A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Delvinai felkelés | |||
Dátum | 1937. május 15–18. | ||
Helyszín | Delvina, Gjirokastra (Albánia) | ||
Eredmény | a felkelés leverése | ||
Harcoló felek | |||
| |||
Parancsnokok | |||
|
A delvinai felkelés (albán kryengritja e Delvinës)[1] 1937. május 15.-e és május 18.-a között Albánia délnyugati vidékein lezajlott fegyveres lázadás volt, az 1925 és 1939 között hatalmon lévő Amet Zogu – 1928 után I. Zogu néven albán király – elleni fegyveres felkelések sorában az utolsó. Az előző évben belügyminiszteri posztjáról menesztett Et’hem Toto által vezetett fegyveres lázadás Delvina kisvárosában pattant ki, átterjedt Gjirokastrára is, de a rosszul szervezett felkelést két nap elteltével, május 17-én a kormánycsapatok és a kormánnyal lojális csendőralakulatok leverték, a rendet május 18-ára helyreállították.
Et’hem Toto kézre kerítése során, május 26-án életét vesztette. A felkelés másik négy vezetőjének ítélete halálbüntetés lett, amelyet 1937. július 12-én hajtottak végre.
Lezajlása
A Mehdi Frashëri vezette kormány 1936. novemberi bukását követően a belügyminiszteri tárcát vezető Et’hem Toto őrnagyi rangban a csendőrség kötelékébe került, és olaszországi kiképzésére készülve 1937 tavaszán Delvinában várta az indulási parancsot.[2] A felkelés szervezésében szerepet vállalt fivére, Ismet Toto sarandai alprefektus, egy Gjylben nevezetű csendőr kapitány, valamint egy leszerelt katonatiszt, Gjonlekaj kapitány.[3]
A delvinai felkelés első fegyverei 1937. május 15-én a kora délutáni órákban dördültek el, de körülményeit többféleképpen írják le a források. Az egyik változat szerint Et’hem Toto az uralkodó és a kormány ellen lázítva nyilvános toborzóbeszédet tartott Delvinában, aminek eredményeként huszonöten csatlakoztak hozzájuk. A kisebb tömeg azonnal elfoglalta a delvinai alprefektusi hivatalt, aminek során egy katonatiszt és egy csendőr életét vesztette.[4] Egy másik narratíva szerint a délutáni órákban lövések hallatszottak Toto házából, ezt követően foglalták el az alprefektúra hivatalát, majd Toto ezután tartotta meg toborzóbeszédét a város egyik terén.[5] Így vagy úgy, a délután előrehaladtával a felkelés támogatóinak létszáma százra duzzadt, emellett Toto maguk mellé állított ötven csendőrt is.[6] A fegyveres lázadók Toto vezetésével még aznap megindultak Gjirokastra felé. Az éjszaka közepén értek a városba, ahol ellenállás nélkül elfoglalták a meglepett gjirokastrai városvezetők hivatalait. A telefonvonalakat elvágták, majd a helyi börtönből kiengedtek 300 embert azzal a feltétellel, hogy támogatják felkelésüket.[7] Az így megnövekedett „felkelősereg” május 16-án a kora reggeli órákban elindult Vlora felé, hogy Dél-Albánia egyik legjelentősebb városát kézre kerítve erősítsék tárgyalási pozíciójukat.[8]
Május 16-án a kora reggeli órákban a fővárosba, Tiranába is eljutottak a hírek, és a Koço Kota vezette kormány azonnal elrendelte a hadsereg mozgósítását. A kormánycsapatok mellett a tiranai, krujai és korçai csendőrőrsök egységei is elindultak az ország délnyugati vidékei felé, valamint a burreli csendőriskola 2-300 növendéke is indulási parancsot kapott.[9] Eközben a vlorai rendfenntartók sem maradtak tétlenek, az uralkodóhoz és a kormányhoz hű csendőrosztagok elindultak Tepelena felé, hogy elébe menjenek a Vlora felé masírozó felkelőknek.[10]
Et’hem Toto ekkor már a felkelőseregtől leválva a kurveleshi hegyvidék nemzetségfőit és bektási szellemi vezetőit igyekezett rábírni felkelése támogatására.[11] Ez a terve azonban kudarcba fulladt, néhány kurveleshi nemzetségfő ugyan támogatásáról biztosította Totót, de ténylegesen nem siettek a segítségére. A bektási vezetők egyike viszont négyszáz hívét állította csatarendbe a felkelők ellen, a kormány oldalán.[12] Et’hem Toto ezután néhány gerillabandával a Vlora környéki dombvidéken húzta meg magát, hogy ott várja be a felkelősereget.[13] A vlorai csendőrök azonban még aznap, május 16-án a Proc-hágónál összeütköztek az Ismet Toto vezette felkelőkkel, és minden különösebb nehézség nélkül szétverték őket.[14] Az időközben a régióba megérkezett karhatalmi erők május 18-ára helyreállították a rendet Delvinában is.[15]
A kormánycsapatok ezt követően Et’hem Toto után vetették magukat, aki a felkelés leverésének hírére déli irányba sietett, hogy átszökjön Görögországba.[16] Ez a terve is kudarcba fulladt, a görögök ugyanis szinte azonnal lezárták a határaikat, így sem Toto, sem más lázadó nem tudta elhagyni az országot. 1937. május 23-ára valamennyi felkelőcsoportot felszámolták, a gjirokastrai elítéltek is visszakerültek börtönükbe, egyedül Et’hem Toto nem került még kézre.[17] Végül május 26-án a kormányerők rábukkantak rejtekhelyére, Totót és négy-öt követőjét bekerítették. Toto az incidens során tisztázatlan körülmények között életét vesztette, máig nem tudni, hogy kézre kerülését megakadályozandó öngyilkos lett vagy elfogói végeztek vele.[18]
Céljai és résztvevői
Végeredményben a delvinai felkelés éppen olyan sikertelen és rosszul szervezett volt, mint a két évvel korábbi fieri felkelés.[19] De míg Fierben ismertek voltak a felkelés mögött álló szándékok, a delvinai lázadás esetében a célok és motívumok a történettudomány számára is homályosak. Annyi bizonyos, hogy az uralkodó és a kormány politikáját általános elégedetlenség övezte a déli országrészekben is, a nacionalista körök Olaszország politikai-gazdasági térnyeréséért és az ország gyarmatosításáért az uralkodót tették felelőssé. Ez azonban már csaknem egy évtizede így volt, ráadásul Toto maga is kormányzati szerepet vállalt a korábbi években, a delvinai felkelés közvetlen kiváltó okául ez tehát nem vehető számba.[20] A felkelést megelőző időszakban a Kota-kormány nagy felzúdulást keltett intézkedése volt az emancipációs reformcsomag – például a nők elfátylazásának tiltása –, amely konzervatív muszlim körökben felháborodást szült. Az azonban, hogy a haladó szemléletű politikus hírében állt Toto egy iszlamista felkelés élére állt volna, történettudományi szempontból nem szolgál plauzibilis magyarázattal.[21] Toto személyes motivációját illetően a legelfogadhatóbb narratívának az tűnik, hogy miután az uralkodó körül csoportosuló Besa-kör, Musa Juka és társai politikai intrikájának áldozataként hullott ki a politikai élvonalból, a korrupt politikai vezetés miatt elkeseredett ember utolsó lehetőségként nyúlt a lázadás eszközéhez.[22] Az őt követők motivációi már nyilván mozaikosabbak, különösen, ha számba vesszük a gjirokastrai börtönükből kiszabadítottak tarka tömegét. Feltehetően voltak a felkelők közt olyanok is, akik a fent elősorolt politikai-társadalmi mozgatórugók valamelyikét tették magukévá, amikor fegyvert ragadtak.[23]
Megtorlása
A hivatalos kormányzati kommunikációkban eleinte lokális mozgolódásnak titulálták a felkelést, majd csakhamar a kommunistákat sejtették a lázadás mögött, noha Albániában ez idő tájt csak társadalmi bázissal nem rendelkező kisebb, laza kommunista csoportok léteztek.[24] Május 23-án Musa Juka belügyminiszter erre hivatkozva országos felhajtó hadjáratot rendelt el a kommunista csoportok felszámolására. Ennek során több száz embert letartóztattak, nem csak kommunistákat, de minden olyan személyt, aki ismert volt ellenzéki magatartásáról, a kormány bírálatáról. Emellett letartóztattak több olyan katonatisztet, akik a vádak szerint tudtak a szervezkedésről, de nem értesítették feljebbvalóikat róla, Xhemal Aranitasi hadsereg-főparancsnokot pedig a hivatalos változat szerint öthavi kényszerszabadságra küldték.[25]
Júniusra Vlorában és Gjirokastrában összeültek a katonai ítélőszékek. Ismet Totóra – akit fivére felbujtásával is vádoltak – és három társára halálos ítéletet hirdettek, négy vádlott pedig életfogytiglani (pontosabban 101 éves) szabadságvesztést kapott.[26] A halálos ítéleteket 1937. július 12-én hajtották végre.[27]
Jegyzetek
- ↑ Néha pünkösdi felkelés néven is említik, ami a muszlim többségű felkelősereget tekintve némileg anakronisztikusan hat.
- ↑ Pearson 2004 :386.; Fischer 2012 :250.; Vickers 2014 :250.
- ↑ Pearson 2004 :387.
- ↑ Pearson 2004 :387.
- ↑ Fischer 2012 :250.
- ↑ Pearson 2004 :387.
- ↑ Pearson 2004 :387.; Fischer 2012 :250.
- ↑ Pearson 2004 :387.; Fischer 2012 :250.
- ↑ Pearson 2004 :387.; Fischer 2012 :250.
- ↑ Pearson 2004 :387.; Fischer 2012 :250.
- ↑ Pearson 2004 :387.
- ↑ Pearson 2004 :387–388.; Fischer 2012 :250–251.
- ↑ Pearson 2004 :388.
- ↑ Pearson 2004 :388.; Fischer 2012 :250.
- ↑ Pearson 2004 :388.
- ↑ Pearson 2004 :388.; Fischer 2012 :251.
- ↑ Fischer 2012 :251.
- ↑ Pearson 2004 :388.; Fischer 2012 :251.
- ↑ Fischer 2012 :251.
- ↑ Pearson 2004 :386–387.
- ↑ Pearson 2004 :386.; Fischer 2012 :251–252.
- ↑ Pearson 2004 :387.; Fischer 2012 :252.
- ↑ Fischer 2012 :252.
- ↑ Pearson 2004 :386.; Fischer 2012 :252.
- ↑ Pearson 2004 :388.
- ↑ Pearson 2004 :388.; Fischer 2012 :251.
- ↑ Pearson 2004 :389.; Fischer 2012 :251.
Források
- ↑ Fischer 2012: Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522
- ↑ Pearson 2004: Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137
- ↑ Vickers 2014: Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. London; New York: I.B. Tauris.
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.