A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Geszti Pál Ottó | |
Született |
1922. november 19. Budapest |
Elhunyt |
1985. április 6. (62 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása |
villamosmérnök, gépészmérnök, egyetemi tanár |
Iskolái | Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (–1946) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Geszti Pál Ottó vagy Geszti P. Ottó (Budapest, 1922. november 19. – Budapest, 1985. április 6.) állami díjas villamosmérnök, gépészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A villamosenergia-rendszerek korszerű elméleti kutatásainak magyarországi megalapozója, jórészt a nevéhez fűződik a hazai villamosenergia-termelés és -elosztás tervének kidolgozása és megvalósítása. 1959-től haláláig a Budapesti Műszaki Egyetem tanáraként a villamos művek tanszéke, illetve a jogutód Erősáramú Intézet vezetője volt.
Geszti József (1878–1944) gépészmérnök, geofizikus fia.
Életútja
A budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1946-ban. 1946-tól 1949-ig a Magyar Állami Szénbányák Rt. villamosenergiai főosztályán dolgozott. 1949-től 1953-ig az Állami Villamosművek Rt. villamosenergiai iparigazgatóságának alkalmazásában állt mint mérnök, majd mint műszaki vezetőhelyettes. 1953–1955-ben a Mátravidéki Erőmű főmérnökeként tevékenykedett. 1953-ban a műszaki tudomány kandidátusa lett, 1957-ben doktori címét is megszerezte. 1957-ben nevezték ki a Budapesti Műszaki Egyetem tanárává, ahol 1959-től a villamos művek tanszék tanszékvezető egyetemi tanáraként végezte oktatómunkáját. 1967 és 1973 között a villamosmérnöki kar dékáni feladatkörét is ellátta. 1971-ben tanszéke átszervezésével megalapította a műegyetemen működő Erősáramú Intézetet, amelyet haláláig igazgatóként irányított.
Munkássága
Az 1940-es évek végétől vezető szerepet játszott a magyarországi villamosítási terv kidolgozásában és megvalósításában, a szomszédos országokkal együttműködésben kialakított elosztó- és szállítóhálózat alapjainak lefektetésében. Szakértőként közreműködött az első nagy erőművek – Lőrinci, Berente, Tiszapalkonya – és az ezeket összekötő 120 kilovoltos távvezetéki kapcsolatok létrehozásában. A villamos jelenségekre irányuló kutatásaival ugyancsak számottevően hozzájárult a kelet–nyugati irányú, 750 kilovoltos Albertirsa–Vinnicja-távvezeték kiépítéséhez.
Önállóan vagy munkatársaival együtt végzett háttérkutatásaiban fontos eredményeket ért el a villamos stabilitás, a túlfeszültség- és a zárlatvédelem, a szigeteléstechnika, továbbá a tranziens hálózati jelenségek tanulmányozása és analóg, majd digitális számítógépes szimulációja, modellezése és tervezése terén. Munkáiban általánossá tette a szimmetrikus összetevők módszerét, azt a matematikai eljárást, amelynek segítségével bármely aszimmetrikus, n fázisú rendszer n darab szimmetrikus rendszerre bontható, ezzel lehetővé válik a villamoshálózatok üzemviszonyainak előzetes meghatározása. Akadémiai székfoglalóit Nagyfeszültségű szabadvezetékek koronavesztesége (1967), illetve Különlegesen nagy feszültségű és hosszú szabadvezetékek egysarkú rövidzárlatai és gyorsvisszakapcsolási problémái (1976) címmel tartotta meg.
Könyvei és cikkei mellett egyetemi jegyzeteivel hozzájárult a korszerű villamosmérnöki képzés feltételeinek megteremtéséért. 1951–1953-ban az Elektrotechnika című folyóirat főszerkesztője volt.
Társasági tagságai és elismerései
1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban rendes tagjává választották. Már ezt megelőzően, 1955 és 1959 között titkára, majd 1980-tól haláláig elnöke volt az MTA VI. Műszaki Tudományok Osztályának. 1951-től a Magyar Elektrotechnikai Egyesület társelnöke, a Nagyfeszültségű Villamos Rendszerek Nemzetközi Tanácsa (CIGRE) magyar nemzeti bizottságának elnöke volt.
Tudományos és gyakorlati villamosmérnöki munkássága elismeréseként 1952-ben Zipernowsky-díjat kapott. 1973-ban Állami Díj II. fokozata elismerésben részesült a villamosenergia termelése és elosztása területén végzett elméleti munkásságáért, az országos és nemzetközi villamosenergia-ipari kooperációban folytatott gyakorlati tevékenységéért. További kitüntetései: Munka Érdemrend ezüst fokozata (1965), Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970), Oktatásügy Kiváló Dolgozója díj (1973), Munka Érdemrend arany fokozata (1982).
Főbb művei
- Ipari energianormák. Budapest: Nehézipari. 1952. (Szepesi Endrével)
- Villamos energiaátviteli rendszerek stabilitásának kérdései. Budapest: Tankönyvkiadó. 1952.
- Szimmetrikus összetevők. Budapest: Akadémiai. 1957. (Kovács Károly Pállal és Vajta Miklóssal)
- Új üzemzavari szinkronozási eljárás. Budapest: Villamos Energetikai Kutatóintézet. 1958.
- Szabadvezetékek vezetőinek mozgása a szél hatására. Budapest: Villamos Energetikai Kutatóintézet. 1960. (Ludvig Győzővel)
- Bonyolult rendszerek statikus stabilitásának vizsgálata. Budapest: Villamos Energetikai Kutatóintézet. 1961. (Gertler Jánossal és Bókay Bélával)
- Néhány hálózati zérussorrendű probléma. Budapest: Villamos Energetikai Kutatóintézet. 1961.
- Villamosművek I–II. Budapest: Tankönyvkiadó. 1967.
- Villamosenergia-rendszerek I–III. Budapest: Tankönyvkiadó. 1983–1985.
Források
- Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 462. o. ISBN 963-05-4420-2
- Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 231–232. o.
- Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 1007. o. ISBN 963-547-414-8
- A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 411. o.
- Magyar nagylexikon XIX: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2004. 344. o. ISBN 963-9257-21-4
További irodalom
- Vágó István: Dr. Geszti Pál Ottó (1922–1985). Elektrotechnika, LXXVIII. évf. 11. sz. (1985) 437–438. o.
- Vajda György: Geszti P. Ottó (1922–1985). Magyar Tudomány, 7–8. sz. (1985) 612–613. o.
|
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Arató András (villamosmérnök)
Arató Péter
Arató Péter (villamosmérnök)
Bálint Lajos (villamosmérnök)
Bársony István (villamosmérnök)
Balczó Zoltán
Bankó Miklós (villamosmérnök)
Barakonyi Károly
Barta István (villamosmérnök)
Bejczy Antal
Benedikt Ottó
Benkó Sándor
Berceli Tibor
Berceli Tibor (villamosmérnök)
Berecz Frigyes
Biró Károly Ágoston
Bognár Géza (villamosmérnök)
Bokor József (villamosmérnök)
Botond-Bolics György
Bucsánszki Csaba
Csáki Frigyes
Cséfalvay Klára
Csóti György
Csabai Dániel
Csermely István
Csikós Béla
Csurgay Árpád
Dávid László (villamosmérnök)
Erő János
Földiák Péter
Földi Tivadar
Farkas György (elektronikai mérnök)
Farkas István (villamosmérnök)
Ferencz Csaba (űrkutató)
Ferencz Orsolya
Ferencz Orsolya (űrkutató)
Fodor István (villamosmérnök, 1856–1929)
Fodor István (villamosmérnök, 1943)
Font Sándor
Forgó László (villamosmérnök)
Gábor Dénes (fizikus)
Gödölle István
Gali Ádám
Geszti Pál Ottó
Gordos Géza
Hegedüs András (tájfutó)
Heinrich Gyula
Herpy Miklós
Hidas Miklós
Hoór-Tempis Móric
Holló Imre (villamosmérnök)
Holler László
Horányi Özséb
Hutter Ottó (villamosmérnök)
Hutter Ottó (villamosmérnök, 1930)
Imecs Mária
Jakobovits Dániel
Jodál Endre
Juhász Miklós (villamosmérnök)
Julesz Béla
Kálmán Rudolf Emil
K. Szabó Zoltán
Kalinovszky Dezső
Kalmár Ferenc (politikus)
Kelemen Árpád
Kelemen András (villamosmérnök)
Keller László
Kesztner Zoltán
Keviczky László
Kishonti István
Klupathy Jenő
Kocsis Károly (villamosmérnök)
Kolos Richárd
Korda Dezső
Korondi Péter
Kovács Győző (informatikus)
Kovács István (villamosmérnök)
Kovács Károly Pál
Kovács Levente (villamosmérnök)
Kozma László (villamosmérnök)
Lévai András (energetikai mérnök)
Lajtha György
Laufer Tamás
Lelkes György
Leslie L. Vadász
Liska József
Lukács József (villamosmérnök)
Mándi Andor
Márki-Zay Péter
Máthé Balázs
Mécs Imre
Magyar Gábor (villamosmérnök)
Martos Balázs
Molnár Gábor (villamosmérnök)
Molnár Lombár László
Mondl Ferenc
Monostori László
Murányi Levente
Nádasi András
Náray Zsolt
Nagyházi Csaba
Nagy Elemér (fizikus)
Nagy István (villamosmérnök)
Nagy Péter (villamosmérnök)
Nagy Tamás (politikus, 1946)
Nemes Tihamér
Oberst László
Oláh József (mérnök)
Orosz László (fizikus)
Pál László (politikus)
Pásztorniczky Lajos
Pécsi L. Dániel
Padányi Árpád
Papp Elek
Pap László (villamosmérnök)
Patrubány Miklós
Preitl István
Pusztai Kálmán
Rapcsák András (politikus)
Ratkovszky Ferenc
Reményi Károly (mérnök)
Roska Tamás
Rozinek Artúr
Söpkéz Sándor
Sallai Gyula (villamosmérnök)
Schönherz Zoltán
Sebestyén János (villamosmérnök)
Seidner Mihály
Simonyi Károly
Sinkó Ottó
Sisak Ferenc
Stark Lipót
Sugár András (üzletember)
Székely Gyula (villamosmérnök)
Székely Vladimír
Székely Vladimír (villamosmérnök)
Széles Gábor (üzletember)
Szépfalusy Péter
Szabó Ferenc (fizikus)
Szentgyörgyi László
Szepesi Endre
Szigeti György (fizikus)
Szilvási László
Sztojánov István
Sztrókay István
Tárcza László
Tófalvi Gyula
Taky Ferenc
Tihanyi Kálmán
Tuschák Róbert
Uzsoky Miklós
Vágó István (villamosmérnök)
Vámos Tibor (villamosmérnök)
Vajda György (mérnök)
Valkó Iván Péter
Valter Ferenc (villamosmérnök)
Varga István Attila
Vecsei Géza
Verebélÿ László (villamosmérnök)
Veszelovszki Zsolt
Vigh Bertalan (mérnök)
Vukovics Gyula
Zipernowsky Károly
Zollman Péter
Zoltán István
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.