A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Európa | |
Népességi adatok | |
Népesség | 748 000 000 [1] fő |
Népsűrűség | 75 fő/km² |
Földrajzi adatok | |
Terület | 10 180 000 km² |
Országok | 50 (bővebben itt) |
Európa Földünk egyik kontinense, amelynek határai nyugaton az Atlanti-óceán, északon a Jeges-tenger, keleten az Urál hegység, az Urál-folyó és a Kaszpi-tenger, délkeleten a Kaukázus vidéke és a Fekete-tenger, délen pedig a Földközi-tenger. Európa Ázsiával együtt alkotja Eurázsiát, amelynek Európa körülbelül az ötödét teszi ki.
Terület szerint Európa a második legkisebb kontinens, 10 508 000 négyzetkilométerrel, amivel kissé meghaladja Ausztrália területét. Így az összes szárazföld közel tizenötödét teszi ki.
Népesség alapján a negyedik helyen áll Ázsia, Afrika és Amerika után. 2001-ben Európa népességét körülbelül 666,5 millió főre becsülték, ami a Föld akkori népességének kilencede.
A kontinens kifejezés gyakran csak a földrész összefüggő szárazföldi területeit jelenti a vele szomszédos szigetek nélkül, ezt főleg a szigeteken (pl. Nagy Britannia) élők szokták használni, mikor Európa kontinentális részére utalnak.
A név eredete
Európa (görögül: Ευρώπη, ejtsd: evrópi) mint földrajzi terület első említése a Homéroszi himnuszokban, azokon belül is az Apollónhoz írottban található. Eredetileg Közép-Görögország neve volt, később egész Görögországot így nevezték, végül i. e. 500 körül a Görögországtól északra fekvő összes területet is. Az Európa szó eredetét leggyakrabban a görög eurüsz (széles vagy szép) és opsz (arc) szavakra vezetik vissza. Más vélemények szerint a szó sémi eredetű, és az ereb (naplemente) szóból eredhet – közel-keleti nézőpontból a nap a nyugaton elterülő földek mögött nyugszik le. Egyébként a szintén hasonló latin eurus szó a keleti szelet jelenti. A görög mitológia elbeszélése szerint Európé föníciai királylány volt, akit Zeusz bika alakjában rabolt el. Közös gyermekeik Minósz, Rhadamanthüsz és Szarpédón lettek.
Földrajz
Fekvése
Európa a Föld északi és keleti félgömbjén elterülő kontinens. Kis része átnyúlik a nyugati félgömbre is. Rajta halad át a kezdő hosszúsági kör. Keleten szorosan összefügg Ázsiával, közös nevük Eurázsia. A két kontinens pontos határa megállapodás kérdése, nincs egyértelmű földrajzi határ. A ma leginkább elfogadott határvonal: a Dardanellák, a Boszporusz, a Fekete-tenger, a Nagy-Kaukázus vízválasztó vonala, a Kaszpi-tenger északnyugati része, az Urál folyó és az Urál hegység egészen a Jeges-tengerig.[2][3] A kontinenst Észak-, Dél-, Nyugat-, Kelet- és Közép-Európára osztják. Európa partvonala a legtagoltabb a kontinensek közül. Nagy félszigetei: Skandináv-, a Pireneusi-, az Appennini- és a Balkán-félsziget. Szárazföldre benyúló legnagyobb tengerei: a Balti-, az Adriai- és az Égei-tenger. Szigetei közül az Atlanti-óceánban a távolabb fekvő Izland és a Brit-sziget a legjelentősebbek. A Földközi-tenger szigetei közül a legnagyobbak: Korzika, Szardínia és Szicília. A Balti-tenger legnagyobb tengeröble a Botteni-öböl. Európa partjait a Skandináv-félszigeten és Brit-szigetek ÉNy-i vonalán hosszú, keskeny, mély, meredek falú, elágazó tengeröblök: a fjordok csipkézik. Völgyüket eredetileg a folyók rajzolták ki. A jégkorszaki jégtakaró tengerbe nyúló gleccserei tovább mélyítették a völgyeket, és ezek a jég elolvadása után öblökké váltak. Kijáratuknál számtalan sziklasziget található. Egészen más a Balti-tenger partvidéke, ahol a tenger építő munkát végez. A lapos parton a hullámok kifutnak a szárazföldre. A partok előtt lerakott hordalékokból homokgátak – turzások – keletkeznek. A turzások néhol tengeröblökké zárnak el: ezek a lagúnák. A partra sodort homokot a szél munkálja tovább. Dűnékbe halmozza, és – növényzet híján – tovább is vándoroltatja. Ismét más képet mutatnak a partok az Atlanti partvidéken. Itt a magas partokat a tengerjárás és a hullámverés állandóan pusztítja.
Keletkezése
Európa legrégebbi területe a Balti-ősföld és az Ukrán-pajzs (Kelet-európai tábla). A földtörténet folyamán merev kéregdarabként állt ellen a szerkezeti mozgásoknak, de erősen lepusztult. Így ásványkincsei a felszín közelébe kerültek, ezért könnyen bányászhatók. Ilyenek a vasérc, nikkelérc, rézérc. Az ősföld kőzetanyaga a Finn-tóvidék területén bukkan a felszínre.
A paleozoikumban óceánok semmisültek meg, és hatalmas hegységrendszerek emelkedtek a Föld felszínén. Legnagyobb ívük a Kaledóniai- és a Variszkuszi hegységrendszer volt, amely ma a legtöbb európai röghegység alapja. Peremük övezetében gazdag kőszéntelepek képződtek. A kontinens óidőben keletkezett, ma már rögökre töredezett, lepusztult hegységei: a Skandináv-hegység, a Brit szigetek hegységei, a Francia-, a Lengyel-, a Német-középhegység, a Cseh-medence peremhegységei, a kontinensválasztó Urál és Magyarországon a Velencei-hegység. A középidő ismétlődő tengeri elöntései során Európa területén vastag üledékrétegek rakódtak le. Befedték az ősföld egyes részeit, belegyűrődtek a felboltozódó hegyláncokba, kitöltötték a medencéket. Belőlük később lépcsős felszínek is kialakultak. Az időközben visszahúzódó tengerek öbleit a folyók alföldekké töltögették fel. A középidő üledékes kőzetei: a homokkő, a mészkő és a dolomit. Ekkor keletkezett a kősó, a kőolaj, a földgáz és a szárazföldeken a bauxit is. Az újidő harmadidőszakának legnagyobb eseménye az eurázsiai-hegységrendszer felgyűrődése volt. Hegységei Európában: a Pireneusok, az Alpok, az Appenninek a Kárpátok, a Dinári-hegység, s Balkán-hegység és a Kaukázus. A harmadidőszakból származnak a kontinens legnagyobb barnakőszéntelepei, de ekkor képződött a kőolaj és a földgáz túlnyomó része is. Az újidő negyedidőszakában a felszínt a kontinens északi részén többször is előrenyomuló jégtakaró formálta. Vastagsága néhol a 2000 m-t is meghaladja. Legnagyobb kiterjedése idején lenyúlt az é.sz. 50°-áig. Lassú mozgásával lecsiszolta a felszínt, és tómedencék ezreit mélyítette ki. Így alakultak ki a Skandináv-hegység jég gyalulta fennsíkjai, a Kelet-európai-síkság hátságokkal tarkított tökéletlen síksága és a Finn-tóvidék. Délen a jégtakaró visszamaradt törmelékei halmozódtak fel a morénavidékeken. Ilyen területek találhatók a Kelet-európai-síkság északi részén, a Germán-alföldön és a Lengyel-alföldön. A hidegre forduló éghajlat alatt a jégtakaró környéki magashegységek a hóhatár alacsonyabbra kerülése miatt szintén eljegesedtek. A területekről lecsúszó gleccserek és a jég csiszoló munkáját csipkézett hegygerinceik, merész csúcsaik máig is őrzik. Az erős, száraz szelek a jégtakarótól délre fekvő síkságokon hatalmas porfelhőket kavartak. A leülepedő porból később lösztakarók képződtek. Ilyen van pl. a Kelet-európai-síkság déli részén. A szél a folyók hordalékkúpjából kifújt homokot is elszállította, szétterítette vagy futóhomokként vándoroltatta. Az utolsó jégkorszak után a jég súlyától megszabadult kontinens emelkedni kezdett. Ez módosította a partvonal lefutását. Fokozatosan kialakultak a mai alföldek és a vízhálózat is.
Izland
Izland szigetét a lemezhatárok nyugtalan földjeként is szokták nevezni. Izland Európa második legnagyobb szigete. A tűz és jég országaként is szokták emlegetni. Területe az Észak-atlanti-hátság tengerszint fölé emelkedő nyúlványán született: az Eurázsiai- és az Észak-Amerikai-tábla távolodó lemezeivel. A lemezmozgások miatt nyugtalan föld 140 tűzhányóból kb. 30 ma is működik. Legnagyobb vulkánja a Heklának és társainak a kitörései nemcsak a belső lakatlan területekre, hanem a part menti vidékekre is lávát és hamuesőt zúdítanak. A sok apró gejzír és egyéb meleg forrás is a vulkanizmus következménye a szigeten. A kőzetek közötti repedésekbe beszivárgó víz ugyanis – a felszín közeli forró vulkáni anyagok hatására – gyorsan felmelegszik, és a mélybe jutva nagy nyomás alá kerül. Időszakonként aztán forró szökőkútként, gejzírként tör a magasba. (Meleg vizükkel melegházakat, szabadtéri fürdőket fűtenek és energiát termelnek.) A sziget a jég országa is (Izland=jeges föld). Területének több mint tizedét hatalmas gleccserek borítják. A rájuk hulló lávától megolvadva gyakran hatalmas árvizeket okoznak.
Vízrajza
Európa folyóinak többsége az Atlanti-óceánba és a Földközi-tengerbe, illetve melléktengereikbe viszi vizét. A nyílt óceánba ömlő folyók általában tölcsértorkolatúak, míg a Földközi-tengerbe igyekvők deltát építenek. Európa legnagyobb folyója a Kaszpi-tengert deltatorkolattal elérő Volga. Vízgyűjtője, a Kelet-európai-síkság keleti része lefolyástalan terület. A síkság másik két folyója, a Dnyeper és a Don a Fekete-tengerbe ömlik. Közép-Európa fő folyója a Duna. Közel 3000 km-t fut be, míg deltája eléri a Fekete-tengert. Nyugat-Európa két leghosszabb folyója a Rajna és az Elba. Az előbbit csatorna köti össze a Dunával. Az Atlanti-óceánt közvetlenül éri el a Loire és a Tajo. Dél-Európa Földközi-tengerbe ömlő folyói általában kisebbek. Közöttük legjelentősebb a Rhône, a Pó és az Ebro. Európa területén sok a tó. Északon a jégvájta mélyedéseket töltik ki. A kelet-európai síkság legnagyobb tava, a Ladoga-tó is így keletkezett. A magashegységekben található apró, kristálytiszta vizű tavak, a „tengerszemek” medencéit is jég vájta ki. A jégárak morénasáncai gátolták el az Alpok peremén Európa legszebb tavainak füzérét. (Tagjai pl. a Garda-tó, a Largo Maggiore, a Comói-tó.) Süllyedékben keletkezett Közép-Európa legnagyobb tava, a Balaton.
Éghajlat és élővilág
Európa mérsékelt övezetében a nyugati szelek hatása a szárazföld belseje felé egyre csökken. Emiatt módosul a természetföldrajzi tényezők változásának általában É-D-i iránya. Az óceáni éghajlatú tájakon, az Atlanti-óceán partvidéke a természetes növénytakaró a lombhullató erdő tölgyesekkel, bükkösökkel. Helyükön ma már többnyire rétek, legelők szántókat találunk. Az 1750-es évek óta a kontinensen 10 százalékkal nőtt az erdőterület. (1750-ben 1 934 000 km² erdőterület volt, ami 196 000 km²-rel nőtt 2010-re. Ekkor 2 130 000 km² erdőterület borította a kontinenst.) Több országban telepített fenyőerdő váltotta fel a korábbi lombhullató erdőterületeket. Ez a változás a faállomány összetételében 0,12 °C-kal emelte meg az európai nyarak átlaghőmérsékletét, mivel a sötétebb színű fenyvesek lombozata magába szívja a nap melegét.[4] Az erdők alatt barna erdőtalajok képződtek. Az állatvilág a szárazföldi éghajlatú tájakkal jórészt azonos. A folyók bővizűek és egyenletes vízjárásúak. Az óceántól távolodva, kelet felé az éghajlat nedves kontinentális. Az óceáni éghajlatnál melegebb nyarak, hidegebb telek jellemzik. A csapadék kevesebb, és a legtöbb nyár elején hullik. (Magyarország éghajlata is ilyen.) A természetes növénytakaró a lombhullató erdő, mely a szárazföld belseje felé ligetes mezőségekké ritkul. Állatvilágát sünök, vakondok, pockok, mókusok, egerek, nyulak, őzek, vadmacskák adják. Jellemző talaja a barna erdőtalaj. A belső területeken a száraz kontinentális éghajlat alakult ki. Itt már nagyobb az évi közepes hőingás, a csapadék pedig egyre kevesebb. A természetes növénytakaró az erdős és füves puszta. Alattuk mezőségi talajok (feketeföld) képződtek. A kontinentális területek természetes növénytakarójának helyét ma már többnyire szántóföldek foglalják el. A folyók vízjárása az egyenlőtlen csapadékleoszlás miatt, ingadozó. A meleg mérsékelt övben Európában mediterrán éghajlat van. A nyár forró és száraz. Ősszel és télen az óceán felől fújó nyugati szél csapadékot hoz. A folyók a száraz időszakban szinte kiszáradnak, télen áradnak. A természetes növénytakaró, a keménylombú erdőket sok helyen kiirtották. Helyüket szúrós, örökzöld cserjék foglalják el. A erdők alatt fahéjszínű talaj és terra rossa (vörösföld) képződött. Az állatvilág átmeneti jellegű, fajai a szomszéd területekkel azonos. Európa hideg mérsékelt övének tajga éghajlata a sarkkörtől délre húzódik. Ez a Föld legnagyobb összefüggő területű fenyőerdeje. A 30–40 m magas, oszlopszerű vörös- és cirbolyafenyők között különféle prémes állatok (coboly, hermelin stb.), ragadozók rejtőzködnek. A kontinens viszonylag kis területén, a sarkkör tájékán megtalálható a hideg övezet és természetes növényzete, a tundra is. A magashegységekben hegyvidéki az éghajlat.
Sok európai állatfaj nálunk őshonos, de nem mindegyik európai állat (földközi-tengeri vakond, pávaszemes gyík, mór teknős, barlangi vakgőte, szirtifogoly, pireneusi pézsmacickány stb.). Magyarországon a legtöbb madárfaj védett, viszont minden hüllő- és kétéltűfaj védett.
Történelem
Szócikk: Európa történelme
Európa kulturális és gazdasági fejlődése egészen a bronzkorig nyúlik vissza. A nyugati kultúrák forrásának általában az ókori görögöket tekintik. A Római Birodalom évszázadokon keresztül birtokolta a kontinens mintegy felét. Bukása után a fejlődés hosszú időre szinte teljesen megállt, abban a korban, amit a felvilágosodás gondolkodói a sötét kornak, a mai történészek pedig egyszerűen középkornak neveznek. Ebben az időszakban kis közösségek, például kolostorok őrizték féltve a nehezen megszerzett tudást. Ez a korszak a reneszánsszal ért véget, amikor a felfedezések és a tudomány fejlődésének korszaka következett. A 15. századtól az európai nemzetek – különösen Spanyolország, Portugália, Franciaország és Anglia – hatalmas birodalmakat építettek, afrikai, amerikai és ázsiai gyarmatokkal. Az ipari forradalom Európában a 18. században kezdődött, és általános gazdagodáshoz, valamint a népesség növekedéséhez vezetett. A második világháború után, egészen a hidegháború végéig, Európa két nagy politikai és gazdasági tömbre osztódott: kommunista országokra Közép- és Kelet-Európában, és kapitalista országokra Nyugat-Európában. 1990 körül a kommunista blokk felbomlott.
Demográfia
Európa területét a délről és keletről érkező bevándorlók kezdték benépesíteni. Afrikából mintegy 200 000 éve érte el a földrészt a mai ember (Homo sapiens) első nagyobb terjeszkedési hulláma. Az Ázsiából ideáramló embercsoportok 60-80 ezer éve telepedtek le a kontinens területén. A népesség az újkor elején csak lassan növekedett, mivel a háborúk és a járványok folyamatosan tizedelték a lakosságot. A 18. század ugrásszerű ipari fejlődése az életkörülmények jelentős javulását eredményezte. Csökkent a halálozási arány, a népességszám pedig gyors növekedésnek indult. A legerősebb népességgyarapodás idején, az 1900-as években már Európában tömörült a világ népességének 1/4-e, de azóta ez az arány fokozatosan csökken. Sok európai országban – köztük Magyarországon is – már fogy a lakosság, és korösszetétele inkább az idősebb korosztály fele tolódik el.
Európa és a világ népességének növekedése:[5][6]
Év | Európa (millió fő) |
Világ (millió fő) |
Európa aránya a világ népességén belül (százalékban) |
---|---|---|---|
i. e. 4000 | 6 | - | - |
i. sz. 1 | 33 | 252 | 13 |
200 | 46 | 257 | 18 |
600 | 23 | 208 | 11 |
1340 | 80 | 442 | 18 |
1400 | 56 | 375 | 15 |
1650 | 105 | 620 | 17 |
1850 | 270 | 1241 | 22 |
1900 | 400 | 1634 | 25 |
1950 | 530 | 2530 | 21 |
1995 | 700 | 5650 | 12 |
2004 | 706 | 6248 | 11 |
2020 | 748 | 7800 | 9,5 |
Népsűrűség
Sokáig Európa népsűrűsége volt a legnagyobb a Földön, de Ázsia már megelőzte. A lakosság egyenlőtlenül oszlik el. Nyugat-Európa ipari vidékei sűrűbben lakottak. A városok, városkörnyékek összeolvadásával itt is létrejöttek várostömörülések (agglomerációk). Ilyen pl. a németországi Ruhr-vidék. Alacsony viszont a népsűrűség Észak- és Kelet-Európában.
Demográfiai adatok
Európa tíz legnépesebb országának, – nevezetesen Oroszországnak, Németországnak, Franciaországnak, az Egyesült Királyságnak, Olaszországnak, Spanyolországnak, Ukrajnának, Lengyelországnak, Romániának és Hollandiának – az összesített demográfiai adatai 1960-tól: