A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
A Nara-kor (奈良時代, Nara dzsidai) a japán történelem 710-től 794-ig tartó időszaka, első nagy virágkora. A Genmei japán császárnő által alapított új főváros, Heidzsókjó, a mai Nara a japán állam központja maradt egészen 784-ig, amikor Kammu császár átmenetileg új fővárost építtetett (Nagaokakjó), majd egy évtizeddel később véglegesen Heiankjóba tette át székhelyét. A Nara-korban a japán társadalom mezőgazdasági jellegű volt, és falvak köré szerveződött, ezek lakosainak többsége a természet- és őstiszteleten alapuló sintó vallást követte. Narát a kínai Tang-dinasztia fővárosának, Csangannak mintájára építették fel (észak–déli irányú főutcája majdnem 100 méter széles volt), helyét fengsujmódszerekkel jelölték ki, a japán vezető rétegek kínai szokásokat vettek át, kínai kandzsikkal írtak, és a buddhizmust tették vallásukká.
Gazdaság, társadalom, közigazgatás
Egészen a Taihó-törvénykönyv megalkotásáig a fővárost minden császár halálával továbbköltöztették, abban a hitben, hogy a halál helyszíne beszennyeződött. A Taihó-reform és a kormányzati rendszer végleges kidolgozása tette lehetővé, hogy 710-ben állandó főváros jöjjön létre Heidzsókjóban. Ennek ellenére 740 és 745 között a császári központot még három másik helyre tették át, mielőtt Narában végképp megállapodott. A korábbi „fővárosokkal” ellentétben Nara igazi urbánus településsé fejlődött, egyes becslések szerint 200 000 lakosa lehetett (ami az ország összlakosságának 4%-át tehette ki), ebből 10 000 állami alkalmazottként dolgozott.
A Nara-korban egyre nagyobb gazdasági és adminisztratív munkálatok folytak, utakat építettek Nara és a tartományi központok közé, szervezetten és rendszeresen szedték az adókat. Narán kívül azonban alig zajlott kereskedelmi tevékenység, és Sótoku herceg földreformjai lassan feledésbe merültek. A 8. század közepétől kezdtek kialakulni az egész középkori japán történelmet meghatározó sóen típusú nagybirtokok, amelyeknek közigazgatása önellátó lett, ugyanakkor a földtől való megfosztottság és a növekvő adóterhek egyre több parasztot kényszerítettek elvándorlásra, végső soron pedig a terebélyesedő magánbirtokokon amolyan jobbágyként való megtelepedésre. Az országot közigazgatásilag tartományokra (kuni), körzetekre (gun), községekre (gó) és falvakra (ri) osztották. A kor első feléből származó dokumentumok 67 tartományt, 555 körzetet, 4012 községet és 12 036 falut sorolnak fel.
A császári udvarban napirenden voltak a hatalmi harcok. A császári család tagjai, vezető udvari famíliák (például a Fudzsivarák, Tacsibanák) és buddhista papok versengtek a minél nagyobb befolyásért. Fudzsivara no Fuhito halálával Nagaja császári herceg kerekedett felül. Fuhito négy fia, Mucsimaro, Umakai, Fuszaszaki és Maro azonban a lánytestvérük által szült herceget, Sómut ültette a trónra, és 729-ben magát Nagaja herceget is letartóztatták (a hercegnek öngyilkosságot kellett elkövetnie). Diadaluknak az első feljegyzett himlőjárvány vetett véget, amely 735-ben Kjúsúról terjedve két év alatt mind a négy fivért elragadta. Állítólag az uralkodót annyira megrázta a katasztrófa (a ragály a lakosság 25–35%-át elpusztította), hogy háromszor is elköltöztette székhelyét. A kor második felében a pénzügyi nehézségek miatt egyre több udvari hivatalnokot bocsátottak el. 792-ben eltörölték az általános hadkötelezettséget (a Taihó-törvénykönyv a 21 és 60 év közötti férfiak egyharmadát kötelezte egytől három évig tartó szolgálatra), s a körzeti vezető tisztviselők rendfenntartási célokra magánhadseregeket állíthattak fel, ezzel kezdetét vette a hatalom decentralizálódása. Végső soron ez vezetett ahhoz, hogy az udvart az újraösszpontosítás érdekében előbb Nagaokakjóba, majd 794-ben Heiankjóba, a Heian-kor székhelyére költöztették át.
Kulturális fejlemények és a buddhizmus bevezetése
A császári udvar, meg akarván örökíteni művét és történelmét, krónikák létrehozását rendelte el, így születtek meg a Nara-kor első irodalmi emlékei s egyben a japán irodalom első nagy művei, a Kodzsiki és a Nihonsoki. E könyvek politikai jellegűek, a császári ház uralmának megszakítatlan jogfolytonosságát hivatottak alátámasztani. Az írásbeliség terjedésével megszülethetett az írott japán költészet, a vakairodalom is: 759 körül személyes gyűjtemények felhasználásával összeállították az első nagy japán versantológiát, a Manjósút, még korábban, 751-ben pedig a kínai nyelvű Kaifúszót, amelynek költeményeit kizárólag császárok és császári hercegek írták. A kanaírás feltalálásáig kínai írásjegyeket használtak a japán hangok megjelenítésére, ezeket nevezzük manjóganá-nak.
Meghatározó kulturális és politikai fejlemény volt a buddhizmus bevezetése. A tan a koreai Pekcse királyság közvetítésével érkezett a 6. században, de csak a Nara-korban, Sómu császár aktív pártfogásának köszönhetően szilárdult meg. Sómu és Fudzsivara-feleségei, -ágyasai, hithű buddhisták lévén, kitartóan terjesztették a tant, „az állam támasza” titulussal ruházták fel, és az intézményi rend megerősítését várták tőle. (A japán buddhizmus már ekkor sem volt egységes, noha a „narai hat szekta” egyike sem élvezett elsőbbséget.)
Sómu uralma alatt építették a Tódaidzsi templomot, benne a Dainicsi Buddha 15 méter magas aranyozott, lótuszszirmon ülő bronzszobrával, a Daibucu-val. Ezt a buddhát a sintó napistennőjével, Amateraszu Ómikamival azonosították, és fokozatosan megvalósították a buddhizmus és a sintó szinkretikus egybeolvasztását. Sómu a „három kincs” szolgájává nyilvánította magát, a három kincs pedig: a Buddha, Buddha törvényei és a buddhista hitközösség. Minden tartományban buddhista templomok építését rendelték el, amelyeknek a központi Jamato tartományban álló Tódaidzsi lett a főtemploma.
A buddhizmus nem vált ugyan formális államvallássá, növekvő befolyása mégis erősítette a császári ház státusát. Befolyása tovább szilárdult Sómu lányának két uralma alatt, aki Kóken császárnőként buddhista papokat hozatott az udvarba. Kóken unokatestvére, Fudzsivara no Nakamaro nyomására 758-ban lemondott ugyan a trónról, ám kedvence, a Dókjó nevű gyógyító szerzetes miatt Nakamaro 764-ben mégis felkelést robbantott ki. A felkelés elbukott, Kóken cinkossággal vádolva lemondatta utódját, és Sótoku császárnőként ismét trónra lépett. 1 millió „imatalizmán” (hjakumantó darani) készítésére adott parancsot, ezekből több is fennmaradt: a 770-ből származó kis tekercsek a legkorábbi nyomtatványok közé tartoznak az egész világon. Dókjó befolyása (dadzsó daidzsin zendzsi-vé, vagyis „papi főminiszterré” lépett elő, s azt pletykálták, hogy Sótoku az utódjává akarta kinevezni) oda vezetett, hogy a nőket kizárták a trónutódlásból, buddhista papok pedig nem viselhettek többé politikai hivatalt.
A kor számos japán és import műalkotását a Tódaidzsi „kincstárában”, a Sószóinben helyezték el, ahol máig megtalálhatók. Vannak köztük a selyemút különböző állomásairól, Kínából, Koreából, Indiából, az iszlám birodalomból, sőt a Bizánci Birodalomból származók is: brokátok, selymek, szövetek, zeneszerszámok, tükrök, táncmaszkok, fegyverek. Több mint 10 000 dokumentumát általában szútramásolatok vagy kiselejtezendő hivatalos iratok hátára rótták, így rengeteg korabeli anyag fennmaradását biztosították, ami nem csak a történészeknek, hanem például a kanaírás fejlődését kutatóknak is felbecsülhetetlen forrás.
Nemzetközi kapcsolatok
A narai udvar céltudatosan importálta a kínai kultúrát: átlag húszévenként 5–600 fős követséget menesztett a Tang-dinasztia fővárosába. Sok japán világi és szerzetes fiatal tanult Csanganban, köztük Abe no Nakamaro, aki letette a nem könnyű kínai közhivatalnoki vizsgát, és egyéb megbízatásai mellett Annam tartomány főkormányzójaként szolgálta a kínai udvart. Mások, mint például Kibi no Makibi, Kínából hazatérve magas kormányzati pozíciókba jutottak Narában. Maga a Tang-udvar sosem küldött követséget Japánba, mert a japán „királyok”, ahogy nevezték őket, nem ismerték el hűbéruruknak a kínai uralkodót.
A koreai Silla királysággal kezdetben jó viszonyt ápolt a narai udvar, a Szillától északra levő Palhe királyság felemelkedése azonban véget vetett ennek. Palhe először 728-ban küldött követséget Narába, ahol Palhét elismerték Kogurjo királyság utódának. (Kogurjo szövetségese volt Japánnak, mielőtt Silla egyesítette a „három koreai királyságot”.)
Források
- Japan: An Illustrated Encyclopedia I–II. Ed. Alan Campbell, David S. Noble. Tokyo: Kodansha. 1993. ISBN 4-06-931098-3
- Sansom, George: A History of Japan to 1334, Charles E. Tuttle, Tokyo, 1984, ISBN 4-8053-0375-1
- Hane, Mikiso: Premodern Japan: A Historical Survey, Westview Press, Boulder, 1991, ISBN 0-8133-8065-0
- Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon, Corvina, 1999, ISBN 963-13-4756-7
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.