A legényes az erdélyi magyarság nem székely népcsoportjai által táncolt fejlett férfitánctípus. Régiónként más-más néven ismert (ilyenek például a fogásolás, vagy a tempó).

Jellemzői

A legényestáncok tempója gyors, zenéje dűvő kíséretű hangszeres zene, szinte kizárólag csak instrumentális. Eredetileg a táncrend nyitótáncaként táncolták, a párostáncok elkezdése előtt. A legényes szóló, illetve csoportos táncként is előfordul. A nők a legényestánc alatt kis köröket alkotva sifitelnek, csujogatnak.

Formagazdagsága kiemelkedő, a zenéhez szinte tökéletesen illeszkedik. Alapelemei az úgynevezett pontok, melyek a zenei periódusoknak megfelelő hosszúságú, lezáró formulákkal végződő táncszakaszok.

Altípusai

Mezőségi legényes

A legényes régebbi, egyszerűbb változata. Csoportos formában is járják. Elnevezése a Mezőségen belül is változó, például Széken ritka és sűrű tempó, Ördöngösfüzesen fogásolás néven említik. Két változata is ismert, a sűrű, amely inkább csapásolásokra épül, illetve a ritka, amely a lábbal való figurázásra.

Kalotaszegi legényes

Egyértelműen a legfejlettebb, legnagyobb formagazdagságú férfitánc. Csoportosan ritkán táncolják és végig megőrizte szabad jellegét, az egymás után következő pontok sorrendjét a táncos határozhatja meg. Ritka esetekben párosan, két férfi táncolhatja.

Szilágysági figurázó

A mezőségi altípushoz hasonló, ám annál akrobatikusabb tánc. Pontjai nem különülnek el élesen, hanem (feltehetően a későbbi verbunk ráhatásaként) gyakran lezárás vagy átvezetés nélkül egymásba folynak.

Források

• Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980. 431–434. o. ISBN 963-05-1288-2