A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Japán irodalom | |
7. század – napjaink | |
Elterjedése | Japán |
Világtörténelmi korszak | középkor,[1] újkor, legújabb kor |
Jellemzői | |
Írástípus | japán írás |
A japán irodalom mintegy másfélezer évet ölel fel. A régi Japánra nagy hatással volt a Kínával és a kínai irodalommal való kulturális érintkezés. A Japánban készült irodalmi művek gyakran klasszikus kínai nyelven íródtak, és a kínai hatás egészen a modern kor kezdetéig jelentős maradt; ugyanakkor a japán irodalom hamar kialakította saját, jellegzetes stílusát, nemzeti témáit. Amikor Japán a 19. században megnyitotta kapuit a nyugati kereskedelem felé, a japán írók megismerkedtek a modern nyugati irodalmakkal, amelyek hatása egészen a mai napig megfigyelhető.
Története
A japán irodalmat négy fő korszakra szokás felosztani: korai, klasszikus, feudális kori és modern japán irodalom.
- A japán ókor (Kodai, 250–1185) az európai ókor fogalmától eltérően nagyjából az európai kora középkor és haladó középkor időszakával esik egybe. E korszak irodalmát két fő szakaszra oszthatjuk:
- Korai japán irodalom (7–8. század)
- Klasszikus japán irodalom (9–12. század)
- Japán feudális kora, a sógunátus korszaka, amely az európai késő középkortól a 19. század közepéig tartó hosszú időszakot öleli fel.
Ezt két korszakra oszthatjuk: japán középkor (Csuszei, 1185–1603) és Edo-kor (1603–1868). - A japán modern kor a Meidzsi-restaurációtól (1868) egészen máig tart. Erre a korszakra esik a modern japán irodalom kibontakozása.
Lásd még: Japán történelme
Korai japán irodalom (794-ig)
A Kínából származó kandzsi írás átvételével született meg Japánban az írásbeliség. Ezelőtt nem létezett írásrendszerük. Először ezeket a kínai írásjegyeket használták japán mondattani formákkal, míg az irodalmi nyelv továbbra is a klasszikus kínai volt. Ennek eredményeképpen ezek a mondatok kínainak tűntek írásuk szerint, ám a japán fonetika szerint kellett őket olvasni. Ezután a folyamatosan átvett kínai írásjelekből született meg a japán manjógana, a kana írásrendszer legkorábbi formája.
Japán legkorábbi teljes írott emlékének a 604-ből származó 17 cikkelyes alkotmány tekinthető, amelyet Sótoku hercegnek tulajdonítanak. A kínai nyelvű szöveg konfuciánus–buddhista szellemiségű erkölcsi útmutató az udvari tisztségviselők számára.[2]
A legkorábbi japán nyelvű szépirodalmi művek a Nara-korban születtek. Ezek közé tartozik a Kodzsiki (712, „Régi idők feljegyzései”), mely Japán mitológiájának és legendás történelmének krónikája és a Nihongi (720, „Japán krónikája”), mely kevésbé történelmi tényeken alapuló írás. A sok kínai nyelvű részt is tartalmazó mitologikus elbeszélések több ciklust alkotnak: a Jamato-ciklus középpontjában a napistennő, Amateraszu Ómikami áll, az Izumo-ciklus főhőse pedig Szuszanoo, Amateraszu bátyja, akit az istenek világából büntetésből a földre küldenek, s így az emberi nem őse lesz. A Kodzsiki és Nihongi mítoszai nem szépirodalmi alkotások (mint más népekéi, például a görög eposzok és drámák), hanem megírásuk elsőrendű célja politikai volt: a császári ház napistenig visszavezethető geneológiáját hivatottak igazolni, hogy a társadalom vezető nemzetségeinek nagyobb tekintélyt szavatoljanak.[3]
A japán szépirodalom első mérföldköve a Manjósú (Tízezer levél; 759 után) c. költészeti antológia, mely mintegy 4500 verset tartalmaz; korábbi évszázadokban született dalokat is. Formája szerint legtöbbjük vaka: ötsoros, 5-7-5-7-7, azaz összesen 31 szótagból álló vers, de igazi remekműnek az a 260 „csóka” (hosszú dal) számít, mely akár 150 5 vagy 7 szótagú sorból is állhat, és egy vagy több „hanka” (záróformula) fejezi be. Ez a szabadabb forma lehetőséget adott a költőknek, hogy megénekelhessék a rövid dalban kifejezhetetlen témákat: hozzátartozóikért érzett gyászukat, a császári ház dicsőségét vagy egy aranylelőhely felfedezésén érzett örömüket. Modern kutatások szerint a csóka tisztító halotti szertartásokban gyökerezik: a halott háborgó szellemét csendesítették le érdemeinek felsorolásával és annak ígéretével, hogy sohasem merül feledésbe.
A gyűjtemény legnagyobb költője Kakinomoto no Hitomaro volt, de kiemelkedtek Ótomo no Tabito és Ótomo no Jakamocsi (valószínűleg az antológia szerkesztője), valamint Jamanoue no Okura is. Az arisztokrata költőkéin kívül a gyűjtemény közrendűek tollából is tartalmaz verseket.[3]
Klasszikus japán irodalom (794–1185)
A klasszikus japán irodalom a Heian-kor (794-1185) irodalmára vonatkozik, melyet „aranykorként” is szokás emlegetni. Bár az arisztokrata költészet ekkoriban elsősorban kínai nyelvű volt, a kana fonetikus szótagírás feltalálása rendkívüli mértékben felpezsdítette a japán nyelvű irodalmat. Az új írás feltalálását a hagyomány Kúkai (ismertebb nevén Kóbó daisi) buddhista szerzetesnek tulajdonítja.
905-ben Ki no Curajuki és mások összeállították az első japán (kana) nyelvű költészeti antológiát, a Kokinsút (Régi és modern idők gyűjteménye). Ez 1111 verset tartalmaz; jellemzőjük a különleges érzékenység és a hangzás szépsége, de e hibátlanul csengő miniatűr költemények kevésbé változatosak, mint a Manjósúban összegyűjtött művek. E költők – és a később összeállított antológiák udvari költői – számára az eredeti hang kevésbé volt fontos, mint a nyelv és a hangzás tökéletessége. A Kokinsú korának legnagyobb költői: Ono no Komacsi, Isze úrhölgy, Arivara no Narihira és az összeállító, Ki no Curajuki.
A következő történelmi korszakban császári parancsra még 15 költői antológiát állítottak össze, közülük a leghíresebb a Fudzsivara no Szadaie szerkesztette Sinkokinsú („Régi és modern idők új gyűjteménye”; 1205 k.). Az antológia költői szimbolikus értelmet tulajdonítanak a szemmel látható dolgoknak. Az iroha költemény szintén ebben a korszakban íródott, mely a japán nyelv szótagolása miatt vált fontossá.
A 11. század elején Muraszaki Sikibu megírja a japán és többek szerint az egész világirodalom első regényét, a Gendzsi szerelmeit.
A japán középkor irodalma (1185–1600)
A japán középkor irodalmára nagy hatással volt a zen buddhizmus, amikor papok, utazók és aszkéta költők voltak az első számú szerzők. Ebben az időszakban számos polgárháború zajlott az országban, mely egy katonai osztály, a szamurájság megjelenéséhez, majd ezt követően háborús krónikák és történetek kialakulásához vezetett. A művek többsége elmélyülten foglalkozik az élet és a halál gondolatával, az egyszerű életmóddal és az ölés általi megdicsőüléssel. Az egyik ilyen mű a Heike monogatari (első ismert kiadás: 1371), krónika a Minamoto és a Taira klánok közti háborúskodásról, a 12. századi Japán irányításáért vívott küzdelemről. Fontos megemlíteni még Kamo no Csómei „Hódzsóki” (1212) és Josida Kenkó „Curezuregusza” (1330 k.) című esszéjét.
A 14–15. században virágzott fel a plebejus költészet, és új forma váltotta fel a tankát, a „renga” (láncvers). A kezdetben frissebb hangú, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó rövid strófák szabályai az évszázadok során megmerevedtek, mindazonáltal a nagy 15. századi renga-költő, Szógi és társai láncversei váratlan lírai fordulatokkal tűnnek ki, láncszemről láncszemre haladva, akár az úszó hajóról szemlélt változatos táj egymást követő képei.[3]
Az Edo-kor irodalma
Modern japán irodalom
Jelentősebb szerzők és művek
Korai és klasszikus irodalom
- Ótomo no Jakamocsi (szerk.) (717–785): Manjósú
- Szei Sónagon (966 körül–10??): Párnakönyv
- Muraszaki Sikibu (973 körül–1025 körül): Gendzsi szerelmei
Feudális kori irodalom
- Josida Kenkó (1283 körül–1352): Curezuregusza
- Heike monogatari (1240 körül)
- Ihara Szaikaku (1642–1693)
- Macuo Basó (1644–1694)
- Csikamacu Monzaemon (1653–1725)
- Ueda Akinari (1734–1809)
- Szantó Kjóden (1761–1816)
- Dzsippensa Ikku (1765–1831)
- Takizava Bakin (1767–1848)
- Edo Meiso Zue (1834)
- Hokuecu szeppu (1837)
Modern irodalom
- Mori Ógai (1862–1922)
- Ozaki Kójó (1867–1903)
- Nacume Szószeki (1867–1916)
- Izumi Kjóka (1873–1939)
- Nogucsi Jonedzsiró (1875–1947)
- Siga Naoja (1883–1971)
- Isikava Takuboku (1886–1912)
- Tanizaki Dzsunicsiró (1886–1965)
- Akutagava Rjúnoszuke (1892–1927)
- Josikava Eidzsi (1892–1962)
- Micuharu Kaneko (1895–1975)
- Mijazava Kendzsi (1896–1933)
- Josija Nobuko (1896 – 1977)
- Kurosima Dendzsi (1898–1943)
- Cuboi Sigedzsi (1898–1975)
- Isikava Dzsun (1899–1987)
- Kavabata Jaszunari (1899–1972)
- Mijamoto Juriko (1899–1951)
- Cuboi Szakae (1900–1967)
- Oguma Hideo (1901–1940)
- Kobajasi Takidzsi (1903–1933)
- Isikava Tacuzó (1905–1985)
- Dazai Oszamu (1909–1948)
- Endó Súszaku (1923–1996)
- Abe Kóbó (1924–1993)
- Misima Jukio (1925–1970)
- Inoue Hiszasi (1933–2010)
- Óe Kenzaburó (1935–2023)
- Jamamoto Micsiko (1936–)
- Nakagami Kendzsi (1946–1992)
- Murakami Haruki (1949–)
- Murakami Rjú (1952–)
- Josimoto Banana (1964–)
Források
- Terebess Ázsia lexikon.
- Donald Keene
- Modern Japanese Literature, Grove Press, 1956. ISBN 0-394-17254-X
- World Within Walls: Japanese Literature of The Pre-Modern Era 1600–1867, Columbia University Press © 1976 reprinted 1999 ISBN 0-231-11467-2
- Dawn to the West: Japanese Literature in the Modern Era, Poetry, Drama, Criticism, Columbia University Press © 1984 reprinted 1998 ISBN 0-231-11435-4
- Travellers of a Hundred Ages: The Japanese as Revealed Through 1,000 Years of Diaries, Columbia University Press © 1989 reprinted 1999 ISBN 0-231-11437-0
- Seeds in the Heart: Japanese Literature from the Earliest Times to the Late Sixteenth Century, Columbia University Press © 1993 reprinted 1999 ISBN 0-231-11441-9
- Ema Tsutomu, Taniyama Shigeru, Ino Kenji, Shinshū Kokugo Sōran (新修国語総覧 ) Kyoto Shobō © 1977 revised 1981 reprinted 1982
- Birnbaum, A., (ed.). Monkey Brain Sushi: New Tastes in Japanese Fiction. Kodansha International (JPN).
Jegyzetek
További információk
- Ázsia lexikon.
- ALFRÉD: A JAPÁN IRODALOM ÚTJA SZÉTÁGAZÓ UTAK[halott link]
- Bibliográfia a japán irodalomhoz, Haruo Shirane, Columbia University (angol)
- Japán irodalom Archiválva 2007. július 22-i dátummal a Wayback Machine-ben, Mark Jewel, Vaszeda Tudományegyetem (angol)
- Japán irodalom, Fidel Fajardo-Acosta, Creighton University
- Kínai és japán költők (MEK)
- Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák (MEK)
- Kobajasi Issza: Egy csésze tea Isszával (MEK)
- Takiguchi Yasuhiko: Harakiri (MEK)
- Vihar Judit: A japán irodalom rövid története; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994
- Irodalom, kultúra és társadalom a közép- és kora újkori Japánban; szerk. Yamaji Masanori, közrem. Janó István, Wintermantel Péter; ELTE Japán Tanszéki Szakcsoport, Budapest, 1997 (ELTE Japán-tanulmányok)
- Gy. Horváth László: Japán kulturális szótár; 2. átdolg., jav., bőv. kiad.; Corvina, Budapest, 2018
- Umemura Yuko: Japán kultúra. Országismeret és klasszikus irodalom; ELTE, Budapest, 2021
Kapcsolódó szócikkek
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.