A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Japán elzárkózása a külvilágtól (szakoku japánul:鎖国, Hepburn-átírással: sakoku) a Tokugava-sógunátus politikai döntése volt. Az izoláció 1639-től 1854. március 31-ig, a kanagavai egyezmény aláírásáig tartott. A japán történészek ma inkább a kaikin japánul:海禁, kikötők lezárása) elnevezést használják.[1] Ebben a több mint 200 évig tartó békés időszakban felvirágzott a japán művészet és kultúra, a haiku kifinomult formát ért el, a teaszertartás és az ikebana művészi szintre emelkedett, a Nó, a Kabuki és az ukijo-e kiteljesedett, létrejött a vaszan, hagyományos japán matematika.
Előzmények
A portugál kereskedőkkel misszionáriusok (portugál és később spanyol jezsuiták, domonkosok, ferencesek és ágostonosok érkeztek Japánba. A 16. század második felétől sikeresen térítettek Kiotó környékén, Kanszaiban (Kinki régió), néhány daimjó keresztény lett. 1582-ben megközelítőleg 150 000 volt a japán keresztények (kuriszucsan) száma és 200 templom működött. Kína nem kereskedett Japánnal, a portugálok hozták be a nyersselymet, és adták el a japán ezüstöt Kínában. A daimjók is részesedni akartak a kereskedelem hasznából, és saját kikötőikbe irányították a befutó hajókat. Oda Nobunaga és Tojotomi Hidejosi egyelőre megtűrték a szerzeteseket, akik tolmácsként is működtek, s nélkülözhetetlennek tűnt szerepük. Amikor megjelentek a spanyol, holland és angol kereskedők, elkezdődött a versengés. A hollandoknak nem volt kereskedelmi lerakata Kína területén, nem tudtak selymet hozni Japánba. Hajóik kalóztámadásokat hajtottak végre a portugál hajók ellen. A portugálok panasszal éltek, és a japán kormány válaszul betiltotta a kalózkodást a japán felségvizeken. A sógun attól tartott, hogy az anyaországok is beavatkoznak majd a konfliktusba, s ezért szigorúbb szabályok alá helyezték a déli barbárokkal (portugálok) és a vörös hajú barbárokkal (hollandok) való kapcsolattartást. Fennállt továbbá az a veszély, hogy a szerzetesek beleavatkoznak a politikába a keresztény daimjókon keresztül. Elterjedt az a hír is, hogy a Portugál Királyság és a Spanyol Királyság hittérítőkkel készítette elő a gyarmatosítást. A kereszténység veszélyt jelentett Japán vallási–ideológiai és területi egységére, valamint függetlenségére. Tojotomi Hidejosi 1587-ben betiltotta a keresztény vallás gyakorlását, és elrendelte a misszionáriusok kiutasítását, de nem kényszerítette ki a rendelet betartását.[2]
A külfölddel fenntartott kapcsolatok korlátozása
1614. január 27-én ediktum tiltotta be a keresztény vallás gyakorlását. Kiutasították a misszionáriusokat és a keresztény japánokat. A rendeletet szigorúan betartották, sokan elmenekültek, vagy elrejtőztek az üldözés elől. 1621-ben csak külön útlevéllel utazhattak japánok külföldre idegen hajón. Majd nemsokára tilos volt elhagyni az országot. 1639-ben a japán anyától és külföldi apától született gyerekeknek el kellett hagyniuk az országot.
A portugálokat a Dedzsima szigetre telepítették 1636-ban. A simabarai felkelést leverték, de kiderült a sógunátus katonai erejének nem sejtett gyengesége. 1639-ben végleg kiutasították a portugálokat azzal a váddal, hogy segítették a simabarai felkelőket. A külföldön tartózkodó japánokat válaszút elé állították, vagy végleg hazatérnek, vagy megszakad kapcsolatuk az anyaországgal.
A protestáns hollandok nem misszionáltak, s a Holland Kelet-indiai Társaság maradt az egyetlen engedélyezett európai kereskedelmi partner Japánban (az angolok 1623-ban önként visszavonultak. A Társaság kereskedelmi telepét Hiradóból Dedzsima szigetre, Nagaszaki kikötőjébe helyezték át. A sógunátus csak Csoszonnal és a Rjúkjúi Királysággal tartott fenn diplomáciai kapcsolatot. Kínával (közvetítőkön keresztül) és a hokkaidói ajnukkal csak kereskedelmi kapcsolatban álltak. A holland kereskedők tisztelgő küldöttsége minden évben elvitte az ajándékot Edóba, a sógun udvarába, hogy megköszönje azt a privilégiumot, hogy kereskedhet Japánnal.[3]
A sógunátus ellenőrzése alá vonta a külkereskedelmet. A szabadkereskedelem megszűnt, az árukat előre meghatározott áron szabadott csak eladni, az import- és exportáruk árát maximálták. A hollandok főleg nyersselyemmel kereskedtek, lakkárukat, imari-porcelánt és teát exportáltak Jakartába vagy Európába.
A 17. században jelentős volt Japán nemesfém exportja. A japán ezüst és arany fontos szerepet játszott Kelet-Ázsia pénzgazdálkodásában. Az Ivami Ginzan ezüstbánya termelése 1533-ban kezdett fellendülni, amikor Koreából új, olvasztásos eljárást vettek át az arany és ezüst finomítására. Az ezüstbánya adta a 17. századi ezüsttermelés 10 százalékát. Egy 1599-ben készült antwerpeni térképen Argenti fordinae néven szerepelt.[4]
Dedzsimán keresztül holland és európai kulturális hatás érte Japánt. A legkülönbözőbb műszerek, gyógyszerek, olajfestmények, térképek, földgömbök, ritkaságnak számító tárgyak érkeztek Japánba. Tokugava Josimune 1720-ban megengedte a tudományos művek behozatalát, de a kereszténységgel foglalkozó könyveket továbbra is kitiltották. Dedzsimán japán tolmácsok is dolgoztak, akik jól ismerték a holland nyelvet. Ők látták el a kereskedelmi adminisztrációt, és később ők fordították le az első holland könyveket japán nyelvre.
Szugita Genpaku orvos és tudós lefordította Johann Adam Kulmus német anatómia professzor könyvét, az Ontleedkundige Tafelen-t Kaitai Sinso (Az anatómia új könyve) címen, ami 1774-ben jelent meg. Genpaku a japán nyelvben addig nem létező anatómiai elnevezéseket alkotott, amelyek közül néhány a mai napig használatos (sinkei 神経 – idegek, dómjaku 動脈 – verőér, sodzsomaku 処女膜 – szűzhártya). Genpaku megírta Időskori emlékezéseit Rangakukoto hadzsime címmel, s ennek nyomán került a köztudatba a rangaku kifejezés (ran/oranda: Hollandia, gaku: ismeretek, tanulmányok), azaz a holland nyelven hozzáférhető ismeretek, holland tanulmányok.
Az izoláció az 1854. március 31-én aláírt kanagavai egyezménnyel ért véget, amely megnyitotta Simoda és Hakodate kikötőket az amerikai hajók előtt.
Jegyzetek
- ↑ Historical Studies in Japan (VII) 1983-1987 (angol nyelven). The National Committee of Japanese Historians. (Hozzáférés: 2014. február 21.)
- ↑ Monika Schrimpf: Buddhismus und Christentum in der Tokugawa-Zeit (1603-1868) in: Zur Begegnung des japanischen Buddhismus mit dem Christentum in der Meiji-Zeit (1868– 1912) (német nyelven). Universität Bayreuth, 2000. . (Hozzáférés: 2014. február 22.)
- ↑ Tilo Wagner: Europäische Union – Japan (Historischer Überblick (1543–1945)) (német nyelven). Rheinische Friedrich-Wilhelms-Universität, 2010. (Hozzáférés: 2014. február 21.)
- ↑ Shigeru Nakayama: An Introduction to the History of the Japanese Gold and Silver Mines during the Edo Period (angol nyelven). Collegium Budapest, 2010. (Hozzáférés: 2014. február 21.)[halott link]
Források
- Dutch-Japanese relations (angol nyelven). japan.nlembassy.org. . (Hozzáférés: 2020. február 24.)
- 400 year Japan – The Netherlands (angol nyelven). swaen.com. . (Hozzáférés: 2020. február 24.)
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.