polgári jog, míg a személyi jog az iszlám jogon alapul.[13] A saría bíróságokat megszüntették.[13]
A 2014-es alkotmánya értelmében Tunézia politikai intézményei félelnöki rendszerben működnek. A köztársasági elnök és a kormány elnöke (miniszterelnöke) megosztja a végrehajtó hatalmat. A miniszterelnöki tárca a belpolitikára fókuszál, a közvetlenül választott elnök pedig külpolitikával, védelemmel és nemzetbiztonsággal foglalkozik. Az összetett hatalommegosztási rendszerben az elnöknek konzultálnia kell a kormánnyal szakpolitikai területein. A törvényhozó hatalom a parlamenté, a Népi Képviselők Gyűlésé (Assemblée des Représentants du Peuple, ARP).[14]
A 2011-es forradalom előtt
Zín el-Ábidín ben Ali elnök 1987 és 2011 között volt hivatalban, miután a korábbi elnök, Habib Burgiba visszavonulásra kényszerült. Az alkotmányt kétszer is módosították maradásának érdekében: először kettőről három ciklusra, majd háromról öt ciklusra emelték meg az elnök újraválaszthatóságát. A kormányzó párt a Demokrata Alkotmányos Gyűlés volt, amely az egyetlen legális párt volt 25 évig.
Az elnököt ötéves ciklusra választották – gyakorlatilag erős ellenfél nélkül rendszerint Ben Ali győzött –, majd pedig az ő feladata volt a miniszterelnök és a kormány kijelölése. A regionális helytartókat és helyi adminisztrátorokat szintén központilag határozták meg.
Tunézia törvényhozó testülete 2005-ig egykamarás, 2005–2011 között kétkamarás volt.[15] Az alsóház 182 képviselő számára kínált helyet. Ebből húsz százalék volt az ellenzék számára fenntartva. Az utóbbi jelentős szerepet játszott, ha egy terület tanácskozott, soha nem indított új törvényjavaslatot, és gyakorlatilag kisebb változtatásokkal mindig elfogadta a kormányzó párt által előterjesztett javaslatokat. Hat olyan ellenzéki párt is létezett, aminek gyakorlati jelentősége nem volt. A tunéziai demokrácia legnagyobb hiányossága a szabad ellenzéki vélemény jogának hiánya volt. A más véleményen lévő embereket rutinosan gátolták: elegendő volt látogatást tenniük egy tiltott weblapon, és máris bűncselekményt követtek el. Az ország csak és kizárólag cenzúrázott internet-hozzáférést engedélyezte a lakói számára. Ez a cenzúra is az ellenzék meggátolására szolgált: a hatalommal szemben álló, vagy éppenséggel a kormányt kritizáló francia weboldalak megtekintése tiltott (akárcsak a pornográf oldalaké).
1987-ben az Iszlám Irányzat Mozgalmából származó fenyegetés adta az ürügyet Zín el-Ábidín ben Ali számára, hogy vérontás nélküli módon kerüljön hatalomra (Lásd: Története/Legutóbbi történelem). Ettől kezdve Ben Ali igen erőszakos politikát folytatott a fundamentalistákkal szemben, de nehéz meghatározni a siker mértékét egy olyan nemzetben, ahol sok minden titkosnak tekinthető.
Ben Ali elnök vezetése alatt Tunézia hosszú távú politikájának többek közt fontos pontja volt a nyugati világgal, illetve Európával való jó kapcsolatok ápolása, és az arab valamint afrikai területi csoportosulásokban való aktív szerepvállalása.
Habib Burgiba volt az első arab vezető, akit felszólítottak arra, hogy ismerje el Izrael állam jogos létezését (1965-ben, egy Jerikóban elhangzott beszéd során.) Az ország az Arab Liga központja volt 1979 és 1990 között. Az ország következetesen higgadt módon vett részt a nyugodt légkörű Közép-Keletért folytatott tárgyaláson. 1993-ban Tunézia – az első arab államként – vendégül látott egy hivatalos izraeli delegációt ennek eredményeként, és az izraeli állampolgárok szabadon utazhatnak be Tunéziába (izraeli útlevéllel). Ezzel Tunézia elismerte Izraelt.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás a 2011-es forradalom után
Az arab tavasz elsöpörte a diktatúrát. A tiltakozáshullámot az váltotta ki, hogy egy utcai árus 2010-ben felgyújtotta magát. Az első szabad választásokon Moncef Marzoukit választották elnöknek. A saríán alapuló jogrendet eltörölték, megteremtve ezzel a szekuláris államot. 2013-ban meggyilkolták az egyik vezető politikust, Chokri Belaidot. A szélsőségesek ezt követően több terrortámadást is elkövettek, de a demokratikus átalakulást nem tudták visszafordítani.
A választásokon minden húszéves kor feletti tunéziai állampolgár részt vehet. A polgármestereket és a települési tanácsokat helyi népszavazások útján választják. Az igazságszolgáltatás független. A hadsereg hivatásos, és politikai célokat nem szolgál.
A 2011-es első szabad választásokat követően törvényhozó hatalommal az alkotmányozó nemzetgyűlés bírt, amelynek fő feladata az új tunéziai alkotmány kidolgozása és megszavazása volt. Az alkotmány elfogadása után az alkotmányozó nemzetgyűlést 2014. október 26-án a népi közgyűlés váltotta. A Tuniszban ülésező egykamarás közgyűlésnek 217 képviselője van, akiket öt évre választanak meg. Tunéziában általános választójog van érvényben, minden 18. életévét betöltött tunéziai állampolgár szavazhat.[16]
A végrehajtó hatalom az alkotmány értelmében a köztársasági elnök és a kormányfő által vezetett kormány között oszlik meg. Az elnök az állam feje és az ország egységének jelképe. Az elnököt a nép ötévente közvetlenül választja meg. Az elnök határozza meg az ország kül- és védelmi politikáját és ő a hadsereg főparancsnoka. A kormányfő hatásköre Tunézia belpolitikájára terjed ki, az elnökkel együtt képviseli Tunéziát belföldön és külföldön is. Az előző elnök, Bedzsi Kaid esz-Szebszi 2019-es halála óta az ideiglenes elnök Mohamed Ennaszer,[17] a kormányfő 2016 óta Jusszef Sahíd.[16][18]
Nemzetközi kapcsolatok
Tunézia vitatja a líbiai felségterületet tőle elválasztó tengeri határt. Málta és Tunézia egyezkedik a tengeri területek gazdasági kihasználásának jogán, részben az ott megtalálható olaj miatt.
Politikai pártok
Tunéziában a tunéziai alkotmány értelmében többpártrendszer van.[16] A 2019-es parlamenti választáson 220 regisztrált politikai párt indult.[19]
A 2019-es választások óta a legnagyobb párt a mérsékelt iszlamista Ennahda Mozgalom (Újjászületés Mozgalom), ezt követi a Kalb Túnisz (Tunézia szíve).[20]
Közigazgatási beosztás
Tunézia 24 kormányzóságra van osztva. Ezek az alábbiak:
 |
| Key | Kormányzóság | Népesség (2014)[21] |
Terület (km²)[22] |
Népsűrűség |
|---|---|---|---|---|
| 1 | Arjána | 576,088 | 482 | 1,195 |
| 2 | Béja | Információ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tunézia