A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
| Budapest XI. kerülete | |||
_3.jpg) | |||
| A Citadella a Gellért-hegyen | |||
| |||
| Egyéb elnevezés: Újbuda | |||
| Közigazgatás | |||
| Település | Budapest | ||
| Városrészek | Albertfalva Dobogó Gazdagrét Gellérthegy (déli része) Hosszúrét Infopark Kamaraerdő Kelenföld Kelenvölgy Kőérberek Lágymányos Madárhegy Nádorkert Őrmező Örsöd Péterhegy Pösingermajor Sasad Sashegy (déli része) Szentimreváros Spanyolrét [1] | ||
| Alapítás ideje | 1930[2] | ||
| Irányítószám | 1111–1119 | ||
| Testvérvárosok | Lista | ||
| Polgármester | László Imre (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP)[3] | ||
| Országgyűlési képviselő | Orosz Anna (Momentum) | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 144 491 fő (2023. jan. 1.)[4] | ||
| Rangsorban | 1. | ||
| Népsűrűség | 4533 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 33,49 km² | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Budapest XI. kerülete
Pozíció Budapest térképén
| |||
 é. sz. 47° 28′ 30″, k. h. 19° 02′ 24″Koordináták: é. sz. 47° 28′ 30″, k. h. 19° 02′ 24″ | |||
| Budapest XI. kerülete weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Budapest XI. kerülete témájú médiaállományokat. | |||
Budapest XI. kerülete (1934–1950 között Szentimreváros, 2005 óta hivatalosan Újbuda) a főváros legnépesebb kerülete. A változatos domborzatú és arculatú dél-budai kerület közlekedési értelemben a főváros nyugati kapuja. Az addig jobbára mezőgazdasági jellegű, I. kerülethez tartozó területen a 19. század végétől kezdve rohamosan növekedett a népesség, így 1930-ban rendelet született az új kerület létrehozásáról. A helyi szervek 1934-ben kezdték meg működésüket. 1950-ben, Nagy-Budapest létrehozásakor érte el mai méretét, miután hozzácsatolták Albertfalvát és Kelenvölgyet. Népessége 1960-as évektől az 1980-as évekig tartó lakótelep-építések nyomán ismét jelentősen gyarapodott.
Földrajz
Újbuda Buda déli részén fekszik. Északkeleti irányban a Duna, ezáltal az V. és a IX. kerület, délkelet felé szintén a Duna által a XXI. kerület, délen a XXII. kerület határolja. Nyugaton Budaörssel, északon a XII. és az I. kerülettel szomszédos. Négy Duna-hídja a pesti oldalon a IX. kerülettel kapcsolja össze. Területe 33,49 km², amivel nyolcadik a kerületek sorában.
Domborzat, vízrajz
Újbuda északi határán állnak a Budai-hegység déli vonulatának tagjai: a Duna-parton a 235 méteres tengerszint feletti magasságot elérő (a környező terep szintjétől számítva 140 méteres) Gellért-hegy, ami a Duna felé meredeken, nyugat felé pedig lankásan lejt. Nyugati végpontja Kis-Gellért-hegy néven ismert, magassága 168 méter. A Gellért-hegyet a Németvölgyi-árok északnyugat-délkelet irányú törése választja el a 266 méter magasságú Sas-hegytől. Mindkét kiemelkedés – magasságuk alapján egyébként valójában dombok – jórészt dolomitból áll. A kerület legnyugatibb kiemelkedése, az északnyugati határán álló Rupp-hegy a zömmel Budaörs határain belül eső Budaörsi-hegy vonulatának a tagja.
A Hosszú-rétről ered a Hosszúréti-patak (vagy Kő-ér) egyik ága, amely dél felé halad a városhatár mentén, majd a Biatorbágy felől érkező vizekkel egyesülve Törökbálint határában kelet felé fordul, átszeli Kőérberket és Péterhegyet, majd Kelenvölgy és a XXII. kerület határa mentén haladva éri el a Dunát. Természetes állóvíz nincs a kerületben: a már feltöltött Lágymányosi-tó a híd- és gátépítések nyomán jött létre a Dunából, a Feneketlen-tó és a kelenvölgyi Kék-tó pedig korábban agyagbányaként funkcionált. A Hosszúréti-patak felduzzasztásának eredménye a kőérberki Kána-tó.
Őrmező déli peremén, a Keserű-ér (Határ-árok) völgye az Örsöd városrészben fakadó keserűvizes forrásokban (Hunyadi János, Ferenc József) gazdag volt. Ezek vízhozama a lakótelep felépítése után visszaesett.[6][7]
Városrészek
| Városrész neve | Lakosságszám (2011)[8] | Lakások száma (2011)[8] |
|---|---|---|
| Albertfalva | 12 575 | 6572 |
| Dobogó | 4 | 6 |
| Gazdagrét | 10 529 | 5287 |
| Gellérthegy (egy része) | 5143 | 2735 |
| Hosszúrét | 422 | 208 |
| Infopark | – | – |
| Kamaraerdő | 437 | 16 |
| Kelenföld | 52 474 | 30 085 |
| Kelenvölgy | 3521 | 1504 |
| Kőérberek | 1531 | 849 |
| Lágymányos | 18 386 | 10 595 |
| Madárhegy | 876 | 353 |
| Nádorkert | – | – |
| Őrmező | 7045 | 3393 |
| Örsöd | 123 | 60 |
| Péterhegy | 1302 | 570 |
| Pösingermajor | 558 | 194 |
| Sasad | 14 736 | 6954 |
| Sashegy (egy része) | 2723 | 1729 |
| Spanyolrét | 425 | 286 |
| Szentimreváros | 10 355 | 6791 |
| Összesen | 142 464 | 78 059 |
Történelem
Előtörténet
A Sopron út és a Hengermalom út találkozásánál 2013-ban két bronzkori települést tártak fel, melyek egykor a Duna-menti dombsor egyik magaslatán épültek. A korábbi a Kr. e. 2500 körül megtelepedett harangedényes kultúra falusias települése, a másik a Kr. e. 1200 körül élt urnamezős kultúra települése volt.[9]
Ókor
Az ókorban a Kr. e. 4. századtól kezdve az eraviszkuszok kelta törzse népesítette be a Dunántúlt. A Gellért-hegyen és annak lejtőin állt a törzs politikai, gazdasági és vallási központja. A sánccal védett Gellért-hegyi oppidumban részben a sziklákba vágott teraszokon épültek fel a földből, agyagból vagy kőből épített eraviszkusz épületek. Itt állt a latin feljegyzésekben Iuppiter Teutanusnak nevezett főisten szentélye is. A római bevonulás idején az eraviszkuszok feladták a Gellért-hegyi oppidumot, helyette a hegy lábánál építettek új települést, egy részük pedig a mai Albertfalvára települt. A hegy (melyet róluk Mons Eraviscusnak neveztek az antik szerzők) még sokáig, legalább a 3. századig megtartotta vallási jelentőségét. A római limes részeként a mai Albertfalván az 1. század közepén palánkerőd létesült egy ötszáz fős lovascsapat (auxilia) elszállásolására, amit a 2. század elején, Traianus korában kőből újjáépítettek és megnagyobbítottak. A korábbi szarmata és kvád támadások nyomán többször kijavított és újjáépített erődöt a 3. század közepén pusztították el végleg a barbárok a körülötte elterülő ismeretlen nevű, de kiterjedt és népes településsel együtt. Késő római (4-5. századi) temető került elő a gazdagréti lakótelep építésekor, ami feltehetően egy közeli faluhoz tartozott.
Középkor és kora újkor
A római uralmat követő századokból egy longobárd (Albertfalva) és egy századokon át használt avar temető (Kelenföld, Fehérvári út) is előkerült. A honfoglalás és Magyar Fejedelemség korából nem kerültek elő maradványok a térségben. A hagyomány szerint Szent Gellért püspök 1046-ban a később róla elnevezett hegy tövében halt vértanúhalált. Az Árpád-korból Kőérberek területén találtak maradványokat: a 11-12. században alapított, 15. századig működő, Szent Szabináról elnevezett bencés kolostort, ami Kána faluban volt, illetve tőle nem messze egy szintén Árpád-kori falut, templomot és temetőt. A mai Gazdagrét és Hosszúrét környékén létezett a Nevegy nevű település, míg a Kelenföldi pályaudvar környékén feküdt Áronfölde, ám ezek nyom nélkül elpusztultak, ahogy a csak nevében tovább élő Sasad is.
A ma Gellért fürdőt tápláló gyógyvízről már a 15. századból is maradtak ránk feljegyzések, és a török hódoltság korában is hasznosították: itt állt az Aga fürdőjeként ismert fürdő. A 17. századtól a lerakódott iszap miatt Sáros fürdőnek nevezték. A törökök a Gellért-hegyre is építettek egy palánkvárat, a kerület többi része azonban, felvonulási terület lévén, hosszú időre elnéptelenedett.
Újkor
Újbuda nagy része a török kiűzése után is sokáig ritkán lakott, agrárjellegű terület volt: a Gellért-, a Sas-hegyen, a Péter- és a Rupp-hegyen a többi budai domboldalhoz hasonlóan szőlőművelés folyt, Lágymányos nagy részét pedig az 1870-re befejezett gátépítésekig a Duna elmocsarasodó főága, majd részleges feltöltéséig az arról leválasztott Lágymányosi-öböl borította. A Kamaraerdő a 19. század első évtizedeiig a budai és pesti lakosság kedvelt kiránduló- és vadászterülete volt; egy ideig felparcellázását és üdülőterületté történő átalakítását is tervezték, de az 1840-es évekig halogatott parcellázás végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.[10] A birtokosáról, Albert Kázmér szász–tescheni hercegről elnevezett Albertfalva egy 1819-es telepítés nyomán jött létre, de a századfordulóig csupán egyutcás falucska maradt.
1815-től 1849-es pusztulásáig a Gellért-hegyen működött az egyetemi csillagvizsgáló; ennek helyére építtette 1854-ben Julius Haynau a kerület legjelentősebb 19. századi emlékét, a Citadellát, melynek szerepe a pesti lakosság megfélemlítése volt az 1848-49-es szabadságharc után. 1859-től a Gellért-hegy déli oldalában működött Entz Ferenc tangazdasága, amely a későbbi kertészeti felsőoktatási intézmények alapjául szolgált; ugyanekkor az 1853-ban talált keserűvízre építve megnyílt az Erzsébet Gyógyfürdő Kelenföldön, ami köré kedvelt üdülőtelep épült a következő évtizedekben. Keserűvizet találtak 1854-ben Őrmezőn (Rákóczi Ferencz-, Viktória-, és Ferencz József keserűvíz néven árusították is), illetve 1862-ben Örsödön (a Hunyadi János-vizet később milliós számban palackozták és exportálták.)[11] Az 1860-as, 1870-es években épült ki a terület vasúthálózata.
A komolyabb városiasodás csak a 20. század elején indult meg, ekkor a beépítés északkelet – az 1896-ban átadott Ferenc József híd – felől haladt délnyugati irányba. A nagy építkezéseket megkönnyítette, hogy a filoxéravész kiirtotta a budai szőlők nagy részét. A Lágymányosi-öböl északi részének feltöltésével nyert területen épült fel a Műegyetem új campusa 1909-re, és a század első évtizedeiben a Dunától nagyjából a mai Móricz Zsigmond körtérig emeletes polgárházakat emeltek. A délebbi Duna-parton iparterület alakult ki (Röck István Gép- Gőzkazán Gyára és Vasöntödéje, a hengermalom, kávégyár, repülőgyár, hőerőmű, tésztagyár). 1910-ben kezdett kiépülni a kelenföld vasútállomástól az Andor utcán áthaladó, a Duna-parti iparterületet kiszolgáló, kiterjedt iparvágány-hálózat.[12] A tömegközlekedés fejlődését a Szent Gellért térről – később a Móricz Zsigmond körtérről – Budafokig közlekedő, később Nagytétényig és Törökbálintig bővített HÉV 1899-es megindulása fémjelezte. (Ezt 1963-ban villamosvonallá alakították és külső szakaszait részben felszámolták.)[13]
Az önálló kerület
Budapest főváros négy új, a XI-XIV. sorszámokat viselő kerületének létrehozását az 1930. évi XVIII. törvénycikk[14] rendelte el, határaikat pedig a 2130/1930. számú belügyminiszteri rendelet határozta meg. Az új kerületek közigazgatási szerveit a következő években fokozatosan hozták létre, a XI. kerületi elöljáróság 1934. március 1-jén kezdte el működését. A kerület a Szentimreváros nevet viselte 1950-ig.
A két világháború között a Petőfi híd megépülése (1937), a kelenföldi vasútállomás pályaudvarrá bővítése, illetve a számos Duna menti ipari létesítmény (a meglévők mellett a húszas években posztó-, textil- és kábelgyár is létrejött) jelentősen felgyorsította a helyi népesség növekedését. (1923–1926 között még hidroplánállomás is működött a Szent Gellért térnél, a Dunán.) Budapest ostroma során a szovjet csapatok december 26-án értek el a Kelenföldi pályaudvart, december 28-ára pedig elfoglaltak Albertfalvát. A front az ostrom alatt jórészt a Sas-hegy – déli vasút töltése – körvasúti töltés vonal mentén húzódott. Hosszú, heves harcok árán a stratégiai fontosságú Sas-hegyet február 6-án adták fel védői. Február 9-én a Kis-Gellért-hegy is szovjet kézbe került, innen pedig megindulhatott a támadás a Duna és a Gellért-hegy felé. Február 10-én, éjjel kezdték meg az áttörést a mai Kosztolányi Dezső tér környéknén, és február 11-re felszámolták az ellenállást. Erről értesülve a körvasúti töltést a folyamatos szovjet rohamok ellenére mindaddig megtartó magyar védők is kapituláltak. A harcokban a házak mintegy 42%-a szenvedett kisebb-nagyobb sérülést, ebből körülbelül 5% teljesen elpusztult.
1950-ben, Nagy-Budapest létrehozásakor csatolták ide délen Albertfalvát és Budafoktól Kelenvölgyet, és a XI. kerületnek az I. és a XII. kerülettel közös határait is kis mértékben módosították.
Az újjáépítés éveit követően az 1950-es években indult meg az állami lakótelep-építés, melynek korai példája a lágymányosi és albertfalvai lakótelep, illetve a Villányi út szocreál házai. Az 1960-as évek közepétől kezdődően házgyári elemekből összeállított, paneles lakótelepek épültek az addig beépítetlen Kelenföldön, Őrmezőn és Gazdagréten. Az építkezések az 1980-as évek végén álltak le. Újbuda rendszerváltás utáni fejlődésében fontos lépés volt a Rákóczi híd 1995-ös átadása, amelytől északra az addig üresen álló lágymányosi Duna-parton kiépült az ELTE új campusának, valamint az informatikai központnak otthont adó Infopark. Az ezredforduló idején a kerület több részén (Péterhegy, Madárhegy, Kelenföld) lakóparképítések is történtek, amelyek visszafogják a szuburbanizációt és a népességfogyást. Jelentős, ám politikai botrányoktól kísért beruházás volt a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl térségének modern parkká történő átalakítása.
A rendszerváltás után felmerült az igény, hogy olyan elnevezést kapjon a kerület, amely egyszerű, kifejező és egyik kisebb városrészhez sem köthető. A választás az Újbuda névre esett, amelynek már középkorra visszanyúló előzményei voltak, majd az 1860-as évek várostervezésének dokumentumaiban bukkant fel. A területet a Déli Vasút (1861) idején még Újbudának, de az összekötő vasúti híd 1873-as megépítése után itt kialakított vasúti csomópontot már Kelenföldi vasútállomásnak nevezték.[15] 1991-ben az önkormányzat a kerület lapját Kelenföldi Híradóról átkeresztelte Újbudára. 2003-tól kezdve mind több szervezet, rendezvény viselte az Újbuda elnevezést, így a 2004-ben indított, de 2008-ban megszüntetett, egyes városrészeket összekötő Újbuda-busz is. A képviselő-testület határozata értelmében 2005. május 29-ével kezdődően a kerület hivatalos neve Újbuda.
A Fővárosi Közgyűlés 2012. december 12-én kelt városrészeket rendező határozatában módosította Tabán területét, így azóta ez nem része a kerületnek.[1][16]
Népesség
Újbuda a főváros legnépesebb kerülete: lakossága 148 517 fő (ezzel – Budapestet nem számolva – Magyarország negyedik legnagyobb települése lehetne). A 2011-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 85,1%-a magyar. A legnagyobb kerületi kisebbség a németeké (2,0%), a többi etnikum (cigány, görög, horvát, lengyel, román, szerb, szlovák, ukrán, egyéb) létszáma a fél százalékot sem éri el, 14,4% pedig nem válaszolt a kérdésre. A legtöbb lakó római katolikus (33,1%), a második legnagyobb felekezet a reformátusoké (8,7%), a harmadik az evangélikusoké (2,1%). A lakók 0,8%-a görögkatolikus, 0,4%-a izraelita, további 2,3%-a egyéb egyház tagja. A vallástalanok, felekezeten kívüliek száma 21,3%, 31,2% nem válaszolt a kérdésre.[8]
A lakosság körében a kerületek közül a legalacsonyabb a munkanélküliség aránya (1,71%), és az összes fővárosi választókerület közül a 15. számúban a legalacsonyabb ez a ráta (1,22%). Ez valószínűleg összefügg azzal, hogy a közép- és felsőfokú képzettséggel rendelkező népesség aránya is meghaladja a fővárosi átlagot (középfokú: kb. +12,8%, felsőfokú: +13% ).
A kerületben 78 059 lakás található,[8] melyek zöme kétszobás. A belső részek (mintegy 25 000 lakás) többnyire 1945 előtt épültek. A külsőbb területeken a Kádár-korban épült lakótelepek (25 000 lakás) mellett mintegy 20 000, zömmel az 1980-as években épült magánház osztozik.
| Lakosságszám[17] | ||
|---|---|---|
| Év | Népesség | Átl. vált.(%) |
| 1870 | 1 149 | — |
| 1880 | 1 180 | 0,27% |
| 1890 | 3 092 | 9,63% |
| 1900 | 7 191 | 8,44% |
| 1910 | 23 457 | 11,82% |
| 1920 | 37 025 | 4,56% |
| 1930 | 52 337 | 3,46% |
| 1941 | 76 668 | 3,47% |
| 1949 | 86 804 | 1,55% |
| 1960 | 109 124 | 2,08% |
| 1970 | 161 437 | 3,92% |
| 1980 | 178 960 | 1,03% |
| 1990 | 174 509 | −0,25% |
| 2001 | 144 441 | −1,72% |
| 2011 | 143 165 | −0,09% |
| 2022 | 143 111 | −0,00% |
Az adatokból szemmel látható, hogy a 19. század utolsó évtizedéig nem élt számottevő népesség Lágymányoson és Kelenföldön. Az 1880-as évektől kezdődő népességnövekedés az 1890-es években, a Ferenc József híd építésével párhuzamosan kapott nagy lendületet. A lakosság zöme a mai Szentimreváros és Lágymányos területén, illetve Kelenföld vasúttal elválasztott északi és nyugati részén telepedett meg, de a Gellért-hegy betelepülése is nagyobb lendületet kapott a rakpart és az Erzsébet híd elkészülését követően. Az I. világháború után, ha jelentősen lassulva is, de folytatódott a kerületi népesség növekedése, amire ösztönzőleg hatott a Horthy Miklós híd megépítése. A házak egyrészt továbbra is a központban, Lágymányoson és Szentimrevárosban épültek, de Kelenföldön, a vasúti töltéstől délre, az Erzsébet sósfürdő környékén is létrejött egy családi házas övezet, hasonlóan az Albertfalva határán épült OTI-telephez. (A kor elején ideiglenesnek szánt szükséglakások is épültek Kelenföld déli részén, a Hengermalom és az Andor utca környékén, illetve a Lenke (ma Bocskai) út külsőbb részén.)
A II. világháború súlyos pusztításokkal járt a kerületben, de a drasztikus népességcsökkenést – ami az elesettekből, menekültekből és hadifogságra hurcoltak nagy számából adódott – a nagy arányú bevándorlás az évtized végére kompenzálta. Az ötvenes évek új lakói az OTI-telep szomszédságában épült albertfalvai és a vasúti töltéstől északra épült lágymányosi lakótelepen, illetve a Villányi úton épült szocialista realista házakban kaphattak új otthont. A hatvanas és hetvenes években tapasztalt jelentős növekedés a kelenföldi, Fehérvári úti és őrmezői lakótelepek megépülésének köszönhető – a nyolcvanas években azonban az utolsó kelenföldi és őrmezői, valamint az új gazdagréti építkezések ellenére már némileg csökkent a lakosságszám, ami a meginduló szuburbanizációnak köszönhető. A rendszerváltás után leálló állami lakásépítéseknek köszönhetően nem áramolhatott további népesség a kerületbe, így nem volt, mi ellensúlyozza a tömeges kitelepülést – ennek tudható be a több mint harmincezres fogyás. Azóta ez a folyamat mérséklődött, és az új (lakóparki) lakásépítések minimálisra csökkentették a fogyás ütemét.
Önkormányzat és közigazgatás
Polgármesterei
A kerület polgármesterei a rendszerváltás óta a következők voltak: