Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával.

A kronológia (latin chronologia, az ógörög χρόνος = idő és λογία = tan összetétele) az időszámítással, annak történetével, sajátosságaival és felhasználásával foglalkozó történeti segédtudomány. A kronológia az események időbeli viszonylatait állapítja meg, ezért az egyik legfontosabb a segédtudományok között, hiszen az események időbeliségének ismerete elengedhetetlen a történelemben.

A kronológia legfontosabb vizsgálati területe a különböző típusú naptárak összehasonlítása, egymás közti viszonyuk feltárása mellett az átszámítások lehetővé tétele. A történetileg kialakuló különböző datálási rendszerek egymáshoz rendelése segíti a történettudományt abban, hogy az eseménytörténeti vázat felállítsa, a népek és kultúrák egymásutániságát – és ezzel lehetséges kapcsolatait, egymásra hatásuk irányait – megállapítsa.

A kronológia, mint önálló tudomány fontosságára sokan a 19. század végétől, Magyarországon többek közt 1909-ben Mahler Ede hívta fel a figyelmet.

A kronológia nemcsak a történelemben, de minden időbeli folyamatot vizsgáló tudományban, így például a geológiában is jelentőséget kap. Itt a kronológia egy résztudománya, a periodizáció alkalmazandó, amivel a jelenségek, folyamatok időbeli sorrendjét és szakaszolását lehet áttekinthető formába önteni.

A kronológiai alapfogalmak

Az idő alap-mértékegységeinek meghatározása többnyire csillagászati megfigyelésekhez kötődött.^[1] A korai, idővel kapcsolatos megfigyelések a társadalmakban fontos helyet foglaltak el. Az ókori Egyiptomban a Nílus áradásának előrejelzése létfontosságú. Minden élelemtermeléssel foglalkozó kultúra - legyen az állattenyésztő vagy földművelő - számon tartotta az idő múlását. Ennek módja azonban földrajzi régiónként, kultúránként és időben is nagyban változó.

Három csillagászati jelenség adja a mértékegységek alapjait, amelyből négy alapvető időegységet képeztek.

• Szoláris év: a Föld Nap körüli keringésének ideje. A szoláris év hossza 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodperc.
• Holdév: 12 holdhónap. A holdév hossza 354 nap, 8 óra, 48 perc, 36 másodperc.
• Holdhónap: a Hold Föld körüli keringésének ideje. Jele: a hold alakjának változása. A holdhónap hossza 29 nap, 12 óra, 44 perc és 3 másodperc.
• Nap: a Föld saját tengelye körüli forgása, a legalapvetőbb és legtriviálisabb időintervallum. Ennek ellenére mégis kétféle van belőle, a csillagnap és a Nap-nap, vagy valódi nap. A csillagnap a tavaszpont két egymást követő delelése, az utóbbi a Nap két egymást követő delelése között telik el. A szoláris nap valamivel rövidebb a valódi napnál a Föld mozgása következtében.
• évszakok: az évszakok levezetett és önkényes jelölések, ezért a kronológia nem számítja időmérési fogalmai közé. Az ókori Egyiptomban például három évszakot különböztettek meg, bizonyos éghajlati öveken csak két évszak figyelhető meg, néhol három (monszunterületeken), amelyek ráadásul nem is egyenlő hosszúságúak. A négy évszakos rendszer csak a mérsékelt égövön létezik.

Az alap-időegységek a természeti jelenségekből adódnak, ezért a legkorábbi naptárral rendelkező népek is ezeket használták. Az egységek kezdete változó. Az év tetszőlegesen kezdődhet bármely napon. A holdhónapok a holdfázisok bármely szakaszában kezdődhetnek. A nap kezdete egyes civilizációkban a napkelte, másoknál a napnyugta.

A mai egység-kezdetek teljesen önkényes megegyezésen alapulnak: az év január elsejei kezdete csak a középkor folyamán lett általános, a napok éjféltől éjfélig mérése pedig már újkori termék. A mai Európában használt hónapok már nem azonosak a holdhónappal, hanem a napév önkényesen 12 részre osztott szeletei. Mivel egy holdév (12 holdhónap) csak 354 nap, a holdév és a napév viszonylata: 100 holdév = 97 napévvel. A holdévet használó népeknél 100 év telik el addig, amíg a napéven alapuló naptárban csak 97.^[2] Mivel a holdnaptár alapformájában kevéssé követi az évszakok változását, földművelő népességnél ritkán találkozunk vele. Ebbe természetesen nem számítandók bele a naptár rögzülése után életmódot váltó közösségek. Ilyen például a zsidó nép, amely vándorlásait befejezvén és letelepedett, földművelő életmódra térvén sem hagyta el a holdhónapok számítását, de itt is látható a szoláris év, vagyis az évszakokat állandó módon követő naptár követelményének beszűrődése: a problémát szökőhónappal oldják meg, így az eredeti holdnaptár és a földműveléshez elengedhetetlen szoláris naptár összhangba kerülhetett.

A kezdet esetleges meghatározása miatt az év mai meghatározása:

• Tropikus év: azon idő, mely alatt a Nap delelési pontja egy adott földrajzi helyen kétszer egymás után az égbolt ugyanazon helyére tér vissza.

Hónapok

A holdév-naptárak mindig 12 hónapból álltak, míg a szoláris naptárak nem mindig tartalmaznak hónapokat, vagy más számosságút. Így például az aztékoknál 18, az ókori rómaiban eredetileg 10 hónap volt. Rómában más - ma már különösnek tekinthető - szokás is volt a tárgyban, hiszen a hónapok nem adott, előre kiszámított időben kezdődtek, hanem a papok hirdették meg az új hónap kezdetét, miután a holdsarló megjelenését észlelték. Ez a hónapkezdő nap volt a calenda (calare = kikiáltani), amelyből a ma széleskörűen használt kalendárium szó ered.

A mezopotámiai típusú tizenkét hónapra osztott évben (bővebben lásd alább) a holdhónapok és a napév különböző időtartamai mindig gondot okoztak a naptárkészítésben. Abban az időben, amikor már hangsúlyt helyeztek arra is, hogy az évkezdet a Nap állása szerint is minden évben ugyanarra a napra essen, szökőnapokkal oldották meg. Először minden hónapba szökőnapokat iktattak be, így alakult ki a 30-31 napos hónap. Ezzel viszont a holdfázisoktól szakadt el a naptár. Az i. e. 8. század közepétől 19 éves ciklusokat kezdtek használni, mivel 235 holdhónap két órányi különbséggel azonos 19 napévvel. A kháldeus naptár ezért 19 évenként hét szökőhónapot iktatott be. Ezeknek a helye azonban nem volt szabott, csak i. e. 539 és i. e. 503 között valamikor az Óperzsa Birodalomban vezették be a rendszerességet, ettől kezdve a 3, 6, 8, 11, 14, 17. és 19. évben volt mindig a szökőhónap. Ezek közül a 17. év egy extra ulûlu, a többi év egy-egy extra addaru hónappal egészült ki. Ebben a rendszerben a nisannu (újév) sosem került túl messzire a tavaszponttól. Később ezt a rendszert nevezték Metón-ciklusnak, mivel Metón megpróbálta a görögöknél is bevezetni. Ehhez nagyon hasonlót használnak a mai napig a zsidó naptárban.

A zsidó naptár különös keveréke a szoláris és holdnaptárnak, amelynek következtében szökőhónap beiktatására kerül sor. Amikor a holdnaptár már kerek egy holdhónappal késik, akkor a következő évben 13 hónap van.

• Zsidó hónapnevek: tisri, hesván, kiszlév, tévét, svát, ádár, niszán, ijár (ijjár), sziván, tammuz, áv, elul. A szökőhónap az ádár után következő ádár séní, ekkor az ádár neve is ádár rison alakúra módosul.

Bővebben: Zsidó naptár

Az i. e. 4. században megváltoztatták a Metón-ciklust, és 76 éves periódusokra tértek át, i. e. 331-ben már ezt használták. III. Alexandrosz makedón király elrendelte a babiloni naptári feljegyzések lefordítását, és Kallipposz számításai alapján új naptárt vezettek be görögföldön is.

• Római hónapnevek:
  • 1. martius - Mars isten után.
  • 2. aprius - Apru etruszk istennő nevéből, amely később Venus alakjával olvadt egybe.
  • 3. maius - Két elképzelés szerint vagy az idősek (maiores), vagy Maia istennő tiszteletére.
  • 4. iunius - Vagy az ifjak (iuniores), vagy Iuno istennő tiszteletére.
  • 5. quintilis
  • 6. sextilis
  • 7. september
  • 8. october
  • 9. november
  • 10.december.

Numa Pompilius (a hagyomány szerint) két újabb hónappal egészítette ki, az év elejére ianuarius került, a kétarcú Ianus tiszteletére, az év végére pedig februarius, amely az engesztelő ünnepek februa nevéből nyerte megnevezését. A február hónapot a decemvirek idején helyezték át január utánra, i. e. 45-ben a quintilis hónapot Caius Iulius Caesar után iuliusra, i. e. 8-ban a sextilis hónapot Octavianus után augustusnak nevezték át.

A hónapot a hét napos ciklusokon kívül négyes felosztásban is kezelték, amelyek megfeleltek a holdfázisoknak. Az ókori Rómában a hónap főnapjait megelőző napokat calendae, nona, idus és pridie névvel látták el, és ezekhez képest adták meg a napokat datálásnál.

Magyar hónapnevek:

• • Boldogasszony hava - január
  • böjtelő hava - február
  • böjtmás hava - március
  • Szent György hava - április
  • pünkösd hava - május
  • Szent Iván hava - június
  • Szent Jakab hava - július
  • kisasszony hava - augusztus
  • Szent Mihály hava - szeptember
  • mindszent hava - október
  • Szent András hava - november
  • karácsony hava - december.

Ezek a hónapnevek természetesen a kereszténység felvétele utániak, nem a honfoglalás előtti, eredeti magyar hónapnevek. Ez alól talán csak a Boldogasszony hava kivétel, amely valószínűleg nem Szűz Máriára, hanem a honfoglalás kori magyarság által tisztelt istennőre utal.

Napok

A napok megnevezése is fontos a kronológia szempontjából, mivel a középkori datálások sokszor csak a legközelebbi szent ünnepéhez viszonyítva adják meg az időpontot. (Például Szent György utáni kedden, vagy egy tipikus datálás: „Kelt Budán, a Szentháromság ünnepét közvetlenül megelőző pénteken az Urnak ezernégyszáz harminczkilenczedik évében.”)^[3]

A napokat a holdciklusokkal számoló mezopotámiai kronológiák rendezték 7-es ciklusokba, ami a 29 napos holdhónap egyik lehetséges felosztása volt. Az sem kizárt, hogy a holdfázisok (új-, növekvő fél-, teli- és csökkenő félhold) hozzávetőleges hosszát vették alapul. Már a Gilgames-eposz is tartalmaz hétnapos ciklusra utaló megfogalmazásokat. A zsidók az Egyiptomból való kivándorlást (Exodus) követően tértek át az ott megszokott dekádperiódusról a hét napos rendszerre, amit a Szentírás szerzői a Teremtés könyvébe építve a dogmák szintjére emeltek. A hétnapos ciklus a Julián-naptár hatására rögzült Európában. A napok nevei:

A napoknak tehát nem mindig vannak konkrét nevei, sokszor csak sorszámot kapnak a hetes ciklusban. A hét kezdete általában a vasárnap volt. A magyar hétfő elnevezés a hét elejét jelenti, ez a hétkezdet keveréke a zsidó és a középkori keresztény hétnek, mivel a zsidóhoz hasonlóan a munkaszünet utáni nap a kezdet, a munkaszüneti nap viszont nem a szombat, hanem a vasárnap.

• Lásd még: azték napnevek

A kronológia időskálái

Abszolút kor

Abszolút kornak, illetve abszolút időnek nevezünk minden olyan dátumot, amely egyértelműen elhelyezhető az időskálán. Abszolút dátum például az 1332. március 1-je, hiszen napra pontosan kiszámolható távolságra van az aktuális mai naptól és minden más abszolút időponttól. A kiszámítás önmagában nem egyszerű, hiszen figyelembe kell venni naptármódosításokat (Gergely-naptár, lásd alább). Abszolút dátum a muszlim időszámítás kezdőpontja, a hidzsra is, ezért minden ilyen naptárban megadott dátum is abszolút módon számítható.

Abszolút kornak nevezhető a radiometrikus eljárásokkal nyert dátum és a dendrokronológia is, annak ellenére, hogy nem év-pontosságú dátumokhoz jutunk, hanem bizonyos hibahatárokkal terhelthez.

Az olyan csillagászati jelenségek leírásából származó adat is abszolút dátum, amelynek idejét kiszámíthatjuk. A világtörténelem első napra pontos abszolút datálása i. e. 585. május 28-a, amikor a méd-lüd háborút egy napfogyatkozás szakította meg. A történelem minden korábbi dátuma a relatív kategóriába tartozik, kivéve azokat az eseményeket, amelyeket valamilyen módon pontosan lehet a napfogyatkozáshoz rögzíteni. Így Egyiptomban i. e. 664-ig, elsősorban a klasszikus források keresztdatálásaival abszolút kronológia szerkeszthető.^[4]

Relatív kor

Relatív, vagyis viszonylagos kormeghatározás két módon keletkezhet:

• Abszolút dátumhoz képest összehasonlító adatokból levezetett, származtatott dátum. Például ismert, hogy Alüattész lüd uralkodó 20. uralkodási évében történt a nevezetes Halüsz-menti csata, ezért jó közelítéssel feltehetjük, hogy i. e. 605-ben lépett trónra. Azért nem abszolút, mert a trónra lépés valójában 605 júniusától 604 májusáig bármikor történhetett. Abszolút lesz viszont abban a pillanatban, amikor valamely egykorú forrás (vagy egykorú forrásra hivatkozó kompiláció) megadja az uralkodás kezdetének hónapját.
• A lebegő kronológiának nevezett időskála is relatív. Akkor áll elő lebegő kronológia, ha egy-egy időszakasz belső időrendi viszonyainak lényeges elemei tisztázottak, egymáshoz képest megállapíthatóak, de az abszolút időskálába nem illeszthetők be a kívánt pontossággal. Ekkor az egész időszakra azonos bizonytalansági tényező vonatkozik.

A relatív kormeghatározás módszerei

Relatív kormeghatározásra bármilyen dokumentum alkalmas, amely időtartamokra vonatkozó közlést tartalmaz. Relatív kormeghatározást lehet végezni régészeti feltárások alkalmával a sztratigráfia (rétegtan) alkalmazásával, az előforduló leletek művészi stílusának, előállításuk módjának, alapanyaguk vizsgálatával.

Az abszolút kormeghatározás módszerei

Az abszolút kormeghatározás a rendszeres feljegyzésekkel rendelkező korokban lényegében a datálások rendszerének összehasonlításán és számításán alapul. Ezeket korrelálni lehet csillagászati megfigyelésekből levont következtetésekkel. Ahol írásos anyagból nem lehet korrelálást végezni, ott csak a csillagászati adatok, radiometrikus datálások maradnak elérhetők.

A kronológiai szemlélet története

Természeti népek

A természeti népek egy része nem rendelkezik időszámítással, dacára annak, hogy a naptárt ismerik. A naptár kialakulása megelőzi az időszámítást, mivel kézenfekvő dolog számontartani a napokat, évszakokat, esetleg a holdfázisokat, de az éveket valamely viszonyítási ponthoz képest kronologikusan nyilvántartani már nem magától értetődő.

Sőt önmagában az idő fogalma sem teljesen magától értetődő. A hopi indiánok nyelvében például nincs szó semmilyen időfogalom meghatározására, a múlt és jövő eseményeit úgy határozzák meg, mintha távolság volna: aki régen meghalt, az messzire ment stb.

Történeti népek

Bővebben: Az ókori Közel-Kelet kronológiája

Egyiptom

Az első kronologikus időszámítások az írásbeliség megjelenésével egyidejűleg, vagy kicsit később alakultak ki több földrajzi helyen egyidőben, valószínűleg egymástól függetlenül. Az egyiptomiak 365 napos szoláris évvel számoltak. Eredetileg a Nílus két áradása között eltelt időt nevezték egy évnek, de ennek pontatlanságát belátva asztronómiai eseményhez kötötték az évkezdetet. Az évet évszakokra, hónapokra és dekádokra tagolták. Különös kettősség jelentkezett a közhasználatú éves naptár és a számításokhoz használatos csillagnaptár között, mivel szökőéveket nem használtak. Az évkezdet napja négyévenként egy nappal eltolódott. Ezért az egyiptomi papok a Szopdet csillag (közismert mai nevén Szíriusz, görög nevén Szóthisz) heliákus felkelésével korrelálták a naptárat. A naptári évkezdet és a Szóthisz nevezetes felkelése 1460 évenként egyszer esett egybe.

Hónapok (ritkán használatos):

• Ahet évszak (áradás): Thoth, Phaophi, Athür, Khoiak (július közepe - november közepe);
• Peret évszak (sarjadás, kiemelkedés): Tübi, Mekhir, Phamenóth, Pharmuthi (november közepe - március közepe);
• Semu évszak (forróság, szárazság): Pakhónsz, Pauni, Epiphi, Meszoré (március közepe - július közepe) (a hónapnevek kopt-görög névalakok a későkorból). A datáláskor az évszakot és a nap évszakban elfoglalt sorszámát adták meg, a hónapneveket nem. Minden hónap háromszor 10 napos egységből, dekádból állt. Megkülönböztettek kis- és nagy éveket attól függően, hogy 12 vagy 13 újhold esett bele.^[5] Az éjszakát és a nappalt is 12 - szükségszerűen az év minden napján változó hosszúságú - órára osztották fel.

Éra-rendszer: meghatározott időponttól kezdett, folytatólagos időszámítás. Kezdőpont lehet bármely fontos, önkényesen kijelölt esemény. Ezek az események Egyiptomban csillagászati jellegűek:

• Szóthisz éra - A Szíriusz csillag heliákus felkelésének^[6] és a szoláris naptár évkezdő napjának két egymást követő egybeesése. 1460 éves ciklus.
• Benu éra - A Benu szó egyszerre jelenti a görögök által Főnixnek nevezett madarat és a Merkúr bolygót. Az utóbbi égi mozgásából adódóan a benu éra 652 éves ciklus, és a későkori egyiptomiak szerint a Főnix is 652 évenként égeti el magát az újjászületés érdekében.

A Szóthisz éra fontos szerepet játszott az egyiptomiak életében. Mivel i. e. 1309-ben már megünnepelték az új éra kezdetét, a naptár bevezetését egész pontosan (±20 év) i. e. 2769-re lehet tenni. Sajnos nem ismerjük a naptár-reformer nevét, pedig ez nagy segítség lenne az Óbirodalom korának helyes datálásában.^[7] Néhány éves eltérés már abból a tényből is adódik, hogy nem tudjuk, a Szóthisz felkelésének megfigyelését hol végezték (illetve a megfigyelés helye a politikai centrumok eltolódásával időben is változott).^[8] Az eltérés lehetséges mértékére az adhat támpontot, hogy Censorinus római író szerint i. sz. 139-re esett egy Szóthisz-éra zárása, kezdetének tehát i. e. 1322 körül kellett lenni. A fent említett 1309-es dátum ettől 13 évre van. Az eltérés adódhat a megfigyelés helyének változásából, illetve az újbirodalmi kronológia bizonytalansági tényezőiből is.

Az i. e. III. évezredban alakult ki az évmegjelölés módszere, amely konkrétan az évkönyvek vezetését jelenti. Az egyiptomi időszámítás kiindulópontja mindig az aktuális uralkodó trónra lépésének esztendeje. Az évkönyvek a frissen szervezett közigazgatás alapvető dokumentumaivá is váltak. Egyiptomból ismertek a leghosszabb egybefüggő, illetve részben egybefüggő listák királyok neveivel, uralkodásuk idejével, évenként számba véve azt. Ezek az évkönyvek, melyek ma is a legfontosabb kronológiai források. Egyiptom kronológiája így a legteljesebb korai kronológiája, az asszír királylistákig más hasonló terjedelmű és pontosságú adat nem létezik. Azonban több olyan egyiptomi királylistát is ismerünk, amelyek a mai szemmel hibásnak tűnnek - egyeseknél nem lehet tudni, hogy szándékosan vagy szándékolatlanul, de a nevek helytelen sorrendben, sőt kihagyásokkal szerepelnek. I. Széthi abüdoszi királylistája egészen biztosan szándékosan csonka. Ezután semmi biztosíték nincsen arra vonatkozóan, hogy a Palermói kő, vagy bármely más királylista objektív lenne.

Manethón a későkori történetíró írásának keletkezése időben nagyon távol esik a korai egyiptomi koroktól, ráadásul műve még az i. sz. I. század előtt teljesen elveszett. Amit ma tőle ismerünk, csak az őt kivonatoló szerzők töredékeiből származik. E kivonatolók pedig leginkább az anekdotikus részletek iránt érdeklődtek, elhagyva szinte minden fontosnak mondható részletet.

Uralkodói érákban számoltak, az egyiptomi datálás az aktuális uralkodó nevét, uralkodási évét, az évszakot és a napot tartalmazza.

Egyiptom kronológiája a modern egyiptológiában

Az ókori Egyiptom kronológiája i. e. 3000 és i. e. 664 között az ókori királylisták, datált feliratok és csillagászati feljegyzések alapján áll fel. Az I. dinasztia korában a hibahatár akár másfél évszázad is lehet, az óbirodalmi dátumok ~50 éves, az Újbirodalomtól egy évtizedes hibalehetőséggel meghatározottak. Az i. e. 3000. évet megelőző korok kronológiája rétegtani és radiometriai időmeghatározások alapján keletkezett.

Legfontosabb forrásai:

• Palermói kő, V. dinasztia-korabeli, fekete diorittömb, amelynek több töredéke ismert, ezeknek legnagyobb darabja a Palermói Múzeumban található. Kisebb darabjai a Kairói Múzeumban és a londoni University College Petrie Museumban láthatók. Noferirkaré az utolsó rajta szereplő név, sztéléknél ritka módon mindkét oldala feliratos.
• Karnaki királylista, amelyet a párizsi Louvre-ban őriznek. III. Thotmesz az utolsó név rajta.
• Abüdoszi királylista, amely ma is eredeti helyén, I. Széthi abdui (görög Abüdosz) halotti templomában látható, erősen hiányos, de ezek szándékos kihagyások benne. E lista erősen sérült másolata a Ramesszeumból került elő.
• Torinói királypapirusz vagy torinói királylista. Ma a torinói múzeumban található. Az eredetileg 300 nevet tartalmazó lista már az újkorban rongálódott meg annyira, hogy manapság a töredékek összeillesztése a legnagyobb feladat.
• Szakkarai királylista, amely egy királyi írnok sírjából került elő. Eredetileg 58 kártust tartalmazott Adzsibtól II. Ramszeszig, ebből ma 47 olvasható.
• Abüdoszi agyagtábla, amely Narmertől Denig tartalmazza időrendben a uralkodókat.

Mezopotámia

Mezopotámiában holdnaptárt használtak, amely 12 holdhónapból álló holdévekből állt. A holdnaptár és az évszakok váltakozásának eltérő ütemét az első időkben még rendszertelen, ad hoc módon egyeztették össze az időnként, de nem rendszeresen beiktatott szökőhónapokkal.

Metón-ciklus: i. e. 450 és 380 között valamikor bevezettek egy 19 éves ciklust, amely 7 szökőévet, azaz 13 hónapos évet tartalmazott. A névadó az i. e. V. században élt görög csillagász, Metón volt, aki a rendszert összeállította, de Athénban nem sikerült bevezettetnie.

A hónap az újhold első napján kezdődött. Az újhold kezdetének kiszámítására készítették el az első csillagászati évkönyveket, az i. e. V-IV. század környékén. Bő két évszázad alatt a mezopotámiai papok elismert tudósaivá váltak a bolygómozgások kiszámításának. Erre a korra esik az asztrológia megjelenése is, nyilvánvaló módon az égitestek szabályos mozgásaiban a papok misztikus erőket láttak. Az i. sz. 75. évben keletkezett - eddig ismert - utolsó ékírásos feljegyzés is egy csillagászati napló.

A fent leírt módon számított éveket a limmu-listák alapján szerkesztették naptárba. A limmu-listák nagy mennyiségben kerültek elő, hiszen a datáláshoz mindenhol ezeket használták. Minden év egyetlen limmuról kapta a nevét, egyedi jelzésű volt tehát.

A hónapok nevei változatosak a különböző helyeken és időből fennmaradt dokumentumokban:^[9]