A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
A pogányság (a latin pāgānus = „vidéki” szóból) a szövegkörnyezettől függően eltérő jelentésű kifejezés. Tágabb értelemben a vallástalan és a kinyilatkoztatott vallásokon kívül álló embereket jelölheti; míg konzervatív keresztény nézőpontból azok, akik nem tartoznak a monoteista (egyistenhívő) vallások egyik csoportjába sem. A modern korban a pogány kifejezést többnyire már nem használják az ateisták, agnosztikusok vagy kisebb vallások hívői esetében. Az újpogány mozgalmak követői azonban csoportjuk önmeghatározásaként használják.
A pogányság egy olyan kifejezés, amelyet a 4. században használtak először a Római Birodalom politeista (nem zsidó és nem keresztény) embereire.[1] Az elnevezés egyik fő oka az volt, hogy ők egyre inkább vidéki emberek voltak a keresztény lakossághoz képest, vagy éppen csak azért, mert nem voltak Krisztus katonái, azaz nem voltak megkeresztelt hívők.[2][3]
A pogányság eredetileg a többistenhit pejoratív jelzője volt, ami az alacsonyabb rendűséget jelezte.[4] A 4. században, a kereszténység államvallássá válásakor a pogányság többnyire a „parasztság vallását” jelentette.[5] Később, a középkorban és utána a pogány kifejezést minden ismeretlen, nem-keresztény vallásra alkalmazták, és a kifejezés hamis isten(ek)be vetett hitet feltételezett.[6][7]
Napjaink pogány vallása - a modern pogányság vagy újpogányság [8][9] a panteista, a politeista vagy az animista világképet tükrözi; bár közüle néhány irányzat monoteista.[10] A mai pogányság gyakran tartalmaz olyan gyakorlatokat, mint például a természetimádat, amely megkülönbözteti a nagy világvallásoktól.[11][12]
Az egykori pogányság megismerésében az antropológiai kutatásokra, a régészeti leletek bizonyítékaira és az antik írók beszámolóira támaszkodhatunk.
Története, használata
A „pogány” szó a latin paganusból származik, amely kezdetben „vidéken lakó”-t, falusit jelentett (a pagus, azaz „vidék”, „falu” szóból).[13][14] A magyarba a szó horvát vagy szlovén nyelvből, a pogan, poganin. A pagano pedig olasz nyelven szintén pogányt jelent. A paganus szó az idők folyamán számos jelentésváltozáson ment keresztül, sőt magának az értelmezésnek és eredetelméletnek is saját története van, szinte minden generáció újabb hipotézisekkel, kutatási eredményekkel lép fel.[15]
A Bibliában
Az Ószövetség élesen megkülönbözteti a választott népet, azaz JHVH népét más népektől (gójim).[16] Ahol csak a „nép” szó áll, ezt a fordítók kibővített kifejezésekkel adják vissza, aszerint, hogy pogányokról vagy a „választott nép”-ről van-e szó.[17]
Amikor a középkorban eredeti nyelveiből latinra fordították a Bibliát, akkor a Bibliában használatos héber gójim és görög ethnoi szavakat is paganusként fordították le, noha ezeknek a szavaknak a jelentése nem teljesen fedte a latin paganus addigi jelentéseit: vidéki, civil, nem-keresztény. A héber gójim és görög ethnoi szavak jelentése egyszerűen „népek” vagy „nemzetek”, szembeállítva a választott (zsidó) néppel, „a Nép”-pel. Ekkor gazdagodott tehát a paganus szó jelentése a nem-zsidó és a ma domináló többistenhívő, természethívő, más valláshoz tartozó jelentésekkel[18] A pogány szó mai jelentéseiben tehát eredetükben egymástól független szavak jelentései fonódnak össze.
Európai történet
A latin paganus kezdetben „vidéken lakót” vagy „földművest” jelentett. A római katonák zsargonjába már „újonc” vagy „civil” jelentéssel ment át.[19] Később a kereszténység nyelvhasználatában, a „Krisztus hadseregére”, mint metaforára vonatkoztatva, azokat jelölte, akik nem katonái, vagy nem jó katonái Krisztusnak. A paganus szó „nem-keresztény” jelentése azért alakulhatott ki, mert a kereszténység a vidékiek között lassabban terjedt el.[14][20]
Később, a középkori nyugati keresztény teológiai megítélés a következő csoportokat alkalmazta :[21]
- a hitetlenek közé tartoztak a pogányok és rajtuk túl a zsidók és a muszlimok,
- skizmatikusok (ortodoxok),
- eretnekek.
Aquinói Tamás elvileg elutasította a pogányok erőszakos megtérítését, míg Duns Scotus kívánatosnak tartotta fenyegetésekkel és megfélemlítéssel a keresztség felvételére késztetni a pogányokat.[21] A pogányok elleni agresszív beállítódás vége és a tolerancia győzelme nagyjából a felvilágosodás korával esik egybe.[21]
Napjaink
A pogányság szó mai használatában legáltalánosabban a politeista (azaz többistenhívő), panteista, animista és sámánista vallásokat jelenti, a pogányok pedig ezen vallások követőit.
Szövegkörnyezettől függően valamennyi nem egyistenhívő népre (például a kereszténység előtti pogány magyarok[22]) vonatkoztathatjuk. Korábban a nagy keleti vallások (buddhizmus, hinduizmus, dzsainizmus stb.) híveit is pogányoknak nevezték.[14]
A „pogány” szó jelentései még:
- Nem keresztény (régies jelentés, például a muzulmánokra a török háborúk korában) – fordított használata: nem muszlim (a törökök hitetlent jelentő „gyaur” szava a keresztényekre a török háborúk korában).[14][23]
- Vallástalan (a vallásos emberek által ma is használt, gyakran pejoratív jelző, például a megkereszteletlen emberekre).
- Kegyetlen, cudar (régies jelentés), kemény[24]
Az egykori európai pogány társadalmak jellemzői
Az ókori európai társadalmak kialakulásánál a nagycsaládi, nemzetségi rendszert találjuk. A család szerepe mindennél fontosabb volt, az államét messze megelőzte. Részletes írott forrásokkal a görög és római társadalmakról rendelkezünk, de a család más népeknél is (kelták, germánok, szlávok, magyarok) központi szerepet töltött be. Az ókori görög és római pogány társadalmak első módszeres tanulmányozása Fustel de Coulanges nevéhez fűződik.[25] Úttörő munkáját, ahol kutatásában elsők között mutatta be a vallás (mint a családi és állami kultusz része) központi társadalmi szerepét, a marxista történetírás folyamán élesen bírálták.[26] Ezzel szemben az ókori történetíró Plutarkhosz szerint a vallás központi szerepet töltött be,[27] amit Cicero is megerősít.[28] Hasonlóan elterjedt volt a lélek halhatatlanságába [29][30][31] és a lélekvándorlásba vetett hit.[32][33][34][35]
Görög-római világ
Család
Az ókori görög és római társadalmak központjában a család állott, mely a családi kultusz, háztűzhelyi vallás köré épült fel. Az állam a nagycsaládok (nemzetségek) szövetségéből alakult ki.[36] A család vezetője, főpapi szerepben a családfő (lat: Pater Familias) volt, aki egyeduralkodóként mindent megtehetett a családtagok körében. Jogában állott bármely családtagot megölni (feleség, gyerek stb), illetve rabszolgának eladni. A családfő a családi kultusz erősítése vagy megvédése érdekében alkalmazta hatalmát. E szempontból a házasságtörés és a cölibátus komoly bűnök voltak, mert különböző módokon a család(i kultusz) épségét ill. fennmaradását veszélyeztették.[37] A családi kultuszban a családi tűzhely kiemelten fontos szerepet töltött be.[38] Ha több család összeállt egy nagycsaládba (lat. Gens), illetve több nagycsalád egy nemzetségbe (gör. Phratria, lat. Curiae), akkor a létrejövő új közösségnek egy közös istensége lett.[39]
A rómaiak használta szó: Pietas (kegyesség, jámborság) egyszerre három dolgot jelentett: A család iránti kötelességtudatot, a család iránti szeretetet, és a családi vallásosságot.[37]
A családi értékek jó visszatükröződését adja Vergilius Aeneise, amely Bernini e tárgyú szoborcsoportjában is kifejeződik: Aeneas Trója bukása után apját Ankhiszészt és a házi isteneket hordozza, míg fia Ascanius a házi tüzet viszi.[40]
Jog, adásvétel, végrendelkezés
A görög-római jogfelfogás a természet visszatükröződése volt: a természetben erős rangsor uralkodik (hierarchia), az erősebb uralkodik a gyengébben, ez a természetes állapot.[41] Az állampolgárság a család férfitagjai számára volt fenntartva: nők és jövevények (családi tűzhellyel nem rendelkezők, honos ősökkel nem rendelkezők) számára nem.[42] Több városállamban a család férfitagjai akkor lehettek állampolgárok egyáltalán, miután az apjuk, a családi kultusz vezetője, meghalt.[43]
Ezek a szigorú szabályok és úgy általában a tárgyalt jogi szabályozások a történelem folyamán lazultak, különösen miután a különböző szintű társadalmi rétegek vetélkedése és konfliktusa (Athénban az eupatridák és théták, Rómában a patríciusok és plebejusok), ezeket kikényszerítették, de ez hosszú évszázadok során ment végbe, melynek során a vallási és társadalmi értékek állandósága volt a jellemző.[43]
A legkorábbi görög és római jogban a magántulajdon adásvétele, – a magántulajdon a családi kultusz jogköre alatt állván, szent birtok lévén – gyakorlatilag meg volt tiltva.[44] A későbbi törvényekben is korlátozások és büntetések sokasága vette körül.[44] A legidősebb férfitag birtokolta az összes családi vagyont egy darabban, családi hitbizományként. Halála esetén a vagyon automatikusan a legidősebb fiára szállt, egyenesági fiú-leszármazott hiányában a legidősebb férfirokonra. Ha az egész családban csak lányok voltak, akkor a vagyon a legidősebb leány férjéé lett. Lányok nem örökölhettek.[44]
A végrendelkezést először Szolón törvényei engedték meg – a gyermekteleneknek. Később ez megengedőbb lett, de vallási aggályok sokasága vette körül. Még Platón idejében is erős negatív felhangja volt.[44]
Az adósokkal való bánásmód is a családi tulajdon szentségét tükrözte. Az adóst lehetett dolgoztatni, de a tulajdonát nem szabadott lefoglalni.[45]
A rabszolga jogi meghatározása „élő szerszám” (lat. mancipium) volt, akit a tulajdonosa eladhatott, megkínozhatott, megölhetett.[46][47] Vedius Pollo patríciusról följegyezték, hogy a rabszolgái húsával etette halait, hogy ízletesebbek legyenek.[48] A gyakorlatban a rabszolga több hasznot hajtott élve mint halva (ezért rendszerint nem ölték meg, vagy akár jól is tartották), de az ura kénye-kedvére volt bízva az élete.
Katonai jellemzők
Az ókor katonai dinamikája a hódítás köré épült. Sikeres háború esetén a legyőzött természeti erőforrásai a győztes kezébe kerültek, és a legyőzötteket rabszolgának adták el, ami ingyen munkaerőt jelentett. Ha az egyik városállam elfoglalt egy másik városállamot, az vallásilag annak a jele volt hogy a győztes városállam istenei erősebbek a vesztes városállaménál, ill. hogy a vesztes városállam istenei "magukra hagyták" a várost; ilyetén a városállam összes polgárát el lehetett adni rabszolgának,[49] vagy akár le lehetett mészárolni.[50] Az ettől való félelem erős motivációs tényező volt, hogy a városállam polgárai összefogjanak veszély esetére, mert tudták hogy kudarc esetén az ő társadalmi rendszerük meg fog semmisülni.[51] Ha a rómaiak életben hagyták a legyőzött ellenfélt, a következő esküt kellett letennie: "A személyemet, a városomat, a földemet, a rajta folyó vizeket, a határ-isteneimet, a templomaimat, az ingóságaimat, mindent ami az isteneket illeti - mindezeket a római népnek adom."[50]
Kereskedelem, gazdaság
A kereskedelmet úgy a görög, mint a római polgár megvetette. A kereskedelmet nőiesnek tekintették, mivel az étvágy (étel, ital, ruházat, továbbá parfüm, luxuscikkek) kielégítését szolgálja.[52] Az adásvétel útján történő pénzhezjutás megvetett volt a férfi módjára történő gazdagodáshoz képest, mely a háborúban szerzett zsákmányt és rabszolgát jelentette.[53]
A rabszolgák száma a siker fokmérője volt. A munkavégzést annak tekintették, amit a lenézett rabszolgák végeztek, ennek folytán a munka az ókori társadalmakban a hanyatlás, bukás jelképe volt, ami a legyőzöttek, vesztesek végeznek, és ennek folytán általános megvetés övezte.[53] A szegénység "nagy bűn" (ingens vitium) volt, a szegényeket megvetették.[48]
Esztétika
Az ókori görög és római művészet az izmos és meztelen férfitestet dicsőítette, amely - a férfiasság példaképeként - kemény, szívós, képes uralkodni vágyain.[51] Ez testesítette meg a ‘’nemesség’’ és szépség eszményét. Ezzel állott szemben a női test, mely gyenge és védelemre szorul, és a vágyai uralják. Arisztotelész szerint a nő képtelen a racionális gondolkozásra.[46] Spártában a Tajgetosz hegyére, Rómában a Tiberis szigetére tették ki elpusztulni azon gyermekeket, melyeket csenevésznek, csúnyának ítéltek, illetve lányok voltak. A görög ifjak meztelenül a Gimnáziumokban (gümnósz - meztelen) folytattak testgyakorlatokat, illetve tanultak.
Történelmi emlékezet
A mai európai köztudatban a pogányságról alkotott kép a felvilágosodás és a francia forradalom korának nyomán alakult ki. Franciaországban az enciklopédisták és Jean-Jacques Rousseau nyomán a francia forradalmárok az ókori pogányságot úgy ábrázolták, mint ahol a „szabadság volt az erény”, és ahol valamiféle szabad és világias (szekuláris) szellemiség uralkodott, ahol az embereket valamiféle egyetemes testvériség eszméje hatotta át „a közjó szolgálatában munkálkodva”.[54] Ugyanezen irányvonalat művelte Angliában Edward Gibbon.[55]
A felvilágosodás és francia forradalom liberálisai éles egyházellenességtől vezérelve[55][56] a pogányságot ideológiai fegyverként használták a kereszténység ellen: a „sötét középkorral” szemben egy (liberális) ősi (pogány) aranykort igyekeztek lefesteni, ahol a józan ész (logika, ráció) és a szabadság uralkodik, a babonával és vallással szemben. A felvilágosodás filozófusai a modernség ősi tükörképét látták a görög-római pogányságban, amelyet a „sötét középkor” évezredes „sajnálatos közjátéka” szakított meg.[57]
Azt a látszatot próbálták kelteni, hogy a görög-római pogány társadalmakat kevésbé hatotta át a vallás. Ezzel szemben e társadalmakat a vallás éppenséggel jobban áthatotta, az egyén életében mindenütt jelenlévő családi kultusz révén, melyet a tárgyalt korabeli törvények hűen tükröztek (családi tulajdon adásvételének tiltása, öröklés korlátozása). Ide kapcsolódik, hogy úgy az athéninak, mint a rómainak (= legfelvilágosodottabb pogány kultúrák) voltak „szerencsétlen napjai”; e napokon nem házasodtak, nem gyülekeztek és pereket sem tartottak.[58] A római hadjáratokat az égi jelek (madarak röpte, üstökös megjelenése, részleges vagy teljes napfogyatkozás), míg a spártai hadjáratokat a hold fázisai befolyásolták.[58]
Seneca a csillagok járását ím-ígyen írta le: „ezek legkisebb mozdulatán függ a nemzetek szerencséje, és a legnagyobb és legkisebb események is egy jó vagy rossz csillag vonulásával összhangban történnek.”[59]
Újpogányság
Az újpogány vallások vagy újpogányság (idegen szóval neopaganizmus) olyan vallások összefoglaló neve, amelyek a Föld és teremtményei tiszteletét hirdetik, ünneplik. Az újpogányok az élet minden formáját egymással összefüggőnek látják, és megpróbálják önmagukat e hitnek a természet ciklusaiban megfigyelhető megnyilvánulásaihoz hangolni. Az újpogányok általában politeisták és/vagy panteisták, de vannak köztük monoteisták és ateisták is.
Kapcsolódó szócikk
Jegyzetek
- ↑ Bibliai kislexikon, Kossuth, 1978.
- ↑ J. J. O'Donnell (1977), Paganus: Evolution and Use, Classical Folia, 31: 163–69.
- ↑ Augustine, Divers. Quaest. 83.
- ↑ Peter Brown.szerk.: Glen Warren Bowersock: Pagan, Late Antiquity: A Guide to the Postclassical World. Harvard University Press, 625–26. o. (1999). ISBN 978-0-674-51173-6
- ↑ Owen Davies. Paganism: A Very Short Introduction. Oxford University Press, 1–2. o. (2011). ISBN 978-0-19-162001-0
- ↑ Kaarina Aitamurto. Paganism, Traditionalism, Nationalism: Narratives of Russian Rodnoverie. Routledge, 12–15. o. (2016). ISBN 978-1-317-08443-3
- ↑ Owen Davies. Paganism: A Very Short Introduction. Oxford University Press, 1–6, 70–83. o. (2011). ISBN 978-0-19-162001-0
- ↑ Lewis, James R.. The Oxford Handbook of New Religious Movements. Oxford University Press, 13. o. (2004). ISBN 0-19-514986-6
- ↑ Hanegraff, Wouter J.. New Age Religion and Western Culture: Esotericism in the Mirror of Secular Thought. Brill Academic Publishers, 84. o. (1006). ISBN 90-04-10696-0
- ↑ Cameron, Alan G. (2011). The Last Pagans of Rome. New York: Oxford University Press. ISBN 978-0199780914. OCLC 553365192
- ↑ Paganism Archiválva 2018. június 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, Oxford Dictionary (2014)
- ↑ Paganism, The Encyclopedia of Religion and Nature, Bron Taylor (2010), Oxford University Press, ISBN 978-0199754670
- ↑ James J. O’Donnell Paganus – Classical Folia 31(1977) 163-69
- ↑ a b c d A Pallas nagy lexikona:
- Gyaur
- (arab-tör.), ebből: kafir a. m. istentagadó, hitetlen, a törökök így gúnyolják a nem-mohamedánokat.
- Paganus
- (lat.), a régi Rómában a. m. paraszt, földmíves, aki hadi szolgálatot nem teljesített; később a. m. pogány, s innen: paganismus a. m. pogányság.
- Pogány
- (a latin paganus a. m. falusi, faluban lakó szótól), a katonával (miles) ellentétben a békés falusi földmíves ember, aki fegyvert nem visel; később, midőn a római és görög nemzeti vallás az egyre jobban terjedő kereszténység elől a városokból a falvakba szorult, ennek a népvallásnak a követőit hívták pogányoknak. A keresztes háborúk korában a törököket és a szaracénokat is így nevezték (hazai nyelvemlékeinkben az ősmagyar vallás követőit is), míg jelenleg (1900) csak a politeizmus vallóit hívják pogányoknak, bár ez az elnevezés sem helyes, mert némely politeista vallásban (pl. bramanizmus) is sok a monoteisztikus elem. A kat. egyház, az izraeliták kivételével, az összes nem keresztény vallásúakat a pogány gyűjtőnéven ismeri.
- Pogány-keresztények
- voltaképpen mindazok, akik pogány vallásból tértek át a keresztény vallásra; szorosabb értelemben azokat nevezték így, akik Pál apostol korában s az utána következő évtizedekben cserélték fel előbbi pogány vallásukat Krisztus tudományával s akik határozott különbséget tettek a zsidóság és kereszténység között, azért vonakodtak magukra nézve a mózesi törvényeket kötelezőkül elismerni; míg ellenben a zsidók közül áttértek, az ún. zsidó-keresztények, csak azokat akarták keresztény társaikul elismerni, akik magukat, ha a pogányságból tértek is át, körülmetéltetik, a tisztátalan állatok húsának élvezésétől tartózkodnak. E miatt Antiókiában is versengés fejlődött ki a kétféle keresztények között, a vitakérdést az első jeruzsálemi gyűlés elé vitték (Cselek. 15. fejezet). A II. sz.-ban már a P. nagy többségben voltak a zsidó-keresztények felett, azért ezek vagy kénytelenek voltak azokkal összeolvadni, vagy mint külön felekezet az egyházközösségből kilépni. L. Ebioniták és Nazarénusok.
- ↑ C. Mohrmann, Études sur le latin des chrétiens (Rome 1958-65) 3.277-79
- ↑ Bibliai kislexikon, Kossuth, 1987.
- ↑ Stuttgarti Bibliai Kislexikon, 1974.
- ↑ Apológia. . (Hozzáférés: 2007. július 17.)
- ↑ John Dierdorf Word Connections. . (Hozzáférés: 2007. július 17.)
- ↑ James J. O’Donnell idézi: J. Zeiller, Paganus: Étude de terminologie historique (Paris 1917)
- ↑ a b c Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár
- ↑ Például: Diószegi, V., A pogány magyarok hitvilága. Budapest, 1967
- ↑ A Magyar katolikus lexikon Archiválva 2007. július 18-i dátummal a Wayback Machine-ben:
- ↑ A Pallas nagy lexikona: „Megkülönböztetünk: 1. lágy v. gyors és 2. kemény v. pogány forraszt.”
- ↑ La cité antique (13. kiad. 1892, magyarra ford. Bartal Antal, a Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Bp., 1883 Magyar internetes változat)
- ↑ Csak pár példa, a későiek közül: M. I. Finley: The Ancient Economy, London, 1985; G. E. M. de Sainte Croix: The Class Struggle in the Ancient Greek World, Ithaca, NY, 1981
- ↑ „Nézzetek körül a világban, találtok városokat erődítések, írástudás, rendezett elüljáróság nélkül; találhattok népeket külön lakások, házak, városok, pénz, színház nélkül; de nem találtok népet az istenség ismerete és vallás nélkül. Contra Colotas n. 31
- ↑ „Sehol a világban nem találtok népet, mely annyira értelmetlen és műveletlen volna, hogy nem tudná, miszerint van Isten, jóllehet nem képes megmondani, minő a természete.” De lege l. II. c. 8
- ↑ Cicero: „Az összes népek egybehangzó véleményére támaszkodva hisszük, hogy a lélek túléli a testet.” Tuscul. I.
- ↑ Seneca: „Ha lélek halhatatlanságáról van szó, ennek nem csekély bizonyítéka a pokoltól megrettent vagy az istenek előtt térden könyörgő népeknek általános, egybehangzó hite.” Lit. 117
- ↑ Platón a lélek halhatatlanságáról: „Ez olyan igazság, melyet hinni kell, hacsak valaki eszét nem vesztette.” De leg. XII.
- ↑ Bernhard Lang: Menny és pokol, 48. o.; 2007, Corvina
- ↑ Hunyadi László: A világ vallásföldrajza
- ↑ Jan de Vries, Altgermanische Religionsgeschichte, Grundriß der germanischen Philologie 12.1, Berlin: De Gruyter, 1935, rev. ed. 1956, repr. as 3rd ed. 1970, OCLC 848545556, p. 183 (németül).
- ↑ Hans TenDamː Exploring reincarnation 39-40. o.
- ↑ Larry Siedentop: Inventing the Individual - The Origins of Western Liberalism (Az egyén kitalálása - A Nyugati Liberalizmus eredete). Penguin Books UK, 2015. (Továbbiakban: Siedentop 2015.) 26.old.
- ↑ a b Siedentop 2015. 24.old.
- ↑ „A nemzedékeken, leszármazókon továbbélő család halhatatlan, melyet a családi tűzhely jelképezett, melynek lángja »élő láng« volt, sohasem aludhatott ki, és melyet maga a családfő kezelt. A tűzhely lángja jelentette a kapcsolatot az ősökkel és a jövő titkait is onnan lehetett megtudni. A családi tűz maga az ősök összessége volt, akiket a tűzhely lángján keresztül lehetett táplálni. A legidősebb fiú követte az apát és a családi tűzhely őrzőjének szerepében és ő lett a következő főpap is, akit az ő legidősebb fia követett.” - Siedentop 2015. 20. old.
- ↑ Siedentop 2015. 23. old.
- ↑ Siedentop 2015. 24-25.old.
- ↑ Később, a pogányság után jelent meg, hogy a jogot elvont (absztrakt) elvek mentén (mint az uralkodó elképzelése, állameszme, a kormányzottak szabad beleegyezése, közmegegyezés stb) alakították ki (pl: „minden embernek egyenlőnek kell lennie”, és akkor a jogrendszert ehhez alakítják hozzá). Ez a görög-római pogányságtól teljesen idegen volt.
- ↑ Siedentop 2015. 27.old.
- ↑ a b Siedentop 2015. 35.old.
- ↑ a b c d Siedentop 2015. 25. old.
- ↑ Siedentop 2015. 26.old.
- ↑ a b Siedentop 2015. 17. old.
- ↑ https://trello.com/c/mRJq8Gep/556-lex-mancipium-slavery
- ↑ a b Aubermann Miklós: Katholikus egyháztörténet, Élet Irodalmi Nyomda Bp. 1931. 6. old.
- ↑ Siedentop 2015. 33. old.
- ↑ a b Siedentop 2015. 40. old.
- ↑ a b Siedentop 2015. 48. old.
- ↑ Siedentop 2015. 46. old.
- ↑ a b Siedentop 2015. 47. old.
- ↑ Siedentop 2015. 18. old.
- ↑ a b Siedentop 2015. 18. old
- ↑ "A mozgalom vezetőinek célja az volt, hogy a világot „az irracionalitás, a babonák és a zsarnokság hosszú időszaka után a fejlődés útjára vezessék” Felvilágosodás szócikk.
- ↑ Siedentop 2015. 17. old
- ↑ a b Siedentop 2015. 36.old
- ↑ W. H. C. Frend, The Early Church (London, 2003), p. 8.
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.