A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Nagy István | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1931. augusztus 12. Budapest |
Elhunyt | 2015. július 5. (83 évesen) Budapest |
Ismeretes mint | villamosmérnök |
Iskolái | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem |
Iskolái | |
Felsőoktatási intézmény | Budapesti Műszaki Egyetem (1953) |
Pályafutása | |
Szakterület | elektrotechnika |
Kutatási terület | teljesítményelektronika, automatika |
Tudományos fokozat | műszaki tudományok kandidátusa (1959), doktora (1975) |
Munkahelyek | |
Budapesti Műszaki Egyetem | egyetemi tanár (1975–76), tanszékvezető egyetemi tanár (1976–96), professor emeritus (1996–) |
MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, Budapest | tud. munkatárs, főmunkatárs, osztályvezető (1957–90) |
Szakmai kitüntetések | |
Akadémiai Díj (1974), Széchenyi-díj (2005) | |
Akadémiai tagság | MTA levelező (1993), rendes tag (1998) |
Nagy István (Budapest, 1931. augusztus 12. – Budapest, 2015. július 5.) Széchenyi-díjas magyar villamosmérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Fő kutatási területe a teljesítményelektronikai berendezések automatikája, mozgásszabályozása, az ipari nagygenerátorok gerjesztőrendszereinek vizsgálata, a nemlineáris villamos rendszerek működési elvének, elméleti alapjainak fejlesztése. Munkásságának közvetlen gyakorlati vonatkozása is jelentős, kifejlesztett számos, az ipari elektronikába bevezetett villamos berendezést, különösen számottevőek a középfrekvenciás inverterek fejlesztése terén az 1970-es–1980-as években elért eredményei. Két évtizeden keresztül (1976–1996) volt a fővárosi műegyetem elektrotechnikai tanszékének vezetője.
Életútja
Középiskoláit 1949-ben fejezte be, majd 1953-ban villamosmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME). Ezt követően 1956-ig akadémiai aspirantúráját töltötte a műegyetemen. 1957-től 1990-ig az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben dolgozott mint tudományos munkatárs, főmunkatárs, végül mint a teljesítményelektronikai osztály vezetője. Intézeti munkájával párhuzamosan 1960 és 1974 között félállásban a Ganz Villamossági Művek tanácsadója, majd 1975-től a BME elektrotechnikai tanszékének egyetemi tanára, 1976-tól 1996-ig tanszékvezető egyetemi tanára, ezt követően az automatizálási tanszék professor emeritusa volt. 1965 és 1967 között ösztöndíjasként Torontóban kutatott, pályája során számos külföldi egyetemen megfordult vendégprofesszorként: Stockholm (1977), Drezda (1982–1983), Bangalor (1983), Christchurch (1989), Róma (1990), Toronto (1991), Madison (1991), Tokió (1994), Belfor (2007) és Peking (2013).
Munkássága
Az 1950-es években a matematikai transzformáció- és vektorelmélet egyes kérdéseivel, teljesítményelektronikai vonatkozásaival foglalkozott Kovács Károly Pál és Rácz István irányítása alatt, valamint behatóan tanulmányozta a mágneses öntelítő erősítők működési elvét. Az 1960-as években érdeklődése a szinkrongépek felé irányult. Leírta a középfrekvenciás inverterekben (váltóirányítókban) és a szinkrongenerátorokban zajló tranziens folyamatok, a fordulatszám-változás, a feszültségaszimmetria, a csillapítótekercselés stb. általános összefüggéseit, a rendszerben zajló folyamatok közelítő számítására kidolgozott egy átviteli függvényt, és elméletükbe bevezetett egy új gerjesztésszabályozó kört. Az 1970-es években a középfrekvenciás indukciós hevítéssel foglalkozott, erre a célra statikus generátort is fejlesztett. Kidolgozott egy újfajta kapcsolási elrendezést, melynek lényege, hogy a tirisztor áramköri kapcsolási idejét megsokszorozza, ezzel a feszültség szabályozhatóvá válik. Az 1980-as évektől tudósi figyelmét az indukciós gépek hiszterézises áramszabályozásának problematikája kötötte le, új áramszabályozási rendszert szerkesztett, amellyel a kapcsolási veszteségek csökkenése, a hatásfok növelése érhető el. Az 1990-es évektől kutatásai kibővültek a nemlineáris, dinamikus teljesítményelektronikai villamos rendszerek stabilitás-, valamint káoszelméleti vizsgálatával. A stabilitásszámítások területén a virtuális segéd-állapotvektor bevezetésével egyszerűsítette a Poincaré-féle követőfüggvényt, kidolgozta a villamos mozgásszabályozásban megfigyelhető bifurkációs folyamatok diagramjait, kimutatta a rendszerben periodikusan fellépő kaotikus tartományokat és elkülönítette ezek szakaszait (sávhasadás, ablakperiodicitás stb.). Mindezek mellett élete utolsó éveiben behatóan tanulmányozta az impulzusszélesség-modulátoros (PWM) inverterről táplált nagy fordulatszámú indukciós gépek túlmelegedési problémáit.
Elméleti munkássága mellett gyakorlati műszaki tevékenysége szintén jelentős, mindösszesen tizenhárom szabadalmaztatott műszaki–elektronikai megoldás fűződik a nevéhez. Ipari teljesítményelektronikai berendezésekhez fejlesztett együttfutás- és fordulatszám-szabályozót, az első magyarországi többhurkú együttfutás-szabályozót (1960 előtt), turbogenerátorokhoz amplidines (1961), majd mágneses erősítős (1962) gerjesztőrendszert, dízel-villamosmozdonyokhoz feszültségszabályozót (1978), indukciós hevítésre alkalmas áramgenerátoros és időosztásos középfrekvenciás invertereket (1973–1988), valamint egy kis veszteségű DC/DC konvertercsaládot (1994).
Egyetemi jegyzetei, tankönyvei mellett mintegy száz szakcikke, közleménye jelent meg hazai és külföldi lapokban, tanulmánykötetekben.
Szervezeti tagságai és elismerései
1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban rendes tagjává választották, elnöke volt az elektrotechnikai bizottságnak, tagja az automatizálási és számítástechnikai bizottságnak, az energetikai szakbizottságnak és a szociális bizottságnak. Elnökölte a Nagy Villamosenergia-rendszerek Nemzetközi Tanácsának (CIGRÉ) magyar nemzeti bizottságát, valamint tagja volt a nemzetközi Teljesítményelektronikai és Mozgásszabályozási Tanácsnak (PEMC), az Európai Teljesítményelektronikai Egyesületnek (EPEA), 2005-től a Villamos- és Elektronikai Mérnökök Intézetének (IEEE).
1974-ben a középfrekvenciás inverterek és a szinkrongenerátorok gerjesztési rendszereinek kutatása terén elért eredményeiért Akadémiai Díjat kapott. Kimagasló színvonalú oktatói és ipari kutatómérnöki életművéért, valamint teljesítményelektronikai kutatásai elismeréseként 2005-ben átvehette a Széchenyi-díjat. Ezek mellett munkásságát elismerték a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Zipernowsky- (1963) és Csáki Frigyes-díjával (1992), a Moldovai Tudományos Akadémia díszdiplomájával (2001), a Tokiói Egyetem emlékérmével (2004), az IEEE William E. Newell- (2008) és Eugene Mittelmann-díjával (2009), a BME József Nádor Emlékérmével (2011), a Pécsi Tudományegyetem Pro Facultate kitüntetésével (2011), valamint három ízben is megkapta a Kiváló Feltaláló elismerést (1975, 1978, 1984).
Főbb művei
- Automatika. Budapest: Budapesti Műszaki Egyetem. 1959. (Frigyes Andorral)
- Transzformátorok. Budapest: Budapesti Műszaki Egyetem. 1989. (társszerzőkkel)
- Elektrotechnika. Budapest: Tankönyvkiadó. 1989. (társszerzőkkel)
- Analóg elektronika. Budapest: Budapesti Műszaki Egyetem. 1990. (társszerzőkkel)
- Koncentrált paraméterű áramkörök. Budapest: Budapesti Műszaki Egyetem. 1990. (társszerzőkkel)
- Egyenáramú gépek, hajtások. Budapest: Budapesti Műszaki Egyetem. 1992. (társszerzőkkel)
- Energetika. Budapest: Budapesti Műszaki Egyetem. 1997. (társszerzőkkel)
- Változó struktúrájú nemlineáris rendszerek. Budapest: MTA. 2000.
Források
- Akadémiai tagajánlások 1993 – Nagy István. Magyar Tudomány, XCIX. évf. 1. sz. (1992) 56–57. o.
- Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Budapest: Greger-Biográf. 1999. 1164. o.
- Magyar nagylexikon XIII. (Mer–Nyk). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 451. o. ISBN 963-9257-09-5
- A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 908–909. o.
- Kossuth-, állami és Széchenyi-díjasok 1948–2008 II. Szerk. Gyuricza Péter, Móritz Rita, Szalay Antal. Budapest: Magyar Közlöny. 2008. 130. o. ISBN 978-963-9722-43-9
- Elhunyt Nagy István, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. www.aut.bme.hu (2015)
További információk
|
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Arató András (villamosmérnök)
Arató Péter
Arató Péter (villamosmérnök)
Bálint Lajos (villamosmérnök)
Bársony István (villamosmérnök)
Balczó Zoltán
Bankó Miklós (villamosmérnök)
Barakonyi Károly
Barta István (villamosmérnök)
Bejczy Antal
Benedikt Ottó
Benkó Sándor
Berceli Tibor
Berceli Tibor (villamosmérnök)
Berecz Frigyes
Biró Károly Ágoston
Bognár Géza (villamosmérnök)
Bokor József (villamosmérnök)
Botond-Bolics György
Bucsánszki Csaba
Csáki Frigyes
Cséfalvay Klára
Csóti György
Csabai Dániel
Csermely István
Csikós Béla
Csurgay Árpád
Dávid László (villamosmérnök)
Erő János
Földiák Péter
Földi Tivadar
Farkas György (elektronikai mérnök)
Farkas István (villamosmérnök)
Ferencz Csaba (űrkutató)
Ferencz Orsolya
Ferencz Orsolya (űrkutató)
Fodor István (villamosmérnök, 1856–1929)
Fodor István (villamosmérnök, 1943)
Font Sándor
Forgó László (villamosmérnök)
Gábor Dénes (fizikus)
Gödölle István
Gali Ádám
Geszti Pál Ottó
Gordos Géza
Hegedüs András (tájfutó)
Heinrich Gyula
Herpy Miklós
Hidas Miklós
Hoór-Tempis Móric
Holló Imre (villamosmérnök)
Holler László
Horányi Özséb
Hutter Ottó (villamosmérnök)
Hutter Ottó (villamosmérnök, 1930)
Imecs Mária
Jakobovits Dániel
Jodál Endre
Juhász Miklós (villamosmérnök)
Julesz Béla
Kálmán Rudolf Emil
K. Szabó Zoltán
Kalinovszky Dezső
Kalmár Ferenc (politikus)
Kelemen Árpád
Kelemen András (villamosmérnök)
Keller László
Kesztner Zoltán
Keviczky László
Kishonti István
Klupathy Jenő
Kocsis Károly (villamosmérnök)
Kolos Richárd
Korda Dezső
Korondi Péter
Kovács Győző (informatikus)
Kovács István (villamosmérnök)
Kovács Károly Pál
Kovács Levente (villamosmérnök)
Kozma László (villamosmérnök)
Lévai András (energetikai mérnök)
Lajtha György
Laufer Tamás
Lelkes György
Leslie L. Vadász
Liska József
Lukács József (villamosmérnök)
Mándi Andor
Márki-Zay Péter
Máthé Balázs
Mécs Imre
Magyar Gábor (villamosmérnök)
Martos Balázs
Molnár Gábor (villamosmérnök)
Molnár Lombár László
Mondl Ferenc
Monostori László
Murányi Levente
Nádasi András
Náray Zsolt
Nagyházi Csaba
Nagy Elemér (fizikus)
Nagy István (villamosmérnök)
Nagy Péter (villamosmérnök)
Nagy Tamás (politikus, 1946)
Nemes Tihamér
Oberst László
Oláh József (mérnök)
Orosz László (fizikus)
Pál László (politikus)
Pásztorniczky Lajos
Pécsi L. Dániel
Padányi Árpád
Papp Elek
Pap László (villamosmérnök)
Patrubány Miklós
Preitl István
Pusztai Kálmán
Rapcsák András (politikus)
Ratkovszky Ferenc
Reményi Károly (mérnök)
Roska Tamás
Rozinek Artúr
Söpkéz Sándor
Sallai Gyula (villamosmérnök)
Schönherz Zoltán
Sebestyén János (villamosmérnök)
Seidner Mihály
Simonyi Károly
Sinkó Ottó
Sisak Ferenc
Stark Lipót
Sugár András (üzletember)
Székely Gyula (villamosmérnök)
Székely Vladimír
Székely Vladimír (villamosmérnök)
Széles Gábor (üzletember)
Szépfalusy Péter
Szabó Ferenc (fizikus)
Szentgyörgyi László
Szepesi Endre
Szigeti György (fizikus)
Szilvási László
Sztojánov István
Sztrókay István
Tárcza László
Tófalvi Gyula
Taky Ferenc
Tihanyi Kálmán
Tuschák Róbert
Uzsoky Miklós
Vágó István (villamosmérnök)
Vámos Tibor (villamosmérnök)
Vajda György (mérnök)
Valkó Iván Péter
Valter Ferenc (villamosmérnök)
Varga István Attila
Vecsei Géza
Verebélÿ László (villamosmérnök)
Veszelovszki Zsolt
Vigh Bertalan (mérnök)
Vukovics Gyula
Zipernowsky Károly
Zollman Péter
Zoltán István
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.