A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
A realizmus a 19. század közepén kialakult, a valóságnak átfogó, hű, és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolására törekvő művészeti-irodalmi irányzat. A név a latin realis (’valós’) szóból származik.
A romantika virágkorában született, mintegy annak ellentéteként, a polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás a forrása. Az 1850–1870 közti két évtized a realizmus diadalának a korszaka. Mind az irodalomban, mind a festőművészetben remekművek érvelnek létjogosultsága és igaza mellett. A realizmus a pillanatnyi jelenségekkel, a felszín tünékenységével szemben a valóság lényeges elemeit hangsúlyozza. A lényegi összefüggések sűrített kidomborítása céljából elkerüli a véletlenszerű elemeket, és mondanivalóját tömöríti. A tájfestésben részletmentesen, összefogott ecsetkezeléssel, nagy egységekben adja vissza az eléje táruló valóságot, és gondja van a belső lényeg érzékeltetésére is.
A realista ábrázolás elfordult a romantika történelemszemléletétől. A heroikus témákat felváltotta a mindennapi élet objektív bemutatása. Egyszerű emberek, kőtörők, parasztok, kétkezi munkások jelennek meg, mint társadalmi osztályuk jellegzetes képviselői. Az ábrázolásmód a természethez hű kifejezésformákat honosította meg.
A realizmus stílusirányzatát nem szabad összekeverni a realista ábrázolási módszerrel. Ez utóbbi az arisztoteliánus esztétikák mimészisz-fogalmának (visszatükrözés) gyakorlati, művészi megvalósulása. Alapját a valóság pontos és részletező megfigyelése adja, célja a közösségi lét valóságának, pontosabban az egyén és a közösség kapcsolatának az ábrázolása. Bizonyos szempontból a romantika ellentéte, bár többet merített belőle annál, hogy egyértelműen és végérvényesen elutasítsa. A képzelet helyett a tárgyilagosság a legfontosabb; a részletező leírásokban is óvakodik a túlzásoktól. Az alakzatokat sem teszi dominánssá: fél az érzelmeket erősítő retorizáltságtól. A század vége felé kölcsönöz a párhuzamos irányzatoktól: a naturalizmustól, a szecessziótól és az impresszionizmustól – a keveredést erős intellektualizálással ellensúlyozza. A századforduló realizmusának képviselője például Jack London.
Az irodalomban
A realizmus alapvető sajátossága, hogy nem bírál, csak megmutat. Ezt a jellemvonást csak a realizmus fejlődésének második fázisa, a kritikai realizmus lépte át, amely már kissé bírálóbb hangú, és ebből alakult ki a naturalizmus, amely már az ember állati, dühöngő, félelmet keltő tulajdonságait az undorítót emeli ki (és csak azokat).
További jellegzetessége, hogy a valóság bemutatásához az egyik legegyszerűbb eszközt, a hosszas, részletező leírásokat választja. Minden apró részletet nagy műgonddal részletez. Cselekményvezetése egyenes vonalú, a romantikából ismert epizódok, mellékszálak kimaradnak a realizmusból. „Hősei” hétköznapi emberek, hétköznapi tulajdonságokkal bíró típusok. A cselekmények izgalma helyett a főhős lelkét ábrázolja (például Dosztojevszkij Raszkolnyikov lelkiállapotát a gyilkosság után). A realista író mindig hihetetlen pontossággal és precizitással készül fel műve megírására (például pszichológiai és biológiai előtanulmányokkal)
A realista irodalom csaknem egy időben jelentkezett az orosz és a francia irodalomban. Franciaországban először Stendhal regényeiben, elsősorban a Vörös és feketében jelent meg a realizmus célkitűzése, bár Stendhal magát romantikusnak hitte, tudta. Az 1840-es évektől működött Balzac is, aki nagyszabású regényciklusban, az Emberi színjátékban akart minél nagyobb képet festeni korának társadalmáról. A francia realizmus elsősorban a karrierizmust próbálta leleplezni.
A cári Oroszországban az ukrán származású Gogol teremtett iskolát. Dosztojevszkij később azt vallotta: „Mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk elő.”
A legjelentősebb orosz írók:
- Nyikolaj Vasziljevics Gogol
- Lev Nyikolajevics Tolsztoj
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
- Anton Pavlovics Csehov
Az orosz irodalom, mint „minden realizmus szülőföldjének” jelentősége vitathatatlan: Az orosz társadalom cári önkényuralom alatt nyögött abban az időben, és az emberek nem állhattak ellent az uralkodónak. Az egyedüli ellenállási pont a „passzív ellenállásban” bontakozott ki. Kialakult a már Puskin Anyeginjéből is ismert „felesleges ember” típusa. A „felesleges ember” nem tesz semmit, de szeretne, azonban erejét nem tartja olyan nagynak, hogy cselekedni is tudjon, élete monoton, gépszerű. Ezt az alakot sokszor azonosították a csinovnyikkal (jellegzetes orosz hivatalnok, aki semmihez sem ért, de szolgálati ideje bőven elegendő a gazdag nyugdíjhoz).
Magát az orosz realizmust Gogol A köpönyeg (1842) című műve teremtette meg. Jellegzetes alakja a csinovnyik. Ő kiszolgáltatott, szegény, szorgalmas, „rutin-életű”, akivel Gogol megteremti a „csinovnyik-novellát”. Teljesen hétköznapi figura, az orosz társadalom tipizált alakja. Ő testesíti meg az „elgépiesedett kisembert”, akinek nincsenek emberi kapcsolatai, csak a munkájának él. Az író nagyon borúsan nézi a csinovnyik „köpönyeg-életcélját”, azaz nem mer többet akarni, megelégszik azzal, hogy köpönyeget készíttet magának (hosszas gondolkodás után).
Az angol realista irodalom a viktoriánus időkben virágzott, nagy jelentőségű képviselői Charles Dickens, Thackeray és a Bronte fivérek voltak, bár ez utóbbiak erősebben kötődnek a romantikához.
A magyar irodalomban Eötvös József és Kemény Zsigmond művei képviselték ezt az irányzatot.
Érdemes megjegyezni, hogy a klasszikus modernség megjelenésével a realizmus nem tűnt el teljesen, az ekkortájt fellépő amerikai írók is a realizmus célját, módszereit választották magukénak. Mivel kissé megkéstek, munkásságuk átvezet a 20. századba (pl Jack London), s kialakult a realizmus 20. századi változata, melynek képviselő Ernest Hemingway és Thomas Mann. A 20. században a realizmusnak még egy változata létrejött, mégpedig a Szovjetunióban. Ezt nevezték szocialista realizmusnak.
A festészetben
A realizmus első jelentkezése a festészetben a barbizoni iskola fellépte volt. Ők az akadémikus szabályok ellen vonultak ki a természetbe. Festészetüket a legapróbb részletekre való törekvés jellemezte. A szabad ég alatt festették a természetet, nélkülük elképzelhetetlen az impresszionizmus kialakulása.
A barbizoniak plein air realizmusa után alakult ki a kritikai realizmus, melynek képviselői Gustave Courbet, Honoré Daumier, Munkácsy Mihály.
A realizmusban a festők a modern világot, és életet ábrázolták. Elvetették a vallási, mitológiai és allegorikus témákat. A stílus célja az volt, hogy rávilágítson a munkásokat, és a parasztokat sújtó szociális igazságtalanságokra. A realista forradalom a művészetben csak a témák és a motívumok kiválasztásában hozott újdonságot, mert ez a technika korábban is ismert volt a spanyol és holland festészetben.
Gustave Courbet francia festő nemcsak a modern élet jeleneteiben, hanem a festék anyagiságában, sűrűségében, szinte domborműves felrakásában is kifejezte, ehhez nem csak ecsetet, hanem festőkést is használt. Képei: Ornans-i temetés, Kőtörők, Szajnaparti kisasszonyok stb. Művészetét a polgárpukkasztásra való hajlam jellemezte. Mikor az 1851. évi Salon kiállításról kiutasították képeit, festményeit egy fabódéban állította ki. „Kiállításának” a Realizmus címet adta
Honoré Daumier, a karikatúra Michelangelója karikatúráival nevetségessé tette Lajos Fülöp királyt, a bírókat, az ügyvédeket. Csak halála után derült fény olajképeire, melyeken az atmoszferikus hatások már az impresszionizmusra emlékeztetnek, ám témáiban igazán realisták.
A cári Oroszországban is igen jelentőssé vált a kritikai realista festészet. 1871-ben alapították meg az akadémiákról kiutasított művészek a Vándorkiállítási Társaságot. Magukat peredvizsnyikeknek nevezték. Mozgalmuk a kommunista diktatúráig volt jelentős.
A német realista festészet képviselője Wilhelm Leibl (1844–1900). Leibl a falut ábrázolta, festményein fontos szerephez jutnak az atmoszferikus hatások. Leibl festészete hatott Szinyei Merse Pál munkásságára. Szinyei festményei az impresszionizmust előlegezik meg, bár Szinyei 1873-ban, a Majális megfestésekor még nem ismerhette az impresszionisták törekvéseit. Szinyei lényegében így a plein air képviselője maradt, ám hatása felmérhetetlen volt a magyar festészet további fejlődésére.
A szobrászatban
A realizmus a szobrászatban nem játszott olyan jelentős szerepet, mint a festészetben vagy az irodalomban. Kevés példája közül kiemelkedő a belga Constantin Meunier Kikötőmunkás című alkotása, amely az öntudatos kétkezi munkást ábrázolja, és már a szocialista realizmus felé mutat.
.
Jegyzetek
- ↑ A francia realizmus: Courbet és Daumier, centroszet.hu
Források
- Művészeti lexikon IV. (R–Z). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983.
További információk
- A Wikimédia Commons tartalmaz Realizmus témájú kategóriát.
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Analóg multiméterek túlterhelés elleni védelme
Egyenáram
Egyenáram mérése
Egyenirányítós lengőtekercses műszer
Elektromágnes (fizika)
Elektromos feszültség
Elektromos térerősség
Fáziseltolódás
Fázismutató
Fajlagos ellenállás
Feszültséggenerátor
Feszültségváltó
Forgó mágneses tér
Háromfázisú hálózat
Hőelektromosság
Hatásos ellenállás
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.