Ferencsik János -

	Ferencsik János
	1972-ben
	Életrajzi adatok
Született	1907. január 18.; Budapest
Elhunyt	1984. június 12. (77 évesen); Budapest
Sírhely	Farkasréti temető
Iskolái	Nemzeti Zenede (–1927)
	Pályafutás
Díjak	Kossuth-díj (1951); Magyarország Érdemes Művésze díj (1952); Magyarország Kiváló Művésze díj (1954); Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1986); Magyar Örökség díj (2000); Kossuth-díj (1961);
Tevékenység	karmester, főiskolai tanár
	A Wikimédia Commons tartalmaz Ferencsik János témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ferencsik János (Budapest, 1907. január 18. – Budapest, 1984. június 12.) kétszeres Kossuth-díjas magyar karmester, korrepetitor, az Operaház főzeneigazgatója (1957–1973, 1978–1984^[1]) és a Magyar Állami Hangversenyzenekar vezetője (1953-tól haláláig),^[1] a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-karnagya (1960–1967); a Nemzeti Zenede tanára, főiskolai tanár.

Élete

Édesapja, id. Ferencsik János miniszteri számtanácsos az első világháborúban, 1915-ben, az olasz fronton esett el. Édesanyja őt és öccsét hadiárvaként, nagy szegénységben nevelte fel. 10 éves korától Bodrogi Lajos alsó-krisztinavárosi egyházi karnagy foglalkozott vele, az orgonajáték mellett a klasszikus összhangzattan rejtelmeibe is beavatta. Hegedűtanulmányait Hoppe István, az akkori Városi, ma Erkel Színház koncertmestere irányította. Később Sugár Viktor felvette a Nemzeti Zenedébe. Lajtha László professzortól tanult zeneszerzést, Fleischer Antal karmester hangszerelésre és partitúraolvasásra tanította. 1925-ben érettségizett, 1927-ben végzett a Nemzeti Zenedében, s még abban az évben az Operaház fizetés nélküli korrepetitora lett.

1930-ban vezényelt először nyilvánosan (Rimszkij-Korszakov: Seherezáde, balett, bemutató előadás). 1930–31-ben a Bayreuthi Ünnepi Játékok korrepetitora, s ott volt Arturo Toscanini minden zenekari próbáján. Később több nyarat töltött Salzburgban, aktív zenei munkával. 1930-tól tanított a Nemzeti Zenedében, kezdetben énekeseket korrepetált, később átvette Fleischer Antaltól a karmesterképző irányítását.

1932-től hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekarral; több mint ezerkétszázszor dirigálta e zenekart, ill. utódját, az Állami Hangversenyzenekart. 1936-ban, Liszt Ferenc halálának 50. évfordulóján Bayreuthban, az Operaház együttese élén a Szent Erzsébet legendáját dirigálta, a következő évben Kölnben Beethoven Fideliót vezényelte. 1938-tól már sokat vezényelt Bécsben és Budapesten is olyan szólistákkal, mint Bronislav Huberman és Szigeti József hegedűművész.

1940-ben Bartók Béla és Pásztory Ditta búcsúhangversenyét vezényelte a Zeneakadémián. 1942-ben a milánói Scalában dirigálta A csodálatos mandarint, három évvel megelőzve a budapesti előadást.

A nyilas uralom alatt nem nyúlt a karmesteri pálcához. 1945. március 10-én és 11-én az Erzsébetvárosi Körben vezényelte a Székesfővárosi Zenekart, március 17-én és 18-án a bombasérült Zeneakadémián; mindegyik koncertjén szerepelt Bartók egy-egy műve. 1945-től a Rádiózenekar vezetője. 1945 decemberében vezényletével bemutatták Bartók Béla A csodálatos mandarin c. színpadi művét.

1946-ban Bécsben vezényelt, és az újjászervezett Székesfővárosi Zenekarral Prágában. 1948-tól 1950-ig állandó kapcsolatban állt a bécsi operatársulattal. Vezényelte a Lohengrint, az Aidát, a Traviatát, a Don Carlost, az Otellót, a Tannhäusert, a Don Giovannit, a Carment, a Figaro házasságát, a Turandotot, a Borisz Godunovot, A bolygó hollandit, a Rigolettót stb.

1953-tól az operaház és a Magyar Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatója. 1950 utáni első nyugati útjára csak 1957-ben került sor. Ettől kezdve beutazta az egész világot: Afrika kivételével valamennyi földrészen járt. Kétévenként hosszan tartó körútra indult az Állami Hangversenyzenekarral az NSZK városaiba, Angliába, Ausztriába, Olaszországba, Svájcba; gyakran szerepeltek a Szovjetunióban. Többször járt az USA-ban, Kanadában, Dél-Amerikában, Japánban és Ausztráliában.

Művészi alkatához a bécsi klasszikusok álltak a legközelebb, és mindenek fölött a két legnagyobb modern magyar zeneszerző: Bartók és Kodály Zoltán. Az új muzsika befogadója és tolmácsolója volt. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó, Lajtha László és Dohnányi Ernő mellett 28 kortárs magyar zeneszerző műveit mutatta be. Ő adta elő Ránki György Pomádé királyát, Leoš Janáček Katja Kabanováját, Alban Berg Wozzeckjét, Benjamin Britten Peter Grimesát, Humperdinck, Poldini, Franz Schmidt, Rimszkij-Korszakov, Ermanno Wolf-Ferrari, Siklós Albert, Polgár Tibor műveit is.

A zenekultúrának egyik legkimagaslóbb alakja, művészetét rendkívüli stílusbiztonság, a nemes előadói hagyományok továbbvitele jellemzi. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar zene nemzetközi népszerűsítésével is. Neve fémjelzi (Klemperer mellett) a budapesti operaház háború utáni működését. Lemezfelvételei külföldi kitüntetésekben részesültek.

Emlékdíj

1986-ban alapították Forgách József balettművész kezdeményezésére a Ferencsik János-emlékdíjat, amelyet először 1987. január 18-án (a karmester születésének 80. évfordulóján) adtak át. Az emléklap tervezése Reich Károly munkája; kiemelkedő hangszeres művészeknek és karmestereknek ítélik oda.^[2] Páratlan években a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (korábban Állami Hangversenyzenekar, ÁHZ), páros években pedig a Magyar Állami Operaház Zenekarának tagja kaphatja meg az évad legjobb művészi teljesítményéért és példamutató emberi magatartásáért. 2004-től minden évben a Magyar Állami Operaház Zenekarának egy tagja kaphatja. Alapításakor a díjazott egy hónapos külföldi tanulmányúton vehetett részt.^[3]

Díjai, kitüntetései

Jegyzetek

↑ ^a ^b Nemzeti évfordulóink, 2007, Budapest, 2006 (23. o.), teljes anyag az OSZK honlapján
↑ Átadták az Oláh Gusztáv-, a Ferencsik- és Gela Lajos-emlékplaketteket az Operaházban (7óra7, 2014. április 18.)
↑ A Petőfi Irodalmi Múzeum ismertető oldala. . (Hozzáférés: 2015. április 14.)

Források

Bónis Ferenc: Tizenhárom találkozás Ferencsik Jánossal. Zeneműkiadó, Budapest, 1984 ISBN 963-330-556-X
Fejér Gábor: Ferencsik János, az ember és művész portréja + Gábor István: Beszélgetések Ferencsik Jánossal. Műszaki, 1984 ISBN 963-10-6459-X
Gábor István: A BHZ-tól az ÁHZ-ig. Zeneműkiadó, Budapest. 1984 ISBN 9633305187
Schulhof, Belle: Budapest/New York. Egy impresszárió a zenei világban Cserépfalvi, 1990 ISBN 963-02-7452-3
Várnai Péter: Ferencsik János. (Hozzáférés: 2010. szeptember 20.)
Hanzl Péter, Nagy Sándor - Az üldöztetéstől a büszkeségig / A magyar LMBTQ emberek története a kezdetektől az ezredfordulóig (Háttér Társaság, 2023) ISBN 978-615-5707-27-8

Komolyzeneportál
Operaportál

Információ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferencsik_János
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.

[nemz-1] Nemzeti évfordulóink, 2007, Budapest, 2006 (23. o.), teljes anyag az OSZK honlapján

[2] Átadták az Oláh Gusztáv-, a Ferencsik- és Gela Lajos-emlékplaketteket az Operaházban (7óra7, 2014. április 18.)

[3] A Petőfi Irodalmi Múzeum ismertető oldala. . (Hozzáférés: 2015. április 14.)

[1]

[2]

[3]

Ferencsik János

1972-ben
Életrajzi adatok
Született	1907. január 18. Budapest
Elhunyt	1984. június 12. (77 évesen) Budapest
Sírhely	Farkasréti temető
Iskolái	Nemzeti Zenede (–1927)
Pályafutás
Díjak	Kossuth-díj (1951) Magyarország Érdemes Művésze díj (1952) Magyarország Kiváló Művésze díj (1954) Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1986) Magyar Örökség díj (2000) Kossuth-díj (1961)
Tevékenység	karmester, főiskolai tanár

A Wikimédia Commons tartalmaz Ferencsik János témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

m v sz A Magyar Állami Operaház igazgatói
kormánybiztosok	Podmaniczky Frigyes (1875) Beniczky Ferenc (1888–1891) Stresser József (1894) Nopcsa Elek (1894–1897) Huszár Kálmán (1897–1898) Bánffy Miklós (1912–1917) Wlassics Gyula (1920–1925) Ókovács Szilveszter (2011–2013)
intendánsok	Podmaniczky Frigyes (1875) Keglevich István (1886–1888) Beniczky Ferenc (1888–1891) Zichy Géza (1891–1894) Nopcsa Elek (1894–1897) Keglevich István (1898–1902)
első karmesterek	Kórodi András (1984–1986) Kovács János (1986–1990) Medveczky Ádám (1992–1993) Héja Domonkos (2011–2013) Halász Péter (2013–)
igazgatók	Erkel Ferenc (1884–1886) Erkel Sándor (1884–1886) Gustav Mahler (1888–1891) Nikisch Artúr (1893–1895) Káldy Gyula (1895–1900) Mészáros Imre (1900–1901) Máder Rezső (1901–1907) Mészáros Imre (1907–1913) Kern Aurél (1913–1917) Zádor Dezső (1918–1919) ifj. Ábrányi Emil (1919–1920) Kerner István (1920–1921) Máder Rezső (1921–1925) Radnai Miklós (1925–1944) Lukács Miklós (1944) Sámy Zoltán (1944) Székely Mihály (1945–1946) Nádasdy Kálmán (1945–1946) Komáromy Pál (1945–1946) Tóth Aladár (1946–1956) Palló Imre (1957–1958) Fajth Tibor (1958–1962) Nádasdy Kálmán (1962–1966) Lukács Miklós (1966–1978) Mihály András (1978–1986)
főigazgatók	Petrovics Emil (1986–1990) Ütő Endre (1991–1995) Vámos László (1995–1996) Szinetár Miklós (1996–2001) Locsmándi Miklós (2001–2002) Szinetár Miklós (2003–2005) Hegyi Árpád Jutocsa (2005–2006) Vass Lajos (2007–2010) Horváth Ádám (2011) Mozsár István (2011) Kovács János (2011) Ókovács Szilveszter (2013–)
zeneigazgatók	Oberfrank Géza (1990–1991) Medveczky Ádám (1991–1992)
fő-zeneigazgatók	Ferencsik János (1957–1973) Ferencsik János (1978–1984) Kórodi András (1984–1986) Lukács Ervin (1987–1990) Medveczky Ádám (1992–1993) Oberfrank Géza (1994–1998) Győriványi Ráth György (2001–2002) Kovács János (2002) Petrovics Emil (2003–2005) Kesselyák Gergely (2005–2006) Héja Domonkos (2011–2013) Halász Péter (2013–)