Portugál Köztársaság
República Portuguesa (portugálul)
Portugália zászlaja Portugália címere
Nemzeti himnusz: A Portuguesa
Fővárosa	Lisszabon
Koordináták: é. sz. 38° 42′, ny. h. 9° 11′38.7, -9.183333333333338.700000°N 9.183333°W
Legnagyobb város	Lisszabon
Államforma	köztársaság
Vezetők
elnök	Marcelo Rebelo de Sousa
miniszterelnök	António Costa
Törvényhozás	Köztársasági Gyűlés
Hivatalos nyelv	portugál
Beszélt nyelvek	mirandai
függetlenség	Leóni Királyságtól
elismerés pápa által	1179
EU-csatlakozás	1986. január 1.
Tagság	Lista Európai Unió Egyesült Nemzetek Szervezete Észak-atlanti Szerződés Szervezete Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Európa Tanács Európai Űrügynökség Kereskedelmi Világszervezet Európai Déli Obszervatórium Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank Nemzetközi Fejlesztési Társulás Nemzetközi Pénzügyi Társaság Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja Afrikai Fejlesztési Bank Ázsiai Fejlesztési Bank Ausztrália Csoport Portugál Nyelvű Országok Közössége Európai Fizetési Unió Eurocontrol Nyitott Égbolt Egyezmény Rakétatechnológiai Ellenőrzési Rendszer Interpol Nukleáris Szállítók Csoportja Vegyifegyver-tilalmi Szervezet Európai Mozgáskoordinációs Központ Nemzetközi Hidrográfiai Szervezet Nemzetközi Energiaügynökség UNESCO Föld-megfigyelési Csoport Egyetemes Postaegyesület Nemzetközi Távközlési Egyesület schengeni övezet vízummentességi program (USA) Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet Meteorológiai Világszervezet Egészségügyi Világszervezet International Centre for Migration Policy Development
Népesség
Népszámlálás szerint	10 347 892 fő (2021)[1]
Rangsorban	84
Becsült	10 135 000 [2] fő (2022)
Rangsorban	84
Népsűrűség	111 fő/km²[3]
Főbb etnikumok	portugálok 95%
Vallások	római katolicizmus
GDP
Összes	239,473 milliárd USD PPP: 340,715 milliárd USD
Egy főre jutó	23 311 USD PPP: 33 166 USD
HDI (2018)	0,847[4] (41.) – magas
Földrajzi adatok
Terület	92 391 km²
Víz	0,5%
Időzóna	WET (UTC±0) WEST (UTC+1)
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „” hivatkozásra.
Pénznem	euró (EUR)
Nemzetközi gépkocsijel	P
Hívószám	351
Segélyhívó telefonszám	112
Internet TLD	.pt
Villamos hálózat	230 V/50 Hz
Elektromos csatlakozó	C és F típus
Közlekedés iránya	jobb oldali
A Wikimédia Commons tartalmaz Portugál Köztársaság témájú médiaállományokat.
S p a n y o l o r s z á g LISSZABON Viana do Castelo Braga Leixoes Porto Aveiro Covilhã Coimbra Portalegre Barreiro Setúbal Beja Faro Tejo Atlanti- óceán Cádizi- öböl Az Azori-szigetek és Madeira nincs feltüntetve. térkép szerkesztése

Portugália (portugálul Portugal) Magyarországgal csaknem azonos területű európai ország, amely az Ibériai-félsziget délnyugati részén található. Az európai földrész legnyugatabbra fekvő országa. Északon és keleten egyetlen szárazföldi szomszédjával, Spanyolországgal határos, nyugaton és délen az Atlanti-óceán mossa partjait.

A 15-16. században Portugália létrehozta az első globális tengeri és kereskedelmi birodalmat, amely a világ egyik legnagyobb gazdasági, politikai és katonai hatalmává vált.^[5] A történelem során mélyreható kulturális, építészeti és nyelvi befolyást hagyott maga után a világon, és ma mintegy 250 millió ember beszéli a portugált.

Ma a területéhez tartoznak az Atlanti-óceánban fekvő Azori-szigetek (2335 km²) és a Madeira-szigetek (797 km²). Sokáig portugál fennhatóság alá tartozott Makaó, ami 1999-ben került vissza Kínához. Már jóval ez előtt (az 1970-es évek közepén) függetlenné váltak egykori afrikai gyarmatai (Bissau-Guinea, Angola, Mozambik) valamint a Zöld-foki-szigetek.

Portugália egy fejlett ország, magas életszínvonallal.^[6][7][8] Előkelő helyen áll a demokrácia,^[9] a sajtószabadság, a stabilitás , a társadalmi haladás és a jólét terén. Az ENSZ, az Európai Unió, a schengeni övezet, az Európa Tanács (ET), a NATO, az eurózóna, az OECD tagja.

Etimológia

Az országot a Porto város környéki, egykori Portói Grófságról (wd) (Condado de Portugal) nevezték el.

A Portugál szó a római-kelta Portus Cale helynévből származik, ^[10] egy város, amely a Douro folyó torkolatánál állt, a mai Portugália északi részén.

Földrajz

Domborzat

Portugália a Pireneusi-félsziget 1/6 részét foglalja el. Az ország területét a Tejo és a Douro folyó három részre osztja. Az északi rész völgyekkel tagolt felföld, aminek magassága csak helyenként éri el az 1500 m-t, éghajlatában az óceáni jelleg dominál.

A Douro és Tejo közötti középső rész magasabb (csaknem 2000 m-ig), hegyvidéki jellegű. A Közép-Portugáliai hegyvidék legmagasabb vonulata a Portugál-választóhegység (Serra da Estrela), aminek folytatása Spanyolországban a Kasztíliai-választóhegység. Itt van a kontinentális Portugália legmagasabb pontja, az 1993 méter magas Pico Torre.

A Tejótól dél felé fekvő országrész alföld, illetve fennsík; a partvidéken homokos és sziklás szakaszok váltakoznak. Dél-Portugália két nagy tájegysége az Alentejo (nagyjából 400 m magas, folyókkal szabdalt tönkfelszín) és az Algarve (a spanyolországi Sierra Morena folytatása).

Vízrajz

Portugália vízrajzának fő jellemzője, hogy a terep a félsziget középső részéről a tengerpart felé lejt; ezért a jelentősebb vízfolyások Spanyolországban erednek, és nagyjából nyugat felé folynak. A legnagyobb folyók a Tejo, a Douro és a Guadiana – a Douro vízhozama a legnagyobb, viszont a Tejo vízgyűjtő területe öleli fel az ország területének 40%-át (Douro: 21%). Északon a Minho, északkeleten a Douro egy-egy szakaszon Portugália és Spanyolország természetes határa. A legnagyobb, Portugáliában eredő folyó a Coimbra városán átfolyó Mondego.

Éghajlat

Bővebben: Portugália éghajlata

Portugália éghajlata a Köppen-Geiger osztályozáson mediterrán, az északi partvidéken annak hűvös nyarú változatával találkozunk, az ország nagyobb részén azonban a meleg vagy forró nyarú változat alakult ki. Az éves középhőmérséklet északon 15 °C, a déli partvidéken azonban már 18 °C. A csapadék északon több, mint délen; az évi 2500 mm csapadék nagyrészt télen hullik le. A Tejótól délre az évi csapadék már csak 500–700 mm, sőt a déli Algarve tartományban csak 450 mm. A tengerpartról az ország belseje felé haladva erősödik az éghajlat kontinentális jellege: egyre kevesebb a csapadék, nő mind a napi, mind a szezonális hőingás.

Növény- és állatvilág

Az éghajlat változékonysága miatt nagyon gazdag a növényvilág. Az egész évben nedves északi területeken tölgyesek és bükkösök nőnek; ezeket a kontinentális részeken molyhos tölgyesek, a tengerparti sávban, Közép-Portugáliában tengerparti fenyő és eukaliptusz erdők, délnyugaton pedig mandulafenyő és paratölgy váltja fel.

2011-ben az ország közel 38%-a erdő ^[11] (4,61% – kocsánytalan tölgy, 4,11% – paratölgy, 5% – pinea liget), 6%-a rét és legelő.

Észak jellemző fái: a fekete- és a paratölgy, a gesztenye, a nyírfák, a jávorfák és az eukaliptusz. Aljnövényzetükben sok a sünzanót, a páfrány és a hanga.

A Tejótól délre para- és örökzöld tölgyerdők nőnek. Jellemzőek a citrusok, a mandula- és tengerifenyő, a datolyapálma valamint az Amerikából honosult agávé és opuntia sövények. Az aljnövényzetben bodorrózsa, kakukkfű, levendula és rozmaring nő.

Portugália állatvilága hasonlít Európa többi országáéhoz. Jellemző a vadkecske és a petymeg. Az északi részen védett faj a vadkecske, a szarvas, a vaddisznó, a borz, a vidra, a menyét és a rétisas. Az ország déli részén egy-két mérgeskígyó faj is előfordul. A tengerben körülbelül 200 halfaj él. A halászok hálójába rendszerint kardhal, szardínia, aranydurbincs, makrahal vagy tonhal akad, de vadásznak errefelé ámbráscetekre is.

A tengerben élnek még osztrigák és egyéb kagylók, homárok, languszták és egyéb rákok, csigák stb. is.

Lásd még: Kategória:Portugália állatvilága

Környezetvédelem

Portugália természetvédelmi területei: 1 nemzeti park (Parque Nacional), 12 természeti park (Parque Natural), 9 természetvédelmi terület (Reserva Natural), 5 természeti emlék (Monumento Natural), 7 tájvédelmi körzet (Paisagem Protegida).

Nemzeti Park

Az egyetlen nemzeti park a Peneda-Gerês Nemzeti Park (wd) (Parque Nacional da Peneda-Gerês) Portugália északnyugati részén. 1971. május 8-án alapították.

Ezen kívül számtalan természetvédelmi terület található az országban.

Természeti világörökség

Bővebben: Portugália világörökségi helyszínei

A madeirai babérlombú erdők az UNESCO által elismert természeti világörökség.

Történelem

Bővebben: Portugália történelme

A portugál királyság megalakulása előtt

Portugália őslakóinak az ibéreket tekintjük, akik i. e. 1600 körül vándoroltak ide Észak-Afrikából vagy a Mediterráneum keleti részéből. Az ibérek és az ezer évvel utánuk (az i. e. 7–6. században) bevándorolt kelták keveredéséből alakult ki a terület keltibér lakossága. A luzitánok keltibér törzsét a Római Birodalom csak közel két évszázados (i. e. 194 – i. e. 27) küzdelemben tudta meghódoltatni; a római uralmat véglegesítő Augustus végül róluk nevezte el az itt megszervezett római provinciát Lusitaniának.

A lakosság gyorsan átvette a latin nyelvet, és romanizálódott. A kereszténység az i. sz. 3–4. században kezdett elterjedni.

A provinciát három, a hunok nyomása elől menekülő szövetséges nép (a vandálok, az alánok és a szvébek) számolta fel, 409-ben. Ők 410 és 416 között a Pireneusi-félsziget nyugati, illetve déli partvidékén fejezték be a Nyugatrómai Birodalmon és a Gall Királyságon át vezető, 400-ban, illetve 401-ben kezdett, hosszú hadjáratukat. Letelepedtek, és királyságokat alapítottak (az asdingi és a silingi vandálok külön-külön). Ezek az új államocskák rövid életűeknek bizonyultak: a nyugati gótok nyomásának csak a Szvéb királyság tudott hosszabb ideig (585-ig) ellenállni a jelenlegi Galiciában és a mai Portugália északi részén (a vandálok továbbvándoroltak Észak-Afrikába).

• 

  Lusitania és Galicia ókori római provinciák

• 

  Európa térképe 411-ben

• 

  A Szvév királyság (Galicia) az 5-6. században

• 

  Az Ibériai-félsziget a 6. század közepén

• 

  A félsziget térképe, 1030-ban

A 6. században a Nyugati Gót Birodalomhoz tartozott. Rekared király alatt (586–601) a római egyházhoz csatlakoztak, és Rekared már a pápa áldásával koronáztatta meg magát. Witiza király (701–710) megpróbálta az addigi választott királyságot örökölhetővé átformálni, de ez a kísérlete a klérus és a nemesség ellenállásán megbukott, és őt magát is megfosztották uralmától. A trónbitorló Roderich ellen a király fiai az arabokat (és berbereket) hívták be. A Tarik ibn Ziyad által vezetett arab sereg 711-ben Jerez de la Frontera mellett legyőzte Roderich csapatait, de Witiza fiai is elestek. Az arabok kihasználták a vizigótok végzetes meggyengülését: megszállták a területet, felszámolták a Vizigót Királyságot, és ők lettek Hispánia urai, akiket idővel móroknak kezdtek nevezni. Államukat annak fővárosáról Córdobai Kalifátusnak nevezték el.

A mórok kiűzése az ezredforduló táján indult meg. 868-ban III. (Nagy) Alfonz, Galicia királya (838–910) a vidéket a móroktól visszahódító hadvezérének, Vímara Peresnek adta a Minho és a Douro folyók közötti területet: ez lett az első portugál grófság, mivel a grófságot legnagyobb városáról, Portucaléról, a mai Portóról hamarosan Condado de Portucalénak kezdték nevezni. A Portugal névalak először egy 938-ban kelt okiratban fordul elő.

A portugál grófok ugyan mindig Galicia, illetve a jogutód Leóni királyság, egy rövid időszakban (1029–1035) Navarra, majd később Kasztília hűbéresei voltak, a gyakorlatban azonban mind önállóbban intézték ügyeiket, és többször is fellázadtak hűbéruruk ellen. A grófság és egyúttal a Vímara-ház 1071-ig maradt fenn. Az első portugál grófság utolsó grófja Nuño Mendes (ur. 1050–1071) lett. Ő 1070-ben fellázadt II. García ellen, de García a pedrosói csatában tönkreverte az ellene lázadó portugál hadakat. Az első portugál grófságot felszámolta; területét Coimbrához csatolta. Még abban az évben Garcíát is legyőzte bátyja, Vitéz Alfonz. Ezzel Galicia, mint önálló állam megszűnt, és vele a portugál területek is Kasztília részévé váltak. A második portugál grófságot Vitéz Alfonz 1093-ban hozta létre; Portugália grófjává Terézia (1170 k. – 1130 k.) lányának férjét, Burgundi Henriket (1070 k. – 1112) tette meg.

A portugál királyság a perszonálunió előtt

A dél-galiciai második portugál grófság megalakításától származtatják trónjukat Portugália királyai, bár a királyságot csak 1143-ban kiáltotta ki I. Alfonz, a második portugál grófság harmadik grófja. Ő 1147-ben visszafoglalta a móroktól és fővárosává tette Lisszabont. Az ország végleges kiterjedését Bolognai Alfonz király alatt, Algarve taifa meghódításával (1249–51) érte el, de uralkodói ezután még sokáig „Portugália és Algarve” királyainak nevezték magukat. Az első portugál rendi gyűlést (cortest) 1256-ban hívták össze. Portugália és Spanyolország mai határát 1267-ben húzták meg, de Kasztília továbbra is állandóan fenyegette a fiatal állam önállóságát.

A portugál tengeri hatalmat Földművelő Dénes király alapozta meg, amikor megszervezte a portugál hadiflottát. Utóda, Bátor Alfonz a költségvetésből aktívan támogatta a földrajzi felfedezéseket – ennek köszönhetően egy portugál–genovai hajóraj fölfedezte a Kanári-szigeteket.

Mivel Kasztília Franciaország szövetségese volt, Portugália Angliával fűzte szorosra kapcsolatait: a két ország 1308-ban barátsági és együttműködési szerződést kötött. Kapcsolatukat jelentősen erősítette a század végén kitört trónutódlási válság. 1383-ban ugyanis Szép Ferdinánd királlyal férfiágon kihalt a Burgundi-dinasztia. Ferdinándot elvileg legidősebb lánya, I. Beatrix követte a trónon, a gyakorlatban azonban azt férje, I. János kasztíliai király követelte magának. A portugál nemesek Igazságosztó Péter király János nevű törvénytelen fia (Ferdinánd féltestvére) vezetésével felkeltek az idegen uralkodó ellen, és az aljubarrotai csatában (1385) le is győzték. Az új uralkodó János lett, és mivel ő volt az Avis-rend nagymestere, az új királyi ház az Aviz- (avagy Avisi-) dinasztia nevet kapta. I. János hatalmának legitimálása érdekében egyik első intézkedéseként (1386-ban) „örök szövetséget” kötött Angliával, és a Lancaster-házban született Filippa hercegnőt vette feleségül.

A 15. század elején a portugál királyok stabilizálták az ország államrendjét, megszilárdították hatalmukat. A tengerhajózás fejlődésének eredményeként Portugália lett Európa legjelentősebb gyarmatosító hatalma.

Lásd még: Portugál Birodalom

1494-ben Portugália és Spanyolország a tordesillasi szerződésben megállapodott a világ felosztásáról. A 16. századtól Portugália hatalmas gyarmatbirodalmat épített ki és lakatlan szigetcsoportokat telepített be. A portugál világhatalom kiépítésének lépései:

• Ceuta elfoglalása (1415)
• a Madeira-szigetek betelepítése (1425)
• La Gomera elfoglalása (1430 körül)
• az Azori-szigetek betelepítése (1431)
• a Zöld-foki-szigetek betelepítése (1461)
• Tanger elfoglalása (1471)
• Annobón betelepítése (1474)
• São Jorge da Mina erődjének felépítése az Aranyparton (1482)
• Cabinda gyarmat alapítása (1483–85)
• São Tomé alapítása (1485)
• Mozambik gyarmatosítása (1498, Vasco da Gama)
• Brazília gyarmatosítása (1500)
• Ceilão gyarmat megalapítása Ceylon szigetén (1505)
• Goa gyarmatosítása (Afonso de Albuquerque, 1510)
• Malakka gyarmatosítása (Afonso de Albuquerque, 1511)
• Fort Axim erődjének felépítése az Aranyparton (1515)
• Ormuz elfoglalása (Afonso de Albuquerque, 1515)
• Makaó bérbe vétele (1557)

• Bissau-Guinea gyarmatosítása (1588)
• Timor gyarmatosítása (1633)

A Tökéletes Jánosnak is nevezett II. János portugál király (1481–1495) kíméletlen eszközökkel erősítette meg a korona hatalmát a főnemesekkel szemben. 1494-ben Spanyolország és Portugália, a kor két nagy tengeri hatalma a tordesillasi szerződésben felosztotta a világot: meghatározták, hogy melyikük merre terjeszkedjen.

János utóda, Szerencsés Mánuel (1495–1521) 1497-ben betiltotta a zsidó és az iszlám vallást; a zsidók egy részét erővel megtérítették, a többieket száműzték. Mánuelről kapta nevét a portugál építészet jellegzetes irányzata, a Mánuel stílus.

Keletről fűszerek érkeztek Lisszabonba, Brazíliából cukor, Afrikából pedig arany és rabszolgák. A gyarmatokról szerzett extra jövedelmet nem az ország gyarapítására fordították, hanem felélték, ezért a fénykort hosszú hanyatlás és elszegényedés követte. A gyarmatokból a 20. század közepére nem maradt meg, csak:

• Angola
• Mozambik
• Zöld-foki-szigetek
• Makaó
• Kelet-Timor

1536-ban bevezették az inkvizíciót. 1540-ben beengedték a jezsuitákat.

A spanyol–portugál perszonálunió

1580-ban I. Henrikkel egyenes ágon kihalt az Aviz-dinasztia, és a király két unokaöccse közül II. Fülöp spanyol király Alba hercege vezette hadai legyőzték az Aviz-ház utolsó uralkodója, Antal csapatait. II. Fülöp személyében egyesítette Portugália és Spanyolország trónját, és a következő hatvan évben ő és utódai egyszerre voltak mindkét ország királyai.

A spanyol uralkodók elvileg elismerték Portugália kiváltságait, és külön kezelték a két országot, miközben egyesítették a két gyarmatbirodalmat. A portugálok azonban alávetett, félgyarmati helyzetben érezték magukat. Súlyos csapás volt számukra, hogy elveszítették hagyományos kereskedelmi partnereiket: Angliát és Hollandiát, mivel ezek az országok ellenséges viszonyban álltak Spanyolországgal. A korábbi portugál gyarmatok egy részét elfoglalta Hollandia (pontosabban a Holland Kelet-indiai Társaság (VOC) és a Holland Nyugat-indiai Társaság (WIC).

Lásd még: Holland kísérlet Brazília gyarmatosítására

A harmincéves háborúban Spanyolország (és vele Portugália) az osztrák Habsburgok szövetségeseként vett részt. A háború okozta nehézségek mellett IV. Fülöp spanyol király (Portugáliában III. Fülöp) népelnyomó politikája is általános elégedetlenséget szült; uralma ellen több országrész felkelt. Az 1640-es katalóniai felkelést kihasználva a portugálok is megpróbálkoztak országuk függetlenségének helyreállításával, és 1640 decemberében Lisszabonban IV. János néven királlyá választották Bragânça hercegét. A szabadságharc esélyeit jelentősen javította, hogy az ifjú Condé, Enghien hercege által vezetett francia csapatok 1643. május 19-én a rocroi-i csatában megsemmisítő vereséget mértek a spanyol főseregre. Az új király is tehetséges hadvezérnek bizonyult, és a montijói csatában (1644) legyőzte a spanyol csapatokat – eközben még a gyarmatokat is visszafoglalta (kivéve Indonéziát, ami a hollandok kezén maradt).

Bővebben: Portugál restaurációs háború

Ugyancsak portugál győzelmet hozott a háború többi csatája:

• elvasi csata (1659),
• ameixiali csata (1663),
• Vila Vicosa-i csata (1665).

A spanyolok végül 1668. január 1-jén elismerték az ország függetlenségét, az ezt kimondó szerződésben Portugália átengedte korábbi gyarmatai közül Ceutát a spanyoloknak (Tangert 1643-ban elfoglalták az angolok).

A portugál királyság 1668 után

Az ország a spanyol örökösödési háborúban a franciák ellen harcolt, de az utrechti békében (1713) mindössze Braziliában nyert csekély területet.^[12]

Az 1755 november elsején bekövetkezett földrengés, az ezt követő szökőár, és a tűzvész a szó szoros értelmében elpusztította a portugál fővárost, és mintegy 40 000 ember életét követelte.

Bővebben: 1755-ös lisszaboni földrengés

I. József király a kor legkitűnőbb építészeit vonta be az újjáépítési munkálatokba. A következő évtizedek során felépült új Lisszabon szebb lett, mint amilyen valaha is volt.

Az ország területét 1807 és 1811 között Napóleon csapatai foglalták el. A királyi család Brazíliába menekült, és erre az időre Rio de Janeiro lett a Portugál Királyság fővárosa. Brazília 1822-ben, a Brazil Császárság kikiáltásával függetlenedett Portugáliától.

A 20. században

Portugáliában 1910-ben polgári forradalom söpörte el a királyságot: október 5-én kikiáltották a Portugál Köztársaságot.

1916. február 23-án Portugália – angol biztatásra – lefoglalt 36 német és osztrák–magyar kereskedelmi hajót Lisszabon kikötőjében. A provokáció hatására március 9-én Németország, március 15-én az Osztrák–Magyar Monarchia üzent hadat Portugáliának, amely így belépett az első világháborúba.

A világháború során Portugália két fronton harcolt: csapatokat küldött Franciaországba, a nyugati frontra; illetve Portugál-Mozambikban csapott össze az északról, Német Kelet-Afrikából (a mai Tanzánia területéről) betörő német gyarmati egységekkel. Az I. világháború során Portugália mintegy 22 ezer katonát vesztett (8 ezer halott és 14 ezer súlyos sebesült) és a német tengeralattjárók 96 portugál hajót süllyesztettek el, 100 ezer BRT (bruttó regisztertonna) össztérfogattal.

1921. november 19-től haláláig, 1922. április 1-ig a Portugália atlanti-óceáni birtokaihoz tartozó Madeira szigetén élt IV. Károly volt magyar király.

1926. május 28-án katonai puccs döntötte meg a demokratikus kormányt, véget ért az Első Köztársaság és elkezdődött a katonai diktatúra korszaka (Ditadura Militar). Mintegy öthetes hatalmi harc után António Óscar de Fragoso Carmona tábornok lett az új vezető, aki önmagát nevezte ki köztársasági elnöknek, és ezt a pozícióját 80 éves korában bekövetkezett haláláig, 1951-ig meg is tartotta.

1928-ban Óscar Carmonát hivatalosan is megválasztották köztársasági elnöknek (ő volt az egyetlen jelölt), és az ilyen módon legitimált rendszert nemzeti diktatúrára keresztelték át (Ditadura Nacional).

/Portugál felfogás szerint az 1928–1974 közötti időszak a Második Köztársaság./

1929. október 29-én, az úgynevezett „Fekete kedden” összeomlott az USA tőzsdéje és megkezdődött a nagy gazdasági világválság, amely súlyosan érintette a portugál gazdaságot is, és felértékelte a pénzügyi stabilitás és a pénzügyminiszteri poszt jelentőségét.

1932. július 5-én António de Oliveira Salazar addigi pénzügyminisztert nevezték ki miniszterelnöknek.

1933-ban új alkotmányt vezettek be, az addigi Nemzeti Diktatúrát az úgynevezett „új állam” (Estado Novo) egyeduralmi rendszere váltotta fel. A köztársasági elnöki poszt csupán szimbolikus jelentőségűvé vált, ténylegesen Salazar lett az állam vezetője és egyben az egyetlen párt, a Nemzeti Unió (União Nacional) elnöke.

Salazar hivatalosan miniszterelnök volt – 36 éven át folyamatosan –, és az általa létrehozott új, egypárti és korporációs rendszer a korabeli olasz fasiszta államhoz gazdaságilag sokban hasonlított.

Azonban a politikai különbségek jelentősek voltak: Salazar soha nem tartotta magát fasisztának, például 1934-ben feloszlatta a fasiszta ideológiájú Nemzeti Szindikalista Mozgalmat (Movimento Nacional-Sindicalista) és száműzte a vezetőit Spanyolországba. Továbbá – Olaszországtól eltérően – Portugália semleges maradt a második világháborúban.

1968-ban Salazar egy otthoni balesetben súlyos fejsérülést szenvedett, kómába esett és anélkül, hogy az eszméletét visszanyerte volna, 1970-ben meghalt. Rendszere a balesete után még mintegy hat évig tartott.

1968–1974 között Marcello Caetano volt Portugália miniszterelnöke, és megpróbálta fenntartani Salazar rendszerét – korabeli megfogalmazás szerint: „a stílus más, a lényeg változatlan”.

Az 1974. április 25-i vértelen szegfűs forradalom (Revolução dos Cravos) véget vetett az Estado Novo-nak (és a Második Köztársaságnak). Egy héttagú katonai junta, a Nemzeti Megmentés Bizottsága (Junta de Salvação Nacional) került hatalomra, António de Spínola tábornok vezetésével.

1974. május 15-én lemondott az addig köztársasági elnök, Américo Tomás, és António de Spinola lett az új elnök. Marcello Caetano-t május 20-án Brazíliába száműzték (Rio de Janeiróban halt meg 74 éves korában, 1980-ban).

A forradalom után öt hónappal, 1974. szeptember 28-án de Spínola államcsínyt kísérelt meg, ami sikertelen volt, és szeptember 30-án minden tisztségéről kénytelen volt lemondani.

1974. szeptember 30-án Francisco da Costa Gomes tábornok lett az új köztársasági elnök és a Nemzeti Megmentés Bizottságának új vezetője. 1975. március 11-én újabb jobboldali puccskísérletre került sor (melyben de Spínola ismét részt vett), de ezt a kísérletet is sikerült leverni. Az új portugál kormány 1974–75-ben lemondott gyarmatbirodalmáról, amelyet tizenhárom éven át tartó gerillaháborúban igyekezett fenntartani, és függetlenséget adott neki.

Kelet-Timor esetében ez azonban először csak 9 napos függetlenség volt, mivel 1975. november 28-án vált függetlenné, de Indonézia december 7-én megszállta. Hosszas küzdelem után végül 2002. május 20-án jött létre a Kelet-Timori Demokratikus Köztársaság, amely a függetlenségi harcok okozta pusztítások miatt a Föld egyik legszegényebb országává vált.

1976-ban szabad választásokra került sor, és António Ramalho Eanes tábornok lett az új köztársasági elnök, akit 1981-ben újraválasztottak. A politikai helyzet normalizálódását jelezte, hogy egy alkotmánymódosítás során 1982-ben megszüntették a katonai junta intézményét (amit 1976 óta Forradalmi Tanácsnak, Conselho da Revolução-nak hívtak), és az államigazgatás teljes mértékben civil irányításúvá vált.

1986-ban egy civil politikust, Mário Soarest, a portugál szocialista párt (Partido Socialista) főtitkárát választották meg köztársasági elnöknek, akit 1991-ben 5 évre újraválasztottak.

Szintén 1986-ban lett Portugália – Spanyolországgal egyidőben – az Európai Közösségek, majd az Európai Unió tagja.

A 21. században

Kronológia

Államszervezet és közigazgatás

Alkotmány, államforma

Az 1976. évi alkotmány életbe lépése óta Portugália parlamentáris köztársaság. 1989-ben új alkotmányt hagytak jóvá. Az állam feje a nép által közvetlenül megválasztott államfő.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás

Portugália államformája félelnöki, alkotmányos köztársaság. Az alkotmány biztosítja az emberi jogok érvényesülését, a demokrácia betartását és a végrehajtói, törvényhozói és igazságszolgáltatói ágak szétválasztását. A végrehajtó hatalmon az elnök és a miniszterelnök (és kormánya) osztozik.

Portugália négy legfontosabb intézménye/személye a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a kormány és a parlament. A kormányt a miniszterelnök, a parlamentet a házelnök vezeti. Az elnöknek joga van feloszlatni a parlamentet és új választásokat kiírni, de ezeket a miniszterelnök is kérvényezheti, ha úgy látja jónak.

A kormány a miniszterekből és az államtitkárokból áll, együtt alkotják a Miniszterek Tanácsát Információ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Portugália
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.