A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
.svg)
Mária Terézia (régiesen II. Mária,[1][2][3] teljes nevén Mária Terézia Walpurga Amália Krisztina, németül: Maria Theresia Walburga Amalia Christina; Bécs, 1717. május 13. – Bécs, 1780. november 29.) a Habsburg-házból származó német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő, 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, valamint Lotaringiai Ferenc császár hitveseként német-római császárné 1745 és 1765 között. A Habsburg Birodalom egyetlen női uralkodója, egyben a Habsburg–Lotaringiai-ház megalapítója.[4]
III. Károly király és Erzsébet Krisztina braunschweig–wolfenbütteli hercegnő legidősebb leánya. Negyven évig tartó uralkodása apja 1740-ben bekövetkezett halálával kezdődött, aki az 1723-as Pragmatica sanctio elfogadásával akarta biztosítani leánya számára az öröklést. A nőági örökösödési rendet azonban többek között Poroszország, Bajorország és Franciaország is elutasította, előbbi 1740 végén még háborút is indított Szilézia meghódítására, amiből a közel kilenc évig tartó osztrák örökösödési háború született és amely területet Mária Terézia a későbbi hétéves háború során megpróbált visszaszerezni, sikertelenül. A hercegségek háborúját lezáró 1748-as aacheni békeszerződés után a Habsburg Birodalom megőrizte egységét és a békés fejlődés korszakába lépett.[4] Magyarország számára is jelentős hatással bírtak későbbi felvilágosult abszolutista rendeletei, többek között az 1754-ben hozott kettős vámrendszer, az 1777-es Ratio Educationis, a Nagyszombati Egyetem reformja és Budára helyezése, és Fiume Magyarországhoz való csatolása is.[4]
Férjét, Lotaringiai Ferenc császárt még 1740-ben az összes uralma alá tartozó országban névleg társuralkodói rangra emelte, ám a valódi hatalmat továbbra is ő maga gyakorolta. Magyar királyként férje esküt tett Pozsonyban a magyar rendek előtt 1741. szeptember 21-én, de nem koronázták meg. Hitvese halálát követően Mária Terézia 1765-ben elsőszülött fiát, a későbbi II. Józsefet tette meg jelképes társuralkodóvá. Házasságából összesen tizenhat gyermek született, köztük két későbbi német-római császár és magyar király, egy francia királyné, egy nápoly–szicíliai királyné.
Családja
Származása, testvérei
Mária Terézia osztrák főhercegnő 1717. május 13-án született Bécsben. Édesapja VI. Károly német-római császár (III. Károly néven magyar, II. Károly néven cseh király (1685–1740), a Habsburg-ház utolsó férfi leszármazottja volt. Édesanyja Erzsébet Krisztina braunschweig–wolfenbütteli hercegnő, császárné (Prinzessin Elisabeth Christine von Braunschweig–Wolfenbüttel, 1691–1750) volt. Az uralkodópár négy gyermeke közül Mária Terézia főhercegnő másodikként született:
- Lipót János főherceg (*/† 1716), az egyetlen fiúgyermek, csecsemőként meghalt.
- Mária Terézia Amália Walpurga főhercegnő (1717–1780), a későbbi uralkodónő.
- Mária Anna főhercegnő (1718–1744), aki Károly Sándor lotaringiai herceghez (1712–1780) ment feleségül.
- Mária Amália főhercegnő (1724–1730), gyermekként meghalt.
Házassága, gyermekei
Mária Terézia 1736. február 12-én Bécsben feleségül ment Lotaringiai Ferenc István herceghez (1708–1765), I. Lipót József hercegnek, Lotaringia és Bar uralkodó hercegének (1679–1729) és Erzsébet Sarolta orléans-i hercegnőnek (1676–1744) fiához, a későbbi I. Ferenc német-római császárhoz. Tulajdonképpen már gyerekkoruk óta ismerték egymást, s barátságuk később szerelemmé vált. Ferenc házasságának feltétele Elzász átadása volt, amit Mária Teréziáért meg is tett. Házasságukból 16 gyermek született, velük létrejött a Habsburg–Lotaringiai-ház:
- Mária Erzsébet Amália főhercegnő (1737–1740), kisgyermekkorban meghalt.
- Mária Anna Jozefa főhercegnő (1738–1789), betegsége miatt egy klagenfurti kolostorba vonult vissza.
- Mária Karolina Ernesztina főhercegnő (1740–1741), kisgyermekkorban meghalt.
- József Benedek Ágost főherceg (1741–1790), később II. József néven német-római császár, magyar (gúnyneve volt a „kalapos király”, mert nem koronáztatta meg magát) és cseh király (1764–1790).
- Mária Krisztina főhercegnő (1742–1798), aki 1766-ban Albert Kázmér szász–tescheni herceghez (1738–1822) ment feleségül.
- Mária Erzsébet főhercegnő (1743–1808), akit XV. Lajos francia király feleségéül szántak, de betegsége miatt egy innsbrucki kolostorba kényszerült vonulni.
- Károly József Emánuel főherceg (1745–1761), fiatalon meghalt.
- Mária Amália főhercegnő (1746–1804), aki 1769-ben I. Ferdinánd parmai herceghez (1751–1802) ment feleségül.
- Péter Lipót József főherceg (1747–1792), I. Lipót néven toszkánai nagyherceg, 1790–92 között II. Lipót néven német-római császár, magyar és cseh király.
- Mária Karolina főhercegnő (*/† 1748), születésekor meghalt.
- Mária Johanna Gabriella (1750–1762), akit IV. Ferdinánd nápolyi királlyal jegyeztek el, de meghalt az esküvő előtt. (Állítólag öngyilkos lett.)
- Mária Jozefa főhercegnő (1751–1767), akit elhalt nővére, Johanna Gabriella után szintén IV. Ferdinánd nápolyi királlyal jegyeztek el, de állítólag ő is meghalt az esküvő előtt.
- Mária Karolina Lujza főhercegnő (1752–1814), aki elhalt nővérei helyett 1768-ban feleségül ment IV. Ferdinánd nápolyi királyhoz (1751–1825), a későbbi I. Ferdinánd nápoly–szicíliai királyhoz, így Nápoly és Szicília királynéja lett.
- Ferdinánd Károly Antal főherceg (1754–1806), Lombardia főkormányzója, aki 1771-ben elvette Estei Mária Beatrix Ricarda modenai hercegnőt (1750–1829), és megalapította a Habsburg-Lotaringiai-ház Este-Modenai ágát.
- Mária Antónia főhercegnő (1755–1793), aki 1770-ben feleségül ment XVI. Lajos francia királyhoz. A francia forradalom során férjével együtt kivégezték. Fia, Lajos Károly francia trónörökös herceg 1795-ben fogságban halt meg.
- Miksa Ferenc főherceg (1756–1801) püspök, kölni választófejedelem, a Német Lovagrend nagymestere, érsek.
Ifjúkora
Mária Terézia 1717. május 13-án, a kora reggeli órákban született a bécsi Hofburg császári palotában, Mária Terézia Walpurga Amália Krisztina néven. Keresztelésére még a születése napján sor került. Édesapja a Habsburg-házból származó VI. Károly német-római császár (III. Károly néven magyar, II. Károly néven cseh király), míg édesanyja a Welf-házból származó Erzsébet Krisztina császárné és királyné volt. Az uralkodópárnak összesen négy gyermeke született, elsőként 1716-ban, a még abban az évben csecsemőként el is hunyt Lipót János trónörökös főherceg, nem sokkal rá másodikként Mária Terézia, majd 1718-ban Mária Anna főhercegnő, aki később Károly Sándor lotaringiai herceghez ment feleségül, utolsóként pedig Mária Amália főhercegnő született 1724-ben, ám nem sokkal később gyermekként meg is halt.
A főhercegnő ifjúkorát nem árnyékolták be apja problémái, részben mert a leányági örökösödést, a kor Bajorországán kívül, minden más nagyhatalom elismerte, másrészt meg apja szinte a haláláig bízott abban, hogy fiúörököse is fog születni. Így Mária Terézia apja, a császár nem örököseként tekintett lányára. Mindezek ellenére 1723-ban megalkotta a Pragmatica sanctio azon változatát, hogy amennyiben férfi utód nélkül hal meg, leendő lányai örökölhessék trónját. Húgával, Mária Anna főhercegnővel a korban szokásos nevelésben részesültek, történelmet, matematikát, latint, olaszt, spanyolt és franciát tanultak, valamint vadászni, táncolni és célba lőni is.[5]
Uralkodása
Osztrák örökösödési háború
Az 1723-as Pragmatica sanctióban III. Károly kimondta a Habsburg Birodalom feloszthatatlanságát, törvényesítette a nőági örökösödést, és ezt számos nemzetközi szerződésben el is ismertette az európai hatalmakkal, ennek ellenére halála után háború indult az osztrák örökség megszerzéséért, és II. Frigyes porosz király hadüzenet nélkül támadt a Habsburgokra. Az 1740 és 1748 között dúlt háború során a birodalom elveszítette Sziléziát, amely Poroszországhoz került. Az Ausztria elleni háborúba Poroszország mellett bekapcsolódott még Franciaország, Bajorország és Szászország is. A háború kezdetén Ausztria kedvezőtlen helyzetben volt, mert alig egy évvel korábban zárta le a Törökország ellen folytatott háborút. Még Mária Terézia édesapja, az idős VI. Károly császár hagyta, hogy az oroszok, akik szintén hadban álltak a törökökkel, meggondolatlanul belerángassák birodalmát ebbe a háborúba. Ennek következtében hatalmas szerbiai, boszniai és havasalföldi területek vesztek el, amelyeket Ausztria még az 1718-as pozsareváci békeszerződésben szerzett meg.
1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia a Pozsonyba összehívott magyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek koronáját fegyverrel megmenteni. Mária Terézia jól tudta, hogy trónját csak a magyar rendek segítségével tudja megvédeni a porosz fenyegetéstől, és azt is, hogy a birodalom szervezete korszerűsítésre szorul. Mária Terézia, hogy megnyerje a magyarok támogatását, az összehívott pozsonyi országgyűlésen előterjesztette kívánságait. A magyar rendek kezdetben ellenállást mutattak. Az uralkodónő személyesen jelent meg az országgyűlésen, gyászruhát viselve, karján fiával, a gyermek II. Józseffel. Ez később a híres pozsonyi jelenet-ként lett ismert. A fiatal királynő hatásos beszédet mondott, ezt követően mondták ki a jelenlévő magyar nemesek egybehangzóan: Vitam et sanguinem pro rege nostro!, azaz „Életünket és vérünket királyunkért!”. E közfelkiáltással kiálltak a király[6] mellett, aki cserében érvénytelenítette III. Károly király néhány magyarellenes intézkedését, illetve törvényben rögzítette a nemesi földbirtokok adómentességét, továbbá engedélyezte a hadseregben a magyar nyelvű vezényletet. A királyi engedmények fejében 11 magyar huszárezred (mintegy 35 000 katona) harcolt az osztrák örökösödési háborúban a Habsburg trónért Európa hadszínterein. 1745-ben elhunyt a Habsburgok egyik fő ellenfele, Károly Albert bajor választófejedelem és német-római császár, ez tovább gyengítette a katonailag megrendült Habsburg-ellenes koalíciót. Károly Albert fia, III. Miksa választófejedelem különbékét kötött Mária Teréziával. Ennek nyomán Mária Terézia férjét I. Ferenc néven még 1745-ben német-római császárrá választották. Az osztrák örökösödési háborút 1748-ban az aacheni békeszerződés zárta le. Szilézia nagy része ugyan porosz kézre került, de Mária Terézia sikeresen elismertette osztrák főhercegnői trónját, és a Habsburgok nagyhatalmi státusza is fennmaradt. Ezt követően 1756 és 1763 között lezajlott a hétéves háború, amelyben Ausztria sikertelenül kísérelte meg Szilézia visszaszerzését. Így Mária Terézia uralkodásának közel fele háborúkkal telt el. Ez annyira kimerítette birodalmát, hogy a hétéves háború után az uralkodónő már inkább békére vágyott, és nem volt hajlandó belépni Nagy Katalin cárnő szövetségében az Oszmán Birodalom elleni 1768–74-es orosz–török háborúba, miután 1736-39-ből elég rossz tapasztalatai voltak.
Kormányzati politikája
Mária Terézia megszerezte, és meg is tartotta örökségét, ám a német-római császári koronát női mivolta miatt nem örökölhette, így férjéből, Ferencből lett német-római császár, ám az irányítás Mária Terézia kezében összpontosult, férje csak egyfajta titkárként segítette az uralkodó főhercegnő munkáját. Ám az uralkodónő nem tartott igényt arra, hogy az államirányítás kulcspozícióit csak a saját kezében tartsa, ehelyett következetesen és tudatosan kereste új tanácsadóit és vezető politikusait. Az egyik ilyen fő szerepet az osztrák diplomata, Wenzel Anton Eusebius von Kaunitz herceg foglalta el, aki az örökösödési háborút lezáró béketárgyalásokon is képviselte hazáját. Később párizsi követ, majd államkancellár is lett. Az ő nevéhez fűződik az osztrák külpolitika új vágányra terelése is. Az osztrákok között régóta fennálló franciaellenesség után tető alá hozta Franciaország és Ausztria szövetségét. Fontos szerepe volt továbbá a belpolitikában is, többek között ő dolgozta ki az uralkodónő magyarországi politikájának alapelveit is. 1749-ben nagy igazgatási reform kezdődött, amely központosította az osztrák örökös tartományok kormányzását. Ezt a reformot ugyan vissza kellett vonni, ám a rendiség visszaszorítása továbbra is érvényben maradt. Az uralkodónő gondolkodása, a korszellemnek megfelelően az volt, hogy az a természetes hierarchia, ha a férfiak a nők fölött állnak. Férje és társuralkodója, Ferenc, annak ellenére, hogy alig kapott szerepet a politikában, sosem érezhette úgy, hogy ez a hierarchia megfordult volna. Mária Terézia, a lányainak írt leveleiben hosszan oktatta őket erről, mint 1766-ban Mária Krisztina lányának írta, „Tudod, hogy mindenben alá vagyunk rendelve férjünknek, engedelmességgel tartozunk neki, egyetlen törekvésünk az kell legyen, hogy kiszolgáljuk, hasznosak legyünk számára, legjobb barátunkká tegyük.”.
Legfontosabb reformjai közé tartozik, hogy a végrehajtó hatalmat szétválasztotta az igazságszolgáltatástól, így már nem azok ellenőrizték a törvények, rendeletek végrehajtását, akiknek azt végre kellett volna hajtaniuk. 1761-ben Kaunitz kancellár javaslatára államtanácsot állított fel, amelynek segítségével a politikai döntések jelentős szakmai támogatást kaptak. Megszüntette ugyanakkor a 16. századtól működő titkos udvari tanácsokat. Komoly ellenállást váltott ki a királynő vámrendelete. Ez azt a célt szolgálta, hogy a birodalmon belüli munkamegosztást állandósítsa, valamint hogy a nemesség kikezdhetetlen adómentessége miatti jövedelemkiesés pótlását biztosítsa. Ennek érdekében külön vámvonalat húztak Magyarország és az örökös tartományok közé, amelyen a hazánkból kivitt iparcikkekre nagyon magas vámtételt határoztak meg. Ugyancsak magas vámot kellett fizetni akkor, ha nyersanyagot vagy mezőgazdasági terméket akartak kivinni a birodalmon kívülre. Alacsony volt viszont a vám az örökös tartományokból Magyarországra érkező iparcikkekre, és a magyar mezőgazdasági árukra, ha az örökös tartományokba vitték őket.
Mária Teréziának szívügye volt az oktatás. A Nagyszombati Egyetemet 1777-ben Budára helyeztette. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet (ekkor válik állami egyetemmé a nagyszombati), növelte az állami iskolák számát, erősítette az állam felügyeletét az egyházi iskolákban, kísérletet tett az egységes tananyag bevezetésére: elrendelte a közhasznú tárgyak felvételét, gyakorlatiasabbá tette az iskolai tananyagot (a történelem tantárgy is ekkor került be a tanrendbe). 1777-ben kiadott tanügyi rendelete, a Ratio Educationis az állam irányítása alá helyezte és egységesen szabályozta a teljes magyarországi oktatásügyet. A közhiedelemmel ellentétben nem írt elő általános tankötelezettséget. A gimnázium megteremtésével összekötötte az elemi és a felsőfokú oktatást, tanítóképzőket állított fel, bővítette az egyetemi karokat, illetve újakat alapított. Támogatta továbbá az egészségügyet is. Elrendelte, hogy gondoskodni kell a szegények, betegek, öregek, és árvák ellátásáról.
A hadsereg szervezetében is reformokra volt szükség. A régebbi rendszerről, hogy minden háborús alkalomra toboroztak zsoldosokat, most már áttértek az állandó hadseregre, de szakítottak azzal a rendszerrel, hogy a katonai alakulatokat városokban és falvakban szétszórva tartották, és ezek voltak kötelesek ellátásukról gondoskodni. Ezentúl az egyes csapatokat nagyobb egységekben, általában ezredenként együtt tartották, és az államhatalom központilag gondoskodott ellátásukról. Eddig minden ezrednek külön szabályzata volt, annak alapján gyakorlatozott és harcolt, még egyenruhájuk sem volt egységes. A reformok következtében ezeket is szabályozták.
1760. szeptember 11-én állította föl a „magyar királyi nemesi testőrséget”. Az 1764-es rendi gyűlés a 100 fiatal nemesből álló alakulatra évenként 100 000 forintot ajánlott fel, és szabályozta, hogy a jelölteket maguk a vármegyék ajánlják. Ezen kívül, Erdély külön 20.000 forintot adott húsz testőr ellátására. Az egész gárda 120 főből állt, mindenkori kapitánya a hadsereg tábornoki karának tagja volt, és az 1765. évi VI. törvénycikk alapján felvették Magyarország zászlósurai közé. E testőrség szerepe II. József uralkodása alatt csökkent, de egész 1848-ig nagy dicsőségnek számított a tagjának lenni. Az elitalakulatban szolgáltak a híres „testőrírók” is, akik lerakták a modern magyar irodalom alapjait: Bessenyei György, Orczy Lőrinc, Gvadányi József, Dugonics András, Pálóczi Horváth Ádám.[7]
Mária Terézia igen buzgó katolikus volt, az eretnekektől irtózott, a zsidókat sem szerette, meg is próbálkozott kitiltásukkal országai területéről, de ezt kénytelen volt visszavonni, mert a gazdasági élet látta a kárát. 1740 és 1780 között a Gonzaga Eleonóra királyné által alapított Csillagkeresztes Rend védnökasszonya volt, ami a katolikus, jótékonykodó nemesasszonyok kitüntetése és szervezete volt. Minden buzgósága ellenére az egyházat állami kordában óhajtotta tartani. A pápai rendeleteket csak az ő engedélyével volt szabad kihirdetni, az egyházi bíróságok hatáskörét szigorúan egyházi ügyekre korlátozta. A szerzetesrendek külföldön székelő főnökeinek a birodalomba való látogatását megtiltotta, az egyházi ünnepek számát csökkentette. 1775-ben az erősödő külpolitikai nyomás hatására, két év késéssel, kénytelen volt feloszlatni birodalmában is a jezsuita rendet. Mária Terézia királynő 1777-ben úgy döntött, hogy Szombathelyet és Székesfehérvárt püspöki székhellyé teszi. A Szombathelyi egyházmegye területét a győri, a veszprémi és a zágrábi egyházmegyékből szakította ki. Első püspökévé VI. Piusz pápa engedélyével a rendkívül művelt Szily Jánost tette meg. A Fehérvári egyházmegye a veszprémi püspökség területéből alakult ki, első püspöke pedig Séllyei Nagy Ignác lett.[8] Az ellenreformáció addigi térhódításait jó néven vette, a protestáns vallásokat nem tűrte, Magyarországon és Erdélyben azonban nem tudott változtatni a meglévő vallási tolerancián.
Magyarországi politikája
A bécsi udvar már évtizedek óta tervezte a magyarországi nemesség megadóztatását, (a birodalom osztrák felén a nemesség már régen adózott) azonban a magyar rendek mindig a leghatározottabban és egységesen felléptek ennek a kiváltságnak a védelmében. Az 1751. évi országgyűlésen újra kísérlet történt a nemesi adózás elfogadtatására, azonban ez a kísérlet is elbukott (1751. évi XIX.tc). A magyar nemesség azért, hogy a jövedelmét növelje, megnövelte a majorsági földeket a jobbágytelkek rovására, amely miatt az államot kár érte, hiszen a majorsági földek jövedelme után nem kellett adót fizetni a jobbágytelkek után pedig igen. Ezáltal csökkent a kereskedelemből származó adóbevétel, és az udvar ezt a földesúri jövedelemnövekedést akarta megcsapolni. Mária Terézia 1754-ben bevezette a kettős vámrendszert, amely erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. Ezen vámrendelet lényege, hogy a birodalmat önellátóvá tegye. A magyarországi agrártermékekre a birodalmon belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az örökös tartományokban is termeltek. Az Ausztriából és Csehországból származó iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt ezen a téren megnehezítették.
A hatalmas jobbágyterhek miatt Mária Terézia idején több jobbágyfelkelés (például: 1765–66 között a Dunántúlon) bontakozott ki. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasította, a királynő[6] e kérdést rendeleti úton szabályozta. Ezt a rendeletet 1767-ben adták ki, melynek urbárium vagy úrbéri pátens volt a neve. Ebben részletesen az uralkodónő a földesurakkal szemben akarta megvédeni a jobbágyokat, illetve azok adózóképességét. Szabályozta a jobbágyok terheit, jogait és a jobbágytelek nagyságát. Minden jobbágy egy egész telek után heti egy nap igás vagy két nap gyalogrobottal (ingyenmunka) tartozott földesurának. A pénzadót teleknagyságtól függetlenül 1 forintban határozták meg. A robot mellett a termés egytizedét kitevő kilencedet is be kellett szolgáltatni a gabonából, borból, lenből, kenderből, valamint a méhkasok és bárányok után. Ezen felül bizonyos földesúri kiváltságokat évente egy-két napra átengedtek a jobbágyoknak, és a telekhatárokat rögzítették. Az urbáriumrendelet könnyített ugyan a jobbágyok helyzetén a nyugati területeken, de például az Alföldön nehezítette a megélhetést.
Mária Terézia nevéhez fűződik a Regulatio Cigarorum rendelet. Ekkor kezdődött a cigányok erőszakos integrálása és asszimilálása. 1761. november 13-án rendeletében megtiltotta a cigány nép elnevezésének további használatát, és az új elnevezésüket tette kötelezővé: újlakosok, újmagyarok, újparasztok (németül: Neubauer). Mária Terézia 1767. november 27-én kiadott rendeletével megtiltotta a cigányok egymás közti házasságát. Elrendelte az újparasztok félévenkénti összeírását, megtiltotta és büntette a döghúsevést.[9][10]
1764-ben történt az az eseménysorozat, amelyet a történetírás madéfalvi veszedelem (Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismer. A bécsi udvar megbízta Adolf Nikolaus Buccow tábornokot, hogy szervezzen Erdélyben két székely és két román határőrezredet. A székelyek többször föllázadtak az erőszakos sorozás és a nem megfelelő körülmények ellen. A Buccowot felváltó Siskovics József tábornok parancsot adott katonáinak Madéfalva ágyúzására, ahol a székelyek képviselői tanácskoztak. A mészárlásban körülbelül 400 személy, köztük nők és gyermekek, vesztette életét. Ekkor indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, illetve Bukovinába.
A magyarországi rendek számára Mária Terézia politikája valamivel kedvezőbb volt, mint apjáé, III. Károly királyé, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar rendek háttérbe szorítása. Elődjéhez hasonlóan Mária Terézia is folytatta a betelepítéseket Magyarországra. Az államkincstár költségén több tízezer német ajkú telepest hoztak a Birodalom nyugati tartományaiból, akiket Pest, Vecsés, Buda és Esztergom környékén, a Pilisben, Szatmár vármegyében (a Rákóczi-szabadságharc során kipusztult magyar lakosság helyébe), Baranyában, a Délvidéken és a Bánságban (e három utóbbi helyen a török hódoltság idején kipusztult magyar lakosság helyére) telepítettek le. A Bánságot, bár a magyar korona része volt, császári megbízott igazgatta, itt egészen 1778-ig megtiltották a magyar lakosság visszatelepülését. Mária Terézia uralkodása alatt Magyarország, a Bánság és Erdély területére 350-400 000 román települt be a Kárpátokon túlról. A Kárpátokon túlról való román bevándorlás és az elsősorban az Alföld keleti peremére irányuló erős magyar kivándorlás lényegesen megváltoztatta az erdélyi lakosság etnikai arányait.[11] 1765-től uralkodásának végéig felvilágosult abszolutista módszerekkel kormányzott, ebben az időben országgyűlést sem hívott össze.
Címei
Teljes uralkodói címei: Magyarország, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia királya, 1758. június 3-tól Magyarország apostoli királya, Csehország királya, Ausztria főhercegnője, Erdély fejedelme, 1765-től Erdély nagyfejedelme, Karintia, Krajna, Stájerország, Brabant, Limburg, Luxemburg, Alsó-Lotaringia és Milánó hercegnője, Flandria, Hainaut, Burgundia (Franche-Comté) és Tirol grófnője, korabeli helynévhasználattal és helyesírással:[12]
 |
„Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvát-, Szlavonország, Ráma, Szerbország, Galiczia, Lodoméria, Kunország, Bolgárország királynője; Ausztria főherczege; Burgundia, Brabanita, Felső- és Alsó-Szilézia, Milano, Styria, Karinthia, Krajna, Mantua, Parma, Piacenza, Limburg, Luxemburg, Geldern és Württemberg herczege; Svévia fejedelme; a római szent birodalom, Burgau, Morva, Felső- és Alsó-Lausitz örgrófja; Habsburg, Flandria, Tyrol, Ferrete, Kyburg, Görcz, Gradiska és Artois grófja; Elsass tartománygrófja; Namur grófja; a vend őrgrófság, Pordenone, Salzburg és Mecheln ura; Lotaringia és Bar férjezett herczegasszonya, Etruria nagyherczegnője” |
Utódai, hatása, értékelése
Férjének, I. Lotaringiai Ferenc császárnak 1765-ben bekövetkezett halála után legidősebb fia, József Benedek főherceg lett a császár, II. József néven. Ausztriában társuralkodóként kormányzott anyja mellett, bár anya és fia sok politikai kérdésben igen ellentétes álláspontot foglalt el. A felvilágosodás filozófusainak szellemében nevelkedett József a radikális reformokat sürgette, konzervatív gondolkodású anyja azonban nem fogadta el ezeket.
Mária Terézia 1780. november 29-én hunyt el Bécsben. A magyar és cseh királyi székben II. József követte, akit Magyarországon „kalapos király”-nak neveztek, mert nem fogadta el a magyar alkotmányt, és nem koronáztatta meg magát.
Jegyzetek
- ↑ Štefan Holčík. Pozsonyi koronázási ünnepségek 1563–1830 (magyar nyelven). Budapest: Európa Könyvkiadó, 36. o. (1986). Hozzáférés ideje: 2019. május 25.
- ↑ Horváth Mihály. A magyarok története (magyar nyelven). Pest: Heckenast Gusztáv (1866). Hozzáférés ideje: 2019. május 25.
- ↑ Csiky Kálmán és Márkus Dezső. Corpus juris hungarici: Magyar törvénytár, 5. kötet (magyar nyelven). Budapest: Franklin-társulat (1901). Hozzáférés ideje: 2019. május 25.
- ↑ a b c Mária Terézia halála (magyar nyelven) (html). Rubicon
- ↑ Mária Terézia halála (magyar nyelven) (html). Rubicon
- ↑ a b Mária Terézia ugyanis férfiasítva lett király.
- ↑ Kislexikon szócikke[Tiltott forrás?]
- ↑ Catholic-Hierarchy
- ↑ Mária Terézia cigánypolitikája. . (Hozzáférés: 2009. június 23.)
- ↑ Kötéllel sem - Mária Terézia kísérletei a romák letelepítésére
- ↑ Erdély története, Főszerkesztő: Köpeczi Béla, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986
- ↑ Forrás: Mária Terézia 1741-es törvényei
Források
- Marczali Henrik: Mária Terézia 1717–1780, Franklin-Társulat, Budapest, 1891. URL: Lásd Külső hivatkozások
- Holčík, Štefan: Pozsonyi koronázási ünnepségek 1563–1830, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986.
- Niederhauser Emil: Mária Terézia, Pannonica, Budapest, 2000, ISBN 963 925 214X
- Gonda Imre, Niederhauser Emil. A Habsburgok. Egy európai jelenség, 2. kiadás, Budapest: Gondolat Kiadó (1978). ISBN 963-280-714-6
- Sulilexikon történelem; Aquila Könyvkiadó, 2003, ISBN 963 679 213 5
- Mitták Ferenc: Képes magyar história; Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 2006 ISBN 978 963 596 629 5
További információk
- Marczali Henrik: Mária Terézia
- 1000 év törvényei, internetes adatbázis. CompLex Kiadó Kft., Wolters Kluwer (2003). Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 3.
- Mária Terézia uralkodása alatt hozott törvények
| Előző uralkodó: II. Károly |
|
Következő uralkodó: II. József |
| Előző uralkodó: III. Károly |
|
Következő uralkodó: II. József |
| Előző uralkodó: VII. Károly (Albert) |
|
Következő uralkodó: II. József |
| Előző uralkodó: Ausztriai Mária Amália |
|
Következő uralkodó: Bajorországi Mária Jozefa |
| Előző uralkodó: II. Károly |
|
Következő uralkodó: I. Fülöp |
|
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.