A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Taky Ferenc | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1905. március 5. Kaposvár |
Elhunyt | 1968. szeptember 29. (63 évesen) Budapest |
Ismeretes mint |
|
Iskolái | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem |
Iskolái | |
Felsőoktatási intézmény | Királyi József Műegyetem |
Pályafutása | |
Szakterület | elektrotechnika, villamosenergia-ellátás, világítástechnika |
Kutatási terület | érintésvédelem, színdinamika |
Tudományos fokozat | műszaki tudományok doktora (1965) |
Munkahelyek | |
Királyi József Műegyetem, Műszaki Mechanika Tanszék | tanársegéd |
BME, Gépészkari Elektrotechnika Tanszék | docens, tanszékvezető egy. tanár |
Veszprémi Vegyipari Egyetem, Géptani Tanszék | docens |
Hatással voltak rá | Verebélÿ László |
A Wikimédia Commons tartalmaz Taky Ferenc témájú médiaállományokat. |
Taky Ferenc (Kaposvár, 1905. március 5. – Budapest, 1968. szeptember 29.) magyar villamosmérnök (oklevele szerint elektrotechnikai tagozatú gépészmérnök), egyetemi tanár, 1949–57 között a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnökkari Elektrotechnika Tanszékének alapítója és első vezetője, dékánhelyettes. 1956-ban az egyetem forradalmi tanácsának elnöke lett, emiatt 1957-ben leváltották és eltávolították a felsőoktatásból. Ezután ipari és villamos biztonságtechnikai vállalatoknál dolgozott. 1964-től a Veszprémi Vegyipari Egyetem oktatója, 1965-től a műszaki tudományok doktora lett. 1966-tól haláláig a Fővárosi Elektromos Művek tanácsadója maradt.
Életpályája
Kaposváron született, édesapja villanyszerelő volt, a család az új kaposvári villanytelep közelében, az Erzsébet úton (a mai Noszlopy Gáspár utcában) lakott.[1]
Gépészmérnöki oklevelét 1927-ben szerezte a Királyi József Műegyetem Gépészmérnöki Osztályának (a későbbi Gépészmérnöki Karnak) elektrotechnikai tagozatán. (A villamosmérnöki ismereteket 1949-ig, az önálló Villamosmérnöki Kar kiválásáig itt, a Gépészmérnöki Osztályon ill. Karon oktatták).
1927 és 1929 között a Műegyetem Gépészmérnöki Osztályának Műszaki Mechanikai Tanszékén kapott tanársegédi állást. Ezzel egy időben Paulay László műszaki és elektrotechnikai vállalatánál dolgozott villanyszerelőként. 1929-ben a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Rt.-hez (BSZEM) szerződött, először a Kábelosztályon, majd Szervezési és Ellenőrzési Főosztályon dolgozott beosztott mérnöki minőségben. 1941-ben a BSZEM főmérnöke, és az elektromos próbaterem helyettes vezetője lett, egészen 1945-ig.[2]
1945 után a Műegyetem Villamos Művek és Vasutak Tanszékén lett adjunktus, Verebélÿ László professzor meghívására. 1948-ban ugyanitt intézeti tanári kinevezést kapott. 1949-ben az Elnöki Tanács 1949/15. számú törvényerejű rendeletével megalakította a Budapesti Műszaki Egyetemet, a Gépészmérnöki Karának elektrotechnikai tagozatából ugyanekkor alakították meg az új Villamosmérnöki Kart (mai nevén Villamosmérnöki és Informatikai Kart).[3]
Az új Villamosmérnöki Karon új szakmai tanszékeket alakítottak ki. A Gépészmérnöki Kar számára egy új önálló („Gépészkari”) Elektrotechnika Tanszéket hoztak létre, ennek megalapításával, megszervezésével, felépítésével és vezetésével Taky Ferencet bízták meg, docensi státusban. 1952-ben tanszékvezető egyetemi tanárrá nevezték ki.[4] Szakmai és tudományos munkássága keretében elektromos vezetékszerkezetek és készülékek vizsgálatával, érintésvédelmi problémák kutatásával, a világítóberendezések tervezésének és a világítástechnika tudományának kérdéseivel, és (Sváb Jánossal együttműködve) a felvonók villamos meghajtó és biztonsági berendezéseivel foglalkozott. Nevéhez fűződik a ferihegyi repülőtér elektromos repülésbiztosító berendezéseinek tervkoncepciója, és az első megbízható működésű feszültségvédő relé kifejlesztése. Úttörő eredmlnyeket érte le a magyarországi színdinamikai kutatásokban. Új típusú megvilágításmérő műszert (köznyelven „luxmérőt”) fejlesztett ki. Szaktudása, kiváló előadói stílusa és közvetlen és őszinte habitusa révén rövid idő alatt a Műegyetem egyik legnépszerűbb oktatójává vált mind hallgatói, mind oktatótársai körében.[5] A Gépészmérnöki Kar dékánhelyettesévé is megválasztották.
Az 1956-os forradalom napjaiban összeült a Műegyetem oktatói nagygyűlése, amelyen részt vettek a hallgatók forradalmi csoportjainak képviselői is. Október 31-én megalakult a Műegyetem ideiglenes forradalmi bizottsága, melynek elnökévé egyhangúlag Taky professzort választották. Tanársegédje, Fekete Tamás lett a bizottság egyik titkára. November 4-én a Műegyetemet szovjet csapatok szállták meg, 1956 novemberében a forradalmi bizottságot feloszlatták. 1957. január 12-én még újjáalakult a BME vezetősége. Gillemot László maradt a rektor, egyik helyettesévé Taky Ferencet választották. Gillemot rektori megbízatását a minisztériumban ekkor még jóváhagyták (őt később váltották le), Taky személyét azonban visszautasították.[6] Fokozatosan megkezdődött a forradalom alatt demokratikusan megválasztott vezetők kiszorítása és felelősségre vonása.
1957 tavaszán megindultak az forradalomban szerepet vállalt oktatókkal és hallgatókkal szembeni fegyelmi vizsgálatok. Az 1967 júniusában meghozott fegyelmi határozat szerint Taky még csak szigorú megrovást kapott, és le kellett mondania dékánhelyettesi tisztségéről. 1957 decemberében azonban (már Gillemot rektor leváltása után) őt is leváltották tanszéke éléről, és több tanártársával (Mosonyi Emillel, Csonka Pállal, Dékány Sándorral és másokkal) együtt eltávolították a Műegyetemről.[7] A Gépészkari Elektrotechnika Tanszék új vezetőjévé Lukáts Miklós docenst nevezték ki.[4]
Takyt az Erőmű Tervező Vállalathoz (Erőtervhez) helyezték, rövid ideig a vállalat vezető szakértőjeként működött, de 1958 januárjában innen is áthelyezték a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézetéhez, itt dolgozott 1960-ig tudományos főmunkatársként, majd az Elektromos Osztály vezetőjeként 1964-ig. Ekkor engedélyezték, hogy visszatérhessen a műszaki felsőoktatásba. 1964-től a Veszprémi Vegyipari Egyetem Géptani Tanszékén docensi kinevezést kapott és az Elektrogépek Tanszéki Csoport vezetője lett.[2]
1965-ben a műszaki tudományok doktorává avatták. 1966-tól egy éven át a Budapesti Elektromos Művek tudományos főmunkatársa lett, majd 1967-től a Vegyi- és Robbantástechnikai Kutató Intézet műszaki tanácsadójaként dolgozott 1968-ban bekövetkezett haláláig. A Farkasréti temetőben nyugszik.[2]
Az általa felépített Gépészmérnökkari Elektrotechnika Tanszék 1996-ig működött. Harmadik, utolsó vezetője 1976-tól Nagy István professzor volt. 1996-ban a tanszéket megszüntették és beolvasztották a Villamosmérnökkari Automatizálási Tanszékbe.[4]
Emlékezete
- 1990 után egykori munkahelyén, a Gépészkari Elektrotechnika Tanszék előterében, a Műegyetem F. épületében, bronz plakettes emléktáblát állított tiszteletére (a tábla felirata szerint) „néhány munkatársa”.
- 2016-ban szülővárosában, gyermekkorának színhelyén, a kaposvári Noszlopy Gáspár utca 5. szám alatt felavatták emléktábláját, Rosta István tudománytörténész, Szita Károly polgármester és Balás Béla megyéspüspök jelenlétében.[1][8]
Művei
- Világítási berendezések szerelése (Bp., 1943);
- Üzemi elektrotechnika IV. éves textilgépészhallgatók részére; egyetemi jegyzet
- Épületek villamos berendezései. Épületgépészet 2., egyetemi jegyzet, 1951
- Elektrótechnika 1. és 2., egyetemi jegyzet
- Építőipari elektrotechnika 1., III. éves mérnök- és III. éves építészmérnök hallgatók részére
- Elektrotechnika.; III. éves mérnök- és építészmérnökhallgatók részére : egyetemi jegyzet.
- Transzformátorállomások szerelése, 1953
- A fokozott anyagtakarékosság elve a vezeték méretezésénél : Villamosberendezések egyidejűségi tényezője, 1951, 1952, 1954.
- Villámcsapások elleni védelem újabb kérdései, 1954.
- Gyárüzemek villamos energiaellátásának néhány kérdése, 1954.
- Az elektromosság biztonságtechnikája, 1960.
- Ipari világítástechnika, 1961.
- Nagyipari létesítmények érintésvédelme, 1965.
- A világítástechnika alapjai (Bp., 1967).
Jegyzetek
- ↑ a b Varga Kata: Emléktáblát kapott a tudós és forradalmár. kaposvarmost.hu, 2016. november 3. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
- ↑ a b c Nemzeti Sírhelyek. Taky Ferenc. Nemzeti Örökség Intézet (intezet.nori.gov.hu). (Hozzáférés: 2020. március 19.)
- ↑ Bemutatkozás. BME-VIK. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara. vik.bme.hu. (Hozzáférés: 2020. március 19.)
- ↑ a b c 125 éves a BME Villamos Energetika Tanszék (Berta István tanszékvezető egy. tanár előadása) (pdf). eszk.org (Energetikai Szakkollégium), 2018. június 11. (Hozzáférés: 2020. március 20.)
- ↑ História - Tudósnaptár: Taky Ferenc. tudosnaptar.kfki.hu. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
- ↑ Batalka Krisztina; Szögi László, Vida István, Borsodi Csaba, Ignáczné Iváncsics Erika, Kiss József Mihály, Kiss Márton: Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei a Budapesti Műszaki Egyetemen és az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen. In: Magyarországi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban. A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség. Jász Nyomda és Kiadó Kft., 2007
- ↑ Horváth Zsolt. Az 1956-os forradalom és a restauráció a Műegyetemen. Doktori disszertáció (pdf), Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Doktori Iskola Disszertációs adatbázis (2014). Hozzáférés ideje: 2020. március 20.
- ↑ Kovács Gábor (Mediaworks): Rosta István tudománytörténész professzor emeritus: A magyar Nobel-díjasokat, és a szerzetesek szerepét is kutatja. sonline.hu, 2019. január 24. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
Kapcsolódó információk
- Taky Ferenc. Magyar Életrajzi Lexikon. Magyar Elektronikus Könyvtár (mek.oszk.hu). (Hozzáférés: 2020. március 19.)
- Kovács Károly Pál. „Dr. Taky Ferenc (nekrológ)”. Elektrotechnika 1968 (10–11).
- Vidovszky Ágnes, Perneczky László. „Fény és árnyék - Taky Ferenc professzor születésének centenáriumára”. Elektrotechnika 2005 (04), 121-122. o.
- Vidovszky Ágnes, Perneczky László. „Taky Ferenc professzor születésének centenáriumára”. Mérnök újság 2005 (05).
- Antal Ildikó. „Az elektrotechnika nagy alakjai. Eisler János és Taky Ferenc” (pdf). Elektrotechnika 2008 (02), 19. o. (Hozzáférés ideje: 2020. március 20.)
- Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon. ekmk.hu. (Hozzáférés: 2021. szeptember 14.)
|
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Arató András (villamosmérnök)
Arató Péter
Arató Péter (villamosmérnök)
Bálint Lajos (villamosmérnök)
Bársony István (villamosmérnök)
Balczó Zoltán
Bankó Miklós (villamosmérnök)
Barakonyi Károly
Barta István (villamosmérnök)
Bejczy Antal
Benedikt Ottó
Benkó Sándor
Berceli Tibor
Berceli Tibor (villamosmérnök)
Berecz Frigyes
Biró Károly Ágoston
Bognár Géza (villamosmérnök)
Bokor József (villamosmérnök)
Botond-Bolics György
Bucsánszki Csaba
Csáki Frigyes
Cséfalvay Klára
Csóti György
Csabai Dániel
Csermely István
Csikós Béla
Csurgay Árpád
Dávid László (villamosmérnök)
Erő János
Földiák Péter
Földi Tivadar
Farkas György (elektronikai mérnök)
Farkas István (villamosmérnök)
Ferencz Csaba (űrkutató)
Ferencz Orsolya
Ferencz Orsolya (űrkutató)
Fodor István (villamosmérnök, 1856–1929)
Fodor István (villamosmérnök, 1943)
Font Sándor
Forgó László (villamosmérnök)
Gábor Dénes (fizikus)
Gödölle István
Gali Ádám
Geszti Pál Ottó
Gordos Géza
Hegedüs András (tájfutó)
Heinrich Gyula
Herpy Miklós
Hidas Miklós
Hoór-Tempis Móric
Holló Imre (villamosmérnök)
Holler László
Horányi Özséb
Hutter Ottó (villamosmérnök)
Hutter Ottó (villamosmérnök, 1930)
Imecs Mária
Jakobovits Dániel
Jodál Endre
Juhász Miklós (villamosmérnök)
Julesz Béla
Kálmán Rudolf Emil
K. Szabó Zoltán
Kalinovszky Dezső
Kalmár Ferenc (politikus)
Kelemen Árpád
Kelemen András (villamosmérnök)
Keller László
Kesztner Zoltán
Keviczky László
Kishonti István
Klupathy Jenő
Kocsis Károly (villamosmérnök)
Kolos Richárd
Korda Dezső
Korondi Péter
Kovács Győző (informatikus)
Kovács István (villamosmérnök)
Kovács Károly Pál
Kovács Levente (villamosmérnök)
Kozma László (villamosmérnök)
Lévai András (energetikai mérnök)
Lajtha György
Laufer Tamás
Lelkes György
Leslie L. Vadász
Liska József
Lukács József (villamosmérnök)
Mándi Andor
Márki-Zay Péter
Máthé Balázs
Mécs Imre
Magyar Gábor (villamosmérnök)
Martos Balázs
Molnár Gábor (villamosmérnök)
Molnár Lombár László
Mondl Ferenc
Monostori László
Murányi Levente
Nádasi András
Náray Zsolt
Nagyházi Csaba
Nagy Elemér (fizikus)
Nagy István (villamosmérnök)
Nagy Péter (villamosmérnök)
Nagy Tamás (politikus, 1946)
Nemes Tihamér
Oberst László
Oláh József (mérnök)
Orosz László (fizikus)
Pál László (politikus)
Pásztorniczky Lajos
Pécsi L. Dániel
Padányi Árpád
Papp Elek
Pap László (villamosmérnök)
Patrubány Miklós
Preitl István
Pusztai Kálmán
Rapcsák András (politikus)
Ratkovszky Ferenc
Reményi Károly (mérnök)
Roska Tamás
Rozinek Artúr
Söpkéz Sándor
Sallai Gyula (villamosmérnök)
Schönherz Zoltán
Sebestyén János (villamosmérnök)
Seidner Mihály
Simonyi Károly
Sinkó Ottó
Sisak Ferenc
Stark Lipót
Sugár András (üzletember)
Székely Gyula (villamosmérnök)
Székely Vladimír
Székely Vladimír (villamosmérnök)
Széles Gábor (üzletember)
Szépfalusy Péter
Szabó Ferenc (fizikus)
Szentgyörgyi László
Szepesi Endre
Szigeti György (fizikus)
Szilvási László
Sztojánov István
Sztrókay István
Tárcza László
Tófalvi Gyula
Taky Ferenc
Tihanyi Kálmán
Tuschák Róbert
Uzsoky Miklós
Vágó István (villamosmérnök)
Vámos Tibor (villamosmérnök)
Vajda György (mérnök)
Valkó Iván Péter
Valter Ferenc (villamosmérnök)
Varga István Attila
Vecsei Géza
Verebélÿ László (villamosmérnök)
Veszelovszki Zsolt
Vigh Bertalan (mérnök)
Vukovics Gyula
Zipernowsky Károly
Zollman Péter
Zoltán István
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.