A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
| Formula–1 | |
 | |
| A 2018-tól használatos hivatalos logó | |
| Kategória | együléses autóverseny |
| Helyszín | nemzetközi |
| Első év | 1950[1] |
| Gumik |
 Pirelli |
| Versenyzők | 20 |
| Csapatok | 10 (Mercedes, Red Bull, Ferrari, McLaren, Alpine, AlphaTauri, Aston Martin, Williams, Alfa Romeo, Haas) |
| Motorok | 4 (Ferrari, Mercedes, Renault, Red Bull) |
| Egyéni győztes |
 Max Verstappen |
| Győztes csapat |
 Red Bull Racing |
| A(z) Formula–1 weboldala | |
| Formula–1 |
|---|
| Aktuális szezon |
| Formula–1-gyel kapcsolatos szócikkek |
| Listák |
|
Versenyzők |
| Rekordok |
|
Versenyzői rekordok |
| Hivatalos licencelt játék |
|
F1 2009 |
A Formula–1 (rövidítve: F1, magyarul korábban rendszerint Forma–1, angolul: Formula One) a legrangosabb nemzetközi autóverseny-sorozat, melynek szabályait a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozza meg.[2] A Formula–1-es világbajnokságban nyitott karosszériájú, együléses versenyautók vehetnek részt.[3] A versenysorozat több állomásból, Grand Prix-ből (nagydíjból) áll, amelyeket szilárd burkolatú, erre a célra kialakított zárt, vagy városi pályákon rendeznek. Az eredmények alapján évente két világbajnokot avatnak, egy egyénit és egy konstruktőrit (csapat-világbajnokság). A versenyeket több százmillióan nézik televízión, a világ több mint kétszáz országában.[4]
Az első Formula–1-es világbajnokságot 1950-ben rendezték.[5] A Formula–1 történelmi központja Európa, ahonnan a dohányreklámok tilalma, valamint a feltörekvő ázsiai országok gazdasági nyomása miatt kezd kiszorulni. Ma már a világ számos pontján tartanak Formula–1-es nagydíjat, többek között Azerbajdzsánban, az Egyesült Államokban, Kínában, Bahreinben és Szingapúrban is. 2023-ban rekordszámú huszonhárom versenyt rendeznek, ebből kilencet Európában. 1986 óta folyamatosan megrendezik a Formula–1 magyar nagydíjat, a versenysorozat sokáig egyetlen olyan futamát, amelyet volt szocialista országban rendeztek.[6]
Az autók a körülbelül 1000[7] lóerős (a motor kb. 820-840 lóerős, plusz az elektromos motor által fejlesztett 160 lóerő), 14 000 percenkénti fordulatra korlátozott V6-os 1,6 literes turbómotorok (2014-től V6-os turbómotor, korábban V8-as) segítségével elérhetik a 380[8] km/órás sebességet, egyes kanyarokban 6-7[9] g-s erő is nehezülhet a versenyzőkre. A sportágban számos technikai újítás jelent meg története során. Az autókban a motor teljesítménye mellett sokat fejlődött az elektronika, az aerodinamika, a felfüggesztés és a gumiabroncsok.
A Formula–1 a világ egyik legdrágább sportága,[10] a csapatok költségeit nagyrészt szponzorok fedezik. A legnagyobb befolyással a Formula–1-ben sokáig a brit Bernie Ecclestone, a Formula One Management (FOM) elnöke rendelkezett.[11] 2017-ben viszont új tulajdonba került a sportág, a Liberty Media rengeteg változtatást hozhat és ígér az autósportnak.[12]
Világbajnokságok
1950 óta évente rendeznek Formula–1-es világbajnokságot, amit több verseny – más néven Grand Prix, magyarul nagydíj – alkot. A futamok végén az első tíz versenyző pontrendszer alapján, a beérkezési sorrendnek megfelelően pontokat kap. Ha a mezőny valamilyen okból nem teljesítette a versenytáv 75%-át, a versenyzők csak a helyezésükért járó pontok felét kapják meg.
A jelenlegi pontozási rendszer (2010 óta):[13]
| Helyezés | Kapott pont |
|---|---|
| 1. | 25 |
| 2. | 18 |
| 3. | 15 |
| 4. | 12 |
| 5. | 10 |
| 6. | 8 |
| 7. | 6 |
| 8. | 4 |
| 9. | 2 |
| 10. | 1 |
2014-ben ez a rendszer kiegészült azzal a módosítással, hogy a világbajnokság utolsó futamán kétszeres pontszám jár a helyezések után. Ezt a módosítást azonban a továbbiakra nézve visszavonták.
A világbajnoki címet annak a versenyzőnek adják, aki az év végén a legtöbb ponttal rendelkezik. Pontegyenlőség esetén a több jobb helyezés dönt (győzelmek száma, második helyek, harmadik helyek és így tovább), bár a bajnoki cím még nem dőlt el ilyen módon. Az eddigi legkisebb különbséggel, 0,5 ponttal Niki Lauda nyert világbajnokságot 1984-ben.[14] A pontozási rendszert 1950 óta többször változtatták, eleinte csak az első öt versenyzőt pontozták, ekkoriban a leggyorsabb kört megfutó versenyző is kapott egy pontot. Később az 1 pontot a 6. helyezett kapta. 2003-tól[15] 2010-ig a futam első nyolc helyezettje kapott pontot. 2010-től újra változott a pontozás rendszere, az első tíz versenyző szerez pontot, a győztes 25 pontot kap.[16] 2019-től visszatért a leggyorsabb körért járó pontrendszer.
A világbajnokságokon csapatok vesznek részt, amelyeknek két, ugyanolyan típusú autóba két versenyzőt kell ültetniük. Pilótaváltás bármikor történhet, ha egy csapat versenyzője megsérül vagy a vezetők nem elégedettek vele. Helyére legtöbbször a csapat tesztpilótáját ültetik be. 1958 óta az egyéni világbajnok mellett évente konstruktőri világbajnokot is avatnak. Az a csapat nyeri el ezt a címet, amelynek versenyzői együttvéve a legtöbb pontot szerezték. Az első kiírást a Vanwall nyerte.[17]
2018 óta jár plusz pont is annak a Pilótának aki a verseny leintésével a leggyorsabb kört autózta a pályán. Viszont ez a pont csak annak adható oda, aki a TOP 10-ben végzett, ha a leggyorsabb kört birtokló pilóta a TOP 10-en kívül végez, a pont nem írható jóvá senkinek.
Nagydíjak
A régebben futamot rendező országok sötétszürke, a jelenlegi versenyt rendezők zöld színnel vannak jelölve
Minden szezon több versenyből áll, amelyeket Grand Prix-nek, magyarul nagydíjnak neveznek. Egy nagydíj hivatalos nevét mindig a rendező ország nyelvén tüntetik fel, pl.: „magyar nagydíj”, „Grosser Preis von Deutschland”. Egy országban egy évben egyszerre több nagydíjat is rendezhetnek, de nem azonos névvel, pl.: német nagydíj, európai nagydíj. Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Németország és az Amerikai Egyesült Államok is rendezett már két, nagyon ritkán három nagydíjat egy szezonban. Luxemburgi nagydíjat is tartottak már, azonban a versenyt nem a miniállamban, hanem a szomszédos Németországban, a Nürburgringen bonyolították le. Szintén nem San Marinó-ban, hanem Olaszországban, a Bologna melletti Imolában rendezték meg 1981 és 2006 között a San Marinó-i nagydíjat. 1950 és 1954 között a svájci nagydíjat valóban Svájcban, Bremgartenben rendezték meg, azonban a Le Mans-i tragédia következtében betiltották Svájcban a versenyzést, és az nem is tért vissza a Formula–1 versenynaptárába. Az 1982-es szezonban azonban rendeztek Dijonban egy futamot, svájci nagydíj néven. Az első szezon, 1950 óta 35 különböző nevű nagydíjat rendeztek 26 országban, 63 Formula–1-es pályán.[18] A legtöbbet Európában, de ma már számos versenyt tartanak Észak-és Dél-Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában. Afrikában egy alkalommal rendeztek marokkói nagydíjat és huszonháromszor dél-afrikai nagydíjat.
A Formula–1 történetében legtöbbször az olasz és a brit nagydíjat rendezték meg, amelyek eddig minden évadban szerepeltek. Szintén nagy hagyományokkal rendelkezik a monacói, a belga, a francia és a német nagydíj. A magyar nagydíjat 1986 óta rendezik meg, megszakítás nélkül.[19]
Az első évben a világbajnokság hét versenyből állt, az indianapolisi 500 mérföldes verseny kivételével mindegyiket Európában rendezték. (Az Indy 500 1950-től 1960-ig beleszámított a világbajnokságba, bár nem Formula–1-es szabályok szerint rendezték és szinte kizárólag helyi versenyzők vettek rajta részt, akik a többi Formula–1-es versenyen nem is indultak.) A versenyek száma mára jelentősen megnőtt, a legtöbb nagydíjat, huszonegyet 2016-ban és 2018-ban rendezték.
A világbajnokság bővülésének egyik oka, hogy a szabályok lefektetése, 1946 óta sok olyan versenyt tartottak Formula–1-es szabályok szerint, amelyek nem számítottak bele a világbajnokság végeredményébe. Mivel a legtöbb versenyző ezeken a nagydíjakon is elindult, kézenfekvő volt, hogy az ott elért eredmény is számítson a világbajnokságban. Másrészt egyre több új ország is szeretett volna nagydíjat rendezni, különösen, amióta a sportágban megjelentek a szponzorok és rendszeressé váltak a tv-közvetítések. 1973-ban már 15 versenyt tartottak az egy évvel korábbi 12-höz képest,[20] 1984 óta pedig sosem csökkent a nagydíjak száma 16 alá. Mivel egy idényben húsznál több versenyt nem lehet tartani,[21] az új helyszínek megjelenése egyúttal azt is jelenti, hogy néhány ország elveszítheti a nagydíját, ha nem tudja vagy nem akarja modernizálni a pályáját (Hollandia, Argentína, Portugália), vagy ha nem sikerül megfelelő szponzori hátteret biztosítani az eseménynek (Amerikai Egyesült Államok).[22]
2008-ban a szingapúri nagydíj volt a sportág első éjszakai versenye. Több új versenyt is terveznek a közeljövőben, az európai nagydíjat pedig 2008 óta Valenciában rendezték, de 2013-tól nem hosszabbították meg a pálya szerződését, ezért azóta nincs Európa Nagydíj.
A rendező országon belül is változhat a nagydíj helyszíne, ha új, biztonságosabb, nagyobb befogadóképességű pálya épül. Nagy-Britanniában 1963 és 1986 között rotációt alkalmaztak a brit nagydíj két tradicionális helyszíne, Silverstone és Brands Hatch között.[23] A német nagydíjat ennek mintájára a Hockenheimringen (2006, 2008, 2010, 2012) és a Nürburgringen (2007, 2009, 2011) felváltva rendezték, de anyagi gondok miatt 2013-tól csak a Hockenheimring rendez futamot.
Versenypályák
A Formula–1-es versenyeket zárt, szilárd burkolatú, külön erre a célra épített pályákon tartják. Egyes helyszíneket részben vagy egészben országúton, városi utcákon, parkokban, ritkán repülőterek kifutópályáján jelölik ki. Az országúti pályák jellemző képviselője Spa-Francorchamps,[24] aminek egy részét közútként is használták egészen 2007-ig, amikor a buszmegálló-sikán átépítésével már a pálya egyik részét sem használják közútként. A leghíresebb városi pálya monacói,[25] ahol 1955 óta minden évben rendeznek Formula–1-es nagydíjat.[26] Az osztrák nagydíj zeltwegi, 1964-es futama a kevés repülőtéren tartott versenyek egyike.[27]
Az első állandó, de ma már nem üzemelő pálya 1907-ben épült Angliában, Brooklandsben, London délnyugati részén.[28][29] A legrégibb, ma is működő épített versenypályát, az Indianapolis Motor Speedwayt 1909-ben adták át az Egyesült Államokban.[30] A versenynaptárban jelenleg is szereplő pályák közül az olaszországi Milánótól nem messze található, 1922-ben épült Autodromo Nazionale di Monza a legrégibb.[31]
Egy tipikus versenypálya általános jellemzője a rajt-célegyenes, amelyen felsorakoznak a versenyzők a starthoz, és ahol a kockás zászlóval leintik a versenyt. A célegyenes nem feltétlenül egyenes, előfordul, hogy enyhe íve van, mint például Monacóban. Spa-Francorchampsban is volt enyhe íve a célegyenesnek, de a 2007-es átépítések során teljesen egyenes lett. A bokszutca, ahova a versenyzők kiállnak a futam alatt gumicserére, rövid karbantartásra vagy régebben üzemanyagtöltésre (ezt jelenleg biztonsági okokból nem engedélyezik), általában a célegyenes mentén helyezkedik el. A pálya többi része széles körben változik; a legtöbb versenypályán az óramutató járásával megegyezően haladnak a versenyzők (az ezeken lévő kanyarok nagy része jobbkanyar). A kevés óramutató járásával ellenkező irányú pálya egyike például az interlagosi pálya,[32] vagy az Isztambul Park.[33] A pályák egyik elsődleges tervezési szempontja a biztonság, ilyen például a Bahrain International Circuit, amelyen az első versenyt 2004-ben rendezték.[34] A monacói pálya környezete és történelme az elsődleges ok, amiért a mai napig szerepel a versenynaptárban, pedig sok olyan biztonsági követelménynek nem felel meg, amelyek más versenyhelyszínre vonatkoznak.
1999 óta számos új pálya készült el vagy épült át, főleg Ázsiában: Sepang, Malajzia (1999),[35] Szakhír, Bahrein (2004),[36] Losail, Katar (2004),[37][38] Sanghaj, Kína (2005),[39] Fuji Speedway, Japán (2005 – átépítés),[40] Szingapúr (2008).[41] A legtöbb új versenypályát a német Hermann Tilke tervezi. Ő alakította át a korábban hosszú, veszélyes egyenesekkel teli Hockenheimringet is.[42] Ezek az új pályák jobban megfelelnek a modern Formula–1 biztonsági szabályainak, mint a régiek. Az aszfaltcsík szélessége sehol sem kisebb mint 10 méter, a kanyarok mellett kellően széles biztonsági terek vannak, a bokszutcában van elég garázs az összes csapat számára.
Versenyzők
.jpg)
A Formula–1 történetének legeredményesebb versenyzője a német Michael Schumacher. 308 nagydíjából 91-et megnyert, és ő volt az egyetlen hétszeres világbajnok, ám Lewis Hamilton a 2020-as bajnokságban szintén hetedszer lett világbajnok.[43] Számos rekordot a mai napig tart vagy csak nagyon sokára sikerül megdönteni: pl. az ő nevéhez fűződik az egy szezonon belül elért legtöbb győzelem, ill. sokáig ő indulhatott a legtöbbször pole-pozícióból.[44] amit csak 2017-ben sikerült megdöntenie Lewis Hamilton-nak.
A sportág első évtizedének legsikeresebb versenyzői Giuseppe Farina, Juan Manuel Fangio és Alberto Ascari voltak, akik már a II. világháború előtt is indultak nagydíjakon. A fiatalabb generáció legjobbjai Mike Hawthorn, Stirling Moss, Tony Brooks és Jack Brabham voltak. Fangio öt világbajnoki címével a kor legsikeresebb versenyzője volt.[45] Rekordját csak 2003-ban tudta megdönteni Michael Schumacher.
Ezután, a '60-as években elsősorban Phil Hill, Graham Hill, Jim Clark, John Surtees, Denny Hulme, Jackie Stewart, Jochen Rindt, Bruce McLaren, Jacky Ickx, Clay Regazzoni határozták meg az élmezőnyt.
Az 1970-es években Ronnie Peterson, Emerson Fittipaldi, Niki Lauda, Mario Andretti, Jody Scheckter, Carlos Reutemann, Gilles Villeneuve és Didier Pironi voltak kiemelkedően sikeresek. Az első pontszerző hölgy a Formula–1-ben Lella Lombardi volt.[46]
A '80-as években Alan Jones, Nelson Piquet, Alain Prost, Ayrton Senna, Nigel Mansell voltak meghatározóak. Mellettük Gerhard Berger, Michele Alboreto és Riccardo Patrese is jó eredményeket értek el, bár világbajnokok nem lettek.
A '90-es években a tragikusan bekövetkezett haláláig, 1994-ig Ayrton Senna volt a legsikeresebb. Ezután Michael Schumacher és Mika Häkkinen volt a legkiemelkedőbb versenyző, de rajtuk kívül még Damon Hill (Graham Hill fia) és Jacques Villeneuve (Gilles Villeneuve fia) is világbajnok lett. Ebben a korszakban megemlíthetők még mellettük David Coulthard, Giancarlo Fisichella, Ralf Schumacher (Michael Schumacher öccse), Juan Pablo Montoya és Rubens Barrichello.
A 2000-es években csúcsosodott ki igazából Schumacher dominanciája, ugyanis 2000-2004 között, zsinórban ötször sikerült elnyernie az egyéni világbajnoki címet. Ezt a szériát csak 2005-ben sikerült megállítani, 2005-ben[47] és 2006-ban[48] Fernando Alonso lett a világbajnok, a spanyol sikersorozatát 2007-ben a finn Kimi Räikkönen törte meg a Ferrari színeiben,[49] míg 2008-ban Lewis Hamilton, 2009-ben Jenson Button nyert.
A 2010-es években 2010-től 2013-ig Sebastian Vettel nyerte a világbajnoki címeket a Red Bull Racing színeiben, majd a hibridkorszak beköszönte, 2014 óta a Mercedes és vele együtt Lewis Hamilton dominálja a sportágat. A sikerlistájukat csak Max Verstappen 2021-es egyéni vb-címe homályosítja.
Karrierjük a Formula–1 előtt és után
A legtöbb Formula–1-es versenyző a gokartozással kezdi versenyzői pályafutását. Ezután általában versenyzőiskolába iratkoznak, vagy valamilyen európai Formula szériában indulnak. Ilyen például Formula Ford, Formula Renault, Formula–3, vagy a GP2. Az utóbbi sorozat 2005-ben indult, és eddigi három világbajnoka már mind a Formula–1-ben versenyez. A GP2 előtt a Formula–3000 volt az F1-be jutás előtti legjelentősebb versenysorozat, ami az 1984-ben megszűnt Formula–2-t váltotta fel.[50] A Formula–1 eddigi történelmében csak egyetlen világbajnok, Lewis Hamilton nyert világbajnoki címet a "Formula–1 előszobájában", a GP2-ben is. Egy másik népszerű sorozat a Brit Formula–3, melyen keresztül sokáig jó eséllyel be lehetett kerülni a Formula–1-be. Nigel Mansell, Ayrton Senna és Mika Häkkinen is versenyzett ebben a bajnokságban. 1998-ban saját versenysorozatot indított Spanyolországban a Nissan, amelynek 1999-ben Fernando Alonso lett a bajnoka. A kategória szerepét 2005-től a World Series by Renault vette át, ennek első bajnoka Robert Kubica volt. Ázsiában szintén működnek hasonló versenysorozatok, a GP2 Ázsia, a japán Formula-3000-ként is emlegetett Formula–Nippon és a Japán Formula–3. Utóbbiakban versenyzett például Eddie Irvine. Egyes versenyzők amerikai bajnokságokban indultak a Formula–1 előtt, például Mario Andretti, Jacques Villeneuve, Juan Pablo Montoya és Sébastien Bourdais. Néhányan a versenyzés más szakágaiból jutottak az F1-be: Damon Hill motor-, Michael Schumacher sportautóversenyeken vett részt F1-es pályafutása előtt.
Mára minden Formula–1-es csapat felismerte a versenyzőképzés jelentőségét, és többen utánpótlás-nevelő programot működtetnek. A McLaren saját nevelésű versenyzője Lewis Hamilton, ifjabb Nelson Piquet pedig pedig a Renault felügyelete alatt készült föl a Formula–1-re.
Ilyen szempontból ma a Ferrari patronáltja Charles Leclerc és Santino Ferrucci, a McLarené Lando Norris, a Mercedesé George Russell, de a legjelentősebb a Red Bull pilótanevelő programja, amely már számos versenyzőt adott a sportnak (Christian Klien,Vitantonio Liuzzi, Scott Speed, Sebastian Vettel, Sébastien Buemi, Jaime Alguersuari, Daniel Ricciardo, Danyiil Kvjat, Max Verstappen,Carlos Sainz Jr., Pierre Gasly, Brendon Hartley) Ahhoz, hogy valaki a Formula–1-ben versenyezhessen, rendelkeznie kell a szuperlicenccel, amelyet az FIA ad ki.
A legtöbb versenyző manapság harmincas évei közepén-végén fejezi be a pályafutását, bár az ötvenes években nem voltak ritkák a negyven, ötvenéves versenyzők sem. A legnépszerűbb versenysorozat az F1 után a Német Túraautó-bajnokság (DTM), itt versenyzett például Mika Häkkinen, Jean Alesi és Ralf Schumacher.[51] Az amerikai sorozatok is vonzóak a korábbi Formula–1-es versenyzők számára, Juan Pablo Montoya és Jacques Villeneuve a NASCAR-ban, Nigel Mansell és Emerson Fittipaldi az IndyCar-ban folytatta a versenyzést. Pályafutásuk befejeztével néhányan Formula–1-es csapatot alapítottak, például Jackie Stewart[52] és Alain Prost.[53] (Graham Hill[54] és Emerson Fittipaldi[55] még aktív versenyzőként működtetett saját csapatot a Formula–1-ben.) A volt brazil pilóták között pedig népszerű a Stock Car Brasil, a helyi túraautó-bajnokság is. Jelenleg itt versenyez Rubens Barrichello, Antônio Pizzonia, Lucas di Grassi, Nelson Piquet Jr., és alkalmanként, szabadkártyásként Felipe Massa és Felipe Nasr is.
Egyre népszerűbb a WEC is, innen érkezett Brendon Hartley, korábban versenyzett a sorozatban például Mark Webber, Alexander Wurz és Nick Heidfeld, jelenleg pedig tagja a mezőnynek Nakadzsima Kazuki, Pastor Maldonado, Giancarlo Fisichella, Sebastien Buemi és Giedo van der Garde is. Alkalmi indulóként Nico Hülkenberg és Fernando Alonso futamot is nyertek az LMP1-es kategóriában.
Rajtszámok
A versenyzők azonosítását elsődlegesen rajtszámok segítik. 2014-től a versenyzők maguk által választott állandó rajtszámokkal versenyeznek (csak akik a futamon is részt vesznek) 2-től 99-ig, és a 13-as rajtszám is választható lett (Pastor Maldonado ezzel a rajtszámmal versenyzett karrierje utolsó két évében). Egy versenyző akkor veszíti el a jogosultságát a rajtszámára, ha két egymást követő évadban egyetlen nagydíjon sem vesz részt. A 17-es rajtszámot visszavonták, a 2015-ben elhunyt Jules Bianchi iránti tiszteletből. A tesztpilóták, a csak pénteki első szabadedzéseken résztvevők pilóták, valamint az egy-két futamra helyettesítőként beugró versenyzők ideiglenes rajtszámot kapnak, aminek használati joga a csapatot illeti meg.
Kivételt képez a világbajnoki címvédő, akit hagyományosan megillet az 1-es rajtszám, ám nem kötelező ezt használnia. Ha azonban él a jogával, akkor is kell, hogy legyen választott rajtszáma, amit a címe elvesztése után újra használ. Utoljára 2014-ben volt használatban az 1-es rajtszám, miután a 2016-os szezon világbajnoka, Nico Rosberg év végén bejelentette visszavonulását, a 2014-es, 2015-ös, 2017-es és 2018-as világbajnok Lewis Hamilton pedig nem élt a jogával, ragaszkodott a 44-es rajtszámához (csupán a 2018-as abu-dzabi nagydíj első szabadedzésén vett részt 1-es rajtszámmal, amit elsősorban a csapat szorgalmazott, promóciós célokból). 2021-ben Max Verstappen lett a világbajnok és megerősítette, hogy a 33-as rajtszámát lecseréli és jövőre az 1-es rajtszámmal vág neki az új szezonnak.
Érvényes rajtszámok
A 2023-as világbajnokság szerint:
.svg){kind=small}
.jpg&veda=1501){kind=link}
.svg&veda=1501){kind=link}
.jpg&veda=1501){kind=link}
