Rejtő Jenő
Született	Reich Jenő 1905. március 29.[1][2] Budapest
Elhunyt	1943. január 1. (37 évesen)[1][2][3][4] Jevdakovo[5]
Álneve	P. Howard Gibson Lavery
Állampolgársága	magyar
Házastársa	Boros Rózsa (h. 1935–1937) Gábor Magdolna (h. 1937–1940)
Szülei	Reich Lipót Áron Wolf Ilona
Foglalkozása	újságíró író sci-fi író regényíró színműíró
Halál oka	tífusz kihűlés
Írói pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „” hivatkozásra.
Jellemző műfajok	regény bohózat
Fontosabb művei	Az elveszett cirkáló A három testőr Afrikában Piszkos Fred, a kapitány A tizennégy karátos autó Az elátkozott part A megkerült cirkáló A fehér folt A szőke ciklon Texas Bill, a fenegyerek A pokol zsoldosai Pokol a hegyek között Az ellopott futár
Rejtő Jenő aláírása
IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Rejtő Jenő témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Rejtő Jenő (született Reich, írói álnevei: P. Howard, Gibson Lavery) (Budapest, Erzsébetváros, 1905. március 29.^[6] – Jevdakovo(wd), Kamenkai járás, Voronyezsi terület, oroszországi megszállt övezet, Szovjetunió, 1943. január 1.) magyar író, kabaré- és színpadi szerző, filmíró, a magyar szórakoztató irodalom népszerű képviselője és megújítója.

Legismertebb művei látszatra ponyvaregények, azonban életművét ma már nagyra értékelik. Kamaszkorában verseket írt (ezeket nem publikálta), majd 1928-tól komor hangulatú novellákat adott közre a napisajtóban. Az 1930-as évek elején kabarédarabokkal és bohózatokkal jelentkezett a pesti színpadokon. Ezzel egyidőben füzetes ponyvákat, majd operetteket, végül – részben külföldi utazásai során szerzett élményeire támaszkodva – kalandregényeket alkotott. Sajátos stílusát egyéni, groteszk, nyelvi humor és „váratlan abszurd fordulatok, szürreális, gyakran kispolgári figurák és a társadalom fanyar humorba csomagolt kritikája”^[7] jellemezte. Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott ponyvaparódiáival aratta, olvasottsága^[8] a Kádár-korban Jókai Móréval vetekedett. A pesti művészi élet ismert alakja volt, barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez,^[9] Kabos Gyulához, Latabár Kálmánhoz, Salamon Bélához is.^[10]

Miután kivezényelték a Don-kanyarba, 37 éves korában munkaszolgálatosként halt meg/tűnt el a keleti hadszíntéren, a Szovjetunió (oroszországi) területén.

Életpályája

Család, gyermekkor

1905. március 29-én született Budapesten a Szövetség utca 22. szám alatt, egy zsidó család harmadik gyermekeként, Reich Jenő néven. A család nemsokára az Izabella tér 5. szám (korábban: Szövetség utca 40.) alá költözött. Itt töltötte gyermekkorát, 1928-ban (23 éves korában) költöztek el. A Reich-család Tolna megyei: Rejtő dédapja Cikó községből származott, nagyapja Bonyhádon élt (Reich Zsigmond/Sigismund, 1848–1923), ahová gyerekként Rejtő is visszajárt. Édesapja Reich Lipót Áron (1876–1951), bonyhádi születésű (papír)kereskedő, tisztviselő, édesanyja budapesti illetőségű, Wolf Ilona (1879–1944). Bátyjai Lajos („Lali”, utóbb Egri Lajos – sakkmester, szakíró, 1902–1952) és Gyula („Gyulus”, később dr. Révai Gyula jogász, ügyvéd, jeles versenybridzs-játékos, 1903–1976).

Írói névként a Rejtő nevet választotta magának – hivatalosan soha nem magyarosított (bátyjai is csak a világháború után). Egykori lakóházukat 1994-től emléktábla^[11] díszíti az Izabella tér 5. (később Hevesi Sándor tér 5., 2001 óta Rejtő Jenő utca 6.) szám alatt – a pontos lakcím: 1. emelet 9. ajtó (a felirat nem pontos: nem ez a szülőháza, hanem a Szövetség u. 22). Az épülettel szemközt található a Pesti Magyar Színház, így feltehetően a gyermek Reich Jenő innét szerezte első impulzusait, melyek az operettek és a kabaré világába vezették. Családjában nem volt előzménye a művészlétnek, értelmiségi pályának: mindkét ágon egyszerű, szegény, részben vidéki felmenőkkel rendelkezett.

A család egy rövid ideig Szegeden is lakott: az időhatárok és az okok pontosan nem ismertek, de 1910–1911-ben biztosan (Jenő ekkor 6 éves). Vélhetően kereskedelmi ügyletek, a családfő üzleti kötődései miatt költöztek a Tisza partjára. Lakhelyük a Zrínyi u. 17. szám alatt (belvárosi rész) volt. Iskoláit viszont már Budapesten járta ki. A későbbiekben is volt kapcsolata a várossal, így két operettjének premierje Szegedhez kötődik.

Magas, de gyenge testalkatú volt, csak kamaszkorában erősödött meg. Elemi iskoláit Budapesten, a Kertész utcai községi Polgári Fiúiskolában végezte.^[12] Magyarból, németből és történelemből jó volt, de a többi tantárgyból általában csak elégséges. Elemi után kereskedelmi iskolába került, de onnan hamar kicsapták, mert bántalmazta egyik tanárát, állítólag annak antiszemita megjegyzései miatt.^[13] Így sem szakmát, sem érettségit nem szerzett. Megismerkedett Rózsa Jenő bokszolóval, és az ő hatására később ökölvívó-edzésekre is eljárt. Ekkoriban már termetes növésű, izmos alkatú: egy fotó tanúsága szerint egy fejjel volt magasabb környezeténél, közel 195 cm. Egyik edzésén edzője, Székely József úgy eltalálta, hogy orrnyerge eltörött, ez élete végéig meglátszott; ill. minden valószínűség szerint részleges arcizom-bánulása is volt (a kevés fönnmaradt fotón sehol sem nevet, max. halvány mosoly látható az arcán). Bár egy időben (állítólag) még a Spárta és az FTC klubjaiba is bejárt, rövidesen felhagyott az edzésekkel.

19 éves kora körül színésznek tanult Rákosi Szidi (1852–1935) színitanodájában. Átlagos tehetségű volt, ki-kimaradozott, „Szidi néni” haragudott rá – amiről a PIM-ben őrzött, felerészt kiolvashatatlan kéziratos Rejtő-naplóból értesülhetünk. Az 1924 januárjában tartott vizsgaelőadáson (Molnár Ferenc: Az ibolya) nem aratott különösebb sikert. Az előadásról fényképes híradás jelent meg a Színházi Életben,^[14] ez egyszersmind Rejtő sajtódebütálása, fotóval kísérve (melyen gyakorlatilag felismerhetetlen: jelmezben, elmaszkírozva ül a jobb szélen). A nyilvánosság előtt először itt szerepelt későbbi írói nevén (tehát Rejtő Jenőként előbb volt színész/művész, mint író).

A kezdet: fiatalkori versek

Reich Jenő első közlésre szánt írásos művei versek voltak – kisebb kötetre valót írt 18 éves kora körül (tervezett kötetének címe: Album), 1923 tavaszán-nyarán: márciusban hunyt el 75 évesen apai nagyapja, így részben ez az élmény indíthatta be a borongós poéta-mechanizmust. Tipikus fiatalkori zsengék, Ady Endre egyértelmű hatása érződik rajtuk: dagályos, világfájdalmas, kiforratlan alkotások (15 évvel később minden bizonnyal önmaga „ifjú költő” mivoltát parodizálja Troppauer Hümér olvashatatlan – „utóbb pofonok hatására érdeklődéssel hallgatott...” – költeményeinek emlegetésével). Semmi nyoma annak, hogy megpróbálta volna publikálni őket – kevés eredetiséget mutatnak, Ady-epigonként nem vitte volna sokra.

Ez a verse nyilvánvaló utalás a nagy példakép 1906-os Új versek kötetére, benne Ady Góg és Magóg fia vagyok én c. költeményére („Új időknek új dalaival?”).^[15]

A PIM-béli Rejtő-hagyatékban fennmaradt Babits Mihály Fortissimo c. költeménye gépiratban (egyfajta korabeli szamizdat) – az 1917-es háborúellenes költemény a Nyugatban jelent meg, és botrányt kavart: istenkáromlás vádjával elkobozták a lapot. Az ifjú Rejtő tehát olvasott kortárs költészetet is, nem csupán az iskolai klasszikusokat (pl. többször idézi-emlegeti Madáchot). Érdekesmód az 1930-as évek végén Babits is olvasta Rejtőt, vagy legalábbis P. Howardot 1940 őszén (közismerten kedvelte a detektívregényeket), amiről Beszélgetőfüzeteiből értesülhetünk: „Hogy hívják? / Hol lehet megszerezni? / Nova / P. Howard / Piszkos Fred, a kapitány / Köszönöm. Mert Gellért Oszkár azt mondja, hogy nem kapható”, valamint „Ismered a most legdivatosabb magyar írót? Howard-ot? / Rejtő Jenő a neve. / Egyet olvastam. Az elején tényleg mulattam, később kicsit meguntam.”^[16]

Legismertebb verse, a számtalanszor idézett Sír (a) felirat egy fiatalkori zsenge újragondolása (Sírfeliratom, kezdősora: „Élt huszonnégy évet, meghalt boldogan”).^[17] A kamaszkori patetikus, „komolyű” költeményt („Komédiás volt / A szívével játszott / És fájva sírt hazug rongy könnyeket”) dolgozta át keserű-önironikus számvetéssé, valójában egy szóviccel is operáló sírvers-paródiát alkotott – eltűnése előtt 1 évvel az elmúlás nem holmi kósza tinédzser-melankólia: 1942-ben már „nem babra ment a játék”. E verset először Az utolsó szó jogán c. kötetben adták közre (1967), néhány, az értelmezést jelentősen módosító (jelöletlen) változtatással. A legfőbb eltérés: „temetői lant” (és nem hant) – eme hangszer évszázadok óta a poéta attribútuma. A végén pedig nincs lezáró „ámen” – így a szöveg nem kívánkozik automatikusan (keresztény) vallásos, liturgikus kontextusba. Az autentikus szöveg kéziratból közölve (egyike Rejtő néhány kiadatlan, élete végén írott ironikus versének, bővebben lásd):^[18]

Pepita füzeteimből agnoszkált ütemek (1942)
Ajánlás: Jegyzeteket csak olyan ember olvasson, aki írni tud.

Sír (a) felirat

Ki itt nyugtalankodik csendesen
Író volt és elköltözött az élők sorába.
Halt 36 évig, élt egy pár napot,
Nem gondolkozott és nem álmodott
És ha kinevették: azt hitte, hogy kacagtatott.
Most itt fekszik e nehéz
Temetői lant alatt,
Zöld koponyáján kiüt a csíra.
És azt álmodja, hogy él.
Béke hangjaira.

Komoly szándékok: nyugati kalandozás, lapkiadás, esszéisztikus útirajz

Az 1924–27 közötti esztendőket homály fedi, valószínűleg csak tengett-lengett, kallódott (míg bátyjai tanultak és szakmát szereztek: Lajos könyvelő, Gyula elvégezte a budapesti jogi kart, ügyvéd lett), szülei tartották el. 1927 júliusában riporteri állásért folyamodott (ennek kapcsán keletkezett egyetlen ismert önéletrajza,^[19] mely számos csúsztatást tartalmaz), ám azt nem kapta meg. Nemsokára útra kélt: Nyugat-Európában csavargott (Ausztriában Bécs, Németországban Hamburg, Berlin, Svájc, Franciaország), alkalmi munkákból élt – egyfajta önként vállalt „nyomorkörút” ez: az élet teljességét-mélységét, az emberi természet kendőzetlen megnyilvánulásait akarta megismerni (ennek kapcsán elvetődött pár napra Észak-Afrikába is – ez akkoriban francia gyarmati terület –, a közhiedelemmel ellentétben azonban sem itt, sem másutt nem lépett be az Idegenlégióba). 1928 tavaszán barátjának írott leveléből kitetszik, hogy tisztában volt a reá leselkedő veszéllyel. Ha nem áll le az egészségtelen életvitellel, a túlhajtottság miatt az orvos szerint nem sok van neki hátra:

       Nagyon veszélyes stádiumban vagyok. Rettenetes fizikumomat még így sem tudta valami halálos bajba kergetni az az életmód, ami más embert már évekkel előbb megölt volna, de most az utolsó állomáson vagyok. Nincs tovább. Nem Berlin tett tönkre. Azt mondta az orvos, hogy nem egy-két hónap, hanem évek hanyagsága és túlhajtott munkája, nyugtalan életmódja látszik meg a szervezetemen, és csak olyan szervezettel van remény egy eredményes gyógyulásra, mint az enyém, amely úgy látszik, rettenetes strapát állt ki évekig, és még mindég csak a küszöbön van. Pedig fele cigarettát mondtam csak be, mint amit szívok, piálásról (…) nem szóltam, nőről nem mondtam a valóságot, (…) az éjszakai írásnak csak a felét vallottam be. (...) Egy évig nagy csend, nem munka, jó táplálkozás… Azt hittem, viccel. Kérdeztem, hogy mi lesz, ha nem? Vállat vont és nagyon furcsa arcot csinált. (...) Olyan szépen sütött a nap kint az utcán… és délelőtt volt… és az ember 23 éves. (...) Az egészből azt tartom legsajnálatosabbnak, hogy régi és kedves aforizmámat, hogy nem vagyok szívbajos, nem használhatom joggal. (...) Ha én most meghalok, az olyan igazságtalan, csúnya dolog lenne, mint egy ártatlan embert hivatalosan felkötni.

^[20]

Eredeti tervei között szerepelt, hogy kitanulja a színházi rendezés, a revümenedzselés szakmáját (állítólag eljutott Max Reinhardtig, de gyakornokként nem volt türelme az okuláshoz), ám mint oly sok mindenbe, ebbe is beletörik a bicskája. Családja időközben elszegényedik (kitör a nagy gazdasági világválság, apja elveszti élelmiszer-kereskedői állását), szülei Abbáziába, majd az olcsóbb Cirkvenicába költöznek – nem utolsósorban a mama egészségi állapota miatt.^[21] Mindeközben (23 éves korában) adja közre első, nyomtatásban megjelent művét: a pesti tematikájú, tömör, humor híján lévő, komor hangulatú Fizetni! c. novella egy elszegényedett aranyifjú nyilvános (mulató közönsége előtti) öngyilkosságáról szól.^[22] Európai kalandozásáról az először 1997-ben hagyatékból kiadott Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam című (részben fiktív) útinaplójából értesülhetünk, melyet 1931-ben tisztázhatott le.

1930 nyarán tér vissza nyugati körútjáról, majd ez év őszén szerkesztésében jelenik meg a Nagykörut című bulvárlap,^[23] mely csak egyetlen számot ér meg – a kezdőtőkét gyermekkori barátja, Buttola Ede ^[24] (1902–1981) dzsesszmuzsikus, szaxofonos, zenekarvezető, dalszerző adta, akivel egy házban laktak. A kiadvány gyenge kivitelű, hevenyészett szerkesztésű (az oldalszámozás teljesen hiányzik belőle!), főképp Nádasi Lászlóval,^[25] a későbbi kabaré-szerzőtárssal írták tele. Tartalmát tekintve zömmel aktuális pletykákról, a pesti éjszakai élet figuráiról és celebjeiről intimpistáskodik, de saját nevén közread egy miniponyvát (A menekülő leány^[26] – a későbbi tízfilléres regénykéket előlegezve), A lélekelemzésről című ismeretterjesztő írást a pszichoanalízisről (mely egész életében érdekelte), valamint név nélkül egy „technoesszét”: Az új tárgyilagosság meglepően intellektuális írás, korának jelenségeiről, technikai-művészeti jelenségeiről filozofál. (Összhangban az Art déco és a Bauhaus stíluseszményeivel, elvárásaival – gép és ember viszonya, forma és funkció relációja: „korunkban végre teljesen fedik egymást gyakorlat és ihlet”, „egy autón semmi feleslegeset sem találunk és mégis szép”, „a legnagyobb szerelem legművészibb leírásánál is szebb egy hatalmas lendítőkerék, egy óriási turbina”, „A világon a legszebb, legremekebb művészi alkotás maga az ember.”).^[27]

Eltűnése 1931 elején, barátsága Karinthy Frigyessel

1931 februárjában „az ismert fővárosi társaságbeli fiatalember” halálhírét keltik: több lap is meglebegteti,^[28] hogy eltűnt, hovatovább öngyilkos lett, a Dunának ment. (Valójában egy hirtelen támadt ötlet nyomán Bécsbe ruccant ki mulatni, karneváli hangulatban, és hazafelé tartva a Győri vasútállomás restijében ismerte föl igazoltatás közben két detektív.) Ennek kapcsán Karinthy Frigyes is írt az esetről újságcikket: kérleli, hogy jöjjön haza, szüleit is felemlítve, akik nagyon megijedtek egy hátrahagyott-eltépett levél nyomán: "akiben annyi életerő van, hogy az öngyilkosságát követő okokat és érveket oly tökéletesen fogalmazza meg, mint ahogy Ön tette levelében, az nem lesz öngyilkos".^[29]

Ama vélekedés, miszerint eme „sajtócsínyt” (korabeli mediahacket) Karinthyval együtt ötölték ki, Rejtő hírnevének megalapozása céljából, nem igazán hihető. Egyfelől nem volt mire alapozni Rejtő népszerűségét, lévén akkoriban néhány újságbéli novellán és a rövid életű, bukásra ítélt Nagyköruton túl semmit sem tudott fölmutatni íróként. Másfelől szülei ténylegesen megijedtek: a fényképpel közreadott országos körözés számos korabeli napilapban megjelent.

Annyi bizonyos, hogy személyes ismeretségük ekkoriban kezdődhetett, és az atyai jóbarát élete végéig kitartott. Egy 1931 nyarán készült siófoki csoportképen Karinthy Frigyes népes társaságban Rejtő is látható, Karinthy Gábor vállát ölelve (a kisebbik fiú, Karinthy Ferenc az apja mellett áll).^[30]

Rejtő szerepel Karinthy egyik utolsó, életében készült fotóján is, a siófoki strandon,^[31] Salamon Béla és egy ismeretlen társaságában (1938 augusztusa). És szó szerint az utolsó napon is együtt voltak (a siófoki Vitéz-panzióban, ahol Karinthy és "udvartartása" rendszerint a nyarakat töltötte). Kosztolányiné Harmos Ilona visszaemlékezéséből tudható: "Visszament a szobájába. Néhány perc múlva zuhanás hallatszott fentről. (…) Frici ott feküdt a földön, pizsamában. Már meg volt halva. Egyik lábán rajt volt a cipő, fekete félcipő, kioldott zsinórral. (…) 14 pengőt találtak a zsebében. Rejtő Jenőtől, a penzió egyik állandó lakójától, a P. Howard álnéven humoros detektívregények írójától nyerte kártyán, még a délelőtt."^[32]

Színpadi szerzőként

1932-től mint kabarészerző tűnik föl Budapesten: gyermekkori barátja, Nádasi László lesz legfőbb szerzőtársa. Első sikerük a Gangster-idill (címváltozat: Al Capone otthon, 1932).^[33] Egyre sikeresebb színpadi szerző, a bohózatokon, jeleneteken, kabarékon és villámtréfákon túl operett-librettókat is ír: a darab cselekményét, szüzséjét jegyzi, míg a dalszövegeket másvalaki (legtöbbször Kellér Dezső), a zenét ismét más (és olykor megint más a párbeszédeket). Egyik legsikeresebb művét, az Aki mer, az nyer című „nyári operettet” (zeneszerző: dr. Sándor Jenő, aki „mellesleg” belügyminisztériumi osztálytanácsos, idegenrendészeti vezető, később budapesti rendőrkapitány volt, s így részben a deportálásokért is felelt a háború alatt)^[34] 1935-től csak Pesten mintegy százötven alkalommal adták elő (Honthy Hanna és Törzs Jenő főszereplésével),^[35][36] majd vidéken is, számtalan helyen. A színpadi műveket zömmel Marton Sándor (1871–1938) vállalkozása terjesztette (Marton Sándor Színpadi Kiadó). Az életében nyomtatott színlapok és rácsplakátok^[37][38] tanúsága szerint összességében ezernél is több előadásban láthatta a közönség Rejtő színpadi műveit (operettek, bohózatok, kabarétréfák) – kisebb településeken, ill. a 2. világháború alatt ideiglenesen visszacsatolt területeken is. A zsidótörvények után azonban a "kényes származású" szerzők nevei kezdtek eltünedezni a plakátokról és az újságokból – így pl. az Aki mer, az nyer egy idő után már csak dr. Sándor Jenő operettjeként futott.

A Tévedésből jelentik posztumusz kötet (1988) több mint 120 kabaréjelenetét, bohózatát sorolja föl,^[39] de még ennél is többet írt – azonban ezek mintegy felének elveszett a szövege, csupán címüket ismerjük korabeli említésekből (bővebben lásd még Alpár Ágnes: A cabaret. A fővárosi kabarék műsora, 1901–1944). A kabarédarabokat gyakran társszerzőkkel írta (Nádasi Lászlón túl főleg Görög Lászlóval és Kellér Dezsővel dolgozott együtt).

A zsidótörvények nyomán számos pályatársának is bedolgozik "négerként" vígjátékokba/operettekbe, így számos művét (részben) mások neve alatt jegyzik. Mintegy tucatnyi operett szövegkönyvének megírása fűződik nevéhez, ezek egy része kéziratban maradt, ill. nem adták elő. Legtöbbjét Budapesten mutatták be, de két ősbemutató Szegedhez kötődik (a szintén munkaszolgálatosként meggyilkolt Sziklai Jenő színigazgató direktorsága^[40] alatt; Buttola Edével közös fotójukat lásd:).^[41]

Fontosabb (előadott) operettjei: Egy görbe éjszaka (Budapest, 1934 nyara, zene: Buttola Ede és Megyery Gyula, versek: Nádasi/Nádassy László), Aki mer, az nyer (Budapest, 1935 nyara, zene: Sándor Jenő, versek: Kellér Dezső), Gróf Figaró (Szeged, 1936 ősze, zeneszerző: Buttola Ede, versek: Harmath Imre), Urilány szobát keres (Budapest, 1936 vége, zene: Zsigmondy Pál, versek: Kulinyi Ernő – a következő évben filmváltozata is elkészült), Tatjána, az orosz kémnő (Szeged, 1937 tavasza, zene: Radó József, versek: Harmath Imre)^[42] Tisztességes Anna (Budapest, 1939 vége, zene: Sándor Jenő, versek: Kellér Dezső és Török Rezső).

Fordítóként

A Nova kiadónál először fordítóként kap munkát: az első két regény a legfrissebb európai szépirodalmi könyvsikerek közül kerül ki, míg a másik kettő vadnyugati történet, westernponyva. 1936-ban jelenik meg Erich Kästnertől Az eltűnt miniatűr németből (Die verschwundene Miniatur, 1935), majd ugyanabban az évben Pierre Benoit-tól a Nyugat asszonya (La Dame de l'Ouest, 1936) franciából. Fordításai nyomán megállapítható, hogy németül elég jól tudott (nem csupán iskolában tanulta, de valószínűleg otthon, családi körben is beszélték, így már kisgyerekként értette), míg franciául közepesen – ami utazásai során ráragadt. Francia fordításában sok a hiba, félreértés, így valószínűsíthető, hogy még szótárat sem használt.

1936–37-ben a fordításokkal párhuzamosan két humortalan P. Howard-kötetet ad közre (A pokol zsoldosai, Menni vagy meghalni), 1938-ban pedig ismét két fordítás következik, németből: George Owen Baxter : Az utolsó golyóig… és Fred Roberts : A bosszú árnyékában. Ezek után talál rá igazi hangjára, a humoros kalandregényekre, pontosabban azok paródiájára – a fordulópont 1938-ban A fehér folt.

Az író és a szórakoztatószféra (bulvársajtó, színház, operett, kabaré, ponyvairodalom, film stb.) összefüggéseiről összefoglalóul lásd Thuróczy Gergely: Gyöngy a kommersz szemétdombján. Rejtő Jenő és a korabeli pesti szórakoztatóipar tanulmányát (Populáris műfajháló – populáris ikonok c. tematikus összeállítás).^[43]

A ponyvaíró: tízfilléres ponyvák, pengős regények, epigonfájlalás

^[44]

A színpadi művek mellett kezdett kisponyvákat írni, melyek „filléres regény”, tízfilléres ponyva(novella) formájában láttak napvilágot, saját nevén. Első alkotása e téren A párisi front – még a Nyíl regényújságban jelenik meg (1932. július 28.), majd 20 db kisponyvát a Világvárosi Regények^[45] sorozatban (Literária Kiadóvállalat – Faragó Miklós vállalkozása) ad közre 1934–1940 között. Ezen elbeszélések többségében nem a humor dominál, ill. egynémely ötletet a későbbiekben hosszabb (álneves) regényeiben is fölhasznált. Az utolsó füzetes regény (Auróra kiadó, 1942, P. Howard álnéven) A detektív, a cowboy és a légió^[46] egyfajta összegzése ponyvaíró munkásságának, görbe tükröt tartva a szakma silány „csinálóiról”.

Posztumusz jelent meg (2015), hagyatékból kiadva Konzílium az őserdőben^[47] című kisregénye, melyet 1942-ben írhatott^[48] – alapötletét Albert Schweitzer Orvos az őserdőben^[49] könyvéből vette (a világhírű orvos-orgonaművész-teológus műve először 1935-ben, majd 1942-ben látott napvilágot magyarul). Annak idején vélhetően a kisregény kiolvasható háborúellenessége is közrejátszott abban, hogy nem került nyomdába. (Ízelítő a kisregény elejéből.) A mintegy féltucat verzióban fönnmaradt művet 3 változatban adták közre 2015-ben,^[50] ill. a leghosszabbat 2016-ban,^[51] majd 2017-ben önálló kötetben a 3 változat javított szövegkiadása (ráadásképp egy negyedikkel: az egyik, Rejtő által nem javított gépirat hasonmása).^[52] Részlet az író javításaival ékes kéziratlappal illusztrált műből: a törzsfőnök haldoklik, mert nem tudja megemészteni a punktroller – masszírozófa – nevű "előételt" (és el kell hívatni Morbicert!)... A kisregény Rejtő munkásságában elfoglalt helyéről és a korabeli ponyvaműhelyekkel való összefüggéseiről lásd Thuróczy Gergely utószavát: Kompromisszum a szövegdzsungelben (gyógyír nincs). A kisregényről ponyvakontextusban.^[53]

2017 Könyvhetére újabb kisregénye látott napvilágot,^[54] szintén a PIM-béli hagyatékból közreadva (sajtó alá rendezte Thuróczy Gergely).^[55] A Tatjána Archiválva 2017. október 23-i dátummal a Wayback Machine-ben 1935 körül keletkezhetett, és eredetileg minden valószínűség szerint szintén a Világvárosi Regények sorozatba szánta. Igazi noir elbeszélés,^[56] főhőse-címszereplője egy orosz/szovjet kémnő – vélhetően emiatt, a korban kényes, gyanús tematika okán nem jelenhetett meg annak idején. Érdekessége, hogy van egy előzménynovellája is: a Kopó (1933)^[57] mintegy harmada a Tatjánának (így hiányzik belőle Nicole kapitány alakja, aki – több más Rejtő-karakterrel együtt – Piszkos Fred alakját előlegezi). A Kopó címszereplője és az elbeszélő alapvetően szimpatizál egymással, ám a kémnőért folytatott vetélkedésük akaratlanul is tragédiába torkollik. A nő múltja homályos: tán kettősügynök, zavaros politikai ügyekbe keveredve végül a szovjet titkosszolgálat okozza vesztét. Az orosz női név utóbb egy operett erejéig is megihlette Rejtőt: Tatjána, az orosz kémnő (1937)^[58] azonban csak címében közös a kisregénnyel: a szüzsét, karaktereket tekintve semmi hasonlóság nincs a művek közt. (Bővebben lásd a 2017-es Utószót.)^[59] Ízelítő a produkció korabeli plakátjaiból, bemutatójának körülményeiről, dalszövegeiből (Harmath Imre) stb.^[60]

1936-ban kerül kapcsolatba a Nova kiadóval (Nova Irodalmi Intézet, Müller Dávid és Pál családi vállalkozása, Andrássy út 32, könyvesboltjuk a Teréz körút 1/a alatt): 1936-ban és 1938-ban 2-2 művet fordítóként jegyez (3 németből, 1 franciából) – ezek is, akárcsak saját művei A Nova kalandos regényei sorozatban^[61] jelennek meg (címlapgrafikus Pályi Jenő, 1900–1953). Ezek már „pengős regények”: P. Howard álnéven 14 kalandregény(paródia), Gibson Lavery neve alatt 5 db vadnyugati történet, 1936–1941 között (a teljességre törő felsorolást lásd).^[62]

Kiadói nyomásra álnéven publikál (noha minden vágya, hogy saját nevén ismerjék el – sovány vigasz, hogy néhány kötetben P. Howard fordítójaként tüntetik föl), akárcsak a kor legtöbb ponyvaírója. A (napjainkig élő) általános elvárás/babona szerint a hazai közönség kevésbé vevő magyar (nevű) író művére.

1938-ban lát napvilágot A fehér folt c. pengős P. Howard. Rejtő regényírói pályáján itt érhető tetten először egy időtálló nóvum, nagy leleménye: felbukkan és uralkodóvá lesz a humor. Ám egyelőre csak a felében, pontosabban az egyik cselekményszálban (Bronson magándetektívnek önnön csetlés-botlásairól szóló leveleiben), a regény másik történetszála hagyományos mintákat követ. Az üzleti és közönségsiker nyomán még ugyanabban az évben megjelenik Az elveszett cirkáló, és ettől kezdve a humor teljesen átszövi a P. Howardokat, szinte minden bekezdésben föllelhető, bravúros párbeszédei tobzódnak a szóviccekben, kihagyásos riposztokban, szándékos félreér(te)tésekben.

A Gibson Lavery-könyvek alapvetően hagyományosabb ponyvák, a humor bennük többnyire afféle betét gyanánt bukkan föl. Maga Rejtő sem tartotta sokra őket, levelezésében alig hivatkozik rájuk. Egyértelműen "Howard"-dal – P. nélkül! – azonosítja magát: "megkísérlem néhány howardi őszinte szóval (...) összegezni pályafutásomat cégénél Howard születésétől napjainkig. (…) Ez Howardnak már csak posthumus műve, mert ezt az alakot a mai napon kéjjel megöltem, és azt is letagadom, hogy valaha azonos volt velem." (Rejtő Jenő levele Müller Pálhoz, a Nova Könyv kiadó ifjabb tulajdonosához, 1941 eleje).^[63]

1940 végén szakít a Novával, utolsó művei más-más kiadóknál jelennek meg (ám a címlapok grafikusa ugyanaz marad: Vogel Erik, művésznevén „eric”, Archiválva 2016. május 17-i dátummal a Wayback Machine-ben 1907–1996, akit a színházi/revü/kabaré világából ismert, ahol jelmeztervezőként dolgozott). 1941-ben a Csillag kiadó következik (Az ellopott futár), majd az Aurora (Piszkos Fred közbelép, A detektív, a cowboy és a légió, 1941-42), utolsó könyve megjelenését már nem éri meg (A megkerült cirkáló, Soóky Könyvkiadó, Budapest, 1943).^[64] A közönség csak az utolsó 1-2 évben szerzett tudomást arról, hogy P. Howard (szigorúan 'péhovárd', pestiesen ejtve) azonos Rejtő Jenővel – ezt a korabeli szélsőjobboldali sajtó szenzációként tárgyalta (úgymond újabb rejtőzködő zsidó kultúrmételyezőt sikerült leleplezni).

Rejtő legsikeresebb könyveiben valójában semmit mást nem csinált, mint a korban divatos (unalomig ismert-ismételt kliséket sorjáztató) légiós/kalandregényekbe oltotta önnön maga legfőbb alkotói géniuszát – a pesti humoristát. Ebbéli minőségében műfajújítóvá lépett elő – ami a XX. században nem sokaknak adatott meg –, bár egyszersmind "megcsúfolta" a kalandregényt. A korabeli "hardcore" ponyvákkal összevetve egyértelmű, eme humoros kalandregények kiforgatják az ismerős kliséket, a szereplők viselkedése és habitusa a megszokott hősideáltól igencsak messze rugaszkodik. A P. Howard-álnéven közreadott légiós könyvek, tengerésztörténetek, krimik afféle ponyvaparódiák. Bőven merített a műfaj kliséiből, a számos magyar és külföldi műben előforduló fordulatokat kiforgatta, ill. pesti humorral telítette. A legsikerültebb Rejtő-figurák a kalandregényekből unalomig ismert szereplők karikatúrái, egyáltalán nem "életszerűek", viszont fölöttébb életrevalóak.

A (pesti) humoros kalandregényt rögtön megkedvelte a magyar olvasóközönség és hamarost silány utánzói, kéretlen epigonjai akadtak, ami szerfölött zavarta az írót: "Az én negyven-ötven regényemre nézve azonban ne méltóztassanak elmulasztani a kötelező kiadói gondosságot, és itt nem Nagy Károly kollégám és barátom stiláris alkalmazkodásáról van szó, hanem azon írói és üzleti etikát lábbal tipró könyvekről, amelyben a nyílt plágium ellen semmiféle ügyvéd nem ajánlja majd, hogy védekezzenek, különösen, mivel már régóta jobb elhatározásra próbálom rábírni a szakmát, békés úton. Csak a héten olvastam el néhány kiadványukat, s ilyen példátlan eljárásról fogalmam sem volt." (Rejtő Jenő levele az Aurora Kiadónak, 1941. július vége).^[65]

A ponyvafejedelem "kijelölt utódja" Nagy Károly (1909–1942), a szintén ukrajnai munkaszolgálatban eltűnt kalandregényíró (legtöbb könyvét Charles Lorre álnéven jelentette meg), Kockás Pierre figurájának megteremtője. (Műveinek könyvészeti felsorolását, több mint 150 önálló kiadványt lásd.)^[66] Rejtő levelezésében "lelkes barátom és hívem", ill. "barátom és kollégám" kifejezésekkel jellemzi. A Nova-féle szakítás után kiadójának szegezi a – rögvest megválaszolt költői – kérdést: "Ön talál-e új Howardot? Ez nemcsak író, ez szerencse kérdése is, amit kétszer nem tálal az élet (esetleg). Mindenesetre közlöm, hogy Charles Lorre címe: Nagy Károly, Révai u. 8. Telefonja van." (Rejtő Jenő levele Müller Pálhoz, a Nova Könyv kiadó ifjabb tulajdonosához, 1941 eleje).^[67]

Magánélet, házasságok

^[68]

Fiatalkori "csajozós" levelezéséből kiderül, hogy szerfölött kedvelte a szebbik nemet, a lányok egyenest rajongtak érte. Azonban nem volt kitartó szerető: a rajongás könnyen csapott át féltékenykedésbe, majd hirtelen szakított, és másik hölggyel bonyolódott levelezésbe (vidékiekkel és fővárosiakkal egyaránt, ezek többnyire alkalmi ismeretségeken alapultak). Egynémely kirohanása egyenest kioktató, sőt sértő is volt a női nem képviselőivel szemben. (A levelezés közreadását,^[69] ill. Győri Anna kísérőtanulmányát^[70] lásd a Rejtő-emlékkötetben.)

Fénykorában rengeteget keres, de nem tud bánni a pénzzel, szenvedélybetegsége a hazárdjáték, keresménye kifolyik kezei közül (elkártyázza vagy más szerencsejátékon veszíti el), saját lakása nincs, szállodában-panzióban-albérletben-barátoknál-feleségeknél lakik (anyagi helyzetétől, illetve kedélyétől függően...). Egy hivatalos leveléből kiderül, hogy csak a Novától 50 ezer pengőt kapott^[71] (mintegy 5 év alatt) – és csupán a pengős regényekért.^[72] Ezenfelül jövedelme volt még sajtómegjelenésekből, kabaré- és operettelőadásokból, kisponyvákból, filmírásból és egyéb ún. kisjogokból stb.: az átlag ponyvaíróknál sokkal jobban megfizették.^[73]

Rejtő Jenő kétszer nősült, mindkét alkalommal (már elvált) gépírónőit vette el, akiknek műveit diktálta (egyik házasságból sem származott gyerek, Rejtő Jenő hivatalosan utódok nélkül hunyt el). Első felesége 1935-37-ben Boros Rózsa (1900–1945, a Bergen-belseni koncentrációs táborban veszett oda) – a szociáldemokrata Szakasits családdal állt rokonságban. 1935 októberében kötöttek házasságot, ám alig fél év együttélés után elhagyta az asszonyt – hivatalosan 1937 januárjában váltak el (a bontóper ügyvédje a feleség részéről tulajdon sógora, Rejtő bátyja, dr. Révai Gyula volt – ezek után az írót havi 120 pengő asszonytartásra kötelezték, valamint a 2200 pengős hozományt is vissza kellett fizetnie...). Alig 2 hétre rá, 1937 februárjában vette el második feleségét, Gábor Magdolnát (1908–2008), akinek szintén ez volt a második házassága. Ő maga is foglalkozott írással: divatos szerzőktől novellákat, krimiket és kalandos könyveket fordított (többek közt a Rejtő egyik fő publikációs fórumának számító Színházi Élet-ben, előző férje nyomán M. Gábor Magda – Mellinger – néven).^[74] 1937-38-ban egy éven át Olaszországban éltek, városról városra költöztek: Rejtő folytatta írói munkáját, felesége pedig a gépírást – Budapestre postázta az elkészült részeket (ekkor íródott A szőke ciklon, melynek címszereplőjében halványan Gábor Magdára lehet ismerni). 1938 szeptemberében Rejtő elhagyta második feleségét, a hivatalos válásra 1940 októberében került sor.^[75]

A filmíró

^[44]

Rejtő neve alatt életében hivatalosan két vígjátékot forgattak, de legalább még kettőről lehet tudni, hogy jelentős mértékben az ő szellemi terméke, ám a zsidótörvények miatt csak mint névtelen "néger" (kényszer-társszerző) működhetett közre a produkciókban. Első filmje az 1936-os Sportszerelem nyomán készült – eredetileg szkeccsfilm, a rövid változathoz (mintegy negyedórás lehetett) Rejtőnek még nem volt köze. 1937-ben felkérésre kibővítette a filmnovellát (társszerző Kolozsvári Andor), és azon melegében májusban le is forgatták (bemutató: 1937. júl. 22.), különösebb sikert nem aratott. A "kétlépcsős" munkamenetnek köszönhetően – a korban szokatlan módon – gyakran 2 filmrendező nevéhez kötik (rövid: Kardos László,^[76] egész estés: Farkas Zoltán), de megkettőződött az operatőrök és egyéb szakemberek száma is. A szkeccs (egyelőre) nem lelhető föl, vélhetően teljes egészében "föloldódott" a hosszabb változatban – így nem lehet megállapítani, hogy mi volt a kiindulás, ill. Rejtő pontosan mennyit írt hozzá. Forgatókönyvírói: Kolozsvári Andor és Lőrincz Miklós (a pontosítás végett: Rejtő életében nem írt forgatókönyvet , ő az alaptörténetet, a cselekményt alapvonulatát dolgozta ki), az elhangzó dalok szövegét Kellér Dezső, zenéjét Sándor Jenő jegyzi, főbb szereplői: Boross Géza, Delly Ferenc, Latabár Kálmán, Salamon Béla, Zeisler Edith. Az alkotás filmtörténeti jelentősége: ez volt az akkor már közel másfél évtizede színpadon lévő "kis Latyi" debütálása a mozivásznon.

A mintegy 65 perces mozialkotás elkészülte nem volt zökkenőmentes, minthogy a film beruházói jelentősen belenyúltak az eredeti könyvbe, aminek jogi procedúra lett a következménye: "Rejtő Jenő író zárlati kérelemmel fordult a budapesti törvényszékhez a Sportszerelem című film nyilvános előadása ellen. Kérelmét arra alapította, hogy a producerek forgatókönyvét a film készítése közben távollétében megváltoztatták. Ez szerinte szerzői jogbitorlás, mert az író beleegyezése nélkül az eredeti szövegen még lényegtelen változtatást sem végezhet senki. (...) Rejtő Jenő a film szerzőségét nem vállalja, hiszen az még csak nem is hasonlít az ő alkotásához." Mindezek után "a tárgyalásvezető bíró (...) békés megegyezésre szólította föl a feleket. Ez az egyezség sikerült is" (Népszava, 1937. aug. 19., 8. old.). Így végül Rejtő neve szerepel a főcímben (bővebben lásd vonatkozó szakirodalomban).^[77]

Rejtő másik, életében leforgatott filmje az Urilány szobát keres saját korábbi, 1936 végén Budapesten bemutatott zenés színpadi vígjátékának átdolgozása (a filmbemutató dátuma: 1937. szept. 14.). A jóval sikeresebb, napjainkban sem ismeretlen moziváltozat csak nagy vonalakban követi a színházi vígjátékot (a történetet Kulinyi Ernővel közösen jegyzi, a filmre írás László Miklós – a nevezetes Illatszertár szerzőjének^[78] – műve), rendezője galántai Balogh Béla. A főszereplők névsora valóságos sztárparádé: Ajtay Andor, Kabos Gyula, Somló István (a "legangolabb" magyar színész), Zilahy Irén (1902–1944, utóbbinak ez volt az első hazai moziszerepe, korábban francia és osztrák filmekben játszott).

Az Urilány körül is zajlott per, ezúttal egy "külsős", a sztáríró Zilahy Lajos indított jogi procedúrát, ti. amerikai útja során, ú.m. a háta mögött "adták elő Budapesten az Urilány szobát keres című zenés vígjátékot, amelyből most Zilahy Irénnel a címszerepben filmet készítettek", a filmvállalat azonban "a filmet úgy hirdeti, hogy főként az „urilány” szóra és Zilahy Irén névre fekteti a fősúlyt, amivel tisztességtelen versenyt és szerzői jogbitorlást követ el, mert Zilahy Lajosnak van egy Urilány című darabja. Arra kéri tehát a törvényszéket, hogy tiltsa el a filmvállalatot a címnek ilyen megtévesztő módon való használatától."^[79] A folytatás mondhatni a tipografizálásba bújtatott reklám eltiltásának diadala, ti. a törvényszék "eltiltotta az alperest olyan hirdetések közzétételétől, amelyek a mozidarabra vonatkozóan az „Urilány” szót egyedül használja és mellőzi a darab címéinek további részét. A címhasználattól, amely a cím teljes szövegét tünteti fel, nem tiltotta el a törvényszék az alperest. Nem tiltotta el a törvényszék Zilahy Irén nevének hirdetését sem."^[80] (Bővebben lásd a Rejtő-emlékkötet vonatkozó fejezetében.)^[81]

Rejtő egy meg nem valósult mozinovellája, a Miss Halhatatlan 1938 táján keletkezhetett: többi "filmtörténetétől" eltérően nem hazai/pesti, hanem külföldi tematikájú – hollywoodi piacra szánhatta, mert a felvezetésben említett Földes Lajos a Paramount USA-béli gyártócég budapesti képviselője volt. A szinopszisban plágium, tiszti becsület, párizsi bohémvilág, ármány és szerelem körül bonyolódik a történet egy világhírű (végigolvasatlan...) botrányos regény kapcsán (hagyatékból közreadva, lásd Rejtő Jenő-emlékkötet szövegközlései).^[82]

Életének utolsó éveiben egyre többet álnéven dolgozik a kirekesztő törvények következtében. Hivatalosan csak a különféle szakmai kamarák tagjai vállalhattak munkát, ahová a zsidónak minősülőket nem vették föl. Ám a "kényelmetlen származású" szerzőket-alkotókat-művészeket nem lehetett egycsapásra "kiírni" a porondról, így többségük továbbra is dolgozott, mások neve alatt. Ennek köszönhetően számos zsidó színházi/mozis szakember írta meg visszaemlékezéseit-anekdotáit, melyek fontos forrásul szolgálnak a korszak tanulmányozásához, bővebben lásd Gajdó Tamás tanulmányát: (Nem) véletlenül történet. Zsidó színházművészek emlékiratai 1939 és 1943 között). Rejtőt ez annyiban érintette, hogy az 1938-as kiváló Pillanatnyi pénzzavar, ill. az 1940-es, kevésbé sikerült Pepita kabát történetének megírásából is alaposan kivette részét: a vígjátékokat nevének elhagyásával – vö. "néger" – forgalmazzák (bővebben lásd a Rejtő-emlékkötetben).^[83]

Összefoglaló a Rejtővel kapcsolatba hozható (mozi)filmekről: Magyar Filmszüret: A ponyva dinamikája – Rejtő Jenő a filmvásznon (Szentpály Miklós írása).

Utolsó évei, megroppanása, halála és szimbolikus síremléke

^[84]

Rendkívül gyorsan írt, ennek ellenére sok időt töltött munkával. Először kézzel vetette papírra történeteit, majd gépírónőknek diktált, de már menet közben is sokat változtatott a szövegen. Mondatait akkurátosan csiszolta, nagy műgonddal járt el: nem csupán a pénz érdekelte, hanem igazi íróhoz méltóan kész volt minden egyes szaváért harcba szállani, több fordulóban javított, s kiadótól-nyomdától is alapos korrektúra-lehetőséget vállalt/követelt. Leginkább azt rója föl slendrián kiadóinak, hogy kéretlenül belenyúlnak szövegeibe, megcsonkítják a humoros részeket: "Ez a Howard kibírta azt is, hogy Az előretolt helyőrség legjobb részeiből 42 oldalt húzzon Troppauer Hümér költőből, mert 'ezeknek az olvasóknak nem kell a humor, csak épp egy kicsi'. Ez kibírta A fehér folt 3x25 oldalas húzását ugyanez érv alapján a magándetektív leveleiből, és A szőke ciklonra erőszakolt afrikai véget."^[84]

Gyakran egész éjszakákat átdolgozott, rengeteg kávét ivott, cigarettázott, olykor pedig altatót szedett be,^[85] de leginkább a korban legális (patikában kapható), Aktedron^[86] nevű amfetamin-származékkal stimulálta magát. Ennek és túl fordulatos fiatalkorának köszönhetően erős szervezete nagymértékben meggyengült, és 1939-től többször volt ideggyógyintézetben (Benedek László ideggyógyász utalta be a Siesta Szanatóriumba – amiképp pár évvel korábban József Attilát is –: ez az élmény ihlette posztumusz kiadott A boszorkánymester című regényét, munkacíme szerint Wallenstein szanatórium). Az idegroncs író bipoláris zavarban (mániás depresszió) szenvedhetett. Egyik személyes ismerőse, Ritter Aladár (1903–1993)^[87] újságíró-tipográfus visszaemlékezése is ezt erősíti: "Szerintem két Rejtő–Howard volt... Az egyik: a kellemes, barátságos, szeretetreméltó, nagyszerű csevegő, a szórakoztatás mestere. A másik: a nagyhangú, izgága, hirtelen haragú, ellentmondást nem tűrő, nem egyszer igen goromba, sőt erőszakos fickó. Szinte érthetetlen volt, hogy az első számú kedves Rejtő-pillanatok alatt – például egy ellenvetés miatt – átváltott a másodikra: a nehezen elviselhető Howardra."^[88]

A honi helyzet egyre romlott, kitört a világháború, a zsidótörvények miatt nem lehetett szakmai kamarai tag, hivatalosan nem működhetett filmes és színházi produkciókban, így gyakran más írók műveiben segédkezett (vö. "négerként").^[89] A zsidó szerzők még publikálhattak a sajtóban és saját nevükön/fordításokban önálló köteteket is közreadhattak, azonban nemsokára ez a kiskapu is de facto bezárult, egyre többen kerültek egzisztenciálisan nehéz helyzetbe. 1942 nyarán lépett életbe a "ponyvarendelet", mely a háborús papírhiányra hivatkozva korlátozta az olcsóbb kiadványok megjelenését (A m. kir. minisztérium 1942. évi 4.300. M. E. számú rendelete a rotációs és az íves nyomópapirosnak könyv, naptár vagy füzet előállítására való felhasználása tárgyában, in: Budapesti Közlöny, 1942. júl. 17.). Ez számos kis kiadó, ill. ponyvákat is közreadó vállalkozás végét jelentette (bővebben lásd:).^[90] Élete utolsó évében, 1942-ben már csak egyetlen kiadványa jelent meg (P. Howard néven, Aurora): A detektív, a cowboy és a légió kisregény egyfajta látlelet-paródia a silány ponyvaírókról, utánzóiról. Színpadi műveket (kabaréjelenet, bohózat, opererett) sem adott közre. Utolsó, általa nyomdába adott nemes ponyvája, A megkerült cirkáló (1943, Soóky Könyvkiadó) megjelenését már nem érte meg. A sietséget érezni az egyenetlen színvonalú regényen, a helyenként ugráló történetmeneten – nem volt ideje csiszolgatni a szöveget.

1942. október 9-én az Egyedül Vagyunk című szélsőjobboldali, nyilasokkal is kokettáló lap cikket közölt Rejtőről (Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét. Mr. Howard-Rejtő-Reich, a nagy terézvárosi ponyvakirály és rémregénygyáros rövid idegkúra után visszatér a Japán kávéházba), nehezményezve benne, hogy ugyan zsidó származású, mégis nyugodtan írogatja regényeit a kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót.^[89] Az író rögtön beperelte a lapot rágalmazásért (jogi képviselője a bátyja, dr. Révai Gyula volt), ám mivel a cikk álnéven (László András) jelent meg, a főszerkesztőn, Oláh Györgyön kérték számon – országgyűlési képviselő lévén azonban mentelmi jog illette, így hosszas jogi huzavona után az ügyet félretették (bővebben lásd Perczel Olivér levéltáros tanulmányát^[91] és a peranyagot).^[92] Rejtő ekkor már majdnem egy éve halott volt – holtában sem szolgáltattak néki igazságot. A cikk megjelenése után nem sokkal megkapta a behívót (névre szóló behívóparancs, ún. SAS katonai behívó), és ennek nyomán vonult be a nagykátai munkaszolgálatos gyűjtőtáborba (101. Honvéd Kiegészítő Parancsnokság). Innét a gyűjtőhely pszichopata, szadista parancsnoka Muray (Metzl) Lipót (1886–1945 – háborús bűnök miatt kivégezve)^[93] rövid úton a keleti frontra (Don-kanyar) vezényelte, a Magyar 2. hadsereg részeként (amely mintegy százezer embert veszített a Szovjetunióban) – az egész század odaveszett.^[94] Az embertelen körülmények és a borzalmas hideg (mintegy mínusz 40 fok!) hamar felőrölték a szervezetét, és 1943. elején (hivatalosan 1943. január 1-jén – a pontos dátum Archiválva 2016. augusztus 6-i dátummal a Wayback Machine-ben nem biztos) meghalt. Pontosabban: eltűnt^[95] (a korabeli katonai gyakorlat szerint halottnak csak azt lehetett tekinteni, akiről ezt három tanú igazolta jegyzőkönyvileg, ezért a statisztika jóval kedvezőbb volt az elesettek terén).

Minderre a hivatalos irat szerint egy kis faluban, Jevdakovóban került sor, röviddel az 1943. január 12-i doni áttörést megelőzően.^[85] Az oroszországi (tehát nem ukrajnai!) település napjainkban 6-700 lelket számlál, vasútállomással rendelkezik, mintegy 100 km-re délre található Voronyezstől, a Dontól pedig 30 km-nyire nyugatra és délre (a folyó itt keletről délre fordul, hajtűkanyar-szerű ívét a korban Don-könyöknek hívták). A 2. magyar hadsereg doni csatájáról részletesen lásd: Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942–1943.^[96] Rövid áttekintés: A 2. magyar hadsereg (1942–1943).^[97]

Sok sorstársához hasonlóan jelképes sírját a voronyezsi területi Rudkino határában elterülő II. Magyar Központi Katonai Temetőben állították föl (felavatva 2003-ban), a veszteségkarton^[98] szerint: "nem halt meg, hanem eltűnt", ill. "halál oka közölve nem lett",^[99] a sírjelszám is hiányzik (pedig általában ezt a két adatot szintén megadták a veszteséglistán). A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály szervezésében mintegy 56 ezer katonáról és munkaszolgálatosról emlékeztek meg ily módon, "Reich Jenő kmsz." neve a 63. számú fekete gránittáblán olvasható (alulról a második). „Az exhumálások során, mivel mindenkit nem lehetett beazonosítani, azt a gyakorlatot követték, hogy a rendelkezésre álló veszteségi nyilvántartások alapján az adott temetőből (…) mindenki nevét föltüntették, aki a doni hadműveleti területen tűnt el”.^[100]

Műveinek utóélete

^[101]

1946-47-ben a Nova (akik oly cudarul bántak Rejtővel) feléleszti legsikeresebb sorozatát, A nova kalandos regényeit, amelyben kizárólag Rejtőt ad ki... Nemsokára azonban Müllerék vállalkozását^[102] is államosítják és közel egy évtizedig semmi sem jelenik meg tőle idehaza.

Művei a Rákosi-korszakban indexen voltak, 1956 előtt csak a feketepiacon lehetett (borsos áron) hozzájutni. Új kiadásban A láthatatlan légió jelent meg elsőként, 1956 nyarán a Magvető Könyvkiadónál (ennek igazgatója ekkor Hegedüs Géza, Rejtő személyes ismerőse: az igazi olcsókönyvtáros könyvecskéhez előszót is illeszt – amiképp Az utolsó szó jogán című posztumusz kötethez is, ez indítja el az író rehabilitációját). Ekkor állítólag a feketepiaci zugárusok névtelen levélben fenyegették meg a kiadó vezetőjét: lelövik, ha kiad még egy Rejtő-regényt...

Az évtizedes szilencium mit sem csorbított az író népszerűségén, sőt: az olvasók továbbra is szívesen forgatták műveit, így egyre nagyobb példányszámban jelentek meg könyvei. 1964-től az Albatrosz Könyvek sorozatban minden P. Howard-ot közreadnak (az általa is gyengébbnek tartott Gibson Lavery-könyveket nem), beleértve 4 posztumusz (be nem fejezett) "pengős regényét" – ezeket az író bátyja, dr. Révai Gyula hozta tető alá. Ezzel párhuzamosan 1966–68-ban szintén ő rendezett sajtó alá 5 kötetet a bécsi Novák könyvkiadónál, zömmel kisregényeket/tízfilléres ponyvanovellákat, ill. egy Laveryt (eme művek az Albatrosz-sorozatban nem jelentek meg).

Az úttörő Rejtő-kutatónak dr. Paulay Lajos (1924–1999) pszichológus tekinthető: ő állította össze az író műveinek első bibliográfiáját (gépiratban: OSZK Kézirattára), A fehér folthoz (Neptun Könyvek, Budapest, 1957) írott utószavából kiderül: még egyben látta a gazdag Rejtő-hagyatékot, mely a legendával ellentétben nem semmisült meg a világháborúban. A PIM-be azonban a rendszerváltás táján már csak annak töredéke érkezett be: "A kéziratok Rejtő halála után feltehetően szüleire maradtak, majd az időközben megözvegyült Reich Lipót, Rejtő édesapja egy, vele egy házban élő lakótársának ajándékozta őket. Az 1956-os forradalom idején a hagyaték több része áldozatul esett az óvóhelyfűtési kísérleteknek."^[103] De amiképp pl. az Albatrosz-sorozatban posztumusz közreadott regények gépirata is túlélte a történelmi traumákat, úgy remélhetőleg a kéziratok, hivatalos levelezés stb. többi része is csupán lappang.

1967-ben a Magvető Kiadó Az utolsó szó jogán adta közre az író kevésbé ismert írásait (szerk. Révai Gyula): novellák, esszék, filmtervek (hagyatékból kiadva, ill. korábban csak sajtóban megjelent művek).^[104] 1988-ban jelent meg Tévedésből jelentik címmel az író (bohózatainak és kabarétréfáinak válogatott gyűjteménye (szerk. Dallos József), alapos bibliográfiával (122 tétel). Fontos megjegyezni, hogy a Magvető Albatrosz Könyvek sorozatában – gyakran százezernél is nagyobb példányban – megjelent kötetek majd mindegyikét a hivatalos ideológiai irányultság jegyében megcsonkították, a politikailag kényesnek ítélt részeket, neveket, földrajzi jelenségeket "átigazították", vagy egyszerűen elhagyták, kicenzúrázták (pl. khmer törzsek említése, szovjet/orosz konnotációjú fogalmak).

1997-ben hagyatékból adták közre legnagyobb lélegzetű, kéziratban maradt művét, az 1931 körül keletkezhetett útinapló-szerűséget: Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam (Szukits, Szeged, 1997), amely merőben eltér a megszokott humoros Rejtő-könyvektől. Folytatásképpen jelent meg 6 év múlva a részben szintén kiadatlan Rejtő-novellákat tartalmazó Bedekker csavargók számára (Szukits, Szeged, 2003) – mindkettőt Varga Katalin, a PIM Kézirattárának vezetője rendezte sajtó alá.

2015-ben Az ellopott tragédia. Rejtő Jenő emlékkötet (PIM–Infopoly Alapítvány, Budapest, 2015) vállalkozott az író munkásságának számbavételére: az alapos tanulmányok és bibliográfiák (külföldön kiadott, ill. idegen nyelvre fordított művei, adaptált Rejtő-képregények) mellett számos dokumentum, fotó, kézirat, sajtómegjelenés, színlap stb. is helyet kapott benne, akárcsak Rejtő elfeledett-kiadatlan szövegei (szerelmi és hivatalos levelezés, fiatalkori versek, újságcikkek, Nagykörut c. bulvárlap hasonmása, Konzílium az őserdőben c. kisregény etc.). Archiválva 2016. március 17-i dátummal a Wayback Machine-ben Információ forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Rejtő_Jenő
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.