A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Antikomintern paktum | |
Kintomo Musakodzsi vikomt, Japán nagykövete és Joachim von Ribbentrop, a náci Németország külügyminisztere aláírják az antikomintern paktumot | |
Aláírás dátuma | 1936. november 25. |
Aláírás helye | Berlin, Harmadik Birodalom |
Aláírók |
Az antikomintern paktumot az Adolf Hitler vezette Harmadik Birodalom és a Japán Császárság kötötte 1936. november 25-én Berlinben a Kommunista Internacionálé és különösen a Szovjetunió elleni együttműködésről.
Az egyezményhez 1937-ben Benito Mussolini Olaszországa is csatlakozott és ezzel hivatalosan is létrejött azon tengelyhatalmak együttműködése, amelyek később együtt vívták meg a második világháborút a szövetséges hatalmakkal szemben. Az együttműködést az 1940-ben kötött háromhatalmi egyezmény fonta szorosabbra.
Háttere
A paktum gondolatának gyökerei 1935-ig nyúlnak vissza, amikor számos német hivatalnok a külügyminisztériumon belül és kívül azon igyekezett, hogy összeegyeztesse a hagyományos Kína-barát német külpolitikát Hitler azon vagyával, hogy Kína ősellenségével, Japánnal lépjen szövetségre.[1] 1935 októberében az a gondolat merült fel, hogy egy antikommunista szövetségben lehetne egyesíteni a Kuomintang rezsimet, Japánt és Németországot.[1] Különösen tetszett az ötlet Joachim von Ribbentrop különleges nagykövetnek, a Dienststelle Ribbentrop néven emlegetett árnyékkülügyminisztérium vezetőjének es a berlini japán katonai attasénak, Ósima Hirosinak, aki azt remélte, hogy ez a szövetség Japán alárendeltjévé tenné Kínát.[1] Ez a terv a kínai érdeklődés hiánya miatt nem vált valóra, mindenesetre Ribbentrop és Osima kidolgozott egy Komintern-ellenes szerződést.[2] A paktumot az eredeti terv szerint 1935 novemberének végén kötötték volna meg és meghívást kapott volna a csatlakozásra az Egyesült Királyság, Olaszország, Kína és Lengyelország is.[2] A terv azonban egy évre a fiókba került, mivel Konstantin von Neurath külügyminiszter és Werner von Blomberg hadügyminiszter aggódni kezdtek, hogy tönkretenné a német-kínai kapcsolatokat, majd Japánban 1936. február 26-án katonai puccs tört ki, ami sikertelen maradt, de zűrzavart okozott.[3] 1936 nyarára megvaltozott a helyzet: a japán kormányban megnőtt a hadsereg befolyása, Berlinben és Tokióban aggodalmakat szült a francia-szovjet közeledés és Hitler drámai antikommunista gesztust akart tenni, amely esetleg német-brit szövetségkötéshez vezethetne. Mindezek miatt újraéledt az antikomintern paktum gondolata.[4] A kezdeményezés 1936. október 23-án történt meg és a paktumot november 25-én írták alá.[5] A Szovjetunióval való direkt ütközést elkerülendő a paktum csak a Komintern ellen irányult. Ugyanakkor tartalmazott egy titkos záradékot, amely szerint bármelyik aláíró hatalom keveredne háborúba a Szovjetunióval, a másik nem segítene a szovjeteknek és tárgyalásokat kezdene az együttműködésről a másik szerződővel.[5]
Létrejön a Tengely
1937. november 6-án Olaszország is csatlakozott a paktumhoz[6] és ezzel létrejött az a szövetség, amelyet később tengelyhatalmak néven emlegettek. Az olasz lépés féligmeddig a Stresa front nevű hamvába holt 1935-ös francia-brit kezdeményezésre volt reakció, amelynek vissza kellett volna tartania Németországot a határain való túlterjeszkedéstől. A franciák és a britek „a német expanzionizmus”, különösen az Ausztriával való egyesülés ellen léptek volna fel, és az utóbbi elleni harc Olaszországnak is alapvető érdeke volt. A gyanakvás az olasz kapcsolatokban és Benito Mussolini saját expanzionizmusa azonban növelte a franciák és a britek és a másik oldalon az olaszok közti távolságot. Olaszország 1935 októberében lerohanta az afrikai Abesszíniát (Etiópia), anélkül, hogy az afrikaiak ezt kiprovokálták volna, ami a Népszövetség elveinek megsértését jelentette. A britek és a franciák azonban titkos egyezséget kötöttek Mussolinivel, amelyben Olaszország megkapta Abesszínia kétharmadát (Hoare–Laval-paktum). Amikor ez kiszivárgott, az egyezség Franciaországban és az Egyesült Királyságban is botrányt robbantott ki és Samuel Hoare brit külügyi államtitkárnak le kellett mondania. A Hoare–Laval-paktumot felmondták.
Kísérletek a brit–német viszony javítására
Még a paktumtárgyalások kezdete előtt, 1935 júniusában meglepetésre megkötötték az Angol–Német Tengerészeti Egyezményt. Hitler ezután még több kísérletet tett a két ország kapcsolatának javítására, hogy szövetséget hozzon létre a Szovjetunió elszigetelésére, ugyanakkor a szovjetek és a britek Németország elszigetelésére törekedtek. Hitler megpróbálkozott azzal is, hogy rávegye Lengyelországot az antikomintern paktumhoz való csatlakozásra, megpendítve a német-lengyel területi viták rendezésének lehetőségét is.[7] Lengyelország azonban visszautasította a közeledést, mert a lengyelek attól féltek, hogy Németország bábállamává válhatnak.
A tengerészeti egyezmény a japán politikusok, köztük Jamamoto Iszoroku számára megdöbbentő volt, de a domináns katonia klikk vezetői úgy értékelték, hogy ezzel a németek csak időt akartak nyerni, hogy utolérhessék a brit flotta fejlettségét.
Hitler erőfeszítései a brit kapcsolatok javítására nem jártak sikerrel. 1939 augusztusában Németország az antikomintern paktum szellemével ellentétes lépést tett, amikor a Szovjetunióval aláírta a Molotov–Ribbentrop-paktum néven ismert megnemtámadási egyezményt. 1940-ben azonban már a Szovjetunió lerohanásának terveivel kezdtek el foglalkozni és Ribbentrop külügyminisztert Japánba küldtek, hogy új egyezményről tárgyaljon a japánokkal. 1940. szeptember 25-én Ribbentrop táviratot küldött Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszternek, amelyben arról tájékoztatta, hogy Németország, Olaszország és Japán katonai szövetségről szóló egyezményt készül aláírni. Arról próbálta meggyőzni Molotovot, hogy a szövetség az Amerikai Egyesült Államok és nem a Szovjetunió ellen irányul.
A felújított paktum
Miután 1941-ben Németország megkezdte a Barbarossa-terv megvalósítását és lerohanta a Szovjetuniót, újjáélesztették az antikomintern paktumot, és november 25-én öt évvel meghosszabbították. Az aláírók ezúttal a következő államok voltak:
- Németország[8]
- Japán
- Olaszország
- Bulgária
- Horvátország
- Dánia
- Finnország
- Kína
- Magyarország
- Mandzsukuo
- Románia
- Szlovákia
- Spanyolország
Jegyzetek
- ↑ a b c Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970, page 342.
- ↑ a b Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970, page 343.
- ↑ Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970, pages 343-344.
- ↑ Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970 pages 344-345.
- ↑ a b Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Diplomatic Revolution in Europe 1933-36, Chicago: University of Chicago Press, 1970, pages 346.
- ↑ Robert Melvin Spector. World Without Civilization: Mass Murder and the Holocaust, History, and Analysis, pg. 257
- ↑ Sean Greenwood: The Phantom Crisis: Danzig, 1939 pages 225-246 from The Origins of the Second World War Reconsidered edited by Gordon Martel, Routledge: London, United Kingdom, 1999 page 232; Anna Cienciala: Poland in British and French Policy in 1939: Determination To Fight-or Avoid War? pages 413-433 from The Origins of The Second World War edited by Patrick Finney, Edward Arnold: London, United Kingdom, 1997 page 414; Gerhard Weinberg: The Foreign Policy of Hitler's Germany Starting World War II 1937-1939, University of Chicago Press: Chicago, Illinois, United States of America, 1980 pages 558-562
- ↑ Edmund Osmańczyk: Encyclopedia of the United Nations and International Agreements, Taylor and Francis 2002, ISBN 0415939216, page 104
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Anticomintern Pact című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.