A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Jegenyefenyő | ||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||
Nem fenyegetett | ||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||
Abies alba Mill., 1768 | ||||||||||||||
Elterjedés | ||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Jegenyefenyő témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Jegenyefenyő témájú médiaállományokat és Jegenyefenyő témájú kategóriát. |
A közönséges jegenyefenyő (Abies alba) Európa hegyvidékeinek erdőalkotó fája; a legnagyobb termetű európai fenyő.
Eredete és elterjedése
Az északi flórabirodalom növényeként Közép-Európa hegyvidékein fontos erdei fa. A természetes tűlevelű erdőségekben Közép-Európában gyakori, de megjelenik még Franciaországban, Korzikán és a Balkán-félsziget magas hegységeiben is. Kontinentális éghajlaton, illetve hegyvidékeken nagy területeken él:
- az Alpokban 300-400 métertől 1700 méterig,
- a Kárpátokban 1130 métertől 1470 méterig,
- délen (Balkán, Appenninek, Pireneusok) 1950 méterig.
Jelenlegi elterjedési területére a Würm-glaciális után, délről települt be. Értékes fája miatt több európai országban (Svájc, Lengyelország, Ausztria, Szerbia) nagy területeken termesztik. A Mátrában megtalálhatóak állományai.[1]
Főleg a bükkel és a lucfenyővel társul a bükkös és a lucos öv határán, elegyfaként – délen csak a hegységekben, északon a sík- és dombvidéken, 400–900 méter között is.
Megjelenése
Eredeti termőhelyein 50-60 méter magasra nő; törzsének átmérője eléri a másfél–két métert. Törzse többnyire erős, egyenes. A kéreg sima, világosszürke, később egyre repedtebb; főleg a fiatalabb fákon néha gyantacsomók jelennek meg.
Örökzöld koronája fiatalon karcsú, kúpos, idősebb korában a lucfenyőtől eltérően lecsapott csúcsos. Szabályos örvökben növő ágai majdnem vízszintesek. A fa csúcsán növő ágak vezérhajtásai kissé csillogóak; az érett hajtások szürkék, szőrösek.
A mintegy 3 cm-es, fénylő sötétzöld tűlevelek laposak, a szélük ép. Válluk keskenyedő, csúcsuk lekerekített vagy bemetszésszerűen kicsípett. Fonákukon két ezüstfehér viaszcsík húzódik végig (légcserenyílásokkal és viaszpettyekkel). A csavarvonalban növő tűk sora kétfelé fésűszerűen áll; a spirális elrendeződés főleg az oldalhajtásokon szembetűnő. A felső ágakon a tűlevelek felhajlók, merevek.
Egylaki növény, virágai a korona felső harmadában nyílnak. A rügyek fiatalon zöldes-, éretten vörösbarnák, oválisak, nem gyantásak. Április-májusban virágzik. A hajtásvégeken nyíló termős virágok 25–30 mm hosszúak, felállóak, világoszöldek. A sárga, hengeres porzós virágok csoportosan erednek az előző évi hajtások közepe táján, a tűlevelek hónaljában. Hengeres termő toboza 15–20 cm hosszú, mindvégig felálló, eleinte (különösen a pikkelyek szegélye felé) bordó árnyalatú zöld, majd narancsbarna, megérve halványbarna, tompa csúcsú. Ép szélű termőpikkelyei lekerekítettek, a fedőpikkelyek széle fogas; ezek hegyes nyúlványokként (ligula) állnak ki a termőpikkelyek közül. A zászlós magvak októberre beérnek, de csak a következő évben szóródnak ki. A harmadik évben maga a toboz is leesik, és csak az orsója marad meg az ágon.
Életmódja
Üde, hűvös éghajlatot, közepesen laza talajt és párás levegőt kíván. Száraz talajon sárgul és fölkopaszodik. Fiatal hajtásai a késő tavaszi fagyokra nagyon érzékenyek. Ilyen fagy hatására elpusztul a csúcshajtás is. Az ilyen fa a következő évben a csúcshajtás helyettesítésére több vezérhajtást indít, és ettől alaktalanná válik.[2]
Fiatalon lassan nő, majd hirtelen nekiered. A magányosan álló fák törzséről a talajig ágak nőnek; erdőben az idősebb fák felkopaszodnak.
Gyökerei mélyre hatolnak. Ezért egyrészt vastag talajtakarót kíván, másrészt az átültetést rosszul tűri.
Hajtásait a késő tavaszi fagyok néha károsítják, de gyorsan regenerálódik.
Változatai
- var. chloracarpa – zöld tobozú;
- var. erythrocarpa Purk. – piros tobozú;
- var. carpatica Loud
- var. viminalis Alstr. – kígyófenyő vagy vesszős jegenyefenyő, feltűnően hosszú hajtásokkal;
Felhasználása
Fáját az építőiparban hasznosítják, emellett Nyugat-Európa klasszikus karácsonyfája, mivel ágrendszere sűrű, lombozata a lucénál ritkásabb, tűlevelei pedig nem hullanak le, és színüket is jól tartják. Magyarországon meglehetősen ritka és drága. Faiskolákban alanynak használják: ennek törzsére oltják rá az érzékenyebb fajokat, változatokat.[3]
Nagyobb kertekben, parkokban díszfának különösen szabadon álló példányai mutatósak.
Illóolaját izom- és reumás fájdalmak mérséklésére masszázs- és fürdőkészítményekben, valamint bedörzsölőszerekben alkalmazzák.
Ismertebb kertészeti változatai
Abies alba ’Fastigiata’
Oszlopos termetű. Tűi az alapfajénál rövidebbek. Lassan növekszik. Többnyire oltványként forgalmazzák. Ültetésénél ügyelni kell arra, hogy az oltás helye a talajszint alá kerüljön, mert többnyire fagyérzékeny marad.
Abies alba ’Pendula’
Csüngő koronájú; a kertészetekben rendkívül ritka.
- Abies alba ’Aurea’
- Abies alba ’Aureovariegata’
- Abies alba ’Auricoma’
- Abies alba ’Bad Wildungen’
- Abies alba ’Baldensis’
- Abies alba ’Barabits Spreading’
- Abies alba ’Barabits Star’
- Abies alba ’Barabitsii’
- Abies alba ’Brevifolia’
- Abies alba ’Candicans’
- Abies alba ’Cinerea’
- Abies alba ’Columnaris’
- Abies alba ’Compacta’
- Abies alba ’Cree’s Blue’
- Abies alba ’Elegans’
- Abies alba ’Flabellata’
- Abies alba ’Foliis variegata’
- Abies alba ’Gelbbunt’
- Abies alba ’Globosa’
- Abies alba ’Graciosa’
- Abies alba ’Green Spiral’
- Abies alba ’Irramosa’
- Abies alba ’King’s Dwarf
- Abies alba ’Massonii’
- Abies alba ’Metensis’
- Abies alba ’Microcarpa’
- Abies alba ’Microphylla’
- Abies alba ’Minor’
- Abies alba ’Mlada Boleslav’
- Abies alba ’Nana’
- Abies alba ’Pendula Gracilis’
- Abies alba ’Prostrata’
- Abies alba ’Pumila’
- Abies alba ’Pyramidalis’
- Abies alba ’Recurva’
- Abies alba ’Scarabantia’
- Abies alba ’Schwarzwald’
- Abies alba ’Tenuifolia’
- Abies alba ’Tenuiorifolia’
- Abies alba ’Umbraculifera’
- Abies alba ’Variegata’
- Abies alba ’Virgata’
Jegyzetek
- ↑ . kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 22.)
- ↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 70–71. old.
- ↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 71–72. old.
Források
- Közönséges jegenyefenyő (Abies alba)
- Növénykatalógus: Jegenyefenyő (Abies alba)[halott link]
- Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 244. o. ISBN 963-9257-02-8
- Bruno P. Kremer: Fák: Őshonos és betelepített fafajok Európában. Ford. Dani Tivadar, illusztrálta Hans Held. Budapest: M-Érték Kiadó Kft. 2006. = Természetkalauz, ISBN 963 7304 80 0 ISSN 1219-3178
- Czáka Sarolta, Rácz István: Fenyők és örökzöldek. Szépia Könyvkiadó. ISBN 963 7849 04 1
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.