Ráday Gedeon
Született	1806. június 23.[1][2] Pest
Elhunyt	1873. július 14. (67 évesen)[3] Pest
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	politikus
Tisztsége	a magyar főrendiház tagja (1861–1861)
A Wikimédia Commons tartalmaz Ráday Gedeon témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk a főispánról szól. Hasonló címmel lásd még: Ráday Gedeon (egyértelműsítő lap).

Rádai gróf Ráday Gedeon (Pest, 1806. június 23. – Pest, 1873. július 14.)^[4] Nógrád vármegye főispánja, a Nemzeti Színház főintendánsa.

Élete

Ráday Pál királyi táblai ülnök és báró Prónay Ágnes fia. Gondos házi nevelés után Pozsonyban tanult, a jogot pedig Pesten 1823-ban végezte. Az 1825. évi országgyűlés főrendiházában jelen nem lévő atyját képviselte; azután Pest vármegyében szolgált, ahol megyei gyakorlatot szerzett.

Később a megye közgyűlésein szónoklatával kiváló szereplő volt, és a hatalmas ellenzéki pártnak egyik legbátrabb és legtekintélyesebb bajnoka lett, aki az alkotmányos szabadságot és nemzeti jogokat a bécsi önkényes rendszabályok ellenében minden alkalommal erélyesen és következetesen védelmezte. E szónokokat és köztük Rádayt is, részint hűtlenségi, részint becstelenségi perbe fogták. A kormány azonban el nem érhette kitűzött célját, sőt csak még inkább élesztette az ellenszegülést. Pest vármegye Rádayt az 1839. évi országgyűlésre május 31-én, a gróf perbefogatása és üldöztetése dacára, sőt mondhatni, éppen ezért, követévé választotta. Ebből újabb nagy baj lett: a kormány ezúttal a követválasztási szabadságon és képviseleti függetlenségen ejtett sérelmet, s azáltal, hogy Rádayt – mint perben álló egyént – az országgyűlésen való megjelenéstől eltiltotta. Ebből támadt az országgyűlésen a híres Ráday-ügy, ami hosszú ideig hátráltatta a diéta munkáját.^[5] Végül, hogy az országgyűlés eredménytelenné ne legyen, úgy oldották meg a casust, hogy Rádayt önkéntes lemondásra bírták, és a sérelem tárgyát megszüntették, erős óvástétel mellett a szabad követválasztás érdekében. Eközben előbb 1838–1840 között az akkor még Pesti Magyar Színház választmányának alelnöke,^[6] melyet rövid ideig igazgatott is,^[7] majd másodjára 1840-től 1841 húsvétjáig, immár mint a Nemzeti Színház országos felügyelet alá kerülésének biztosításáig regnáló „kormányzó választmány” tagja (báró Orczy György, Simontsits János és Patisz Károly mellett).^[8]

A következő, 1844. évi országgyűlésre ismét megválasztották, és ekkor már akadálytalanul jelenhetett meg méltó helyén. Ott 1845 novemberétől^[9] újra megbízták a Nemzeti Színház "országos főigazgatói" posztjával, mely ezúttal első ízben, 1845-1847-ben a legnagyobb ügyszeretettel és buzgalommal viselt kormánya alatt élte egyik legszebb virágzási korát. Rendbe hozta a színház rendezetlen és bonyolult viszonyait, jeles művészeket szerződtetett, felölelte a nemzeti drámát és drámairodalmat. Az írókkal, többek közt Vörösmartyval, Bajzával, Fáy Andrással, aki rokona és atyai barátja volt, és a művészek javával szíves baráti érintkezésben élt.

1847-ben mindent megtett Kossuth követté választatása ügyében, s oldalán küzdött a vármegyei asztalnál, mint hű barát és elvrokon. Ő maga 1848-ban a főrendi tábla szabadelvű tagja és helyettes főlovászmester volt, és az alkotmányos miniszterium Nógrád vármegye főispánjává nevezte ki. A szabadságharc után neki is vissza kellett vonulni a közpályától. A Nemzeti Színház „országos főigazgató”ságáról 1849. június végén aligazgatójával, Erdélyi Jánossal együtt lemondott.^[9] December 10-én a pesti hadi törvényszék két évi várfogságra ítélte, de Haynau visszaadta szabadságát.

1854-ben megint őt hívták vissza a Nemzeti Színház összezavart ügyeinek rendbehozására,^[10] bár politikai egyéniségét Bécsben nem kedvelték. Ő elfogadta a megbízatást, és híven teljesítette feladatát, mindent megtett, amit azokban az időkben tehetett az intézet újból való felvirágoztatására: pénzt gyűjtött az intézet kijavítására, visszahívta a szétszórt, lezüllesztett régi jó művészeket, és újjáteremtette az intézetet. 1860-ig mint „műigazgató” állt a színház élén, majd 1866–1869 között a Nemzeti Színházi Bizottmány alelnöke, végül, 1869-ben, ideiglenes intendánsa volt.^[6] Magáról azonban rosszul gondoskodott – bár voltak kritikusai^[11] színházvezetésének is. A hazai közügyek miatt gazdaságát elhanyagolta; s neje, Teleki Borbála grófnő korai halála után Ráday vagyonilag mindinkább süllyedt.

Az alkotmány helyreállítása után a jászkunok főkapitányává nevezték ki, de ekkor már egykori szép vagyonát, péceli ősi kastélyát idegen kézen kellett látnia, és végsőségig jutott anyagi zavarai miatt hivatalait meg nem tarthatta, és a közügyektől teljesen visszavonulva, gyászban és szegénységben végezte be egykor oly fényes és kultúrbarát életét. Családi könyvtárát igen jutányos árért a pesti református főiskolának engedte át, melynek mindenkor pártfogója és egyházának már 1836 óta hű gondnoka volt.

Származása

Családja

1829-ben nősült meg, Teleki Borbála grófnőt (1811–1841)^[14] vette el, aki öt gyermeket szült neki^[15] Miroslav Marek családfája alapján (Péchy Gáspár kutatásai szerint nyolcat^[16]):

• Pál (1830–1879); 1. felesége: Klara von Wartensleben grófnő (1831–1853); 2. felesége: Nagy Zsuzsanna (1830–1882)
• Borbála^{[m 1]} (1835–1898); férje: Szapáry István gróf (1829–1902)
• László (1837–1912); felesége: Szentkereszty Mária bárónő (1848–1905)^[18]
• József (?)
• Gedeon (1841–1883); felesége: Philippine von Pergen grófnő (1841–1905)

Ötödik gyermekük születése után 25 nappal azonban Ráday grófné özvegyen hagyta férjét.

Munkái

Költeményei jelentek meg a Szép-Literatúrai Ajándékban^[19] (1821. Serkentés az ifjakhoz, a haza és tudományok szeretetére új esztendőkor, Pozsonyban), az Auróra (1823) és a Hébe^[20] (1825–26) zsebkönyvekben.

Beszéde az 1861. június 3-ai országgyűlésen (Pest) az az évi Magyarország című lap 131. számú mellékletében (B. Vay Béla és gr. Csáky Tivadar beszédeivel együtt) található. Többi országgyűlési beszédei a Naplókban és egykorú lapokban vannak.

Van egy fordított színműve is A szerencse gyermeke címmel Birch-Pfeiffer Sarolta(wd) Kind des Glücks műve után (mely bemutatója 1860. november 28-án a pesti Nemzeti Színházban volt).

Megjegyzések

Jegyzetek