Josephine Baker
Carl Van Vechten felvétele, 1949
Életrajzi adatok
Születési név	Freda Josephine McDonald
Született	1906. június 3. Saint Louis
Elhunyt	1975. április 12. (68 évesen) Párizs
Sírhely	Monaco Cemetery Panthéon
Házastársa	Jo Bouillon (1947–1961)
Gyermekei	Akio Bouillon
Pályafutás
Műfajok	cabaret music hall French pop
Aktív évek	1921–1975
Hangszer	énekhang
Díjak	a francia Becsületrend lovagja (1957. december 9., Jacques Chaban-Delmas) Croix de guerre 1939–1945 (1957. december 9., Jacques Chaban-Delmas) Médaille de la Résistance (1946. október 5., Edmond Michelet) Commemorative medal for voluntary service in Free France Médaille commémorative de la guerre 1939–1945
Tevékenység	énekes Vedette filmszínész street artist táncművész dzsesszzenész modell színész katonatiszt hírszerző író polgárjogi aktivista
Kiadók	Columbia Records, Mercury Records, RCA Records
Josephine Baker aláírása
Josephine Baker weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Josephine Baker témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Joséphine Baker, született Freda Josephine McDonald (Saint Louis, Missouri, 1906. június 3. – Párizs, 1975. április 12.) afroamerikai származású francia énekesnő, táncosnő, előadóművész. 1937-ben lett francia állampolgár.

Becenevei az angolban a „Bronz Vénusz” (Bronze Venus), „Fekete Gyöngy” (Black Pearl), és a „Kreol Istennő” (Créole Goddess) voltak. Franciaországban őt mindig „La Baker”- ként ismerték.

Baker volt az első afroamerikai nő, aki egy jelentős filmben játszott főszerepet. Ismert volt még a Civil Rights Movement (emberjogi mozgalom) támogatásáért az Egyesült Államokban (1968-ban Coretta Scott King a mozgalom vezetését ajánlotta fel, de Martin Luther King Jr. meggyilkolása miatt nem fogadta el); a francia ellenállás segítéséért a második világháború alatt kitüntetést kapott, így ő volt az első amerikai születésű nő, aki megkapta a legmagasabb francia katonai érdemrendet, a Croix de Guerre háborús keresztet.

Életpályája

Freda Josephine McDonaldként született 1906. június 3-án, kelet St. Louisban, Illinois államban, Carrie McDonald lányaként. Valódi etnikai háttere ismeretlen. Apja személyazonosságát a történészek vitatják. Mindazonáltal nagy az eshetősége annak, hogy Eddie Carson varietédobos volt az, de Jean-Claude Baker életrajzában így ír erről:
" … ismert volt az apja (anyakönyvi kivonaton) egyszerűen „Edw”^[1] ... Úgy gondolom, Josephine apja fehér volt... az emberek St. Louis-ban azt beszélték, hogy egy német családnak dolgozott (Josephine anyja, akkortájt mikor terhes lett). (Carrie) hagyta, hogy az emberek azt gondolják, hogy Eddie Carson az apa…. (de) Josephine jobban tudta."

Édesanyját, Carrie-t 1886-ban fogadta örökbe Richard és Elvira McDonald, Little Rock-ban, Arkansas államban. Ők mindketten afrikaiaknak és bennszülött amerikaiaknak a leszármazottai voltak.

Josephine 12 évesen kimaradt az iskolából, és 13 éves koráig elindította a pályafutását táncosként és utcai előadóművészként. 15 évesen csatlakozott a St. Louis-i kórushoz. Később New Yorkban egy revü-csapatban kezdett táncolni.

Ez a csapat „Revue Negre” néven lépett fel Párizsban, ahol Josephine hamar kitűnt az együttesből és hatalmas szólókarriert futott be.

Menedzsere 10 évig egy, a családját Joséphine kedvéért elhagyott olasz arisztokrata, Pepito Abatino irányította, ez alatta 10 év alatt együtt is éltek. 1928-ban kétszer is járt Budapesten, harmadszor 1957-ben.

Gyermeke nem lehetett, többször elvetélt, ezért 1947-ben elhatározta, hogy gyermekeket fogad örökbe a világ minden részéről, feketét, fehéret, sárgát, rézbőrűt, arabot, zsidót..., összesen tizenkettőt, ahogy ő nevezte, a szivárványcsaládot. Mindegyik gyermekét eredeti hite, vallása alapján nevelte, bebizonyítandó, hogy szeretetben élhet együtt minden ember, fajtól függetlenül: a rasszizmus nem velünk születik, hanem tanuljuk.

Sokáig a Dordogne megyei Milandes kastélyban nevelte a gyerekeket és turistaközpontot létesített és visszavonult a színpadról, csak a turistaközpontban lépett fel. A vállalkozás nem járt sikerrel, így újra színpadra lépett (ekkor járt harmadszor Budapesten).

Élharcosa volt a faji egyenlőségnek, emiatt – különösen az USA-ban – rengeteg támadás érte és volt, hogy több százezer dolláros szerződési mentek füstbe politikai meggyőződése miatt.

68 éves korában lépett fel utoljára Párizsban a Bobino színházban (a felvétel a youtube-on megtalálható az egész revüről és ebben látható páratlan tehetsége a varieté világában), majd az egyik előadás után agyérgörcsöt kapott és néhány nap múlva meghalt.

Emlékezete

A francia ellenállásban, majd polgárjogi aktivistaként és a rasszizmus ellen küzdő nőként szerzett érdemeit elismerve, 2021. november 30-án, egy szimbolikus állami temetés keretében – az első fekete nőként – bekerült a párizsi Panthéonba. A családja kívánságára hamvai Monacóban maradtak, a mauzóleumban elhelyezett koporsóban négy helyről származó földet helyeztek el: születési helyéről, az Amerikai Egyesült Államokbeli Saint-Louisból, legnagyobb sikerei helyéről, Párizsból, a Milandes-i birtokról, valamint az őt befogadó Monacóból.^[2]

Férjei

• Willie Wells (öntödei munkás), 1919)
• William Howard Baker (1920-23)
• Jean Lion (francia cukormágnás), 1937-38)
• Jo Bouillon (zenekari hegedűs), 1947-62)

Kapcsolatai

Baker nem csak férfiakkal, de nőkkel is tartott fent viszonyt.^[3] Ismertebb szeretői között voltak Colette, az író és Frida Kahlo, mexikói festőművész.^[4][5]

Filmek

• Siren of the Tropics (1927)
• The Woman from the Folies Bergères (1927; rövidfilm)
• Zouzou (1934)
• Princesse Tam Tam (1935)
• Fausse alerte (1940)
• Moulin Rouge (1941)
• An jedem Finger zehn (1954)
• Carosello del varietà (1955)

Albumok

• 1951 – Chansons Americaines
• 1951 – Josephine Baker • Columbia
• 1952 – Avec Josephine Baker • Mercury
• 1952 – The Inimitable Josephine Baker • Mercury
• 1962 – The Fabulous Josephine Baker • RCA Victor / RCA
• 2011 – Voilà Paris! • Sepia Records voir Paris Multiwaves
• J’ai Deux Amours – Du Caf’ Conc’ au Music Hall • EMI Music Distribution
• Remembering Jasmine
• The Very Best of Josephine Baker • Bygone Days

Jegyzetek

1. ↑ Edward
2. ↑ Xavier Terrade: Joséphine Baker au Panthéon : pourquoi sa dépouille continuera de reposer à Monaco (francia nyelven). gala.fr. Prisma Média, 2021. november 30. . (Hozzáférés: 2021. december 1.)
3. ↑ Baker, Jean-Claude, Chase, Chris. Josephine: The Hungry Heart, First, New York: Random House (1993). ISBN 0679409157 
4. ↑ Herrera, Hayden. A Biography of Frida Kahlo. New York: HarperCollins (1983). ISBN 978-0-06-008589-6 
5. ↑ Az én babám egy fekete nő című Márkus Alfréd - Harmath Imre örökzöld slágert is Josephine Baker személye ihlette.

További információk

• Hivatalos oldal
• Josephine Baker a PORT.hu-n (magyarul)
• Josephine Baker az Internet Movie Database-ben (angolul)
• Josephine Baker a Rotten Tomatoeson (angolul)
• Hivatalos weblap
• J. Baker–J. Bouillon: Joséphine; közrem. Jacqueline Cartier, ford. Reményi Gyenes István; Gondolat, Bp., 1980
• Joséphine Baker életrajza (franciául)
• Josephine Baker memoárja Paul Colin illusztrációival (franciául)
• Château des Milandes (franciául)
• Joséphine Baker, la vénus d'ébène (franciául)
• Josephine Jean Lionnal kötött házasságának okmányai és fotók az esküvőről Archiválva 2015. február 12-i dátummal a Wayback Machine-ben (franciául)
• Magyar sláger Josephine Bakerről; 1927.
• Zerkovitz Béla kupléja, melyet neki írt budapesti fellépésekor 1928-ban, és amelyet Josephine világsikerre vitt
• Magyar változat: Josephine-nek:magyarul https://www.youtube.com/watch?v=4Vu9spBw34g
• Ugyanez Josephine előadásában, az általa íratott francia szöveggel (1935-ös felvétel): https://www.youtube.com/watch?v=3k0HCZnKiHA
• 1925-ben charlestonozik: Josephine Baker dancing the original charleston