Kessler Hubert Artur
Született	1907. november 3.[1] Nagyszeben
Elhunyt	1994. február 1. (86 évesen)[1] Budapest[2]
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	mérnök hidrológus szpeleológus geográfus
Iskolái	Magyar Királyi József Műegyetem (–1932)
Sírhelye	Farkasréti temető (25/b-1-103)
A Wikimédia Commons tartalmaz Kessler Hubert Artur témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kessler Hubert (Nagyszeben, 1907. november 3. – Budapest, 1994. február 1.) magyar mérnök, barlangkutató, karszthidrológus, az országos forráskataszter elkészítője, a budapesti Szemlő-hegyi-barlang felfedezője, az Aggteleki-barlang igazgatója, számos barlangi útvonal első bejárója, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke.

A Budapesti Műszaki Egyetemen mint általános mérnök 1932-ben végzett, majd a Tudományegyetemen földrajz, földtan, őslénytan tárgyakból 1936-ban szerzett oklevelet. Doktori disszertációját „Az Aggteleki barlangrendszer hidrográfiája” címmel 1938-ban védte meg, melynek alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1988-ban aranyokleveles doktori címmel tüntette ki.

1935-től 1945-ig a Baradla-barlang igazgatója. A második világháború után néhány éven át segédmunkásként, villanyszerelőként dolgozott. 1949-től 1965-ig a VITUKI Karszt- és Forráskutató Osztályának vezetője, 1966-tól 1972-ig az ALUTRÖSZT főhidrológusa. A Természetvédelmi Hivatal keretén belül 1975-ben létrehozott Barlangtani Intézet első megbízott igazgatója, majd 1989-ig szaktanácsadóként segítette a barlangvédelem munkáját.

A barlangok iránti érdeklődését a kalandvágy keltette fel, de a barlangjárási és feltárási sikerei eredményeként figyelme mindinkább a barlangok hasznosítása és a tudományos kutatás felé fordult. Nevéhez fűződik – többek között – a Vecsembükki-zsomboly és az Almási-zsomboly első bejárása (1927), a Szemlő-hegyi-barlang (1930) és a Ferenc-hegyi-barlang (1933) felfedezése, a Baradla–Domica-barlangrendszer összefüggésének bizonyítása (1932), a révi Zichy-barlang valamint a Csarnóházi-barlang jelentős szakaszainak felderítése (1942) és a Kossuth-barlang feltárása (1956).

Mint a Baradla igazgatója sokat tett a terület idegenforgalmának fejlesztéséért. Igazgatósága alatt bevezették a villanyvilágítást a Baradlába; tervei alapján épült fel az aggteleki Barlangszálló és a jósvafői Tengerszem Szálló valamint az az épület, ahol ma a nemzeti park igazgatóság székhelye található. Barlanghasznosítási törekvésének eredményeként 1959-ben a nagyközönség számára megnyílt a miskolctapolcai Barlangfürdő, karsztvízmegfigyelő állomás alakult 1962-ben a Gellért-hegyi-barlangban, s szorgalmazója volt a Szemlő-hegyi-barlang kiépítésének is.

Napilapokban, szakfolyóiratokban, kiadványokban megjelent írásainak, tanulmányainak, közleményeinek, könyveinek száma meghaladja a 400-at. Gyakorlati tevékenysége közül kiemelkedik az országos forrásvizsgáló szolgálat és a forrásnyilvántartás megszervezése, városok (Hévíz, Tatabánya, Miskolc, valamint Tirana) vízellátásának megoldása. Egyenletet állított fel a karsztvízbeszivárgás számítására és meghatározta a mértékadó csapadékszázalék-számításon alapuló dinamikus karsztvízkészlet meghatározásának ellenőrzési módját is.

Kezdeményezője volt hazánkban a barlangterápia alkalmazásának. A Nemzetközi Barlangtani Unió az ő javaslatára hozta létre 1969-ben Barlangterápiai Szakbizottságát. Alapító tagja volt az 1926-ban megalakult Magyar Barlangkutató Társulatnak, s részt vett a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1958. évi újjáalakulásában is, ahol mindvégig vezető szerepet vállalt, annak tiszteletbeli tagja, majd tiszteletbeli elnöke volt. Jósvafő település 1999-ben díszpolgárrá választotta.

Élete

Felmenői, fiatalsága

Kessler Hubert Artur 1907. november 3-án, erdélyi szász családban született Nagyszebenben. Édesapja, Kessler Károly az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének Signum Laudis érdeméremmel kitüntetett ezredese volt. Apai nagyapja valószínűleg az a Kessler Károly (Medgyes 1851. július 21.) evangélikus lelkész, aki a szülőhelyén elvégzett (1871. július 14.) gimnázium után Bécsben hallgatott 1878-ig teológiát és klasszika-filológiát. Ugyanazon év októberétől a segesvári gimnáziumban lett segéd-, majd rendes tanár egészen 1887. augusztus 7-ig, amikor is miklóstelki lelkésznek nevezték ki.

Kessler Hubert édesanyja, az erdélyi nemes Guggenberger Lipót (1839–1904) és Ipsen Josefin (1844–1901) leánya feltehetően Medgyesen született és Budapesten hunyt el 1960. augusztus 14-én. Az „Ipsen” igen jellegzetes, gyakori név volt az erdélyi szászok között. Kesslernek talán nagybátyja lehetett az a Guggenberger Hans, aki a 19. század fordulóján fotóműtermet működtetett Medgyesen.

A Hubert nevet édesapja vadászszenvedélyének köszönhette, mivel születésének napja, november 3-a a vadászok védőszentjének ünnepe. Apja foglalkozásából adódóan természetes, hogy szigorú neveltetést kapott, ennek eredménye lehet felnőttkori pontos munkavégzése. A családban elsajátított elegancia, kulturált viselkedés, higgadt tárgyalóképesség és a kedvesen merev távolságtartás haláláig jellemző volt rá.

Anyanyelvi szintű német nyelvtudását annak köszönhette, hogy otthon – mint az erdélyi szász családok többségében – németül beszéltek, de természetesen hamar elsajátította a magyar nyelvet is. Tökéletes magyar nyelvismerete ellenére kiejtésében, hanglejtésében még felnőtt korában is érezni lehetett az anyanyelv hatását. Gyermekkorát a történelmi Magyarország különböző területein töltötte – mindig ott, ahová édesapját vezényelték. Így négyévesen Boszniába került, és az első világháború kitöréséig Szarajevóban élt, ahol elég jól megtanult horvátul is. Miután a családot kimenekítették Szarajevóból, rövid időre még visszatértek Erdélybe, majd Budapesten telepedtek le.

Szekula Mária

Első felesége Szekula Mária volt. A kedves, fiatal lány talán 1927-től volt aktív szereplője Kessler hegymászó és barlangi túráinak: odaadó társ a nehéz sziklafalak leküzdésekor, a barlangok feltárásában – később a kutatómunkában, a mindennapok viszontagságai között egyaránt.

Bár hosszú évek óta járták közösen a barlangokat és hegyeket, házasságot csak Kessler Jósvafőre költözése után, 1935-ben kötöttek. A boldogító igent november 10-én a Baradla Hangversenytermében, Marcsek János ózdi evangélikus lelkész előtt mondták ki. A nagy eseményen az aggteleki dalárda harmóniumkísérettel énekelt.

Kettőjük kapcsolatát szépen tükrözi Kisfaludi Sándornak a BETE kutatójának az a néhány sora, amit Jósvafőre látogatva, 1943-ban jegyzett naplójába. „A rádión kívül téli estéken egyetlen szórakozásuk volt, hogy sakkoztak. Úgy látszik azonban, hogy nagyon jól érzik itt magukat. Hubert saját tervei szerint építette kis házukat. Igen kedves kis villa… Szemem-szám elállt: kandalló, az emeletre vezető falépcső, modern szép bútorok, kedves kis sarkok. Majdnem olyan volt minden, ahogy én annak idején saját villámról álmodoztam… Boldogan élhetnek itt. Meg is érthetik egymást, hisz felesége annak idején a BETÉ-ben állandó túratársa és rajongója volt későbbi urának. Amint láttam, egyik tekintetben sem változott meg.”

Gyermekük nem volt, és talán igaz a történet, hogy azért nem, mert házasságuk elején, még Jósvafőn egy terhesség majdnem Mária életébe került. Ezután az egymáshoz ragaszkodás erősebb lett a gyermek utáni vágynál.

Kessler Hubertről két szobrot is mintázott, de csak a Kessler Hubert Emlékházban látható bronz fej maradt meg, a hegymászót ábrázoló csak fotóról ismert. Kapcsolatuknak Mária halála vetett véget 1977 tavaszán.

A második világháború után

Kessler Hubert életében a második világháború utáni első időszak soha nem gyógyuló sebet ejtett. Nem volt bosszúálló, az életét lerontókkal beszélő viszonyban maradt, de ha mód volt rá, mindig elmesélte sérelmét. Az igazságtalanság jobban foglalkoztatta, mint a gyermekkor, vagy a fiatalkori események.

Amikor 1945 szeptemberében hazajött a jobb életet ígérő Ausztriából, megdöbbenve tapasztalta, hogy üldözötté vált. Az újságban felhívás jelent meg, hogy a kultuszminiszter keresi, de napvilágot látott olyan anyag is, amelyben az állt, hogy „Hazaszivárgott a hírhedt fasiszta barlangkutató”. Lelkiismerete tiszta volt, ezért jelentkezni akart a miniszternél. Saját elbeszélése szerint a kapun belépve egy régi ismerősével találkozott, aki riadtan tekintett rá, és azt tanácsolta, hogy ha kedves az élete, és azt nem az Andrássy út 60-ban szeretné befejezni, tűnjön el egy időre a hatóságok szeme elől.

Hazatérve szüleitől tudta meg, hogy semmije sincsen, hiszen jósvafői lakását kirabolták, a házat pedig a megmaradt értékekkel együtt államosították. Vértes László, aki a Természettudományi Múzeum és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízottjaként 1945. július 17-én azért érkezett Jósvafőre, hogy megvizsgálja a Baradla háború okozta kárait, jelentésében feljegyezte, hogy Kessler távozása előtt értékeit a barlang bejárata melletti kiszolgáló épület tetőszerkezete alá rejtette, de az átvonuló harcok során a tetőt a légnyomás felszakította, és a helyiek a lyukon át láthatóvá vált értékeket elvitték.

Ez feltehetően igaz is, hiszen abban az időben eltűnt minden, még a Tengerszem Szálló ablakait is kiszerelték. Az azonban már csak feltételezés, amit Kessler az egyik könyvébe beragasztott papírra jegyzett, hogy maga Vértes is vitt volna el értékes dokumentumokat a Baradláról.

Tasnádi Kubacska András a Természettudományi Múzeum megbízott főigazgatója a barlang újjászervezéséről beadott tervezetében azt javasolta gróf Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszternek, hogy „tekintettel arra, hogy a barlang igazgatója túlzottan jobboldali politikai felfogása miatt állását odahagyva távozott” célszerű lenne új vezetőt a Múzeum munkatársai közül választani, és Vértes Lászlót javasolta a posztra. Az igazgatói széket azonban Kessler házával és ingóságaival együtt az ellenállási mozgalomban kiemelkedő szerepet játszott Révész Lajos kapta meg, akinek jelentős turista múltja volt. Révész, a kiváló barlangkutató, akinek emberségéhez kétség nem fér, apránként több mindent visszajuttatott jogos tulajdonosának.

Az államosításra egyébként az adott alapot, hogy két jósvafői lakos feljelentésére Kesslert volksbundistának nyilvánították, ami az akkori rendelkezések alapján azonnali birtokfosztással járt. Bizonyíték nem lévén a feltételezést nevére és német nyelvtudására alapozták.

Kessler a rá jellemző módon nem nyugodott bele az igaztalan döntésbe. Már a legfélelmetesebb időben, 1948-ban panasszal fordult a Földművelésügyi Minisztériumhoz, de ott az eredeti határozatot megerősítették (155.355/1948 sz.), mivel Kessler annak ellenkezőjét nem tudta bizonyítani. Az üggyel 1956 után kezdett el újból foglalkozni, amikor is személyesen kereste fel a barlangot üzemeltető és a házát birtokló IBUSZt felügyelő Kossa István közlekedési és postaügyi minisztert, majd annak tanácsára Apró Antalt, a kormány elnökének első helyettesét.

A magyar kormánykörökben a „népgazdaság” hasznára tett munkái, és az albán kormány köszönő levele alapján az ismert szakember kérését bizonyítékok hiányában visszautasítani nem tudták, de a jogsértést sem akarták elismerni. Így „az elkobzás alapját képező tények valószínű vitathatóságára” tekintettel azt a megoldást találták, hogy a magyar és az albán vízgazdálkodás érdekében kifejtett eredményes tevékenységét elismerve visszakapja jósvafői házát, amit azonban azonnal elad a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumnak. Az erről szóló határozat (948-3/1960.II.) 1960-ban kelt, Apró Antal aláírásával.

A házért a KPM-től kapott 130 000 forintból építette fel Budapesten a Hermán u 10./b számú házát, ami ezután haláláig otthona maradt. A határozattal nemcsak anyagi elégtételt kapott, de megszabadulhatott az addig ránehezedő politikai nyomástól, és lassan a háttérben suttogó rosszindulatú hangok is elhalkultak. Emlékszem, hogy még az 1960-as évek elején egy-egy viharos MKBT választás alkalmával voltak, akik a vádat felhasználták Kessler háttérbe szorítása érdekében.

Arról, hogy Kessler Hubert fiatal korában politizált-e, hovatartozásáról nyilatkozott-e, nem tudunk. Kortársai, akik erről mesélni tudnának már régen halottak. Az azonban elképzelhetetlen, hogy ha erősen jobboldali beállítottságú lett volna, akkor befogadja a köztudottan kommunista, körözött Dancza Jánost, neki saját lakásában ad helyet úgy, hogy tisztában van azzal, ha ezt az illetékesek megtudják, rá kemény büntetés vár. Az pedig megállapítható, hogy írásai a haza, a természet szeretetét tükrözik, de azokban a korra jellemző szélsőséges politikai megnyilvánulások nem jelennek meg.

A háborút követő időben véleményt ugyan nyilvánított, de nem politizált. Szakmája iránt volt elkötelezett, és jó diplomáciai érzékkel, mindenkit lenyűgöző egyéniségével anélkül nyerte meg a politikusokat a barlangok támogatására, hogy politikailag elkötelezetté vált volna. Ironikusan emlegette, hogy ő bizony kezet fogott Horthy Miklóssal, Szálasi Ferenccel és Rákosi Mátyással, valamint az általa képviselt barlangtan és karszthidrológia szakterületének fejlesztése érdekében számtalan minisztert nyert meg a háború előtt és után is. Maróthy László a természet védelméért is felelős miniszter még az 1980-as évek végén is adott szaktanácsaira.

Kessler magát nacionalistának tartotta, de nem a ma hangsúlyozott szélsőséges értelem szerint, hanem azért, mert úgy gondolta, hogy a haza szeretete mindenek felett áll. Ugyanakkor internacionalista voltát is szerette hangsúlyozni, ami ténylegesen megnyilvánult abban a széles nemzetközi kapcsolatban, amit ápolt Ausztrián át a Dél-Afrikai Köztársaságig. Házában gyakran vendégül látta külföldi barátait.

Nevezetes esemény volt, amikor Antonio Nuñez Jimenez a kubai Tudományos Akadémia elnöke 1963-ban hazánkba látogatott. Az MTA-ban tartott fogadáson Kessler a Társulat nevében, mint annak társelnöke köszöntötte, majd másnap vendégül látta otthonában, ahol vetített képek segítségével bemutatta hazánk nevezetes barlangjait és a karsztvízkutatás eredményeit.

Szabó Margit

Az első feleségének a halála után régi túratársával, Szabó Margittal (1925–1999) kötött házasságot, és az új felesége hamar beilleszkedett a barlangkutató mozgalmas, aktív életébe. Szívesen fogadta a vendégeket, örömmel vett részt a rendezvényeken, külföldi utakon. Az ugyancsak özvegy, víg kedélyű asszony idős korára kiegyensúlyozott életet biztosított a férjének, akit életének az utolsó időszakában odaadóan ápolt.

Kessler Huberthez kegyes volt a sors. Aktív, hosszú életet adott neki, a testi elgyengülés ideje alatt is friss maradt szellemileg, és a távozást megelőző magatehetetlenség csak rövid ideig tartott. 1994. február 1-jén Budapesten hunyt el, 87 éves korában.

1994. február 16-án 15 órakor búcsúztatta Missura Tibor esperes, az evangélikus egyház szertartása szerint. A ravatalánál egykori munkatársai és barlangkutató barátai álltak díszőrséget. Munkásságát a Természetvédelmi Hivatal nevében Tardy János helyettes államtitkár, a Magyar Hidrológiai Társaság nevében Vitális György, a VITUKI képviseletében Sárváry István idézte fel. A sírhelynél a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat nevében Dénes György mondott búcsúbeszédet. Kessler Hubert az édesanyjával és a második feleségével lett eltemetve a Farkasréti temetőben.

Tanulmányok, munkahelyek

Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte meg, ahol 1932-ben kultúrmérnöki oklevelet szerzett. Cholnoky Jenő professzor tanácsára iratkozott be a Budapesti Tudományegyetemre, ahol földrajz, földtan, őslénytan tárgyakból 1936-ban diplomázott. A nyomtatásban is megjelent doktori disszertációját „Az Aggteleki barlangrendszer hidrográfiája” címmel 1938-ban védte meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1988-ban aranyokleveles doktori címmel tüntette ki.

1935-től 1944-ig a Baradla-barlang igazgatójaként tevékenykedett. 1938. novemberétől a Felvidékkel együtt visszacsatolt Domica is felügyelete alá tartozott. 1944 végén behívták katonának és Kassára, majd egy hadiüzemmé nyilvánított autószerelő műhelybe került. A visszavonulás során Felső-Ausztriába a „katonai mundértól” megszabadulva Pettenbachban egy malomban vállalt állást. 1945 szeptemberében tért haza Magyarországra.

A második világháború után vagyonából kiforgatva sok megaláztatást kellett elviselnie. Jósvafői házát a font átvonulása idején (miután a légnyomás felszakította a háztető cserepeit, és láthatóvá váltak az ott elrejtett értékek) kirabolták, a megmaradt tárgyakat, a házzal együtt államosították. Egy ideig rejtőzködnie kellett, miután hamis vádak alapján sajtóhadjáratot indítottak ellene. Néhány éven át segédmunkásként, villanyszerelőként dolgozott, és szívesen vállalt olyan munkát, ahol hegymászó technikai ismereteit hasznosíthatta: így villámhárítókat szerelt, tetőfedéssel foglalkozott, majd rátért a műszaki modellek készítésére. Végül szakmai ismereteinek köszönhetően visszatért a tudományos életbe.

1949-től az akkor létrehozott Vízrajzi Intézetben egy forráskutató csoportot szervezett, amit a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet létrehozásakor Karszthidrológiai Osztállyá fejlesztett. Az ott folyó munkálatokat egészen 1965-ig irányította, majd 1966-tól 1972-ig – nyugdíjba vonulásáig – az ALUTRÖSZT főhidrológusaként tevékenykedett.

1973-tól 1989-ig a Természetvédelmi Hivatal szaktanácsadójaként segítette a barlangvédelem munkáját. 1975-ben rövid időre még visszatért az aktív munkába, amikor a Természetvédelmi Hivatal keretén belül létrehozott Barlangtani Intézet első megbízott igazgatója lett.

A Baradla szolgálatában

Kessler Hubert a Baradla minden idők legeredményesebb igazgatója, a barlang hosszának növelése mellett foglalkozott kiterjedésének meghatározásával, térképi rögzítésével, hidrológiai viszonyainak, a felszíni víznyelők befolyási pontjainak tisztázásával, a barlangi patak vízállásának és a levegő hőmérsékletének mérésével, morfológiai megfigyelésekkel, valamint az Alsó-barlang létének bizonyításával. Fejlesztette a barlang idegenforgalmát, növelte a látogatható útvonal hosszát, biztonságos közlekedés érdekében kiépítéseket alkalmazott, csónakázásra alkalmas tavat alakított ki és megvalósított a több évtizedes álmot, hogy a látogatók villanyfény mellett gyönyörködhessenek a természet csodájában.

A barlang kutatásával 1931-ben kezdett el foglalkozni. Augusztusban bejutott az Oszlopok csarnokából kiágazó Labirintusba. Ez a járat Vass Imre térképén (1829) ugyan szerepelt, de arról később elfeledkeztek. A BETE novemberi választmányi ülésének határozta értelmében az év végén, vezetésével a barlang több pontján is intenzív kutatás kezdődött. A Styx eredete és a Domicával való kapcsolatának tisztázása érdekében mintegy 100 m-t haladtak előre, de ott szifon zárta el útjukat. Áthatoltak a Törökmecset mögötti szűkületen, és az oldalágat mintegy 400 m hosszban bejárták. A Denevér-ágban 30 m új járat végén erős huzatot éreztek, ahol rövid bontással a felszínre jutottak. Az alig néhány nap alatt feltárt járatok összhossza meghaladta az 1200 m-t. Emellett a Baradla alatt húzódó alsó barlang bizonyítékaként, kötél segítségével, 25 m mélységig lejutott az Óriástermi-víznyelőben.

A Baradla-Domica összefüggését végül 1932. augusztus 21-én Sandrik József társaságában bizonyította be, amikor a Hangversenyteremből indulva a Styx medrében haladva bejutott a Domicába. Kezdetben búvárruhás feltárást terveztek, de azt technikai nehézségek miatt elvetették. A sikert annak köszönhették, hogy a meder tágításával, illetve a 2. szifon előtti mésztufagát átvágásával elérték, hogy a vízszint néhány cm-t süllyedt, és a légrés már lehetővé tette a továbbhaladást.

Mint országos hírű barlangkutatót 1935-ben nevezték ki a Baradla igazgatójának. Feladata volt, hogy figyelmes, és szakszerű gazdaként megóvja a barlangot a további pusztulástól, a műszaki létesítmények fejlesztésével pedig segítse a turizmus fejlődését. Alig 10 éves igazgatósága alatt kitartásának, jó szervezőkészségének és mérnöki felkészültségének köszönhetően az elődei által megálmodott fejlesztéseket meg is valósította. Bevezették a villanyvilágítást az aggteleki és jósvafői szakaszba; kiépítették a Vörös-tó – Jósvafő közötti utat, és megnyitották a Tigris-termi átjáró, és denevér-ági kijáratot is. Tervei alapján felépült az aggteleki Barlang Szálló, a jósvafői Tengerszem Szálló, az első jósvafői kő pénztárépület, valamint az az épület ahol ma az ANP székhelye található. Ekkor hozták létre a Tengerszem-tavat, a körbevezető sétautat, és rendezték a jósvafői bejárat megközelíthetőségét is.

A hegymászó

Kessler Hubertet kezdetben a hegyek vonzották, már 17 éves korában bekapcsolódott a Magyar Turista Egyesület hegymászó tevékenységébe. 1925-ben részt vett az egyesület keretein belül létrehozott, a legkiválóbb hegymászókat tömörítő Zsigmondy Társaság megalakításában. Egyetemi felvételét követően a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület tagja lett, és társaival rendszeresen mászott az Oszoly valamint a Kétágú-hegy szikláin, és számos túrát tett a Magas-Tátrában.

Az Alpokban először 1927-ben járt, amikor a Lienzi Dolomitokban, a Großglockneren és a kettő között húzódó Schober-csoportban mászott. Hegymászó eredményei közül kiemelkedik többek között, hogy különböző útvonalon többször feljutott a Großglockner csúcsára, valamint az, hogy megmászta az Enns-völgyi Alpokban található Planspize É-i falát és bivakolás segítségével a Lienzi Dolomitokban emelkedő Hochstader 800 m magas É-i falát.

Sajnos aktív hegymászó tevékenységéről cikkekben nem igazán számolt be, a Hochstader északi falának megmászásáról szóló írásai is csak 1931-ben jelent meg a Turistaság és Alpinizmus hasábjain. 1933. évi alpesi túrájáról egy fotóalbum képei mesélnek.

Kessler műszaki szakértelme, mindig újító gondolkodása a hegymászás során már megmutatkozott. Az abban az időben alkalmazott, kezdetleges, kényelmetlen úgy nevezett „Dülfersitz” ereszkedés használhatóbbá tétele érdekében kifejlesztette azt a módszert, ami a ruhán súrlódó kötél használatát kiiktatta. A róla elnevezett Kessler-féle karabinerféket a hazai szaklap mellett 1933-ban az osztrák Allgemeine Bergstegerzeitung is részletesen ismertette.

A barlangfeltáró

A barlangok iránti érdeklődését a kalandvágy keltette fel, első barlangtúráját 14 éves korában a Solymári-ördöglyukba tette. A barlangjárás és a feltárási sikerek azonban figyelmét a tudományos kutatás és hasznosítása felé fordította.

Eredményeit bátorságának, erőnlétének, sportos alkatának, kezdeményező és újító készségének valamint technikai felkészültségének köszönhette. A kihívásokat kereste, a nagy mélységek, a vizes barlangok meghódítására vállalkozott, és úttörő volt a búvár felszerelések barlangi alkalmazásában is.

Az első jelentős sikert az Alsó-hegy addig leküzdhetetlennek tűnő aknabarlangjainak a Vecsembükki-zsomboly (-91 m) és az Almási-zsombolynak (-103 m) első bejárásával érte el. A BETE kutatóival 1927-ben ereszkedtek le a mélybe.

A következő szenzációk a fővároshoz kötődnek, hiszen senki sem számított arra, hogy a Rózsadomb hatalmas barlangrendszereket rejt magában. Ugyancsak a BETE kutatóival 1930-ban a Szemlő-hegyi-barlangot, 1933-ban pedig a Ferenc-hegyi-barlangot fedezte fel. 1936-ban a Kopolya-zsomboly feltárásán dolgozott, 1937-ben a Tapolcai-tavasbarlangban újabb szakaszok megismeréséhez nyújtott segítséget, és felmérte a Kórház-barlangot. Javaslatára távolították el a Kórház-barlang járataiból a törmeléket és végezték el a veszélyes helyek pillérekkel való biztosítását.

A Erdély visszatérése után a Földtani Intézet megbízásából e területekre is kiterjesztette kutató munkáját. 1941-ben a homoródalmási Vargyas-szurdok, majd a révi Sebes-Körös áttörésének barlangjait járta be. 1942-ben az Észak-Biharban, 1943-ban a Jád-völgyében mint „szifon specialista” főként forrásbarlangokkal foglalkozott. A bejárt barlangokat felmérte, leírta és a vízszint süllyesztésével megpróbálta a továbbjutást akadályozó szifonokon áthatolni. A legnagyobb eredményt a révi Zichy-barlang valamint a Csarnóházi-barlang jelentős szakaszainak felderítése hozta.

A Szlovák-karszt területén több barlang bejárása mellett a legjelentősebb eredményt a Pelsőc felett hatalmas szádával nyíló, több mint 100 m mély aknabarlang hozta, melynek mélyére társaival 1943-ban ereszkedett le.

Utolsó nagy feltárását annak köszönhette, hogy az 1950-es évek elején visszatért régi, 1933-ban született elképzeléséhez, hogy a Nagy-Tohonya-forrás mögött egy nagy barlangrendszer húzódik. Törekvését 1956 februárjában siker koronázta, amikor az irányításával végzett táróhajtás eredményeként bejutottak a Kossuth Lajosról elnevezett, ma már majd 1,5 km hosszban ismert barlangba.

A barlangi búvárkutatás hőskorában maga is aktívan részt vett a víz alatti szakaszok feltárására tett kísérletekben. 1957-ben több barlangban is megpróbáltak Dräger oxigénes készülékkel a feltárást akadályozó szifonokon áthatolni (Baradla Rövid-Alsó-barlang, Kossuth-barlang, Molnár János-barlang, Tapolcai-tavasbarlang).

Erdélyben kutatott barlangok

A mai Magyarország területére eső feltárásai

A barlangok szakértője

Kessler első, barlangokhoz kapcsolódó és tudományos körökben csak néhány ember által vitatott szakmai eredménye a zsomboly-keletkezési elmélete volt. Megfigyelte, hogy a függőleges aknabarlangok nincsenek vízfolyás útjában, lefelé majdnem kivétel nélkül kiöblösödnek, aljukon mindig hatalmas törmelékkúp található, vízszintes járat hozzájuk soha nem csatlakozik. A zsombolyok keletkezését a gyűrűs feszültséggel hozta kapcsolatba. A barlangok nagyobb termeinek gömbboltozatára nyomást gyakorló kőzettömeg hatására bekövetkezett omlások következtében a járat felszínre nyílik. Természetesen a fejlődésben a tektonika szerepe sem mellőzhető, hiszen a nagyobb termek az egymásra merőleges törések mentén alakultak ki. A zsombolyok születésében a víz korróziós hatásának csak csekély mértékű, másodlagos szerepet tulajdonított. Mindezek alapján úgy gondolta, hogy a zsombolyok aljáról a törmelék eltávolítását követően be lehet jutni a vízszintes járatokba. Elméletét ugyan már a születése pillanatában többen megkérdőjelezték, megdöntésére csak az 1960-as években került sor.

Kessler következő jelentős szakmai eredménye „Az aggteleki barlang hidrográfiája” címmel összeállított doktori disszertációja volt. Számba vette a barlang felszíni és felszín alatti víznyelőit, forrásait és részterületekre osztva megrajzolta a rendszer vízgyűjtő területét, valamint meghatározta annak nagyságát. A levegő és a víz hőmérsékletének mérése mellett regisztrálta a barlang vízének állását, a Jósva-forrás vízhozamát és ezekhez folyamatábrán hozzá rendelte az Aggteleken mért csapadék mennyiségét, valamint foglalkozott a barlang szintjeivel (emeleteivel) és teraszaival is.

Kessler kutatásai során a régészet felé is tett néhány kitérőt, hiszen igen sikeres próba ásatást végzett a Szelim-lyukban és a Domicában is, ahol elsőként bizonyította az őskor emberének jelenlétét és a falon, 24 helyen medvekaparás nyomait rögzítette.

A kutatómunka mellett széles körű barlangtani szakértői tevékenység is kapcsolódik Kessler életművéhez, ami különösen élete utolsó évtizedeire volt jellemző. Többek között ő készítette a javaslatot a létesítendő Barlangtani Intézet ügykörére, a külföldi példák és a hazai adottságok figyelembe vételével. Az Intézet 1975. évi megalakulását követően kezdeményezte, hogy ellenőrizzék az üzemeltetett barlangok kezelési jogát, számolják fel az engedély nélküli barlanghasználatot, és vezessék be az éves ellenőrzéseket. Összefoglalta a barlangok kiépítésének szempontrendszerét. Javasolta, hogy a kiépítés engedélyezésekor a természetvédelemnek az Egészségügyi Minisztériummal együttesen kell megvizsgálnia, hogy a változás a klímát ne befolyásolja, az aerosol összetételének stabilitása biztosítva legyen, és azt, hogy a tömegturizmus számára megnyitott barlangokban hivatásos vezető csak képesített szakember lehessen. Az UIS olomouci kongresszusán kezdeményezte, hogy nemzetközi összefogással akadályozzák meg a barlangi képződmények kereskedelmét.

Meghatározta a barlang gyógyhatásának megállapításához szükséges legfontosabb mérések jellegét, és szorgalmazta azok elvégzését-folyamatossá tételét, mellyel jelentősen elősegítette a gyógybarlanggá nyilvánítási folyamatokat is. Már 1976-ban azon véleményen volt, hogy a barlangi levegőben feltételezhető negatív ionoknak kedvező élettani hatásuk van, és feltehetően szerepük lehet a pozitív töltésű szennyeződések lekötésében, amivel a barlangok levegőjének rendkívüli tisztasága magyarázható. Ennek bizonyítására kezdeményezte, hogy a MEDICOR Művek készíttessen a barlangi körülmények között is működő műszert.

Kezdeményezője és megalapítója volt a ma már széles körben elismert barlangterápia alkalmazásának. A Nemzetközi Barlangtani Unió az Ő javaslatára hozta létre 1969-ben UIS stuttgarti V. Világkongresszusán a Barlangterápiai Szakbizottságát, melynek kezdettől 1988-ig titkára volt.

A barlangok hasznosításáért

Kessler Hubert már az 1930-as évek végén több cikkben is hangsúlyozta a barlangok „nemzetgazdasági” hasznát. Elsősorban a barlangok turisztikai fejlesztését szorgalmazta, de erdélyi kutatásai során megfigyeléseit a foszfáttartalmú üledékek kitermelhetőségére is kiterjesztette. A barlangoknak az ország ipari vízellátásában játszott szerepének súlyára az 1950-es évektől kezdődően hívta fel a szakemberek és a politikusok figyelmét.

Neki köszönhető a Tapolcai-tavasbarlang csónakázó körjáratának kialakítása. 1938-ban kérték fel a tavasbarlang átvizsgálására, és ekkor mérései és vizsgálatai alapján megállapította, hogy mesterséges táró hajtásával a népszerű csónakázás útvonala meghosszabbítható. Javaslatát már a következő évben meg is valósították.

A Szemlő-hegyi-barlang kiépítése a feltárást követően már szívügye volt. Sajnos a tulajdonjogi viszonyok, majd a háború álmának megvalósítását akadályozta. Bár a hámorú után is napirenden volt a javaslat, de a kivitelezés csak az 1970-es években kezdődött meg. A mintegy 10 évig tartó munkálatokban mind szakértő vett részt, és a barlang ünnepélyes megnyitóján ő vezette végig a vendégeket.

Barlanghasznosítási törekvésének eredménye az is, hogy 1959-ben a nagyközönség számára megnyílt a Miskolctapolcai-barlangfürdő. A hegy lábánál fakadó forrás vizének hasznosítását Pávai-Vajna Ferenc már 1929-ben javasolta, de akkor a gondolatot még őrültségnek tartották. A mára már hatalmas fürdő komplexummá fejlesztett, igen népszerű fürdő kezdetben ténylegesen csak a természetes üregekre épült.

A barlangok hasznosítása terén jelentős terveket szőtt a Gellért-hegyi-aragonitbarlang gyógyászati célú kiaknázásához. Amikor a Gellérthegyi-barlangból mélyített karsztvízmegfigyelő fúrás természetes üreget harántolt, azt oldalról megnyitotta és annak kiépítését tervezte. Sajnos javaslatát nem fogadták el, és mára már az egykoron látványos, gyönyörű barlangnak már csak a romjai maradtak meg.

A hidrológus

A karsztvíz jelentőségére Kessler Hubert barlangkutató tevékenysége során figyelt fel, de annak gazdasági hasznával és gyakorlati hasznosításával csak 1949 kezdett el foglalkozni.

Költségkímélő módon megoldotta a fejlődő városok – többek között Hévíz, Tatabánya, Miskolc – vízellátását. Megszervezte az országos forrásvizsgáló szolgálatot és a forrásnyilvántartást. Szorgalmazta a források helyszíni vizsgálatát és ehhez hordozható műszereket fejlesztett ki. Az 1959-ben megjelent Országos Forrásnyilvántartás című kiadványban a források adatai mellett először szerepelnek a folyamatos hozam-regisztrálás céljára kifejlesztett lineáris mérőbukók, és a forrásokat felhasználhatóság szempontjából jellemző megbízhatósági indexek.

Egyenletet állított fel a karsztvízbeszivárgás számítására és meghatározta a mértékadó csapadékszázalék-számításon alapuló dinamikus karsztvízkészlet meghatározásának ellenőrzési módját is. Ennek főként a vízgazdálkodásban volt jelentősége.

A felszíni csapadékból származó beszivárgás függőleges lefelé áramlásának mérésére a Pál-völgyi-barlang, és a Baradla-barlang felett árasztásos kísérletet végzett. A növényzetmentes, lefolyástalan felszínekre, szórófejekkel, egyenletesen elosztva, nagy mennyiségű, konyhasóval jelölt csapadékot juttatott. A barlangokban több ponton regisztrálta a beérkező csepegés intenzitását és a víz elektromos ellenállását, illetve a Cl-ion tartalmát. A világviszonylatban újnak számító kísérlettel a sajtó is foglalkozott.

Bebizonyította, hogy a termálkarsztból csak annyi vizet lehet kitermelni, amennyit a csapadékból beszivárgó utánpótlódás biztosít, így annak indokolatlan kitermelése káros következményekkel járhat.

A szén- és bauxitbányák vízkiemelései által okozott depresszió távoli hatásaira figyelmeztető vizsgálataival megalapozta a Dunántúli-középhegység karsztvízszint-észlelő hálózatot, ami segítséget nyújtott a Hévízi-tó-forrás megmentésében, és a budai termálkarszt védelmében.

A Gellérthegyi-barlangban 1962-ben megfigyelő állomást hozott létre, melynek cél a budai termálforrások megismerése volt. A regisztráló-berendezések vízszint-észlelő fúrások adatait rögzítették. Az állomás eredményei alapozták meg a Gellérthegy alatti táró létesítését, ami az addig elszökő vízmennyiség fürdők számára történő hasznosítását tette lehetővé.

Az albán kormány felkérésére, a VITUKI szakembereinek és aktív barlangkutatóknak részvételével 1958-ban foglalkozott Tirana vízellátásának megoldásával. A javasolt, Tiranatól 20 km távolságra fekvő, 1700 m magas Tölcséres-hegységhez (Mali me Gropa) tartozó Shënmrjai-forráscsoport vizének foglalását az albán kormány 1961-ben meg is valósította.

Társadalmi tevékenységek és elismerések

Társadalmi tevékenységekben is aktív, vezető szerepet vállalt. Életét sikerek, elismerések jellemzik. Fiatal korában eredményesen síelt, bokszolt. Díjat nyert irodalmi- és fotó pályázaton. Éveken át elnöke volt a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület Barlangkutató Szakosztályának.

Aktívan részt vett a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat és a Magyar Hidrológiai Társaság tevékenységében is. Alapító tagja volt az 1926-ban megalakult Magyar Barlangkutató Társulatnak, s tevőlegesen járult hozzá a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1958. évi újjáalakulásához is. A Társulat irányításában mindvégig vezető szerepet vállalt, annak tiszteletbeli tagja, majd tiszteletbeli elnöke volt. A Hidrológiai Társaságban a barlangkutatás támogatása érdekében az 50-es években Karszthidrológiai Bizottságot alakított és vezetett. A Társaság 1983-ban ugyancsak tiszteletbeli tagjává választotta.

Munkásságának elismeréseként számos állami és társadalmi kitüntetésben részesült. Az egyesületekben végzett tevékenységéért MTESZ-, természetvédelmi munkásságáért Pro Natura emlékérem (1977) díjban részesült. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat mindhárom kitüntetését így a barlangfeltárásért a Vass Imre-érmet, a Társulat érdekében végzett munkásságért a Herman Ottó-érmet, a tudományos kutatási eredményekért a Kadić Ottokár-érmet kiérdemelte. Jósvafő település 1999-ben posztumusz díszpolgárrá választotta.

Szakmai és népszerűsítő munkái

Kessler Hubert mai szóhasználat szerint kiválóan menedzselte a barlangok világát, a karsztvíz gazdasági jelentőségét, szerepének fontosságát. Kutatási eredményeit szóban és írásban azonnal közkinccsé tette, a folyamatban levő tevékenységéről a szakembereket és az érdeklődőket egyaránt tájékoztatta. Nemcsak szaklapokban publikált, hanem népszerűsítő folyóiratokban is megjelentette beszámolóit. Írásban és szóban is összefogott volt, meggyőzően tudott érvelni, izgalmas történeteivel, humoros megjegyzéseivel kiváltotta a kellő figyelmet.

Szakmai munkájáról főként a szakegyesületek (Hidrológiai-, Földrajzi Társaság, Földtani-, valamint Barlangkutató Társulat) és a Magyar Tudományos Akadémia szakbizottságainak előadóülésein, valamint hazai és külföldi konferenciákon számolt be. Dolgozatai is ezen szervezetek szakfolyóirataiban, vagy a konferenciák speciális kiadványaiban láttak napvilágot.

Szívesen tartott előadást diákok és a téma iránt érdeklődők számára is. A barlangkutató csoportok, kultúrházak, vagy akár nyugdíjas klubok meghívásának – ha ideje engedte – eleget tett. Az 1960-as években hosszú ideig vezette a fejlődő országok kutatóinak rendezett karszthidrológiai továbbképzéseket. Rendszeres előadója volt a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat által szervezett tanfolyamoknak is. Német nyelvtudásának köszönhetően gyakran vett részt nemzetközi konferenciákon, ahol előadásaival hazánk szakmai elismertségét erősítette.

Hidrológiai témájú, külföldi szakelőadásainak a jegyzéke

1957–1967

• Erforschung und Erschliessung des Karstwassers in Ungarn. Neue Beitrage zur Karsthydrologie. – Geographisches Kolloquium der Universität Wien, 1957. III. 19.
• Javaslat Tirana vízellátásának fejlesztésére. – Albán Állami Földtani Intézet. Tirana. 1958. XI. 9. (megjelent.)
• Estimation of subsurface waterresources in karstic regions. – Nemzetközi Hidrológiai Kongresszus, Torontó 1957. (megjelent)
• Karst- und Höhlenforschung in Ungarn. – Landesverein für Höhlenkunde Salzburg, 1959. V. 29.
• Karsthydrologische Forschungen in Albanien. – Landesverein für Höhlenkunde Wien, 1959. VI. 1.
• Erfahrungen bei künstlichen Karstwassererschliessungen. – Aussenamt der Technischen Hochschule Graz, 1959. VI. 5.
• Karsthydrologische Untersuchungen in Albanien. – Naturwissenschaftl. Verein für Steiermark Graz, 1959. VI. 4.
• Wasserhaushalts- und Wasserwirtschaftsfragen in Karstgebieten. Ein 300- Meter Syphon in der *Seehöhle von Tapolca. – III. Internation. Speleologischer Kongress Wien, 1961. IX. 18. és 20. (megjelent)
• Wasserversorgung in Karstgebieten. – Geologische Gesellschaft der Deutschen Dem. Rep. Erfurt. 1962. V. 15.(megjelent)
• Recherches sur 1’equilibre hydrique des regions karstiques de Hongrie. – Colloque sur 1’hydrologie des roches fissurées (UNESCO), Dubrovnik, 1965. X. 10. (megjelent)
• Beitrag zur karstydrologischen Nomenklatur. – IV. Internat. Speleologischer Kongres Ljubljana, 1965. IX. 12.
• A nyírádi terület hidrogeológiai jellemzése. – „Gipronikel” Leningrad, 1967. V. 6.

Hidrológiai témájú, hazai szakmai előadásainak a kivonatos jegyzéke

1951–1967

• Elektromos eljárások a karszt- és vízkutatásban. – Magyar Hidrológiai Társaság 1951. V1. 13.
• A karsztvíz kutatása és kitermelése. – Mérnök Továbbképző Intézeti előadássorozat 1952.
• A kasztvíz feltárása, források foglalása különös tekintettel a Bükk-hegységre. – Mérnök Továbbképző előadás Miskolc, 1953. X. 30.
• Karsztvízre alapozott balatoni vízellátási terv. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1955. IX. 27.
• A Bükki karsztkutatás és a borsodi vízellátás. – Magyar Hidrológiai Társaság és Magyarhoni Földtani Társulat, 1953. XI. 21.
• Magyarország karsztvízkészletének számbavétele. – Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Osztálya, 1954. IX. 21.
• A tatabányai ipari víz kérdései. – Magyar Tudományos Akadémia Karsztvízbizottsága, 1954. V. 24.
• A tartósan kitermelhető karsztvíz mennyiségének meghatározása. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1954. II. 26.
• A tatabányai ipari vízellátás kérdései. – Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, 1954. V. 28.
• A kasztvízkészlet számbavételének kapcsolatai a bányászattal. – Magyar Tudományos Akadémia Karsztvízbizottsága, 1954. XI. 26.
• A karsztvízgazdálkodás új irányelvei és a karsztvíznyerés eddigi tapasztalatai. – Mérnöki Továbbképző Intézet, 1954. I. 12.
• Barlang- és karsztkutatás a vízellátás szolgálatában. – Magyar Tudományos Akadémia Vízellátási Szakbizottsága, 1955. XI. 17.
• A karsztvízkutatással kapcsolatos legújabb eredmények. – Mérnök Továbbképző Intézeti előadás, 1955.
• A karsztvízkutatás új irányelvei. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1955. V. 11.
• Barlangkutatás a vízellátás szolgálatában. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1956. VI. 13.
• Karsztvidékek beszivárgási és lefolyási viszonyaira vonatkozó legújabb vizsgálatok eredményei. – Magyar Földrajzi Társaság, 1956. V. 28.
• Bányavidékek vízháztartása. Bányavidékek vízgazdálkodása c. ankét. – Magyar Tudományos Akadémia és Magyar Hidrológiai Társaság, 1956. X. 19.
• Beszivárgási sebességek karsztvidéken. – Magyar Tudományos Akadémia Karsztvízbizottsága, 1956. VI. 25.
• A forráskataszter módszertana. – Magyar Tudományos Akadémia Karsztvízbizottsága, 1956. VI. 25.
• Karsztosodott kőzetek vízszivárgásával kapcsolatos vizsgálatok. – Magyar Tudományos Akadémia Karsztvízbizottsága, 1956. VI. 25.
• A VITUKI forrásnyilvántartása. – Magyar Tudományos Akadémia Vízellátási Szakbizottsága, 1956. III. 27.
• A karsztforrásokra telepített Wien-1 vízmű. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1957. IV. 11.
• Tirana vízellátásával kapcsolatos magyar karszthidrológiai kutatások. – Magyar Hidrológiai Társaság 1958. X. 29.
• Beszámoló az Ausztriában tartott III. Nemzetközi Szpeleológiai kongresszusról. – M.E.T.E.Sz. 1961. XII. 15.
• Tervezet a karszthidrológiai adatok térképi ábrázolásához. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1961. XI. 21.
• A bányavíz távlati hasznosítása az ivó- és ipari vízellátásban. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1962. XII. 7.
• A sztalaktitgyűrűk értelmezése a perioduskutatás szolgálatában. – Műszaki és *Természettudományi Egyesületek Szövetsége, 1965. V. 24.
• Karsztvízgazdálkodási kérdések. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1964. X. 20.
• Források és víznyelők összefüggései. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1965. V. 5.
• A Gellérthegyi Karszthidrológiai Észlelőállomás célkitűzései. – Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, 1965. VI. 15.
• A Főváros gyógyvizeinek védőövezeti kérdései. – Hazafias Népfront Balneológiai Bizottsága, 1965. V. 12.
• Újabb adatok a budapesti termálkarsztvíz összefüggésének kérdéséhez. – Magyar Hidrológiai Társaság, 1965. X. 26.
• A bányavízfakasztás hatása a Dunántúli Magyar Középhegység vízháztartására és a karsztvízszint alakulására. – Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, 1967. XI. 2.

Kessler szívesen írt Napi- hetilapokban, szakfolyóiratokban, különböző kiadványokban megjelent írásainak, tanulmányainak, közleményeinek, könyveinek száma meghaladja a 400-at. A publikációk alapján jól követhető munkássága. A II. világháború végéig megjelent mintegy 170 írás a karabinerfékről és a Hochstadel északi falának megmászásáról szóló cikkek kivételével kizárólagosan a barlangokkal foglalkozik. Ezek főként hírek, beszámolók, barlangleírások és a hozzájuk kapcsolódó szakmai gondolatok. A kevés kifejezetten tudományos szakanyag közül a zsombolyelmélet és a doktori disszertáció emelendő ki.

1950-ben kezdődött „hidrológus” korszaka. A barlang mellett megjelent a karsztvíz-hévíz kutatás, feltárás, hasznosítás, kitermelés, a forrásvizsgálat, -nyilvántartás, és a beszivárgás kérdésköre is. Az első barlanggyógyászattal foglalkozó írása 1965-ben jelent meg, és ez a téma az 1970-es évektől a legkedvesebb szakterületévé vált. Utolsó két írása is azzal foglalkozott.

Hálás levelezője volt a napilapoknak is. Főként a Magyar Nemzet számára írt, de a Népszabadság hasábjain is jelent meg szakterületeit érintő véleménye, kritikai észrevétele. Az Élet és Tudomány szerkesztősége is kihasználta tudását, több olvasói kérdésre ő válaszolt.

Kesslernek több önálló könyve is napvilágot látott. A barlangokkal foglalkozókat két csoportba osztotta. Véleménye szerint vannak a barlangot kutatók, mások csak a barlangban kutatnak. A barlangban kutatók azok a szakemberek (geológusok, morfológusok, biológusok, régészek stb.), akik kutatási témájukhoz használják ki a barlang adottságait, a barlangot kutatók akik viszont a barlang újabb szakaszainak megismeréséért dolgoznak. Könyveivel a barlangot kutatók munkáját kívánta népszerűsíteni, ezen tevékenységet akarta elfogadtatni.

Az 1936-ban megjelent Barlangok mélyén című munkája volt az első olyan írásmű, amelyik közérthetően, érdekfeszítő stílusban mesélt a barlangok világáról és a kutatás izgalmas, élménygazdag, a tudományt- és a sportot egyesítő gyakorlatáról. Saját tapasztalatait, kísérleteit, gondolatait osztotta meg az olvasóval, beszámolt a barlangjárás -feltárás során bekövetkezett váratlan eseményekről, a problémák leküzdésének módjáról. További könyveiben is saját tapasztalatai adták az alapot, de ezekben (Örök éjszaka világa 1957, Föld alatti ösvényeken 1961) már kihasználta nemzetközi tájékozottságát, és kitekintést adott a világ nagy, különleges barlangjaira is. Az Örök éjszaka világában pedig néhány különleges baleset bemutatásával a barlangok veszélyére is felhívta a figyelmet. Utolsó könyvében (Barlangok útjain, vizein 1985) visszatért ifjúkori sikereinek színterére. A vizesbarlangok specialistájaként elért eredményeket az teszi érdekessé, hogy a társszerző Mozsáry Gábor a munka folytatását, a következő nemzedék sikereit mutatja be.

• 
  Az első könyvének a címoldala (1936)
• 
  Az egyik könyvének a címoldala
• 
  Az egyik könyvének a címoldala
• 
  Az egyik könyvének a címoldala

A Baradlát ismertető önálló kiadványok mellett a többi turizmus számára megnyitott barlang leírását is elkészítette (Anna-, István-, Lóczy- és Pál-völgyi-barlang). Szeretett speciális témákkal is foglalkozni. Például írt több külföldi barlangól, a sztalaktitgyűrük szerepéről az éghajlatváltozás meghatározásában (1963), a Gellért-hegyi barlangról, mint a főváros névadójáról (1962), vagy a barlangokban használt oxigénes légzőkészülékekről. A barlangkutató felszereléséről szóló munkája az első olyan írásos anyag, amiből megtudhatjuk, hogy a feltáró kutatás hőskorában milyen ruhát, fejvédőt, lámpát használtak, milyen technikai eszközöket tartottak fontosnak, és a tapasztalatok alapján milyen praktikus megoldások alakultak ki. Kessler gondolkodására jellemző, hogy szükségesnek ítélte a felmérési és a fotózás eszközeit is ismertetni, mivel a feltáró munka során a legfontosabb teendőnek az újonnan megismert szakaszok felmérését és fotódokumentálását tartotta. Elképzelhető, hogy ő a szerzője a Ludas Matyiban (1980) felesége neve alatt megjelent „Dúsított” eperdzsem című ironikus soroknak is.

A barlangkutatás egy-egy jelentősebb személyiségének elhunytáról sem feledkezett meg, egyaránt méltatta Kadić Ottokárnak a barlangkutatás atyjának, Herman Ottónak az utolsó polihisztornak, a kutatótárs Markó Istvánnak, és a barlanggyógyászat nemzetközi szaktekintélyének, Hubert Spannagelnek tevékenységét.

Kessler a munkájával, személyével kapcsolatos anyagokat a kezdeti időktől gyűjtötte, túráiról naplót vezetett. „Előkerültek régi túranaplói is, meg a vitrinből írásainak egy-egy példánya. Föltette azt a hanglemezt is, amelyet a Zichy-barlangból való rádióközvetítéskor vettek föl” (Kisfaludi 1944). Sajnos ezek az anyagok mind elvesztek. Később újból megkísérelte cikkeit sorrendbe tenni, ennek köszönhetően hagyatékában fennmaradt négy olyan kötet, ami az 1950-es évektől egészen 1992-ig viszonylag teljes körűen, az előző időszakról hiányosabban tartalmazza írásait. Ezekben nemcsak az általa írt cikkek, hanem a róla szólók, a nevét említők is szerepelnek. Nevét mindig gondosan aláhúzta, de sajnos nem mindig tette el a teljes anyagot, csak az őt érintő részt vágta ki, többször az irodalmi hivatkozás is hiányzik.

Szenvedélyes fotós volt. Első hegymászó és barlangi túrái alkalmával még csak emlékképeket készített, majd elsajátítva a felszín alatti fotózás tudományát, a különleges körülmények között, magnéziumfény alkalmazásával művészi képeken örökítette meg a barlangok, különösen a Baradla termeit, folyosóit, képződményeit. Pozitív és negatív felvételeket egyaránt készített, és ő volt az első, aki a Baradlában színes diapozitíveket is felvett. Ez utóbbiakat 1941. február 12-én a BETE előadóestjén mutatta be először az érdeklődőknek.

Cikkeit, könyveit és előadásait saját felvételekkel illusztrálta, de mások is felhasználták munkáit. Több fotója képeslap formájában is megjelent. A Baradlát és a Domicát ábrázoló közel 30 különböző részletet ábrázoló, fekete és barna színnyomatban kiadott képeslapja közül van olyan, amelyik több mint 10 kiadást ért meg. Néhány – nevének feltüntetése nélkül – még az 1940-es évek végén is napvilágot látott. De a révi Zichy-barlangban készített felvételeiből is nyomtattak képeslapokat.

Sajnos 1945 előtt készített felvételeinek jelentős része elveszett, azonban néhány fotó, családi album, üveg negatív és az 1970-es évektől kezdődő, utazásait dokumentáló fotóalbum megmaradt hagyatékában az utókor számára.

A barlangok népszerűsítését szolgálta az a kiállítás, amit a BETE tagjaival 1933-ban rendeztek meg. Ez volt az első magyar barlangbemutató, mellyel a felszín alatti világ sokoldalúságára kívánták felhívni a nagyközönség figyelmét. Az utolsó kiállítás, melyben szerepe volt, 1978. szeptember 4-én a TIT természettudományi Stúdiójában nyílt meg. A Föld alatti ösvényeken című, Borzsák Péter és Prágai Albert fotóiból rendezett bemutatót Kessler nyitotta meg, majd a fotósok képeinek felhasználásával előadást tartott Magyarország idegenforgalmi célokra kiépített barlangjairól. Már a rádiózás kezdeti időszakában meg tudta szervezni, hogy a riporter a barlang mélyéről adjon helyszíni közvetítést. 1935. május 16-án Turchányi István az Óriások terméből tartott helyszíni rádióközvetítést, amikor a Baradla kiépítéséről szóló Kessler interjút a jósvafői dalkör kísérte. Június 1-jén már a Pál-völgyi-barlang volt a közvetítés helyszíne, ahonnan Kessler a főváros nevezetes barlangjának látnivalóit ismertette. A hallgatóság az éteren át ismerkedhetett meg a Felvidék visszatértekor Magyarországhoz csatolt Domica szépségével és értékeivel, vagy a vizes barlangok feltárási nehézségeivel (Tapolcai-tavasbarlang, Révi Zichy-barlang 1942). Később is szívesen nyilatkozott a múltról, az aktuális szakmapolitikai kérdésekről a rádióban és a TV-ben egyaránt.

Kessler Hubert Emlékház

Kessler Hubertnek nem volt gyermeke, nem volt olyan közeli hozzátartozója, akire örökösként tudott volna tekinteni. Pedig foglalkoztatta a kérdés, mi lesz a sorsa élet során összegyűjtött értékeinek. Nem gondolt a köz számára történő adakozásra, életművének megörökítésére, inkább szerette volna házának értékét még az életben élvezni. Egy olyan megoldás foglalkoztatta, hogyan lehetne eltartási szerződés kötni az állammal, vagy egy állami szervezettel. Javaslatát már 1981-ben megjelentette a Magyar Nemzetben. A Természetvédelmi Hivatalban is felvetette ezt a lehetőséget, de jogszabályi háttér és feltehetően anyagiak hiányában az nem valósult meg. Néhány, munkájára vonatkozó dokumentumot ugyan átadott a Természetvédelmi Hivatal részére, de ezek főként másolatok voltak.

Halálát követően egyértelművé vált, hogy özvegye a ház örökösödési adójának kifizetése, később fenntartása érdekében kénytelen lesz megválni egy-egy tárgytól, emléktől. Ekkor született meg a gondolat, hogy legalább néhány személyes értékét, a barlangokhoz kapcsolódó emlékeit és dokumentumait meg kellene menteni az utókor számára. Az özvegy elfogadta azt a javaslatot, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében, amíg él érintetlenül hagyja Kessler Hubert dolgozószobáját. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulattal kötött, közjegyzővel hitelesített megállapodás rögzítette azt is, hogy a Természetvédelmi Hivatal biztosította anyagi támogatás fejében férje – listába vett – barlangkutató hagyatékát halála után a természetvédelemre hagyja, azon kikötéssel, hogy azt a köz számára hozzáférhetővé kell tenni.

Kessler Hubertné, bár jóval fiatalabb volt férjénél, csak öt évvel élte őt túl. 1999-ben bekövetkezett halála után örököse (testvérének fia) a megállapodásban foglaltakat maradéktalanul betartotta, és az ott szereplő tárgyakat a természetvédelem részére átadta. A ház és a többi ingóság eladásra került. Sajnos az 1994-ben született megállapodás hiányos volt, szerénységből és ismerethiány miatt több mindenre nem tért ki, így számos tárgy, többek között Kessler személyes iratai is ma ismeretlen helyen vannak.

Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság 1999-ben dr. Kessler Hubert Jósvafő posztumusz díszpolgárává választása alkalmával határozta el, hogy a hagyaték elhelyezésére azt a házat teszi alkalmassá, ahol Kessler Jósvafőn megkezdte sikeres pályafutását.

Az emlékház épületét dr. Kessler Hubert a könyvének honoráriumából építette 1935-ben. A házhelyet Abaúj-Torna vármegye biztosította részére. Az épületet 1936-ban? alacsonyabb tetőszerkezettel és kisebb szélességben hátul megtoldották, az előterében pedig garázsépületet létesítettek. Ez utóbbit azonban a Tengerszem Szálló építésekor elbontották. A ház 1945-ben, a front átvonulásakor jelentősen megsérült, de állapotáról és a javításokról bővebb információ nincs. A hátsó toldalékot – a háborút követően, vagy az 1960-as években – lebontották és az épületet teljes szélességében meghosszabbították. A szálloda felé eső oldalhoz 1979-ben egy 10 méternél magasabb kéménnyel ellátott olajkazánt és kapcsolódóan irodahelyiséget emeltek.

Az épület kezdetben Kessler Hubert lakásaként és barlangpénztárként üzemelt, majd azt egészen 2003-ig részben lakásként, részben irodaként, öltöző-mosdóként használták. A kazánházat és a kéményt 2003-ban eltávolították. Az épületet a Baradla Vörös-tó – Jósvafő közötti rekonstrukciójának ideje alatt 2004–2005-ben a kivitelezést végző Nova-Alpin KFT bérelte és irodaként, valamint lakásként használta, majd a barlangvezetők tartózkodási helyeként, raktárként egészen 2007 végéig működött.

Az emlékház létrehozása érdekében az ANP megbízása alapján Szablyár Péter 2002-ben elkészítette a ház állapotának felmérését és javaslatot tett a belső tér kialakíthatóságára. Az épület felújításához és a kiállítás berendezéséhez szükséges anyagi fedezet megteremtése érdekében az ANP Igazgatóság a javaslat átdolgozásával több pályázatot is előkészített, de a megvalósításra végül is, Tolnay Zsuzsa menedzselésében, az Interreg IIIA HUSKUA 05/02/069 kódszámú projekt keretén belül kerülhetett sor 2008-ban. A Körtvély Sándor tervei alapján, a Nova-Alpin KFT által kivitelezett beruházás során az épületet (annak állapota miatt) teljesen elbontották, és a külső arculat megtartása mellett újjáépítették. A hátsó részt, a biztonságos közlekedés kialakítása érdekében 1,5 méterrel meghosszabbították.

A belső elrendezés a sokszori átépítés miatt már úgysem volt rekonstruálható, így ott a kiállítás céljainak megfelelően egységes teret alakítottak ki. Az egyirányú közlekedés biztosításához az emeletről a hegy felé ajtót nyitottak, így a vendégek a kiállítás megtekintését követően a hátsó támfal mögé helyezett sétányon jutnak vissza a ház melletti pihenőhöz, vagy a barlang bejárata elé.

Az emlékház bejárata mellett Domokos Béla alkotása, Kessler Hubert bronz portréja látható. A földszinten az érdeklődő eredeti dokumentumok és másolatok segítségével ismerkedhet meg a ház történetével, a Törőfej-völgy fejlődésével, valamint általános képet kap a Baradla kialakulásáról, látványos képződményeiről, a feltáró és tudományos kutatásról, élővilágáról, régészeti leleteiről, védelméről, a munkálatokat végző személyekről, a turizmus fejlődéséről, neves látogatóiról, és arról milyennek látták a művészek a természet e ritka alkotását.

Az emeleten fényképek, tervek, könyvek cikkek, festmények, szobrok és egyéb személyes tárgyak segítségével elevenedik meg Kessler Hubertnek, a Baradla mindmáig legeredményesebb igazgatójának az élete születésétől egészen élete alkonyáig. Látható gyermekként szülei társaságában, majd feleségével Szekula Máriával, aki a kutatásokban hű társa volt. A hegymászó, a neves barlangfeltáró, a tudományos kutató, a Baradlát és az idegenforgalmat fejlesztő igazgató, a barlangok hasznosítását szorgalmazó és a barlangügyet népszerűsítő szakembert, az újító hidrológust, társadalmi munkáját, kitüntetéseit, publikációs tevékenységét korhű dokumentumok igazolják. Saját bútoraival, tárgyaival, felesége szobraival és festményeivel berendezett emlékszobája egykori környezetét idézi.

A kiállítás témáihoz kapcsolódó filmek, fényképek, dokumentumok közti válogatáshoz, riportok meghallgatásához számítógép nyújt segítséget. Többek között látható Kessler Hubert amint életéről mesél, vagy hallható, amikor arról beszél, hogyan lett barlangkutató, vagy arról, mi az, amiről könyveiben nem olvashatunk. Végiglapozhatók fotóalbumai a gyermekkortól egészen az 1980-as évek végéig, és megtekinthetők a barlangokban készített felvételei is. Akit a publikációk érdekelnek, nemcsak a bibliográfiai hivatkozások között keresgélhet, hanem a cikkeket is elolvashatja.

A kiállítás anyagát összeállította Székely Kinga, kivitelezte a KIÁLL Kft (grafika: Imre Olga és Juhász Mihály, makett: Szűcs Péter). Megnyitására 2008. július 25-én került sor, ahol az egykori „főnök” Rakonczay Zoltán nyugalmazott miniszterhelyettes, a magyar természetvédelem kiemelkedő egyénisége tartott ünnepi beszédet.

Publikációi