Theresa May
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Hivatali idő 2016. július 13. – 2019. július 24.
Uralkodó	II. Erzsébet
Előd	David Cameron
Utód	Boris Johnson
A Konzervatív Párt vezetője
Hivatali idő 2016. július 11. – 2019. július 23.[a]
Előd	David Cameron
Utód	Boris Johnson
Az Egyesült Királyság belügyminisztere
Hivatali idő 2010. május 12. – 2016. július 13.
Előd	Alan Johnson
Utód	Amber Rudd
Maidenhead parlamenti képviselője
Hivatalban Hivatalba lépés: 1997. május 1.
Előd	Új szavazókerület
Született	1956. október 1. (66 éves)[1][2][3][4][5] Eastbourne[6]
Párt	Konzervatív Párt
Szülei	Zaidee Mary Brasier Hubert Brasier
Házastársa	Philip May (1980. szeptember 6. – , Wheatley)
Foglalkozás	politikus
Iskolái	Wheatley Park School[1] St Hugh's College (1974–1977, földrajztudomány, BA)[1][7]
Vallás	anglikán
Díjak	Order of King Abdulaziz al Saud Time 100 (2017)
Theresa May aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Theresa May témájú médiaállományokat.

Theresa May (Eastbourne, 1956. október 1. –) brit politikus, a Konzervatív Párt vezetője, alsóházi képviselő, 2016 és 2019 között az Egyesült Királyság miniszterelnöke. May volt az egyik 2016-os jelölt a Konzervatív Párt vezetői tisztségére és a miniszterelnöki posztra, miután Cameron bejelentette, mindkét posztról lemond az Egyesült Királyság EU-kilépését támogató népszavazás nyomán.

Egy nappal az Egyesült Királyságban tartott európai választást követően, 2019. május 24-én Theresa May miniszterelnök bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány éléről.^[8]

Életpályája

May a dél-angliai Eastbourne-ban született; apja anglikán lelkész volt. Középiskolai tanulmányait a Holton Park Girls' Grammar Schoolban végezte, majd az Oxfordi Egyetemen a St Hugh’s College-ban szerzett diplomát földrajzból. Az egyetem elvégzése után a Bank of Englandnél dolgozott, majd az Association for Payment Clearing Services (APACS) európai ügyekért felelős osztályát vezette. 1986-tól London egyik kerületi önkormányzatában volt képviselő, 1997-ben pedig parlamenti képviselővé választották. 2010 óta a kormány tagja. 2016. július 13-ától az ország miniszterelnöke.^[9][10]

Korai politikai karrierje

Theresa May 1986-tól 1994-ig a londoni Merton kerület önkormányzati képviselője volt. 1992-ben sikertelenül indult Durham északnyugati választókerületének parlamenti képviselői tisztségéért, és szintén sikertelenül indult 1994-ben a barkingi időközi választáson. Az 1997-es választásokon Maidenhead parlamenti képviselőjévé választották. 1999–2010 között a konzervatív árnyékkormányban töltött be különböző tisztségeket. Eközben 2002–2003-ban a Konzervatív Párt elnöki tisztjét is betöltötte. Amikor a konzervatívok a 2010-es választás nyomán átvették a hatalmat, David Cameron kormányában Home Secretary lett (ez nagyjából a belügyminiszter megfelelője). A kormány első két évében a női és esélyegyenlőségi ügyekért felelős miniszter tisztjét is ő töltötte be.^[10]

Miniszterelnöksége

Megválasztása

Az Egyesült Királyság EU-tagságáról szóló népszavazást előkészítő kampány során May Cameronhoz hasonlóan az ország EU-ban maradását támogatta. Amikor a szavazók a távozás mellett döntöttek, Cameron bejelentette lemondását a miniszterelnöki és a pártelnöki tisztségről, May pedig versenybe szállt mindkét pozícióért. Programismertetőjében kifejtette: tiszteletben kell tartani a szavazók akaratát, és ki kell vezetni az országot az EU-ból. Elutasította azt a gondolatot, hogy az ország kiskapukat keresve de facto EU-tag maradjon a kilépés után is, mint ahogy a népszavazás megismétlését is ellenezte.^{[id. 1]} Kifejezte azt a reményét, hogy egyesíteni tudja a konzervatívok maradáspárti és távozáspárti frakcióját. May nem látta szükségesnek előrehozott választások kiírását vagy a költségvetés módosítását. Ugyanakkor kijelentette, ha pártja őt választja miniszterelnöknek, 2016 vége előtt nem fogja kezdeményezni a lisszaboni szerződés 50. cikkelyében leírt kilépési eljárás megkezdését, hogy időt adjon a brit vezetésnek az összehangolt tárgyalási álláspont kialakítására.^[11]

2016. július 7-én az alsóházi konzervatív frakció tagjai szavaztak arról, hogy ki legyen Cameron utódja. Theresa May 199 szavazatot kapott, legfőbb riválisa a Brexit-párti Andrea Leadsom energia- és klímaváltozás-ügyi miniszter 84-et, míg Michael Gove igazságügyminiszter 46-ot. Ezzel Gove kiesett a versenyből.^[12] Július 11-én Leadsom visszalépett, így May maradt az egyetlen jelölt a pártelnöki és miniszterelnöki posztra. Ezután felgyorsult a kormányváltási folyamat, amely az eredeti tervek szerint szeptember 9-ig tartott volna. 2016. július 13-án Cameron benyújtotta lemondását a királynőnek, aki ezután Mayt nevezte ki miniszterelnöknek. Ezzel Theresa May lett az ország második női miniszterelnöke, Margaret Thatcher után.^[13]

Előre hozott választás

2017 elejére növekedett a Konzervatív Párt népszerűsége, és ezért úgy tűnt, a párt számára előnyös lehet, ha ez eredetileg 2020-ban esedékes választást előre hozzák. A konzervatív többségű brit parlament az erre vonatkozó javaslatot 2017. április 19-én 522:13 arányban támogatta, és úgy döntött, hogy 2017. június 8-ra írja ki a következő parlamenti választást. A választási kampány során azonban megváltozott a választók hangulata, így végül a konzervatívok 13 mandátumot, és alsóházi abszolút többségüket is elvesztették. A választás után May hatalmon maradt ugyan, de pozíciója meggyengült, és kénytelen volt egy északír kispárttal koalíciós kormányt alkotni.^[14]

Bizalmatlansági indítvány

2018 végére világossá vált, hogy a Brexit jóval bonyolultabb, mint ahogy azt a közvélemény a Brexit-népszavazás előtt elképzelte. Feloldhatatlan akadálynak bizonyult, hogy az Egyesült Királyság és Írország egyrészt meg akarta tartani a két ország közötti határ szabad átjárhatóságát a személy- és áruforgalomban, másrészt viszont az Egyesült Királyság szabadságot akart kapni az EU-val való vámunió elhagyására (egy későbbi szabadkereskedelmi egyezmény aláírása után). Végül 2018 novemberében született egy kompromisszumos megállapodás, amely szerint az ország a Brexit után is vámunióban marad az EU-val (és így Írországgal is), de azzal a feltétellel, hogy ha Nagy-Britannia idővel kilépne a vámunióból, Észak-Írország akkor-is a vámunióban maradna. A megállapodást az EU csúcstalálkozóján elfogadták, de hamar világos lett, hogy a brit parlament nem fogja támogatni a tervet: a Brexit-párti képviselők szerint a Brexit utáni helyzetben az Egyesült Királyság továbbra is túlzott mértékben Brüsszel befolyása alatt maradna, a maradáspárti képviselők pedig inkább a Brexit-népszavazás megismétlését követelték. A zűrzavaros politikai helyzetben 48 konzervatív képviselő bizalmatlansági indítványt terjesztett be May ellen. Az indítvány sikere esetén Mayt leváltották volna a pártvezetői tisztjéről, és helyére a párt egy másik politikust jelölt volna a kormány élére. A 2018. december 12-i titkos szavazáson azonban végül a Tory képviselők 200:117 arányban támogatták Mayt, aki így megőrizhette a miniszterelnöki pozíciót.^[15]

Lemondása

May közel hároméves miniszterelnöki időszakát gyakorlatilag teljes egészében a Brexit levezénylésére tette fel, miután azonban kiderültek a folyamat bonyolult és az országot is több tekintetben negatívan érintő körülményei, a Brexittel kapcsolatos tárgyalások és egyeztetések is egyre lassúbb, nehézkesebb irányt vettek. Az egyeztetések sorozatos kudarca, az emiatt a politikai szereplőkkel kialakult feszültségek, valamint a saját pártja által történt leszavazások miatt nem tudott további érdemi lépéseket tenni, ezért 2019. május 24-én június 7-i hatállyal bejelentette lemondását.^[16]

Magánélete

May házas, férje Philip May. Gyermekük nincsen.^[10]

2012 novemberében 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála, amely miatt inzulininjekcióra szorul.^[17]

Megjegyzések

Források

Jegyzetek

1. ↑ "Brexit means Brexit. The campaign was fought, the vote was held, turnout was high and the public gave their verdict. There must be no attempts to remain inside the EU, no attempts to rejoin it through the back door and no second referendum."

Elődje: David Cameron

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke 2016. július 13. – 2019. július 24.

Utódja: Boris Johnson

Sablon:Brit miniszterelnökök m v sz Brit miniszterelnökök Robert Walpole (1721) · Spencer Compton (1742) · Henry Pelham (1743) · Thomas Pelham-Holles (1754) · William Cavendish (1756) · Thomas Pelham-Holles (1757) · John Stuart (1762) · George Grenville (1763) · Charles Watson-Wentworth (1765) · id. William Pitt (1766) · Augustus FitzRoy (1768) · Frederick North (1770) · Charles Watson-Wentworth (1782) · William Petty-FitzMaurice (1782) · William Cavendish-Bentinck (1783) · ifj. William Pitt (1783) · Henry Addington (1801) · ifj. William Pitt (1804) · William Wyndham Grenville (1806) · William Cavendish-Bentinck (1807) · Spencer Perceval (1809) · Robert Jenkinson (1812) · George Canning (1827) · Frederick Robinson (1827) · Arthur Wellesley (1828) · Charles Grey (1830) · William Lamb (1834) · Arthur Wellesley (1834) · Robert Peel (1834) · William Lamb (1835) · Robert Peel (1841) · John Russell (1846) · Edward Smith-Stanley (1852) · George Hamilton-Gordon (1852) · Henry John Temple (1855) · Edward Smith-Stanley (1858) · Henry John Temple (1859) · John Russell (1865) · Edward Smith-Stanley (1866) · Benjamin Disraeli (1868) · William Gladstone (1868) · Benjamin Disraeli (1874) · William Gladstone (1880) · Robert Cecil (1885) · William Gladstone (1886) · Robert Cecil (1886) · William Gladstone (1892) · Archibald Primrose (1894) · Robert Cecil (1895) · Arthur Balfour (1902) · Henry Campbell-Bannerman (1905) · Herbert Asquith (1908) · David Lloyd George (1916) · Bonar Law (1922) · Stanley Baldwin (1923) · Ramsay MacDonald (1924) · Stanley Baldwin (1924) · Ramsay MacDonald (1929) · Stanley Baldwin (1935) · Neville Chamberlain (1937) · Winston Churchill (1940) · Clement Attlee (1945) · Winston Churchill (1951) · Anthony Eden (1955) · Harold Macmillan (1957) · Alec Douglas-Home (1963) · Harold Wilson (1964) · Edward Heath (1970) · Harold Wilson (1974) · James Callaghan (1976) · Margaret Thatcher (1979) · John Major (1990) · Tony Blair (1997) · Gordon Brown (2007) · David Cameron (2010) · Theresa May (2016) · Boris Johnson (2019) · Liz Truss (2022) · Rishi Sunak (2022)