A rubídiumoszcillátor az atomórák családjának legolcsóbb tagja, frekvenciája: 6 834 682 608 Hz. Ilyen frekvenciájú mikrohullámmal gerjesztve a rubídiumatomot (₈₇Rb), az atom a gerjesztés hatására másik energiaállapotba lép át: erre az jellemző, hogy a látható fény elnyelődése megnövekszik. Egy fényérzékelő méri az elnyelődés mértékét, és az érzékelő kimenete egy kvarcoszcillátor frekvenciáját változtatja az elnyelődésnek megfelelően, ezzel a legnagyobb elnyelődés frekvenciájára hangolja az oszcillátort. A kvarcoszcillátor frekvenciakimenete felhasználható további berendezések hangolására, illetve időalap előállítására.

A rubídiumoszcillátor hosszú távú stabilitása sokkal jobb, mint a kvarcoszcillátoré. Méretben kisebb a cézium-atomóránál, azonkívül megbízhatóbb és olcsóbb nála.

Az oszcillátor Q jósági tényezője 10⁷ értékű. A rezonancia-frekvencia nemkívánatos ingadozását egyrészt az okozza, hogy a rubídiumatomok más atomokkal ütköznek, másrészt a gerjesztő rész elöregedése játszik benne szerepet. Ezek az eltérések behatárolják a hosszútávú stabilitást, ami jellemzően 10⁻¹¹ értékű. A stabilitás egy napon belül 10⁻¹² körüli. A frekvenciaeltérés néhány perces bemelegedés után nagyságrendileg 5 × 10⁻¹⁰ és 5 × 10⁻¹² közötti érték: ez a legtöbb alkalmazás számára megfelelő, ezért utánállítást nem igényel.

Források

• NIST – Time and Frequency Division, Glossary

Ez a fizikai témájú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!