A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Bognár Géza | |
Született |
1909. december 3. Budapest |
Elhunyt |
1987. február 7. (77 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása |
villamosmérnök, egyetemi oktató |
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Farkasréti temető (20. (Kodály) körönd, Urnaház, 20-as számú fülke) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Bognár Géza témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Bognár Géza (Budapest, 1909. december 3. – Budapest, 1987. február 7.) kétszeres Kossuth-díjas villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Csaknem három évtizeden keresztül, 1950-től 1977-ig volt a Távközlési Kutatóintézetben folyó tudományos-mérnöki munka meghatározó alakja. Nevéhez fűződik a mikrohullámú rádió-összeköttetések hazai fejlesztésének elméleti és gyakorlati megalapozása.
Életútja
1937-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1938-ban a budapesti Posta Kísérleti Állomás fejlesztőmérnöke lett, később osztályvezetőként dolgozott az intézetben 1950-ig. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet igazgatóhelyettesévé nevezték ki, 1970-től 1976-ig pedig az intézet tudományos igazgatója volt. 1977-ben vonult nyugállományba. Kutatómunkájával párhuzamosan a Budapesti Műszaki Egyetemen is oktatott megbízott előadóként.
1970 novembere és 1975 márciusa között a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottságának (MSZMP KB) tagjaként tevékenykedett. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Munkássága
Pályája elején a rádiótechnikai mérőműszerek tanulmányozásával foglalkozott, nagyfrekvenciás mérési eredményei gyakorlati alkalmazásával hozzájárult a hazai rádiólétesítmények második világháború utáni újjáépítéséhez és fejlesztéséhez. Az 1940-es években munkatársaival demonstrációs céllal kifejlesztette az első magyar távolbalátó vevőkészüléket (tkp. televíziót) és rádiólokátort, valamint összefoglalta a radartervezés lehetséges módozatait.
A későbbi években a híradástechnikán belül mérnöki munkássága középpontjában a mikrohullámú átvitelen alapuló hírközlési rendszerek, az irányított mikrohullámú rádió-összeköttetések tervezése és fejlesztése állt. Willoner Gedeonnal együtt megteremtették az időosztású sokcsatornás – azaz az egyetlen csatornán több információ egyidejű továbbítására alkalmas – mikrohullámú rádió-összeköttetések elméleti alapjait. Behatóan foglalkozott a mikrohullámú távközlési rendszerek több részletkérdésével, így például e berendezések elektroncső-követelményeivel és információkapacitásuk növelésének elméleti lehetőségeivel. Kísérleti eredményei gyakorlati alkalmazásával sikeresen fejlesztette ki a tizenkét csatornás átviteli rendszer technikáját. Ő irányította annak a szakembergárdának a munkáját, amelynek feladata a 4000, 6000, 8000 megaherzes frekvenciatartományban működő mikrohullámú rádióberendezések megtervezése volt.
Pályája során egyetemi jegyzeteket és számos szakcikket publikált, emellett részt vett az 1972-től a magyar és a szovjet tudományos akadémia gondozásában megjelenő Problems of Control and Information Theory című szaklap szerkesztésében.
Társasági tagságai és elismerései
1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-ban rendes tagjává választották. 1956 és 1960 között a tudományos testület titkára, 1960 és 1964 között főtitkárhelyettese, 1973 és 1976 között pedig alelnöke volt. 1964-től 1970-ig a Műszaki Tudományok Osztályának titkári, 1970-től 1973-ig elnöki tisztét töltötte be, emellett részt vett az MTA Nemzetközi Kapcsolatok, valamint Távközlési Rendszerek Bizottságában folyó munkában is. 1980-ban a Lengyel Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Szerepet vállalt több egyéb hazai tudományos, tudománypolitikai testület munkájában. Így 1962-től haláláig tagja, majd elnökségi tagja volt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak, illetve a Tudományos és Felsőoktatási Tanácsnak. 1963-tól 1984-ig közreműködött az Állami és Kossuth-díj Bizottság tevékenységében. 1966-tól haláláig töltötte be a Nemzetközi Rádiótudományi Unió (URSI) magyar nemzeti bizottságának elnöki tisztét, de tagja volt a Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa (ICSU) nemzeti bizottságának, a Műszaki Kutatásokat Koordináló Tanácsnak, valamint a Híradástechnikai Tudományos Egyesület elnökségének is.
1949-ben rádiótechnikai fejlesztései elismeréseként a Kossuth-díj első fokozatát ítélték neki. 1956-ban Willoner Gedeonnal megosztva a Kossuth-díj második fokozatát kapták meg a sokcsatornás mikrohullámú rádió-összeköttetések fejlesztése terén végzett kísérleti és gyakorlati munkájukért. 1971-ben, illetve 1975-ben a Puskás Tivadar-díj, 1976-ban az Akadémiai Aranyérem kitüntetettje lett. Emellett több állami díj birtokosa volt: a Magyar Munka Érdemrend bronz (1948), illetve ezüst fokozata (1950), a Munka Érdemrend (1958, 1960), a Munka Érdemrend arany fokozata (1969), a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének második fokozata (1975) és a Szocialista Magyarországért Érdemrend (1979).
Főbb művei
- Sokcsatornás irányított sugárzású rádió távközlési rendszerek: A Budapesti Műszaki Egyetem 4. évf. gyengeáramú vill. mérnökhallgatói számára. Összeáll. Laszip Sándor. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.
- Irányított sugárzású távközlési rendszerek. Összeáll. Kollányi Miklós. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1952.
Források
- Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 73., 257. o. ISBN 963-05-4420-2
- Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X (néhány téves adattal)
- Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 209. o. ISBN 963-05-6928-0
- Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 252. o.
- Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 806–807. o. ISBN 963-547-414-8
- A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 161–162. o.
További információk
- Géher Károly: Bognár Géza (1909–1987). Magyar Tudomány, XXXII. évf. 7–8. sz. (1987) 649–650. o.
|
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Arató András (villamosmérnök)
Arató Péter
Arató Péter (villamosmérnök)
Bálint Lajos (villamosmérnök)
Bársony István (villamosmérnök)
Balczó Zoltán
Bankó Miklós (villamosmérnök)
Barakonyi Károly
Barta István (villamosmérnök)
Bejczy Antal
Benedikt Ottó
Benkó Sándor
Berceli Tibor
Berceli Tibor (villamosmérnök)
Berecz Frigyes
Biró Károly Ágoston
Bognár Géza (villamosmérnök)
Bokor József (villamosmérnök)
Botond-Bolics György
Bucsánszki Csaba
Csáki Frigyes
Cséfalvay Klára
Csóti György
Csabai Dániel
Csermely István
Csikós Béla
Csurgay Árpád
Dávid László (villamosmérnök)
Erő János
Földiák Péter
Földi Tivadar
Farkas György (elektronikai mérnök)
Farkas István (villamosmérnök)
Ferencz Csaba (űrkutató)
Ferencz Orsolya
Ferencz Orsolya (űrkutató)
Fodor István (villamosmérnök, 1856–1929)
Fodor István (villamosmérnök, 1943)
Font Sándor
Forgó László (villamosmérnök)
Gábor Dénes (fizikus)
Gödölle István
Gali Ádám
Geszti Pál Ottó
Gordos Géza
Hegedüs András (tájfutó)
Heinrich Gyula
Herpy Miklós
Hidas Miklós
Hoór-Tempis Móric
Holló Imre (villamosmérnök)
Holler László
Horányi Özséb
Hutter Ottó (villamosmérnök)
Hutter Ottó (villamosmérnök, 1930)
Imecs Mária
Jakobovits Dániel
Jodál Endre
Juhász Miklós (villamosmérnök)
Julesz Béla
Kálmán Rudolf Emil
K. Szabó Zoltán
Kalinovszky Dezső
Kalmár Ferenc (politikus)
Kelemen Árpád
Kelemen András (villamosmérnök)
Keller László
Kesztner Zoltán
Keviczky László
Kishonti István
Klupathy Jenő
Kocsis Károly (villamosmérnök)
Kolos Richárd
Korda Dezső
Korondi Péter
Kovács Győző (informatikus)
Kovács István (villamosmérnök)
Kovács Károly Pál
Kovács Levente (villamosmérnök)
Kozma László (villamosmérnök)
Lévai András (energetikai mérnök)
Lajtha György
Laufer Tamás
Lelkes György
Leslie L. Vadász
Liska József
Lukács József (villamosmérnök)
Mándi Andor
Márki-Zay Péter
Máthé Balázs
Mécs Imre
Magyar Gábor (villamosmérnök)
Martos Balázs
Molnár Gábor (villamosmérnök)
Molnár Lombár László
Mondl Ferenc
Monostori László
Murányi Levente
Nádasi András
Náray Zsolt
Nagyházi Csaba
Nagy Elemér (fizikus)
Nagy István (villamosmérnök)
Nagy Péter (villamosmérnök)
Nagy Tamás (politikus, 1946)
Nemes Tihamér
Oberst László
Oláh József (mérnök)
Orosz László (fizikus)
Pál László (politikus)
Pásztorniczky Lajos
Pécsi L. Dániel
Padányi Árpád
Papp Elek
Pap László (villamosmérnök)
Patrubány Miklós
Preitl István
Pusztai Kálmán
Rapcsák András (politikus)
Ratkovszky Ferenc
Reményi Károly (mérnök)
Roska Tamás
Rozinek Artúr
Söpkéz Sándor
Sallai Gyula (villamosmérnök)
Schönherz Zoltán
Sebestyén János (villamosmérnök)
Seidner Mihály
Simonyi Károly
Sinkó Ottó
Sisak Ferenc
Stark Lipót
Sugár András (üzletember)
Székely Gyula (villamosmérnök)
Székely Vladimír
Székely Vladimír (villamosmérnök)
Széles Gábor (üzletember)
Szépfalusy Péter
Szabó Ferenc (fizikus)
Szentgyörgyi László
Szepesi Endre
Szigeti György (fizikus)
Szilvási László
Sztojánov István
Sztrókay István
Tárcza László
Tófalvi Gyula
Taky Ferenc
Tihanyi Kálmán
Tuschák Róbert
Uzsoky Miklós
Vágó István (villamosmérnök)
Vámos Tibor (villamosmérnök)
Vajda György (mérnök)
Valkó Iván Péter
Valter Ferenc (villamosmérnök)
Varga István Attila
Vecsei Géza
Verebélÿ László (villamosmérnök)
Veszelovszki Zsolt
Vigh Bertalan (mérnök)
Vukovics Gyula
Zipernowsky Károly
Zollman Péter
Zoltán István
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.