A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
A szent szó részint az elkülönítettség, részint a tökéletesség fogalomkörébe tartozó személyek, dolgok és fogalmak jelölésére használatos, vallási kifejezés. Ellentéte a profán, azaz ami világi, anyagi természetű.
Meghatározásai
- A Bibliában szent mindaz, ami Istené, és ami Isten köréhez tartozik.[1] A szentség Isten elválaszthatatlan tulajdonsága; abszolút értelemben vett erkölcsi tisztaság. Amikor élettelen dolgokra,[2] időszakokra,[3] helyekre[4] vagy tevékenységekre[5] használja ezt a kifejezést a Biblia, az azt jelenti, hogy ’elkülönített’ vagy ’Istennek szentelt’, el van különítve az általános használattól.
- Az Újszövetség szóhasználata a szent szót többnyire Istenre, a bűntelen szellemi lényekre (angyalok) és gyakran az istenfélő személyekre, az őskeresztényekre alkalmazza. Ez utóbbi szerint szent az, aki Jézushoz hasonlóan tiszta és kegyes életet él.
- Azon keresztény felekezetekben, amelyeknek vallásgyakorlata a reformáció kora előtt alakult ki (katolicizmus, ortodoxia), mind a liturgiában, mind a hit személyes megélésében fontos szerepet kap a szentek tisztelete és a velük való kapcsolattartás. Ebben a kontextusban a szentek azok, akik haláluk után az adott keresztény közösség hite szerint üdvözültek.
- A mai katolikus tanítás szerint: „Szentek (lat. sancti): tág értelemben az összes hívő, akik a keresztség által részesülnek Isten életében és szentségében. Szoros értelemben azok, akiket az Egyház hivatalosan szentté avatott és a liturgiában, ünnepnapjukon megemlékezik róluk.”[6]
- Ugyanezen felekezetekben jellemző az ószövetségi szóhasználat továbbélése; ilyen értelemben beszélnek szent helyekről, időkről és tárgyakról, azt kifejezendő, hogy ezeket elkülönítették a profán használattól, és Isten számára „foglalták le”.
- A magyarországi katolikus szóhasználattal kapcsolatban említést érdemel a szent szó inflációja. Ez azt jelenti, hogy számos kifejezést, amelyek eo ipso (a lényegéből következően) szakrális tartalmat hordoznak, a szent- előtaggal egészítenek ki. Példa az ilyen pleonazmusokra: szentmise, (szent)gyónás, szentáldozás, (szent) Eukarisztia, (szent)olvasó, (szent)lecke stb.
- A reformáció egyházaiban nem kap kiemelt jelentőséget a szentség fogalma, amennyiben mégis előkerül, főleg erkölcsi értelmezéssel szerepel azon túl, hogy a szentség azt jelenti: Isten által Magának kiválasztott, az Istené: "Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben." (Ef 1,4), "Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet." (Kol 3,12)
- Kora középkori írásokban „zentnek” írták, de ezekben a z-betű következetesen sz hangot jelölt, így valószínűleg ugyanúgy, mint ma, „szentnek” mondták. A nikolsburgi ábécében külön jel van rá: , amely olvasható Istennek és szentnek egyaránt.
- Köznapi használatában az olyan tárgyakat, eseményeket, mondják szentnek amik nagy figyelmet, tiszteletet, megbecsülést érdemelnek. Pl. „Az asztalos szerszámai szentek, még neked sem adja kölcsön őket.” A vadász a fegyver gondozását „szent dolognak” tartja. A karácsony, a házastárs születésnapja, a vasárnap „szent nap” stb.
Általánosan elmondható, hogy a szent szó használatában napjainkban a morális értelmezés dominál.
A szent élet
A szent ember (több világvallás alapján) az, aki elérte Istent, megismerte Istent. Ő Isten földi megbízottja. Isten nyilvánul meg benne teljes dicsőségében. Áldás itt e Földön. Ő a vallás élő jelképe, és az emberiség valódi jótevője. A történelemben a szenteknek mindig is kiemelkedő szerepük volt az emberiség spirituális értékeinek megőrzésében. A szent ember a szellem tisztaságának őre. Ő már megszabadult az ’én’ és az ’enyém’ gondolatától. Úgy szeret minden lényt, mint saját magát. Megszabadult a vágyaitól, a mohóságtól, a dühtől. Megszabadult minden szenvedélyétől, és jó szívű. Igazat mond, és másokat szolgál. Nem kér, csak ad. Nem mond rosszat másokról. Lélegzete a szeretet. Ő a könyörületesség maga, szíve telve van együttérzéssel mások iránt. A rosszat jóval viszonozza, és megáldja azokat, akik őt átkozzák. Nem törődik a maga érdekeivel, életét mások szolgálatának szenteli. A szent az egész világot Isten (vagy önmaga) kivetüléseként látja. Egységet lát a különbözőségben, és eggyé válik az egész világgal.[7] Számára minden élet egy: az Úr lélegzik minden életben. Mindenki tagja az emberiség nagy családjának. Minden teremtmény szerves része a nagy egésznek, és egyetlen ember sem független az egésztől. [8]
A szent élete példaértékű és felemelő. Élete óriási átalakító hatással van az igaz keresők életére. A fennköltség, tisztaság és a spiritualitás magaslataiba emeli őket, és még a megrögzött materialistákat is megérinti. Egy szent boldogsága nem az érzéki élvezetekből, hanem örök üdvösségéből származik. Ő már felébredt az élet álmából. A vallási iratok alapján örök boldogság a része.[7]
A vallások alapján az ember határozott céllal érkezett e világra. Az élet értelme nem az evés, ivás, szexualitás és az anyagiak gyűjtögetése. Van valami nagyszerű és fenséges ezeken túl: ott ragyog az öröklét üdvössége. Ezért a törekvőnek minden percet jól ki kell használnia, hogy eljusson oda.[9] Ha a divatra, az önző életmódjára és a kényelemre pazarolt pénzét és idejét az emberiség erényes tettekre, a szenvedések megszüntetésére, jótékonykodásra, a társadalom javára használná fel, akkor már szentté vált volna és az örök békét és boldogságot élvezné. [10]
Kereszténység
Jézus tanította a hegyi beszédében:
„Ti azért legyetek tökéletesek (szentek), mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes (szent)”.[11]
Majd Péter apostol írta a levelében:
„Amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben! Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert Én szent vagyok.”[12]
Isten megparancsolja a népének: „Szentek legyetek, mert Én szent vagyok.”[13] Az ihletett Péter, János és Pál apostol ismételten kijelenti,[14] hogy „szentség nélkül senki sem látja meg az Urat”. A szentség: egység Istennel. Az Újszövetségben a szent kifejezés gyakran magukat a korai keresztényeket jelöli,[15] akik istenfélő, példamutató életet éltek. (→ őskeresztények)
A bűn elcsúfította, sőt csaknem kitörölte az emberben Isten képmását. A hívők feladata visszaállítani, ami elveszett. A hívőknek együtt kell működnünk az isteni tevékenységgel. Jakab apostol írja a levelében: „Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellenségeskedés Istennel? Aki tehát a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek.”[16] János apostol is figyelmezteti a hívőket: Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése, amely nem az Atyától van, hanem a világból.[17] Az Újszövetség alapján minden ember szentségre hivatott el. A katolikus szent, Vianney Szt János is határozottan szembeszállt azokkal, akik úgy vélték, az üdvözüléshez nem kell szentté válni, elég valamennyire jónak lenni.[18]
Isten feltárta a Szentírásban a szent élet szabályait. Elmondja, hogy a bűnöket és a világiasságot kerüljük el. Magyarázza számunkra az üdvösség tervét, és rámutat a menny felé vezető útra. Embereket ihletett, hogy javunkra jegyezzék le az ösvényt övező veszélyekkel kapcsolatos tanításokat és azt, hogyan kerülhetjük el e veszélyeket. A világi élet és a szent élet közül kell választanunk.[19] Jézus intette a követőit, hogy nincs középút. Vagy az egyik, vagy a másik.[20] Aki nem adja át magát teljesen Istennek, az egy idegen hatalom uralma alá kerül, idegen hangra hallgat, amelynek sugalmazásai egészen ellentétesek.
Krisztus követőiben kíván élni, és képességeik által akar tevékenykedni. A hívőknek akaratukat alá kell rendelniük az Ő akaratának, szellemében kell cselekedniük, hogy Pál apostollal együtt elmondhassák: ‘ élek pedig többé nem én, hanem Krisztus él bennem’.[21]
A megszentelődés és a szent élet nem elragadtatásból áll, elérése nem egy pillanat műve, hanem erőfeszítés kell hozzá, azt jelenti, hogy az ember akaratát és életét teljesen Istennek adja át.[22] A szentség szorosan összefügg az Isten parancsainak való engedelmességgel. A végső elszámolás napján kiderül majd, hogy Isten név szerint ismer mindenkit, életük minden percének, minden tettének láthatatlan tanúja volt. A Biblia alapján szent jellemmel kell rendelkeznie azoknak, akiket az Úr az emberek közül magához vesz második eljövetelekor.[23]
Katolicizmus, ortodoxia
A szentek a római katolikus és a görögkeleti egyházakban azok a szellemi lények (angyalok) vagy elhunyt emberek, akik Isten környezetében élnek és Isten közvetlen szolgálatát látják el.[24] Őket vagy kifejezetten erre a célra teremtette (mint az angyalokat), vagy földi életükkel érdemelték ki ezt a szerepet. Hogy kiket lehet vagy kell szentekként tisztelni, azt a szentté avatási eljárás, az ún. kanonizáció dönti el. [24] Ennek feltétele, hogy valaki életében hősi fokban gyakorolja az erényes életet és csoda is fűződjék a személyéhez. A szentek tiszteletének módját az egyház szabja meg. A szentek száma igen nagy, ide tartoznak az apostolok, a vértanúk, az aszkéták, ún. hitvallók, szent püspökök és rendalapítók, egyes szüzek, özvegyek,[25] élükön pedig Mária áll, az isten anyja. (lásd: Mária-tisztelet)
A római katolikus egyház több mint 10 000 szentet tisztel,[26] azonban ezen személyek nem mindegyikéről mondható el, hogy valóban méltók voltak e címre; hogy életükben szent és jámbor életet éltek.[27][28]
Az egyház az 5. századig valamennyi római püspököt (pápát) is szentként tiszteli, (→ római pápák listája) köztük olyanokat, akiknek életéről semmi bizonyosat nem tudunk, és csak legendák maradtak fenn. (→ a pápaság története)
A szentek ismérveit viszonylag könnyű volt összefoglalni. A Szent Erkenwald életrajzában az áll, hogy „bölcs, ritkán szóló, buzgón imádkozó, szemérmes, a Szentírást szorgalmasan olvasó és könyörületes” ember volt.[29] A 11. században már hivatásos életrajzírót is lehetett fogadni, aki megírta a halott apát élettörténetét, abban a reményben, hogy az elhunytat rövidesen szentté nyilvánítják. Az életrajzot különféle csodákkal színesítették, és beleszőtték azt is, hogy az illető isteni küldetést teljesített. A szentté nyilvánítás valódi rivalizálást támasztott az apátságok között, érdekében valóságos versenyt folytattak, hiszen ahol egy szent élte le az életét, oda nemsokára özönleni fognak a zarándokok. [29]
Szentté avathattak valakit egyházszervezői vagy „térítő munkássága” miatt is (pl. Szt. István magyar király vagy Szt Vlagyimir kijevi nagyfejedelem [30] stb).
- Szentek listája:
Hinduizmus
A risik védikus értelemben önmegvalósított, megvilágosodott személyek voltak. A szádhu olyan vallásos aszkétát vagy szent embert jelöl, akinek szintén a legfőbb célja a megszabadulás (móksa), az istenség keresése és a szellemi megvilágosodás elérése. Felhagy világi törekvéseivel és lelki célokat tűz ki maga elé. Lemond erről a világról, a következő világ reményében.
Bhagavad-gíta alapján szent az, aki hamis ego (kéj, harag, hamis büszkeség stb.) nélkül él. Így beszél az isteni természettel megáldott ember jellemzőiről:
- a lelki tudás művelése, adományozás, önszabályozás (önkontroll), áldozatok végrehajtása, a Védák tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség, erőszaknélküliség, igazmondás, mentesség a haragtól, lemondás, békesség, idegenkedés a hibakereséstől, könyörületesség, mentesség a kapzsiságtól, kedvesség, szerénység, rendíthetetlen elszántság, életerő, megbocsátás, kitartás, tisztaság, valamint mentesség az irigységtől és a becsvágytól - ezek a tulajdonságok az isteni természettel megáldott ember jellemzői...[31]
Osho, a spirituális vezető így tanított:
- A belső tisztaság által templommá válsz és a mindenséget hívod magadba, hogy lépjen be a bensődbe... A jógi, ha elérte a tisztaságot, elveszíti minden illúzióját a testet illetően: tudja, hogy az a paradicsom, amelyet keresett, nem a testen át érhető el (érzéki örömök által). A végső boldogság elérése nem lehetséges a testen át... Ha a tisztaság útját követed, akkor áldott boldogságban lesz részed, azt az áldást tapasztalod majd meg, amelyről Jézus is beszél és amit Buddha nirvánának hív... Amire erkölcsi útmutatásként tekintenek Nyugaton, azok a jógában a tisztaság eszközei. A jama és nijama előírásai ezen belső tisztaság eszközei, megtisztítanak, s ha tiszta vagy, a lehetetlen is lehetségessé válik számodra. [32]
Buddhizmus
A buddhizmus szóhasználatában és terminológiájában a szent kifejezés a katolikus és ortodox kereszténységgel ellentétben nem feltétlenül egy adományozott cím, hanem a buddhista gyakorlat eredménye. Ilyenformán beszélhetünk szent könyvekről, szent szobrokról, szent helyekről, szent növényekről és szent személyekről, tanítókról, lámákról.
A théraváda és a mahájána hagyomány buddhistái különös tiszteletben tartják az arhatokat, valamint a bodhiszattvákat, a buddhaságot elért személyeket vagy a szangha kiemelkedő tagjait. A tibeti buddhisták a tulkukat szenteknek tartják a Földön.
Az eddigi egyetlen magyar személy, akit a buddhizmus szentként tisztel, Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842), akit 1933-ban, Japánban nyilvánítottak hivatalosan is szentté.
Zoroasztrizmus
A zoroasztrizmus azt tanítja, hogy a szentség (szent élet) maga a boldogság, ez Ahura Mazdá legbecsesebb ajándéka, s ez a legszebb felajánlás, amelyet az erényes ember tehet az Úr számára. Tiszta gondolatok, "tiszta" szavak, "tiszta" cselekedetek: ez a zoroasztriánus vallás híres alapelve, a zoroaszteri életforma állandóan ismételt szabálya. Egy hívőnek az Úr akaratával összhangban kell cselekednie. Tanulmányoznia kell a szent iratokat, és teljesítenie kell mind Isten, mind pedig embertársai iránti kötelességeit. Az isteni törvényeknek minden tekintetben engedelmeskednie kell. Csak így érheti el a szentséget és a boldogságot. [33]
Iszlám
Az iszlámban vannak próféták és szentek. A próféták azok, akiket Isten küldött. Az első Ádám volt közülük, az utolsó Mohamed. A szentek kegyelmi ajándéka az igazság, de ők nem érnek fel a prófétákig.[34]
A szentek (valī, ولي = Isten barátja)[35] a "tiszták és áldottak" (táhir). A szentek a hagyományos iszlám értelmezésében olyan szent embereket jelöl, akiket 'Isten kiválasztott és kivételes ajándékokkal ruházott fel, mint például a csodatétel.[36] A muzulmán világban a szentek sírjai zarándokhelyekké váltak - különösen az 1200-as évek után.[37]
Sok szúfi tanító vált szentté, akinek élete – nézetük szerint – Istennek tetsző volt, és közbenjárásukra számítani is lehet.[34]
Az iszlámban bár megtalálható a szentek tisztelete, amely sokfelé elterjedt, a konzervatív muszlimok ellenzik ezt a tiszteletet.
Etimológia[38]38">szerkesztés
A magyar szent szó a latin sanctus fordításának tekinthető. Ahhoz azonban, hogy ennek jelentését megértsük, ismernünk kell néhány ókori (elsősorban római) kifejezést.
Fanum és profanumszerkesztés
A „szentély” értelemben használt fanum szó a fari (mondani, ünnepélyesen kijelenteni) igéből származik, és „szavakkal megjelölt területet” jelent (hasonlóan a templum etimológiájához, melynek alapigéje, a temno „kihasítani”-t jelent), vagyis olyan helyet, amelynek az erre hivatott pap kijelölte a határait. A fanum-on kívül eső, azt „megelőző” terület volt a „pro fanum” (profán), ahol a be nem avatottak megállhattak (hasonló ehhez a jeruzsálemi szentélyben a „népek udvara”).
Sacerszerkesztés
A magyar szakrális jövevényszavunkban is élő sacer melléknév alapjelentése az elhatárolás. Ez a határ azonban – szemben azzal, ahogy a mai közbeszédben a szent szót általában használjuk – nem erkölcsi kvalitások között húzódik, nem a jót választja el a rossztól, hanem a rendkívülit a szokásostól. Ebben az értelemben sacer az isteneknek szolgáló pap, de sacer a kitaszított bűnös is, akin az istenek haragja van. A sacer ellentéte egyrészt a fentebb körülírt eredetű profanus (tehát ami kívül esik a szentség szféráján); másrészt a publicus, tehát az, ami nem az isteneké, hanem a népé; végül ugyancsak ellentétben áll vele a fas, vagyis „mindannak a foglalata, ami az isteni szférából az ember számára hozzáférhető, aminek érintése kijelentés (fari) által megengedett”.[39] E szóból ered a sacerdos („pap”), vagyis az a személy, aki az áldozattal foglalatoskodik, „aki valami szentet ad, szentséget ad”.[40]
Sanctusszerkesztés
A történetileg későbbi eredetű sanctus szó túllép a sacer–profanus archaikus dichotómiáján, és a jó–rossz különbözőségére teszi a hangsúlyt. Ebben az értelemben a szent már egyértelműen olyan valóságra vonatkozik, amely az isteneké.
Numenszerkesztés
A numen eredetileg egy római lélekfogalom. Egyes tulajdonságok védnökei és megtestesítői. Nem tekinthetők szoros értelemben vett isteneknek, de a vallás kialakulásával a római mitológia alapjaivá lettek, istenként tisztelték őket. Korábbi védnöki szerepükből fakadtak a belőlük kialakult istenek tulajdonságai. Például Venus numenként a bájak és a vágy (nem feltétlenül a szexuális értelemben) védnöke, istenként ezért lett a szerelem istennője, és csak ez után azonosították Turannal majd Aphroditével is. Hasonlóképpen Mars numenként a termékenység, a mezők, erdők, a termés és a tavasz védnöke. Istenként először növényi jellegű termékenységisten, majd a termékenység és a férfiasság összekapcsolásával lett a háború istene, és csak ez után azonosították Arész görög istennel.
A későbbi korokban e szóval jelölték az istenség észrevehető hatását. A kifejezés ekkor nem egy konkrét istenre utal, hanem az ember által megtapasztalható isten fogalmára.
Kadósszerkesztés
Az Ószövetség e kifejezésének eredete valószínűleg a kadad szó, amely annyit tesz: levágni. Innen származik a köznapitól való elkülönítés, elhatárolás gondolatköre, amely rokon a fentebb körülírt jelentésű sacerrel.
Az avesztai szpenta kifejezésszerkesztés
A szent fenomenológiájaszerkesztés
Rudolf Otto: A szentszerkesztés
Rudolf Otto 1917-ben megjelent vallásfenomenológiai alapművének alcíme: Az isteni eszméjében rejlő irracionális és viszonya a racionálishoz.[41] A könyv kulcsfogalma a numinózus: a szerző ezt használja az európai kultúrkörben a keresztény konnotációval megterhelt szent helyett. R. Otto szerint a numinózus az emberi megismerésnek a vallásos hovatartozástól független, a priori kategóriája. E kategóriát olyan terminusokkal írja le, mint a végletes függőség megrendült átélése, a „teremtményérzet”, illetve a szent ambivalenciáját kifejező „tremendum” és „fascinans”: az istenitől való megrettenés, félelem – illetve a hozzá való vonzódás, az iránta való lelkesültség és a lenyűgözöttség érzése.
Mircea Eliade: A szent és a profánszerkesztés
Mircea Eliade 1957-ben megjelent könyve A vallási lényegről alcímet viseli,[42] és bevezetőjében R. Ottóra hivatkozik. Munkáját méltatja, ugyanakkor kijelenti, hogy saját írásának más az irányultsága:
- „A szent jelenségét egész sokféleségében kívánjuk megvilágítani, és nemcsak irracionális oldalát tartjuk szem előtt. Nemcsak a vallás nem racionális és racionális elemei közötti viszony érdekel bennünket, hanem a szent a maga egészében. A szent első meghatározása pedig a következő: a profán ellentéte.”[43]
Eliade a szentben és a profánban nem két, egymással csupán „technikailag” szemben álló fogalmat lát, hanem úgy tekint rá, mint az ember világban-létének két fajtájára, két különböző egzisztenciális alapállásra, amely az emberi viselkedés minden dimenzióját meghatározza: a tér és idő strukturálását, a természethez és dologi világhoz, valamint magához az emberséghez fűződő kapcsolatát, s ebből adódóan az emberi alaptevékenységeket: a táplálkozást, a szexualitást és a munkát.
A szent fogalma a kereszténységbenszerkesztés
- „Más vallásoktól eltérően, amelyektől a numinózum ugyan nem idegen, de amelyek a szentet szinte csak kultikus értelemben ismerik, az istenségről csupán ritkán állítják a szentséget, az ÓSz-ben a szent jelző abszolút értelemben csak Istenre vonatkozik, annak kifejezésére, hogy teremtetlen (=öröktől fogva létező és örökké élő) és teljesen megközelíthetetlen Fölség, akivel szemben az összes tőle különböző létező (mint teremtmény) eleve nem szent”[44]
Ószövetségszerkesztés
- „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Iz 6,3)
Isten abszolút szentségéből következik, hogy a szentség fogalma relatíve és analóg értelemben minden létezőről állítható, amely valamilyen módon Istennel kapcsolatos. A Biblia számos helyen tanúskodik arról, hogy az egész teremtett világ hirdeti Isten dicsőségét (például Zsolt 19,2–7). Szűkebb értelemben szent az, amit/akit Isten valamilyen célra kiválaszt és elkülönít magának. Ez az Ószövetségben elsődlegesen Izraelre mint választott népre vonatkozik. Visszatérő intésként hangzik el Istentől – különösen a Lev 17–26 fejezetekben, amely részt a biblikus teológia éppen ezért a Szentség törvénye néven ismeri –: „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!” Ismételten megjelenik a más népektől való elkülönítés motívuma is, pl.: „Legyetek előttem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, és elkülönítettelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek” (Lev 20,26).
A választott nép szent voltából következik, hogy az istentiszteleti rendet is szigorú szabályok irányítják, és aprólékos rendelkezések írják le a szent tárgyak kinézetét, illetve elkészítésük módját. Ez vonatkozik elsődlegesen a frigyládára és a szentélyre, de Isten kifejezett szándékára vezetik vissza a liturgikus ruhák és egyéb kellékek külalakját is. Ugyanezen gondolatmenet alapján nevezhető szentnek – hivatalánál fogva – a főpap, illetve a papság egésze.
Szintén a kiválasztás ténye indokolja, hogy Isten elvárásokat támaszt népével szemben, nevezetesen bizonyos viselkedésformákat kifejezetten előír, másokat azonban megtilt. Ez a Törvény (Tóra), amelyet Isten szerető gondoskodásból adott Izrael népének, hogy megkülönböztesse más népektől. Az említett „Szentek legyetek!” felszólítás a Törvény megtartására vonatkozik. Személyre lebontva tehát szent az, aki megtartja a Törvényt, s így a néphez tartozik.
A későbbi zsidó irodalomban mind gyakrabban felbukkan az a gondolat, hogy Isten nem elégszik meg a Törvény betű szerinti betartásával. A prófétáknál gyakori motívum, hogy Isten előtt utálatosnak nevezik a nép (Isten által rendelt!) áldozatait, mert kiürült rítus csupán, amely mögött nincs ott a szív odaszánása, a személyes elkötelezettség. Ez a gondolat vezet el a szentség morális és individuális értelmezéséhez, amely aztán az Újszövetségben bontakozik ki.
Újszövetségszerkesztés
- „Valóban szent vagy, Istenünk, és méltán dicsőít téged alkotásod, az egész teremtett világ, mert Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, a Szentlélek erejével éltetsz és megszentelsz mindent.”[45]
A kereszténység központi hittétele, hogy Isten Jézus Krisztusban teljes önmagát odaadta a világnak. Jézus kereszthalálakor a Templomnak a szentélyt leválasztó függönye kettéhasadt (Mt 27,51), vagyis megszűnt a különbségtétel szent és profán között. Jézus meghirdette az örömhírt: kivétel nélkül minden ember meghívást kapott az Istennel való bensőséges életre, a Szentháromság szeretetközösségébe való bekapcsolódásra. Az egész emberiség (analóg értelemben: az egész teremtett világ) ígéretet kapott, hogy részese lehet Isten szentségének. Ez az ígéret az Újszövetség lapjain olyan képekben jelenik meg, mint a királyi menyegző vagy az új Jeruzsálem.
Az eljövendő egyetemes szentség jele a világban a Jézusban hívők közössége, vagyis az egyház. Az egyház ilyen minőségében ontológiailag szent, függetlenül az egyháztagok konkrét cselekedeteitől, s természetesen a szentség állítása ebben a szövegösszefüggésben nem jelenti a tökéletesség állítását
Az egyház szentségéből következik, hogy keresztény értelemben az egyes hívők is szentnek nevezhetők. Számos újszövetségi irat tanúskodik erről a szóhasználatról, amely szerint a „szent” a „keresztény hívő” szinonimája. Pl.: „Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, mindazoknak a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól” (Fil 1,1–2). Azonban a kezdetektől megjelenik az erkölcsi követelmény is: ha valaki szent (azaz hívő), akkor viselkedjék is szenthez méltóan, pl.: „Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó, se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás” (Ef 5,3).
Jegyzetekszerkesztés
- ↑ Biblia, tárgyi magyarázatok, Református Egyház, 1996
- ↑ 2Móz 28:38; 30:25; 3Móz 27:14
- ↑ 2Móz 16:23; 3Móz 25:12
- ↑ 2Móz 3:5; Ézs 27:13
- ↑ 2Móz 36:4
- ↑ Magyar katolikus lexikon
- ↑ a b Szvámi Sivánánda: Utak a boldogsághoz → Szentek. 2014
- ↑ Szvámi Sivánánda: Utak a boldogsághoz → Az élet. 2014
- ↑ Szvámi Sivánánda: Utak a boldogsághoz → Idő. 2014
- ↑ Szvámi Sivánánda: Utak a boldogsághoz → Civilizáció. 2014
- ↑ Mt 5,48
- ↑ 1 Pét 1:15-16
- ↑ III. Móz. 11:44
- ↑ 1Péter 1:14–16 , Ján 10:16 , Zsid. 12:14
- ↑ Világvallások A-Zs → szent(ek); 2009
- ↑ Jak. 4:4
- ↑ 1Ján 2,15-16
- ↑ http://www.magyarkurir.hu/hirek/vianney-szent-janos-mennyorszagba-vezeto-utrol/?q=vianney%20szent%20j%C3%A1nos
- ↑ Mt 7:13-14
- ↑ Mt 6,24
- ↑ Gal 2,20
- ↑ E. G. White: Az apostolok története - A Lélek adománya
- ↑ Mt 25. rész
- ↑ a b Vallástörténeti kislexikon, szerk: Gecse Gusztáv, 1975
- ↑ http://lexikon.katolikus.hu/S/szentek%20tisztelete.html Katolikus lexikon
- ↑ http://www.uscatholic.org/articles/201310/how-many-saints-are-there-28027
- ↑ mult-kor: Hét kevésbé jámbor életű szent a történelemből
- ↑ mult-kor: Szélhámosoktól az anorexiás apácákig – bizarr szentek a történelemben
- ↑ a b G. R. Evansː Hit a középkor világában, 123. o.
- ↑ Hét felesége is volt, végül mégis kereszténnyé lett I. Szent Vlagyimir
- ↑ Archivált másolat. 2017. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva. (Hozzáférés: 2017. december 23.)
- ↑ Osho: Jóga – Túl téren, időn és vágyakon
- ↑ Szvámi Sivánanda: Utak a boldogsághoz → Zoroasztrizmus; 2014
- ↑ a b Szimonidesz Lajosː Iszlám és buddhizmus
- ↑ John Renard, Friends of God: Islamic Images of Piety, Commitment, and Servanthood (Berkeley: University of California Press, 2008); Idem., Tales of God Friends: Islamic Hagiography in Translation (Berkeley: University of California Press, 2009)
- ↑ Radtke, B., "Saint", in: Encyclopaedia of the Qurʾān, General Editor: Jane Dammen McAuliffe, Georgetown University, Washington, D.C..
- ↑ Brown, Jonathan A.C. (2014). Misquoting Muhammad: The Challenge and Choices of Interpreting the Prophet's Legacy. Oneworld Publications. p. 59. ISBN 978-1780744209.
- ↑ Az etimológiai rész gondolatmenete Thomas Köves-Zulauf Bevezetés a római vallás és monda történetébe (ISBN 963-8458-06-2) c. könyvére támaszkodik.
- ↑ Thomas Köves-Zulauf, im. 55. o.
- ↑ Uo.
- ↑ Fordította Bendl Júlia, ISBN 963-379-221-5
- ↑ Fordította Berényi Gábor, ISBN 963-07-6082-7
- ↑ M. Eliade, im. 6. o. (Kiemelések az eredetiben.)
- ↑ Herbert Haag: Bibliai Lexikon, Budapest, Szent István Társulat, 1989.
- ↑ Részlet a Misekönyvből, a III. Eukarisztikus imából
Kapcsolódó szócikkekszerkesztés
- Szentté avatás
- Katolikus szentek és boldogok listája
- Magyar szentek és boldogok listája
- Ortodox szentek listája
- Vallás
- Isten
További információkszerkesztés
- Bangha Béla: Szentjeink nyomában. In: Róma lelke, Bp., 1936. 150-163. old.
- Szentté avatás
- Szentek – linkgyűjtemény
- Szentek – katolikus.hu/szentek
|
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.