A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Kabukiszínház | |||
| |||
Az Icsimura-za kabukiszínház. Maszanobu Okumura rajza | |||
Adatok | |||
Ország | Japán | ||
Felvétel éve | 2008 | ||
UNESCO azonosító | |||
A Wikimédia Commons tartalmaz Kabukiszínház témájú médiaállományokat. |
A kabuki (japánul: 歌舞伎) a négy fő japán színházi műfaj egyike (a másik három a bunraku, a nó és a kjógen). A bunraku, a bábjáték háttérbe szorításával a legnépszerűbb polgári színház az Edo-kor (1600–1867) óta. A kandzsik egyenkénti jelentése, balról jobbra a következők: ’énekelni’ (歌), ’táncolni’ (舞) és ’képesség’ (伎). A kabukit éppen ezért gyakran „az éneklés és táncolás művészetének” fordítják. Habár a ’képesség’ kandzsija eredetileg az előadóművészre, a színészre vonatkozott, mivel teóriák szerint a kabuki szó a kabuku igéből származik, amely azt jelenti, hogy ’tanulni’ vagy ’szokatlan’/’kilógni a tömegből’. Éppen ezért a kabukimono (歌舞伎者) kifejezés eredetileg azokra vonatkozott, akik bizarrul, kihívóan öltözködtek az utcán.
Története
1603–1629: A női kabuki
A kabuki története 1603-ban kezdődött, amikor Izumo no Okuni egy egészen újfajta, tánc-drámás előadásmódot kezdett el bemutatni Kiotó kiszáradt folyómedreiben. A kabuki a 17. századból származik, amikor Japánt a Tokugava sógunátus irányította. Az időszak neve, mely Edo korszak, arra irányul, hogy az ország székhelyét Kiotóból Edóba – mai nevén Tokió – költöztették. Az előadók, mind a nők, mind a férfiak komikus, rövid színdarabokat adtak elő a mindennapi életről. Ez a stílus hamar népszerűvé vált, és Okunit felkérték, hogy szerepeljen a császári udvarban. A hatalmas siker nyomán hamar rivális társulatok alakultak, és megszületett a kabuki, mint tánc és dráma együtt, melyet nők adtak elő. Ennek megjelenésével sok társulat trágár és szuggesztív témákat vonultatott fel szórakoztatás gyanánt, ahol az előadok gyakran prostituáltak voltak. Éppen ezért, a kabukit ebben az időben „遊女歌舞妓”-nek is hívták, vagyis – éneklő, táncoló prostituált.
A kabuki ekkoriban hétköznapi szórakozássá vált Ukijo, vagy Josivara negyedében, amelyek Edo piroslámpás negyedei voltak. A színpadon megjelenő izgalmas zene, újszerű motívumok, öltözködés, és híres színészek tették nagyszerűvé ezt a szórakoztatási formát. Az előadásokat reggeltől egészen napnyugtáig tartották. Teaházak vették körbe, illetve voltak összekötve a színházzal, hogy ételt, italt, és nagyszerű társaságot biztosítsanak a szórakozni vágyóknak. A színház környéke tele volt boltokkal, amelyek szuveníreket árusítottak. A kabukit akár nevezhetjük is az akkori japán popkultúrának.
1629-1673: Átmenet jaró kabukiba
A sógunátus nem pártolta a kabukit ebben a formájában, és úgy vélték, bajt hoz, hogy a különböző társadalmi osztályok keverednek az előadások alkalmával. A női kabukit (onna-kabuki) végül betiltották 1629-ben, mivel túl erotikusnak minősítették. Ezután a női szerepeket fiatal fiúk játszották el. Ezt hívjuk vakasú-kabukinak. Mivel azonban még így is túl sok volt a szexualitás, és a prostitúció, így az 1600-as évek közepén ezt is betiltották. Innentől kezdve férfi előadók játszották mindkét szerepkört. A modern, csak férfiak által játszott kabukit jarou kabukinak is nevezik, amelyet ezekben az évtizedekben alapoztak meg. Miután a nőket kitiltották, ellenkező neműnek öltözött férfiak vették át a helyüket (onnagata vagy ojama). Hajukat leborotválták, ha nőt játszottak, akkor pedig parókát húztak, és hangjukat elváltoztatták. Aki női szerepet akart játszani, az kiskorában kezdte el tanulni ezt. Ez a fajta színház meghatározó volt a városi életstílusban, egészen a modern időkig.
1673-1841: Aranykor
A kabuki a Genroku-korszakban virágzott igazán. Ekkor formálták meg a struktúráját, és adtak hozzá rengeteg elemet, melyek ma szinte elengedhetetlenek az előadás során. Létrehoztak konvencionális karaktertípusokat. A kabuki és a ningjó dzsúruri – amely a japán bábszínház, és amelyet bunrakunak is emlegetnek – kölcsönösen vett át különböző elemeket egyik műfajból a másikba, hatottak egymásra. Csikamacu Monzaemon egyike volt a legelső kabuki színdarabíróknak, számos befolyásos művet írt. A legismertebb és legtöbbet emlegetett, a Sonezaki Sindzsú (páros öngyilkosság Sonezakinál) eredetileg egy bunraku volt. A szerelmi öngyilkosság témája gyorsan terjedt, és vált igen népszerűvé, mivel számos igaz történetet dolgozott fel. Éppen ezért 1723-ban betiltották a sindzsú monót, azokat a darabokat, amelyek szerelmesek közös öngyilkosságát mutatják be. Icsikava Dandzsúró szintén ebben a korban élt, és alkotott maradandót azzal, hogy bevezette a miének nevezett pózt és a kumadori sminket, amely hűen próbálta visszahozni a maszkok kinézetét. Ebből az időszakból származik a kabuki ecset – ezt ma sminkelésnél alapozásra használják.
1842-1868 – szaruvaka-csó kabuki
A sógunátus nem nézte jó szemmel a keveredést, és a kereskedést az előadók, a prostituáltak, és a kereskedők között. A kabuki színházakat eredetileg fából építették, éppen ezért gyakori volt a tűzeset Ukijo kerületében. Amikor a terület, mely otthont adott a Nakamura-zanak, teljesen leégett 1841-ben, a sógun megtagadta a színház újraépítését a tűzvédelemre hivatkozva. Ezt kihasználva a sógunátus 1842-ben a Nakamura-zat, az Ucsimura-zat, és a Kawarazaki-zat Aszakusza területére kényszerítette, amely Edo északi külvárosi részén található. A színészeknek, a színpadi munkásoknak, és mindenkinek, akinek bármi köze volt az előadásokhoz, szintén menniük kellett. Az az életforma, mely nagyban építkezett a színházzal való kapcsolatra, szintén emigrált, de az új, kényelmetlen elhelyezkedés miatt csökkent a népszerűsége, és a színházra fordított figyelem. Ezek a körülmények és a szigorú szabályozások taszították a kabukit, az „underground” megítélés felé Edoban. A színházak új helyének negyedét úgy hívták Szarukaba-csó, vagy Szaruvaka-macsi. A Tokugava-sógunátus utolsó 30 éve alatt gyakran hivatkoztak erre a városrészre megnevezésként. 1868-ban a Tokugavák megbuktak. A kabuki visszatérhetett az Ukijo negyedbe, és sokkal radikálisabbá vált azáltal, hogy új drámaírók teljesen új műfajokat hoztak létre, és megcsavarták az eredeti történeteket.
A kabuki elemei
A színpad
A kabuki színpad egyik jellegzetességét, hanamicsinek hívják (花道; virág út), egy sétány, amely a nézők közé visz, és amely lehetőséget biztosít a színészeknek a drámai belépésre. Okuni szintén gyakran adott elő kíséretével a hanamicsin, éppen ezért a későbbiekben jellegzetessé vált, hogy nem csak a bejövetelkor használták, de a színdarab fő jeleneteit is a színpad ezen részén játszották el. A nézőtér bal és jobb oldalán páholyokat helyeztek el. 1758-ban a világon talán először mutattak be forgószínpadot, melyet Namiki Sózó készített el, és amelynek átmérője a 17 métert is elérte.
A színészek
Sikamacu korában a színészek külön társadalmi osztályt alkottak. A szereplőtípusra specializálódott színészdinasztiákat címerekkel különböztették meg egymástól. A mesterség apáról fiúra szállt. Abban az esetben, ha nem volt örökös, a családfő örökbefogadott egy általa tehetségesnek vélt színészt, hogy továbbvigye a család nevét és tudását. A fiúgyerekeket ötéves korban kezdték el tanítani, és ez életük végégig tartott. Ezt a folyamatot a legidősebb férfi kísérte mindig figyelemmel. A következő generáció így mindig beleszületett a színházi életbe, így nem állt tőlük távol ez a fajta világkép. Japánban a kabuki kialakulásakor még teljesen ismeretlen volt a rendezői színház, így a próbákat a drámaíró vagy a társulat vezetője koordinálta, habár akkoriban a színészek nem tudták végig a szerepüket. Hatalmas szerepet játszott náluk az improvizáció az előadás során.
Ma is működő színházak Japánban
- Akita
- Kosaka
- Tokió (város)
- Kabuki-za
- Meidzsi-za
- Sinbasi Enbudzsó
- National Theater
- Kiotó (város)
- Minami-za
- Oszaka (város)
- Shin-Kabuki-za
- Osaka Shōchiku-za
- Nagoja prefektúra
- Misono-za
- Fukuoka prefektúra
- Hakata-za
- Kotohira (város)
- Kanamaru-za
Kapcsolódó szócikkek
Források
- Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon. Budapest: Corvina. 1999. ISBN 9631347567
- Ronald Cavaye: Kabuki: A Pocket Guide. 1993, Tuttle Publishing
- Ronald Cavaye, Paul Griffith and Akihiko Senda: A Guide to the Japanese Stage. 2004, Kodansha International
- Ernst, E.: The Kabuki Theatre.1956, New York, Oxford University Press
- Vihar Judit: A japán irodalom rövid története. 1994, Nemzeti Tankönyvkiadó
További információk
- Sok minden a kabukiról, angolul
- Nakamura Matazó: Kabuki az öltözőben és a színpadon. Egy kabukiszínész élete; ford. Fábri Péter, jegyz. Duró Győző; Gondolat, Bp., 1992
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Kabuki című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.