A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
 |
Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve. Indoklás: elfogult (a vita részleteihez lásd a vitalapot). |
 |
Ez a szócikk vagy szakasz nem megfelelő, vagy rosszul értelmezett forrásokat tartalmazhat, amelyek nem támasztják alá a szöveget. Segíts a cikk fejlesztésében a források ellenőrzésével. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz. Ha nincs indoklás a vitalapon, vagy az már nem érvényes, távolítsd el ezt a sablont! |
 |
Ezen a lapon vagy szakaszban aktuális eseményről, jelenségről vagy egyéb témáról számolunk be. Az itt közöltek az idő múlásával jelentősen megváltozhatnak, pontosításra, helyreigazításra szorulhatnak. Legutóbbi módosítás: 2023. szeptember 26. |
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
| 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen | |||||||||||||||||
| Orosz–ukrán háború | |||||||||||||||||
 | |||||||||||||||||
| Az ukrajnai háború helyzete Ukrán irányítás alatt Oroszország és oroszbarát szeparatisták által megszállt ukrán területek | |||||||||||||||||
| Dátum |
2022. február 24.–napjainkig (1 éve, 221 napja) | ||||||||||||||||
| Helyszín |
 Ukrajna Oroszország[1] | ||||||||||||||||
| Eredmény | |||||||||||||||||
| Okok |
| ||||||||||||||||
| Célok |
| ||||||||||||||||
| |||||||||||||||||
.svg){kind=small}
A 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen 2022. február 24-én vette kezdetét, amikor Oroszország hadműveletet indított Ukrajna ellen. Ez a legnagyobb hagyományos katonai konfliktus[16] Európában a második világháború óta,[17][18] illetve a legnagyobb eszkaláció az orosz–ukrán háború 2014-es kezdete óta. Oroszországban tilos háborúként hivatkozni a katonai konfliktusra, a hivatalos orosz kormányzati narratíva szerint mindez különleges hadművelet Ukrajnában (oroszul: специальная военная операция на Украине, szpecialnaja vojennaja operacija na Ukrainye).
A hadművelet a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságok elismerése után kezdődött, amelyet az orosz hadsereg Donbaszba való bevonulása követett 2022. február 21-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök a NATO 1997 utáni bővülését az egyik legnagyobb veszélynek nevezte az orosz nemzetbiztonságra, és azt követelte, hogy Ukrajna csatlakozását jogilag tiltsa meg a szervezet.
Moszkvai idő szerint 06:00-kor (GMT+3) Putyin hivatalosan is bejelentette az orosz katonai hadműveletet Ukrajnában, majd percekkel ezután rakétatámadás érte Ukrajna több területét, a fővárost, Kijevet is beleértve. Az ukrán határőrség szerint megtámadták az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határátkelőiket.[19] Nem sokkal ezután az orosz hadsereg betört az országba.[20] Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kihirdette a statáriumot Ukrajnában.[21] A háború következtében Ukrajna beadta jelentkezését az Európai Unióba.[22]
Az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség növekedésével összefüggésben már 2021 októberében hírek érkeztek több tízezer orosz katona és katonai felszerelés felhalmozódásáról az ukrajnai határon, ami hivatalosan bejelentett katonai manővereket eredményezett.[23][24] Ugyanakkor az orosz tisztviselők többször is tagadták az invázió előkészületeit, és 2022 januárjában és februárjában „hisztériának”, „provokációnak” és a Nyugat „félretájékoztatásának” nevezték a hasonló állításokat.[25] Február 21-én Vlagyimir Putyin orosz elnök csaknem egyórás beszédet mondott, amelyben bejelentette a kelet-ukrajnai Donbász régióban, a Donyecki Népköztársaság és a Luganszki Népköztársaság elnevezésű két önjelölt köztársaság függetlenségét, miközben megkérdőjelezte Ukrajna államiságát.[26] Másnap a Föderációs Tanács jóváhagyta a katonai erő alkalmazását külföldön, majd az orosz csapatok behatoltak mindkét donbászi területre. Február 24-én délelőtt Putyin újabb közleményt tett közzé, amelyben bejelentette, hogy „különleges katonai műveletet” indítanak Ukrajna „demilitarizálása és nácimentesítése” érdekében. A „katonai hadműveletet” azzal indokolta, hogy magát Oroszországot kell megvédeni a NATO-bővítéstől, és segíteni kell Kelet-Ukrajna orosz ajkú lakosságát, amely állítólag az ukrán kormány zaklatásával és népirtásával néz szembe. Ugyanebben a beszédében neonáciknak nevezte az ukránokat; ugyanakkor határozottan elutasította a Donbaszk régión kívüli ukrán területek végleges megszállását, és még csak meg sem említette Kijev és más ukrán városok meghódításának tervét.[27][28]
Ukrajna szinte azonnal az invázió kezdete után bejelentette a diplomáciai kapcsolatok megszakítását az Orosz Föderációval. A harcok kitörése miatt Volodimir Zelenszkij elnök még aznap hadiállapotot, február 25-én pedig általános mozgósítást hirdetett Ukrajnában.
Ukrajnába Oroszországból, a Krím-félszigetről és Fehéroroszországból vonultak be az orosz csapatok, majd Donyeck és Luhanszk régiók oroszok által támogatott fegyveres szeparatisták is csatlakoztak a harci hadművelethez. Az első csapások Ukrajna katonai infrastruktúrája, katonai repülőterei, légvédelmi létesítményei és egyéb stratégiai célok ellen irányultak, így a szárazföldi erők fokozatosan behatoltak a szárazföld belseje felé, hogy ostrom alá vonják és meghódítsák a kulcsfontosságú városokat, köztük magát Kijevet is, melyeknek védelmi, és komoly logisztikai problémákkal kellett megküzdenie.[29][30] Emellett az orosz fél légi- és rakétacsapásokat hajtott végre messze az ukrán állam nyugati területére és néhány ostromlott városban (Bucsa, Irpiny) az oroszok visszavonulása után tömeggyilkosságról röppentek fel hírek.[31][32]
Világszerte elítélték az inváziót és szankciókat szabtak ki az agresszor Oroszország és politikai elitje ellen.[33]
Az ENSZ április 5-i adatai szerint az invázió óta legalább 1480 civil vesztette életét, és legalább 2195-en megsérültek; a polgári lakosság tényleges veszteségei azonban valószínűleg sokkal magasabbak. Az infrastruktúrában, épületekben és egyéb tárgyi eszközökben okozott anyagi kárt március 10-én legalább 100 milliárd USD-ra becsülték.[34] Ráadásul az invázió példátlan migrációs hullámot indított el Európában: április 6.-ig több mint 4,2 millió menekült hagyta el Ukrajnát.[35] Az Ukrajna elleni orosz invázió már a konfliktus kezdete utáni első hetekben – méreténél fogva – Európa legnagyobb harci hadműveletévé vált a második világháború vége óta.[36][37]
Oroszország lépéseit a világ közösségének nagy része és számos nemzetközi szervezet is elítélte. Az ENSZ-közgyűlés EC-11/1 számú határozata, amelyet az államok túlnyomó többsége támogat, elítélte Oroszország lépéseit, és felszólította Moszkvát, hogy azonnal fejezze be a harcokat, és vonja ki csapatait Ukrajnából. A határozatra 141 ország szavazott, öten ellene szavaztak: Oroszország, Fehéroroszország, Észak-Korea, Szíria és Eritrea. 35 ország, köztük Kína, India, Pakisztán, Irán és Dél-Afrika tartózkodott, 12 pedig nem szavazott.
Oroszország követeli az ukrajnai nemzeti kisebbségek törvényes jogainak garantálását, Ukrajna semlegességét, a szeparatista köztársaságok függetlenségének elismerését és bizonyos támadófegyverek bevetésének mellőzését az országban.[38]
Az invázió háborúellenes tiltakozásokhoz vezetett a világ számos országában, megnövelte a cenzúrát az orosz médiában, kiterjedt nemzetközi szankciókat vezettek be Oroszország ellen, vagy csökkentették Oroszország részvételét számos sport- és más nemzetközi eseményen. Oroszországban az invázió 1998 óta a legnagyobb monetáris és gazdasági válságot okozta, amelyet a rubel értékének meredek esése és az elmúlt évek legnagyobb GDP-csökkenése kísért.[39] Ukrajnában az invázió a számos ember- és vagyonveszteség mellett a GDP 50%-os csökkenését[40], a légi és tengeri szállítás felfüggesztését és számos más negatív jelenséget is okozott. Globális szempontból az invázió és a kapcsolódó szankciók a nemzetközi kereskedelem csökkenéséhez és egyes árucikkek árának meredek emelkedéséhez vezettek.[41]
2022. december 23-án Vlagyimir Putyin, orosz elnök először használta az orosz-ukrán háborúra a „háború” kifejezést, a konfliktusra mindeddig „különleges katonai műveletként” hivatkozott.
Előzmények
Ukrajna régóta több ponton is konfrontációba keveredett Oroszországgal, amely a Szovjetunió felbomlása után függetlenné váló Ukrajnát továbbra is a saját befolyási területe részének tekintette annak ellenére, hogy 1994. december 5-én aláírt "Budapesti memorandum[42]"-ban Oroszország garantálja Ukrajna szuverenitását, külső határait, politikai függetlenségét, és vállalta, hogy tartózkodik saját céljai érdekében foganasított gazdasági kényszerítést alkalmazni. Vlagyimir Putyin többször is helytelenítette, hogy Ukrajna NATO-tag legyen,[43][44] miközben a NATO nem zárta ki annak lehetőségét.
2013 novemberében tüntetések kezdődtek Viktor Janukovics oroszbarát ukrán elnök ellen, aki visszalépett az euro-atlanti integrációból, konkrétan az EU társulási szerződéstől, miután kedvező ajánlatot kapott Putyintól.[45] A Jevromajdan mozgalom tüntetéseiből forradalmi hangulat alakult 2014 tavaszára, a tüntetők és a rendfenntartó erők összecsapásaiban számos civil meghalt.[46] A felfokozott, nemzetközileg is figyelemmel követett hangulatban Janukovics lemondását követelték, aki végül Oroszországba szökött.[46] Az eseményeket Putyin felhasználta arra, hogy 2014 februárja és márciusa során „hadgyakorlat” indokával annektálja a Krím-félszigetet.[47] Ezzel egyidőben oroszbarát zavargások kezdődtek Kelet-Ukrajnában, a Donecki és Luhanszki területeken, ahol szeparatista erők a kormányerőkkel csaptak össze, hogy létrehozzák a Donyecki és Luganszki Népköztársaságokat, amelyeket Oroszországon kívül egyetlen más ország sem ismert el – és az is csak 2022-ben.[48]
Oroszország megsértette az általa budapesti memorandumban biztosított gazdasági és politikai függetlenségét, majd 2014-ben a területi integritását is. Többek között emiatt 2020-ban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ukrajna új Nemzetbiztonsági Stratégiájának részeként ismét közeledni kívánt a NATO-hoz,[49] amit Putyin ismét kifogásolt arra hivatkozva, hogy a NATO keleti bővítése veszélyezteti Oroszország nemzetbiztonságát.[50][51][52] 2021-ben már elkezdődtek az orosz katonai mozgolódások Ukrajna határainál, az igazán látványos mozgósítás azonban 2022 januárjában kezdődött meg.[53] Bár a nyugati vezetők többször figyelmeztették egy esetleges ukrajnai offenzíva következményeire, Putyin előbb elismerte a szakadár ukrán népköztársaságokat független államként, majd „megsegítésükre” hivatkozva mégis katonai hadműveletekbe kezdett Ukrajna területén.[54].
A budapesti memorandumban rögzítettek megsértése megnehezíti a felek közötti megállapodást. Ukrajna megítélése szerint egy olyan békemegállapodásra, amelyet nem garantál egy katonai hatalommal bíró erő (pl. NATO), Oroszország úgy fog tekinteni, mint felkészülési időszakra további területszerző háborúkhoz, emiatt Ukrajna részéről elfogadhatatlan egy olyan megállapodás, amely a budapesti memorandumhoz képest nem nyújt további garanciát számára.
Donbaszi közbelépés (február 21–24.)
Február 21-én, a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságok elismerése után Putyin elrendelte az orosz hadsereg bevonulását Donbaszba, amit békefenntartó küldetésnek neveztek.[54][55] Az orosz hadsereg azt nyilatkozta, hogy megöltek öt ukrán szabotőrt, akik átléptek Oroszországba. Az ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba tagadta ennek megtörténtét.[56]
Február 22-én Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy „megkezdődött Ukrajna orosz megszállása”. A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is megerősítették ezt. Kuleba azt nyilatkozta, hogy „Nincs olyan, hogy kis-, közepes-, vagy nagy megszállás. A megszállás az megszállás.” Az Európai Unió külpolitikai vezetője, Josep Borrell azt mondta, hogy „orosz katonák érkeztek ukrán földre”.[57][58]
Ugyanezen a napon az orosz Szövetségi Tanács engedélyezte Putyinnak, hogy bevesse a hadsereget Oroszországon kívül.[59] Erre válaszként Zelenszkij elnök felszólította az ukrán tartalékosok besorozását, de nem mozgósított.[60]
Február 23-án Ukrajna 30 napos szükségállapotot hirdetett, Donbasz kivételével, éjféltől.[61][62] Szintén aznap elkezdték evakuálni a kijevi orosz nagykövetséget, és eltávolították az orosz zászlót.[63] Az ukrán parlament és a kormány weboldalait DDoS-támadások érték.[64]
Február 24-én a korai óráikban Zelenszkij oroszul mondott beszédében arra kérte Oroszország lakosait, hogy akadályozzák meg a háborút.[65][66]
A háború menete
Az invázió első fázisa – teljeskörű támadás Ukrajna ellen (február 24–április 7.)
Az orosz háborús célok és casus belli
2022. február 24-én nem sokkal hajnali 5:00 (UTC+2) előtt Putyin bejelentette, hogy úgy döntött, katonai hadműveletet indít Kelet-Ukrajnába.[67][68] Elmondta, hogy nem tervez elfoglalni ukrán területet és támogatja az ukrán emberek jogait.[69] Felszólította az ukrán katonákat, hogy tegyék le a fegyvert.[70][71] Az orosz hadvezetés nem tette nyilvánosan közzé a konkrét célpontok listáját, Putyin ködösen fogalmazva csak az ország „demilitarizálásáról” és „nácítalanításáról” beszélt, valamint casus belliként nevezte meg, hogy véget kell vetni az ukrajnai oroszok ellen zajló, bővebben nem részletezett „népírtásnak”. Az orosz kormánymédia szerint a hadművelet egyben megelőző támadásként is szolgált, hogy megakadályozzon egy ukrán offenzívát a donbaszi szeparatista államok ellen.[72] Az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov a háború harmadik napján úgy nyilatkozott, hogy a különleges hadművelet során a „kijevi rezsim főkolomposait és talpnyalóit” elkerülhetetlenül megtalálják és megfelelően megbüntetik az oroszok ellen elkövetett bűneikért.[73] Ezzel valószínűleg arra utalt, hogy a cél az ukrán kormány tagjainak elfogása és lecserélésére, akiket Putyin korábban olyan „kábítószerfüggők és neonácik bandájaként” aposztrofált, akik Kijevben rejtőznek és „túszul ejtették az ország egész lakosságát”.[74] Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője sem mondott konkrétumokat, újságírói kérdésekre válaszolva úgy nyilatkozott, hogy a hadművelet végét és a célpontokat személyesen az államfő határozza meg, figyelembe véve a helyzet alakulását. Az orosz kormánymédiában nyilatkozó szakértők egy villámháborút vetítettek elő, 5 nap hosszúságúra becsülték a háborút.[21] A legtöbb nyugati forrás is alábecsülte Ukrajna védelmi képességeit, az amerikai sajtóban megjelent hírek azt jósolták, hogy az oroszok 96 óra alatt beveszik Kijevet és egy héten belül összeomlik az ukrán kormány.[75][46] A TASZSZ állami hírügynökség oldalán megszólaltatott egyik katonai szakértő szerint Oroszország akkor tudja „kivonni” Ukrajnát az USA érdekszférájából, ha elfoglalja az összes területet a Dnyepertől keletre és az egész fekete-tengeri régiót.[76][77]
A harcok kitörése
Az első fegyveres összecsapás 3 óra 40 perckor kezdődött el, amikor az orosz katonák átlépték a határt a luhanszki területi Milovénál és tüzet nyitottak az ott tartózkodó ukrán katonákra.[78] Pár órával később az orosz hadsereg, valamint a luhanszki és donyecki kváziállamok milíciái Fehéroroszország, Oroszország, a donbaszi szeparatista államok és Krím-félsziget területéről kiindulva megkezdték a támadást Ukrajna ellen, ezzel kezdetét vette a teljeskörű invázió.[79][80] A gyalogos csapatok és a páncéloshadosztályok támadásával egy időben rakéta csapások kezdődtek, amelyek az ukrán katonai támaszpontokat és nagyvárosokat célozták meg országszerte, ezek elsődleges célja az ukrán légierő, valamint a légvédelmi és a kommunikációs rendszerek megsemmisítése volt. Az első nap folyamán több mint 100 ballisztikus rakétát és robotrepülőgépet lőttek ki stratégiai célpontokra az oroszok és mintegy 75 bombázó repülőgéppel hajtottak végre csapásokat, és a hadügyminisztérium már február 28-án bejelentette, hogy megszerezték a teljes légifölényt az egész ország fölött.[81] Ez az állítás később hamisnak bizonyult, amelyet közvetve az oroszok is elismertek azáltal hogy a „különleges művelet” későbbi szakaszaiban is rendszeresen beszámoltak újabb ukrán repülőgépek és helikopterek lelövéséről.[82][83] Az invázió első napján Volodomir Zelenszkij elnök statáriumot vezetett be[84] és kihirdette az általános mozgósítást, azóta a 18 és 60 év közötti ukrán férfiaknak tilos elhagyniuk az országot.[85]
Első fázis – Északi front
A háború északi frontján az oroszok a főváros, Kijev elfoglalását tűzték ki célul. Az oroszok a város ellen zajló offenzívával egy időben igyekeztek lefejezni az ukrán vezetőséget, a Wagner-csoport zsoldosai és csecsen alakulatok, a kadiroviták[86] a háború első napjaiban több alkalommal merényletet kíséreltek meg Zelenszkij ellen.[87][88] Az amerikai kormány felajánlotta, hogy kimenekíti az elnököt a veszélyes zónából, de Zelenszkij visszautasította az ajánlatot.[89]
Az orosz hadvezetés azt a stratégiát alkalmazta, hogy a deszantos egységeivel megkísérelte átvenni az irányítást a frontvonalak mögött elhelyezkedő katonai repülőtereken, hogy hídfőállásokat alakítson ki, megkönnyítve a Fehéroroszországból támadó páncélos alakulatok számára az előrenyomulást és a város bekerítését. A vaszilkivi repülőtér elleni támadást visszaverték az ukránok,[90] a hosztomeli repülőtéren vívott csata során viszont miután többször gazdát cserélt a komplexum, az oroszok győztek.[91] Hosztomelnél az ukránoknak sikerült megrongálniuk a kifutópályát a fő orosz erők megérkezése előtt.[92]
A szárazföldi csapatok támadásukat a Dnyeper két partján egymással párhuzamosan kezdték meg, de a keleti oldalon Csernyihiv ostroma miatt hamar lelassult az előrehaladás. A folyó nyugati partján a szpecnaz és a reguláris csapatok elsőként a csernobili csatában mértek vereséget az ukránokra az 1986-os katasztrófa óta lezárt övezetben[93] és elfoglalták Makarivot[94], majd a kijevi agglomeráció településein át nyomultak előre. Az oroszok március 5-én elfoglalták Hosztomelt, 12-én Bucsát[95], Irpinnél viszont megakadt a támadás.[96] Március 4-én egy 65 km hosszú, orosz katonai járművekből álló konvoj indult meg Kijev felé, azonban mivel nem sikerült az áttörés, az ukrán támadások hatására a menetoszlop idővel feloszlott.[97][98] Az ukrán hadsereg március 25-én ellentámadásba kezdett, visszafoglalva Makarivot[99], április 1-ére pedig újra a védők kezére került a fővárosi agglomeráció többi települése is, így ukrán győzelemmel ért véget a kijevi csata.[100]
A Kijev környéki települések rövid ideig tartó megszállása alatt az oroszok számos háborús bűncselekményt követtek el a civil lakosság ellen, a legjelentősebb vérengzés közülük a bucsai mészárlás volt, amelynek megtörténtét a helyi lakosokkal készített interjúk,[101] videófelvételek,[102][103] elfogott orosz rádióbeszélgetések[104] és műholdfelvételek[105] is bizonyítják.[106][107][108]
Első fázis – Északkeleti front
.jpg)
Az Ukrajna északkeleti részén fekvő Csernyihivi és Szumi terület elleni offenzíva során az Institiute for the Study of War elemzése szerint az inváziós erők fő célja a nagyvárosok elfoglalása volt, valamint Kijev bekerítése keleti irányból.[109] Az offenzíva során az oroszok elfoglalták a két terület nagy részét. Szumit északról megkerülve a főutak mentén gyorsan nyomultak előre, kevés frontális ellenállással találkoztak és március 4-ére elérték Kijev keleti külvárosait, teljes bekerítéssel fenyegetve a fővárost.[110] A két területi székhelyet teljesen körbezárták a támadók, de nem tudták elfoglalni a városokat. Csernyihivet 39 napon át ostromolták,[111] az orosz határtól alig 35 km-re fekvő Szumi ellen zajló támadás során pedig az intenzív városi harcok során az ukrán védők saját forrásaik szerint több mint 100 támadó harckocsit lőttek ki.[112]
Az északkeleti fronton az ukránok a sűrűn beépített, harckocsikkal nehezen támadható városi övezetekben alakították ki ellenállási gócpontjaikat, relatíve biztonságban a tűzerő tekintetében fölénnyel harcoló támadóktól, és közben mozgékony könnyűgyalogságuk a nyugati országok által szállított drónok és páncéltörő rakéták segítségével folyamatos rajtaütésekkel zavarta meg az orosz kommunikációs vonalakat, a konvojok mozgását és az utánpótlási láncokat, először lelassítva az előrenyomulást, majd visszavonulásra kényszerítve az orosz hadsereget.[113]
Első fázis – Keleti front
A keleti fronton Oroszország célja a második legnagyobb ukrajnai város, az 1,4 millió lakosú Harkiv és a környező terület elfoglalása volt, valamint a Luhanszki és a Donyecki terület ukrán kézen lévő részeinek megszállása. A putyini vezetés egyik legfontosabb háborús céljaként tűzte ki a főleg oroszajkúak által lakott keleti területek „felszabadítását az ukrán uralom alól”, ez a terv magába foglalta a három terület későbbi annektálását is megrendezett népszavazások segítségével.[114][115]
A háború első napján a harkivi belvárosba betörő orosz páncélos konvoj támadását az ukrán védők visszaverték. A város körül ezután véres árokharcok bontakoztak ki és eközben az orosz kazettás bombák hatalmas pusztítást végeztek az épületállományban, számos civil életét követelve.[116][117] A Harkivi terület keleti részén az offenzíva nagyobb sikereket ért el, orosz kézre került Kupjanszk, Balaklija és Izjum is.[118] Luhanszki terület északi részén is előrenyomultak az oroszok és a szövetséges szeparatisták, elfoglalták Novoajdart, de Rubizsne, Szjevjerodoneck és Liszicsanszk az első fázis során egyelőre ukrán kézen maradt.[119]
Első fázis – Déli front
.jpg)
Az invázió első szakaszában az inváziós erők az ország déli részén érték el a legnagyobb sikereiket. Február 24-én az orosz csapatok a Perekopi-földszoroson keresztülhaladva átlépték a határt és átvették az irányítást a Krím vízellátását biztosító, ám 2014 óta elzárt Észak-krími-csatorna fölött.[120]
A Krímből kiindulva az inváziós erők három irányban támadtak. Egyik csoportjuk a tengerpart mentén kelet felé haladva elfoglalta Bergyanszkot,[121] majd tovább haladt Mariupol felé, hogy összeköttetést alakítson ki a Donbaszban állomásozó erőkkel. A 450 000, nagyrészt oroszajkú lakosnak otthont adó Mariupol jelentősége abban rejlett, hogy a Donyecki területen fekvő városként magáénak követelte a Donyecki Népköztársaság, valamint itt állomásozott az orosz propaganda célkeresztjében álló szélsőjobboldali Azov ezred is.[122] A város ostromának kezdetén a keletről támadó donyecki szeparatista milíciák még vereséget szenvedtek Pavlopilnál,[123][124] azonban egy haditengerészeti akcióban több ezer orosz szállt partra Mariupoltól 70 km-re nyugatra és ez az erő a Krím felől érkező csapatokkal egyesülve teljesen bekerítette északról a kikötővárost, megteremtve az összeköttetést a donyeckiekkel.[125]
Az oroszok észak felé haladó 22. számú hadteste február 26-án elérte a Zaporizzsjai atomerőművet és az azt kiszolgáló várost, Enerhodart. A település ostroma során az atomerőmű egyik melléképülete kigyulladt, de a reaktor nem szenvedett károkat és a támadók átvették az ellenőrzést a komplexum felett.[126] Március folyamán az oroszok elfoglalták a Zaporizzsjai terület déli részét, ennek részeként bevonultak Melitopolba is.[127][128] Március 2-án aratták az inváziós erők legjelentősebb sikerüket a déli fronton, amikor a herszoni csata során elfoglalták az első (és a „különleges hadművelet” során mindeddig egyetlen) területi székhelyet Ukrajnában.[129] Az ütközetben megszerezték az ellenőrzést a Dnyeperen átívelő hidak felett is és tovább nyomultak Mikolajiv felé, de nem tudták bevenni a kikötővárost.[130] A települést megkerülve északnyugati irányban a támadók egészen Vozneszenszkig eljutottak,[131] de az elhúzódó ellátási láncok és a heves ukrán ellenállás miatt visszavonultak a Herszoni területre.
Orosz visszavonulás északon
Oroszország március 29-én bejelentette, hogy „drasztikusan lecsökkenti a katonai aktivitást Ukrajna északi részén”,[132] ezzel megkezdődött a csapataik visszavonulása a Kijevi, a Csernyihivi és a Szumi területről, ez a folyamat április 6-án felyeződött be.[133] A kivonulás során nagy mennyiségű hátrahagyott orosz haditechnika került az ukránok kezére.
A nyugati, ukrán és orosz ellenzéki források szerint a visszavonulás jelezte, hogy meghiúsultak Oroszország villámháborús tervei, nem sikerült elfoglalnia Kijevet és megbuktatnia az ukrán vezetést. Az ukrán győzelem okaiként leggyakrabban a lakosság heves ellenállását[134][135] és az ukrán katonák magas morálját szokták kiemelni,[136] valamint azt, hogy az orosz hadsereg alábecsülte ellenfele védelmi képességeit. Kulcsfontosságú szerepet játszottak a védők északi sikereiben a nyugatról érkező fejlett katonai felszerelések, mint az NLAW és Javelin páncéltörő rakéták[137] és Bayraktar drónok.[138] Az orosz vereség okaként szokták említeni még az orosz erők alacsony morálját, a parancsnoki lánc merevségét[139] és a rosszul szervezett logisztikát,[140] ami miatt az elhúzódó utánpótlási vonalak törékennyé váltak, valamint azt hogy nem sikerült uralniuk a légteret.[141]
Az oroszországi kormánymédia utólagos interpretációja szerint az észak-ukrajnai hadműveletek teljes mértékben sikeresek voltak, céljuk az volt csupán, hogy lekössék az ukrán csapatok jelentős részét a főváros védelménél és ott tizedeljék meg őket, miközben a fő erők a Donbasz elleni offenzívára fókuszálhattak. E szerint az értelmezés szerint az oroszok csak azért nem foglaltak el nagyvárosokat, mint Kijev, Csernyihiv és Szumi, hogy „elkerüljék a civil áldozatokat”.[142][143]
Az invázió második fázisa – Orosz offenzíva keleten és délen (április 8–szeptember 5.)
Április 19-én Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere bejelentette, hogy kezdetét veszi a különleges művelet második fázisa, amelynek célja Doneck és Luhanszki terület teljes területének elfoglalása és a Szlovjanszknál, valamint Kramatorszknál állomásozó ukrán erők bekerítése, és ennek érdekében az északon harcoló alakulatokat átcsoportosítják a keleti frontra.[144] Az USA Nemzeti Hírszerzési Igazgatója a szenátusnak intézett közleményében kiemelte, hogy az invázió második fázisában a támadók célja egész Dél-Ukrajna elfoglalása és a szárazföldi összeköttetés megteremtése a Krím és és a Moldova keleti részén található oroszbarát szakadár államalakulat, Transznisztria között.[145] A terv meglétét megerősítette Rusztam Minnekajev, az orosz Központi Katonai Körzet parancsnokhelyettesének közleménye, amiben a dnyeszter menti oroszok védelmével indokolta a támadást,[146] valamint Putyin fehérorosz szövetségese, Lukasenka is, aki egy térképen mutatta be az invázió déli célpontjait, köztük Odesszát és Mikolajivot.[147][148]
Második fázis: Keleti front
A keleti front északi szakaszán a frontvonal a Donyec-folyó mentén húzódott. Az oroszok célja a térségben az ukránok bekerítése volt északról, Izjum irányából. Több alkalommal átkelést kíséreltek meg a folyón pontonhidak segítségével, de a donyec-folyói csatában műholdfelvételek alapján több mint 70 harci járművet vesztettek és nem tudtak hídfőállásokat kialakítani a túlparton.[149][150] Az észak-donyecki és nyugat-luhanszki városövezetben az oroszok fokozatosan haladtak előre, április 19-én elfoglalták Kreminnát,[151] május 7-én Popasznát,[152] 12-én Rubizsnét,[153] majd 27-én Limant, teljes bekerítéssel fenyegetve a legnagyobb ukrán kézen lévő luhanszki várost, Szjevjerodonecket. A szjevjerodonecki csata egész júniuson át tartott, az ukránok nagy erőkkel védték a települést és a heves harcok során többször is gazdát cserélt a városközpont, de végül június 24-én győztek az oroszok[154] és július 3-án bevonultak a szomszédos Liszicsanszkba is.[155] Ezzel az egész Luhanszki terület a szeparatisták, a Luganszki Népköztársaság irányítása alá került.[156] Ezt követően állóháború alakult ki a keleti fronton.
Az invázió második fázisa során már a frontvonalak nem változtak gyorsan, a szembenálló felek beásták magukat és a lövészárokharcok váltak általánossá. Az oroszok megváltoztatták a taktikájukat, a villámháború helyett a lassú felőrlés stratégiáját alkalmazták, elsősorban jelentős tüzérségi fölényüket kihasználva.[157][158] Minden környező épületet és infrastruktúrát lerombolva támadták az ukrán állásokat, majd gyalogságukkal bevonultak az elhagyott településekre. Az ukránok nagyon súlyos emberveszteségeket szenvedtek az oroszok donbaszi offenzívája során, Zelenszkij nyilatkozata szerint májusban és júniusban naponta 100-200 ukrán katona halt meg és a sebesültekkel együtt a napi veszteségszám elérte a 700-at.[159] Az ukrán vezetés szerint júliusban az újabb nyugati fegyvereknek köszönhetően már javult a helyzet.[160]
Második fázis: Déli front
A második fázis során tovább folytatódott a mariupoli csata, ahol az ukrán védők immár messze a frontvonaltól, bekerítve harcoltak tovább. Az ostrom során rendkívül súlyos humanitárius krízis alakult ki,[161] a városi tanács közlése szerint mintegy 21 000 civil életét követelve.[162] Miután az oroszok elfoglalták a belvárost, az ukránok a kikötői negyedbe és az Azovsztal vasüzem területére szorultak vissza. A legtovább az üzem bombabiztos pincerendszerében húzódó ellenállási gócpont tartott ki, az utolsó védők május 16-án, 82 napig tartó ostrom után adták meg magukat.[163]
A nyugati irányú előretörést vizionáló haditervek ellenére a Zaporizzsjai és Herszoni területen húzódó front nem változott jelentősen, állóháború alakult ki, ennek során a szembenálló felek elsősorban tüzérséggel lőtték egymást.
Az invázió harmadik fázisa (szeptember 5–november 11.)
.gif)
Július elejétől kezdődően nyugati fegyverszállítmányok újabb hulláma érkezett meg Ukrajnába, amely elsősorban fejlett nehéztüzérségi fegyverrendszereket tartalmazott. Az országba érkezett 12 darab amerikai HIMARS rakéta indító rendszer,[164] valamint az M777 tarackok[165] jelentősen nagyobb tűztávolsággal és pontossággal rendelkeznek mint az oroszok által használt szovjet eredetű ütegek. A nyugati technológia fölényének köszönhetően az ukránok hatékonyan tudták támadni az orosz lőszerraktárakat és infrastruktúrát.[166] Az erőviszonyok megváltozását jól mutatták a tűzeseteket nyomon követő műholdas felvételek is, július előtt elsősorban a frontvonal ukrán oldalán okoztak tüzeket a becsapódások, az új fegyverek érkezése után azonban már az oroszok által megszállt területet érte a legtöbb támadás.[167] Az a tény hogy Oroszország elvesztette a tüzérségi fölényét, lehetővé tette az ukrán ellentámadásokat.
Harmadik fázis: Herszoni ellentámadás
Augusztus 29-én Zelenszkij beszédében utalt rá, hogy ellentámadást indítanak a Herszoni területen, ezt számos magas rangú tisztviselő is megerősítette.[168] Az offenzíva célja az volt, hogy visszafoglalja az orosz kézen lévő területeket a Dnyepertől nyugatra, valamint a szintén itt található, békeidőben csaknem 300 000 lakosú ipari központot, Herszont. Az ukránok rakétatacsapásokkal támadták a Dnyeperen átvezető hidakat, az ideiglenes pontonhidakat és kompokat, hogy elvágják az ellenfél utánpótlását. Szeptember 4-én visszavonultak az orosz erők Viszokopilljából,[169] október 3-án pedig a herszoni front északi részén az ukrán csapatok ismét áttörték az orosz vonalakat és mintegy 40 km-t nyomultak előre a területi székhely irányába, számos települést visszafoglalva.[170][171] November 9-én az Ukrajnában harcoló orosz csapatok parancsnoka, Szurovikin tábornok és a honvédelmi miniszter, Szergej Sojgu bejelentették, hogy teljesen visszavonják csapataikat a Dnyeper nyugati partján lévő területekről, feladva az ott elfoglalt városokat.[172] A következő napon, november 10-én az ukrán hadsereg áttört az orosz védelmen Sznihurivka városánál,[173] és 11-én bevonult Herszonba, valamint a környező településekre.[174][175] Az orosz hadsereg viszonylag rendezetten hajtotta végre a visszavonulást[176][177] és felrobbantották a folyón átvezető hidakat maguk mögött.[178] A herszoni ellentámadás stratégiai jelentőségű siker volt Ukrajna számára, visszafoglalták az egyetleterületi székhelyet, amely orosz kézre került az invázió során és azáltal, hogy Oroszország elvesztette a hídfőállását a Dnyeperen túl, gyakorlatilag lehetetlenné vált egy jövőbeli hadjárat Mikolajiv és Odessza ellen.[179]
Harmadik fázis: Harkivi ellentámadás
Amíg a média figyelme a herszoni ellentámadásra irányult és az oroszok is nagy erőket csoportosítottak át a térségbe, az ukránok egy második ellentámadást is megkezdtek Harkivi területen. Szeptember 6-án egy meglepetésszerű támadással áttörték az orosz védelmet Balaklija mellett,[180] 8-án bevették a várost és egy gyors hadmozdulattal előrenyomultak a térség legfontosabb logisztikai központjaként számontartott Kupjanszk városáig, amit végül szeptember 12-én foglaltak el.[181] A bekerítéstől félve az oroszok feladták a legnépesebb kelet-harkivi város, Izjum védelmét, és visszavonultak az Oszkol-folyó vonala mögé. Az ellentámadás ezen szakaszában az ukránok több mint 8000 km²-nyi területet foglaltak vissza.[182]
Szeptember 12-én az ukránok Szvjatohirszknél átkeltek a Donyec-folyón[183] és ezzel egyidőben az Oszkolon is Kupjanszknál és Oszkil településnél.[184] Szeptember második felében fokozatosan bekerítették a Limannál állomásozó oroszokat és október 1-én elfoglalták a várost.[185] Ezt követően az Oszkol keleti partján fekvő települések is ukrán kézre kerültek és az oroszok visszavonultak a Luhanszki terület határáig.[186] A harkivi ellentámadás meglepetésként érte az oroszokat és nem tudtak rendezetten visszavonulni, így a megjelent videók tanúsága alapján nagyszámú haditechnikát vesztettek[187] és számos katonájuk került hadifogságba.[188]
Harmadik fázis: Donbaszi front
A háború harmadik fázisa során a donbaszi, vagyis keleti frontvonal maradt az egyetlen hadszíntér, ahol továbbra is az oroszok voltak offenzívában. Itt a hadműveleteik fő célpontjává a mintegy 70 000 lakosú iparváros, Bahmut vált. Gyakorlatilag minimális területi nyereségek (néhány falu elfoglalása) után augusztus 1-én megkezdődött a település ostroma.
Az invázió negyedik fázisa: Orosz téli és tavaszi offenzíva a Donbaszban (2022. november 12–napjainkig)
Herszon visszafoglalása és a északkeleti ukrán ellentámadás kifulladása után először patthelyzet alakult ki a fronton, majd Oroszország vette át újra a kezdeményezést a csatatéren. Az támadás célja továbbra is a Luhanszki és a Donecki terület egészének elfoglalása maradt. 2022. szeptember 21-én Putyin aláírta a részleges mozgósításról szóló határozatot,[189] ami Shojgu védelmi miniszter közleménye szerint körülbelül 300 000 orosz férfit érintett.[190] A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg egy 2023. február 13-ai sajtótájékoztatón kijelentette, hogy információik szerint elkezdődött az oroszok téli offenzívája, ami a harcok intenzitásának jelentős erősödését hozta magával.[191] A hadjárat során az orosz hadsereg elsősorban pusztító tüzérségi támadásaira, az újonnan mozgósított katonákra és a Wagner-csoport nevű magánhadseregre támaszkodott. Az orosz hadsereg a „különleges művelet” második fázisához képest is nagyon kevés területet foglalt el, a véres állóháborúban mindkét szembenálló fél naponta több száz katonát veszített.
Negyedik fázis: Donbaszi front
A front északi, luhanszki szakaszán a harcok a Szvatove és Kreminna közötti vonalon zajlottak, komolyabb területi változások nélkül. Az egész keleti front legfontosabb gócpontja továbbra is a délebbre fekvő Bahmut városa maradt. A település környéki harcokban kiemelt szerepet kapott az orosz zsoldosokból álló hadosztály, a Jevgenyij Prigozsin által vezetett Wagner-csoport, amely általános amnesztia ígéretével több tízezer elítéltet is toborzott soraiba.[192] A zsoldosszervezet harcosai január 12-én elfoglalták a településtől északra fekvő kisvárost, Szoledart[193] és fokozatosan majdnem teljesen bekerítették magát Bahmutot is. A lövészárok-hadviselés borzalmas körülményei, az extrém magas veszteségek[194][195] és a teljesen elpusztult környezet miatt a médiában gyakran párhuzamot vonnak a csata és az első világháború nyugati frontján lezajlott harcok között.[196][197][198] Déli irányban felerősödött az ukrán kézen lévő Avdjiivka városának orosz ostroma is, nagyobb eredmények nélkül. A front délkeleti részén a donecki Vuhledar városa mellett lezajlott az egész háború eddigi legnagyobb tankcsatája, amely a védők jól koordinált tüzérségi és dróntámadásainak, valamint aknamezőinek köszönhetően ukrán győzelemmel zárult.[199][200] A közösségi médiában megjelent drónfelvételek alapján február 8-án egyetlen rosszul sikerült támadás során az oroszok több, mint 30 páncélozott járművet vesztettek, az ukrán vezérkar szerint pedig ellenfelük összesen 130 járműve semmisült meg a város környéki harcokban, köztük 36 harckocsit.[201][202][203]
Egyéb események (2022–2023)
Szeptember
A mozgósítás eredményeképp egy nagyobb orosz menekültáradat indult Finnország és Észtország felé.[204]
Szeptember 26-án az Északi Áramlat nevű földgázvezeték egyik vonalán csökkent a nyomás, ami a vezeték megrongálódása miatt történt. A károkozással Oroszország került gyanúba a háború miatt, míg az oroszok Amerikát vádolták szabotázzsal.[205] A CIA állítólag már nyáron figyelmeztetett arra, hogy az oroszok a vezeték megrongálására készülnek.[206]
Október
Október 8-án egy autóba rejtett pokolgép részlegesen megsemmisítette a 2018-ban átadott Krímbe vezető Krími hidat, ami az orosz szárazföldet kapcsolta össze a félszigettel a Krím 2014-es annektálása után. A híd akkori avatásán maga Putyin is részt vett. A robbanás miatt a fél útpálya egy része a tengerbe zuhant, a vasúti részén pedig több vasúti kocsi kigyulladt. A megrongálódott hídon ellehetetlenült a hadi utánpótlás lehetősége.[207]
Október 10-én Oroszország összetett rakétatámadásokat intézett Ukrajna számos nagyvárosa, köztük Kijev ellen, ami jelentős károkkal és sok civil áldozattal járt. A támadásokat egyértelműen a Kercsi-híd elleni szabotázs miatti bosszúként értelmezték. Putyin ki is jelentette, hogy a híd elleni támadást „ukrán terrorakcióként” kezeli. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke egyértelműen háborús bűncselekménynek minősítette az orosz támadásokat, de Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is élesen bírált, terrorral és brutalitással vádolva Oroszországot.[208]
November
A háború kitörése óta, november 15-én első ízben ért rakétatalálat NATO tagországot, amikor Lengyelországban egy vagy két rakéta csapódott be egy falu közelében, két ember halálát okozva. Az incidenst az első információk alapján véletlen becsapódásként kezelték, de Lengyelország összehívta a NATO védelmi tanácsát a szervezet 4. cikkelyére hivatkozva.[209][210] Oroszország tagadta, hogy a térségben bármire is rakétával lőttek volna és szándékos provokációnak nevezték a történteket.[211] Egy nappal később kiderült, hogy az orosz gyártmányú rakéta az ukrán légvédelemtől keveredhetett lengyel területre, ugyanakkor az is kiderült, hogy a lengyel határhoz közel egy fontos stratégiai célpont, a Dobrotviri hőerőmű található, amit az oroszok lőttek is; ezt támasztja alá, hogy a becsapódás helyszínén más rakétamaradványokat is találtak.[212] Jens Stoltenberg NATO főtitkár részvétét fejezte ki az elhunytak miatt, és közölte, hogy az incidensért így is Oroszország a felelős, mert az ő támadása miatt kényszerült Ukrajna a rakétái használatára.[213]
November 23-án és 24-én Kijev áram nélkül maradt a támadások miatt, ezért az orvosi beavatkozásokat is elemlámpák fényénél lehetett csak elvégezni. Ursula von der Leyen bejelentette az Oroszországgal szembeni 9. szankciós csomag előkészületeit. Ezzel egyidőben az EP „terrorizmust támogató államnak” ítélte Oroszországot az ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt.[214] A Kreml szerint Ukrajna vethetne véget a harcoknak, ha teljesítené Oroszország feltételeit. Közben 50 hadifoglyot cserélt ki Ukrajna és Oroszország. Ugyanekkor Nikol Pasinyan, Örményország elnöke feltűnően kritikusan viseltetett Putyinnal szemben a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete nevű katonai szövetség csúcstalálkozójának megnyitóján. Pasinyan kijelentette, hogy Örményország tagsága nem volt képes elrettenteni Azerbajdzsánt az agressziótól, ezután nem volt hajlandó aláírni a szervezet nyilatkozattervezetét, amelyben Örményországnak nyújtottak volna közös segítséget, majd egyértelműen próbált Putyintól távol elhelyezkedni a közös fényképezéskor. Pasinyan kritikáját leginkább az orosz haderő háborúban elégtelen teljesítménye válthatta ki, ami a 2020-as hegyi-karabahi háború kapcsán vállalta az országa biztosítását, ami így kétségessé vált.[215]
Decemberszerkesztés
Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin december 6-án szavazott volna az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós segélyalapról, amit egyedül Varga Mihály magyar pénzügyminiszter nem támogatott. Korábban elhangzott magyar részről, hogy nem támogatják az Unió közös hitelfelvételét a segély miatt. Ez nem volt végleges döntés, csak elnapolták további egyeztetésekig.[216]
Az orosz állami televízió szilveszteri műsorában több olyan műsorszámot mutattak be, ami az ukránokon vagy a nyugati országokon gúnyolódott, minek fő témája az volt, hogy a nyugat orosz energiaellátás nélkül maradt, és ezt a műsor szerint nagyon megszenvedik az országok.[217]
Januárszerkesztés
Kirill pátriárka felhívására Putyin január 6-án 12:00 órától január 7-én 24:00 óráig elrendelte a teljes ukrajnai frontvonalra vonatkozó tűzszünetet az ortodox karácsony idejére. Az ukránok szerint viszont ez idő alatt is történtek rakétatámadások orosz részről. Zelenszkij ukrán elnök hivatala már korábban cinikus csapdának és propagandaelemnek minősítette a tűzszünetet.[218][219][220]
Egy január 9-i orosz közlés szerint több mint 600 ukrán katonát öltek meg Kramatorszkban, válaszcsapásaként egy korábbi hasonló ukrán hadműveletre, ahol legalább 100 orosz katona halt meg. Az orosz válaszcsapást viszont semmi nem igazolta, így ez egy hamis orosz propagandaállításnak minősült.[221]
Tengeri hadviselésszerkesztés
Miután kitört a háború, Oroszország a Fekete-tengeren állomásozó flottáját újabb hadihajók átcsoportosításával szerette volna kiegészíteni, de Törökország a montreux-i egyezmény értelmében megtiltotta számukra az áthaladást a Boszporuszon.[222][223] Az invázió első napján zajlott le a kígyó-szigeti csata, amelynek során az orosz zászlóshajó, a Moszkva megadásra szólította fel a sziget védőit, akik a később szállóigévé vált „Orosz hadihajó, húzz a faszba!” felkiáltással válaszoltak.[224] Ezt követően az oroszok elfoglalták a stratégiai elhelyezkedésű földdarabot, és foglyul ejtették az ukrán határőröket.[225] Az invázió korai szakaszában az ukrán haditengerészet csaknem teljesen megsemmisült. Zászlóshajójukat, a F130 Hetyman Szahajdacsnijt saját legénysége süllyesztette el február 28-án Mikolajivban, hogy ne kerüljön orosz kézre,[226] a bergyanszki csata során számos ukrán hadihajót szereztek meg a támadók, köztük a L401 Jurij Olefirenkót,[227] az U500 Donbasz pedig a mariupoli csata során semmisült meg.[228]
.jpg)
Az oroszok is szenvedtek veszteségeket, március 24-én egy ukrán rakétatámadás során találat ért egy partraszálló hajót, a bergyanszki kikötőben dokkoló Szaratovot.[229][230] Április 13-án az orosz Fekete-tengeri Flotta zászlóshajóját, a Moszkvát két ukrán Neptun típusu robotrepülőgép találta el.[231][232] Az orosz állami média szerint a súlyosan megsérült hadihajót megpróbálták elvontatni a Krím-félszigetig, de a viharos időjárás miatt elsüllyedt a jármű.[233] Májustól kezdődően az ukránok vadászgépekkel és drónokkal támadni kezdték a Kígyó-szigeten állomásozó orosz helyőrséget, akik június 30-án végül visszavonultak a szigetről.[234] Az orosz védelmi minisztérium interpretációja szerint csak a „jószándék jeleként” adták vissza a földdarab feletti kontrollt az ukránoknak.[235]
Orosz megszállás ukrán területekenszerkesztés
2022 előtt Oroszország mintegy 42 000 km²-nyi területet tartott megszállva (a Krímet, valamint a Donyecki és Luganszki népköztársaságokat). A teljeskörű invázió során újabb 119 000 km²-t foglalt el, így az invázió csúcspontján összesen 161 000 km²-nyi területet tartott ellenőrzése alatt Ukrajnában, az ország csaknem 27%-át.[236] Az Institiute for the Study of War elemzése szerint ebből az ukránok novemberig 74 443 km²-t foglaltak vissza.[237]
Megszálló hatóságokszerkesztés
.png)
Amíg Észak-Ukrajna rövid ideig tartó megszállása alatt csak egy katonai adminisztráció állt fel, addig a Harkivi, a Zaporizzsjai és a Herszoni területen az oroszok megkezdték a civil megszálló rendszert is kiépíteni. Ennek részeként a megválasztott helyi vezetőket, polgármestereket lecserélték Moszkvából kirendelt politikusokra vagy helyi kollaboránsokra.[238][239] Az orosz hatóságok különböző módszerekkel igyekeznek elérni, hogy a megszállt területek lakosai orosz útlevélért folyamodjanak, például számos esetben megtagadták a kórházi ellátást és a szociális segélyt a csak ukrán dokumentumokkal rendelkezők esetében. Oroszország célja a rubel bevezetése is a hrivnya helyett, ennek érdekében a bankok csak az orosz fizetőeszközt fogadják el, de ennek ellenére egyelőre a hrivnya is széles körben használatban maradt.[240] A Guardian által kelet ukrajnai tanárokkal készített interjúk alapján a megszálló hatóságok az iskolai tanárokat egy dokumentum aláírására kötelezték, amelyben azok aláírták, hogy átváltanak az ukránról az orosz nyelvű oktatásra, aki ezt nem tette meg, azt elbocsátották.[241] Az oroszok intenzív propagandakampánnyal igyekezték növelni a népszerűségüket az elfoglalt területeken, mindenhol láthatók óriásplakátjaik[242] és nagy képernyővel felszerelt furgonok is járják az utcákat.[243] Az új hatóságok ellenőrzőpontok és házkutatások segítségével igyekeztek megtalálni a Kijevhez hű polgárokat. Azokat, akiknek a telefonján nem megfelelő tartalmakat találtak, vagy nacionalista tetoválással rendelkeztek, súlyosan bántalmazták, vagy úgynevezett „szűrőtáborokba” hurcolták.[244]
Népszavazások és annexiószerkesztés
Szeptember 23 és 27 között látszat-népszavazásokat tartottak a Herszoni, a Zaporizzsjai, a Luhanszki és a Donecki területek orosz ellenőrzés alatt álló területein, amellyel a régiók Oroszországhoz való csatolását legitimilták. Szeptember 28-án azt közölték, hogy lakosság 82 százaléka voksolt, és 95,7 százalékuk az orosz csatlakozás mellett döntött.[245] Putyin kijelentette a „négy új orosz régióról”, hogy az ott élők „örökre orosz állampolgárok lesznek”, az annexió végleges és nem alku tárgya. Amikor a szavazást tartották, egyik terület sem állt teljesen orosz ellenőrzés alatt, a helyi lakosság nagy része elmenekült, számos esetben pedig házról-házra járó fegyveresek gyűjtötték a szavazatokat.[246] Az ukrán és külföldi források szerint az eredmények légből kapottak, az ENSZ és számos ország elítélte a voksolást. Volodimir Zelenszkij hivatalos rendelettel tette hatályossá, hogy ukrán részről Putyinnal az annexió után ellehetetlenült bármiféle tárgyalás.[247][248] A világ országai közül egyedül Észak-Korea ismerte el legitimnek a referendum eredményeit és az annexiót.[249]
Polgári ellenállásszerkesztés
A megszállt területeken különösen az invázió korai fázisában kapott nagy szerepet a fegyvertelen polgári ellenállás.[250] Civilek számos helyen tönkretették vagy átfestették az eligazodást segítő táblákat, hogy megnehezítsék a tájékozódást a támadók számára.[251] Nagyszámú videó készült arról, hogy csoportokba verődött polgárok elállják a harckocsik útját, vagy blokádokat építenek, ilyen felvételek készültek például Enerhodarban,[252] Bahmacsban,[253] Bergyanszkban[254][255] és Icsnyában is.[256] Különösen nagy tüntetéseket tartottak az orosz megszállás ellen Herszonban,[257] Konotopban, Primorszkban és Melitopolban, a tiltakozók ukrán zászlókat lengettek és a himnuszukat énekelték.[258] A Kijevi területen fekvő Szlavutics városában a tüntető tömegnek sikerült elérnie a foglyul ejtett polgármester szabadon bocsátását.[259] Miután a katonák több alkalommal villanógránátokkal[260] és éles lőszerrel[261] oszlatták fel a tömeget, a nagy tiltakozások márciusban abbamaradtak.
Fegyveres ellenállásszerkesztés
Az oroszok által elfoglalt településeken fegyveres ellenállás is kibontakozott, a partizántevékenység elsősorban a Zaporizzsjai területen és Herszon városának környékén összpontosult. Az ellenállók az ukrán hadsereggel tartva a kapcsolatot segítenek meghatározni a célpontokat a tüzérség számára,[262] támadásokat hajtanak végre az orosz őrposztok és utánpótlásvonalak ellen, vasúti létesítményeket, hidakat robbantva fel. Merényleteket hajtottak végre a megszálló adminisztráció több magas rangú tagja ellen is, többek között megölték Kreminna és Velikij Burluk oroszok által kinevezett polgármesterét, súlyosan megsebesítették a Bergyanszk megszállását irányító parancsnokot és Enerhodar új polgármesterét is.[263][264]
Háborús bűncselekményekszerkesztés
A konfliktust figyelemmel követő ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2022 március 4-én létrehozta az úgynevezett Független Nemzetközi Vizsgálóbizottságot (IICIU), azzal a céllal, hogy dokumentálja és kiértékelje a háború során elkövetetett jogsértéseket.[265] A Vizsgálóbizottság 2023 március 15-én közzétett egy jelentést, amelyben összefoglalták az általuk kivizsgált háborús bűncselekményeket.
Orosz félszerkesztés
.webp)
Az ENSZ jelentése szerint az orosz hadsereg és a vele szövetséges csoportok tevékenységét már az invázió első napjaitól kezdve súlyos atrocitások kísérték. Az orosz fél rendszeresen úgynevezett megkülönböztetés nélküli támadásokat követett el. Ezek olyan nagy erejű, de pontatlan távolsági fegyverek (tüzérség, rakéták, drónok) segítségével végrehajtott támadások voltak, amelyek hatása nem korlátozódott a katonai célpontokra, hanem polgári lakóterületeken is óriási pusztítást vitt véghez, ukrajnai civilek ezreinek halálát okozva. Különösen súlyos humanitárius katasztrófát okozott Mariupol ostroma során a város orosz bombázása. Az orosz hadsereg számos alkalommal megsértette a nemzetközi humanitárius jogot, amikor védett objektumnak számító iskolákat és kórházakat támadott, 2022-2023 telén pedig Ukrajna energiahálózatát igyekezett megsemmisíteni, fagyhalállal fenyegetve a népesség széles rétegeit. Ez a lépés ENSZ szerint kimerítheti az emberiesség elleni bűntett fogalmát. A Független Nemzetközi Vizsgálóbizottság a hosszabb-rövidebb időre orosz megszállás alá került ukrán területeken a személyes sérthetetlenséghez való jog szisztematikus megsértését dokumentálta. Ezeknek az eseteknek a többsége a háború kezdeti szakaszában történt, amikor Oroszország megpróbálta elfoglalni Kijevet és egy időre Ukrajna északi részének jelentős része orosz irányítás alá került. Az ukrajnai civilek közül sokan ellenálltak és az ukrán hadseregnek elárulták a támadó csapatok elhelyezkedését. A paranoiássá váló hangulatban az orosz csapatok minden civilt elfogtak, akire a gyanú árnyéka vetült, hogy ukrán szimpatizáns. Tömegesen letartóztattak polgárokat, majd embertelen körülmények között fogvatartották őket, sokszor kínzás is kísérte a bebörtönzéseket. Az idő előrehaladtával egyre több bírósági eljárás nélküli kivégzést és tömeggyilkosságot hajtottak végre, a legsúlyosabb eset a bucsai mészárlás volt, a kijevi területi településen az exhumálásokat végző ukrán hatóságok szerint az oroszok 419 civillel végeztek.[266] A gyanúsított foglyok megölése mellet jellemző volt a járókelők és az autóval menekülő, vagy napi rutinjukat végző civil autósok lelövése is. Az orosz hadsereg katonái az IICIU jelentése szerint számos esetben nemi erőszakot is elkövettek: a legfiatalabb áldozat 4, a legidősebb 82 éves volt. Két fő szituációban zajlott le szexuális erőszak, a házkutatások során elsősorban nőket, a fogságba vetett civilek kínzása során pedig elsősorban férfiakat erőszakoltak meg.
Az ENSZ megállapítása szerint az orosz fél megsértette a nemzetközi humanitárius jogot, amikor több esetben is civileket kényszerített arra, hogy élőpajzsként védelmet nyújtsanak egy egy orosz katonai állásként szolgáló épületnek és a genfi egyezménybe ütközött az is, amikor katonai eszközöket telepítettek az elfoglalt Zaporizzsjai atomerőmű területére. Súlyos probléma a hadifoglyokkal való bánásmód is, számos foglyot megkínoztak és megöltek. Az ENSZ jelentése szerint Oroszország megsértette a megszállás szabályait, amikor az ukrán törvényekkel ellentétes ál-népszavazásokat rendezett meg az elfoglalt területeken, majd annektálta a kérdéses régiókat.
A megszállt területekről az orosz hatóságok a háború kezdete óta több százezer ukrajnai kiskorút szállítottak illegálisan az Oroszországi Föderáció területére. A deportálások elsősorban olyan gyerekeket érintettek, akik a konfliktus során elszakadtak szüleiktől, vagy a gondviselő személyük életét vesztette, illetve az oroszok fogságába, szűrőtáborába került. A gyerekeket Oroszországban állami intézetekben, nevelőotthonokban, illetve örökbefogadó családoknál helyezték el és orosz állampolgárságot adtak nekik. A Nemzetközi Büntetőbíróság 2023. 03. 17-én elfogatóparancsot adott ki a deportálások két fő szervezője, Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Marija Alekszejevna Lvova-Belova, a gyermekjogok orosz elnöki megbízottja ellen.[267][268]
Ukrán félszerkesztés
Az elfogott ellenséges katonákkal való bánásmód Ukrajnában is komoly probléma, az ENSZ számos orosz hadifogoly bántalmazását dokumentálta. Az IICIU jelentése szerint az ukrán fél is követett el megkülönböztetés nélküli támadásokat Izjum térségében, bár ezek száma és az okozott kár nagyságrendekkel elmaradt a hasonló orosz támadásokhoz képest és a világszervezet azt is felrótta Ukrajnának, hogy több esetben nem választotta el egymástól megfelelően a katonai és civil létesítményeit, fölösleges civil áldozatokhoz vezetve.[268]
Veszteségekszerkesztés
A háború köde miatt nehéz megbecsülni a szembenálló felek által elszenvedett veszteségeket. Jellemző, hogy sem az oroszok, sem az ukránok nem teszik nyilvánossá a háborúban elesett katonáik számát, az ellenfél veszteségeit pedig eltúlozzák. Vannak olyan oldalak, például az Oryx blog, amelyek fényképekkel és időbélyegekkel alátámasztva dokumentálják az ukrán[269] és az orosz fél[270] járműveszteségeit, meghatározva egy minimum számot.
.svg)
.jpg&veda=1501){kind=link}
.svg&veda=1501){kind=link}
.jpg&veda=1501){kind=link}
