Kolozsvár (Cluj-Napoca, Klausenburg)
Kolozsvár látképe
Kolozsvár címere
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Kolozs
Rang	megyeszékhely
Polgármester	Emil Boc (PD-L)
Irányítószám	400001–400930
Körzethívószám	+40 x64[1]
SIRUTA-kód	54975
Népesség
Népesség	286 598 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	33 603 (12%, 2021)[2]
Népsűrűség	1 596,65 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	346 m
Terület	179,5 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 46′ 48″, k. h. 23° 33′ 34″46.78, 23.55944444444446.780000°N 23.559444°EKoordináták: é. sz. 46° 46′ 48″, k. h. 23° 33′ 34″46.78, 23.55944444444446.780000°N 23.559444°E
Kolozsvár weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kolozsvár témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kolozsvár (románul 1974-ig Cluj, ma Cluj-Napoca, németül: Klausenburg, néha Clausenburg, latinul: Claudiopolis, szászul Kleusenburch, jiddisül: קלויזנבורג, Klojznburg) Románia második legnépesebb városa, Kolozs megye székhelye. Az ország északnyugati részén helyezkedik el, a Kis-Szamos völgyében, nagyjából azonos távolságra Bukaresttől (445 km), Budapesttől (461 km) és Belgrádtól (483 km). A várost Erdély nem hivatalos fővárosának tekintik. 1790–1848 és 1861–1867 között az Erdélyi Fejedelemség hivatalos fővárosa volt. Egyike volt annak a hét erődített városnak, amelyekről Erdély német nevét (Siebenbürgen) kapta. Híres ezen kívül Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosaként, illetve az unitarianizmus bölcsőjeként.

2011-ben 324 576 lakos élt a város határain belül (ezzel Románia második legnépesebb városa, a nemzeti főváros Bukarest után), ami kismértékű növekedést jelent a 2002-es népszámláláshoz képest. A kolozsvári agglomeráció lakossága meghaladja a 420 000 lakost. Számos műemléke közül a legnevezetesebbek a Szent Mihály-templom ( amelyet a 14. században építettek, és Mihály arkangyalról, Kolozsvár védőszentjéről nevezték el), előtte Fadrusz János Mátyás szobrával, a Farkas utcai református templom, illetve a Bánffy-palota.

Az Európai Unió 96. legnépesebb városa. Két színházával, két operájával, tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával, ma a város Románia egyik legfontosabb tudományos, kulturális, ipari és üzleti központja. Egyéb intézmények mellett az ország legnagyobb egyetemének, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek ad otthont. Kolozsvár 2015-ben az Európa Ifjúsági Fővárosa, 2018-ban pedig az Európai Sportváros címet viselte.

Fekvése

A 179,5 km² területű város Kolozs megye székhelye. Nagyváradtól 152 km-re délkeletre, a történelmi Erdély szívében, az Erdélyi-középhegység és az Erdélyi-medence közötti területen helyezkedik el. A Kis-Szamos és a Nádas-patak völgyében található, de egyes városnegyedei átnyúlnak a szomszédos patakok (Kajántó-patak, Borháncs-patak) völgyébe is. Három oldalról dombok veszik körül, amelyeknek magassága 500 és 825 méter között van. Délkelet irányában a 825 méter magas Feleki-domb északi lejtőjére kapaszkodik, tőle keletre a Szamos-fennsík húzódik. Észak felé a legmagasabb dombok a Lomb-tető (684 méter) és a Csiga-domb (617 m). Nyugat felé a Hója-domb (506 m) és a Gorbó-domb (570 m) helyezkedik el. Egykor a városon kívül volt a Kálvária-domb és a Fellegvár is, de ezek ma már a város belterületének számítanak.

Éghajlata

A város mérsékelt kontinentális éghajlatát az Erdélyi-középhegység közelsége befolyásolja. Az éves középhőmérséklet 8,2 °C, az éves átlagos csapadékmennyiség 550–600 mm körüli, az éves napsütéses órák száma 2015 körüli.

Nevének eredete

A név latin melléknévként (Clusiensis) (a. m. körülzárt?) már 1177-ben felbukkant írásos formában. Főnévként az első említése 1213-ból maradt fent: de castro Clus. A magyar Kulusuar első ismert előfordulása 1257-es. A Kolos előtag az eredeti Clus-ból fejlődött ki. Nemcsak Kolozsvár nevében jelenik meg, hanem előfordul Vas és Zala vármegyében is. Egy mára már túlhaladott álláspont szerint a Clus a latin clausa szóból alakult, tehát a város neve „dombokkal körülvett zárt terület” lenne. Ezt a nézetet a hangtani átalakulások szabályszerűségei nem támasztják alá. Másik vélemény szerint a felnémet klus (= hegyszoros, hegyi patak vizét felduzzasztó zsilip, gát) szóból átvett szláv kluzs-ból való, melynek ugyanaz a jelentése. A nyelvészet mai álláspontja szerint a helynév személynévből származik, abban azonban nincs egyetértés, hogy az eredet a német Nikolaus, a szláv Miklus vagy az Árpád-kori magyar Miklus lenne.^[3]

A Napoca vitatott feltételezések szerint dák nemzetségnév lehetett. 1974-ben, az egykori Napoca római municípiumi rangra emelésének 1850. évfordulója tiszteletére illesztették nevéhez a Napoca utótagot.

Nagyítás

Kolozsvári panoráma

Története

Ókor

A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban a római birodalom része volt a város helyén álló Napoca, melyet Traianus császár alapított, majd 124-ben Hadrianus császár municípium rangra emelte. A 3. században Észak-Dacia székhelyévé vált, Marcus Aureliustól colonia rangot kapott, de 271-ben a rómaiak kiürítették.^[4]

Középkor

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Vára a mai belváros északnyugati részén volt, egyik tornya máig megmaradt. Ez idő tájt alapította Szent László király a kolozsmonostori apátságot is.^[5]

1241-ben a tatárok ezt a várost is feldúlták, így a lakosságot pótolva 1272-ben V. István szászokat telepített ide. Zsigmond király elrendelte a település megerősítését, majd 1405-ben szabad királyi várossá tette. A megerősítések ellenére 1437-ben Budai Nagy Antal parasztserege elfoglalta Kolozsvárt, de december 10–14-én a szintén itt zajlott döntő ütközetben leverték a felkelést, s visszafoglalták a várost.^[6]

A 15. században a város lakossága felerészben magyar, felerészben szász volt. Ezt tanúsítja Szilágyi Mihály 1458-ból fennmaradt rendelete, amely szerint a város vezetőségét, a százférfiak tanácsát (centumvirátus) ötven magyar és ötven szász alkotta, a bírót pedig a két nemzet évenként felváltva adta. Ebben az időben a városlakók nagy része kézműves volt, akik céhekbe szerveződtek. Kialakult egy számban nem nagy, de erős kereskedőréteg is, amely különböző kiváltságokat harcolt ki magának.^[7]

Az 1468-ban a Hunyadi Mátyás elleni felkelés vezetőit a főtéren végezték ki, január 19-én. Városfala 1470-ben készült el. 1514-ben a Lőrinc pap vezette parasztsereg itt szenvedett vereséget a nemesi hadaktól, Lőrinc papot pedig a főtéren égették meg.^[8]

Török kor

Az önálló Erdélyi Fejedelemség kora egyben Kolozsvár fellendülését is jelentette – ebből az időszakból származik a Kincses Kolozsvár megnevezés. Noha a székváros Gyulafehérvár volt, Kolozsvár több országos jelentőségű esemény színhelye lett: 1551-ben itt adta át a koronát Izabella királyné – legalábbis Bethlen Farkas későbbi regényes leírása szerint^[9] – Castaldo tábornoknak (Castaldo egykorú jelentése szerint az eseményre Tordán került sor.^[10]) Itt született 1557-ben Bocskai István, aki később Erdély és Magyarország fejedelme lett. Bocskai szülőháza csak néhány lépésre található Hunyadi Mátyás szülőházától. 1575-ben a főtéren végeztette ki Báthory István az elfogott trónkövetelőket. Itt választották fejedelemmé Bethlen Gábort és I. Rákóczi Györgyöt. 1585-ben itt alapította Báthori István Erdély első egyetemét, amelyet a jezsuiták vezettek. Itt fejeztette le Báthory Zsigmond fejedelem 1594. augusztus 31-én a lázadó nemeseket. A fejedelemség fennállása alatt összesen 37 országgyűlést tartottak Kolozsvárott.^[11]

Székely Mózes fejedelem csapatai élén 1603. június 9-én vonult be Kolozsvárra, amint a Hans Zeidenstorffer és Adam Volner vezette német zsoldosok elhagyták a várost. A kolozsvári magyarok nagy üdvrivalgással köszöntötték a fejedelmet és a függetlenségpárti magyarok seregeit, de örömükben elkergették a jezsuitákat, és ezzel megszűnt a Báthory István által alapított első magyar egyetem. Székely Mózes fejedelem a kolozsvári és a szamosfalvi táborban tartózkodva igyekezett az Erdélyi Fejedelemség katasztrofális pénzügyi helyzetén segíteni. Ebben az időben, valamikor 1603. június közepe táján erős pénzt veretett a kolozsvári pénzverdében, amit Erdély legszebb pénzei között tartanak számon.

Az 1623. június 18-án Kolozsvárott kelt oklevelével Bethlen Gábor engedélyezte a zsidók letelepedését, szabad kereskedését és vallásgyakorlását Erdélyben, és a szokásos zsidójel viselésétől is mentesítette őket.^[12]

Bethlen Gábor építtette újjá a nevét viselő délkeleti sarokbástyát és a Szent Mihály-templomot. I. Rákóczi György javíttatta ki a várfalakat és a bástyákat. 1661. szeptember 15. és 17. között Kemény János, 1662-ben I. Apafi Mihály ostromolta. 1687. október 18-án ellenállás nélkül adta meg magát a császáriaknak. Csak 1790-ben lett ismét Erdély fővárosa.

Újkor

1792 decemberében a Belső Szén (Jókai, ma Napoca) utcai Rhédey-palota tánctermében tartotta első előadását az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság. 1803. július 13-án öt főúr a Farkas utcában kettős telket vásárolt a Református Kollégiumtól állandó színház építésére, a telket átadták a „theatralis comissió”-nak. 1821. március 12-én nyitották meg a gyűjtésből épülő Farkas (ma Kogălniceanu) utcai kőszínházat, a legelső magyar színházépületet.1822. december 26-án itt mutatták be az első fennmaradt zenéjű és szövegű magyar operát, Ruzitska József művét, a Béla futását.^[13]

1827. december 31-én este a város piacterén és főbb utcáin 247 lámpással elkezdődött a közvilágítás. 1869-től a petróleumlámpákat gázvilágítás váltotta fel. Miután 1906-ban egy belga cég erőművet épített a Hideg-Szamoson, 1907-ben már 218 utcában 1416 villanyégő volt. 1893-ban modern telefonhálózat létesült. 1879 és 1908 között a város kétmillió koronát fordított infrastrukturális beruházásokra. 1900-ban Kolozsvár 12 900 lakására 589 fürdőszoba jutott, ezzel országosan a második helyen állt Budapest mögött.^[14]

A reformkori Kolozsvár iparát elsősorban a céhes kisipar dominálta, mely ekkortájt szoros kapcsolatban állt a mezőgazdasági tevékenységekkel. A város gazdasági szerepkörét némileg növelték az ekkor alakult intézmények, például az Erdélyi Gazdasági Egylet vagy a Jégkármentesítő és a Tűzkármentesítő Társulat. Az első jelentősebb gyárat (cukorgyár) az 1840-es években alapították, ám vállalat hamar csődbe került, és épületeit javítóintézetté alakították át. A neoabszolutizmus idején a városi gyáripar területén kisebb fejlemények konstatálhatók: 1851-ben szeszgyárat alapítottak, majd 1853-ban megalakult Kolozsvár és egyben Erdély első gőzmalma. A kiegyezés idején három lényegesebb gyár működött Kolozsváron: a dohánygyár, a Sigmond-féle szeszgyár, valamint egy gépgyár. Mindazonáltal a kolozsvári gyárak fejlődését nehezítette az 1870-es években jelentkező gazdasági válság és az ezt követő természeti katasztrófák sorozata. Simon Elek polgármester a kiegyezés utáni éveket sovány esztendőknek nevezte, ezzel utalva a város sanyarú helyzetére. A hőn áhított vasút megérkezése sem lendített sokat a gyáripar helyzetén, ugyanakkor két új gyár megalakulását vonta maga után. Az egyik a gázgyár, a másik pedig az állami fenntartású MÁV javítóműhelye volt. Ez utóbbi Kolozsvár egyik legjelentősebb üzemévé tornázta fel magát. 1880-ban több mint kétszáz dolgozója volt, az 1890-es évek derekára már megközelítette az ötszázat. Kolozsváron más gépgyárak is alakultak (Senn, Simonffy, Solymossy és Junász), ám ezek közül egy sem tudott hosszútávon nagyobb sikereket elérni. Fejlődésük nagyban függött az aktuális mezőgazdasági idénytől. A városi szeszipar sem tudott komolyabb fejlődést mutatni. Míg az 1860-as évek tájékán ez egy többnyire stabil iparágnak tűnt, a későbbi évtizedek során jelentősége nagymértékben visszaesett. Kolozsváron az 1890-es évek körül hét szeszipari vállalat működött, ám a századfordulóra négy csődbe ment (köztük a Sigmond Testvérek szeszgyára is. Ezt később Czell Frigyes, majd pedig Hirsch Ödön vásárolta meg), kettő pedig mezőgazdasági szeszgyárrá alakult. A város malomiparának helyzete sem volt kedvezőnek mondható. Erdély éghajlata ugyanis nem tette lehetővé a nagyobb mennyiségű gabona termesztését, másrészt az iparág fejlődését gátolta az élénkülő verseny, a drága szállítási költségek, valamint a régió silány termése. Kolozsváron az állami üzemeltetésű MÁV javítóműhelyén és a szintén állami fenntartású dohánygyár mellett csupán az 1899-ben létrejött Reitter gyufagyár, az 1906-ban részvénytársasággá alakult Heinrich-féle ásványszappangyár, valamint az 1911-ben alapított Renner bőrgyár tudott jelentősebb nagyipari vállalattá alakulni. Mindent egybevetve ha csak Erdélyt nézzük, akkor a kolozsvári gyáripar, összes problémája ellenére, a régió élmezőnyébe tartozott, országos viszonylatban azonban messze elmaradt a jelentősebb gyáripari központoktól.^[15]

1848. május 30-án itt mondták ki az uniót Magyarország és Erdély között. A kiegyezést követően Kolozsvár elvesztette fővárosi szerepét, ipara elmaradt Temesvár, Nagyvárad és Arad mögött, de továbbra is a tudományos és kulturális központja volt. 1894. május 17. és 25. között itt folyt a memorandum-per a Román Nemzeti Párt vezetői ellen, akiket több évi börtönnel sújtottak, pártjukat pedig június 18-án betiltották.^[16]

A kiegyezést követően a város ismét a gazdasági fellendülés korszakát élte. Sorra alakultak az ipari cégek, így többek között a papírgyár, a téglagyár, a vasgyár, a villamosművek, a szeszgyár, a bőrgyár és a gyufagyár. A 20. század elején már 17 hitelintézet állt a vállalkozók rendelkezésére.^[17]

20. század

1910-ben 60 808 lakosából 50 704 magyar, 7562 román, 1676 német, 371 cigány és 107 szlovák volt. 1918-ban elfoglalták a románok, 1940. augusztus 30-ától kezdve viszont a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély részeként ismét Magyarországhoz került és szeptember 11-én a magyar csapatok bevonultak Kolozsvárra.

1944. március 27-én a német csapatok bevonultak Kolozsvárra.^[12] 1944. május 3-án elkezdődött a városban a zsidók (több mint 16 000 személy) gettóba gyűjtése. 18-án Márton Áron római katolikus püspök a főtéri templomban mondott szentbeszédében megdöbbenését fejezte ki a zsidóellenes intézkedések miatt, 22-én pedig levélben szólította fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását. 1944. május 25-étől kezdve mégis hat vonatszerelvénnyel szállították német haláltáborba a kolozsvári gettóba gyűjtött zsidókat.^[18]

1944. június 2-án a vasútállomást és környékét bombatámadás érte. Az esemény következtében több százan haltak meg, többek között egy vöröskeresztes jelzésű sebesültszállító vonat is telitalálatot kapott. Október 10-én a magyar csapatok feladták Kolozsvárt, s másnap a Malinovszkij marsall vezette szovjet-ukrán csapatok bevonultak oda. 1944. október 12-étől 1945. március 13-áig Kolozsvár – Észak-Erdéllyel együtt – szovjet fennhatóság alatt autonóm helyzetbe került, a román közigazgatás március közepén vette át. A második világháború utáni kommunista rendszer várospolitikáját az erőteljes iparosítás jellemezte. Ebben az időszakban létesült a Carbochim köszörűkőgyár, a Tehnofrig hűtőgépgyár, illetve a Nehézgépgyár. Ezzel párhuzamosan, a bővülő lakosság számára új lakótelepek épültek a város peremén: Monostor, Donát, Györgyfalvi, Mărăști, Hajnal. Mivel a második világháború után is egy rövid ideig a lakosság legnagyobb részét magyarok tették ki, rengeteg román családot telepítettek be Kolozsvárra, legtöbbet Moldva területéről, de más vidékekről is (így például az Erdélyi-érchegységből), így teljesen megváltoztatva a város nemzetiségi arculatát.^[19]

Címere

Bővebben: Kolozsvár címere

Kolozsvár címere középkori eredetű, mintájául a város pecsétje szolgált. Az első fennmaradt dokumentum, amelyben szerepelt, a szűcsök céhének 1369-es oklevele volt. Használata az évszázadok során állandósult, még a két világháború között is ezt használták. 1948-ban Romániában általános jelleggel betiltották a megyék és a városok címerének használatát, de az 1968-as közigazgatási átalakítást követően ismét bevezették a címereket; az ekkor tervezett „szocialista” címeren szintén megjelent a háromtornyos, városfalas-kapus motívum. 1999-től kezdve a város akkori polgármestere, Gheorghe Funar egy teljesen új címert kezdett használni, amelyet utódja, Emil Boc is megtartott, a szakértők és a lakosság véleménye ellenére is. 2010-ben aláírásgyűjtés indult a régi címer visszaállítása érdekében.^[20]

Lakosság

A 2002-es népszámlálási adatok szerint Kolozsvár lakossága 317 953 fő volt.^[21] Ezzel Románia 3. legnagyobb városa volt, csupán Bukarest (1 926 334 fő),^[22] illetve Jászvásár (320 888)^[23] előzte meg. A 2011-ben tartott népszámláláskor 309 136 főnyire csökkent lakosságával is az ország második legnépesebb városává lépett elő.^[24]

Marosvásárhely után Kolozsvárott él a legnagyobb létszámú magyar közösség Romániában: 60 287 fő (2002-ben, ami 19%-os, 14 000 fős csökkenést jelent 1992-hez képest). Ez a 60 000-es közösség képezi a város 18,96%-át.^[21]

2011-ben már csak 49 425 magyar anyanyelvűt számláltak össze, ami a lakosság 15,2%-a. A tényhez tartozik viszont, hogy a városban élők 7%-a, 22 884 ember nem nyilatkozott etnikai hovatartozásáról. A magyarok valós aránya 16% körül lehetett e népszámlálás idején.^[25]

A lakosság növekedése és ezen belül a magyarok arányának váltakozása:^[26][27]

Közigazgatás

A város több városnegyedből áll, a történelem folyamán kerületei is voltak a városnak, ami a magyar közigazgatás örökségének tudható be.

Városnegyedek

A várost alkotó 13 hagyományos és 5 frissen alapított negyed az egykori történelmi városrészek összevonásából vagy kiépítése során alakult ki. A mai városközpontot, azaz Belvárost, a történelmi Belváros (a középkori falak közötti városrész, melynek része az Óvár is), illetve a Kis-Szamos és Állomás-tér közötti a Fellegvár tövében fekvő Hídelve alkotják.

A város legnagyobb negyede a Monostori lakótelep, amely az egykori Kolozsmonostor beépítésével és lakosságának felduzzasztásával alakult ki az 1970-es és 1980-as években. A város ellentétes, keleti oldalán alakult ki a város másik nagy tömbháznegyede, a Mărăști-lakótelep a történelmi Hóstát területén. Ettől délre találhatók a Tóköz és Györgyfalvi negyedek, melyek szintén tömbháznegyedek. Nagyrészt tömbházakból áll a Házsongárdi temető felett kiépült Hajnalnegyed, valamint a Hója-erdő aljában levő Donátnegyed is. A város északi oldalán fekvő Kerekdomb és Irisz negyedek valamint a Bulgáriatelep elsősorban ipari jellegű telepek. A város keleti végén található Szamosfalvának még napjainkban is falusias jellege van, hiszen csak az 1970-es években csatolták a városhoz.

A városnak két patinásabb, szinte kizárólag magánházakból álló negyede van: a Fellegvárinegyed (a város központi részén), illetve az Tisztviselőtelep, a Belvárostól délre.

A 2000 utáni gazdasági fellendülést követően a városban robbanásszerűen megnőtt az új lakóházak építése, ami indokolttá tette 5 új negyed elkülönítését. Ebből négy (Szoporinegyed, Borháncs negyed, Jó Napot/Békás negyed, Európanegyed) a város déli részén lévő régi mezőgazdasági jellegű határrészeken alakult ki, míg az ötödik (Bükki-erdő) a Monostori lakóteleptől dél-délnyugatra fekvő Bükki-erdő területén alakult ki, elsősorban a területen épített hétvégi házak számbeli növekedése miatt. A városnegyedeket és városrészeket övező határrészek megnevezéseit napjainkban is használják a város mezőgazdasági területeinek megkülönböztetése céljából.

Hivatalosan nem városnegyed a város keleti felén elterülő Patarét (románul Pata-Rât), ahol a városi szeméttelep található. A Pataréten 2019-ben mintegy kétezer, többségében roma lakos élt.^[29]

Politika

Bővebben: Kolozsvár polgármestereinek listája

A 2012-es önkormányzati választásokon Emil Boc (PD-L) lett a polgármester és a Demokrata Liberális Párt a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel koalícióban vezeti a várost. A képviselő-testület összetétele:^[31]