Ez a szócikk a fizikus Szigeti Györgyről szól. Hasonló címmel lásd még: Szigeti György (egyértelműsítő lap).

Szigeti György
Életrajzi adatok
Született	1905. január 29. Szentes
Elhunyt	1978. november 27. (73 évesen) Budapest
Sírhely	Farkasréti temető
Ismeretes mint	fizikus villamosmérnök feltaláló
Szülei	Szigeti Gyula
Iskolái	Könyves Kálmán Gimnázium Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Királyi József Műegyetem, Budapest (1926)
Pályafutása
Szakterület	fizika
Kutatási terület	vákuumfizika, elektronfizika, elektrotechnika műszaki fizikai vonatkozásai
Tudományos fokozat	műszaki tudományok doktora (1952)
Munkahelyek
MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézet, Budapest	igazgató (1958–74), tudományos tanácsadó (1974–78)
Szakmai kitüntetések
Kossuth-díj (1959)
Akadémiai tagság	MTA levelező (1954), rendes tag (1958)
A Wikimédia Commons tartalmaz Szigeti György témájú médiaállományokat.

Szigeti György (Szentes, 1905. január 29. – Budapest, 1978. november 27.) Kossuth-díjas magyar fizikus, villamosmérnök, a műszaki tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Elméleti és kísérleti fizikai kutatásai elsősorban a vákuumfizikára irányultak, behatóan foglalkozott a gázkisülések fizikájával és műszaki kérdéseivel, emellett az elektrolumineszcens és a félvezető anyagok elektrotechnikai kérdéseivel. Szervezőmunkájának köszönhetően jött létre az MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézete, amelynek 1958-tól 1974-ig alapító igazgatója volt.

Életútja

Szigeti Gyula (1879–1929) klasszika-filológus fia. Középiskoláit az Újpesti Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban – ahol apja is tanított – végezte el 1922-ben, majd 1926-ban megszerezte gépészmérnöki oklevelét a Királyi József Műegyetemen. Ezt követően az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. alkalmazásába lépett mint műszerész, 1928-tól 1948-ig pedig a gyár kutatólaboratóriumának mérnökeként, 1948-tól 1950-ig laboratóriumvezető főmérnökeként dolgozott. Időközben 1944 végén Bay Zoltán és Jankovich Dénes, az Egyesült Izzó kereskedelmi igazgatója több más mérnök társával együtt megmentette a deportálástól (később Szigeti ki is állt Jankovich mellett az ellene folyó koncepciós perben). 1950-ben a Távközlési Kutatóintézet átvette az Egyesült Izzó laboratóriumát, amelynek vezetője 1953-ig Szigeti maradt. Javaslatára a Kohó- és Gépipari Minisztérium 1953-ban létrehozta a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézetet, amelynek 1957 decemberéig igazgatójaként tevékenykedett. Szervezőmunkájának köszönhetően 1958-ban megkezdte működését az MTA Műszaki Fizikai Kutatóintézete, amelynek első igazgatójaként irányította, 1974-es nyugdíjazása után pedig tudományos tanácsadóként segítette az intézetben folyó munkát. Kutatói pályafutásával párhuzamosan először 1949-ben, majd 1952-ben a budapesti műegyetem megbízott előadójaként oktatott elektrotechnikát, 1952-től 1954-ig pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen volt a vákuumtechnika előadó tanára.

Fia Szigeti János (1936) fizikus, leánya Szigeti Judit (1949) vegyészmérnök.

Munkássága

Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-ban tagja volt annak az alkotó mérnökközösségnek, amelyet többek között Bródy Imre, Winter Ernő, Millner Tivadar és Bay Zoltán neve fémjelzett. Pályája elején elsősorban a gáztöltésű egyenirányítók műszaki paramétereivel, a gázkisülések fizikájával foglalkozott. Ezt követően fordult figyelme az elektron- és katódsugárcsövek fejlesztési lehetőségei felé, vizsgálta elektronoptikai tulajdonságaikat, behatóan tanulmányozta az izzókatód elektronemissziója és a fém kristályszerkezete közötti összefüggéseket. Az 1930-as évek közepétől a gázkisüléses fénycsövek, a fémhalogénlámpák, a fluoreszcens és az elektrolumineszcens fényforrások, a halofoszfát-alapú fényporok elméleti és gyakorlati–mérnöki problémái foglalkoztatták. Legjelentősebb eredményei a kriptonnal töltött nagynyomású gázkisülőlámpa (1937), valamint a Bay Zoltánnal közösen fejlesztett és szabadalmaztatott szilícium-karbid-lámpa (1939), a világítódióda őse, a világon elsőként szabadalmaztatott elektrolumineszcens fényforrás volt.

A második világháborút követően vállalati és kutatóintézeti munkahelyein az elektrolumineszcencia jelenségeit és elektrotechnikai alkalmazásának lehetőségeit vizsgáló mérnökgárdát szervezett. Alapkutatásaiknak köszönhetően a második világháború után fellendült a magyarországi fénycső- és katódsugárcső-gyártás. A Híradástechnikai Ipari Kutatóintézetben a félvezető-kutatásra helyezte a hangsúlyt, itt dolgozták ki a germánium-félvezetők első típusait, ezzel megalapozva a hazai tranzisztorgyártást. Ügybuzgalmának és szervezőmunkájának volt köszönhető, hogy 1958-ban az MTA szervezeti keretein belül létrejöhetett a Műszaki Fizikai Kutatóintézet, amely igazgatóságának másfél évtizede alatt a vákuumtechnikai, szilárdtest- és félvezető-fizikai alapkutatások kiemelten fontos magyarországi műhelye lett. Irányítása alatt fontos elméleti eredményeket értek el a volfrámkutatás és a szilíciumalapú heteroátmenetek, a félvezető lézerek, a mikrohullámú és a töltéstovábbító optikai eszközök fizikai vizsgálata, elektrotechnikai alkalmazásának bevezetése terén.

Elektrotechnikai, mérnöki elgondolásait kreatív fantázia jellemezte, s noha ötleteit nem minden esetben valósította meg a gyakorlatban, egyebek mellett felvetette a világítótestek nélküli, a falat borító elektrolumineszcens fényforrások, valamint a falra akasztható síkképernyős televízió lehetőségét. Magyar és nemzetközi szabadalmak sora fűződik a nevéhez.

Egyetemi jegyzetei mellett publikációs tevékenysége kevésbé volt intenzív. Több belföldi és nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági munkájában részt vett.

Szervezeti tagságai és elismerései

1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-ban rendes tagjává választották, 1958 és 1960 között az Akadémia titkári, 1960–1961-ben főtitkár-helyettesi tisztségét töltötte be, 1961 és 1964 között pedig tagja volt az elnökségnek. Emellett több akadémiai bizottság, így például a fizikai, a szilárdtestfizikai, a vákuumtechnikai és elektronikai szakcsoportok munkájában is tevékenyen részt vett. 1954-től 1968-ig az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkári, 1968-tól 1976-ig elnöki feladatait látta el, 1976 után az egyesület díszelnöke volt, továbbá 1962-től elnökként irányította a vákuum- és vékonyréteg-fizikai szakbizottság tevékenységét. 1957-től a Tudományos és Felsőoktatási Tanács alapító tagja volt. 1962-ben tiszteleti tagjává választotta a bangalori Indiai Tudományos Akadémia (IAS), 1974-től – a közreműködésével 1968-ban alapított – Európai Fizikai Társaság (EPS) alelnöke, majd tiszteleti tagja volt. Emellett tagjává választotta a londoni Fizikai Intézet (IOP), a Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság (CIE) és a Nemzetközi Vákuumtudományi és Vákuumtechnikai Szövetség (IUVSTA).

1959-ben Bodó Zalánnal és Szép Ivánnal megosztva a lumineszcens anyagok és félvezetők kutatása terén elért eredményeikért átvehették a Kossuth-díj második fokozatát. 1947-ben Zipernowsky-díjat kapott, 1970-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Érmével tüntették ki. Ezek mellett díjazottja volt a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatának (1951), a Munka Érdeméremnek (1953), a Munka Érdemrendnek (1956), a Munka Érdemrend arany fokozatának (1965), a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek (1970) és a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének (1974).

Főbb művei

• Lumineszkáló anyagok fizikája. Budapest: Mérnöki Továbbképző Intézet. 1948.  
• Elektrotechnika: A bpesti Műszaki Egyetem gyengeáramú tagozat 2. éves villamosmérnökhallgatók részére. Budapest: Tankönyvkiadó. 1951.  
• Elektronika: A Bpesti Műszaki Egyetem gyengeáramú tagozat 3. éves villamosmérnökhallgatók részére. Budapest: Jegyzetsokszorosító. 1952.  

Emlékezete

1998 és 2004 között nevét viselte a XII. kerületi Budai Középiskola elődintézménye, a Szigeti György Műszaki Szakközépiskola.

Források

• Ki kicsoda: Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. Budapest: Kossuth. 1975. 568–569. o.  
• Bognár Géza: Szigeti György 1905–1978. Magyar Tudomány, LXXXVI. évf. 4. sz. (1979) 309–311. o.
• Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 322. o. ISBN 963-05-4420-2  
• Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 772–773. o. ISBN 963-85433-5-3
• Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 96., 102., 114., 249. o.
• Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 734. o. ISBN 963-9257-15-X  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1240–1241. o.
• Gergely György: Szigeti György életműve: A Szigeti-iskola. Magyar Tudomány, CXI. évf. 2. sz. (2005) 239–243. o.
• Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. 400. o. ISBN 963-547-414-8  

További információk

• Bognár Géza: George Szigeti’s 70. anniversary. Acta Technica, (1975)
• Valkó Iván Péter: Szigeti György köszöntése. Fizikai Szemle, (1975)
• Kónya Albert – Nagy Elemér: Szigeti György. Fizikai Szemle, (1979)
• Gergely György: Szigeti György öröksége. Fizikai Szemle, (2004)