A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
A színházi rendezés a színházi előadást előkészítő tudatos művészi munkafolyamat, mely a bemutatásra szánt színdarab kiválasztásával veszi kezdetét, és az adott előadás létrejöttének pillanatáig tart.
A rendezés folyamata
A színházi rendező munkája a bemutatásra szánt színdarab kiválasztásával kezdődik. Ez történhet a rendező saját elhatározásából, de gyakori az is, hogy a rendezőt valamely konkrét darab színpadra állítására kérik fel.
A darabválasztás soha nem esetleges: minden esetben valamilyen színházi (művészi vagy üzleti) megfontolás eredménye. (Művészi indíttatású a darabválasztás, ha azzal a rendezőnek valamilyen konkrét művészi üzenet vagy hatás kiváltása a célja; üzleti akkor, ha abban a remélt bevétel, vagy az adott színház által kiszolgálandó közönség vélt vagy valós igényei játszanak elsődleges szerepet.)
A darabválasztást a rendezői koncepció kialakítása követi. E folyamat során a rendező az elérni kívánt hatás, illetve a közvetíteni kívánt tartalmak fényében meghatározza, melyek lesznek a leendő előadás hangsúlyos elemei, milyen lesz az annak képi és akusztikus stiláris világa stb.
Ezután következik a dramaturgiai munka (amelyet a rendező vagy egyedül, vagy a dramaturg segítségével végez el). Ennek során lezajlik a szöveg részletes elemzése, az egyes mondatok, történések szerepének értelmezése, illetve – amennyiben nem kész szövegkönyv alapján folyik a munka – az előadás vázlatának megalkotása. Ekkor történik meg a szöveg egyes részeinek kihúzása, illetve adott esetben új szövegek betoldása.
A szövegkönyv vagy előadásvázlat elkészülte után a szcenikai megoldások végiggondolása következik. Ebbe beletartozik az adott előadás színházi térformája egészének meghatározása (például kukucskaszínpad, körszínpad), de ide tartozik a főbb díszletelemek meghatározása is. A díszlettervező e koncepció mentén alakítja ki részletes elképzeléseit.
A színészek és a rendező első találkozása a leendő előadás kapcsán az olvasópróba, melyen a rendező felolvassa a darabot, és kiosztja a szerepeket. Ezt a visszaolvasó próba követi, amelyen a színészek olvassák saját szerepüket. A következő fázis az elemző próba, amikor a rendező végigelemzi a művet, és általános megjegyzéseket fűz az egyes jelenetekhez. (Az, hogy e fázisok milyen gyorsan követik egymást, az adott rendező egyéni elképzeléseitől és a rendelkezésre álló idő mennyiségétől függ.)
Az előadás létrehozásának következő nagyobb fázisa a rendelkezőpróbák időszaka, melyek során a rendező meghatározza az egyes jelenetek során végrehajtandó színészi feladatokat. (Ez természetesen történhet a színészek ötleteinek bevonásával is, ám a végső szó minden esetben a koncepció egészéért felelős rendezőé.)
A rendelkezőpróbák az előadás fő vázát alakítják ki, míg az emlékpróbák során e váz egyes részletei alakulnak, csiszolódnak tovább. Az előadás főbb elemei ilyenkor többnyire már nem változnak; a rendező és a színészek feladata az előadás végső formájának kialakítása.
A színészi munka mellett a rendezés része az előadás színpadtechnikai kivitelezésének meghatározása is. Erre szolgálnak a technikai próbák, amelyek során a rendező meghatározza a fények, hang- és zenei bejátszások, esetleges más média helyét és kivitelezésének módját.
Összpróbának nevezzük azt a fázist, amikor az egyes alkotóelemek már együtt állnak az előadáshoz, és a rendező lehetőség szerint leállások nélkül megtekinti annak egészét. Szükség esetén ilyenkor lehetőség van még javító- és részpróbákra is.
A főpróba általában közönség előtt zajló, a nézők reakcióit, és az ennek nyomán szükségessé váló apró változásokat (például hatásszüneteket) felmérő próba. A már korábban elkészült, ám rég nem játszott előadások felidézésére, esetleg apróbb korrekciójára szolgálnak a felújító próbák.
Rendezéstörténet
A mai értelemben vett színházi rendezés története jóval később kezdődött, mint maga a színház története. Sem az ógörög, sem a későbbi színház nem ismerte a mai értelemben vett rendező fogalmát; a 19. századot megelőzően többnyire a színdarab szerzője, a társulat valamelyik színésze, vagy épp az előadás főszereplője rendezte a többieket.
A rendezői színház kialakulása a naturalizmus kiteljesedéséhez köthető. II. György meiningeni herceg, rendezőtársával, Ludwig Chronegk-kel együtt gyakran több száz főt is megmozgató nagyszabású előadásokat készített, és ehhez szükségessé vált a külső irányító személy fellépése. Mivel ez a társulat (például Shakespeare Julius Caesar c. drámájának előadásával) 1874-1890 között végigjárta Európát, az új irányzat sok helyütt nagy hatással volt a színházművészetre.
Ugyancsak naturalista alapokon indult el Konsztantyin Sztanyiszlavszkij rendezői munkássága is, ő azonban hamar túllépett a naturalizmus ezen értelmezésén, és kialakította sajátos, meghatározó jelentőségű színházeszményét. A naturalizmussal szemben indult el a látvány elsődlegességét hirdető rendezői irányzat, melynek jeles képviselői Richard Wagner és Edward Gordon Craig.
Sztanyiszlavszkij tanítványaként indult, ám szembefordult mestere tanításaival a biomechanikai irányzat létrehozója, Vszevolod Mejerhold. (Kettejük szembenállását feloldva, tanaikat ötvözve alakította ki később rendezői stílusát Alekszandr Tairov és Jevgenyij Vahtangov.)
Németországban a naturalizmussal legmarkánsabban először a szecessziós költőiséget hangsúlyozó Max Reinhardt fordult szembe, majd megjelent Erwin Piscator és a fiatal Bertolt Brecht expresszionista irányzata is.
A színház teatralitásával, illúziókeltő voltával szállt szembe a „könyörtelen színház” (azaz a valóságot leplezetlenül megmutatni kívánó színjáték) hirdetője, Antonin Artaud.
A huszadik század hatvanas éveiben számos rendezői irányzat, iskola jött létre. Ezek közül legmeghatározóbbak Jerzy Grotowski „szegény” (azaz eszköztelen)színháza, Giorgio Strehler commedia dell’arte-gyökerekre visszanyúló megközelítésmódja, vagy a teoretikusként is jelentős Peter Brook munkássága.
Kossuth-díjas rendezők
- Ádám Ottó
- Ascher Tamás
- Babarczy László
- Békés András
- Csiszár Imre
- Gellért Endre
- Gothár Péter
- Horvai István
- Iglódi István
- Karinthy Márton
- Kazimir Károly
- Kerényi Imre
- Kerényi Miklós Gábor
- Léner Péter
- Lengyel György
- Major Tamás
- Marton Endre
- Marton László
- Nádasdy Kálmán
- Ruszt József
- Sík Ferenc
- Székely Gábor
- Szinetár Miklós
- Szirtes Tamás
- Taub János
- Valló Péter
- Vámos László
- Várkonyi Zoltán
- Vidnyánszky Attila
- Zsámbéki Gábor
- Zsótér Sándor
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.