A | B | C | D | E | F | G | H | CH | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z | 0 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9
Benjamin Disraeli | |
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke | |
Hivatali idő 1868. február 27. – 1868. december 1. | |
Előd | Edward Smith-Stanley |
Utód | William Ewart Gladstone |
Hivatali idő 1874. február 20. – 1880. április 21. | |
Előd | William Ewart Gladstone |
Utód | William Ewart Gladstone |
Született |
1804. december 21. London, Egyesült Királyság |
Elhunyt | 1881. április 19. (76 évesen) London, Egyesült Királyság |
Sírhely | St Michael and All Angels Churchyard |
Párt | Konzervatív Párt |
Szülei |
Mary Basevi Isaac D'Israeli |
Házastársa | Mary Anne Lewis |
Foglalkozás |
|
Iskolái | St Piran's School |
Vallás | izraelita, anglikán |
Díjak |
|
Benjamin Disraeli aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Benjamin Disraeli témájú médiaállományokat. |
Benjamin Disraeli, Beaconsfield grófja (London, 1804. december 21. – London, 1881. április 19.) brit konzervatív politikus, író, miniszterelnök. Központi szerepet játszott a modern konzervatív párt létrehozásában. Az egyetlen zsidó származású miniszterelnök.
Életpályája
Szefárd zsidó családból származott, amely a 15. század végén az üldözés elől Velencébe menekült, innen pedig 1748-ban Angliába költözött. Disraeli mindig büszke volt családjára, amely az első spanyol főnemesi családokkal állott rokonságban; sokat foglalkozott elődjei történetével, és amint életrajzírója, James Anthony Froude megjegyzi, zsidó maradt mindvégig. Apja, Isaac D' Israeli, előkelő helyet foglalt el az angol irodalomban; lemondott a kereskedésről, birtokot vett, és 1817-ben családjával együtt áttért. Fiát a jogi pályára szánta, de az inkább a társas életnek és az irodalomnak szentelte magát. Első regénye, a «Vivian Grey» (1826) – amely Anglia előkelő társaságát rajzolja, és melynek hőse, egy szegényebb sorsú ifjú ügyessége, és a főemberek felhasználása által igyekszik előre törni – nagy feltűnést keltett. Disraeli e korban nemcsak írói érdemei, hanem tán még inkább személyisége, élcei, feltűnően keresett ruházata által iparkodott a figyelmet magára vonni, annyira, hogy fiatalsága dacára egyike volt már a társaság legismertebb alakjainak. Keleti utazásai Jeruzsálembe és Egyiptomba bő táplálékot nyújtottak képzelődésének, és ezen időben írt regényei tulajdonképpen mind azt a vágyát mutatják, hogy mint költő, még pedig a nagy forradalom költője, vívja ki magának az első polcot. «Contarini Fleming» című regénye Goethe dicséretével is büszkélkedhetett.
Hazatérve parlamenti szék után nézett. Mint radikális lépett fel, de elbukott, és csak 1837-ben választották meg konzervatív programmal. Első szónoklatát nem akarták meghallgatni, de ő kijelentette, hogy majd eljő az idő, amikor szívesen meghallgatják, és szavát be is váltotta. Pártjában, amely nemsokára kormányra jutott, és magában a parlamentben is lassanként nagy tekintélyre jutott. Mint vitatkozót már akkor is páratlannak tartották: támadása, élce kíméletlen volt, de csak méltó ellenfelek ellen irányozta. Amikor Peel, a kormány elnöke a gabonavám kezelésében a liberálisokhoz közeledett, Disraeli a régi torykkal különvált a pártvezértől, aki a leglényegesebb kérdésben elhagyta, elárulta pártját. A gabonavámot eltörölték ugyan, a toryk kisebbségbe kerültek, de azért elég erősek voltak nemsokára Peelt megbuktatni. Ez időben Lord George Bentinck volt vezérük, és ennek halála után Disraelit ismerték el a konzervatív párt fejéül. E fényes állását nemcsak parlamenti sikereinek köszönhette, hanem elsősorban a műveiben kifejezett eszméknek. Ekkori regényeiben, «Sybil»-ben és «Coningsby»-ben már egészen a politikai célzat uralkodik. Azon szabadelvű áramlattal szemben, amely a forradalom óta ellenállhatatlanul tört előre és magában Angliában is 1832 óta egyre nagyobb változtatásokat tett az ősi alkotmányon, Disraeli Angliát csak úgy látta biztosítva, ha a konzervatív elemek, a trón, az egyház, a nemesség, kilépve eddigi tétlenségükből, maguk munkálják a nemzet elnyomott, ínséges osztályainak javát. Régi radikalizmusa ily módon egyesült a történeti tényezők tiszteletével. A főnemesség, melynek ő fényes jövőt jósolt, az állami egyház, melynek hivatását a materializmussal és a szektákkal szemben annyira kiemelte, nagyon hálásak voltak neki, bár származása és elvei miatt soha sem szűntek meg benne idegent látni.
A parlamenti vita «vörös indiánusa» először 1852 elején küzdötte ki magának a miniszteri posztot. De mint pénzügyminiszter nem volt szerencsés és nagy ellenfelének, William Gladstone-nak a támadása már az év végén megbuktatta a kormányt. Másodszor 1858-ban jutott kormányra a konzervatív párt és vele Disraeli is, de csak rövid időre. Legnevezetesebb intézkedése akkor Indiának a koronával való egyesítése volt. Miután 1866-ban megbukott a liberális kormány, Disraeli maga vitte keresztül a választási reformot, mely számos városi és vidéki lakosnak adta meg a választási jogosultságot. A történeti alkotmány hívei annyira rettegtek e választástól, hogy a kormány eljárását «a sötétbe való ugrásnak» nevezték. Mind a három esetben Disraeli Derby gróf alatt szolgált; midőn ez 1868 elején visszalépett, maga állott a kormány élére, s ezt úgy az ország, mint a parlament, mint törekvéseinek természetes betetőzését, megelégedéssel fogadta. Legfőbb tette az abesszíniai háborúnak gyors és győzelmes elintézése volt. William Gladstone indítványa az ír állami egyház kérdésében többséget nyert. A parlamentet feloszlatták, az újban olyan határozott többsége volt Gladstone-nak, hogy Disraeli még annak összeülése előtt visszalépett. Mint az ellenzék vezére sem szűnt meg a nagy politikai kérdésekkel foglalkozni, s emellett időt nyert régóta elhagyott irodalmi tevékenységének folytatására is. Ez időben (1870) jelent meg Lothair című regénye, amely úgy az előkelő társadalom művészi rajzánál, mint a benne fejtegetett eszméknél fogva Disraeli legkiválóbb műve. Hőse, egy éppen nagykorúságra jutó ifjú főúr, a katolikus világnézet és a forradalmi elvek küzdelmei közt hánykolódik, amíg a lelke az angol hitben nem talál megnyugvást.
Lassanként elapadt az a reformáló áramlat, mely Gladstone-t uralomra segítette és abban megtartotta. A szabadelvű kormányt Disraeli e stádiumban kiégett vulkánok hegysorozatához hasonlította. Nagyon jól belátta, hogy a liberálisok annyira el vannak foglalva a belügyek rendezésével, hogy amellett a birodalom külső hatalmának és tekintélyének megóvását elhanyagolják, és ellentétbe jutnak az egyik legerősebb történeti és nemzeti hagyománnyal. Amikor az 1874-es választások többsége ismét őt juttatta uralomra, ügyességének és erejének egész teljét a külügyekre fordította. Célja az «Imperial policy» volt, vagyis a világ minden részében, ahol csak angol zászlók lobogtak, az angol politikai érdekek teljes érvényesítése. E célt szolgálta 1874-ben a Fidzsi szigetcsoport elfoglalása az ausztrál szigettengerben és elsősorban az indiai viszonyoknak erős kézben tartása. Mint keleti ember jól tudta, milyen hatást gyakorol a képzelet, a fény és a ragyogás az ottani népekre. A walesi herceg utazása Indiában 1875-ben, s még inkább az, hogy Viktória királynő az indiai császárnői címet 1876-ban felvette, megmutatták, hogy a brit birodalom valóban világbirodalom akar lenni, és nem szorítkozik csupán a szigetekre. Rendkívül ügyesen használta fel az egyiptomi alkirály pénzügyi zavarát a szuezi csatorna részvényeinek (40.000) megvásárlására, és a brit befolyásnak megszilárdítására a világforgalom ezen első rangú pontján (1875 végén). Még belügyi kérdésekben is a hatalmi szempont volt a fő: az angol katonaság reformja akkor, 1896-ban ment végbe. Még nagyobb tevékenységet fejtett ki Disraeli, akit a királynő 1876-ban felruházott a Disraeli grófi (earl) címmel, a keleti kérdés megoldása körül. Határozottan törökpárti volt, és minden előkészületet megtett az orosz háborúra, mire azonban szövetségest nem talált. E politikájával még kormányának több tagja is ellenszenvezett, de azért Gladstone minden agitációja dacára sem tért el tőle. Amikor az oroszok Konstantinápolyhoz közeledtek, indiai csapatokat indított Máltába, az angol flottát Konstantinápoly elé küldte, így nagy része volt abban, hogy az orosz sereg nem vonult be Isztambulba és hogy az orosz kormány kénytelen volt a San Stefánó-i békében kivívott feltételeket Európa szentesítése elé terjeszteni. A berlini kongresszuson is részt vett: ő indítványozta Bosznia megszállását Ausztria-Magyarország által, és Andrássyval együtt a legtöbbet tette az orosz követelések visszaszorítására. Már a kongresszus előtt (június 4.) külön szerződésre bírta a szultánt, amelyben a szultán Ciprus szigetének uralmát átengedte Angliának, mely viszont Kis-Ázsiát biztosította részére. Disraeli ekkor állt tekintélyének és népszerűségének a tetőpontján, hazájában ünnepélyesen fogadták, és London városa díszpolgárrá választotta. Ekkor mondta ki büszkén a nagy római történetíróra hivatkozva, hogy Anglia feladata az uralmat és a szabadságot egyesíteni. A következő év eseményei, az afgán háborúnak, és a zuluk elleni harcnak szerencsés befejezése, még inkább megerősítették tekintélyét. Ám amikor népszerűségében bízva, 1880 márciusban feloszlatta a parlamentet, a választásokon a pártja kisebbségbe került. Mint az ellenzék vezére is erélyesen küzdött politikája érdekében. Utolsó regényét ez időben bocsátotta közre, az Endymion címűt, amelyben egy szegény ifjúnak nagy karrierjét rajzolja, nem annyira érdemei, mint inkább társadalmi összeköttetései révén. Bár ebben már nagyon csekély az invenció, a főnemesi és politikai élet rajza itt is figyelemre méltó. E folytonos tevékenysége közepette rövid betegség után érte utol a halál.
Emlékezete
Birtokán, Hughenden Manorban van eltemetve. A parlament emléket állíttatott neki a westminsteri apátságban. A konzervatív párt mai napig is nagy tiszteletben tartja újjászervezőjének emlékét, és halála napján minden évben megkoszorúzzák a szobrát. Disraeli kedvenc virága, a tavaszi kankalin pártjelvényül szolgál.
Disraeli kétségtelenül egyike volt kora legérdekesebb alakjainak. Sem mint államférfiú, sem mint író nem tartozott a legelsőkhöz, ám alig volt az ő korában más, aki mind a két téren egyaránt annyira kivált volna. Sikereiben kitartásának, erős akaratának, jellemének volt legnagyobb része. Egy teljesen praktikus korszakban és nemzetben úgy lépett fel, mint a történeti ideálok előharcosa, aki tért akar nekik szerezni a modern élet nehéz, bonyodalmas küzdelmeiben. Egyénisége elég erős volt ahhoz, hogy a maga képe szerint alakítsa át a világ legbüszkébb, hagyományaihoz legjobban ragaszkodó pártját, és maradandó emléket biztosítson magának egy nagy nemzet történetében.
Regényei
- Vivian Grey (1826)
- Popanilla (1828)
- The Young Duke (1831)
- Contarini Fleming (1832)
- Ixion in Heaven (1832/3)
- The Wondrous Tale of Alroy (1833)
- The Rise of Iskander (1833)
- The Infernal Marriage (1834)
- A Year at Hartlebury, or The Election (Sarah Disraelivel, 1834)
- Henrietta Temple (1837)
- Venetia (1837)
- Coningsby, or the New Generation (1844)
- Sybil, or The Two Nations (1845)
- Tancred, or the New Crusade (1847)
- Lothair (1870)
- Endymion (1880)
- Falconet (befejezetlen, 1881)
Magyarul
- Coningsby vagy Az új nemzedék; ford. Bokor; Emich Ny., Pest, 1859
- Temple Henrika. Regény; ford. Deutsch D. József; Református Főtanoda Ny., Pápa, 1861
- Lothair. Regény, 1-2.; ford. Földy Geyza; Ráth, Pest, 1871
- Coningsby vagy Az új nemzedék, 1-2.; ford. Sugár Fábiusz; Révai, Bp., 1890
- David Alroy. Regény; ford. Németh Andor; Menorah, Bp., 1929 (Menorah-könyvek)
- A zsidó herceg. David Alroy; ford. Németh Andor, Kepets András, utószó Lichtmann Tamás; GLM Bt., Bp., 1998 (Híres zsidó regények)
Képgaléria
Források
Ez a szócikk részben vagy egészben a Pallas nagy lexikonából való, ezért szövege és/vagy tartalma elavult lehet.
Segíts nekünk korszerű szócikké alakításában, majd távolítsd el ezt a sablont! |
|
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.
Émile Faguet
Émile Louis Victor de Laveleye
Émile Ollivier
Épületszárny
Ívhíd
Újplatonizmus
Abel-François Villemain
Adományrendszer
Albert Sorel
Albert Venn Dicey
Arcueil
Areioszpagosz
Argirodit
Asztaltáncoltatás
Augusto Pierantoni
August Fournier
Azovegyület
A közgazdaságtan története
Basszus
Benjamin Disraeli
Benzol
Benzolszármazékok
Berlini szerződés
Bezerédj család
Bizalmam az ősi erényben
Bodrog vármegye
Bolondvár
Camillo Benso di Cavour
Carl August von Steinheil
Charles-Bonaventure de Longueval
Church of England
Cista
Citromsav
Clam család
Csésze (edény)
Dénár
Denudáció
Dextrin
Diorit
Dudvág
Ecloga legum
Egyetemes postatörténet
Emilio Castelar
Enrico Cialdini
Episzkopalizmus
Eposz
Erkély
Ernst Curtius
Erzsébet Filippina Mária francia királyi hercegnő
Eskü
Esperes
Exemptio
Fáy család
Fémlemez
Földárja
Fővárosi Közmunkák Tanácsa
Fűrész
Fabius Planciades Fulgentius
Fedélzet
Fejérvármegyei és Székesfejérvár városi történelmi s régészeti egylet
Felségsértés
Filantropizmus
Fokozatos felelősség
Fok (földrajz)
František Ladislav Rieger
Franz Anton von Kolowrat-Liebsteinsky
Franz Michael Felder
Georgikon
Giovanni Battista Donati
Giuseppe Garibaldi
Hámor (fémfeldolgozás)
Hajóhíd
Hajótörés
Hanglyuk
Herulok
Hjalmar Hjorth Boyesen
Holland irodalom
Hordó (tartály)
Horváth-Stansics család
Hugh Latimer
I. Abdul-Medzsid oszmán szultán
II. Mahmud oszmán szultán
II. Róbert skót király
Internátus
Iskola
Istálló
Jacopo Sansovino
Jakob Böhme
Jean-Barthélemy Hauréau
Jean de La Fontaine
Jeszenik-hegység
Johann Bernhard Basedow
Johann Julius Hecker
John Ross Browne
Károlyi István (politikus, 1797–1881)
Közhasznú Esmeretek Tára
Kübelé
Kafferek
Kalapács (szerszám)
Kalcinálás
Kankalinfélék
Karl Friedrich Lessing
Karl Friedrich von Steinmetz
Kefe
Kerékvető
Királysértés
Kitt (kötőanyag)
Kiváltság
Konjunktúra
Konkréció
Koronaőrök
Léonce Guilhaud de Lavergne
Léon Gambetta
Létra
Lajos-csatorna
Latorca
Legyező
Lengyel irodalom
Levélállás
Lex
Libráció
Likőr
Márvány
Méhrepedés
Magyar Állam (napilap)
Magyar időszaki lapok a 19. században
Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat
Manysik
MATE Georgikon Campus
Mauretania
Melegágy
Mikrolit (ásvány)
Minoriták
Muhammad Ali egyiptomi alkirály
Nádori testőrség
Népszokások
Nafta
Norvég irodalom
Numa Denis Fustel de Coulanges
Országos Nőképző Egyesület
Oszloprend
Oxálsav
Paragenezis
Pergamon
Pierre Puget
Polgári házasság a dualizmus korában
Polgári halál
Portugál irodalom
Pozsonyi gróf
Praetorianusok
Rózsa rend (Brazília)
Rózsa rend (Honduras)
Robert Southey
Rodolfo Lanciani
Rohan család
Sátor
Sürgöny (diplomácia)
Saint-simonizmus
Sedan (Franciaország)
Skót irodalom
Skandinavizmus
Sorompó
Special:CentralAutoLogin/start?type=1x1
Stephan von Jovanović
Széchy család (felsőlendvai)
Szénaszárító
Szörny
Szőnyi béke
Szalol
Szarkofág
Szarv
Szerb irodalom
Takarmány
Tarack (löveg)
Telekkönyv
Temető
Tengernagy
Toldalagi család
Trágya
Trákia
Válság (gazdaság)
Váza
Vetésforgó
Viaszos vászon
Vittorio Alfieri (drámaíró)
Zárnélküli pörgekarúak
Zárosperemű pörgekarúak
Zátony
Zuávok
A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a felhasználási feltételeket.