A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Dunántúli-középhegység | |
Úrkúti őskarszt | |
Elhelyezkedés | Kárpát-medence |
Földrajzi adatok | |
Terület | 7200 km² |
Legmagasabb pont | Pilis (757 m) |
Világörökségi adatok | |
Típus | :Kategória:|röghegység |
A Dunántúli-középhegység Magyarország térképén | |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 47° 10′, k. h. 18° 05′Koordináták: é. sz. 47° 10′, k. h. 18° 05′ | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Dunántúli-középhegység témájú médiaállományokat. |
A Dunántúli-középhegység, vagy régi nevén Nyugati-középhegység Magyarország egyik nagytája, amely a Kisalföld, a Zalai-dombság, a Balaton és a Mezőföld között helyezkedik el. Az Északi-középhegységtől a Pilis és a Visegrádi-hegység között húzódó patakvölgyek választják el.[1] Földrajzilag hozzá sorolják a Visegrádi-hegységet is (így a Dunáig tart), de az geológiailag már az Északi-középhegységhez tartozik.
Körülbelül 7200 km² területű, 200 kilométer hosszú és 30–40 kilométer széles. A legmagasabb hegye a Pilis-tető, amely 757 méter magas. Főként üledékes kőzetekből felépülő röghegység. A Dunántúli-középhegység Magyarország egyetlen olyan nagytája, ami teljes egészében az ország területére esik. A legnépesebb település, amely teljes egészében a tájegységhez tartozik, Tatabánya. De Budapest budai része is nagyrészt a tájegységhez tartozik. Székesfehérvár egy kisebb része is ide tartozik, de a város területének nagyobb része a Mezőföldhöz tartozik, amely földrajzilag az Alföld része.
A Dunántúli-középhegységnek és az Északi-középhegységnek a közös, összefoglaló neve Magyar-középhegység.
Jellemzőiszerkesztés
Sakktáblaszerűen feltöredezett, töréses gyűrt, illetve táblás hegységek jellemzik: árkokkal, széles medencékkel, kopott rögökkel, fennsíkokkal, sasbércekkel. Éghajlata környezeténél hűvösebb, csapadékosabb. A karsztosodó (repedéseiken keresztül a vizet a mélybe vezető) kőzetek miatt a felszíni vízhálózat gyér, de a peremeken bővízű karsztforrások fakadnak. Ezeket jelzik a "kút" és "fő" szavakat tartalmazó földrajzi elnevezések is (pl. Kút-fői forrás, Térdes-kút, Pásztorok kútja, Hárs-kút, Tapolca-fő a Bakonyban)[2]
Részeiszerkesztés
- Keszthelyi-fennsík
- Tapolcai-medence
- Balaton-felvidék
- Déli-Bakony
- Devecseri-árok
- Északi-Bakony
- Bakonyalja
- Pannonhalmi-dombság
- Móri-árok
- Vértes
- Vértesalja (Bársonyos)
- Velencei-hegység
- Dunazug-hegyvidék
Geopolitikai szempontból gyakran ide sorolják a szerkezetileg az Északi-középhegységhez tartozó Visegrádi-hegységet is.
Részeinek rövid jellemzőiszerkesztés
Bakony:Az ország legnagyobb (kb. 4000 km2) területű hegyvidéki középtája, melyet a nagytájnál említett jellegzetes törésvonalak tagolnak.
Keszthelyi-hegység:Dolomit és mészkőtömegét keleten a Tapolcai-medence választja el a Bakonytól.
Tapolcai-medence: A Balaton öblözete volt. Peremének ékei, nevezetességei a tanúhegyek (Badacsony, Szent-György-hegy, Tátika, Csobánc, Gulács, Haláp, Tóti-hegy). Bazaltsapkájuk magassága (tszf. 300–400 m) az egykori üledékes felszín pliocén-kori (vulkáni működés idejéből való) magasságát őrzik.
Balaton-felvidék:A Balatonparttól északra, a 30-40 méter relatív magasságú Balatoni riviérával kezdődik. Szélessége: 1–2 km. A parttól több tízméteres tereplécső emeli ki a tényleges Balaton-felvidéket. Keleti fele összefüggő dolomit terület (Veszprémi-fennsík), központi és nyugati része változatos felépítésű, mészkő, dolomit, pala, márga és permi vöröshomokkő tarkasága. A kistáj déli határa a Balaton fiatal (plesztocén kori) árkos süllyedéke. A Tihanyi-félszigeten a felszínt borító bazalttufa takaróból több mint 100 - az egykori gejzírműködés emlékét őrző - hidrokvarcit kúp emelkedik ki (pl. Aranyház). A 11 km² nagyságú terület két lefolyástalan mélyedését egy-egy tómedence tölti ki. A Belső-tóban ma is víz van, a Külső-tavat lecsapolták.
Déli-Bakony:Veszprém-Ajka-Tapolca által közbezárt, gyengén karsztosodott dolomit terület, melyet Agártető (tszf. 511 m) és Kab-hegy (tszf. 599 m) térségben bazaltsapka magasít.
Északi- vagy Öreg-Bakony: A karsztosodott dolomit és mészkőtömegek a Kőris-hegyben (tszf. 704 m) emelkednek a legmagasabbra. A jelentős magasságkülönbségek révén a karsztos völgyek mély bevágódása jellemző. Szűk, meredek falú szurdokvölgyek alakultak ki (pl. Cuha-völgye, Ördög-árok...).
Bakonyalja, Sokoró, Vértesalja (Bársonyos): Átmeneti terület a Kisalföld irányában, melyet a Marcal mellékvizei és a Dunába futó patakok árkoltak fel, alakították dombvidékké. Építőanyagát tekintve, a hegységek előterére jellemző kavics, homok, lösz építi fel.
Vértes: Tagolatlan, lapos fennsík. Átlagos magassága tszf. 400 m, legmagasabb pontja Nagy-Csákány (tszf. 487 m). Dolomit kőzetű tömege féloldalasan kibillent, s ezáltal déli pereme meredeken szakad le a Zámolyi-medencére.
Velencei-hegység:A Dunántúli-hegység legidősebb, ókori tagja. Fő tömegét karbonkori gránit benyomulás (batolit) adja, mely kipreparálódva a felszínre került. Hazánkban csak itt láthatók a gránit felszín pusztulásának hatásos formái: az ingókövek, kőzsákok, kőtálak.
Dunazug-hegyvidék: A Gerecse, Pilis és Budai-hegység üledékes tagjai a középtájnak, míg a Visegrádi-hegység vulkanikus eredetű.
Gerecse: A Dorog-Bicske-Tata által közbezárt röghegység kelet felé alacsonyodó, kibillent tömege mészkőből, dolomitból áll. Jellegzetessége a sok kiemelkedő rög, melyeket löszös medencék választanak el. Karsztos formákban gazdag, vizekben szegény táj. Déli elvégződésénél a lépcsős peremű Zsámbéki-medence kapcsolja a Budai-hegységhez.
Budai-hegység: Éles törésvonalakkal határolt, rendkívül erősen tagolt hegység. Vetődéses formák uralják. Kőzetfelépítése változatos. A fő tömeget adó felső triász dachsteini mészkő és dolomit mellett eocén mészkő és márga, oligocén homokkő és agyag, miocén kavics és mészkő, pleisztocén lösz építi fel.
Az erős tagoltság miatt gyenge a felszínről eredő klasszikus (hidegvizes) karsztosodás. A törésvonalak mentén a mélyből agresszív oldó vizek (termálvizek) törtek fel, melyek gazdag hidrotermális formákat (köztük több kilométer hosszú barlangrendszereket) és ásványtársulásokat hoztak létre.
A hegység fontosságát elsődlegesen pihenőerdő jellege adja. Az alacsonyabb részek (medencék, völgyek, hegylábi felszínek) teljesen beépítettek.
Délkeleti határa a Tétényi-fennsík, fiatal mészkövekből épült.
Pilis: A Pilist a Budai-hegységtől a Pilisvörösvári-árok választja el. A két hegység fejlődése, kialakulása hasonló. Egységes a rögvonulatok féloldalas kibillenésében, a változó gazdagságú karsztjelenségekben. A Dunántúli-középhegység legmagasabb pontja a Pilis-tető (tszf. 756 m).
Visegrádi-hegység: A turisták a Pilishez sorolják megközelíthetőség, átjárhatóság, térképi ábrázolás alapján. A Cserepes- és Dera-patak azonban nemcsak formai határa a két hegységnek. A Pilis ugyanis mészkőből épül fel, míg a Visegrádi-hegység vulkanikus.
A Visegrádi-hegység a Börzsöny ikertestvére, melytől a Duna választotta le a harmadkor végén. A miocén vulkánosság andezitlávája és törmelékszórása (tufák) építette fel a hegységet, melyet a viszonylag bő vízhálózat tagolt fel.
A "V" keresztmetszetű völgyek, az erősen lepusztult, romvulkáni felszín újkori kiemelkedésről tanúskodik. A jól összecementálódott andezit-agglomerátumok helyenként bizarr tornyokat (Vadállókövek, Thirring-sziklák) építettek.
Éghajlataszerkesztés
A nedves és a száraz kontinentális éghajlat találkozásánál helyezkedik el, kimutatható a domborzat módosító hatása is: a hegyek déli lejtőjén nagyobb a napsugarak beesési szöge, kevesebb a csapadék mennyisége (600–800 mm évente). Az északnyugati oldalon az óceáni, a délnyugati oldalon a mediterrán hatás érvényesül.
Vízrajzi adottságai, talaja, élővilágaszerkesztés
A viszonylag sok csapadék ellenére (600–800 mm) a középhegység felszíni vízfolyásokban szegény. Ennek az az oka, hogy a karbonátos kőzetek elnyelik a vizet, viszont így a felszín alatti karsztvíz lényegesen több. Híres a balatonfüredi és a kékkúti ásványvíz.
A Dunántúli-középhegység lábánál helyezkedik el Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, a Balaton és a Velencei-tó.
A Zala táplálja, a Sió-csatorna levezeti a Balaton vizét.
A középhegységben a barna erdőtalaj jellemző. A hegyeket vegyes lomboserdő és tölgyerdő borítja, ezekben élnek a mindenevő (pl. vaddisznó), a ragadozó (pl. róka) és a növényevő vadak (pl. őz, szarvas, nyúl).
Ásványkincseiszerkesztés
A dorogi, a tatabányai és az oroszlányi barnaszénbányákban – a korábbiakhoz képest – csökkentett mennyiségű kitermelés zajlik. A Bakonyban, Úrkút környékén mangánércet termelnek ki.Ajkai, dorogi, oroszlányi szénbányák(amelyeket nem zártak be). Bauxitbányászat Halimbán, Fenyőfőn. Süttőn kőbánya működik.[4]
A Dunántúli-középhegység védett természeti értékeiszerkesztés
A területen található a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Különleges a Keszthelyi-hegység dolomitgyepe, a Tapolcai-hegységet övező bazaltsapkás tanúhegyek, a Káli-medence szélformálta kőtálcái és a kővágóőrsi kőtenger. A Tihanyi-félszigeten érdemes megtekinteni a bazalttufába vájt barátlakásokat és a tihanyi apátságot (amelynek altemploma XI. századi). A gyógyulni vágyók igénybe veszik Balatonfüred gyógyforrásait. A Bakonyban az Úrkúti őskarszt és a fenyőfői ősfenyves védett területek. A kirándulók leginkább a vadregényes Cuha-patak völgyét keresik fel.
A Vértes mészkövét, dolomitját, barnaszenét és bauxitját rejtő kőzeteit szabadtéri geológiai múzeumban tanulmányozhatjuk. A Velencei-hegységben a felszínen látjuk a hazánkban ritkán magasba kerülő gránitot és annak lepusztulási formáit: az ingóköveket és az ún. „gyapjúzsákokat” (gránittömböket).
A Dunazug-hegység mészköve és dolomitja szép barlangokat rejt (pl. Pál-völgyi-barlangrendszer, Szemlő-hegyi-barlang). A gyógy- és hévforrások különleges értéket képviselnek. A Gerecse tömör mészköve a süttői vagy piszkei „vörösmárvány”.[5]
A hegyek, dombok kiváló kirándulóhelyeket rejtenek a természetszeretők számára.
Nemzeti parkokszerkesztés
Tájvédelmi körzetekszerkesztés
- Budai Tájvédelmi Körzet
- Gerecsei Tájvédelmi Körzet
- Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzet
- Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet
- Sárréti Tájvédelmi Körzet
- Somló Tájvédelmi Körzet
- Vértesi Tájvédelmi Körzet
Természetvédelmi területekszerkesztés
- Alcsúti Arborétum Természetvédelmi Terület
- Bakonygyepesi zergebogláros Természetvédelmi Terület
- Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület
- Budapesti Botanikus kert Természetvédelmi Terület
- Darvas-tó lefejtett bauxit lencse Természetvédelmi Terület
- Devecseri Széki-erdő Természetvédelmi Terület
- Farkasgyepűi kísérleti erdő Természetvédelmi Terület
- Fényi erdő Természetvédelmi Terület
- Gellért-hegy Természetvédelmi Terület
- Háros-szigeti Ártéri-erdő Természetvédelmi Terület
- Hévízi-gyógytó Természetvédelmi Terület
- Jókai-kert Természetvédelmi Terület
- Nagy-mező – Arany-hegy Természetvédelmi Terület
- Pálvölgyi-barlang felszíne Természetvédelmi Terület
- Sümegi Mogyorós-domb Természetvédelmi Terület
- Szemlőhegyi-barlang felszíne Természetvédelmi Terület
- Szentendrei rózsa termőhelye Természetvédelmi Terület
- Szentgáli tiszafás Természetvédelmi Terület
- Tapolcafői láprétek Természetvédelmi Terület
- Tapolcai tavasbarlang felszíne Természetvédelmi Terület
- Tatai Kálvária-domb Természetvédelmi Terület
- Úrkúti őskarszt Természetvédelmi Terület
- Uzsai csarabos erdő Természetvédelmi Terület
- Várpalotai homokbánya Természetvédelmi Terület
- Vértesszőlősi előembertelep természetvédelmi terület
- Zirci Arborétum Természetvédelmi Terület
További információkszerkesztés
Forrásokszerkesztés
- Budapest és környéke. nemzetismeret.hu
- https://web.archive.org/web/20100402011333/http://www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/zk43.htm
- http://www.programturizmus.hu/taj-dunantuli-kozephegyseg.html
- https://web.archive.org/web/20160304115239/http://www.karszt.hu/dunantuli_kozephegyseg.htm
- https://web.archive.org/web/20160130085352/http://www.novenyzetiterkep.hu/node/400
Jegyzetekszerkesztés
- ↑ A Dunántúli-középhegység természeti adottságai | Regionális földrajz | Sulinet Tudásbázis. tudasbazis.sulinet.hu. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
- ↑ Dunantuli-kozephegyseg, Eszaki-kozephegyseg. www.fsz.bme.hu. 2010. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
- ↑ a b c http://caesarom.com/?modul=galeria&a=28476&p=4
- ↑ MAGYAR NEMZETISMERET. nemzetismeret.hu. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
- ↑ Karsztponthu. www.karszt.hu. 2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva. (Hozzáférés: 2015. december 9.)
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.