A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
| Kínai írás | |
 | |
| Bal: „kínai írásjegy” hagyományos kínai írásjegyekkel Jobb: „kínai írásjegy” egyszerűsített kínai írásjegyekkel Kiejtés: hànzì (kínai), kanji (japán), hanja (koreai), hán tự (vietnámi) | |
| Típus | logografikus |
| Nyelvek | kínai, japán, koreai, vietnámi |
| Időszak | i. e. 2. évezredtől napjainkig |
| Irány |
régen: fentről lefele, jobbról balra ma: balról jobbra |
| Rokon írásrendszerek | †dzsürcsi írás, †kitaj írás, †tangut írás |
| ISO 15924 | Hani, Hans, Hant |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kínai írás témájú médiaállományokat. | |
{{{2}}}hagyományos kínai írásjegyek (kizárólag Tajvan, Hongkong, Makaó) {{{2}}}az egyszerűsített kínai írásjegyeket használják hivatalosan, de a hagyományos írásjegyek használata továbbra is széles körben elterjedt (Szingapúr és Malajzia) {{{2}}}egyszerűsített kínai írásjegyek (Kína) {{{2}}}kínai írásjegyeket is használó, más írásrendszerű nyelvek (Japán és Dél-Korea) {{{2}}}a kínai írás egykor a hivatalos írás volt, de ma már nem használják (Mongólia, Észak-Korea és Vietnám)
A kínai írás vagy han írás (hagyományos kínai: 漢字; egyszerűsített kínai: 汉字; pinjin (): hànzì; magyar népszerű: han-ce) az élő nyelvek közül a leghosszabb időre visszanyúló, töretlen és dokumentált történettel rendelkező írás. A kínai írás logografikus, vagy más néven hierografikus eredetű írás. Ennek ellenére a ma ismert írásjegyek 82%-át a fono-szemantikai összetételű írásjegyek alkotják.
A kínai írásnak a történelem során számos stílusbeli változata alakult ki, melynek oka sok esetben az írás rögzítésére használt alapanyagok (csont, bronz, bambusz, fa, kő, selyem és papír) sajátossága volt. A legnagyobb szótárak 40–50 ezer különböző írásjegyet tartalmaznak, de ma egy diplomával rendelkező kínai átlagosan csak 3500–4000 írásjegyet ismer. A kínai írásban szigorú szabályok szerint történik az írásjegyek megszerkesztése, amelyek művészi szintű megformálása a kínai kalligráfia. Az írott szöveget olvasni eredetileg felülről lefelé haladva lehet, a sorok pedig jobbról kezdődnek és balra haladva követik egymást. A kínai könyvek régi típusait, vagy archaizáló újabb kiadásokat fordítva kell kézbe venni, mert nyugati értelemben „hátulról” kezdődnek. A modern nyomdatermékek már a mi írásunkhoz hasonlóan, balról jobbra írt, lineárisan rendezett sorokkal készülnek.
A kínai íráshoz olyan nagy kínai találmányok is kapcsolódnak, mint az ecset, a papír vagy a mozgatható nyomóelemes könyvnyomtatás, melyek mindegyike drasztikus változást gyakorolt az írásra és az írásbeliségre. A kínai írás Dél- és Kelet-Ázsia több kultúrájára is nagy hatással volt. A történelem különböző korszakaiban a kínai írást használták a japánok, a koreaiak és a vietnámiak is, és a kínai írás hatása máig tetten érhető saját, nemzeti írásaikban is. A kínai írás kapcsán érdemes megemlíteni az úgynevezett sinitikus vagy sinoform írásokat is, melyeket három, mára kihalt nyelv képvisel, a kitaj, a dzsürcsi és a tangut.
Eredete
A legendák szerint
Egy legenda szerint az első kínai írásjegyet, és ezzel együtt az írást Cang-csie () alkotta meg i. e. 2650 körül. Cang-csie () a kínai mitológia legendás alakja, az ugyancsak legendás Sárga Császár egyik hivatalnoka. A feljegyzések szerint Cang-csié ()nek négy szeme és négy pupillája volt. Az 5. században élt irodalmár, Liu Hszie () 劉勰 a következőképpen írja le az írás felfedezését: „Amikor kialakult az írott képek rendje, nem kellett többé zsinórt csomózgatni; madárnyomok adták az ötletet ahhoz, hogy megteremtődjék az írás, mely kimondott szavainknak testi formát ad, a művészi szépségnek pedig lakóhelyet biztosít. Amikor Cang-csie () feltalálta az írást, a kísértetek sírtak, és gabona szállt a levegőben; amikor pedig a Sárga Császár alkalmazni kezdte, hivatalnokai rendet tudtak tartani, s képesek voltak a nép helyzetét helyesen megítélni…”[1]
Más források szerint nem a minisztert, Cang-csié ()t, hanem magát Huang Ti ()t, azaz a Sárga Császárt illeti a dicsőség az írás feltalálásáért. Érdekesség, hogy mindkettejüket négy-négy szemmel képzelték el, ami bizonyos sámán jellegen túl a különleges éberség szimbóluma.[2]
A történeti valóság
Az első írásjegyekre emlékeztető egyszerű ábrák, melyeket az írásjegyek ősének tekintenek, i. e. 5000–3000 között készült cserépedényeken találhatók. Azonban az első valódi írásjegyek csak az i. e. 2. évezred második feléből, a Sang ()-dinasztia idejéből származnak.
1899-ben egy pekingi patikában Vang Ji-zsung () 王懿荣 (1845–1900), egy tudós mandarin arra lett figyelmes, hogy a „sárkánycsont” nevezetű orvosszerként árult csontokon – amelyeket egyébként porrá őrölve többek között kiváló afrodiziákumnak, azaz a nemi vágyat fokozó szernek tartottak – különös, emberkéz alkotta karcok láthatók. Műgyűjtő révén volt némi jártassága a régi feliratok terén, s e tapasztalatának köszönhetően azon nyomban felismerte, hogy egy igen régi írás emlékeit tartja kezében. Valamennyi csontot felvásárolta, s egy év leforgása alatt gyűjteménye másfél ezer darabot számlált. A századfordulón, a bokszerlázadás idején Vang Ji-zsung () meghalt, és gyűjteménye fiára szállt, aki azt eladta Liu Ónak () 劉鶚 (1857–1909). Liu O () 1903-ban adta ki könyvformában a feliratokról készült fényképmásolatokat.[2]
A „sárkánycsontok” a Honan () tartománybeli Anjang () 安陽 város közelében található Hsziaotun () 小屯 nevű falucska környékéről kerültek elő, ahonnan a parasztok kisebb mennyiségben ugyan, de már évszázadok óta szállították a sárkánycsontokat. 1898–1899-ben azonban a megáradt Jüan ()-folyó vize elhordta a földet a falu környékéről. Ekkor nagy számban jutottak napvilágra a feliratos teknőspáncélok és szarvas-lapockacsontok. Emellett még számos elefántcsont és bronztárgy is felbukkant, amelyek együttvéve igen jelentős és sikeres régészeti feltárás reményével kecsegtették a tudományos világot. Az igazi tudományos igényű feltárás azonban csak a húszas évek táján indulhatott meg. 1928–1937 között több mint tízezer csontlap került elő innen, Kína első történeti dinasztiájának, a Sang-Jin ()-dinasztiának egykori székhelyéről. A mai napig feltárt feliratos csontok száma meghaladja a százezret. A jóslócsontokon talált mintegy 5000 különböző írásjegyből máig nagyjából kétezret sikerült megfejteni.[3]
A csontokon talált feliratok megfejtésére először Szun Ji-zsang () 孫詒讓 (1848–1908) vállalkozott, aki 1904-ben adta ki eredményeit összegző könyvét. Ekkor derült fény arra, hogy a csontokat jóslásra használták, a karcolatok pedig rajtuk a kínai írás legelső emlékei. A jóslócsont-feliratok (csia-ku-ven () 甲骨文) – ahogy ettől kezdve nevezték – keletkezését az i. e. 14–11. századra helyezik. Ezek az írásjegyek a ma is használatos írásjegyek ősformái, amelyek azonban olyannyira eltérnek attól, hogy az avatatlan szemlélő csak nagy nehézségek árán ismer fel belőlük egyet-egyet, még akkor is, ha kínai. Túlnyomó többségben piktogrammák, vagyis képjelek, amelyeknek csak a legritkább esetben van következetesen használt állandó formája.[4]
A Napot körrel, a Holdat félholddal, az embert pedig az emberi test sematizált rajzával, egy pálcikaemberrel jelölték. A tisztán képjelek mellett kisebb számban ugyan, de találni olyan írásjegyeket is, amelyek kiejtésre utaló elemet is tartalmaznak. Az írásjegyek fejlődésének későbbi fázisában több piktogram kombinálásával fogalmakat is ki tudtak fejezni. Ezeket ideogrammáknak nevezzük.[5]
A világon több kultúrkörben is megtalálható az a módszer, ahogyan a Sang ()-kori jósok fürkészték a jövendőt. A scapulomantia, vagyis a csontjóslás lényege, hogy a csontokat – amely alatt Kínában elsősorban a teknősök hasi páncélját és a patások lapockacsontját kell érteni – tűzzel hevítették, vagy rövid ideig a tűzben tartották, esetleg úgy, hogy fekete ürmöt égettek rajta. Majd a hő keltette repedésekből értelmezték az előzőleg feltett kérdésre a választ. Ezt követően a kérdést és a kapott jóslatot, sőt olykor az eredményességét is bekarcolták a jóslócsontokba, és azokat a jóshely közelében eltemették. Egyes szakértők szerint a hő hatására keletkező repedések formája ihlette volna az írásjegyek megalkotását. A jóslatokhoz fordultak akkor is, ha a temetés vagy a termés miatt aggódtak, ha vadászat vagy háború kimenetelére voltak kíváncsiak.[6]
A jóslócsontok túl azon, hogy a kínai írás legelső emlékeit őrzik, óriási jelentőséggel bírnak azért is, mert segítségükkel igazolhatták a későbbi történeti források állításait, nevezetesen a Sang-Jin ()-dinasztia létezését, hiszen névre pontosan megtalálni a jóslócsont-feliratokon a dinasztia uralkodóit, akiket a kései hagyomány is számontartott. Páratlan híradások ezek, amelyek rengeteget árulnak el a Sang-Jin ()-dinasztia gazdasági, politikai, katonai viszonyairól, lakóinak szokásairól stb.[2]
Fejlődése
Bronzfeliratok
Már a Sang ()-dinasztia korából ismerünk olyan bronzkészítményeket, amelyeket feliratokkal láttak el. Legtöbbször a tulajdonos nevét írták fel a használati tárgyakra, szerszámokra vagy fegyverekre, olykor azonban a bronzműves termékét a saját névjegyével látta el. A szertartási eszközökön áldozati szövegek is olvashatók. A bronzfeliratok (csin ven () 金文) adományozó vagy áldozati szövegei különböző terjedelemben maradtak fenn, olykor csupán egy-két írásjegyet találni, míg némelyik tárgyon, például egy tálon akár száz írásjegy is szerepelhet.[7] A bronzfeliratok az i. e. 14. századtól a Han-dinasztia koráig, az i. e. 1. századig készültek. A Csou ()-dinasztia idejéből származó bronzfeliratok felbecsülhetetlen dokumentumnak számítanak, hiszen e korból semmilyen más írott forrás nem áll rendelkezésünkre, és így hasznos kiegészítései a későbbi történeti források nyújtotta ismereteinknek. Ming ven () típusú írás több korból, számos helyről került elő, ám egyik sem emlékeztet a ma is használt írásra. Ezt a fajta írást olykor csung ting ven ()nek 鐘鼎文 nevezik, azaz „harang- és tripusfelirat”-nak. Korai formájában a jóslócsontok írásjegyeire hasonlítanak, későbbi formájukban már kis pecsétírás (hsziao csuan () 小篆) és a kancellár írás (li su () 隸 書) néven ismertek. A Tavasz és ősz korszakban valamint a Hadakozó fejedelemségek idején valamennyi fejedelemség kialakította saját stílusát, amellyel bronzfeliratai készültek. Ezek a stílusok hasznos fogódzót jelentenek a tárgyak datálásához és lokalizálásához. Mindezek mellett jelentős forrásai a kínai írásjegyek evolúciós vizsgálatának is.[8]
A Csou ()-dinasztia idején a szertartási bronzedényt a fejedelem adományozta a hivatalnoki rang kíséretében. A hivatalba emelés bizonylatai ezek, amelyek feliratai az ajándékozás tényét rögzítik. A bronzedényeken látható írásjegyekből álló szöveget összefoglaló néven „bronzfeliratoknak” (csin-ven () 金文) nevezik.
További írásjegystílusok
Az írásjegyek a legutóbbi hivatalos írásreformig standardnak számító, és Tajvanon a mai napig standardnak tekintett formáját kaj-su ()nak 楷書 nevezzük. Ez az írásmód a korai Han-dinasztia idején alakult ki a korábbi „kancellista írásból”, a li-su ()ból 隸書, melyet az első Csin () császár idején Li Sze () nyomán létrejött kis pecsétírás, a hsziao csuan () 小篆 előzött meg. A Han-korban a pre-Csin () korszak elavult írásformáit ku ven ()nek 古文 „ősi írásoknak” nevezték el. Az írás egy korábbi formája a hagyomány szerint a Csou () 籀 volt, amely a Csou ()-dinasztiabeli Hszüan () 宣 király (i. e. 827–782 között uralkodott) Nagy Írnokának nevéhez fűződik, és amely a nagy pecsétírás, ta csuan () 大篆 néven is ismert.[9]
A „kancellista” majd standard írás elterjedésével létrejöttek a különböző gyorsírási stílusok, amelyeket az írástudók a magánérintkezés során használtak. Az egyik ezek közül a „fogalmazó írás” (cao-su () 草書/草书, szó szerint: „fű-írás”), amelyben az írásjegyeket a végletekig leegyszerűsítve, egyetlen vonallal írják le. A másik jelentős gyorsírási stílus a „kurzív írás” (hszing-su () 行書/行书), amely valahol a standard és a fogalmazó írás között áll: összevonnak ugyan bizonyos vonásokat, de az írásjegy így sem torzul a felismerhetetlenségig. A kínai nyelvű könyveket, újságokat standard írással nyomtatják, de az emberek a magánleveket, fogalmazásokat stb. kézírással írják, melyet a gyakorlatlan olvasó csak nehezen tud elolvasni.[9]
- A kínai írás öt leggyakoribb történeti stílusa:
|
|
|
|
|
(csuan-su () 篆書/篆书) |
(li-su () 隸書/隶书) |
(hszing-su () 行書/行书) |
(cao-su () 草書/草书) |
(kaj-su () 楷書/楷书) |
- Hét írásjegy hat különböző stílusban írt változata:
| Jóslócsontfelirat | Pecsétírás | Kancellista írás | Kurzív írás | Fogalmazó írás | Standard írás | Magyaros () | Jelentés |
|
|
|
|
|
|
zsi () | Nap |
|
|
|
|
|
|
jüe () | Hold |
|
|
|
|
|
|
san () | hegy |
|
|
|
|
|
|
jü () | eső |
|
|
|
|
|
|
mu () | fa |
|
|
|
|
|
|
zsen () | ember |
|
|
|
|
|
|
mu () | anya |
Az írásjegyek egyszerűsítése
Csou En-laj () 周恩來/周恩来 (1958. január 10.)[10]
.png)
.png)
Az írásjegyek terén az utolsó változtatást az 1950-es években hajtották végre. Az 1949-ben hatalomra került kommunisták egyik fő célkitűzése az írástudatlanság felszámolása volt. Annak érdekében, hogy az írásjegyek tanulását megkönnyítsék, az írásjegyek jelentős részét egyszerűsítették, az őket alkotó vonások számát csökkentették, bár az írásjegyek alapvető szerkezetén nem változtattak. Azóta a hagyományos kínai írásjegyeket, vagyis a „bonyolult írásjegyeket” fan-ti-ce ()nek 繁体字 nevezik, míg az „egyszerű írásjegyeket” csien-ti-ce ()nek 簡體字 / 简体字 nevezik.[11]
Az írásreform gondolata 1892-ben vetődött fel először. A mozgalom célja az volt, hogy az ideogrammák alkotta írást egy latin betűs, alfabetikus írással váltsák fel. Ez nagy segítséget nyújtott volna az analfabetizmus felszámolásában és nagyban megkönnyítette volna az oktatást. A probléma nemcsak akkoriban, de a mai napig megoldhatatlannak bizonyult. A könnyebbség kedvéért azonban nekiláttak az írásjegyek egyszerűsítésének. Ennek köszönhetően a bonyolult írásjegyek mintegy 80%-át sikerült olykor 10–15 vonással is leegyszerűsíteni. 1958-ban a Kínai Népköztársaság Írásreform Bizottsága megalkotta a kínai nyelvre alkalmazott latin betűs átírásrendszert, az úgynevezett pinjin () átírást. A pinjin () átírást 1979. január 1. óta a Kínai Népköztársaságban megjelenő idegen nyelvű kiadványok kínai nevek és szavak átírására kötelezően használja. A latin betűs átírás azonban csak segítséget nyújthat és az írásjegyek mellett kiegészítésül szolgálhat, ám azokat elsősorban a zenei hangsúlyok miatt sohasem válthatja fel. Az írásreform eredményeképpen 1955 óta ma már a kínai írás is vízszintesen, balról jobbra halad, felváltva a hagyományos fentről lefelé vezető oszlopokat. Az újságcikkek címében, a plakátokon és a könyvek gerincén azonban még ma is találkozhatunk függőleges írásjegysorokkal. A másik jelentős változás, amiben a modern kínai könyv különbözik a hagyományostól, hogy most már nem „hátulról” kell fellapozni a köteteket.[11]
Nem csak a Kínai Népköztársaságban, hanem Szingapúrban is az egyszerűsített írásjegyek a hivatalosak, a kínai nyelvű könyveket, újságokat is ezekkel nyomtatják. Tajvanon azonban mind a mai napig a hagyományos bonyolult írásjegyeket tekintik hivatalosnak. Az elmúlt évtizedben, az 1997-ig, a visszacsatolásig fan-ti-ce ()t használó Hongkong és Makaó kulturális hatásának eredményeképpen a Kínai Népköztársaságban is reneszánszát éli a hagyományos írásjegyek használata az olyan nem hivatalos kiadványokon, mint pl. termékismertetők, reklámok, dalszövegek stb.[12]
Az írásjegyek egyszerűsítésének módszerei és logikája:[m 1]
- A több elemből álló írásjegy összetett, bonyolult tagját egyszerűbb alakkal helyettesítették:
- 對 → 对; 觀 → 观; 風 → 风 stb.
- Az írásjegy bonyolult elemét az adott szóhoz fonetikailag hasonló vagy azzal megegyező egyszerűbb írásjeggyel helyettesítették:
- 潔 → 洁; 鄰 → 邻; 極 → 极 stb.
- Egész írásjegy-elemek elhagyása:
- 廣 → 广; 寧 → 宁; 滅 → 灭 stb.
- Az írásjegy leegyszerűsített kézírásos formáját, változatát tették meg a nyomtatott alaknak:
- 書 → 书; 長 → 长; 馬 → 马 stb.
- Az írásjegyet az egyszerűbb régi változatával helyettesítették:
- 涙 → 泪; 網 → 网; 傑 → 杰 stb.
- A bonyolult radikális (vagy gyök-) elem helyett egyszerűbbet szerkesztettek:
- 體 → 体; 塵 → 尘; 竃 → 灶 stb.
- Az írásjegybe új fonetikai elemet szerkesztettek:
- 護 → 护; 驚 → 惊; 膚 → 肤 stb.
- Az írásjegyet egy azonos vagy hasonló hangzású írásjeggyel vonták össze::
- 餘 → 余; 穀 → 谷; 後 → 后 stb.
- Több bonyolult írásjegyet egy, újonnan szerkesztett egyszerű írásjegyben egyesítettek:
- 髮 és 發 → 发; 儘 és 盡 → 尽; 曆 és 歷 → 历 stb.
- Az egyszerűsített írásjegy-elemeket minden további írásjegyben – ahol az adott elem szerepel – következetesen használják:
- 門 → 门; 閉 → 闭; 問 → 问 stb.
- 馬 → 马; 騎 → 骑; 駕 → 驾 stb.
- 鳥 → 鸟; 鴨 → 鸭; 鴕 → 鸵 stb.
Az írásjegyek típusai
Hszü Sen () (kb. 58–147), a kínai írásjegyek első etimológiai szótárának, a kb. i. sz. 2. század elején összeállított Suo-ven csie-ce ()nek szerkesztője a kínai írásjegyeket hat csoportba osztotta:[13]
- cse si () 指事 „dolgokra mutató” egy írásjegy, ha direkten ábrázol fogalmakat, például sang () 上 „fent”, hszia () 下 „lent”;
- hsziang hszing () 象形 „formát utánzó” a piktogramból származó írásjegy, pl. a zsi () 日 „nap”, jüe () 月 „hold”;
- hszing seng () 形聲 „forma és hangzás” írásjegy két egyszerűbb írásjegy összetétele, az egyik a hangzást jelöli, a másik a jelentésre utal, pl. a csiang () 江 „folyó” és a ho () 河 „folyó” írásjegyekben mindkét esetben a víz piktogramjából származó bal oldali rész kombinálódik a másik féllel, melynek nincs köze a jelentéshez, de egy, az új írásjegy kiejtéséhez közel álló szót képvisel;
- huj ji () 會意 „összetett jelentésű” pl. a „száj” + „madár” összevonásával alkotott ming 鳴 „sírni; csiripelni” írásjegy;
- csuan csu () 轉注 „átvitt jelölésű” az azonos jelentésű, eltérő hangzású, de formailag hasonló írásjegyek, pl. lao 老 „öreg” és kao 考 „öreg”;
- csia-csie () 假借 „kölcsönzött” azon írásjegy, melynél egy hasonló vagy ugyanolyan hangzású írásjegyet használunk egy másik helyett, pl. an 安 „béke” az an „hol?”, „hogyan?” kérdőszó helyett.
.svg&veda=1546){kind=link}
_Reception_Center_0688%269-07_cropped.jpg&veda=1546){kind=link}
.jpg&veda=1546){kind=link}
