A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
| Kínai Köztársaság | |||
| 中華民國 Csunghua Minkuo () | |||
| |||
| Nemzeti himnusz: „Három népi elv” 《中華民國國歌》 | |||
 | |||
| Fővárosa | Tajpej[1] | ||
| Koordináták: é. sz. 24°, k. h. 121° | |||
| Államforma | köztársaság | ||
| Vezetők | |||
| Elnök | Caj Jing-ven | ||
| Hivatalos nyelv | Mandarin[2] | ||
| Függetlenségi törekvés | Kínától | ||
| Vucsangi felkelés () | 1911. október 10. | ||
| A köztársaság kikiáltása | 1912. január 1. | ||
| A japán uralom megszűnése Tajvanon () | 1945. október 25. | ||
| Új alkotmány | 1947. december 25. | ||
| A Kuomintang () Tajvanra () menekül | 1949. december 7. | ||
| Tagság | Lista
| ||
| Népesség | |||
| Népszámlálás szerint | 23 593 794 fő (2019)[3] | ||
| Rangsorban | 52 | ||
| Becsült | 23 603 049[4] fő (2020) | ||
| Rangsorban | 52 | ||
| Népsűrűség | 652[5] fő/km² | ||
| GDP | 2009 | ||
| Összes | 735,997 milliárd USD[6] (17) | ||
| Egy főre jutó | 31 834 USD (23) | ||
| HDI (2007) | 0.943 | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 36 191 km² | ||
| Rangsorban | 136 | ||
| Víz | 10,34% | ||
| Időzóna |
| ||
| Egyéb adatok | |||
| Pénznem |
tajvani új dollár (TWD) | ||
| Nemzetközi gépkocsijel | RC | ||
| Hívószám | 886 | ||
| Segélyhívó telefonszám |
| ||
| Internet TLD | .tw | ||
| Villamos hálózat | 110 volt | ||
| Elektromos csatlakozó |
| ||
| Közlekedés iránya | jobb | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kínai Köztársaság témájú médiaállományokat. | |||
A Kínai Köztársaság (中華民國, pinjin: Zhōnghuá Mínguó, magyarosan Csunghua Minkuo), ismertebb nevén Tajvan (臺灣 / 台灣) a csendes-óceáni Tajvan szigetén és pár kisebb szigeten fekszik, a kontinentális Kína partjaitól kb. 200 km-re délkeletre.
Politikai státusa vitatott, mivel a Kínai Népköztársaság egyik tartományának tekinti Tajvant, a Kínai Köztársaság azonban önálló államnak tekinti saját magát. A Kínai Köztársaság kormánya igazgatja Tajvan szigetét, Penghu, Csinmen, valamint Macu-szigeteket és más kisebb szigetet is. Szomszédai nyugaton Kína, északkeleten Japán, délen pedig a Fülöp-szigetek.
A Kínai Köztársaságot hivatalosan 1912. január 1-jén hozták létre az 1911. október 10-i vucsangi felkelést () () követően. 1949-ig a kontinentális Kína és Külső-Mongólia is a részét képezte. 1915 és 1928 között az országot a hadurak háborúi dúlták fel, 1937 és 1945 között a japán megszállás, 1927 és 1949 között a polgárháború sújtotta, aminek következtében a központi hatalom meggyengült, majd összeomlott. A központi hatalom 1927 és 1937 között, a Kuomintang () uralma alatt volt a legerősebb. 1945-ben, a második világháború végén, a Kínai Köztársaság átvette Tajvan és Penghu szigetcsoportját a Japán Birodalomtól.
A polgárháborút követően, 1949-ben a kontinentális Kína fölött átvették a hatalmat a kommunisták,[7][8] később az országhoz csatolták Hajnan (), Tacsen () és más szigeteket is, így a Kuomintang () csupán Tajvanon, Penghun, Csinmenen és néhány más kisebb szigeten kormányzott. A Kuomintang () Tajpejt tette meg ideiglenes fővárossá.[9] A kontinentális Kínában a kommunista párt létrehozta a Kínai Népköztársaságot Peking székhellyel. Az 1970-es évekig sok ország és nemzetközi szervezet a Kínai Köztársaságot ismerte el Kína és Tajvan legitim kormányának. A Kínai Köztársaság alapító tagja volt az ENSZ-nek,[10] és állandó tagja volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának egészen 1971-ig, amikor a 2758-as számú rendelettel az ENSZ megfosztotta tagságától, és helyette a Kínai Népköztársaságot ismerte el legitim képviselőnek[11] (ezt a döntését 2007-ben is megerősítette[12]).
A Kínai Népköztársaság (KNK) nem ismeri el a Kínai Köztársaságot önálló államnak. A Tajvani Köztársaság kikiáltása (vagyis a Kínai Köztársaság átnevezése) akár katonai megtorlással is járhatna a KNK részéről.[13][14] A KNK nem hajlandó diplomáciai kapcsolatokat fenntartani olyan országokkal, amelyek elismerik a Kínai Köztársaságot, így a világon csak 15 olyan ország van, amely elismeri önálló államnak, a többi ország nem hivatalos kapcsolatot ápol vele.[13]
Tajvan tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek és az APEC-nek; fejlett gazdasága miatt az „ázsiai tigrisek” között tartják számon, a világ 26. legnagyobb gazdaságával rendelkezik.[15]
| Tajvan történelme |
|---|
 |
| Tajvan őstörténete (Kr. e.: 50000 – Kr. u. 1624) |
| Middag királyság (1540–1732) |
 Holland Formosa (1624–1662) |
 Spanyol Formosa (1626–1642) |
| Tungning Királyság (1662–1683) |
.svg){kind=small} Tajvan a Csing Birodalom részeként (1683–1895) |
 Tajvani Köztársaság (1895) |
.svg){kind=small} Tajvan a Japán Birodalom részeként (1895–1945) |
| Kínai Köztársaság (1945– ) |
Elnevezései
Az állam hivatalos elnevezése Kínai Köztársaság, de történelme folyamán számos más néven is ismert volt. Az 1912-es létrejötte után, míg az állam az ázsiai kontinensen helyezkedett el, a Kína (Csungkuo ()) nevet használta, például az olimpiai játékokon[16] vagy az ENSZ-ben. Az 1950-es, 60-as években gyakran hivatkozott önmagára Nacionalista Kínaként, megkülönböztetésül a kontinentális Kommunista Kínától.[17] Hivatkoztak rá Szabad Kínaként (Free China) is.[18] Az ENSZ-ben Kína néven szerepelt egészen 1971-ig, amikor a helyét a Kínai Népköztársaság vette át a szervezetben. Azóta a Kína elnevezést kizárólag a Kínai Népköztársaságra használják.[19]
Gyakran hivatkoznak rá egyszerűen Tajvanként, mivel a területének nagy része Tajvan szigetét jelenti. Ezt az elnevezést leginkább azok az országok alkalmazzák, amelyek hivatalosan nem ismerik el a Kínai Köztársaságot.[20][21][22][23]
A nemzetközi szervezetekben és a sportéletben (pl. az olimpiákon) a Kínai Köztársaság Chinese Taipei néven szerepel, amely a KNK diplomáciai nyomásgyakorlásának eredménye.[18]
Földrajz
Domborzat
A szigetet északról a Kelet-kínai-tenger, keletről a Filippínó-tenger, délnyugatról a Dél-kínai-tenger határolja. Észak-déli irányban körülbelül 400 km hosszan terül el, szélessége a legszélesebb ponton 145 km.[24] A sziget az ország területének 99%-át adja, a maradék egy százalék több kisebb szigetet jelent. Tajvan keleti része erdős hegyvidék, amely a szigetnek körülbelül kétharmadát foglalja el; nyugat felé síkság terül el. A szigeten több mint kétszáz 3000 méter feletti hegycsúcs található.[24] Legmagasabb pontja a Jüsan-hegy () (más néven a Jáde-hegy), amely 3952 méter magas.[24] A szigeten alvó, illetve kihunyt vulkánok is találhatóak, az itt fakadó meleg vizű források évente több ezer turistát vonzanak.[24]
Vízrajz
Tajvanon 151 folyó és patak található. A leghosszabb folyó a Csosuj () (187 km), a legnagyobb vízgyűjtő területtel pedig a Kaoping () folyó rendelkezik. A folyók többsége a hegyvonulat fő iránya miatt vagy keleti, vagy nyugati irányban ömlik a tengerbe.[24]
A tavak többsége a sziget nyugati oldalán fekszik, a legtöbbjüket víztározóként is használják. A legnagyobb tó a Zsijüetan (), amely nyolc négyzetkilométer területű és 30 méter mély.[24]
Éghajlat
Tajvan szubtrópusi éghajlatú ország: a nyarak hosszúak és párásak, a telek rövidek és enyhék. Az átlaghőmérséklet télen 15 és 20 fok között mozog, nyáron 28 fok. Az éghajlatra hatással van a kelet-ázsiai monszun, ami jelentős csapadékot hoz októbertől egészen márciusig, főképp a sziget északkeleti részére, míg a középső és a déli területeken a tél általában napos. A nyári monszunidőszak során májustól júniusig a sziget déli részén esik többet az eső, míg az északi rész viszonylag száraz marad. Tajvanon gyakoriak az erős szelek, évente három-négy alkalommal tájfunok is kialakulnak. A csapadék éves átlagmennyisége 2500 mm. A legszárazabb Tajvan szigetén a novembertől februárig tartó időszak.[24]
| Éghajlati adatok 1977–2008[24] | |||||
| Város | Éves átlaghőm. °C |
Januári átlaghőm. °C |
Júliusi átlaghőm. °C |
Átlagcsapadék mm |
Esős napok száma |
|---|---|---|---|---|---|
| Tajpej | 22,9 | 16,1 | 29,5 | 2412,9 | 165 |
| Csilung () | 22,6 | 15,9 | 29,3 | 3758,3 | 199 |
| Kaohsziung () | 25,0 | 19,2 | 29,1 | 1832,0 | 90 |
Élővilág, természetvédelem
Tajvan szigetén gazdag és változatos az élővilág. A Mezőgazdasági Felügyelet felmérése szerint az állatfajok körülbelül 60%-a, a növényfajoknak pedig mintegy 27%-a őshonos jellegű. Több mint háromezerfajta zárvatermő növény él a szigeten, csak a páfrányfélékből 640 fajtát tartanak nyilván. Több mint háromezer halfaj és több mint 500 madárfaj él Tajvanon. A legismertebb halfaj az Oncorhynchus masou formosanus lazacfaj, amelyről a tudósok úgy vélik, a legutóbbi jégkorszakban esett csapdába a sziget hegyvidéki vizeiben.[25]
Nemzeti parkjai
A természetvédelem keretében a Kínai Köztársaság számos nemzeti parkot, természetvédelmi és vadvédelmi területet tart fenn, amelyek az ország területének csaknem 20%-át teszik ki.[26] Az ország területén nyolc nemzeti park található, az első a Kenting Nemzeti Park volt 1984-ben.[27]
Történelem
A Kínai Köztársaságot 1911-ben hozták létre, véget vetve a Csing ()-dinasztia uralmának. Az ország megtapasztalta a hadurak háborúit, a japán megszállást és a polgárháborút a Kuomintang () (KMT) vezette központi kormány és a kommunisták között. 1949-ben, a polgárháború elvesztésekor a Kínai Köztársaság területe nagy részét is elveszítette, és a második világháború végéig japán uralom alatt álló Tajvan szigetére húzódott.
1928-tól kezdve a Kínai Köztársaságot a Kuomintang () uralta egypártrendszer keretében.[28] Az 1950-es és 60-as években a Kuomintang () újraszerveződött, átalakult, reformokat vezettek be. Az ország rohamos gazdasági fejlődésnek indult, az ázsiai tigrisek egyike lett. Az 1980-as és 90-es években békés körülmények között zajlott le a rendszerváltás és alakult át a kormányzat demokratikus többpártrendszerré. Az első elnökválasztást 1996-ban tartották. A 2000-es elnökválasztás során először lett a Kínai Köztársaságnak olyan elnöke Csen Suj-pien () személyében, aki nem volt tagja a Kuomintang ()nak. A 2008-as választások során újból a KMT került hatalomra.[29]
Alapítása
1911-ben egy csoport forradalmár a köztársaság létrehozásával véget vetett a kétezer éves császári uralomnak Kínában. A Csing ()-dinasztia állama az utolsó évszázadban már meglehetősen instabil volt, a belső forrongások és a külföldi imperializmus nyomása alatt lassan összeomlott.[30] Megkérdőjeleződtek az uralkodói rendszert fenntartó neokonfucianizmus elvei is.[31] A dinasztia utolsó elkövetett hibája a bokszerlázadás támogatása volt. A hadsereget legyőzték a külföldi erők, és Kínának hatalmas, 107 millió amerikai dollárnak megfelelő összegű kártérítést kellett fizetnie, 39 évre elosztva. A néptől elidegenedett, a modern idők kihívásaival szembenézni képtelen Csing ()-dinasztia végső bukását csupán az alternatív megoldás hiánya késleltette 1912-ig.[32][33]
A köztársaság alapítása az 1910. október 10-i vucsangi felkeléshez kapcsolódik. Ez a dátum jelenleg is nemzeti ünnep a Kínai Köztársaságban. 1911. október 29-én tizenhét tartomány képviselői Szun Jat-szen ()t választották meg elnöknek, aki 1912. január 1-jén tette le a hivatalos esküt, megfogadva, hogy lemondatja a „despotikus mandzsu kormányt a nép jólétének érdekében”.[34] Céljai megvalósításához azonban nem rendelkezett elegendő katonai támogatással. Emiatt Szun () átadta a hatalmat Jüan Si-kaj () császári tábornoknak, aki kényszerítette az utolsó kínai császárt, a gyermek Pujit (), hogy mondjon le a trónról. 1913-ban Jüant () elnökké választották.[30][35] Jüan () katonai hatalommal kormányzott, figyelmen kívül hagyta a demokratikus intézményeket, a Kuomintang ()ot is feloszlatta, és nem törődött az ideiglenes alkotmány előírásaival sem. 1915-ben Jüan () császárrá koronáztatta magát.[36] Amikor az új uralkodó megpróbálta megszüntetni a tartományi rendszert a központosítás jegyében, magára haragította a tartományi elöljárókat és a nemeseket. Több tartomány függetlenítette magát a kormánytól, és kezdetét vette a „hadurak kora”. 1916-ban a minden pártolóját elveszítő Jüan () kénytelen volt lemondani a császárságról, és nem sokkal később meghalt.[37][38]
A száműzetésben élő Szun Jat-szen () visszatért Kuangtung ()ba, és néhány hadúr segítségével saját kormányt alakított Kantonban, majd 1919-ben újra megalakította a Kuomintang ()ot. Álma az ország egyesítése volt, ám nem rendelkezett elegendő katonai támogatással ahhoz, hogy az északi tartományokat is uralma alá vonja.[39]
A gyakran váltakozó, hadúri pekingi kormány kétségbeesetten próbálta megtartani hatalmát. 1919-ben diáklázadások kezdődtek, amikor a kínai kormány képtelen volt a kínai értelmiség által elfogadhatónak tartott választ adni a versailles-i békeszerződés azon rendelkezésére, amely a santungi német koncessziós területeket Japánnak juttatta. A tüntetések megerősítették a köztársasági eszméket, s ebben az intellektuális környezetben kezdett el terjedni a marxizmus eszmeisége is, olyannyira, hogy 1921-ben meg is alakult a Kínai Kommunista Párt.[40] A párt szovjet pénzből jött létre (működési költségeinek mintegy 94%-át a Szovjetunió fizette), és vezetősége erős szovjet befolyás alatt állt, ezért jó ideig nem volt több, mint a Komintern egyik fiókszervezete.[41]
A pekingi kormányzat nem ismerte el Külső-Mongólia orosz megszállását és kormányát, azonban Szun Jat-szen () kész volt erre az oroszok fegyveres segítségéért cserébe. Mint 1922 szeptemberében mondta, olyan seregre van szüksége, „amely Oroszországtól kapja fegyvereit és munícióját”. Szun az ígért orosz fegyvereket és katonai tanácsadókat megkapta, így hozzáláthatott a Nemzeti Forradalmi Hadsereg megszervezéséhez, amely hamarosan nagy erőt képviselt a megosztott Kínában.[42] Szun azonban már nem élhette meg a pekingi kormány bukását, ugyanis 1925-ben elhunyt.
A polgárháború és a második világháború
1925 márciusában, Szun Jat-szen () halála után Csang Kaj-sek () lett a Kuomintang () vezetője. 1926-ban Csang () az északi hadjárat során megpróbálta legyőzni a hadurakat és egyesíteni Kínát a Szovjetunió segítségével, szovjet tanácsadóitól azonban hamarosan megvált. Csang () úgy döntött, megszabadul a pártbéli kommunistáktól: a sanghaji mészárlás során több ezer embert öltek meg.[43] A déli tartományokban, ahol a kommunisták voltak többségben, a nacionalistákat gyilkolták halomra. Kirobbant a polgárháború. Csang Kaj-sek () az ország belsejébe szorította a kommunistákat, majd 1927-ben kormányt hozott létre Nanking ()ban.[44] 1928-ra Csang ()nak sikerült megdöntenie a Pejjang ()-kormányt.
Szun Jat-szen () elképzelése szerint a Kuomintang () feladata Kína újjáépítése volt, három fázisban: az első fázisban katonai kényszerrel átveszi a hatalmat, a második fázisban következik a „politikai gyámság” korszaka, majd a harmadik fázisban az alkotmányos demokrácia.[45] 1930-ban a nacionalisták megkezdték a második fázis felépítését, és 1936-ban elfogadták az ideiglenes alkotmányt.[46][47]
1931-ben a nacionalistáknak Mandzsúria japán megszállásával(wd) kellett szembenézniük, majd a második kínai–japán háborúval és a második világháborúval is. A kormány Nanking ()ból Csungking ()ba vonult át. 1945-ben Japán megadta magát, Kína pedig az ENSZ alapító tagja lett. A kormány 1946-ban visszatért Nanking ()ba.
A világháború után
A második világháborút követően az addig japán uralom alatt álló Tajvan szigete szövetséges felügyelet alá került, és a japánok a Kínai Köztársaság katonái előtt tették le a fegyvert. A Kínai Köztársaság tartományi kormányzatot hozott létre a szigeten. A köztársaság a katonai felügyeletet is kiterjesztette a szigetre, ami a tajvani lakosok és a köztársaságiak között növekvő feszültséget okozott és lázongásokhoz vezetett.[48] 1947. február 28-án egy civil lelövése kapcsán az egész szigetre kiterjedő felkelés vette kezdetét, amely a 228-as incidens(wd) néven vált ismertté. A harcokban 18 000–30 000 tajvanit öltek meg, de a halottak pontos számát nem lehet megmondani.[49][50]
1945 és 1947 között amerikai közvetítéssel a nacionalisták és a kommunisták beleegyeztek, hogy béketárgyalás-sorozatok keretén belül megpróbálnak megegyezni egy koalíciós kormány felállításáról. A tárgyalások kudarcba fulladtak, így a polgárháború folytatódott.[51] A nacionalisták a kommunisták részvétele nélkül összehívták a nemzetgyűlést és elfogadták a Kínai Köztársaság alkotmányát. Az alkotmányt a kommunisták erőteljesen kritizálták,[52] és a kihirdetése vezetett a két fél közötti viszony végleges megromlásához.[53] 1947 elején a polgárháború teljes erővel folytatódott.[54]
1948-ban a Kínai Köztársaság statáriumot vezetett be,[9] amely a polgárháború közben a teljes nemzetre kiterjedt. A Szovjetunió által támogatott kommunista hadsereg végül győzedelmeskedett az amerikaiak által segített nacionalisták felett.[55] 1949 decemberében Csang () Tajvanra menekítette a kormányt, és Tajpejt tette meg ideiglenes fővárossá.[7][56] A nacionalisták magukkal vitték Kína aranytartalékát, és körülbelül egy-két millió kínai menekült érkezett velük az addig hatmillió lakost számláló szigetre.[9][57][58]
1949 októberében a kommunisták kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.[59]
A fehérterrortól a demokráciáig
A Kínai Köztársaság, amelyet belső, függetlenségre törekvő lázongások és a kontinentális kommunisták is fenyegettek, egyre diktatórikusabb eszközökhöz nyúlt. A fehérterror már akkor elkezdődött, amikor a kormány még a kontinentális Kínában székelt, és egészen 1987-ig tartott; célja a politikai ellenállás elnyomása volt.[60] Körülbelül 140 000 tajvani lakost börtönöztek be vagy végeztek ki, feltételezett anti-Kuomintang () vagy kommunista-párti voltuk miatt.[61]
Az Egyesült Államok úgy vélte, hogy a Kuomintang () végül majd elbukik a kommunistákkal szemben, így magára hagyta Tajvant. 1950-ben azonban kirobbant a koreai háború, aminek következtében Harry S. Truman elnök újra beavatkozott Tajvan és Kína viszonyába, és a Tajvani-szorosba küldte a Hetedik flottát, hogy az fenntartsa a szoros „semlegességét”, és megakadályozza egy lehetséges összecsapás kialakulását a két fél között.[62] A San Franciscó-i és a tajpeji békeszerződésben (1952) Japán lemondott Tajvan és Penghu szigetéről. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság nem értett egyet abban, hogy a Kínai Köztársaság vagy a Kínai Népköztársaság tekinthető-e Kína legitim kormányának, így egyik békeszerződésben sem esett szó arról, ki veszi át a sziget irányítását.[63]
Az 1960-as és 70-es években a Kínai Köztársaság továbbra is egypártrendszerben működött, gazdasága azonban erőteljes iparosodásnak indult, és egyre inkább technikaorientált lett. Gyors gazdasági fejlődése a „tajvani csoda” néven vált ismertté, és részben annak volt köszönhető, hogy a gazdaság független volt a kontinentális Kínától, és hogy többek között amerikai pénzalapok segítették, illetőleg fellendült a kereslet a Tajvanon gyártott termékek iránt.[64] Az 1970-es években Japán után Tajvan lett a gazdaságilag második leggyorsabban fejlődő állam Ázsiában,[65] és Hongkong, Dél-Korea, valamint Szingapúr mellett a negyedik „ázsiai tigrisként” hivatkoztak rá. A hidegháború miatt az 1970-es évekig a nyugati államok és az ENSZ is a Kínai Köztársaságot tartották Kína legitim kormányának, később azonban a Kínai Népköztársaságot ismerték el.
A nyugati kritikusok a Kínai Köztársaságot nem tartották demokratikus államnak, mivel statárium volt érvényben, elnyomtak minden politikai ellenállást, és erőteljesen cenzúrázták a médiát. Nem lehetett új pártokat létrehozni, és a meglévő pártok sem lehettek komoly ellenfelei a Kuomintang ()nak, nem voltak valódi, demokratikus választások.[66][67][68][69][70] Az 1970-es években azonban elindultak a reformok, amelyek az 1990-es évekre lassan demokratikus állammá fejlesztették Tajvant. 1979-ben Kaohsziung () városában tüntetést szerveztek a demokrácia mellett. Bár a Kaohsziung ()-incidensként ismert tüntetést a hatóságok hamar feloszlatták, ma már az egyik olyan fő eseményként emlékeznek rá, ami hozzájárult a tajvani ellenzék egyesítéséhez.[71] 1986-ban Csiang Csing-kuo () és Li Teng-huj () (a KMT vezetői) engedélyt adtak parlamenti pártok létrehozásához, amelynek eredményeképp jött létre az első ellenzéki párt, a Demokratikus Progresszív Párt. 1987-ben eltörölték a statáriumot, egy évvel később pedig azt a törvényt, amely megtiltotta új újságok kiadását. 1996-ban tartották az első demokratikus elnökválasztást.[72][73]
Politikai státusa
A Kínai Köztársaság politikai státusa folyamatos vita tárgya. A Kínai Népköztársaság (KNK) szerint a Kínai Köztársaság kormánya nem legitim. Ezzel szemben a Kínai Köztársaság, amelynek saját alkotmánya, függetlenül választott elnöke és jelentős számú hadereje van, független államként tekint magára. Területét a Kínai Népköztársaság sohasem irányította.[74][75] Egy 2010-es felmérés szerint a tajvaniak 64%-a elégedett a status quo-val,[* 1] 19% a teljes függetlenséget támogatta, és 5% szeretné, ha az ország egyesülne Kínával.[76]
A Kínai Népköztársaság (KNK) az „egy Kína”-politika keretében, az „elszakadásellenes törvény” (Fan-Fenlie Koucsia Fa ()) értelmében kész arra, hogy amennyiben békés tárgyalások útján nem sikerül Tajvant Kínához csatolni, úgy erőszakkal fogja azt megtenni.[77] Ehhez Fucsien () tartomány partjára katonai légvédelmi eszközöket telepítettek.[78][79] A KNK arra törekszik, hogy más országok ne ismerjék el a Kínai Köztársaság független állam voltát.
Az USA álláspontja
Az Amerikai Egyesült Államok a Kínai Köztársaság egyik fő szövetségese, a két ország kapcsolatát ma is az 1979-ben elfogadott Taiwan Relations Act határozza meg, amely kimondja, hogy az USA ellátja a Kínai Köztársaságot fegyverekkel, hogy meg tudja védeni magát, az azonban nem szerepel a törvényben, hogy egy esetleges támadás esetén maga az USA beavatkozna-e.[80][81] 2010-ben az USA bejelentette, hogy 6,4 milliárd dollár értékű hadi felszerelést kíván eladni Tajvannak, mire Kína kijelentette, hogy ez a döntés a részükről gazdasági szankciókkal és a két ország nemzetközi együttműködésének romlásával járhat.[82][83] Az USA úgy véli, mindkét országnak tartózkodnia kell az olyan cselekedetektől, illetve kijelentésektől, amelyek „egyoldalúan megváltoztatnák Tajvan státuszát”.[84]
Vélemények a Kínai Köztársaságon belül
A Kínai Köztársaságon belül két véglet létezik: az egyesülést támogató „kék tábor” (Pan-Blue Coalition(wd)) és a függetlenséget preferáló „zöld tábor” (Pan-Green Coalition(wd)).[85]
A kék tábort a Kuomintang () (KMT) vezeti, amely támogatja a status quo fenntartását, a végső céljuk azonban az egyesülés. Mindazonáltal a KMT nem támogatja az azonnali vagy rövid időn belül történő egyesülést, mivel a párt legtöbb tagja és a lakosság többsége sem hajlandó azt elfogadni.[86] Ma Jing-csiu (), a köztársasági elnök (illetőleg a KMT elnöke) a demokratikus rendszert, a Kínai Köztársaság gazdasági fejlettségéhez hasonló szintet és a javak igazságos elosztását tűzte ki Kína számára feltételként az egyesüléshez.[87]
A Demokratikus Progresszív Párt, a zöld tábor vezetője, hivatalosan a függetlenséget támogatja, gyakorlatilag azonban szintén a status quo ideiglenes fenntartása mellett voksol, mivel a közvélemény és a párttagok nagy része nem akarja provokálni a Kínai Népköztársaságot.[88]
Nemzeti identitás
Az ország politikai státusának bizonytalansága a nemzeti identitástudatra is hatással van. Tajvan lakosságának körülbelül 98%-a a han kínaiak leszármazottja,[89] akik 1661 és 1895 között, illetve az 1940-es és 1950-es években a kontinentális Kínából vándoroltak be. A kulturális örökség mellett azonban a tajvani lakosok nemzettudatára a több száz éves földrajzi elszigeteltség, a körülbelül százéves politikai szeparáció és a külföldi (japán, amerikai) hatások, valamint a Kínai Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között zajló politikai feszültség egyaránt hatással volt. A megkülönböztetett tajvani identitás (szemben a kínai indentitáson belüli tajvani nemzettudattal) a demokratizálódás óta gyakori témája a politikai csatározásoknak. A tajvani identitás elfogadása megkülönböztetné az országot a kontinentális Kínától, ezért a de facto tajvani függetlenségtől a de jure függetlenség felé vezető első lépésnek lehetne tekinteni.[90] A „zöld tábor” a megkülönböztetett tajvani identitást támogatja, míg a „kék tábor” a kínai identitást.[91] A Kuomintang () azonban az utóbbi időben inkább a kínai identitáson belüli tajvani nemzettudatot támogatja.[92][93]
Egy 2009 márciusi felmérés alapján a válaszadók 49%-a tartotta magát tajvaninak, 44% pedig tajvaninak és kínainak, és 3% tartotta magát csak kínainak.[76] Egy másik, 2009 júliusában készült felmérés szerint a válaszadók 82,8%-a vélte úgy, hogy a Kínai Köztársaság és a Kínai Népköztársaság két különálló állam, amelyek önállóan fejlődnek.[94] Egy 2009 decemberi közvélemény-kutatás alapján a válaszadók 62%-a tartotta magát kizárólag tajvaninak, 22% tajvaninak és kínainak és 8% csak kínainak. A 18–29 évesek közül 75% csak tajvaninak vallotta magát.[95]
| Felmérés | Tajvani | Kínai | Tajvani és kínai |
|---|---|---|---|
| Kutatási, Fejlesztési és Értékelési Bizottság, Végrehajtó Jüan () (2008 április)[96] | 67,1% | 13,6% | 15,2% |
| TVBS Poll Center (2008 június)[96] | 45% | 4% | 45% |
| Common Wealth Magazine (2009 december)[95] | 62% | 8% | 22% |
| Nemzeti Csengcsi () Egyetem (2010 június)[97] | 51,6% | 3,8% | 40,4% |
| TVBS Poll Center (2009 március)[76][98] | 72% | 16% | (nem volt a kérdés része) |
| TVBS Poll Center (2009 március)[76] | 49% | 3% | 44% |
Államszervezet
.JPG)
A Kínai Köztársaság államszervezete az alkotmányon és a „három népi elven”[85] alapszik, amely kimondja, hogy az ország „a nép demokratikus köztársasága kell, hogy legyen, amelyet a nép irányít, a népért.”[99] A nacionalizmus elve szerint a Kínai Köztársaság független állam, amelynek joga van egyenrangú félként fellépni nemzetközi fórumokon, illetőleg kimondja az országban élő különféle nemzetiségek egyenlő jogait. A néphatalom elve biztosítja minden állampolgárnak a politikai és civil jogokat, a népjólét elve alapján pedig a kormánynak az a kötelessége, hogy hatalmát a nép szolgálatába állítsa és virágzó gazdaságot, valamint igazságos társadalmat biztosítson a nép számára.[99]
Az alkotmányt 1946. december 25-én fogadták el, és 1947. december 25-én lépett hatályba.[99]
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
A kormányzat öt jüan ()ra, azaz kamarára épül, ezek a végrehajtó jüan () (executive), a törvényhozó jüan () (legislative), az igazságszolgáltató jüan () (judicial), a vizsgáztatói jüan () (examination) és a vizsgálói jüan () (control).[85] Az elnököt négyévente választják, és egyszer választható újra.[99] A végrehajtó jüan () elnökeként funkcionáló miniszterelnököt az elnök nevezi ki. Az elnök nem rendelkezik vétójoggal a törvényhozás döntéseivel szemben.[85]
A törvényhozó jüan () 113 választott képviselőből áll; a választásokat négyévente tartják. Az igazságszolgáltató jüan () 15 bíróból áll, beleértve az elnököt is. A tagokat az elnök jelöli és nevezi ki, a törvényhozó jüan () beleegyezésével. A bírókat nyolc évre nevezik ki, és közvetlenül nem nevezhetőek ki újabb terminusra.[99] A Kínai Köztársaságban érvényben van a halálbüntetés. 2006-ban a lakosság csaknem 80%-a támogatta a halálbüntetés fenntartását.[100] A vizsgáló jüan () feladata a törvényhozó jüan () munkájának ellenőrzése. A jüan () 29 tagból áll, akiket a törvényhozó jüan () beleegyezésével az elnök nevez ki hat évre. 2005-től 2008-ig a vizsgáló jüan () működését felfüggesztették, mert az elnök és a törvényhozás nem tudott megegyezni a jelöltek személyéről.[99] A vizsgáztatói jüan () feladata a köztisztviselők kiválasztási és vizsgáztatási rendszerének működtetése, illetőleg minden, a köztisztviselők munkáltatásával kapcsolatos feladat ellátása. 2008-ban 338 305 köztisztviselő dolgozott a Kínai Köztársaságban.[99]
Politikai pártok
A Kínai Köztársaságban 2009-ben 148 legális párt volt.
Ezek közül a legnagyobb a Kuomintang () (KMT) és a Demokratikus Progresszív Párt (DPP). A kisebb, de jól ismert pártok közé tartozik az Új Hatalom Párt (New Power Party), és az Első a Nép Párt (People First Party).[101]
Közigazgatás
A Kínai Köztársaság legfelsőbb szintű közigazgatási egysége a tartomány, ez azonban mára már névlegessé vált.[102] A két névleges tartomány Tajvan tartomány (Tajvan és Penghu, valamint néhány kisebb sziget) és Fucsien () tartomány (Csinmen, Macu és néhány más kisebb sziget). Az országnak korábban két tartományi szintű városa volt, Tajpej és Kaohsziung (), 2010. december 25-én pedig ezek száma ötre emelkedett, Hszinpej (), Tajnan () és Tajcsung () tartományi szintű rangra emelésével.[103] Az életbe lépő új változtatások alapján a tartományokon és a tartományi rangú városokon kívül 14 megyét és 157 kerületet alakítottak ki. A tajvani közigazgatási rendszer különbséget tesz a tartományi városok, a megyei városok, az úgynevezett városkörzetek (urban township) és falukörzetek (rural township) között.
Követelt területek
A Kínai Köztársaság 1949-től egészen a statárium 1987-es feloldásáig Kína egyetlen jogerős kormányának tekintette magát. Bár Csen Suj-pien () (2000–2008) kormánya aktívan nem követelte egész Kína területét, a Kínai Köztársaság határait nem vizsgálták felül és nem húzták meg újra. Így elméletben a köztársaság területéhez tartozónak tekinti a kontinentális Kínát, több szigetet, Mongóliát és Oroszország egyik tagköztársaságát, Tuvát is.[* 2] 2008-ban Ma Jing-csiu () elnök egy interjúban megerősítette, hogy a Kínai Köztársaság továbbra is területéhez tartozónak tekinti kontinentális Kínát,[104] azonban nem törekszik aktívan az újraegyesítésre, hanem inkább a status quo fenntartását támogatja, a Kínai Népköztársasággal való kapcsolatuk javítása érdekében.[105]
Bár a Kínai Köztársaság a területei követelései miatt elméletben a kontinentális Kínában élőket is saját állampolgárainak tekinti, a gyakorlatban azonban megkülönböztetik azokat, akik az effektíve általuk adminisztrált területeken élnek, és azokat, akik a szárazföldön laknak. A kontinentális Kínában élőknek külön beutazási papírokra van szükségük, és nincs szavazati joguk.[106]
A Kínai Köztársaság igyekszik javítani a viszonyát az elméletben területéhez tartozónak tekintett Mongóliával is, és ma már elismeri Mongólia független állam voltát.[107]
Külkapcsolatok
1928 előtt a Kínai Köztársaság külpolitikája a belső viszályok folytán meglehetősen bonyolult volt. Miután a Kuomintang () legyőzte a Pejjang ()-kormányt, a Kínai Köztársaságot széleskörűen elismerték külföldön.[108] Miután a Kínai Köztársaság Tajvanra húzódott vissza, a nyugati világ jó része továbbra is kapcsolatot tartott vele. Az 1970-es években azonban a Kínai Népköztársaságot kezdték elismerni, és több ország megszakította a kapcsolatát a Kínai Köztársasággal. 1971-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete is a KNK-t ismerte el Kína legitim kormányának, és megfosztotta a Kínai Köztársaságot korábbi tagságától.[11][109]
Mivel csak kevés ország ismeri el a Kínai Köztársaságot, az ország tagja az ENSZ-ben Nem Képviselt Nemzetek és Népek Szervezetének (Unrepresented Nations and Peoples Organization), ahol a Taiwan Foundation for Democracy képviseli az országot Tajvan név alatt.[110][111]
Diplomáciai kapcsolatok
.svg)
A Kínai Népköztársaság megszakít minden diplomáciai kapcsolatot azon országokkal, amelyek elismerik a Kínai Köztársaságot.[112] 2023-es adatok alapján 13 ország ismeri el Tajvant, ezek:[113][114][115]
A legtöbb ország nem hivatalosan ismeri el Tajvan önálló ország voltát és nem hivatalos kapcsolatokat tart fenn vele,[75] a Tajpej Képviseleti Iroda néven működő de facto nagykövetségeken keresztül, ahol például a vízumügyeket is lehet intézni.[116] Az USA az American Institute in Taiwan intézményén keresztül ápol nem hivatalos kapcsolatokat az országgal.[89]
Magyarország sem ismeri el Tajvant önálló államnak, de 1998 óta a tajpeji Magyar Kereskedelmi Iroda révén állandó képviselettel rendelkezik a szigeten. Az iroda egyúttal teljes körű konzuli érdekvédelmi szolgáltatást is nyújt a szigetre látogató magyaroknak.[117] Tajvan hasonlóképpen Magyarországon is a Tajpej Képviseleti Irodán keresztül képviselteti magát.[118]
Védelmi rendszerszerkesztés
A Kínai köztársaság hadserege a Szun Jat-szen () által 1925-ben Kuangtung ()ban létrehozott Nemzeti Forradalmi Hadseregen alapszik. Amikor a polgárháború végén a kommunisták győztek, a Nemzeti Forradalmi Hadsereg nagy része Tajvanra vonult vissza a kormánnyal együtt. Később ebből a hadseregből hozták létre a köztársaság új, megreformált hadseregét.
A Kínai Köztársaság mai hadserege nagy létszámú, fejlett technológiával rendelkezik, és elsődleges feladata az ország védelme egy esetleges támadás esetén a Kínai Népköztársaság részéről.[79] 1949-től az 1970-es évekig a hadsereg legfőbb feladata közé tartozott a „szárazföldi Kína visszaszerzése”. Ahogy a hadsereg a védekezésre kezdett összpontosítani, a szárazföldi erők helyett a légierőre és a haditengerészetre helyezték a hangsúlyt. A haderő irányítása átkerült a civil kormányhoz.[119]
A Kínai Köztársaság 2015-re a kötelező sorkatonai szolgálatot önkéntes szolgálattal váltaná fel, a haderő létszámát 215 000 főre tervezik csökkenteni.[120][121][122] 2009-ben a hadsereg létszáma körülbelül 300 000 fő volt.[123] A sorkatonai szolgálat még kötelező minden, alkalmasnak talált 18 éves férfi számára, de lehetőség van a civil katonai szolgálatra is.[124] A kötelező sorkatonai szolgálat idejét a teljes eltörlésig folyamatosan csökkentik, 2009-re 12 hónapra szállították le.[125]
Népességszerkesztés
2020-as adatok szerint a Kínai Köztársaság lakosságának becsült száma 23 603 049 fő.[4] A világ tizenkettedik legnagyobb népsűrűségű országa, 652 fő/km²-es[5] népsűrűséggel. A lakosság 98%-a han kínai, 2%-a pedig ausztronéz tajvani őslakos.[89] A születéskor várható élettartam 80,6 év; valamivel több férfi születik, mint nő.[4]
