A magánhangzók (latinul vocales) olyan, önmagában kiejthető beszédhangok, amelyek képzésekor a tüdőből kiáramló levegő akadály nélkül távozik a szájüregből. A magánhangzók milyenségét a nyelv és az ajkak állása határozza meg.

Csoportosításuk

Az IPA-hangtáblázat

A magánhangzókat a következőképpen csoportosíthatjuk:

• a nyelvállás szerint;
• nyíltság szerint;
• ajakkerekítés szerint;
• időtartam szerint.

Keletkezése

A tüdőből kiáramló levegő megrezegteti a hangszálakat és akadály nélkül távozik.

Képzéshely szerint

Képzéshely szerint megkülönböztetünk:

• Elöl képzett (palatális) magánhangzókat, amelyek magas hangrendű szavakban vannak:^[1] ide tartozik az e, é, i/í, ö/ő, ü/ű. (Könnyen megjegyezhető memoriter : „teniszütő”, „édes kis üdülő”.)
• Középen képzett magánhangzókat: a magyarban ilyen nincs, de a világ számos nyelvében általánosan használt magánhangzók (pl. schwa, jele: ).
• Hátul képzett (veláris) magánhangzókat, amelyek mély hangrendű szavakban fordulnak elő:^[2] ilyenek az a, o/ó, u/ú. (Könnyen megjegyezhető memoriter: „autó” „nagy háború”.)

A magyar á-t hangrend szempontjából velárisnak tartják, képzéshely szerint azonban elöl képzett.

Nyíltság vagy nyelvállás szerint

A magánhangzó nyíltsági foka szerint lehet:

• zárt (felső nyelvállású): például a magyar i/í, ü/ű, u/ú,
• félig zárt (középső nyelvállású): például a magyar é, ö/ő, o/ó,
• félig nyílt (alsó nyelvállású): például a magyar e, a,
• nyílt (legalsó nyelvállású): például a magyar á.

Kerekítettség (az ajkak állása) szerint

Az ajkak helyzete szerint megkülönböztetünk:

• ajakkerekítéssel ejtett (labiális) magánhangzót: ilyenek az a, o, u, ö, ü;
• ajakkerekítés nélkül ejtett vagy ajakréses(illabiális) magánhangzót: ide tartozik az á, e, é, i, valamint a magyarban nem létező, de sok indoeurópai nyelvben előforduló egyéb magánhangzó (, , , stb.).

Időtartam szerint

Időtartam (kvantitás) vagy hosszúság szerint a magánhangzó lehet:

• rövid: a, e, i, o, ö, u, ü;
• félhosszú: a magyarban ilyen nincs, viszont más nyelvekben létezik (pl. spanyolban a hangsúly kísérőjelenségeként);
• hosszú: á, é, í, ó, ő, ú, ű.

A magánhangzók időtartam szerinti megkülönböztetésének nem minden nyelvben van fonológiai (jelentésmegkülönböztető) szerepe. Az újlatin nyelvekben például szintén léteznek rövid, félhosszú és hosszú magánhangzók, azonban ezek ejtését csak a hangkörnyezet határozza meg, és spontán történik.

A magánhangzónégyszög

A magánhangzók kiejtését egy fejre állított trapézzal szokták ábrázolni, amelynek függőleges húrjai a nyelvállást, a vízszintes húrok a nyíltsági fokozatot szemléltetik (lásd a fenti ábrán).

Jegyzetek

Források

• Officina egyetemes lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest: Officina Nova. 1994. 561. o. ISBN 963-8185-87-2
• A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. ISBN 9630575973  

További információk

• Kis Tamás: A veláris ɨ a magyarban PDF, Magyar Nyelvjárások 2005, XLIII. 5–26, Debreceni Egyetem, Magyar Nyelvtudományi Tanszék

Kapcsolódó szócikkek

• Magyar magánhangzók
• A magyar nyelvből kiveszett hangok listája